Hogy lesz a dacos lányból érett nő?

"Abigél, Abigél, te csodálatos, titokzatos, hűvös, néma kőszobor!"

Helyszín: Thália Színház
Időpont: 2010
Előadás címe: Abigél

Kocsák Tibor vezető-karmestere a Madách Színház zenekarának, emellett zeneszerzői berkekben is ismert. Két nagyobb előadásról tudom, hogy dallamait neki köszönhetjük: Anna Karenina és Abigél. Ez utóbbi műről írok bővebben.

Szabó Magda regénye, nem ismeretlen az igazi könyvmolyok és lányregény kedvelő olvasók számára. A főszereplő Vitay Georgina, akit édesapja egy Isten háta mögötti nevelőintézetbe visz, hogy megóvja lányát az ellenségtől és minden rá leselkedő veszélytől. Georgina hevesen tiltakozik új "otthona" ellen, hiszen ott senki nem ismeri őt. A lány - én úgy látom - kissé el van kényeztetve, az a fajta, aki mindent megkap és mindent elér, illetve rettenetesen büszke, és kissé önző is. Az elutazása előtt látogatást tesznek egy idős hölgynél, megismerkedik egy délceg kiállású katonatiszttel, Kuncz Ferivel, akibe rögtön beleszeret. A férfi hasonlóan érez a lány iránt, bár, mint később kiderül, ez egy terv része volt... A lány apja búcsúajándékként egy kis hold alakú medáliont ajándékoz gyermekének, aki - pusztán bosszantásból, mivel apja nem is dohányzik - egy hamutartót ad cserébe.

Georgina, becenevén Gina elutazik Árkodra, ahol már az első napon megismerkedik az apácák szigorú nevelési módszereivel, illetve új osztálytársaival is ismeretséget köt. 

Ám a társakkal való barátság nem úgy alakul, ahogy kellene. Az első nagy óraközi szünetben az osztályból mindenki "férjhez" megy, de Gina a terráriumot kapja, amivel nem elégszik meg, és ezért beárulja a csoporttársait a tanároknál. Az osztály ezt a tettét kiközösítéssel jutalmazza... Gina így magányos, és a kertben sétálva megpillantja Abigélt, a kőszobrot, amelynek csodás hatalmat, "varázserőt" tulajdonítanak. Gina hozzá intézi szavait, és reménykedik, hogy sorsa csak rövid ideig lesz rossz.  Nem így történik, mert osztálytársai utálattal viseltetnek irányába, ezért, végső búcsút akar venni, el akarja hagyni Árkodot, levelet fogalmaz, és ezt a legellenszenvesebb lány párnája alá rejti. 

Éjszaka útnak indul, felszabadult, és a szabadság mámoros közelsége megrészegíti. A vasútállomáson egy nem Budapestre tartó vonatra akar felszállni, kifizeti a jegyét, és már indulna is, közben leveti a "fullasztó" egyenruhát, szinte mindent, amit az iskolától kapott. Örömében futásnak ered, de váratlanul az egyik tanárba, König tanár úrba ütközik, aki valamilyen okból kifolyólag szintén az állomáson kolbászol. Visszaviszi a szökevényt. 

Magas lázzal, betegen fekszik az ágyában Georgina. Közben a társai csúfolódnak állapota felől, utálkozva állapítják meg, hogy francia nyelvtudásával ezúttal nem tudja a francia tanárnőt elbűvölni. Ginát rémálmok gyötrik, ahol osztálytársai a lidércek, folyton élcelődnek vele. Mikor felgyógyul vissza szeretné kapni a levelet, amit írt, de a társa nem hajlandó átadni, mivel azt sem tudja, milyen levélről van szó. Ez a legkegyetlenebb és leggonoszabb jelenet, a "végleges" kiközösítés...

Az árkodi lakosság készül a háborúra, bármikor érheti őket bombatalálat, ellenséges katonák kezére kerülhetnek... Míg a légi készültség tart, addig bent az iskolában a lányok egymás kezét fogják, összebújnak, rettegnek mi lesz velük, és főként mi lesz a családtagjaikkal? Egyedül Gina nem látható a csoportban, hiszen utálat tárgyát képezi. A lány kétségek között vergődik, és ez az a pillanat, amikor belátja, ő volt mindenben a hibás: másként kellett volna hozzáállnia a lányokhoz, hiszen mind csak segíteni akartak rajta. Ez a legmeghatóbb (könnyek hullajtására késztető) jelenet. Gina sírva, esdekelve kéri a lányokat bocsássanak meg neki, és kezdjék újra, ha még van lehetőség erre. A legszebb, amikor egy emberként rohannak Ginához, közrefogják és vele együtt csendesen sírnak, és reménykednek, hogy túlélik a háborút. Szent a béke, és a kis csoport újra egységes.

Gina új barátai társaságában elmeséli, hogy volt egy férfi, akit nagyon szeretett, mielőtt eljött otthonról. Egy katonatiszt. A lányok nagyon ábrándosak, a legaranyosabb jelenet, amikor az álom "valósággá" válik és Kuncz megjelenik fekete szmokingban, a lányok hálószobájában. A képzelgés végén Gina örömmel csókolja meg a párnáját. 

A Tiszta jellem bemutatását elviccelik a lányok, mert az órát a nevetséges König tanár úr tartja, akit nem tekintenek férfinak. Az oktatójuk elmeséli miért olyan fontos ennek a feladatnak a teljesítése, a növendékek figyelmesen végighallgatják, megjegyzik az elmondottakat, és jellemrajzot készítenek.

A karácsonyi pillanatkép is kedves, a diákok találkozása a vasútállomáson. A fiúk megbotránkozása az intézeti lányokon, illetve Zsuzsanna testvér intése, miszerint legyenek illedelmesek. A Szent Estét Gina nem töltheti édesapjánál, ezért az intézetben marad, Torma Piroskával és Zsuzsanna nővérrel díszítik a Karácsonyfát és a Jászolt. 

Egy volt diákkal találkoznak a lányok, Horn Micivel, aki Gedeon napjából nem akármilyen fellépésben részesíti a jelenlévőket. Mici segít Ginának a szökésben, hiszen kiderül apját foglyul ejtették, és Kuncz Feri nem más, mint egy áruló, aki azért jött az iskolába, hogy elvigye magával a lányt, megpróbálván szóra bírni a szülőt. Sajnos, saját fülével hallja az áruló férfi kegyetlen szavait, amikor az igazgatóval beszél a lány kiadatásáról. Gina azt hiszi Mici a rejtélyes Abigél... de nem kap sem megerősítést e feltevésében, sem cáfolatot.

A nevelőintézet bezárja kapuit, a diákok sorban elbúcsúznak egykori otthonuktól.

Az előadás zenei világa nagyon szép. Kocsák Tibor nagyot alkotott, számomra inkább elfogadhatóbb zeneileg, mint mondjuk az Anna. Sokszor fülbemászó, a szerző különböző varriánsokat alkotott/komponált egy-egy dallammal. Egyszer meghallani és rögtön megszeretni. Különösen az Abigél szellemét megidéző misztikum tetszett, a zenéje teljességgel rejtelmes volt, nem lehetett tudni, hogy ki Abigél? Hiszen folyton nők énekelték a sorokat, miközben... :)

Kedvenc dalok: Nincsenek csodák, A Szőkés, Két szív, Áruló vagy Vitay, Kibékülés, Itt a Szent Karácsony, Karácsony esti dal.

Kedvenc jelenetek: Kuncz Feri és Gina szerelmi vallomása a második felvonás elején, Gina kiutálása, a Tesióra, Abigéles jelenetek, Gina szökése, a Kibékülés pillanata, Horn Mici tánca az iskolai bálon.

Díszlet: Egy vasrácsból álló épületszerűség, illetve az Abigél szobor. Szerintem nagyon jó, egyszerű, de lényegében minden ábrázolható vele. A szobor impozáns, szépen kimunkált.

Jelmez: Korhű és hihető.

Első alkalom: A bemutatót követően talán a második, harmadik előadás lehetett és az utolsó pillanatban szereztünk rá jegyeket, a Thália Színházban a színpadhoz közeli erkély páholy egyikében. Voltak, akik be akartak jutni, de többségüket sikerült kicseleznem, így engem érhetett a megtiszteltetés, hogy egy nagyon jó páholyból láthattuk az előadást. Aminek persze meg volt az ára is, mely szerint lemaradtunk a darab elejéről..."Férjhez megyünk mind" című számnál kapcsolódtunk be.

Szép előadás volt, megható és Gina jellemével azonosulni tudtam. Aznap este a főbb szerepekben Vágó Zsuzsit, Mészáros Árpád Zsoltot, Pálfalvy Attilát, Udvaros Dorottyát, Nádasdi Verát, Homonnay Zsoltot, Szendy Szilvit, Peller Annát és Csonka Andrást láthattuk.

Az előadás szerelmes dalával, a Két szív című duettel, a két csodás színésztehetség, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt beneveztek a magyar eurovíziós dalfesztivál előválogatójába.

Az előadásról bővebben: http://www.operett.hu/repertoar/abigel/52/9

Újdonság, hír (2015. április): A darab átköltözött - nem tudni, hogy milyen okokból kifolyólag - a Magyar Színházba.

Az előadás 1. felvonása: https://www.youtube.com/watch?v=pk9l1geOHXA

"Dallamok és szólamok"

"Hol van Mozart?"

Helyszín: Budapesti Operettszínház
Előadás: Mozart!

Pár hónapja felröppent a hír, hogy újra játszani fogja a Budapesti Operettszínház Lévay-Kunze szerzőpáros remekművét, a Mozart!-ot. A régi nagy kedvenceim közé sorolom, részben azért is, mert a teátrum egyik legremekebb, legviccesebb művészével láthattam, és az nem Dolhai Attila volt. Nem bizony, hanem Mészáros Árpád Zsolt. Első alkalommal a Rómeó és Júliában láttam, és akkor rögtön a kedvencem lett. Egyszerűen a szertelensége, a mókázásra való hajlama, az életkedv, rengeteg pozitív energia árad belőle, a néző feltöltődik minden egyes előadása alatt. Az általa életre keltett karakterek valódi érzésekkel, valódi küzdőszellemmel párosultak. Ki nem fogyó energiatartalékokkal felvértezett színész, aki az életben nagyon kedvelhető, nincsen elszállva magától, szimpatikus. Az autogramja is különleges a kutyás rajzzal (legalábbis szerintem kutya lehet) - és úgy tűnt jó az emlékezőtehetsége is, hiszen két alkalommal vettem a bátorságot és álltam sorba az aláírásáért, én úgy gondolom az a furcsa pillantása második alkalommal, annak tudható be, hogy emlékezett rám... 

