Ördögűző Éliás azaz Ördögölő Józsiás

Tolcsvay új szerzeménye

Időpont: valamikor 2012-ben
Helyszín: Operettszínház

Vannak előadások, amit az ember izgatottan vár. Egyszerű, hétköznapokból merített példák alapján, mondjunk sétálunk az utcán, közben erre-arra tekintgetünk, folyamatosan érnek bennünket ingerek.

Vagy másik példa, utazunk a tömegközlekedés "megterhelt'" járatain és az ablakból szemünk elé terülő látványra figyelünk fel. A színháznak meg vannak az eszközei, egyes darabjaira hogyan hívja fel a figyelmet. Lehet ez egy plakát, vagy szórólap. Az előbbi lehet látványos, és felkelti az érdeklődésünket. Míg az utóbbi nem annyira megfogó, hiszen sok helyütt fordulnak elő szórólap-osztogató személyek. Ha el is fogadjuk, nem feltétlenül nézzük át a tartalmát, hanem rögtön az első kukába kidobjuk. Vagy ha megnézzük talán érdektelennek találjuk a tárgyát, illetve a kivitelezett formája alapján mondunk nemet.

A plakát alapján nem szabadna ítéletet mondani egy előadásról, de van, amikor a média eszközei hatással vannak ránk. Az Ördögölő Józsiás izgalmakban bővelkedő színpadi műnek ígérkezett. Ezzel szemben nagyon gyerekes előadást kaptam, amiben a szereplők elviselhetetlen magatartást, alakítást nyújtottak.

A plakáton egy férfit láthattunk, aki fáklyát tart a kezében és szembe száll egy nála sokkalta nagyobb, démoni tekintetű lénnyel. Tulajdonképpen engem ez fogott meg, szeretem a sejtelmességet, és ahogy elnézegettem, azt tapasztaltam, hogy hordoz magában valami félelmeteset, valami démonit. Az Operettszínház előadásai közül nem mindegyiknek volt igazán érdekes plakátja, talán ez volt az egyik legkifejezőbb. Ezért is határoztam el magam, amikor a közösségi oldalon értesültem róla, hogy a tévében le fogják adni, akkor mindenképpen meg kell néznem...jah...olcsón megúszom :D A színházban más élmény egy előadást megnézni, mint otthon. Ez biztos, csak, hogy ha már itt volt a lehetőség, - miért ne alapon, legfeljebb, majd megnézem a kőszínházban is, esetleg más szereposztással. Nem így lett. Még szép, hogy nem!

Csomó mindent vártam volna ettől, de lényegében nem azt, amit kaptam. Nekem kissé túl gyerekes ez az előadás, mondjuk igen, lényegében nekik készült, de akkor is lehetne valami bája (mint a Mary Poppins-nak), amiért szeretni lehet. Tényleg nem érintett meg. Néha inkább a fejemet fogtam, amikor a színészek gügyögni kezdtek...

Kezdjük a beszámolót, elölről. Pünkösd hétfőn adták le az M1-en, 2013-ban. Bizony, jól emlékszem erre a napra. Berögzült. A szereplőkkel is nagyjából tisztában voltam, Dancs Annamária, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Bálint Ádám, Peller Anna, Peller Károly, Kékkovács Mara, Földes Tamás, Nádasdi Veronika és Pálfalvy Attila. Ja, és majdnem elfelejtettem Németh Attilát.

Szerintem nem kell a gyerekeknek gügyögni, már pedig itt gyakran ez zajlott, illetve ami nagyon rettentően idétlen volt az a nagy "dobolás", amikor valamilyen válaszra vártak. Ne haragudjatok, kedves Olvasóim, de nem találom a szavakat, arra emlékszem, hogy a fent nevezett dobolásos dolgot tényleg már-már túlzásnak láttam, hallottam. Bár lehet, hogy rossz szereplő volt beosztva, mert én  Pálfalvy Attilával láttam. Hm...Nos, nem tudom. Ez nem jött be, mélységesen csalódott voltam, mert túlságosan elcsépelt, kissé ostoba.

Voltak persze mentő jelenetek, főként kapcsolódtak Jázmin hercegnőhöz (Józsiás felesége), akit ezúttal Dancs Annamária felfogásában láthatott a tv előtt ülő közönség. Vágó Zsuzsi szintúgy e karakternek megformálója, őszintén sajnáltam, hogy nem őt választották, de Annamária sem volt rossz. A legmeghatóbb pillanat, amikor a toronyba zárt hercegnő a férje után vágyakozik. Az a dal szép volt, bár egyetlen egy sorát sem tudnám felidézni, viszont hatással volt rám.

