2014. március 31., hétfő

Az igazán hosszú című előadás - József és az ő csodakabátja


József és a színes, szélesvásznú álomkabát!


Időpont: 2008-2011 között, 6 alkalommal megtekintve
Helyszín: Madách Színház
Előadás: József és a színes, szélesvásznú álomkabát


A Madáchban ezt az előadást nagyon sokszor láttam, szám szerint 6 alkalommal. Andrew Llord Webber művéről beszélünk, amit a teátrumbeli csapat újra feldolgozott, és szebb, színesebb tálalásban prezentálta a nagyérdeműnek. Igen szórakoztató vidám darab, első pillanattól fogva megszerettem. A zenét Webber szerezte, míg a szöveg megírásában Tim Rice segédkezett. Ez az előadás még Webber fiatal éveiből való, kipattant a fejéből, hogy megalkosson társával olyan darabot, amely egy bibliai történetet dolgozz fel, Józsefét, a kiválasztott fiúét. Semmi prózai szöveg, csak tisztán a zene szól. Beszereztem az első, eredeti szereplőgárdával készített zenei felvételeket is - Youtube - Köszi! :)

Az első változatban Paudits Béla alakította Józsefet, váltótársa, Lippai László volt. A Narrátor szerepét megosztva, Hűvösvölgyi Ildikó és Szerednyei Béla énekelte. A Fáraó szerepében Vikidál Gyula volt látható. Jákobot, József édesapját Zenthe Ferenc játszotta.


A jelenlegi felállásban, a bemutató óta történtek kisebb-nagyobb változtatások a szerepkörökben, most szemléltetjük őket:

A címszerepet, álomfejtő Józsefet három színész alakította - Nagy Sándor, Puskás Péter, Serbán Attila. 

Nagy Sanyi a prózai darabokban kapott lehetőséget a bizonyításra, régóta dédelgetett álma volt, hogy prózai oldalát bemutathassa. Így ő, már nem játssza a főszerepet

Puskás Petit nagyon szerettem Józsefnek, kedves fiú, jól és ügyesen táncolt, nem volt esetlen, hozta azt a formát, ami ehhez a karakterhez kell. Gyakran sírtam a Börtöndal alatt. 

Serbi, azaz Serbán Attila esetében azt írhatom, hogy amikor először láttam vele, egy aranyos fiúnak találtam, tehát értsd kedves Olvasó ezt úgy, hogy valóban egy gyermeknek láttam, mivel ő sem a magasságáról híres. Kisfiús arcával elvarázsolt, kedvem lett volna összedörzsölni, pusztán kedvességből, mert a kisgyermekek ezt váltják ki belőlem. :) Józsefként lubickolt a szerepében. A tánc részét, mivel eredetileg táncszakot végzett, mesterien hajtotta végre. A Börtöndal nála is nagyon meghatóra sikeredett. Volt, mikor olyan közel ültem a színpadhoz, láthattam, hogy könnyek hullottak az arcáról.

A három Józsefből kettővel láttam a darabot, nos Sanyi mindig kimaradt, érthetetlen okokból kifolyólag. Állítólag a hangja sem volt már olyan jó, sőt ezt sokan állítják, és én is hallottam őt mostanság énekelni. Viszont a koreográfiában ő is hibamentesen teljesített.



Narrátor: Úgy emlékszem mindhárom hölggyel láttam. A karaktert Gallusz Nikolett, Ladinek Judit és Polyák Lilla jelenítette meg a színpadon. Nehéz a választás, melyiküket kedvelem jobban, ráadásul az első két hölgy még egy másik karaktert is játszik (ha nem ő a Narrátor) a darabban. Potifárné két soros szöveget tudhat magáénak, ezért gyakran a színésznők a tapsrend végén nem jelennek meg, hanem korábban távoznak (megfigyelés alapján) a színházból. Mindhárman remekül táncolnak. Polyák Lillával az a bajom, hogy ordít, Gallusz Nikivel is olykor-olykor megesett, hogy felemelte a hangját, Judittal kapcsolatban nem voltak ilyen megállapításaim. Helyesek, kedvesek, de azt hiszem itt Gallusz Nikit találom legjobb Narrátornak, mert erős a hangja, kellemes látványt nyújt a színpadon, bár szívem szerint Juditot választanám, mert sokkalta aranyosabb művésznőnek tartom.
 
 
Fáraó: Ez nem lehet kérdés, nekem itt egyértelműen Posta Victor viszi a pálmát! Érdemes megnézni a videómegosztón az "Így készült a József és a színes..." című videót vagy ehhez a címhez hasonlót. Itt betekintést nyerhetünk a kulisszákba, hogy készültek a színészek az előadásra. A próbafolyamatokról, a karakterrel való eggyé válásról, illetve jelmezes próbákról és díszletről is hallhatunk érdekességeket. Nos, e videó alapján állíthatom, hogy Victorban van tartás. Nem is értem a színház igazgatóját, hogy egy olyan kaliberű embert, mint ez a Gáspár Laci - hogy volt képes beletenni ebbe a darabba? Azt gondolta, vele majd bevonzza az embereket? Értékes színészei vannak, akik nagyon jól dolgoznak, és erre egy ilyen embernek adja ezt a szerepet? A videóban is nagyon unszimpatikus ahogy beszél a próbafolyamatokról, úgy tűnik neki minden nagyon nagy problémát jelenthetett. Sajnos, vele is láttam, és nem tetszett, sőt - egyáltalán nem voltam képes a viccesebb jeleneteknél nevetni... Posta Victor ellenben maga a tökély, lehet olykor kicsit sok, de a Fáraónak az én szemszögemből így kell viselkednie, így kell megjelennie. Victor bravúros. Pár éve új Fáraók is csatlakoztak a brigádhoz, Barát Attila, illetve Vastag Csaba személyében (akit megint miért? kérdéssel illetem). Úgy emlékszem még nagyon-nagyon az elején pár előadás erejéig Gesztesi Károly is játszotta a karaktert, aki leginkább az idős Elvis Presley-re hasonlított. Sajnos, mivel nem tudta a szöveget rendesen megtanulni -  ezt hallottam és voltak, akik a rajongói oldalon nyilatkozták ezt - nem sokáig maradt a darabban. Barát Attila állítólag jó, Vastagról már lehet vitatkozni. Nem tudom. Azt hiszem ideje lenne újra megnézni. :)


Apukák: Jákobról beszélünk, Koltay János és Lőte Attila. Nagyon kedves és tiszteletreméltó színművészek. Mindkettőjüket kedvelem. 


József testvérei: Rubent legtöbbször Barát Attila felfogásában láttam. Mindig erőteljes volt, és karakteres hangja van. Simeon a második legidősebb testvér, őt Sándor Dávid és Weil Róbert játszotta. Alapvetően Sándor Dáviddal elfogult vagyok, vele láttam a legtöbbször és remekül táncolt, viszont Weil Robi olyan színt vitt a karakterbe: "Rossz a menü, Natalie" - hogy dőltem a nevetéstől a párizsi jelenetnél. Juda a kedvencem, Szente Vajk és Arany Tamás karaktere. Vajkot bírom, de itt egyértelműen Arany Tomit választom kedvencnek, mivel a Benjamin megmentésért énekelt közös dalukban, a Szombréro fejfedő folyton az arcába esik, amit igazából poénból csinál. Jó kis gekk. - Megint a Madách vendégkönyvére kell utalnom, voltak olyan látogatók, akik kifogásolták a jelmezeket, mert ők úgy látták a színpadon szétestek. Pedig nem ez történt, mint a fent leírtak alapján ki lehet következtetni

Kedvenc jelenetek: Azt mondhatnám az egész darab, minden egyes pillanata, de akkor ki kell emelnem párat, ami eléggé nehéz döntés elé állít... A kedvencek: Az egy éjszakán, az álomkabát, a Börtöndal, a western és párizsi jelenet, a Fáraó "magányos " éneke (sírva tudtam nevetni rajta és az Elvis-utánzatokon), amikor a testvérek Benjaminért énekelnek, a nagy medley az előadás végén és a lepel felvonása. - Mindig mindenki úgy eltud ezen csodálkozni (még a színészek is! Főként Koltay János és Lőte Attila - bűbájosak!), fantasztikus! :))))


A darab végén egy nagy medley következik, amelyben meghallgathatjuk a már elhangzott dalokat, táncosok a színészekkel karöltve végig táncolják, és az ember kedvet kap ahhoz, hogy részese lehessen a színes forgatagnak. :)

 Kedvenc dalok: az összes (kiemelten: Egy éjszakán, Börtöndal, Szívkirály, Az álomkabát).

Díszlet: Kentaur keze munkája, aki a legkedvesebb musicalemnek is, Az Operaház Fantomja díszletének megalkotója is. Fergeteges, színes, vidám, imádom.

Jelmez: a Benjaminos dal jelmeze a fő-főkedvencem, de mindegyik tetszik, az álomkabát tényleg álomszerű :))

A megamix a darab végén. 

A darab legmeghatóbb zenéje: Börtöndal



További források:


Újdonság, hír (2015. április):
Szerencsére a megtévesztő hírekkel ellentétben a színház repertoárján tartja a darabot, így 2015/2016-os évadban is látni fogja a nagyérdemű! Januárban ünnepelték a 200. előadást.