Régen volt, nagyon rég, de jól eső érzésekkel gondolok vissza életemnek erre a szakaszára, amikor csak az Operettszínház környékén tudtam korzózni, szabadidőmben. :)

Árpiban sok energia van, az ő felfogásában szeretem nézni a különféle történetek figuráit. Először Benvolio-ként láttam, aztán kiderült, hogy a Mozart!-ban is játszik, méghozzá a főszerepet. Meg kellett néznem. Azt hiszem, nem árulok el nagyobb titkot, én is a szentimentális rajongók közé tartoztam, Mázs volt az első "színész-szerelmem".

A későbbiekben örültem a hírnek, miszerint megkapta a Rudolf - Az utolsó csók című musical második szereposztásában a főszerepet! Jobb Rudolfot el sem tudtam volna képzelni! Utána jöttek az érdekesebbnél érdekesebb karakterek, Kuncz Feri figurája az Abigélben, a Rebecca-ban szintén egy ellenszenves szerepet kellett alakítania. 

De most a Mozart!-ról beszélünk.

Wolfgang Amadeus Mozart élettörténete nagyon szomorú. Rengeteg adaptáció készült, mind film, mind színpadi mű tekintetében. Lévay Szilveszter Micheal Kunze-val közösen alkották meg a teátrumokban játszott előadást, amely Mozart egész életét hivatott bemutatni, kezdve a gyerekkorától a szégyenteljes haláláig.

Az előadás nyitójelenetében Costanze, a címszereplő volt felesége egy professzorral keresi az elhunyt sírhelyét. A férfi vádolja, hogy legalább egy keresztet állíttathatott volna neki, de a nő folyton panaszkodik, fázik és a pénzét követeli. A sírt nehezen megtalálják, a professzor úgy érzi, hogy a sírhely zenével töltött... 

...és hirtelen a múltba kerülünk, pontosabban Salzburgba, ott is egy palota zsúfolt zenetermébe. A tömeg egy kisfiút hallgat és figyel, akit az apja, mint egy cirkuszi attrakciót mutogat. A gyermek nem más, mint Mozart. Az apja azt reméli, hogy a fia és a lánya tehetségével kevéske anyagiakhoz fognak jutni. Ám a fiú hirtelen belázasodik, a tömegből kiválik egy különleges barna hajkoronájú asszony, Waldstätten bárónő, aki a fiú segítségére siet, és az összegyűlt embereket korholja ("Micsoda kincs").

Ugrunk pár évet, és az apró fiú, férfivá cseperedik - ezt a színpadon nagyon jól megoldották - egy fehér vászont láthatunk, a kis Amadé nőni kezd, és csak nő és nő, amíg egy fura, bohó fiatalember át nem szakítja a vásznat. A nővére szintén időközben felnőtt, így ketten örülnek Amadeus által haza hozott különleges kabátnak, amit szerencsejátékon nyert. A boldogságuk rövid életű, az édesapjuk ráförmed Mozartra, hogy ők csak és kizárólag tisztességes módon juthatnak hozzá ilyen értékes viselethez, de a rangjukból adódóan ez nekik nem való. A kabátot Nannerl visszaviszi a boltba.

Mozart, Collorado érsekkel való találkozása sem örömteli, hiszen a zeneszerző és apjával késnek a megbeszélt találkozóról, amit az érsek nehezen fogad el. Szerinte a fiú szemtelen, és tiszteletlen vele szemben, ezért kidobja a palotájából. Idővel viszont a zene, ami a zeneszerző tollából fakad, több figyelmet kap részéről, és nem tudja felfogni, hogy lehet valaki ilyen tehetséges. A darab végén egyezséget kínál Mozart-nak térjen vissza Salzburga, neki komponáljon, de az elutasítja az ajánlatot, mert a maga ura akar lenni.

Amadeus sok nehézségen kell, hogy keresztül verekedje magát: a szegénységen, - hiszen csak a halott zenész jó zenész ("Ez Bécs!"). Apja elismeréséét vívott harcai ("Miért nem fogadsz el engem?"), majd szüleinek elvesztése. A bohém élet rabja lesz, a bécsi színház igazgatójának és furcsa társulatának jóvoltából ("Egy csipetnyi szív, meg egy csipetnyi ész").

Constanze, aki egy kétes hírű családból származik (a mama alkoholista, az apa börtöntöltelék, három nővére közül az egyik színésznő és a főurasságok között keresi meg a kenyerét, a másik kettő ronda és ostoba - a dal szerint), szerelmes lesz a fiúba ("Szeret, mind ki ismer"), és ugyan próbálja visszatartani a rossztól, neki sem sikerül. Magára maradva, reggelenként úgy gondolja a mulatás az élet értelme, a házimunka nem neki való. Constanze folyton csak táncolna és táncolna ("Forog a tánc"), e szerzeményben hangzik el, hogy nem gyászolná sokáig a férjét, ha az meghalna a kemény munkában.

Mozart a küzdelmeit nem egyedül éli meg, hiszen vele tart egy kisfiú is, akit Amadé-nak hívnak, a porcelánfiú. Tulajdonképpen ő a gyermek Mozart megtestesítője, a "gyermeki én" kivetülése a felnőtt férfinak. Amadé szerepe akkor a legerősebb, amikor komponál, és kifogy a tintája, ilyenkor az igazi Mozart vérét használja fel. Az első felvonás végén a karjába, míg legutoljára Mozart szívébe döfi a hangvillát... ("Árnyékom, hogyan lépjem át?"- Árnyékdal).

A zeneszerző élete során sok barátra, de ellenségre is szert tesz. Barátként tekinthet Waldstätten bárónőre (akit én például nem értek, hogy az előadás alatt egy évet sem öregedett, mindvégig ugyanúgy néz ki), minden alkalommal megvédte az intrikáló főnemesek és polgárok elől, mert amazok a tehetségét pocskondiázták. A bárónő abban hisz, hogy a fiúnak el kell hagynia a "kastélyt", amelyben apja fogva tartja, mert maga is csalódott a világban ("Arany csillagpor").

A színház igazgató, aki egy bohémet farag belőle és megmutatja neki a színház, a szórakoztatás léha világát.

Mozart családja: Apja ugyan vasszigorral fogja fiát, de mindezt féltésből teszi ("Vasba zárd szíved"). Az egyik legérdekesebb jelenet, amikor Mozart egy utcai forgatagba keveredik, mindenki álarcot visel, és a sok arc nélküli személy között hollófekete köpenyben és fekete maszkban megjelenik az édesapja, aki vádló hangon szól hozzá, elítéli a viselkedéséért.

Nannerl, Mozart nővére egy kedves és szeretetre méltó karakter. Bízik öccse sikerében, aki nélküle utazik el. A testvére sorsa igenis fontos számára, ám nem mennek úgy a dolgok, ahogyan szeretnék, ezért a piacon a sok kofának azt meséli, hogy az öccse igazán remekül él Mannheim-ban, és hamarosan a család utána fog menni. Colllorádo csicskája, Arco gróf viszont letöri a vidámságot a lány arcáról, és biztosítja róla, hogy Mozart sehol sem fog érvényesülni, amíg az érsek keze bárhová elér. Tehát a fiú tengődik, és nincs biztos állása. Nannerl saját magát és öccsét egy hercegi testvérpárhoz hasonlítja, akik egy nagy kastélyban éltek, a herceg saját útját járja ("A herceg rég másutt jár") és a hercegnő már nem fogja őt viszont látni. Egy nagyon kedves dal, amit a lány az édesapjával közösen énekelnek. Megható.

Lázadó fiatalok társaságától sem tartja magát távol a címszereplő. A szeretet és megértés hiányzik az életéből. Constanze gyakran korholja, hogy nem dolgozik, utolsó reményük egy hollófekete köpenybe megjelenő alak, aki az apjára emlékezteti Mozart-ot. A megbízásából egy rekviemet kell megírnia, amivel nagyon nehezen halad. A felesége elhagyja, majd mégis visszatér hozzá, és haláláig vele marad.

A zárójelenetben minden szereplő egy sírhalom körül áll, ahol feltehetőleg Mozart nyugszik. Méltatják a zenei zsenialitását, és emberfeletti virtuozitását.

Zene: A darab erőssége, hogy jó sok dal van, amit lehet dúdolgatni, egyszóval fülbemászó. Kedvenceim: Szeret mind ki ismer, Zene az vagyok én, Árnyékdal, A herceg rég másutt jár, Egy csipetnyi szív meg egy csipetnyi ész, Egyszerű út, Ez Bécs!.

Az előadásnak van egy fajta misztériuma, körüllengi a sötétség.

Díszlet: Van egy hídszerkezet, amivel mindent ki lehet alakítani.

Jelmez: Hol modernebb, hol korhűbb, de elfogadható.


Szereposztás: 

• Mázs a kedvenc Mozart. A három alkalomból háromszor vele láttam.
• Constanze-ként mindig Siménfalvi Ágota, aki nagyon jól formálta a szerepét, ez a karakter szerettette meg velem a színésznőt is, akivel sokáig távolságtartó voltam.
• Janza Kata Nannerl-ként nagyon kedves és imádnivaló teremtés volt.
• Földes Tamás mint szigorú apa teljesen hiteles, hangilag is kifejező.
• Collorado szerepében Németh Attilával és Szabó P. Szilveszterrel is megnézhettem. Nekem inkább Szilveszter alakítása tetszett jobban, mivel hozzá illenek a sötétebb lelkivilágú egyéniségek.
• Bereczki Zoltán Schikander alakítója mindig lenyűgözött és a karakterből áradt a vidámság, valamint a ledérség. Volt benne lendület, dinamizmus, a mókás dalnak köszönhetően a színház világába betekintést kaphatunk.