Történet szempontjából, igazi mese, amiben egy fiú és barátai elindulnak a nagyvilágba, elhatározzák, Tündérországba vándorolnak és szerencsét próbálnak. A főszereplő fiú, Józsiás, megérkezik a palotába és Jázmina hercegnő kérőjének jelentkezik. Három próbát kell kiállnia neki és még annak a sok bugyután megkreált (oh, igen ez volt a másik ok, amiért túlságosan bárgyúnak tartom ezt az előadást) kérőknek, akik versengenek a hercegnő kezéért, feltűnik többek között az ördögi Bakszén és csatlósai, akik eltüntették villás farkukat és ördögszarvaikat, hiszen a tündérek kizárnák őket a versenyből, ha megtudják valódi személyazonosságukat. A két faj között nagy ellentétek feszülnek. Bakszén nagyon könnyedén mindig azt válaszolja, amit Józsiás. Rendkívül "kreatív" de egyértelműen ravasz és cseles, hisz az ellenfele válaszait ismételte, rögtön azután, hogy annak szájából elhangzott.

Kocsis Dénes (A fenti képen nem ő szerepel) karaktere inkább kissé butuska volt, nem hatott úgy, mintha kidolgozta volna előre a lépéseit. Az utolsó kérdésen persze elbukik, mert Jázmina kérésére, az ördögúrfit kérdezik először, ám az nem tud megfelelő választ adni, míg Józsiás elnyeri a hercegnő kezét. Megtörténik az esküvő, egy boldog pár egybekél, apai áldással. Minden szép és jó lenne, ha az ördög nem lenne elégedetlen. Társaival a palotába ront, és mindenkit foglyul ejt, Józsiást halállal büntetné, ám ahelyett, hogy ott végeznének vele, a főszereplő barátja ráveszi az ördögöt, hogy hadd vigye el távoli helyre, végezni fog vele, és a szívét hozza el neki ajándékba... Az ördög elfogadja az ajánlatot, így megszökik a két jó barát és tervet kovácsol. Álruhában újra feltűnik és egy ádáz csatát követően, győz a démon felett. Happy End, mondhatni.

A történet cselekménye persze nem ennyire egyszerű, hiszen ott vannak még a többi mellékszereplők, akiknek a sorsa fontos, és építőjelleggel hat a történetre. Pl. Az ördög, aki elvesztette és farkát siratja, ő a háború ellen van. Peller Károly nagyon aranyos volt a szerepkörében. Szelíd, olykor igazi vadóc, szertelen. Peller Anna (Dilló), általában pozitív hősök bőrébe szokott bújni, ellenben most egy teljesen merev, gonosz figura, aki szintén a tündérek bukását sürgeti, ezért nem riad vissza Bakszénnel szövetséget kötni és vele kacérkodni. Persze, mint minden gonosz szereplő, úgy ő is megkapja a maga megérdemelt jussát...

Kékkovács Marához tökéletesen passzol a karaktere Idilló, megtalálta a szerepét, hiszen kis vidámka, teli élettel. Táncol, pörög, Bálint Ádámba (Villikó) beleszeret és vele egy elbűvölő kettőst alkot. A páros üdítő volt a darabban, nem évődő, inkább viccelődő, a "Trillárom-trillárom" duettjük régi slágerekre enged következtetni.

Németh Attila (Ropogán) mostanság nem igazán van az Operettszínházban jelen vagy ha mégis, akkor nagyon kicsi szerepeket kap. Nem olyan idős, szerintem megmaradhatott volna Excalusnak is a Rómeóban, de végül máshogy alakult. Az itt formált figurája is, Bakszénhez kötődik, lehet neki a főnöke is, de mivel Bakszén lázadó, így öt is elnyeli a sötétség. Kerényi Miklós Mátéé Józsiás szerepe, olyan típus, akit a mesékben láthatunk a három fiú közül ő a legfiatalabb és nagy útra kell, hogy meglelje igaz útját. Kiskero ennek megfelel, - Szerényi László nem az a hercegtípus...

Műfaját tekintve rockoperett, zenéjét Tolcsvay László írta.

Jelmez: ez tetszett meg az egész darabban. Nagyon színes, nagyon kellemes és szép. Harmonizáló, a jók fehér-zöld-kék ruhái, míg a gonoszoké a fekete-vörös. 

Díszlet: kiemelni nem tudnék semmit, mert nem nagyon emlékszem volt-e valami monumentális. Egyedül a torony ragadta meg a figyelmemet, amelyben Jázmina raboskodott.