A régi József előadásról egy felvétel: 
  • https://www.youtube.com/watch?v=Je77lU90OW8

Intrika, szerelem, árulás, elbűvölő és fülbemászó dallamvilággal - ez a Carmen opera


Carmen - egy szenvedélyes szerelem története

Időpont: 2013. november
Helyszín: Erkel Színház
Előadás: Carmen


Az opera dallamait már sok alkalommal meghallgattam, meg van lemez formájában, illetve kedvenc rádióállomáson (Klasszik FM) is gyakran hallható a mű ismert számai. 



A címszereplő nem volt fekete hajú! A megtévesztő plakát miatt ki is voltam rendesen akadva ezen a tényen, hogy a mi kedves Carmenünknek nem fekete, hanem sötét vörös hajkoronával rendelkezik. Ettől függetlenül nagyszerű teljesítményt nyújtott. A torreádor szerepében viszontláthattam A bolygó Hollandi-ból megismert Bretz Gábort. Bámulatos volt, és mindenben percben vártam rá. A hősszerelmes szerepében Nyári Zoltán lépett színpadra, akit még nagyon régen az Operettszínház Bőregér című előadásában ismertem. Nagyon megható volt a jelenet, amikor megvallotta Carmennek, hogy az általa odavetett rózsa volt, ami életben tartotta őt, míg rabságát töltötte a börtönben. A szegény leány áriája is szépen szólt, és szívmelengető volt. Az operát francia nyelven hallhattuk.

Díszlet: első felvonásban egy kolosszum-szerű épületet láthattunk, amely jelképezte a dohánygyárat, ahol Carmen és "ledér" barátnői dolgoztak.




A második felvonásban már változik a színtér, egy kis falucska kocsmájában nagy terveket sző Carmen és szerelme, valamint a lány csaló társai.




A harmadik felvonásban visszatér a Colosszeum, ám a valódi rendeltetése szerint küzdőtérként felhasználva, ide vonul be a torreádor és társai, hogy megvívják harcukat a bikával.



Visszatérő figurák, ismétlések: egy turista csoport, akik szinte minden helyszínen megfordulnak, fényképeztek. A csoportot egy idegenvezető irányítja. Szintén vissza-visszatérnek az utca gyermekei.

Jelmezeiket tekintve, korhű, semmi abszurd, kiábrándító nincs benne. Kiemelkedő számomra, Carmen öltözéke, amit már a torreádor jegyeseként visel az utolsó felvonásban.




A rendező Szinetár Miklós volt. Az egész előadás átfogó volt, szép és megható véggel. Dicséretes darab.


Újdonság, hír (2015. április):

Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém látni felvételről egy későbbi Carmen feldolgozást, tehát, amit legutóbb láthatott a közönség, 2014-ben. Zene szempontjából most is franciául énekeltek, de nekem úgy tűnt jobban nyűglődtek, mint a fentebb ismertetett előadás során. A szövegbeli kifejezések, az utalások. A díszlet leegyszerűsödött és ócskább lett, az egész teret tükrökkel töltötték ki. Viszont, így többféle rálátásunk volt a színpadon zajló eseményekre, ebből a szempontból érdekesnek mondható ez a megoldás. A jelmezek modernizálva lettek. Az énekesek egy részét lecserélték, de a két főszereplő, Nyári Zoltán és Gál Erika (Don José és Carmen) megmaradt, ámbár fájó pontnak értelmezem, hogy Bretz Gábor nem részese már az előadásnak. A mostani új rendezés Oberfrank Pál ötlete volt.


A képek forrása: http://www.opera.hu/hu/Carmen/galeria
Az előadásról bővebben: http://www.opera.hu/hu/Carmen/info


Egy asszony története, akit sosem láthatunk, mégis mintha ismernénk


"Rebecca, bármerre jársz te most, vágyódó lelked vonz az otthonod felé..."


 Időpont: 2010. március
Helyszín: Budapesti Operettszínház
Előadás: Rebecca- A Manderley-ház asszonya
 

Szép emlékek fűznek az Elisabeth és Mozart! szerzőpáros eme két alkotásához. Nem volt kérdés, ha Rebecca is eljut Magyarországra megnézem. Azóta nem csak a darabot, de több filmváltozatot is láttam. Pont pár hete ment a tévében egy feldolgozás, amiben Maxim-ot Charles Dance alakította. Ő az egyik kedvenc külföldi színészem. Nagyon szeretem őt, különösen Az Operaház Fantomja 1990-ben készült filmes adaptációjában, lenyűgöző és felejthetetlen alakítást nyújtott. A Rebeccában is hiteles volt, kissé idősebb az általam gondolt karakter korához képest, de ha jól tudom az eredeti regényben is idősebb Maxim Carolinánál.

Az Operettben Maxim-ot Bereczki Zoltán, "én"-t Szinetár Dóra felfogásában láthattam. Aranyosak voltak együtt. Mrs. Danvers, a gonosz házvezetőnő, Polyák Lilla tolmácsolásában jelent meg. Ő az a nő, aki visszavárja a halott Mrs. De Winters-t, és nem nyugszik bele, hogy egy új asszony elveheti a korábbi helyét, hisz, úgy gondolja, hogy a szépségben nem érhet fel a régihez.



A történetben az a legérdekesebb, hogy nem láthatjuk semmilyen formában, nem jelenik meg a színen, a korábbi Mrs. De Winters, tehát Rebecca. Alakját ködbe burkolják, csak utalások történnek rá, hogy milyen volt. A házvezetőnő által a legrészletesebb módon ismerhetjük meg Rebeccát, az orchideákhoz hasonlítja: "Olyanok, mint ő, e pompás szirmok". Ez volt az előadásban a kedvenc jelenetem és a kedvenc dalom is. Polyák Lilla elképesztő hatással mutatta be, erővel bír ez a dal, olyan elementáris, "Mégis él tovább". Libabőrös voltam, amikor hallgattam.

Másik kedvenc jelenetem, amikor a címszereplőt "éneklik meg". A házvezetőnő el akarja űzni az új asszonyt, és az ügy érdekében arra is képes, hogy rávegye szerencsétlen nőt, hogy öngyilkosságot kövessen el. Kifejező ebben a jelenetben a sok árnyalak, akik mind visszavárják Rebeccát.



A másik fél, aki sokat árul el a régi asszonyról - megtévesztő módon "Én"(Carolina) és a közönség is úgy gondolja, hogy valóban csak rá tud gondolni, és sosem fogja elfelejteni, az Maxim. Nagy meglepődés érhet bennünket, amikor kiderül, ő semmilyen módon nem szerette Rebeccát, sőt gyűlölte. "Jégmosoly".

Díszlet: Vetítővászonnal tudták megoldani az egyes helyszínek megváltoztatását a háttérben. Ilyenkor legtöbbször a színpad előterében volt egy vagy két szereplő, akik az óceánt kémlelték, a vetítővásznon a tengert láthattuk. A kastély két részből állt: az egyik a könyvtárszoba, ahol a két szerelmes énekli a "Jöjj, szörnyű az éj"-t, illetve a másik oldala a kastély nagy lépcsősora. Ez látványosra sikeredett, egy ódon kastély belső építészeti berendezéséhez mérten. 

"Én" felbátorodása és szembeszállása is egészen jól lett kivitelezve. 

Jelmez: Korhű, kedvencem, a barokk stílusú ruha, amit az álarcosbálon "én"(Carolina) magára ölt.


Amit utáltam vagyis inkább zavart: a rokonság feltűnése - nem szerettem a mellékszereplőket valamilyen oknál fogva... A gazdag asszonyságot sem kedvelem, aki a főszereplő korábbi munkaadója (Szulák Andrea) volt.

A kastély leégését jobban oldottam volna meg - már ég a ház, de, hogy látványosabb legyen - mondjuk a házvezetőnő (aki egyébként a tűzet okozta) akkor gyújtja fel a lépcső korlátait, amikor Carolina és Maxim visszatérnek...

A zenéje megragad, persze talán nincs benne olyan sok dal, mint pl. a Mozart!-ban, vagy amivel úgy igazán megszerettetné magát. A legfontosabbakról, körülbelül szót ejtettem a leírásomban. Valószínűleg megnézem a másik szereposztással is, mondjuk egy Vágó Zsuzsi-Szabó P. Szilveszterrel. Az jó lenne. :)

 
A darab leírása: http://www.operett.hu/repertoar/rebecca-a-manderley-haz-asszonya/87/9

A darab felvétele, első és második felvonás: https://www.youtube.com/watch?v=KMIZxDYa4Wo

A nemeseket oltalmazó hős



"Tűz legyen a véredben, Lángoooolj! Ez a hősszerep neked való!"


Időpont: 2009. március
Helyszín: Thália színház
Előadás: A vörös pimpernél


Az egyik kedvenc előadásom is lehetett volna, de sajnos, csak egyszer nézhettem meg.... Így maradnak a szép emlékek a darabról. A könyvet már régebb óta beszereztem, így az összevetés nem volt részemről elkerülhető. A könyv és maga a musical is teljesen máshogy dolgozza fel a magyar bárónő által kitalált történetet.