Egy színes riport, rajongók által körbevett színészek és a vidám kis dal: Zene, az vagyok én! Részlet az Operettszínház szilveszteri előadásából. :)

A darab utóélete: A musical lekerült a repertoárból, de az Operett nagyon is ragaszkodik a műhöz, így sokszor hallhattunk egy-egy részletet elhangozni belőle, pl. ha a teátrum különleges versenyeknek adott helyszínt, például az Aranypálca Karmesteri verseny. A "Zene az vagyok én!" dal mindig a zárás volt. Állítólag szeptemberben visszahozzák a felújított darabot...

Úgy hírlik Mázs szerepelni fog az "új" előadásban, kedves rajongók! :P

Bővebben itt olvashattok a nagy visszatérésről, illetve a színház további, várható előadásairól:

http://www.musicalinfo.hu/budapesti-operettszinhaz-2014-2015-evad-bemutatok-3334

Az darabról bővebben: http://www.operett.hu/repertoar/mozart/1/6

A 2014. szeptemberi előadásról már elkészült a várható hármas szereposztás, íme: http://www.operett.hu/repertoar/mozart/1/10

 

Megjegyzés: 

• Mozart szerepét tekintve, MÁZS-ot várom. Slussz-passz. Dolhai Attila már nem fog szerepelni a musicalben a rajongók bánatára. Viszont az újoncok között Veréb Tamás és Kocsis Dénest hallhatja a közönség.
• Colloredo-ként eléggé furcsa lesz a karcos hangú Feke Pált látni, ámbár lehet nem lesz rossz. Szabó P. Szilveszter viszont első számú a karakter megformálásában. A régi hercegérsek neve, Németh Attila - nem látható, furcsa, hogy minden darabból kimarad, még, ami nagyjából illett is hozzá. Szerényi László? ööö, nem, szerintem teljességgel nem az ő karaktere.
• Constanze-t illetően végtelenül örülök, mert úgy látom két bájos művésznő fogja alakítani, Vágó Zsuzsi és Simon Panna.
• Leopold Mozart-ként csak Földes Tamás, de Szomor György is, akár szóba jöhet.
• Nannerl Mozart Vágó Dettikével és az újoncnak számító Gubik Petrával tekinthető meg.
• Waldstätten bárónő régi ismerős, Polyák Lilla és az új szereplő Janza Kata. Hát, rá kíváncsi vagyok. Sajnos a női szigorúság, keménység árad belőle. A karakter pedig egy nagyon szelíd, jószívű teremtés, aki minden erejével az ifjú Mozart-ot támogatja....és, aki a darabban örökké fiatal...nem látom, hogy változna a korral... Ráadásul Vágó Dettike is alakítja majd a figurát.
• Schikaneder szerepében Bálint Ádámot és Kiskerot láthatjuk majd. Szerintem ők, mindketten telitalálatok. Vidám koficcok, mint egykori elődük, Bereczki Zoltán. Bár, mint igazgatóknak, talán kicsit túlságosan is fiatalok. Ám, inkább ők, mint Szolnoki Tibor. 
• Arco grófként újfent Dézsi Szabó Gábort láthatjuk, váltótársa pedig Langer Soma lesz. 
• Szerintem érdemes még Cäcilia Weber-t megjegyezni, hiszen ezt a figurát Szulák Andrea és Kállai Bori alakítják majd. Két teljesen eltérő zenei stílusvilágot képviselő művész. 

Hát, érdekes lesz.

Most már nem kell "sokat" aludnunk, és itt az új-régi előadás. Íme a link, amellyel jó felkészülést, örömteli várakozást kívánok :)

A Walt Disney csodálatos meséje a színpadon kibontakozik

"Nincs szépség e földön..."


Helyszín: Budapesti Operettszínház
Előadás címe: Szépség és szörnyeteg

A klasszikus Disney mesék színpadi adaptációját egy rajongó nem hagyhatja ki repertoárjából. A szereposztás is nagyon érdekesnek tűnt, a tündérmesét sokan szeretjük.

A darab gyermekien bájos, kedves szerethető karakterekkel, szépen kivitelezett, ami az operettes darabok esetében nem mindig sikerül, értem ezalatt, hogy a színpadi megjelenítés tökéletességére nem törekszenek. Kevésbé igyekeznek látványos külcsit adni egy-egy darabnak. Merőben több figyelmet kap az őrjítően magasra emelkedő deszkák mozgatása és a különféle tűzijátékok, a díszletek gyakran elhanyagolhatóak. Persze az Operett ezen a hozzáállásán is sikeresen változtatott, és jobb látványtervezővel dolgozik.

Díszlet: a kastély különleges színpadi elem, amely a forgószínpadon mozog. Egyéb helyszíneket is megjelenítenek, mint például a könyvesbolt, ahova Belle járni szokott, illetve a kocsma, ahol Gaston és népes társasága szabadidejét tölti, Belle és édesapja otthona, végül a mocsár. Kedvencem a kastély, illetve a különleges rózsa szobája.


Jelmezek: A kastély lakóinak öltözete nagyon színpompás, kedvencem Belle és Babett által viselt ruhakompozíciók. Az életre kelt tárgyak jelmezein ismerős motívumokat vélhetünk felfedezni, hiszen a herendi porcelángyár mintáit látjuk viszont. Ettől egyedivé és giccsmentessé válik a kinézet, mivel külföldön a díszítést túlzásba viszik. A magyar előadás ezzel szemben letisztult, "emberibb" változatot tár a néző szeme elé. A szörnyeteg elmaszkírozását egyesen fantasztikusnak találtam, nagyon ötletes, és emlékeztet a rajzfilmben látott karakterre.

Kedvenc jelenetek: Lehetne más, mint a berendezések megelevenedése? A ebéd tálalása, A Szépség és szörny közös jelenetei, főként, amikor együtt vacsoráznak. Káprázatos tánckoreográfiák. 

Szereposztás:

• Belle: Két alkalommal láttam Szinetár Dórával, és egyszer Vágó Dettikével. Mindketten meggyőzőek voltak, bár hangilag talán Dettike jobb Belle-nek bizonyult. Rövid ideig Mahó Andrea is alakította ezt a karaktert. Vele sajnos nem láttam, pedig kíváncsi lettem volna rá, Andi az egyik kedvenc színésznőm, először Júlia szerepében volt szerencsém megismerni. 
• Szörnyetegként - furcsa módon - Homonnay Zsolt tetszett jobban, az átalakulás is vele érdekesebb volt, Szabó P. Szilveszter sem volt rossz, mint szörny, de Homy erősebb. 
• Gaston: a gonosz férfi, aki szépségesnek és tökéletesnek hiszi magát, nem nagyon emlékszem rá ki volt az alakító, de azt hiszem láttam mindkét színésszel, Imre Sebastiannal és Németh Attilával. Maga a figura rettentően ellenszenves, nem is szeretem a karaktert, olyan akaratos, macsó típusú férfit jelenít meg, akivel biztosan nem állnék szóba... Mértéktelenül erőszakos és utálatos, igazából nem is szereti Belle-t csak megakarja szerezni magának, mint egy trófeát, hogy eldicsekedhessen vele. Lám a "furcsa" feltaláló lányát is sikerült megszédítenie. Három őrült nőszemély lesi minden kívánságát, de hát azok is kinéznek valahogy... 
• Lefou: Gaston szolgájaként Mészáros Árpád Zsoltot és Sánta Lacit láttam. Árpié meggyőzőbb és hülyébb volt :D 
• Teamama szerepében Nádasdi Verát és Náray Erikát láttam. Náray tetszett jobban, valahogy Vera hangja nem illett a karakterhez, de ettől függetlenül ő is kedves volt. 
• Lángőr: A kedvenc. Láttam, az akkori szereposztások szerint, mindhárom színésszel, Bereczki Zoltánnal, Csonka Andrással és Ádám Bálinttal. Kiemelkedően teljesített Bereczki, a többiek nem voltak olyan színesen, viccesek és lenyűgözően parádésak, fele annyira sem voltak vidámak, mint ez az ember.

• Perc úr: Földes Tamás és Fila Balázs. Nem tudok különbséget felfedezni, talán Földes jobban beleélte magát a szerepbe, ezért ő a jobb. "Ne húzza fel magát, Perc úr!" - de felhúzta...:)) 
• Csorbi: az összes gyerektáncosnak gratulálok, nagyon kis ügyesek voltak. 
• Madame de La NagyKomod: Siménfalvy Ágota. Nagyon vicces, és idegesítő a sikongatásával. 
• Babett, a tollseprű: Dénes Judit és Vörös Edit. Igazából nagyon kicsi szerep, folyton jelen van a történések közepette, de nincs sok jelentősége, azon kívül, hogy minden férfival flörtöl.

Sajnos az Operettszínház levette a műsorról ezt az előadást, de számos sikert tudhat magáénak, hiszen a társulat vendégszerepelt Ausztriában, Németországban.

Bővebb infok itt: http://www.operett.hu/repertoar/a-szepseg-es-a-szornyeteg/23/8 

Videóérdekesség: A kedvenc jelenetem - Önnek jár



Újdonság, hír (2015. április): 2014/2015-ös repertoárba visszatért az előadás megújult szereposztással. Többek között láthatjuk Polyák Lillát és Szulák Andreát, mint Teamama. Teljesen új szereplőket is, például Barkóczi Sándor (Szörnyeteg), Jenes Kitti (Belle), Szentmártoni Norman (Gaston), Angler Balázs (Lángőr). Illetve van egy szomorúbb hír is, egy olyan színésznő, aki egykor Belle-t alakította, most Babett-ként áll színpadra, ő Kékkovács Mara. - Szerintem ez azért szomorú, mert Belle volt a főszereplő, Babett alig beszél pár sort, de Marának ez a figura biztosan jól áll avagy jobban áll, mert eléggé kacér és ledér karakter - Mara sokszor csábosan viselkedik, ezért sem olyan rossz, hogy Babett-ként folytatja tovább a musicalben pályafutását.

Felhőtlen humort ígért, nagy színészóriásokkal

"Nagy producer leszek egyszer, délig sem kell felkelnem..."