Zeneileg, talán csak a trillárom fogott meg, de semmi egyéb.

Az biztos, hogy nem nézném meg még egyszer, még ha 1000-szer is jobb a másik szereposztással.

• Az előadásról: http://www.operett.hu/repertoar/ordogolo-jozsias/140/9
• A darab teljes egészben: https://www.youtube.com/watch?v=lgbKp95j5dk
  

Mary Poppins reload... :)

Egy mosolygós Mary Poppinsról...

Időponjt: 2014. június 23. este 19.00
Helyszín: Madách Színház
Előadás Mary Poppins

A szereposztást illetően egy kevert, vegyes főszereplő párossal szerettem volna megnézni az előadást. Vagy legalábbis, a jól megszokottól, Oroszlán Szonja-Sándor Dávid csodálatos kettősétől eltérőt, hiszen - szerencsére - folyton velük sikerült kifognom. Végül, pedig azon okból, hogy fel tudjam mérni milyenek a további szerepformálók, hogy ne jelenthessem ki, hogy csak eggyel lehet az IGAZI. :) Mindenkinek ki jár az esély a bizonyításra, no meg furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mert Csonka Bandi Bertijét nagyon sokra tartották az ismerőseim - mert a film alapján ítélkeztek. Mahó Andi Mary-t is szeretnivalónak állították.

A megszokott leírástól, egyéni véleménytől eltérek és inkább a különféle újdonságokra helyezem most a hangsúlyt. Különösképpen a bakikról ejtsek pár szót.

Valahogy aznap este, nem voltak tisztában a Madách díszítői, hogy gyorsan kellene helyszínt módosítani. Ez nem következett be, a Park jelenet előtt közvetlenül a gyerekek hálószobáját láthatjuk, itt elhangzik a kedves dal "Abszolut hibátlan". Mary és a gyerekek kapcsolata ekkor veszi kezdetét, kibontakozik. Szeretem a dalt, és az előadásmódot is, ám a jelenetet követően a parkba mentek volna, a helyszín cserére nagyon lassan ébredtek rá, amikor kezdetét vette a színek váltása, a háttérben még mindig láthattuk a gyerekszobát, majd elkezdték a belső színpad felé húzni, kissé ügyetlenül, mert az asztalon álló lámpa, - ami Mary titokzatos, nagyon tágas táskájából került elő - a vontatás miatt lezuhant, hangos csattanással ért földet.
  

A következő baki, a második felvonás kezdetén volt, az  - Úgy vártunk! - felirat. Csonka Bandi teljesen magától értetődően formálta a betűket, háttal állt a kivetítőnek, ezért nem tűnt fel neki, hogy már lassan a negyedik betűt rajzolta a kéményseprői eszközével, de a betűk nem jelentek meg... Aztán a technikusok észbe kaptak.

A csillagos Ég a Madáchban: megint felfedeztem két táncost, akiknek, szegényeknek - nem világított a kabátja. 

De a bakik úgy vélem, csak színesítik az előadást. Bár, tudjuk az aranyszabályt, hogy egyik előadás sem egyforma.

Videóérdekesség: Egy kis kedvcsináló videó az előadáshoz, Mary Poppins medley

A szereplőkről

Mahó Andrea Mary Poppins-sa nagyon kedves, szeretetre méltó teremtés. Folyton mosolyog. Nem olyan szigorú, mint Szonja. Bájos volt, de a tánc a park jelenetben nem volt olyan látványos Andi részéről. Egy jó tanító modorában adta elő a karaktert, és élvezhető volt. De a mosolya volt, ami nagyon szerethető, ő egy szelíd Mary és túlzottan kedves. Felfedeztem olyan mozdulatokat is, amelyek A Fantom Christine-jére hasonlított. Amikor a gyerekeket megmérte, nem mutatta meg nekik az eredményt, holott Szonja mindig ekképpen cselekszik. Tetszett, hogy a bankban, amikor a pódiumon áll a gyerekekkel, melegen rámosolyog a fiúra, aki éppen rátekintett. Meg voltam elégedve, de nem ő a kedvenc Marym.

Mahó Andrea Mary Poppins-sa

Csonka Bandi Bertije is olyan semleges volt. Akárki, akármit mond, nekem Sándor Dávid szimpatikusabb. Láttam a filmet, de el tudtam tőle vonatkoztatni, Csonka nem volt nekem olyan lenyűgöző, mint Dávid. A seprűt sem olyan légiesen, könnyedén tudta átugrani, mint a társa. Némely mondatot jobban hangsúlyoz Dávid, Csonka pedig nem. Nem rossz persze ő sem, de nekem nem az igazi.