Csengeri Attila, mint Percy, a piperkőc angol arisztokrata nagyon tetszett, ez a szerep neki való! Nem csak a komoly és határozott grófot kell prezentálnia, hanem a különcködő, kissé bugyuta és divatőrűlt férfit is. Ez Attila számára nem jelentett gondot, mindkettőt fantasztikusan tudta bemutatni. A férfi, aki álarc mögé bújik... Nagyon parókus, hogy a főszereplő mennyire kifordul magából, barátaival együtt adja a "hülyét" minden egyes bálon. Percy magas orrhangon kommunikál, a férfidivat nagy őrültje, hangsúlyt helyez az öltözködésre. Titkon, ő a Vörös Pimpernél, aki a francia nemeseket megmenti a halál karmaiból. Társaival együtt a titkos szervezet tagja, egy vörös kis virág a jelképük, a pimpernél. Ha levélben közli utasításait, a borítékon mindig ez a virág látható (a Lángolj lelkesítő dal előtt ezt tudtunkra adja). A barátaival közösen hajóznak el Franciaországba, ahol megkezdik tevékenységüket. Álruhában közlekednek, kilétüket az utolsó pillanatig palástolják. Az egyik kedvenc jelenetem, ekkor hangzik fel a "Lángolj" című dal, ami a darab fődala. A főhős a mű végére megérti, hogy felesége nem volt hibás, barátja halálában. A két elveszett szerelmes újra egymásra talál. :)





Feleségét, Margareth-et, aki egy szépséges francia színésznő, Koós Réka alakította. Ebben a darabban nagyon megkedveltem Rékát. Szép, bátor és céltudatos nő volt. Félti öccsét is, aki az álruhás felszabadítók közé tartozik. Megható a közös duettjük, ahol egymást féltő két kisgyermek képében is megjelennek a színpadon.Szereti a férjét, és rosszul viseli, hogy esküvőjüket követően a szerelme megváltozik és átalakul egy ismeretlen férfivé, aki rideg és közönyös vele szemben. Chauvelin felügyelő árulással vádolja Margareth-et. Percy egyik legjobb barátja állítólag miatta került a guillotine alá. Miután azt látja, hogy a férje nem az, akinek hitte, egyénileg próbál boldogulni.  Végül a nő, megküzd férje szeretetéért és megbecsüléséért, kiderül az igazság is a feltételezett árulásról. A Pimpernéllel való találkozásai nagyon rejtélyesek, a nő szeretné tudni a megmentő kilétét, de ez az utolsó pillanatig titokban marad. Miután napvilágra kerül, hogy a férje a hírhedt hős, minden erejével a megmentésére siet, hiszen Chauvelin is megtudja és a bitófára küldi a férfit. De, gondolhatjátok, hogy minden jól sül el. :)



A szerelmi háromszög harmadik tagja, az ellenség, a felügyelő, akinek legfőbb célja, hogy a Vörös Pimpernélt elkapja, Molnár László játszotta. Néha idegesített a spontán megjelenése, mindenbe beleavatkozott. A karaktert sem kedveltem, talán magáért a színészért sem vagyok túlzottan oda, aki nem volt valami fess, jóképű fiatalember. A darabban elvileg Margareth-tel közös múltjukra is fény derül, ami számomra azért furcsa, mert tényleg nem egy Don Juan a színész, Molnár László. - de mégiscsak valamit tudhatott... Hangilag teljesen rendben volt. Ellenben a Pimpernéllel vívott csatáit nagyon élveztem.

Kedvenc dalok: Lángolj, Élj meg száz csodát!, Világ végén.





A darabban megjelent még egy nem várt színész, aki pályafutását a Barátok közt című sorozatban kezdte, Berényi Miklós fiaként. Dósa Mátyás, Armand St. Just bőrébe bújhatott, ez volt az első színpadi szerepe, amiben láthattam.

Kedvenc jelenetek: a Vörös Pimpernél felszabadítók csapatának "kitalálása" és a hajóra szállás, a guillotine-jelenetek, Margareth és öccse búcsúja. A felügyelő és Pimpernél esti találkozója a hídon. A piperkőcök megjelenése a bálokon. A nagy szerelmi háromszög erős közös dala az első felvonás végén.

Díszlet-jelmez: tetszett, és imádtam a tarka, színes ruhakölteményeket, a látványos megoldásokat, a hidat (tiszta misztikum és sötétség), a guillotine-nes jeleneteket, amelyek visszavezetnek bennünket a szörnyű múltba.

Tunyogi Bernadettel nem tudnám elképzelni, Margareth karakterében, nagyon idegesít a hangja... 

A Szolnoki Szigligeti Színház produkciója, két előadás erejéig a Thália színházban volt látható. Állótapssal zártuk az estet! Nagyon megérdemelték! Nagyon-naaagyon tetszett! Talán nem is csoda, hiszen az egyik kedvenc darabomnak, a Rudolf - az utolsó csóknak a zeneszerzője, Frank Wildhorn volt e darab elkövetője.  A története igazán figyelemfelkeltő, kalandos, kis romantikával és humorral fűszerezve. A dallamok fülbemászóak és élvezhetőek. A színpadi műnek az alapja, Orczy Emma, magyar származású bárónő ugyanezen cím alatt megjelent regénye.




Csengeri Attila és Koós Réka duettje - az előadásról készült képek kompoziciójában.


További info és képek az előadásról:

Andrew Webber Macskái (Cats)


Nyávogó fenevadak vagy szelíd kiscicák? A. L. Webber Macskái 30 éve Magyarországon




Időpont: 2013. augusztus 30. (este)
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Előadás: Macskák (Cats)


Természetesen a híres angol zeneszerző, Andrew Llord Webber Macskák című művéről szól ez a kis bejegyzésem.

Nem rajongók úgy általában a macskákért, mint állatokért, a musicalt is csak a hírneve miatt néztem meg anno a kőszínházban. Ha jól emlékszem első alkalommal 2007-ben. Pár év elmúltával rászántam magamat, hogy újra megtekintsem, de ezúttal egy érdekes helyszínen, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Madách meghirdette az első alkalmat, így ünnepelvén a 30 éves évfordulóját a darabnak, szabadtéri színpadon is. Tudniillik a fent nevezett helyszínen komoly felújítási és technikai szempontból modernizáló munkák folytak, ezt követően adták át a közönségnek tavaly nyár elején. 

A Macskákat még a kőszínházban, májusban ünnepelték, ekkor történtek meg az ünnepi hét előkészületei, látványos meglepetésekkel fűszerezve. Egyúttal az új generáció is fellépett az első alkalommal. A jegyszervező ismerősöm is megnézte az  ifjakat, többségében elégedett volt, és örült a jövevényeknek.  Velük még nem láttam, illetve egy alkalommal mégis csak elcsíptem egy jelenetet a darabból, amikor a tv-ben egy esti showműsor keretein belül felléptek. Elvis Trén a gyorsvonat macska a kedvencem, az ő száma a legvidámabb és ez került terítékre Sánta László előadásában.

A 30 éves ünnepséghez kapcsolódik még egy apró pillanat (valóban apró volt), amikor is a budai Mamut bevásárlóközpont II-es épületében, a földszinten felállítottak egy színpadot. Détár Enikő és Pukás Péter voltak a konferansziék, míg a színház gyermektánckarának ifjú tehetségei kápráztatták el táncukkal a közönséget. A tömegben felfedeztem Csengeri Attilát és feleségét. Idősebbik lányuk a táncosok oszlopos tagja lett. A macskák ünnepi táncát nézhettük meg, majd felhangzott az Éjfél című dal, amit eredetileg a zeneszerző egy másik musicaljébe szánta, a Sunset Boulvard-ban. E szép számot Koós Réka tolmácsolásában hallgathattuk meg, aki ekkor még nem igazán nyerte meg magának Anyukámat, aki még a legeslegelső Macska-szereposztással látta a Madáchban. Én nem igazán tudtam ítéletet mondani felette, nekem elfogadható volt. Sajnos, ez a kis műsor, csak negyed óráig, ha nem kevesebb, ideig tarthatott.

Aztán elérkezett a szigeten töltött este napja... Felkészülten, párnákkal felpakolva, kabáttal felszerelkezve (hideg időjárás miatt is), kisebb üdítők tárolására alkalmas táskával vágtunk neki a kalandnak. A szabadtéri színházhoz érve nagy tömeg fogadott bennünket. Átvágtunk az emberek sokaságát képező kisebb-nagyobb csoportokon, elfoglaltuk a helyünket, és míg az előadás kezdetét nem vette csodáltuk a felújított nézőteret.

Sokáig gondolkodtam, miért nem néztem többször meg ezt a darabot, vagy legalábbis olyan sokáig tartott az élmények feldolgozása, hogy 6 évet vártam rá. Aztán leesett, mi volt konkrétan a bajom vele: van egy olyan rész, ahol sutyorognak - milyenek a macskák, hogy viselkednek, - tehát egy monológ formájában történő kis felvezetés és ez olyan szinten feltudott húzni, - idegesített...bár szeretem a prózát is, de a zenére szükségem volt.

Túljutottam a dolgon, "megborzoltam tollazatomat", és feledvén előző közjátékot, kezdetét vette az igazi zenés produkció. Magukkal ragadtak az események. A Macskákban nagyon sok jó szám van, igazán fülbemászóak a dalok. A zenéről később írok még...