Időpont: 2006 és 2008
Helyszín: Madách Színház
Előadás címe: Producerek

A Producerek című előadás a harmadik darab, amit a Madáchban láttam. Az előadás komoly kérdéseket feszeget, ezeket paródiaszerű köntösben tálalja. Egy szatíra, ami a színházi világ illetve a show business rejtelmeibe avatja be a kívülálló nézőt. Mel Brooks nevéhez több alkotás is fűződik (Dracula halott és élvezi, Űrgolyhók, stb.) ezúttal a musical világ meghódítását tűzte ki célul. Két külön világban élő férfiról szól, akik összefognak és közösen kieszelnek egy tervet, amivel biztosan meggazdagodhatnak. Útjuk során melléjük szegődik egy svéd "titkárnő", egy német katona, homoszexuális rendező és a kreatív csapata, valamint az idős hölgyek a nyugdíjasházból.

Leo Bloom, a hivatalnokok unalmas életét éli, amíg egy napon az élet nem sodorja egy már jobb napokat látott producer, Max Bialystock útjába. Első alkalommal Leo egy magába burkolódzó ifjú, aki a kék kendője takarásában éli életét - főként, ha ideges, ezzel a textilanyaggal nyugtatja le magát. Max tönkrement, hiszen a legutóbbi előadása is sikertelen volt, a színház hamar leváltotta. Leo a könyvelést átnézi, és egy váratlan dologra lesz figyelmes. Közösen megállapítják, hogy egy bukás több pénzt hozhat a konyhára, mint egy jól megrendezett előadás. 

Max megkeseredett, ám új lehetőségek sora nyílik meg előtte, hogy a kis hivatalnok besétált az életébe, viszont amaz nem akar belevágni a kalandba, szerinte túl kockázatos, visszamegy a munkahelyére. Itt megbizonyosodik, hogy nem a savanyú és egyhangú életet akar folytatni, visszamegy Max-hez, és hozzá kezdenek a valaha legrosszabb színpadi mű felkutatásához. 

Hosszas keresést követően megtalálják, és elmennek a szerzőhöz, egy német katonához, aki csak egy bizonyos "eskü" letételével egyezik bele, hogy művét újra értelmezzék. Leo hevesen tiltakozik, de Max rábírja, hogy vállaljon be mindent, amit a férfi mond. 

 A következő megálló, nem más, mint a különc rendező lakhelye, aki Kleopátra jelmezben fogadja őket. A kreatív csapatával véleményt nyilvánítanak, majd rövid győzködést követően, elvállalja a darab rendezését. 

A svéd származású Ulla, Leo szívét rabul ejti. A kettejük duettje a második felvonás elején hangzik el "Egy arc". Az anyagiak megszerzését Max intézi, aki az idős asszonyok bálványa. Az első felvonás a két férfi biztos terv előkészületeivel zárul, minden meg van, ami egy biztos bukáshoz kell.

A második felvonásban a darabra szereplőválogatást tartanak. Sokan jelentkeznek, a főszerepet, mivel erélyes és képes a hangokat kiénekelni, illetve jobban átéli a karaktert, mint bárki más, a német katona kapja. A női főszerep természetesen Ulláé. Ám a bemutató napján a szereplők azzal viccelődnek, hogy nem mondhatják egy darab premierje előtt "Sok sikert!" - mert akkor biztosan kudarcba fullad minden. A német katonának eltörik a lába, és ezért helyébe a homoszexuális rendező kerül, aki a próbafolyamatokon végig jelen volt, és kívülről tudja a szöveget.

A darab bemutatását követően a kritikusok csupa pozitív véleményt írnak, dicsérik az előadást, a producereket, a szereplőket. A német katona viszont felháborodik, mert az ő "karakterét" inkább kifigurázták, ezért fegyvert fog és meg akarja ölni társait. A rendőrség megérkezik, rendet teremt, Leo és Ulla elkerüli a bajt, a gondosan összegyűjtött pénzzel, Rióba utaznak. A legjobban kigondolt jelenet, amikor Max, Leo levelét olvassa a börtönben, a dalban felháborodva elmeséli az egész előadás lényegét körülbelül 5 perc alatt, és közben kitér a gyermekkorára is...:D 

Max tárgyalására Leo és Ulla visszatér, akik immáron férj és feleség. A férfi megvallja, egyetlen barátja sem volt, amíg Max-szel nem találkozott, a másik férfi hasonlóan vélekedik. A bíró döntése szerint mindannyiuknak a börtönben kell rostokolnia. Később a kormányzó kegyelméből szabad lábra lesznek helyezve, hiszen a börtönlakók életébe vidámságot csempésztek. A darab lezárása, hogy a két csibész újabb kalandokba bocsátkozik, és Leo végre megkapja a kiérdemelt és hőn áhított produceri kalapot.

Szereposztás:

Max Bialystock: Gálvölgyi János és Haumann Péter. Míg az előbbi követelte a közönségtől, hogy tapsoljanak, addig az utóbbi valóban megérdemelte a nagy ovációt, hiszen elképesztően jól alakította a kiöregedett producert. Több erő volt benne, és valóságosabb.

Leo Bloom: Szente Vajk és Nagy Sándor. Sanyi az elsődleges Bloom nálam, annyira jól hozta a karaktert, mindig meg tudott nevettetni, és úgy gondolom, hogy erősebb és jobb volt humorban, mint Vajk.

Ulla:  Mindkét esetben Ladinek Juditot láttam, aki elképesztően jól táncol, ízig-vérig nő. Pajkos, csábos, megszédítette Bloom-ot és a többieket is.

A német katona: Barát Attila. Ez a figura nagyon jól állt neki, kitűnő volt. 

Roger: Weil Róbert és Alföldi Róbert. Nem tudok dönteni, jók voltak, de kíváncsi lettem volna, hogy milyen a CD felvételen éneklő Galbenisz Tomasz e szerepkörben. Igaz sokat nevettem a kettő színész által hozott figurán, de szerintem messzemenően nem voltak olyan jó, mint Tomasz lehetett. Bár láttam volna vele is...

Díszlet-kellékek: Ötletes volt, hogy a hivatalnokok pultjai alól ugranak ki a  showgirl-ök, akikkel Leo álmodik, amikor a producer mesterségen jár az esze. A limuzin megjelenése a színpadon még egy ráadás. :) A meleg rendező otthona bájosan rózsaszín. :) A katona a tetőteraszon, a nyulaival közös jelenetei. Az idős hölgyek meglátogatása, "furcsa" a környék.

Jelmez: Ulla jelmeze, a fehér-kék színű kompozíció a kedvencem volt. Amúgy korhű, a 80-as, 90-es évek Amerikáját idézi. 

 A darab utóélete: a Madách levette a repertoárból, és néhány díszletelemet felhasznált később színre vitt előadásaihoz (Poligamy). 

Zenei hanganyaga megvásárolható CD-én.

Az előadás, másodszori alkalommal roppant szórakoztató volt, akkor alakított nagyot Nagy Sándor és Haumann Péter párosa. Sokan ugyan nem bánják, hogy már nem játsszák a teátrumban (pénztárban sorban állva egy nő mondta, de jó, hogy leveszik a műsorról), én jól szórakoztam rajta.

Sajnos, mivel az előadás lekerült a repertoárból, nem maradt utána valamiféle emlék, ellenben van egy kritikai honlap, ahol a következő linken keresztül ismertetik az előadást, illetve más honlapok is méltatják, köztük az utolsó alkalomról egy beszámoló:

• http://7ora7.hu/programok/producerek
• http://www.jegy.hu/program/producerek-16926/
• http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/utolso_producerek_a_madachban

  Az utolsó előadás:

Közkinccsé tétetik:
https://www.youtube.com/watch?v=2GDaBbsEADM (folytatása az utolsó előadás felvételének)

https://www.youtube.com/watch?v=fNtO0_Fch_E
https://www.youtube.com/watch?v=N2etj2qz4jA
https://www.youtube.com/watch?v=HKqGbcSuyUI

Varázslatos alkotás született a koronaherceg és szerelmének tragikus történetéről

"Csak szállj, csak szállj, miért kell, hogy hőssé válj? Légy az, kit lelket kíván, lehetsz még fontos talán...."


Előadás címe: Rudolf - Az utolsó csók
Időpont: 2008 és 2010 között
Helyszín: Budapesti Operettszínház

Ez az előadás a szívemhez nőtt, az első pillanattól fogva nem tudtam szabadulni a bűvköréből. Szerettem minden egyes percét, várakozással töltött el már az első alkalom is, hiszen a történetét kedveltem/kedvelem. Tragikus szerelmi történet színpadi elbeszélése, amely megrendít minden szívet, érzelmes, egyúttal rendkívüli módon szórakoztató. A Habsburg uralkodóház egyik ismert tagjának életét volt hivatott ez az előadás bemutatni. Meglátni és megszeretni. Velem pont ez adódott. Az Operettben ez lett a főkedvencem, míg a Madáchban az imádnivaló Fantomom az elsőszámú alkotás.

Körülbelül két évig játszották a teátrumban, aztán levették a repertoárból. Nem értem, miért mentek erre az előadásra kevésbé, mint a többi operettes darabra... Végtelenül sajnáltam, így mindig lesnem kell az alkalmat, mikor hallhatom újra a számokat, vagy láthatók belőle pár jelenetet. Hanganyag nem készült róla, pedig, hogy vááááártam. Vágó Zsuzsival (2009 nyár - augusztus 19-i fellépés a Szív utcában) folytatott beszélgetésem során, kifejeztem abbeli reményemet, hogy remélhetőleg ő és MÁZS alkotják majd a főszerepeket a lemezen, ha egyszer sor kerül a felvételre. Ám, ez eleddig nem valósult meg. Szerencsémre, a videómegosztó portálon olykor akadnak felvételek, amit megnézhetek, nosztalgia céljából, a többségük a Szegedi Szabadtéri Játékok ideje alatt készültek. 