Szerednyei Béla az apuka, akit szinte mindig megkapok, eddig ő a csúcstartó 4 előadásból 3-szor vele láttam. Néha nem értem a szöveget, amit mond, bár magát a színészt nagyon szeretem, meg az előadásmódját. Csak a szövegkiejtés nem teljesen tiszta, vagy csak én vagyok süket. :) Ezért Szervét Tibor szövegépítésben jobb. Bár, mindketten meggyőzően alakítják az akaratos apát.

Ladinek Judit az anyuka, Szerednyeinek méltó párja. Olyan helyesek ketten, Judit imádnivalóan formálja a karaktert, és ő a 4 előadásból látott 2-ön alakította Winifred-et.

A két gyerek közül Hajdú Virág az előzőleg látott Jane, míg Kristóf Uwe vette át Pál Dánieltől a kisfiú szerepét. Az előbbi eléggé harsány, mégis szerethető, mert az általa közölt kijelentések, amit pl. az apjától hallott, anyjáról szóló gondolatfűzért elbeszéli: "Apa azt mondja, olyan vagy, mint egy nyaklánc. Sokba kerülsz és csak lógsz a nyakán." A fiú kissé harsányabb, valódi rakoncátlan, neveletlen, de szerethetőbb, és aranyos arcú gyermek. A két testvér most is szeretnivaló volt.

Sáfár Mónika - elképesztő, mint mindig Miss Andrews szerepében. Olyan hülye arcokat tud vágni.

Détár Enikőnek is örültem, mert szerintem, csak vele olyan megható a madár-jelenet, hogy az ember szeme könnybe lábad. Vissza kellett fognom magamat, nehogy hangosan sírva fakadjak. Megint szép és megérintő volt.

Brill néni most is Dobos Judit alakította, illetve Ay-t most Sánta László játszotta. Ez is egy másik szerepformálás, de szerintem a Németh Gáboré jobb. Viszont Laci megtalálta a közös hangot és a lépéseket a táncban a kéményseprő brigáddal.


Corry nénitől azt mondom, nem akadtam ki, de most már biztosan tudom, hogy a Madách Színháznak is van egy Oszvald Marikája. Hűvösvölgyi Ildikó túlcifrázza a karaktert, persze nem csinál őrült bukfenceket, de valahogy nem tudom szeretni ezt a nőt, nem tudom megkedvelni, holott régen ő volt az egyik szuper cica az eredeti, első magyar Macskákban. Túlpörgi, meg olyan, manószerű a nő, vagyis inkább egy bolondos anyóka.


Lőte Attila nemcsak a szerepében volt kiemelkedő, mint a hajó kapitánya, vagy mint a bank igazgatója. Aznap este egy különleges jubileumot is ünnepelt, amit a színház igazgatója osztott meg a közönséggel. Ezért ez az előadás különleges volt. :) A kedves művész úr 80. születésnapja nagyon szép ünnepi esemény volt, a különleges alkalomból a színház igazgatója megzavarta a teátrum dolgozói számára a "legkedvesebb zenét, az Önök tapsát!". Viccesen felvezetve, nem várt pillanat volt, de a művész úr meglepődött és nagyon szerényen fogadta a tapsáradatot és a tirádákat, amelyet a közönség és kollégái hangoztattak. Isten éltesse még sokáig a Művész úrat!!! :)

• Lőte Attilával készült egy riport is a jeles alkalomból, a Madách TV keretein belül: 

Egy nagyon szép estének voltam szem- és fültanúja. :) Mary Poppins dalai megunhatatlanok!

• Egy kis kulisszatitok a gyorsöltözésről 

Még kellene egy Polyák-Szente párosítás és elmondhatnám, hogy már láttam, mindegyikükkel! :))

Egy felejthetetlen este Mary Poppins világában

"Megtörténhet bármi, hogyha hagyod!"

Időpont: 2014. jún. 19. este, 19.00

Helyszín: Madách Színház

Előadás címe: Mary Poppins

Vártam az előadást, de közben attól is féltem, hogy biztos, hogy aznap megyek? Hiszen jó régen vettem meg a darabra a jegyemet, márciusban. Az év harmadik hónapjának, 20. napján, ami az én névnapom, egyúttal a Boldogság világnapja is. E jeles napon látogattam el egy volt évfolyamtársnőmmel a Madách színházba, hogy közösen megnézzük Mary Poppins-ot. Másnap elárasztottak az érzelmek, és rögtön jegynézegetésbe kezdtem. Annyira szerettem volna, újból látni. Nem kellett sokáig kutatnom, hiszen a jegyszervező ismerősöm elküldte a listáját, illetve a közösségi oldalon feltüntette milyen jegyei vannak a közeljövőre. Köztük volt az én Mary-s jegyem is. Amit azonnal lefoglaltam.