A kedvenc karaktereim: Ben Mickering és Mind Levery, Elvis Trén, a Gimb-gömb Macska és Mr. Mefisstulés.

MichelRumly az a tipikus macska, akit kevésbé kedvelek, ő testesíti meg az "igazi macska jellemet". Szeszélyes, akaratos, negédes. Csak kajára megy, nincs benne semmi hála.

Grizabella egy öreg cica, mindig elszorul a szívem, mikor a többiek fújnak rá és utálkozva viselkednek vele. Nem értem, hogy Old Csendbenlenn-t miért szeretik, hiszen ő is egy vén macsek, nem igaz?

Szövegben, ha egy korábbi változathoz képest mást írnak, mást énekelnek, és az a szöveg nem is találó, attól ki tudok borulni. Erre jó példaként szolgál a két nőstény macska székes tánca, amelyben egy híres banditáról "nyávognak": Szemichegél (nem tudom, hogy írják), most pedig Megcavity név alatt fut, ami az eredeti név, Webber darabjában. 

A kedvenc jelenetek közé tartozik - nem az egész, csak egy része - a színházi macska története. Olyan kedves, megható, aranyos, ahogy a színészek megformálják. Az ember szemébe könnyt csal. 

Szereplők - akik mély benyomást tettek rám: 

Girzabella-t Malek Andrea keltette életre, gyönyörű módon. Sosem gondoltam volna, hogy az Éjfélen sírok majd a legjobban, de ezúttal bizony, ez eset meg.


Serbán Attila volt MichelRumly. Jó volt, bár túl sokat kiáltott, erre gondolok: spontán huh, yeh, meg ilyenek...néha elég egy-egy ilyen, de nem folyamatosan...

Szente Vajk alakította Elvis Trént - amikor az Óbudai Zichy kastélyban hallottam (nem voltam jelen, de az épület környékén "ólálkodtam"), majd itt a szabadtérin, míg az előbbi produkciója túlerőltetett volt - sok felesleges felkiáltás, kiabálás - úgy az utóbbi esetben csodálatosan megoldotta a karaktert, nagyon örültem. A tapsrendnél kapott is tőlem hangos üdvrivalgást. :)


Gim-gömb macskában nem is emlékeztem, hogy rovarok is feltűnnek a színen, nagyon színes, vidám jelenet volt. A koreográfia sokszínű és változatos. A Gim-göm sem marad kifejezetten kövérkés a dal végéig. :)


Mr. Meffistulés egy olyan jópofa dallam, imádom énekelgetni, ha eszembe jut, egyik nagy kedvencem. :) A táncos nevét, sem az énekesét sajnos nem tudom felidézni, de mindketten remek voltak. Jó páros a táncos varázsló, illetve az őt megéneklő cica párosa. A kiscica a cilinderben most sem maradhatott el...:)

Színházi macskát Weil Róbert és Wégner Judit tolmácsolásában hallhattuk, láthattuk. Gallusz Niki az egyik székes macskalány volt, Bombalurina, talán. :)

Nem rajongók a darabért, de Andrew Llord Webber egyik sikerműve, jó volt újra látni. A zenéjét pedig kifejezetten szerettem. Legyen még 30 év neki! :)

U.i.: mi a második előadáson voltunk, ami igazából az első előadás volt. Lásd a magyarázatot itt: a Madách színház a darabot augusztus 31-re ígérte, de mivel sokan jelezték, hogy szeretnék megnézni, így sor került egy második alkalomra is, ami egy nappal az eredeti előadás elé lett téve, tehát augusztus 30-án.

Videóérdekességek: A Karmincabál és a darab legemocionálisabb dala, az Éjfél




További információk itt elérhetőek: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=36
Érdekesség az immáron 25 éve nálunk bujdosó Macskákról: http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=12711

Az előadás I. felvonása (2001-ből, az ekkor még 18 éves darab):
https://www.youtube.com/watch?v=HzchPewayDY 

2014. március 30., vasárnap

Tölts el egy varázslatos, emlékezetes estét Posta Victorral!


Egy zongora, két hang, három táncos, és egy szenvedélyes érzelmekkel túlfűtött est


Időpont: 2013. március és április
Helyszín: Madách Színház - Tolnai Szalon
Előadás: L'élek - Posta Victor zenés estje


Akik ismernek, tudják rólam, hogy oda vagyok Posta Victorért és az ő munkásságáért. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy jegyet váltok erre a produkcióra. Rögtön a Bemutatóra elmentünk Anyuval. Az előadás végén azt mondta nekem, hogy nagyon sokoldalú férfi, akinek a tehetségét jobban kamatoztathatná az igazgató. Egy véleményen voltunk. Örültem, hogy hasonlóan érez, mint én. Victor pedig megérdemelte, hogy csináljon egy önálló "darabot".





Az előadás tartogatott váratlan meglepetéseket. Elsősorban meg kellett tudnom, hogy majd hova kell eljutnunk, mivel a Tolnai Színház lelőhelye előttem még ismeretlen volt. A jegyszervezőmnek köszönhetően a kellő információk birtokában, tudtam tájékozódni. Hosszú sor állt még a kezdés előtt fél órával a bejárat előtt. A Tolnai Szalon tulajdonképpen a Madách Színház mellett található, el sem lehet téveszteni. A beengedésért, az aznapi jegyszedők a felelősek. Úgyhogy várakozással telt időnk nagy része, majd zár kattant, és a sor megindult, mi is sodródtunk vele. Miután a kabátokat leadtuk a kisméretű ruhatárba, egy kisebb helyiségben találtuk magunkat. Aki még nem járt a Tolnaiban az nagyot nézhetett, és értetlenkedhetett, hiszen csak három szék, ha nem kevesebb, volt a teremben. Kis idő után persze mindenki kitalálta, ez csak a várakozó lehet. Nagyon idegesítő volt a sorbaállás, de végül felengedtek bennünket a Szalonba, de előtte még meg kellett mászni a hegyet és átvágni amúgy más alkalmakkor próbateremként használt előcsarnokon (képek alapján tudom, hogy ott megy a táncos jelenetek egy részének a begyakorlása). :)) Közvetlenül az első sort sikerült elfoglalni, a zongora mögötti helyek egyike volt. Nagyon közel Victor hátához :D Annyit tudni kell, hogy érkezési sorrend alapján lehet itt jegyet rendelni, nincs konkrét hely, ezért gyorsnak kell lenni, ha jó helyet és látási körülményeket szeretnénk biztosítani magunknak a műsor alatt. 

Az előadás kezdetén több vásznon látható Victor, aki Budapest utcáin sétál, monológok, versek idéződnek meg a kollégái és ismert, idősebb színészek ajkáról. Aztán a filmnek vége szakad, és Victor belépője következett. Nem törődve a körülötte lévőkkel, fázva, elhagyatottan érkezett meg "társához", a zongorához. Belefogott egy dallamba, és ezzel kezdetét vette az utazás a szerelem bonyolult "világába".

Első látásra megszeretni - Gallusz Niki tűnt fel, aki mindannyiunkat meglepett, hiszen egy kutyussal együtt lépett színpadra. Dorothy-t jelenítette meg, Totto kutyussal. Hihetetlenül aranyos volt, és a közönség reakcióiból ítélve, mindenkinek nagyon tetszett ez a megoldás. :-) 

Niki nem csak ártatlan kislány volt, hanem több női személyiséget is prezentált, mint a csábítót, a hisztist, a féltő nőt, a csalódott nőt...Sok arcát mutatta meg. Nikit is kedvelem, és szeretem a hangját. Kellemes, és Victorral csodás párost alkottak.

Az előadásban elhangzó dalok alatt három táncos kápráztatta el a nézőtéren helyet foglalókat. Látványvilágban gazdagnak tekinthető program, sokoldalú koreográfia, könnyed, kecses és légies mozgást könnyen elősegítették a jelmezek is. 


Kedvenc szerzemények, amelyeket Victor feldolgozásában hallhattunk: People in the world, Purple Rain, A szerelemnek múlnia kell. Főként e számok érintettek meg, és nem maradhat ki Victor zongoraszólója sem, ami nagyon szórakoztató volt. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt táncra perdülők, de visszafogtam magam, inkább ütemre halkan doboltam a lábamon. 

Az előadás alatt sokszor figyeltem Victor arcmimikáját, valamint a zongorához való teljes koncentrációját. A hangszeren játszott, én meg elábrándoztam. Nagyon jó érzés figyelni, hallgatni őt. Szenvedéllyel és sok-sok érzelemmel játszik, koncentrál minden alkalommal, és izgő-mozgó. - Aki látta őt élőben, az tudja mire gondolhatok.

Egy kisebb zenekar nélkül nem lehetett volna teljes a csapat. Hatalmas gratulációt ők is megérdemlik. Csodálatos közreműködők.