Ez a darab tele volt élettel, - ahogy láttam a színészek is nagyon szerették játszani a színesebbnél, színesebb karaktereket, - olykor személyes interjúk során megemlítették, hogy nekik mennyire hiányzik a színmű. Ahogy nekem is, teljes mértékben egyetértek velük. :)

Emlékszem, minden évben ősszel megrendezett "Broadway-fesztiválon" (Operettszínház előtt szokták tartani)nagy bejelentéseket tettek, milyen előadások várhatóak közel s távol a kőszínház falain belül, 2007 őszén jelentették be, hogy ősbemutatót fognak rendezni Budapesten. A darab címe: Rudolf - Az utolsó csók. Az előadás Rudolf trónörökösről, Erzsébet királyné és Ferenc József egyetlen fiáról szól, az apja ellen vívott küzdelméről, lázadásáról, az elvesztett boldogság megtalálásáról, illetve a rejtélyes öngyilkosságáról, amely titokra azóta sem került leleplezésre. A darab nyomon követi Rudolf életének utolsó néhány hónapját, Taffee gróf és spiclijei által folytonos megfigyelés alatt tartott herceget, aki egy bálon ismeri meg a mindent elsöprő szerelmet. 

Izgalmas volt hallani a híreket, úgyhogy nem haboztunk Anyuval, rögtön jegyszerzésre adtuk a fejünket. Nemcsak az előadás végett, hanem a szereposztás miatt is, érdemes volt. MÁZS (Mészáros Árpád Zsolt) neve ismert volt előttem, hiszen első alkalommal a Rómeó és Júliában nyújtott felejthetetlen alakítást, Benvolio bőrébe bújva. Kiderült, hogy bizony Rudolf trónörökösként is megállja a helyét, ő és a sokak által bálványozott Dolhai Attila fogják felváltva játszani. Csak remélni tudtam, hogy Árpit fogjuk kapni...Sikerült is megszerezni a belépőket, méghozzá....életem legelső BEMUTATÓ-jára!!! :)) A szereposztást is lehetett tudni, Árpit kaptuk Rudolfként, Mária Vetsera szerepében egy számomra ismeretlen színésznő volt feltüntetve, akit az előadás alatt rögtön a szívembe zártam. Ő volt Vágó Zsuzsi. Kettejük párosa lenyűgöző, minden szavukat-tettüket elhittem nekik, mert valódi volt minden érzés, amit a színpadon mutattak. Szerettem őket együtt, végtelenül aranyosak voltak. Zsuzsi gyermekien bájos, Árpi igazi lázadó lélek. A Rudolf musicalt összesen 6 alkalommal láttam, ezek közül kettő Dolhai Attila - Vágó Dettike szereplésével lett volna, ám ez a páros balesetet szenvedett, ebből kifolyólag csak egyetlen alkalommal láttam velük, de nem tettek rám olyan hatást, mint Zsuzsi és Mázs. Kár, ezért a darabért, szívesen megnéztem volna még több alkalommal is.  :(

Az előadásból kedvenc jelenteim:
A szereplők első feltűnése a színen, ahol szinte mindenkivel találkozhatunk ("Nézd a város ünnepel").

Larisch grófnő tanítása, miként viselkedjen egy nő, ha "csatába megy"... :) Nagyon színpompás jelmezek, női kellékekkel mint a sál, a kalap és az esernyővel kiegészítve ("Csuda csinos ez a harc"), illetve fergeteges tánccal tökéletesítve.

Vetsera Mary és Rudolf megismerkedése a bálon. Rendkívül szeretetre méltó, a szócsatájukat szívesen hallgatta, kísérte figyelemmel a néző. Örömteli és varázslatos.

A bál estéjén, otthonukban bevallják barátjuknak vagy szerettüknek, az est alatt rokonlelkekre találtak. Megvallják érzéseiket, és a két különböző világ találkozik egy lopott érintésben ("Ez most más!").

A Práterben való viszontlátásuk - olyan helyesek voltak -  Rudolf kérése, hogy Mary a nevén szólítsa és ne a rangjához mérten. Összhang ("Kettőnk közt nemrég").

Rudolf rémálma is a kedvencek közé sorolandó, mikor Taffee gróf és a dróton rángatott bábjai csúfot űznek belőle. Homonnay Zsolt eszméletlenül jó volt ebben a szerepkörben, az igazi grófot is így képzeltem volna el, egy gazember, egy politikus, aki nem riad vissza semmitől, hogy célját elérje ("Mester és a drót").

Larisch grófnő és Taffee gróf kettőse a templomban, egyszerre távolságtartó mégis közeli. A férfi arra kéri, segítse megvédeni Rudolfot, a nő végighallgatja - ám tudja, hogy Rudolfot igazából fékezni akarják, és inkább ártani neki, mint segíteni. Ezért nem hajlandó a gróf kérésének eleget tenni. Ám a régi vonzalom újra feléled közöttük...("Kétség és ábránd")

Rudolf az összegyűlt tömeghez intézett szava a nagy kiállítás megnyitásakor ("Ez a híd"), minden polgárhoz odamegy, megérinti őket, bizalmat és erőt sugall az emberek felé, akik minden egyes szavát mohon isszák. Mary Vetsera és Larisch grófnő is jelen van, akiket szintén megérint a beszéde. Kevésbé idegesítőbb jelenet (mert általában a sikítozós, operettes jellegű, csujjogtatós dalokat nem tudom elviselni) és ezért kivételt képez a korábbiak közül a koronaherceg bordélyházban tett látogatása ("Kiskatonám"). 

Mary látogatása Rudolf lakosztályában, találkozása a férfi feleségével, Stefániával ("Nem más, mint én") és Taffee gróffal ("Szimpla egyszer egy"). Mary vallomása a félhomályban, kitartó küzdelme az igaz szerelemért, Rudolf iránti hozzátartozásának megnyilvánulása ("Ez a perc úgy fáj").

Amikor Rudolf (és a nézők is) azt hiszi, hogy Mary felszállt a vonatra, de a lány visszatér hozzá, és egymás karjába borulnak. Megfogadják, bármi is fog ezután történni, ők együtt fognak maradni, az utolsó lélegzetvételig ("Értem születtél").- "Szerelemben együtt mindhalálig"

Az első felvonás vége, amikor elhangzik a Szerelem, kell és semmi más - nagyon megható jelenet, hullik a hó, Mary igazán impozáns és gyönyörű.

A második felvonás vége a haláluk - pedig az utolsó pillanatig reménykedünk, hogy más lesz a végkifejlete a történetnek, de sajnos nem így alakul. :(

Kedvenc dalok: EZ MOST MÁS!!!! totál favorit!!!!! :))) Szerelem vár, semmi más; Mester és a drót, Kétség és ábránd, Értem születtél, Hétköznapi hős, Eljő a perc, Ez a perc úgy fáj...Végül is felsorolhatnám az összes dalt, hiszen bámulatosan komponált mű, jó volt hallgatni, és olykor énekelni is. :)

 

Díszlet: Kerényi Miklós Gábor és furcsábbnál hülyébb ötletei....komolyan ezt kell, hogy írjam, mivel a Rudolf alapját egy híd-szerkezetű gép képezi. Ezzel emelkedtek a színészek a magasba (Ez most más; Szerelem vár, csak semmi más; Mester és a drót, stb. jelenteknél). A kettős szereposztás egyik párosa meg is sérült emiatt. Voltak még háttérdíszletek, egy térkép, amely az Osztrák-Magyar-Monarchia térképét ábrázolta.

Jelmez: korhű, kedvencem főként a Mary Vetsera által viselt jelmezek voltak. Mindegyik szép látvány a szemnek. 

Szereposztás tekintetében

Rudolf és Mary Vetsera: nekem egyértelműen Mészáros Árpád Zsolt és Vágó Zsuzsi jelentették, jelentik most is. Édesek voltak, valóságosabbak, Zsuzsi élettel telibb és gyermeki Mary. Mázs lázadóbb típus, a gyötrődő lélek, szoknyavadász, de végül Mary-ben megtalálja azt, amit életéből hiányolt, a betegeskedő Rudolf általa jobban volt alakítva.

Larisch grófnő: Janza Katát kevésbé szeretem, szerintem ebben a szerepben ő túlságosan merev. Vele is láttam, illetve a másik két színésznővel, Siménfalvy Ágotával és Peller Annával. Utóbbi művésznő munkájával voltam a legjobban megelégedve, hiszen ő viccesen formálta meg, volt benne élet. Azonkívül korban Zsuzsihoz jobban illett és barátnőként jelenítette meg a karaktert, nem pedig anyáskodó társként. Nagyszerű párost alkottak Szabó P. Szilveszterrel. Janza Kata "Csakis az lesz hős" című dalban nyújtott hatalmas teljesítményt, ezt a jelenetet csak vele tudom elképzelni. Drámaibb volt, a hangja tökéletesen illett a zenéhez. Ezért ebből a szempontból kiemelem őt. Viszont Peller Anna alakítása meggyőzőbb volt nekem.

  

Pfeiffer: A titokzatos férfi, aki a bábos, inasával együtt nyomon követik Rudolf életét, mindenhol jelen vannak. Pfeiffer képezi a történet keretét, ő a mesélő. Láttam Bereczki Zoltánnal és Szilivel, de egyértelműbb, Szilit hozom ki győztesnek, ő jobb. Annyira más volt ez a figura, teljesen eltért a megszokott sötét Szilveszteres karakterektől (Halál, Collorado), ráadásul nem negatív szereplő a bábos. Pfeiffer nem valós személy, a darabban egy olyan személyiség volt, akit mindenki ismert (a zeneszerző talán a bécsi tereken "szobrozó" művészek alapján találta ki - sejtésem szerint) - élet és jókedv áradt belőle. Egy szokatlan Szabó P. Szilvesztert láthatott a közönség.

Taffee gróf: Ferenc József mindent látó szeme, aki Rudolfnak sok gondot okoz. Egy áskálódó, negatív karakter. Földes Tamás is jó volt, viszont hiányzik belőle a vonzó férfias külső, ezért jobban kitűnik a második szereposztás grófja, Homonnay Zsolt. Mesteri, a tökéletes gonosz lelkű férfi, aki azt hiszi mindenkit dróton tud rángatni, valódi politikus alkat. A darabból megtudhatjuk például, hogy ő egy felkapaszkodott, tehát rangját nem örökölte, hanem vásárolta. Ármánykodik, vagy ő vagy beosztottjai mindig Rudolf nyomában vannak. Emellett egy vonzó, sármos férfi, ezért jobban elhiszem, hogy egykor Larisch grófnő fejét elcsavarta. 

Ferenc József: a "székrengető" Németh Attila és az "idősebb" F.J.-t alakító Jantyik Csaba közül, az utóbbit hirdetem ki győztesnek. Egy: mert korban Rudolfhoz jobban illik. Kettő: nem rajongók Németh Attiláért, nem volt jó a szerepben sem (vele is láttam - nem ítélkezem csak úgy látatlanul). Mind tudjuk Ferenc József és Rudolf kapcsolata nem volt felhőtlen...egyes hiedelmek szerint, ő volt saját fiának "gyilkosa". A darabban többször, a közös jeleneteknél láthatjuk, hogy mindkettejüknek más-más véleménye, illetve nézete van bizonyos dolgok tekintetében, pl.: az ország hadi felszereltségét tekintve. Ferenc József csak azokat a híreket olvassa, amit a hivatalnokai kijelöltek számára, ezt Rudolf a szemére veti. Az apa inkább a németországi uralkodó elképzeléseit támogatja a hadban és kormányzásban - és örülne, ha fia is hasonlóan gondolkodna és egyetértene vele a fia a politikában. Ám Rudolf szabad szellemű jellem, apjával heves vitákat folytat, ő egy békésebb világra vágyik, hol nincs szükség fegyverekre, illetve olyan szabályozások nincsenek, amelyek az embereket rabbá tennék. Ferenc József sajnálja, hogy fia felnőtt, és véleménye eltér az övétől. Beszélgetésüket Taffee gróf szakítja félbe, Rudolf nem akar a férfivel egy légtérben maradni, így távozik, de még odaszúr apjának, hogy tárgyalópartnernek nevezi a grófot, akivel megbeszélheti az ország gondjait...

A trónörökös, amikor elvonul a világ elöl, lakosztályában kesereg, és egy olyan élet után áhítozik, amelyben nincsen Bécs, nincs rabság, nincs fájdalom, vágyódik az egyszerűbb emberek ügyes-bajos élete után..."Csak hétköznapi hős" szeretne lenni, ám ez rangjából adódóan nem valósulhat meg. Az öngyilkosság gondolata ekkor fogalmazódik meg benne, többször szegezi önmaga ellen a fegyverét. Ám a bálon minden megváltozik, és hinni kezd az élet szépségében...

Stefánia: Polyák Lilla és Nádasdi Vera. Utóbbi színésznőt ez az előadás emelte ki az ismeretlenségből, sosem láttam még más darabokban, és lenyűgözött a hangja, innentől kezdve ő is a kedvencek közé került nálam. Polyák Lilla csak a sztriptízével vált érdekessé, bár a hangja sem volt rossz, hiszen itt alapvetően ordítani kell (amit általában a színpadon szokott tenni), mert a karakter megkívánja, hogy sírjon, rimánkodjon és veszekedjen a házasságán kívüli kapcsolatai miatt a címszereplővel. Stefánia, Rudolf feleségeként boldogtalan és megtört, hiszen férje idők óta nem érintkezett vele, ráadásul a férfi kalandjainak köszönhetően, meddővé vált.

A magyar grófok között nem igazán volt módosítás, tehát többségében egy ember alakította: Lónyai grófot (az árulót) Pálfalvy Péter, Andrássy grófot György-Rózsa Sándor, míg Kerényi Miklós Máté, Károly Istvánt jelenítette meg. A magyar vonatkozású jelenetek is kifejezetten jól sikerültek. Megjelent a színen a magyar zászló, illetve a magyar tánc is. A magyar delegáció két alkalommal feltűnik a színen egy titkos búvóhelyen tartják a találkozókat, szervező mindkét alkalommal a zsidó újságíró. Annak a lapnak a tulajdonosa, amely leközlik Rudolf írásait (természetesen álnév alatt), amelyben apját és segítőjét, Taffee-t éles hangon bírálja. Az első összejövetel alkalmával melegen üdvözli a két ismert magyart, Andrássyt és Károly Istvánt, majd megtorpan, amikor a harmadik személlyel találkozik, Lónyaival, mivel ismeretlen, és nem tudja bízhat-e benne. A többiek megnyugtatják, így a kétségei hamar eloszlanak, vele is kezet fog. Lónyai az, aki mindig határozottan, ámbár a sötétben megbújva erősíti a koronaherceget, azaz a jelentősége mindig abban bontakozik ki, amikor Rudolf határozatlan. Lónyai szokta általában a magyar jeleneteket zárni. Minden alkalommal ő tartja ki a hangot, és a hercegre próbál hatni, hogy a vesztébe sodorja...1. megjelenésnél így fejezi be a dalt: "Nem mondhatja, hogy neeem...", illetve 2. megjelenésekor eképpen: "Mondja apjának neeem"...Mindeközben a többiekkel együtt hátrál a színpad hátsó felébe, a társai biztatják Rudolfot, hogy az ő pártjukat fogja, Magyarország önálló királyság legyen, ne létezzen tovább a Monarchia árnyékában. A második alkalommal Rudolf döntést hoz az ügyben, és kész a magyarok mellett kiállni. Hogy bizonyítsa, nem a levegőbe beszél egy díszdobozt ad a magyaroknak, konkrétabban Lónyi kezébe. A doboz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Rudolf tulajdona (rajta a monogramja "R"), a benne lévő dokumentumok igazolják a koronaherceg árulását a Monarchiával (és nem végső soron apjával) szemben. Nem is kell mondanom, a darab vége felé közeledve ez a bizonyíték Ferenc József kezébe kerül, aki ezek után mélységesen csalódott fiában és kijelenti: "Nem vagy méltó rá, hogy a fiam légy!"

Az előadás legdrámaibb jelentével folytatom, ami Rudolf elkerülhetetlen sorsát mutatja be, az egyik szereplő szemén keresztül... A koronaherceg tömeghez intézett beszédét követően egy nő kiválik a tömegből. Mélyzöld selyemruhát visel, fekete boleróval. Mélységes szomorúság, bánat ül ki az arcára, belekezd a jóslat elbeszélésébe. A nő, nem más, mint Larisch grófnő, aki Rudolf unokatestvére. Útja során találkozik Pfeiffer-rel, aki szintén egykedvű, és lehangolt, átérzi a nő keserűségét. Larisch egy jövendőmondó kártyát kér a férfitól. Szokásához híven, elteszi a pénzt, "tündérport" szór, majd leszakít a bábja segítségével egy kártyát, átnyújtja a nőnek. Elrendezi a bábjait, majd távozik a színről. A grófnő egyedül marad a gondolataival. Dalában bizakodóan beszél Rudolfról, de közben előrevetíti, hogy az út, amit a férfi választott nem akadálymentes, sőt biztosan végzetes lehet számára. A zenekari árok fölött kialakított kis sétányon lépked, a háta mögött függöny takarja a színpadot, míg az elborzasztó jövőképhez nem ér el a dalban. Ekkor válik a látomás valósággá - a függönyt széthúzzák és a szemünk elé tárul egy halotti menet. Az összegyűlt tömeg egy eltávozott lelket kísér végső útjára, a koporsó körül gyertyát tartok emberek sokasága látható. Amint előtérbe kerül a koporsó, a tömeg körülállja, és ekkor kiválik közölük két személy: Erzsébet királyné és Ferenc József. Míg az előbbi fájdalmak közepette a sírhoz lép és megtörten letérdel mellé, addig a szigorú apa a távolból siratja fiát. Larisch, Erzsébet elé lép és vigaszt próbál belé önteni...majd a gyászolók távoznak és a nő egyedül marad a színpadon a gondolataival "Szerelmes bolond, csakis az lesz hős!". Szerintem ez a legmegrázóbb jelenet.

Rudolf és Mary Vetsera haláláról szintén érdemes még írni pár gondolatot. A darabban az Dimenziók báljában járják el utolsó táncukat, mindenki szeme láttára. Majd a sokaságból kiemelkednek (a híd-szerű gépezettel), ott állnak, egymagukban, Rudolf kezében a pisztoly. És felhangzik a közös, fogadalmi daluk "Szerelem kell és semmi más", közben a tömegből felemelkedik mindenki, akik, ismerték őket: Ferenc József, Taffee gróf, Stefánia, stb. Főként azok, akik ellenezték és nem nézték jó szemmel a kapcsolatukat. A párra tekintenek, majd kezüket magasba emelve, hárító mozdulatot tesznek, és hátat fordítanak nekik. A dal utolsó sora nem hangzik el, két pisztolydördülés véget vett a lírai jelenetnek, Rudolf és Mary holtan esnek össze, mindketten a hídnak  egy-egy "pillérére". A legszebb és egyben legszívszomorítóbb, amikor a pillérek szétválnak, de ők utolsó pillanatig egymás kezét fogják, míg a szétszakítás már elkerülhetetlennek bizonyul, ekkor eleresztik egymás kezét. A történetet Pfeiffer zárja le, a kezdéskor még önmaga is bizakodó és a látogatókat csábítja Bécsbe, úgy a befejezésnél távozásra hívja fel a figyelmet. Pfeiffer gondolataival zárul az est.

A Bemutatóra még nagyon is emlékszem, nagyon magával ragadott a történet, a színészek játéka, az érzelmek. Sokszor megkönnyeztem. Tapsrendnél csináltam egy képet, de rám szóltak, hogy nem szabad, holott az előadás már véget ért...gonoszság... A lényeg, hogy még öt előadáson keresztül megcsodálhattam a darabot. Nagyon nagy kedvenc. 

Későbbi események a Rudolffal musicallel kapcsolatban, miután a színház repertoárjából lekerült:
- amikor az operettesek felléptek a Lánchídnál vagy a Broadway ünnepségen a dalokkal, legutóbb 2013 őszén, az ifjoncok énekelték az ismert dallamokat. 

Frank Wildhorn amerikai zeneszerző álmodta meg ezt a darabot. Amerika után, Magyarországon, Budapesten mutatták be elsőként Európában. Sajnos, nem maradt nálunk sokáig. Az utolsó előadást követően a darab Pécsre került, az ottani színházban kb. egy vagy két évad erejéig repertoáron tartották. A vidéki színészek mellett a fővárosiak közül is volt kettő, akik a két főszerepet alakították (Budapesten együtt sosem), Mészáros Árpád Zsolt és Vágó Dettike. Ez a változat modern volt, borzalmas. Hasonlóan szörnyűre sikeredett ez, mint az osztrák előadás (aminek a bemutatója megelőzte a pécsit), ahol a Práter-beli jelenetben Rudolf és Mary görkorcsolyáznak.... Korba egyáltalán nem illik bele, sőt hülyeségnek tartom, abszolúte nem odavalónak... Jelmezek itt-ott jól voltak elkészítve, de míg Pécsett az operettszínházi előadást mutatták be, csak kissé - számomra - elcsépeltebb  felfogásban, addig a bécsi változatban Pfeiffert kiírták a darabból. Rudolf és Mary Vetsera halálával ér véget a darab, nincs benne lezárás, prológus.