Két hónapot említek a bejegyzésem elején. Nos, a bemutató volt az első alkalom, míg a másodikat áprilisban ejtettem meg, az utolsó előtti előadások egyike. Ezt a másodikat, azért választottam, mert szükségem volt lelki feltöltődésre, befejeztem a diplomamunkámat, ami jócskán apasztott az energiatartalékaimból. Így hát megjutalmaztam magamat egy jeggyel. Az előadás kezdete előtt, megint sokan álltak a bejárat előtt. Szerencsére, most gyorsabban ment minden, meg volt a hegymászás, átvágás a próbatermen keresztül, majd megérkeztem a darab helyszínére. Most a második sorba sikerült helyet találnom, nem voltam olyan gyors, mint előzőleg hittem. De nem ült előttem senki, így a látási viszonyok tökéletesek voltak, a helyem ezúttal a zongorával szemközt volt. Szemből szerettem volna látni Victort, ez sikerült. :) A darab alatt voltak pillanatok, amikor lehunytam a szememet.  Tettem ezt mindabból kifolyólag, hogy átéltem a történéseket, a dallamok egyszerűen magukkal ragadtak. Szóval, nem voltam álmos, sőt! Nagyon is éber voltam. Mikor a sötétbe bámult, azt hittem megtaláltuk a szemkontaktust, de ezt természetesen nem így volt, ő csak a sötétséget látta, de én láttam őt magát, Posta Victort. Ez most kissé érzelgősre sikeredett - ne haragudjatok, kedves Olvasók! :) Ismét egy feledhetetlen estében lehetett részem. Jó visszaemlékezni a szép pillanatokra, mivel sajnos ez a darab lekerült a színház repertoárjából. De, hátha egyszer majd vissza fog térni...És, akkor ott fogok ülni az első sorban, önfeledt mosollyal az arcomon. :)


Még több felvételt itt találhattok:

Az előadásról bővebben:

Úgy látszik akadnak még, akik elvetemültek: Konkrétan a darabról több titkos feltétel is készült. A nagy videómegosztón megtalálható - az előadás címe alapján:

L'élek"

 Jó szórakozást. Igazi nosztalgia! 


József Attila élete és elvesztett szerelmei


Egy nagy költő sanyarú sorsa zenei megközelítéssel



Időpont: 2012. február
Helyszín: Madách Színház
Előadás: Én, József Attila - Attila szerelmei


2011-ben a Madách színház meghirdetett egy musical-író versenyt. Sokan pályáztak első alkalommal, köztük egy igazi "hazai" gyöngyszem is, mégpedig ez a darab, amely egy kisebb raktári bemutatót követően a nagy színpadon találta magát. Egy volt évfolyamtársnőmmel mentünk jegyet szerezni az előadásra. Ő Muri Enikőért rajongott, én Posta Victort szerettem volna látni (később a tévében történt közvetítésnek köszönhetően Nagy Sanyit is megnézhettem a szerepben). Mindketten megkaptuk, akiket akartunk. Victor meglátása a költő életével kapcsolatosan nagyon realisztikus, mélyen átgondolt és szépen felépített, tökéletes átéléssel megkoronázva, ennek ellenére inkább Nagy Sándort szokták méltatni, vele reklámozzák a darabot. Victor szerényebbnek mondható, nem a rivaldafényben tündöklő személyiség. A dalok is fülbemászóak, zeneileg megmarad az emberben egy-egy dallam, a zene szövegét József Attila versei alkották. A mostani fiatal generációnak ezt meg kell néznie! 

Victor egy fenomenális József Attila volt. Hitelesen ábrázolta a költőt, annak vívódását. Magára hagyatott férfi, akit sosem tudtak szeretni igazán. Egy problémám volt csak: túlságosan is közel került Muri "összeállok minden pasival" Enikőhöz. Igen, gonosz vagyok! :) De kérem! Ha a munkásságáról kérdezik, akkor arról beszéljen, és ne a nagyon bonyolult pasi ügyeiről. Elvileg volt időszak, hogy együtt jártak, pont akkor, amikor mi megnéztük a darabot. Valahogy megéreztem, a kettejük között fennálló viszonyt, amikor zajlottak az események a színpadon. Biztos voltam benne, hogy ez a nőszemély szemet vetett rá. Hát, ha igaz is, hogy együtt voltak, a dolog nem tartott sokáig. Victort nem celebnek ismerte meg a közönség, erre ott virított Muri miatt a képernyőkön, illetve a különféle lapokban...de nagyon elkalandoztam...

Enikő is jól formálta Vágó Mártát. Továbbra sem vagyok a nagy rajongója, de természetesen elismerem a munkáját.

Krassy Renáta játszotta Kozmutza Flórát, az érettebb J. Attila szerelmét. Reni nagyon kifejező volt, visszaadta egy érett nő kétségeit, aki ugyan szeretne segíteni Attilán, de mégis ott van egy másik valaki, aki igazán ragaszkodik hozzá és feleségül szeretné kérni, emiatt nem tud határozottan állást foglalni. Nagyon nehéz döntés elé állítják, és annak ellenére, hogy Attila agresszíven viselkedik a nővel, Flóra mindezt elfeledvén képes lenne hozzá menni. Ám ez inkább sajnálat, mint szerelem. Szorosabb és valódi szerelem kibontakozása leginkább Illyés Gyulához fűzi. A vívódó Flóra belemenne a házasságba, de Attila addigra távozik a kórházból... Reni nagyon szép volt, örültem, hogy vele láthattam, és végre van egy másik darab is, amiben szerepel. Bár rettenetesen hiányzik nekem a Fantomból!!!! :'( Remélem, most már nemsokára visszatér a színházba. Ez volt az utolsó szerepkör, amiben láttam, hiszen élete legnagyobb szerepére készült, édesanya lett!!! :))

Kedvenc jelenetek, illetve versek:
- Kopogtatás nélkül
- Mintha szíved a szívem volna
- Tiszta szívvel
- Születésnapomra
- Jön a vihar (a kedvenc) 


A történet egy keretbe foglalva tárja elénk Attila tragikus sorsát. Első kép, a vasútállomáson ácsorog egymagában Attila, elszavalja a Mama című versét, és egy kisfiútól, aki a gyermekkori alteregója, átveszi a kabátját, majd megindul a vonat felé. Egy térképpel letakarva viszik be az állomásra, és a körülötte állók elgondolkozva tekintenek az élettelen férfira, miképpen érhetett így véget egy fiatalember élete.

Mártát ismeri meg a költő elsőként, a két irodalmár lelkületű ifjú rögtön szimpatizál egymással, csakhogy Illyés Gyula közbe akar avatkozni, meg akarja szerezni magának Mártát, végül eláll a tervétől. Attila és Márta életét a lány szülei sem könnyítik meg, főként az apa, szeretné, ha Attila egy rendes munkahelyen, egy hivatalban dolgozna fordítóként. De ez a személyiség nélküli munka nem felel meg számára, és kitörni vágyik. Mártát közben külföldre akarják küldeni, hogy Angliában tanuljon, egy évig, majd ha visszatér ő és Attila összeházasodhatnak. Reménytelenül hisznek benne, hogy a távkapcsolat működhet, sokszor váltanak levelet, de egy idő után Márta felhagy az írással, amibe Attila beleroppan. Az első felvonásban a munkásokkal való együttműködése tetszik, mivel koreográfia szempontjából kiemelkedő. Táncban látványos, lendületes, magával ragadó hatást kelt.


A második felvonásban Kozmutza Flóra érkezik Attila életébe, aki orvosaként szeretné segíteni őt. Ám Attila idővel beleszeret a nőbe, ráadásul az igazi bonyodalmat megint ki más, mint Illyés Gyula okozza, aki megint ugyanabba a nőbe szeretett bele, mint Attila. Habár Illyés házas, mégis esdekelve kéri Flórát szeresse viszont. Ellenben Flóra kétségek közt vergődik, nem tudja hogyan döntsön, végül a sok találkozás és végső elkeseredésében, valóban szívszorító módon kéri meg Attila, hogy szeresse őt viszont. (Ha nem szorítasz) Flóra Attilát választja.

A boldogság mégsem lehet teljes, mert folyton visszatérő rémálmok gyötrik, Flórának azt mondja elmegy a nővéreihez, a vasútállomáson viszont másképp dönt, és a vonat elé veti magát. Így a kerettörténet bezárul.

Díszlet: vannak vetítőgéppel megoldott jelenetek, de igazából csak a hátteret dobja fel jobban. A látványosságot a "Jön a vihar" című dal adja, amiben Attila illúzióit madáremberek egyvelege alkotja. Minden korhű, jól kivitelezett.


Jelmezek: szintén korhű, nem találtam benne semmi kifogásolnivalót. Jól van kidolgozva. :)

Láttam politikai hangvételű bírálatokat a darabról, máskor inkább egy-egy színésszel volt gondja a közönségnek a színház vendégkönyvében olvasottak alapján. 

A darab egyik elismerése, hogy a musical dalait CD formájában is rögzítették. A hangfelvételen Posta Victor, Muri Enikő, Polyák Lilla és Balla Eszter is hallható. 

Írás közben megérintett újra a történet, remélhetőleg, ha elhatározom és újbóli megnézésre adom a  fejem, még játszani fogják a színházban (sajnos keringenek róla hírek, hogy nem megy a nézettsége, mint két másik darabról is ez hírlett).




Wagner zenéje, még hajó formájában is süllyeszthetetlen


Kiköt a hajó, melynek kapitánya vágyódik egy ifjú asszony szerelme után...