 

A budapesti előadás viszont fenomenális volt, szép és rettenetesen hiááányzik...:'(

Az előadásról bővebben: http://www.operett.hu/repertoar/rudolf/32/4

Rudolf musicallel kapcsolatos tudásotokat ezen a linken keresztül tesztelhetitek: http://kvizpart.hu/gyorskviz/gyk.kviz?gykid=37517

A darabbal foglalkozó oldalak:

• http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/rudolf_%E2%80%93_az_utolso_csok
• http://gportal.hu/gindex.php?prt=303249
• http://rudolfmusical.gportal.hu/gindex.php?pg=11013374&nid=1955764 
• http://www.musicalmagazin.hu/rudolf--a-musical-utja-becsig!-149
• http://nol.hu/archivum/archiv-405236-216776

Kedvenc dalaim linkje:

• https://www.youtube.com/watch?v=VPLPbwGLHXE
• https://www.youtube.com/watch?v=ls4Pl6OiJf8
• https://www.youtube.com/watch?v=T1OBzllED_s
• https://www.youtube.com/watch?v=_2DEDDWpjm4 
• https://www.youtube.com/watch?v=ejOQyimWNN0

Érdekességek:

• http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20150201-mayerling-rudolf-foherceg-osztrak-magyar-monarchia.html
• http://www.erikanet.hu/oldal.php?menupont_id=6631&cikk_id=7696

A könyv, amely a darab alapját jelentheti:
Nincs biztos támpontom, de úgy vélem, hogy Claude Anet: Mayerling című könyve alapján íródott az előadás. Folyamatos olvasás közben, szembekerültek ugyanazon motívumok, amik a darabban összefüggtek. Leginkább Mary Rudolf iránt tanúsított végtelen rajongása lehet számunkra ismerős. A könyv jól ábrázolja a politikai hátteret, a különféle nézőpontokat. Képet kaphatunk a nagy Habsburg Birodalom uralkodójának meglátásairól, általa vallott eszmékről, amivel a fia, – akiről a történet szól, – nagyon nem ért egyet. Megismerhettem Rudolf „beteges” jellemét, Mary gyermeki fellángolását és odaadását. A mai napig persze még mindig nem tisztázott, hogy mi is történt azon a tragikus napon. Rejtély, rejtély hátán. Jó lenne egyszer fényt deríteni az igazságra!

Újabb infok szerint - Frederic Morton: Az utolsó keringő - a probléma csak az, hogy sehol sem található a könyv...:

• http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/a_rudolf_cimu_musical_vilagpremierje_magyaro

Ódákat zengtem róla, íme a magyar, budapesti előadás felvétele:

• https://www.youtube.com/watch?v=0PyyGbM7uBQ
• https://www.youtube.com/watch?v=d0gB-rhZPf4 

A német nyelvű változat első és második felvonása (az osztrák verzió nem maradt sokáig, de állítólag készült belőle hivatalos DVD is; modern rendezés, jelmez egyszerűbb és a díszlet a jelen és  múlt ötvözete):

• https://www.youtube.com/watch?v=jg9LvxkdXYQ
• https://www.youtube.com/watch?v=tlY4XpKnvpU

Az egyik legjobban sikeredett film (osztrák film) 
1956-os film, a címe: Rudolf koronaherceg utolsó szerelme:

• https://www.youtube.com/watch?v=qtsgDgfaQRs

Egyéb linkek, rajongói összeállítások (benne az osztrák hivatalos lap, amely arról tájékoztat, hol lett bemutatva a történet):

• http://www.musicalvienna.at/index.php/de/rudolf_international
• http://vk.com/wall-39402341?own=1&offset=200
• https://vk.com/wall-57234528

"Ki arcod látta már félni csak él..." Krassy Renáta Christine-je visszatér

Az Operaház Fantomja - hivatalos előadás


Időpont: 2014. 05. 17. szombat este 19.00
Helyszín: Madách Színház

A hivatalos mint jelző, furcsa lehet az Olvasó számára. Nos, hogy felvilágosítsak mindenkit, ezt azért írtam ki, mert eredetileg a 17-i, esti előadásra vettem meg elsőként a jegyeket, a múlt heti, május 10-i időpont, hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam úgy, hogy kell dupla dózis. 

Az előadás nagyon, de nagyon tetszett. Beleéltem magam és átéltem a csodás történetet. Örültem Pusztaszeri Kornélnak, mint árverési kikiáltó, hiszen őt sokkal jobbnak találom, mint a váltótársát. Kornél hitelesebb, hangsúlyozza mondandóját, a szerepformálása hihetőbb. Magyar Bálint, mint idős Raoul, érdekes volt, hiszen van egy jellegzetes orgánuma, ezért talán egész végig zavart a hangja, illetve nagyon furcsának találtam a jelmeze szabását, mintha a saját öltözete nem illett volna rá, a tapsrendnél rendkívüli hajlékonyságáról tett tanúbizonyságot.

A csillár megjelenését, majd felhúzását követően, visszatérünk a múltba, megjelenik a színen a párizsi Operaház primadonnája, La Carlotta-t, ezúttal Pándy Piroska személyesítette meg. Kicsit fülsértő hangon sikított, prezentálva az operaénekesnői énjét. A karaktert szintén jól hozta.

Christine-ként Krassy Renátát láthattam, ami óriási örömmel töltött el, már akkor is, mikor kiderült a szereposztás. Végre visszatért, nekem már nagyon hiányzott az előadásból a szőke hajú Christine. De érthető, hogy előbbre való volt számára az anyai szerep. Immáron kétszeresen is anyuka lett!!! :)

A darab elején úgy láttam, hogy ő kifejezetten nem ellenséges Carlotta-val, sőt igyekszik vele jóban lenni, a kedvében járni, - vigasztalni, amikor ráesik a Fantom jóvoltából az egyik ponyva. Christine debütálása tele van érzelmekkel, láttam Renáta arcán milyen örömmel alakítja, önfeledten ezt a jelenetet ("Gondolj rám"), aranyos volt, szépen táncolt. A Raoul-lal való első találkozás, kicsit sablonosra sikeredett, valahogy nem volt meg az összhang, mintha csak a szöveget mondták volna, persze volt benne érzelem, de mégsem olyan erőteljesen, mint máskor.

A Fantommal közös duettben, amikor a mélybe, le a rejtekhelyre igyekeznek ("A Fantom"), Renáta nem nyújtja a kezét a Fantom felé, inkább megbabonázva tekint rá, figyel és énekel. Sasvári Sándor szerepelt Fantomként aznap este. Ez volt a hivatalos előadása, mivel a múlt szombati egy helyettesítés volt, a kollégája lebetegedett, és ő ugrott be. Ám a mostani előadásban számos meglepetés és váratlan helyzet állt elő, amivel még színesebbé vált a darab. Az áriánál Christine a lelkét kiénekli, és a Fantom szenvedélyesen, szorosan magához öleli a lányt, majdnem elfelejti, hogy az orgonán már játszania kellene, szerencsére eszébe jutott a dolga. Sasvári Fantomja különleges, lenyűgöző. Imádom, ahogy a karaktert életre kelti. Olyan hiteles a megformálás, elképesztően jól átéli - és vele együtt a néző is. Engem rabul ejtett. Félelmetes, de egyszerre sajnálatraméltó is. Sajnos, hangilag már nem olyan kimagasló, mint régen volt. Egyes részeknél magam is elcsodálkoztam, hogy másként hangsúlyozza a szöveget vagy a dallamot. Hol halkabban hallatta hangját, holott azt a sort, általában hangosan éneklik, hol hangja kissé elvékonyodott (ezt főként az "Angyali hang"-ban fedeztem fel, illetve a "A Fantom"-ban). A magas hangokat nem találja el, de a mélyebb, erélyesebb illetve a fenyegető/pimaszabb hangnem tökéletes, - sokkal jobb, élvezhetőbb, mintha elvékonyodna vagy felhúzná a hangot pl. a bosszú megfogadásakor. Nagyon tetszett, jót nevettem rajta az Il Muto című jelenetben Sasvári színt vitt a Fantom karakterébe, hiszen brekegett. A közönségre is hatással volt, szinte egyszerre nevettünk fel. Tökéletesen visszaadta a Fantom pimasz, akaratos és fenyegető magatartását. Az Éj zenéjében nem tetszett, hogy olykor kiénekelt bizonyos sorokat, de megértem, ha módosításra vágyik, nem kell mindig a hanganyagnak megfelelően hangsúlyozni. A színészi játéka kimagasló.

Az előadásban előfordultak olyan kisebb bakik, amelyek azon nézőnek számára, akik életükben most látták először, nem minősülnek tévesztésnek. Például az Il Muto-nál Christine két ruhadarabtól lesz megfosztva, külön-külön. Itt egyszerre történt, de aztán sikerült megoldani. :-) Szövegtévesztés is volt, van amikor ez akár erőteljesebbé formálhatja a karakter mondandóját, pl. amikor Christine első alkalommal, hogy kíváncsiságát kielégítse, lerántja a Fantomról az álarcát, aki megrémül, aztán megfenyegeti, majd könyörgésre fogja, ekkor ezek a sorok hangoznak el a férfitől: "sokkal többet látsz majd bennem..." ehelyett így szólt: " többet, többet látsz majd bennem...". Még egyszer történt tévesztés a szöveget illetően, akkor viszont sietni kellett, hogy a zenével utolérjék egymást.

Érdekes megfigyelni, hogy Sándor előadásában az Éj zenéje utolsó taktusához érve, amikor ölbe veszi Christine-t, ő emeli fel a lányt a "képzeletbeli deszkáról", amelyen a transzba esését követően fekszik. Renivel nagyon közel került az arcuk egymáshoz.

A leleplezést követően egy újabb különbséget véltem felfedezni a két Christine között, míg Barbi kissé undorodott tőle, addig Reni nagyon sajnálta és a maszkot visszaadta, de Sándor megrémült tőle, majd megértette a lány szándékát és magához vette az álarcot. 

Ugrunk most egy nagyot! Az Operaház tetején játszódó jelenet alatt, Raoul és Christine közel kerülnek egymáshoz. Christine elmeséli, látta a Fantom igazi arcát, de rútsága ellenére ő sokkal többet fedezett fel benne. A gesztusok és az átszellemült lány hiteles képet ad a Christine-ben kibontakozó érzelmekről. Aztán elhangzik a kedves dal, "Szeress, csak ennyit kérek én", és ahogy az lenni szokott elcsattan a csók. Ám ezúttal olyan, suta, félénknek látszó Christine jelenik meg előttem, ami nagyon hitelessé tette és hasonlított a könyvben megismert karakterre. Kissé esetlennek indul, majd megbátorodva megcsókolják egymást. Szegény Fantom! :'(

A második felvonásban a Fantom Vörös Halálként jelenik meg az ünneplő társaság színes forgatagában, mindenki nagy rémületére. A lépcsőn lejövet egyik álarcos állát megérinti. Félelmet kelt a megjelent díszes-színes társaság között, igazából nem is számítanak rá "szinte fáj, hogy Fantompajti nem jött el"... Ám eljött, és mindenki megriad váratlan felbukkanásától. Az kifejezetten kedvemre való, hogy az emberek hátrahúzódnak tőle, ahogy lefelé tart a lépcsőn. Amikor pedig megérint valakit valamilyen módon, az iránta tanúsított hisztéria, általános félelemmé alakul.

Furcsaság lehet, hogy a dublőrök túl magasak és túl vékonyak, Sándor kisebb termetű, ezért csalóka egy picit a kép. Ez az egyik kedvenc jelenetem, hiszen olyan színpompás, káprázatos, ötletes jelmezekkel van megalkotva. Kedvencet nem tudnék választani, de biztosan egy élmény lehet ezeket a ruhakölteményeket viselni. Nagyon tetszik, hogy a Maszkabál forgatagában Christine a Fantom megjelenésétől retteg, óva inti Raoul-t, hogy az eljegyzésükről ne beszéljenek. Egyik pillanatban pedig feltűnik a Fantom fekete köpenyében és fekete kalapjában, táncba viszi az ijedt lányt. A kavalkádban furcsa szerzetek táncba invitálják, akikre Christine a Fantom képét vetíti ki (szerintem itt még fel lehetne dobni egy olyan pillanatképpel is, miközben táncol más jelmezesekkel, addig a tömeg egy-egy Fantom-maszkot tartana az arca elé - majd amilyen hirtelen előkerültek, olyan gyorsan el is tűnnek). Reni Christine-je nem retteg úgy, mint Mahó Andreaé, és nem keringőzik a Fantommal, mint Fonyó Barbara. Ellenben a Fantom a tánc végén ismét elkapja Christine-t, megérinti annak állát, megpróbálja magánál tartani, de Christine kiszabadul a szorításából.

Reni nem viszi túlzásba az őrületet sem, amit az igazgatók irodájában láthatunk Fonyó Barbitól.  Viszont, ami meglepő volt számomra, hogy a temető jelenethez érkezvén, Christine édesapjához intézett imájának lehetünk tanúi, amely szívszorító és bánattal teli, ugyanakkor édesapjától várja, hogy utat mutasson számára. Ez alkalommal Reni gyakran a közönség felé tekintett, - itt nem a nézők meggyőzése a fontos, hanem az érzelmek tolmácsolása, végül mégis sikerült, és az egyik legmeghatóbb jelenet bontakozott ki a szemünk láttára. 

 A "Túl késő"-ben Reni nem hajol mélyen és teszi a kezét az asztalra, amikor a Fantomot el akarja csábítani. Sándor viszont túl hamar fejtette le a sálat Reniről, így láthatóvá vált aranyló hajzuhataga. A szenvedélyes kettőst követően a Fantom leleplezi önmagát. Christine megijed, majd a térdre ereszkedő férfihoz siet, aki csupán a lány szeretetére vágyik. Christine megérinti az arcát, úgy tűnik nem haragból veszi le a maszkot. Kitör a pánik, és egy pillanatra a többi szereplő is befut a színre, de valahogy furcsa volt - mintha egy lassított felvételt néztem volna. Mindenki egy pillanatra megdermedt, majd Sándor pördült egyet a tengelye körül és a történet gyors léptekben újra felvette a tempót. A csónak jelenetnél gyakran inkább egymásra figyelnek Christine és Fantom, ezúttal mindketten felkapták a fejüket, amikor a tömeg kiáltásait hallották. 

Az utolsó jelenetben a búcsú ismét szépre és meghatóra sikeredett - előtte a varázslatos csókjelenet. Christine-t döntés elé kényszeríti a Fantom, a lány töpreng, kifejti mennyire sajnálja őt. A Fantom, mint, aki sejti, elmosolyodik (ez annnyirraaaaa cuuuukiiii) :)) és nevén szólítja, mintha tudná mi a szándéka Christine-nek, aki lassú léptekkel közelít feléje, majd megsimogatja a férfi immár "fedetlen" arcát, és ajkuk összeforr. Ez a csók erőteljes és szenvedélyes, a Fantom örömében karjaiba kapja a lányt, és felemeli a földről, boldogan ringatva.

Krassy Christine-je fél a Fantomtól, amikor a gyertyát megmutatja neki, hogy eloldozza Raoul-t (akiről nagyon megfeledkeztünk), illetve ő az, aki a Raoul-okat felrázza, hogy az eszméletvesztésből felébredjenek. Christine Raoul-lal távozna, ám a lány vinné magával a Fantomot is, de mivel nem hajlandó velük menni, a férfi erősen meglöki őket. Christine mégis visszatér, hogy visszaadja a gyűrűt, amit a Fantomtól kapott. A férfi megvallja, hogy szereti. Ezúttal Reni nem érinti meg az arcát (mint egykor Csengeri Attilánál), ám a kötödés nagyon szoros közöttük, hiszen Christine nem fordít hátat neki. A kezét is nehezen engedi el, és közben a férfit nézi. A Fantom magára marad - olyan érzelmes, szép jelenet volt, hogy belefeledkeztem. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, annyira védtelennek, esetlennek tűnt, abban a pillanatban. Sasvárit figyeltem, és nagyon-nagyon sajnáltam. Nem felejtem az arcát. Bánatos és csalódott volt, megindító. Csak később eszméltem fel rá, hogy van egy pár, aki meg csónakon távozik éppen... A Fantom tesz egy utolsó ígéretet, hogy a hangja a lánnyal marad örökre, majd eltűnik a sötétségben. A hangot nem tartja ki a végén - ez nem tetszett. De a szép befejezés ezúttal is megszületett. 

Egyesével a szereplők méltatása:

Sasvári Fantom: Fantasztikus játék, mimika, nagyon tetszett! Hangja itt-ott nem volt tökéletes. Brekk! :-) Tőlem "huuuu"-ra számíthatott.

Krassy Christine: Jó játék, érzelmekkel teli, aranyos, tőlem kapta a legnagyobb "huuuu"-t. - ami azért volt kínos, mert mindenki más meg csöndben volt...:)

Magyar Raoul: Nem rossz, de valami zavart benne (hangja illetve a rászabott ruhák furán álltak rajta-főként a szmoking - amiről mondjuk nem tehet) Bár az is lehet, hogy a második előadás már kivett belőle energiákat, hiszen aznap duplázott. Titkos huhogás.

Pándy Carlotta: Jópofa primadonna, de nem a legjobb.

Gerdesits Piangi: Nem volt kiemelkedő, de nem volt rossz sem.

Barát André: elrontott mindent, a karakterben nem volt élet, mint Szerednyei felfogásában. Nem kapott "huuu"-t senkitől sem a tapsrendnél. Csak eljátszotta a szerepet, nem értem, mit esznek annyian rajta, mert igazgatónak nem jó, az most kiderült. Legalábbis nekem nem. Túlságosan komoly diriként lépett a színpadra, ami nem baj, mert lehet az is elfogadható vagy kiemelkedő. De van itt egy apróság: mivel maga a történet komoly, ezért kell, hogy legyen pár "nevetségesebb" karakter, egy hangulatoldó figura. A darabban viszont pont a két igazgató az, akik a viccesebb szál képviselői, hiszen a "Primadonna" című szám alatt főként rajtuk nevetünk.

Weil Firmin: Eredetileg Galbenisz Tomasz volt kiírva, de lecserélték Robira, akit nagyon sajnáltam a tapsrendnél, hiszen ő bravúrosan alakította az igazgatót ismét, ám a társa nem volt benne a mókázásban, bolondozásban és szinkronban sem játszottak. Sajnáltam, hogy emiatt nem kaphatta meg az elismerést.

Bencze Madame Giry: Számomra túlságosan rideg volt. Nem tetszett, pedig általában az ő szerepformálást szeretem.

Lóránt Meg: Rendben volt. Az Il Muto-ban miért nem táncol? Viszont "hatalmas szemű" Meg.

Vikidál Bouquet: Malac, röfögött...uh....jobb is, hogy fellógatták...

Lőte leköszönő Igazgató: Talán több érzelem mutatkozott az ő arcán, mint kollégája esetében, Koltay Jánosnál. Bár lehet, hogy ez primadonna-függő...:)

Pusztaszeri Árverési kikiáltó: Jobb, mint Horesnyi.

A korrepetitorról Nem mondok véleményt, mert mindegyikkel kiegyezem.

Egy kis nosztalgia azok kedvéért, akik Miller Zoltánt nagyon preferálták, mint Raoul. Sajna, én sosem láttam őt a nevezett szerepkörben. :(

Köszönöm ezt a nagyon szép estét, olyan színes és különleges volt ez az előadás is.

Ez volt a 18. előadásom, hálás köszönet az eddig nyújtott áldozatos munkáért a színészek, közreműködők részéről! Következő évadban innen folytatjuk! :)) *szívecske*

Úttómegjegyzés: most várhatók a következő alkalomra....oh, már alig várom!!!!!!!!!!!

Az előadásról bővebben: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=13