Időpont: 2013. 01. 19. körül, este 18.00
Helyszín: Állami Operaház
Előadás: A bolygó Hollandi


Ezt a bejegyzést azért írom meg most, mivel korábban nem jutott eszembe, hogy a színházi élményekről blogot vezessek. Csak pár napja fogott el ez a hóbort. Nos, visszaemlékezni nem lehet mindenre, csak felidézni a legszebb és legjobb, akár a kevésbé sikerült pillanatokat.

Ez az előadás Richard Wagner szerzeménye, amely első változatában került színpadra, így láthatta a közönség az első elképzelését a műről. Felhívnám a figyelmet, hogy nincs szünet. Folyamatosan ülsz és figyelsz - bár, ha szólít a természet... de szerencsére engem nem hívott most, maradtam. :)



Ez a változat több szempontból is eléggé érdekes:
Először is itt van az a tény, hogy a legelső elkészült változatban lett bemutatva nálunk, és bizony még rengeteg minden nem úgy volt megalkotva, mint a második, ismertebb felfogásban. A jelen változatban a helyszín: Norvégia, míg a második változatban Svédország. A karakterek neve sem egyezik meg mindkét változatban, példa erre a főhősnő, Senta édesapjának neve, illetve Senta vőlegény-jelöltjének keresztneve, az elsőben Georg, míg a másodikban Erik. Oh, imádom ezt a nevet és nem örültem neki, amikor kiderült, hogy a másik megnevezést fogom hallani, grrrr...:)


Díszlet már egyedi megoldás: a falak vitorlákat ábrázoltak egyik oldalon, míg ha megfordították, akkor a szövés kesze-kusza motívumait láthattuk a falakon. Mivel a lányok, míg kedveseiket várták a halászatból vissza, addig, hogy ne unatkozzanak szőttek. Egy nagy "masina" mögött ott ült bánatosan Senta is.




A házukat egyszerűen oldották meg, csak hoztak egy ajtókeretet, ez jelképezte Senta és apjának otthonát, ahol vendégül látták a Hollandit.



Nem tetszett, hogy a hajó mindig egy vetítőn volt ábrázolva, hiányzott egy eredeti hajó is - Nem vagyok díszlettervező, de ezt csak valahogy meg lehetett volna oldani. A vetítőn látott hajó sem volt olyan fenomenális, és semmilyen formájában lenyűgöző,  a  süllyedésről már ne is beszéljünk...



Most ejtsünk pár szót a jelmezekről. Nagyon egyszerűen lett megoldva, modernkor ruháiba öltöztették a színészeket. Nem törekedtek igényességre, úgy készültek a viseletek, mintha a mai korban játszódna a történet. Senta és a Hollandi jelmeze volt a legjobban kimunkálva: mindketten egy-egy vörös ruhát viseltek, melyeken örvények voltak láthatóak - egy tájékoztató füzetből megtudtam, ez azért volt tervezve, mert így akarták érzékeltetni a két szereplő kiválasztottságát, az igaz, nagy szerelem kettejük között létezett. A szerelem is egy nagy örvény, és ha elkap a mámortól megszédülsz. Akkor harmonizáltak legjobban a két szereplő egymással, amikor a kék köpenyeiket levetették, így előkerültek a piros jelmezek. Ha egymáshoz közel kerültek az örvény minták egybefolytak, jelképezve az összetartozást. A darabban a kék szín, mint a tenger iránti tisztelet, illetve a piros, mint a szerelem színét jelképezte. E két színkombináció dominált az előadásban. Ötletesnek tartottam, hogy a legények és a szövő lánykák mind-mind a jelmezük elején/hátulján viselték párjuk arcképét. 



A történet megfogott elsőre. Amikor elolvastam az operák könyvében miről szól, megfogadtam, hogy egy nap, ha a magyar operaházban is adni fogják, akkor ezt mindenképpen megnézem. Mondanom sem kell, eljött a nap, és egy kiemelkedően jó helyett sikerült megszereznem, páholyból. Persze nem első sorból, de megoldottuk, és láttuk az egész darabot. Az előadás, mint minden opera általában, a szerző anyanyelvén szólt, tehát németül. Az operákban a zene érint meg, nem a színpadi játék. A főszereplők közül elsőként Senta papáját ismerhetjük meg, aki meglehetősen pénzsóvár férfi. Ezt a szerepet Bretz Gábor alakította. Vele kapcsolatban gondolkodóba estem, amikor megvettük a jegyeket, mert a különleges nevű színészeket érdekesnek találom, ilyen volt pont az ő váltótársa, Palerdi András. Szép vezetéknév, nem? Őt szerettem volna, de rájöttem, hogy jobban jártam Bretz Gáborral. Első hallásra beleszerettem a hangjába. Mély, tenor hang, csodálatos. Örültem neki, szerencsére vele is a későbbiekben találkoztam más darabokban, illetve a tévében is láthattam szerepelni. Senta egy szőke lány volt, aki legalábbis az én meglátásomban sokkal idősebbnek tűnt Bretz Gábornál.  De ennek még utána kell járnom. A megformáló színésznő Rálik Szilvia volt. Sentája helyes, meg volt győződve róla, hogy Hollandi és ő összetartoznak. A címszerepet, a Bolygó Hollandit Kálmándi Mihály alakította, akinek szintén fantasztikus hangja volt és fel-felbukkant más daraboknak is, mint például a Nabucco-ban. Eriket, azaz Georgo-t egy számomra ismeretlen, lehet nem is magyar színész játszotta.




A történetet egy kicsit taglalom, miért is fogott meg annyira. Az alaptörténet, van egy álmodozó lány, kit Sentának hívnak. Ismeri a bolyongó Hollandi történetét, akit megátkoztak, nem halhatott meg, örökre járnia kellett a tengert, amíg egy nő örök hűséget nem fogad neki. Ekkor megtalálhatja békéjét. Senta abban hisz, ha eljön egy nap, ő lesz az, aki felszabadítja. A dadája próbálja józan belátásra bírni, de a lány nem hagyja magát eltéríteni eredeti elképzelésétől, így a darab elején egy vörös lámpával áll, és a ködbe burkolózott tengeren sikló hajóknak jelez egy lámpával, segítve őket a kikötő megtalálásában. Senta apja, mint korábban írtam, egy pénzéhes férfi, aki attól sem riad vissza, hogy odadobja lányát egy vadidegennek, ha cserébe kap valami nagy értékű jutalmat. Az apa a legénységével kint hajózik a nyílt tengeren, váratlanul viharba keverednek és megmentésükre a Hollandi és a szellemei sietnek. Az apának ígér sok-sok kincset, ha cserébe odaadja neki egyetlen leányát. A férfi beleegyezik, közösen térnek haza. Senta meglepődik ugyan, de amikor kettesben maradnak, azonnal megvallja mély érzelmeit a Hollandi iránt, aki szintén úgy érzi, tudná szeretni a lányt és vele az örök hűség beteljesedhetne. A Hollandi távozását követően, megérkezik az állítólagos jegyese, Georg, aki emlékezteti Sentát, hogy közös életük még megvalósítható. A Hollandi visszatér és félreérti a helyzetet, azonnal útnak indul, hogy újabb 13 éven keresztül céltalanul hajózzon a tengeren. Senta magyarázatát nem hallgatja meg, ő nem szereti Georg-ot, és nem csalta meg. A Hollandi már a fedélzeten van, amikor a nő utána rohan, már biztos a döntésében: Senta, hogy bizonyítsa hűségét, beleveti magát a vízbe. Egyúttal a hajó is végérvényesen elsüllyed, hiszen tettével felszabadítja a bolyongó lelkű Hollandit és társait. 




Kiemelt jelenet: amikor a mellékszereplők a matrózok és kedveseik a parton mulatnak, meglátják a Hollandi hajóját, ahol csak a legénység tartózkodik. Az ünnepségbe be akarják őket vonni, de azok nem szólnak egy szót sem, és inkább meredten bámulnak rájuk. Az ünneplőkben félelemet gerjeszt, riadtak lesznek, mikor felfedezik, hogy a legénység nem élőkből, hanem holtakból áll. Amikor a parton feltűnnek elnagyolt fejű maszkokat viselnek.




Szerintem jó darab, azt nem tudom, hogy még egyszer megnézném-e? Talán a második változattal. :) A történet tetszik, a jelmezek közül a két főszereplőét kedveltem, a többiekét inkább ötletesnek tartottam. A vetítővel bemutatott hajó egyáltalán nem tetszett a süllyedés is eléggé bénára sikeredett. A színészekkel meg voltam elégedve, Bretz, Kálmándi és Rálik munkásságát a továbbiakban is követni fogom. :)


Az előadásról bővebben: http://www.opera.hu/hu/A_bolygo_hollandi_1/20132014/info

2014. március 29., szombat

Beülsz, megnézed, kisgyermekké válsz!


Szuperfenofrenetikomaxikapitális

Időpont: 2014. 03. 20. (csütörtök) 19.00
Helyszín: Madách Színház
Előadás: Mary Poppins


A cím, bizony árulkodó lehet azok számára, akik még nagyon régen látták a filmváltozatot. Mire gondolhatok? Oh, bizony, nem másra mint a Cseresznyefa utca csodálatos nevelőnőjére, Mary Poppinsra!

Sajnos a filmváltozatot még nem láttam, de sokan rajongói és dicshimnuszt zengenek róla. Emiatt tudok oly nagy örömmel írni erről a színpadi adaptációról, mivel nincs előttem egy példa - milyen legyen Mary és milyen legyen Berti?

Meg kell vallanom, nem az első alkalommal néztem meg a darabot. Az első, pont a 100. Mary Poppins előadás volt. Vicces, nem? Az első, a 100. Fura így leírva látni, illetve kimondása is eléggé megmosolyogtató lehet. Emlékszem, hogy nagy várakozással tekintettem a darab elé, néztem a színház honlapján a szereposztást, és mindig csak egyfélét láttam, holott ez nem egy kis ünnepség lett volna. Aztán az igazi meglepetés a nagy napon, este a színházban ért, mikor a tömeg összegyűlt ünneplés céljából. Sejtettem, hogy mindhárman szerepelni fognak. Őszintén örültem nekik, így legalább láthattam mindhárom Berti és Maryt. Természetesen nem egyszerre, a jelenetek között váltották egymást. No, de igazából a március 20.-i előadásról szeretném bővebben kifejteni az élményeimet. Az előző gondolatfüzérhez visszacsatolva, az egyedüli főbb szerepeket az ünnepségen Oroszlán Szonja és Sándor Dávid alkotta volna. A névnapi előadáson (igen, megleptem magamat, méghozzá a kedvenc előadásom megkezdése előtt - Az Operaház Fantomja - gyakran olvashatunk majd bejegyzést Róla) - az első sorban ülve kaptam kézhez a jegyeket a jegyszervező ismerősömtől. Teltek-múltak a hónapok, és még egy hónappal játszás előtt megtudtam kik fogják alkotni az "én nyerő párosomat". Nem más, mint az a két színész, akik az "első alkalomra" is fel voltak tüntetve a honlapon. Várakozással telve, számoltam vissza a napokat. Aztán itt volt az omniózus este, a jegyszedő hölgy tájékoztatott engem és volt évfolyamtársnőmet, hogy egy nagyon jó előadásra számíthatunk. Reméltem, hogy így lesz. Nem is kell mondanom, valóban beigazolódott a jóslata.

Nem találok szavakat, és talán nincsen találó kifejezés, amivel pontosan megfogalmazhatnám, milyen élményekkel és érzésekkel telve távoztam aznap este a színházból. Mary Poppins története olyan inspiráló, újból kisgyermeknek érezhettem magam, átéltem a darabot. Megéltem a csodát, a mai reggelen úgy éreztem képes lennék a magasba emelkedni, szívesen szárnyra kaptam volna. Ez egy csodálatos névnapi ajándék volt, köszönöm minden résztvevőnek, akik felejthetetlenné tették a tegnapi előadást! Oroszlán Szonja remek Mary, Sándor Dávid pedig méltó párja, Berti szerepében. Imádom őket. :)) Lenyűgöztek.

Kis kritikát is kifejtenék, de figyelem! - ez az én meglátásom. Oroszlán Szonja nagyon jó Mary volt, viszont azt erősen hiányoltam, hogy nem mosolygott olyan sokat, - én egy mosolygós Maryre számítottam, ezt vártam. Ebből a szempontból Mahó Andrea karakter formálása előnyösebb, viszont, ami Szonjánál jobban tetszett az a nevelőnő terelőszavai: "Indulás, egy-kettő, pikk-pakk!". Mahó túlságosan irritáló hanglejtéssel mondja, nem tetszik, ellenben Szonja nagyon jól teszi mindezt. Remekül táncolt, és jól megformálta a karaktert, persze a ridegséget leszámítva, nekem nagyon tetszett, mint Mary. :) Azért is voltam Szonjával kapcsolatban bajban, mert az ismerőseim közül van, aki pozitívan nyilatkozott róla, hogy ő a legjobb, míg egy másik azt állította, hogy nagyon távolságtartó, ridegebb, mint Polyák Lilla. Szerintem Szonja klassz volt. :-) Ami viszont nagyon bánt, idegesít, és nyomaszt, hogy Sándor Dávidot kritizálják. Az előbb említett, de nevén meg nem nevezett személyek nagyon élesen kritizálták őt. Van, aki azt gondolja, hogy egy rangos színházban neki nincs helye, míg másikuk szerint nem jó Bertinek, mert nem egyezik a filmbelivel. Oh, nagyon örülök, hogy nem láttam a filmet, így ettől függetlenül tudom mondani, hogy nagyon, de nagyon szeretem ezt a darabot. És, bárki is formálja Bertit én maximálisan elégedett vagyok vele, hiszen az a teljesítmény, amit ők ott a színpadon nyújtanak "nem piskóta" és képzeletbeli kalapomat megemelem előttük. Biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű megtanulni a nyakatekert koreográfiákat. Nehéz feladat, de ügyesek voltak és szuper módon megoldották. Ezért büszke vagyok rájuk és vád nem érheti őket! Legalábbis részemről. Én tisztelem őket, mert mindent beleadnak a siker érdekében és az élményt garantálja minden egyes mozdulat, amiért lehet, hogy korábban kínkeservesen meg kellett szenvedniük.

Elkalandoztam, szóval, engem nem érdekel, különösebben, hogy Berti magas volt-e mint egy toronyóra, vagy pöttöm. A lényeg, amit láttam, az tetszett és meggyőzően alakított. Lehet Szente Vajknak kevésbé örültem volna, - nem tudom, mostanság úgy érzem, hogy túlságosan is sok nekem, az amit a színpadon művel. Sándor Dávidnak Berti szerepe egy lehetőség volt, egy kiugrás az ismeretlenségből. A Madáchban kevés szerephez jutott, ha kapott is valamit, az inkább hasonlítható kenyérmorzsához, ami a gazdagon megterített asztalról lepottyanhatott. Vegyük sorjába:
Az örök kedvencemben, Az Operaház Fantomjában a kórus tagja - rögtön felismertem Dávidot a Hannibál jelenetben, amikor a harcosok megérkeznek a "főtérre" hirdetni Hannibál diadalmát és érkezését. (Legutóbb kerestem is a tekintetemmel őt, de aznap nem játszott.) Az 1x3néha4 vagyis egyszerháromnéhanégy című előadás egy bohózat (ezt is nagyon kedvelem, biztosan megnézem még), itt egy homokszexuális vagy inkább metroszexuális férfit alakít, aki műremekek szakértője. Egy újabb musical szerep, az Én, József Attila, amiben a költők párbaját vezényli le, konkrétan ez nem nagy szerep. Amiben először láttam kibontakozni, az a régi kedvencek közé sorolható, József és a színes, szélesvásznú álomkabát, ahol Simeont alakította, aki József 2. legidősebb testvére volt. Illetve úgy tudom ő az új Ben Mickering a Macskák musicalben. Igazából Dávid sosem képezte a rajongásom tárgyát, őt inkább elfogadtam, sokra tartottam, - de a véleményem nem a múltba réved, hanem a jelenbe és a jövőbe is átvetíthető, hiszen most is szimpatizálok vele. Nagyon örülök, hogy végre kitörhetett és lehetőséget kapott bizonyítani egy nagyobb szerepben, ami talán elhozhatja neki a sikert. Én bízom benne, hogy ez egy igazi áttörés lesz számára, mert szerintem megérdemelné, hogy végre ő is a rivaldafényben sütkérezhessen. Jó színész, aranyos ember - ahogy a gyerekekhez viszonyult, a közönséghez. A Bertijéről sem feledkeztem meg - csak védőbeszédet mondtam, mert úgy éreztem erre szükség van mindenképpen - a figura egy életvidám, Maryért rajongó személyiség, aki a kisgyerkőcökkel is igyekszik jó kapcsolatot fenntartani, illetve a Banks család többi tagjaival is. Elképesztő a tánctudása, az, ahogyan táncot lejt a deszkákon. Jó mozgású, a hangja nem egy Don Juané-hoz (kicsit "vödörből" szól - bocsánat, fura) hasonlítható, de ezért a maga nevében különleges. Legkedvesebb jelenetem, amikor a gyerekkel társalog, vagy Maryvel, illetve a kéményseprők tánca - az nagyon megindító és fantasztikusan színpadra alkalmazott pillanat. Berti nagyon imádnivaló, vagány, élettel teli, szeretem Dávid szerepformálását. :)

Kedvenc jelenetek: Mary reptetése - minden egyes alkalommal, főként az utolsó a legeslegjobb! :-) Berti tánca a kéményseprőkkel, amikor csillagos eget a Madách színház művészei lehozzák nekünk a nézőtérre és mi megcsodálhatjuk, ártatlan gyermeki lélekkel e varázslatot, ami ekkor keletkezik, hiszen, "Megtörténhet bármi, hogyha hagyod!". Amikor a konyhában tüsténkednek, oh, az is annyira egy jó jelenet, szeretem, ahogy Mary Poppins visszavarázsolja eredeti állapotukba a berendezéseket és az embereket, ahogy ráveszi a kicsiket, hogy munkálkodjanak. A ricsajt, a sok vidámságot és örömet, ami ebben a pillanatban benne lakozik: "Egy kis mézzel az orvosság is leszalad simán, de leszalad simáán, leszalad simán!" :) A Vicinus olaj sem maradhat el, Sáfár Mónikát ki kell emelnem, fennakadt szemeivel, elképesztően gonosz nevelőnő volt. Megható a Madaras hölggyel való találkozás, a gyerekek játékainak megelevenedése első alkalommal elborzasztott, - akkor azt mondtam, hogy ez az a jelenet, ami talán nem kellett volna bele. Most, másodszori megnézés során, megállapítom, hogy minden a helyén volt, és természetes, jól megoldott helyzetkép volt. Egyszerűen odaillett. Ami még kedvenc, mikor Mary összebarátkozik a gyerekekkel "Abszolúte perfekt" - kedves dal, és bámaltos, mi mindent húz elő a táskájából csakhogy a gyerekek elismerését, tiszteletét és szeretetét kivívja magának. A Szuperfenofrenetikomaxikapitális betűinek kirakása is nagyon találó, ez az egyik fő-főkedvenc jelenetem, de olyan sok van, nehéz kiválasztani egy kimondott, legeslegjobb pillanatképet a darabból. A parkbeli jelenet igazi színkavalkád, Mary ruhája csodaszép - nem kérdés, hogy az összes jelmeze közül ez a kedvencem. :-) "Mary-vel vakáció az élet, és minden perc olyan szép...a rét is színarany, ha ő ott van, a szíved, mint a nagy dob, úgy dobban..." A kedvenc dalom, bizton állíthatom, ámbár zene tekintetében is nagyon nehéz a döntés.

Díszlet: Kifogástalan, imádom! "szívecske" Annyira jól meg lett alkotva, a Cseresznyefa utcai ház külső homlokzata illetve a belső tere, a bank egyszerű, de könnyen és gyorsan mozdítható fogadófülkéi, a házak teteje a kéményekkel, a vidám színekben pompázó Park.

Jelmez: Látványos, szép, színes. A kornak megfelelő. Kedvelem, szeretem nagyon. A kedvencet fentebb már említettük.

Remélem idővel majd a másik két szereposztással is látni fogom, de most e két csodálatos színésznek köszönhetően elvarázsolva érzem magam. Hagyom, hogy sokáig hasson ez a érzés, mert az apró csodákra mindig szükségünk van az életünk szürke hétköznapjaiban.

Nagy-nagy szeretettel ajánlom ezt a darabot mindenkinek, aki szeretne egy kicsit újra gyermekké válni.


A darabról bővebben: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=114

Ha két elképesztő elme találkozik és csatát vív egymással...


Titkokkal és ármányokkal teli világba csöppenhetsz, ahol senki sem az, akinek mondja magát...


Időpont: 2014. 03. 19. (szerda) 19.00
Helyszín: Thália Színház
Előadás címe: Ördöglakat





Sokáig gondolkoztam ezen a darabon. A musical előadásokat szeretem, de azt vallom érdemes néhány prózai darabba is belefektetni. A krimiket kedvelem, főként Agatha Christie és Sherlock Holmes, csakhogy a nagy klasszikusokat említsem. A színmű rejtélyes mivolta megfogott, és természetesen az, hogy krími, de úgy gondoltam várok vele, adjunk neki időt, hogy "erősebbé váljon".

A darab egy ódon kastély falai között játszódik, ahol két különleges elme vív életre-halálra harcot. A különc krímiíró (Gálvölgyi János) meghívja magához a felesége szeretőjét (Nagy Sándor), hogy elbeszélgessenek, hogyan kívánja a szerető boldoggá tenni a hűtlen asszonyt. Míg az elején úgy tűnik, hogy az író segíteni akar, későbbiekben kiderülnek valódi szándékai is, de nem kell félteni a fiatalembert sem. Megdöbbentő részletekre derül fény, és az író feltárja valódi énjét, miszerint ő a feleségét nem akarja odaadni egy szánalmas olasz piperkőcnek. Alaposan megalázza a fiatalembert, elhiteti vele, - hogy kirabolhatja az írót az éjszaka kellős közepén, felrobbantva annak féltve őrzött széfet és a benne lapuló nyakék eltulajdonításával megalapozhatják mindketten egy fényes jövő alappilléreit. Ám, ez a látszólagos "jó" terv igazából egy nagy átverés része, amelyet Andrew (az író) tervelt ki. Megalázó módon, mivel a szerepjátékok megszállottja, ráveszi Milot (a szeretőt), hogy öltsön magára egy bohócjelmezt, amellyel nem kelthet feltűnést éjszaka. (Plusz poén volt, hogy a táskára, amely a jelmezhez tartozott rá volt írva: "rabló vagyok".) Milo egy vállalkozást vezet, idegenvezető (Sanyi-travel). Az ifjú beleegyezik, és elfogadja a kihívást, bohócnak öltözött rablónak áll. Bonyolódnak az események, a történet tele van csavarral, az első felvonás végén kiderül, hogy Andrew mit akart valójában elérni és lelövi Milot, aki tarkóra tett kézzel könyörög életéért, de nem kap kegyelmet, a lövést követően több lépcsőn legurul, majd Andrew kedvenc karosszéke előtt szétterül. Andrew diadalmasan, tekint le rá, és a közönség felé kinyilvánítja győzelmét. Így ér véget az első felvonás.

A második felvonás elején sok apró kellemetlenséget okoz egy sánta, görnyedt hátú, ronda, kopaszodó rendőrfelügyelő az írónak. Mikor elhiteti vele, hogy a játékának vége és Milo halálát már nem tudja a szőnyeg alá söpörni, lekerül a rendőrről a maszk, és az álarc mögött kit találunk? A halottnak hitt fiatalembert, aki alaposan megijesztette Andrew-t, aki persze tagad, és inkább hárít, azt próbálja elhitetni a férfival, hogy ő már kezdett gyanakodni bizonyos elszólások miatt, amit még rendőrként tett Milo. Ezért elmondható, hogy méltó társa az írónak, hisz ő is olyan megtévesztésekre képes, amit az idősebb férfi nem is feltételezett volna róla. A közönség azt hitte, hogy a férfi meghalt, de természetesen erre is érkezik válasz. A kis csatájuk egyre fokozódik, és úgy tűnik lassan mindketten elveszítik a játék miatt a józan eszüket. Az előadás végén rendőrök érkeznek a házhoz, amit Milo előre megjósolt: amikor megöli, úgy azon nyomban érte jönnek és le fogják csukni. Mivel annyi megtévesztés és blöff eset meg közöttük, ezért Andrew nem hitt neki, hidegvérrel lelőtte, aztán bekövetkezik az, amit nem akart elhinni, az igazi győztes ezúttal Milo lesz, aki utolsó erejével, Andrew kedvenc karosszékbe feltápászkodik, kiröhögi az írót, majd meghal. Andrew véglegesen elveszíti az eszét, és megbomlott agya torz képeket vetít maga elé, amelyben krimibe illő kastélyának "furcsa lakói" mind életre kelnek és az életére akarnak törni, Andrew egy plüssmackót szorongat görcsösen a karjai között és a halott Milo mellett ül a földön. Így hullik porba az író, ki érzelemmentesen élt, az általa kitalált világ mintegy végleg magába fogadta. A zárókép nagyon tetszett - lenyűgöző volt. Ez egy lélektani, emberi viselkedést is jól rekonstruáló előadás. :-) A befejezés kapcsán mindenki megdöbbent, vártunk valami folytatásra - de nem történt semmi további cselekmény, hacsak nem a tapsrendben érhetett minket meglepetés! :)))

A díszlet: elképesztő, imádtam, ahogy a bábok a lépcső korlátai között "álltak", a színdarab végén a mozgásuk. Maga az egész díszlet úgy van megalkotva, mintha ténylegesen egy régi kastélyban lennénk, és az ilyen fantasztikus kreációkért csak is dicsérni tudom a tervezőt. A billiárd asztal, jóformán a közönség is úgy érezhette benne szerepel a darabban, együtt élünk velük láthatatlanul. Egy baki volt - az egyik billiárd golyó túl messzire gurult, egyenesen a közönség első sorába, amit az ott ülök igyekeztek visszagurítani, ez végül nem jött össze. Izgalmas volt szünetben nézni, hogyan lesz a szétrombolt helység újra lakható. :-)

Jelmez: korhű, semmi giccs. Bár a bohócjelmez fura volt, és egyben nevetséges is, de pozitív értelemben. 

Nem akarok semmi titkot elárulni – mivel megkértek rá! Többen voltak ketten. Egy prózai előadásról beszélünk, érdekes a történet, van benne csavar, apró trükkök, és vicces pillanatok is akadnak. A két főszereplő remekelt, nagyszerű alakítást nyújtottak, meg voltam elégedve. Hagytam, hogy a darab kiforrón. Szeretettel ajánlom a krimi rajongóknak és a rejtvényfejtőknek! :)


A darab meg lett filmesítve két alkalommal is, a főszereplők közül kiemelném az amerikai színészt, Michael Caine-t, aki az első feldolgozásban Milo-t, míg a másodikban már Andrew-t alakította. Van, aki azt mondja a film jobb, én megint úgy vagyok az előadással, mint a Mary Poppins-sal: nem láttam, de egyszer majd biztosan megnézem. A látottak alapján, a döntésem pozitív irányba hajlik, szuper, izgalmas előadásban lehetett részünk.