Így jött el ez az est is, na végre!!!! :) 
 

Tudtam, kik lesznek a főbb szerepekben, hiszen még időben lett közölve a szereposztás. A színre kerülés napján sem történt semmiféle változtatás, mindenki, aki meg volt jelölve aznapra, színpadra lépett.
 

A két főszereplőmet illetően, - most is, mint eddig "két" alkalommal, - Oroszlán Szonja és Sándor Dávid jelenítette meg. Őszintén szólva, örültem nekik, vártam az előadást. Szükségem volt rá!!! :)

Oroszlán Szonjával, ha lehet még jobban meg voltam elégedve, mint eddig bármikor! Annyi szeretet, báj, kedvesség és a jóra való tanítás volt a karakterben. Szebb volt, kedvesebb volt, mosolygott, visszafogottan, ahogy egy nevelőnőhöz illik, mégis szerényen. Az egyik legmeghatóbb jelenetnek tartottam, amikor Mary elbúcsúzik Bertitől. Szonja oldalról megpuszilta Dávidot, majd azt láttam az arcán, hogy az egyik szeme valóban sír, mintahogy az énekében ezt kifejti. Aranyos volt a pillanat, ez a  puszi, és, a felfedezés, milyen szomorúvá válhat egy nevelőnő, aki elkényszerül hagyni a családot. Szonja nekem Mary!

Sándor Dávid - az alakítása pazar volt, mint mindig Bertiként. Imádom, olyan jóravaló ember, színészként kitűnően hozza a figurát, nem tudom nem szeretni. Lenyűgözően táncol, mozgása sokrétű és látványos, a gyerekekkel jól megérteti magát, nem csoda, hiszen ő maga is apuka. Mary-vel közös jeleneteit nagyon szeretem, Szonjával tökéletes párost alkotnak, és meg van közöttük a baráti kapcsolat. Látható ez főként  a tapsrendnél, amikor vidáman mosolyogtak egymásra, és Dávid rá kacsintott. Soha jobb Bertit! :) 

Szervét Tibor, mint apa. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy ennyire, de ennyire meg leszek vele elégedve. De tény, ez történt. Nagyon jó apuka, sokkalta ironikusabb, mint Szerednyei. Morcos, egy férfi, aki a munkájának él, és ahogy önmagát nevezte "Én vagyok a drágakőve a Cseresznyefa utcának.". Kiválóan ábrázolta a karaktert, noha hangilag nem a legjobb, - nem, nem énekel rosszul - csak az énekes szerep kevésbé való neki, mint a prózai. De ez csak az én meglátásom. Nagyon tetszett, én is így képzelném el az apát, egy nemtörödöm férfinek, akit a volt nevelőnője tett mogorva, magába forduló, parancsolgatós apává, és még a gyerekeivel sem foglalkozik. Ének szempontjából még annyit mondanék, ha mással nem értem mit mond a szövegben, nála minden szót tökéletesen értelmezhettem. Másik elszólás Szervéttól: "És tenné a házastárs...a társasági kötelezettségét!" :)

Koós Réka, mint anyuka. Nem hittem volna, hogy ez az a szerepkör, amiben nem tudok dönteni majd, ki legyen a kedvenc. Most már láttam, mindhárom művésznővel, Gallusz Nikivel és Ladinek Judittal, valamint a jelen megnevezettel. Réka elképesztően jó volt, a kétségbeesett asszony, aki meg akar felelni férjének és nem elbukni, mint eddig oly sokszor tette. Szuper jellemábrázolás, a karakter fejlődött, tűnődött, szerethető volt. Vicces volt a kirohanása, amikor színészi képességeit lantba veti, beront a bankba és helyre akarja igazítani az igazgatót és a tisztviselőket, hogy megvédje szeretett férjét.

A két szülő harmonizált egymással, a köztük lévő feszültség, majd szeretet kibontakozását figyelheti meg a közönség. Tetszett, csillagos ötös!
 

A két gyerköc, azt tették, amit tenniük kellett, - csíntalanok, rendetlenek, elviselhetetlenek voltak, de hála Mary Poppins útmutatásainak, a gyermekek a helyes irányba lettek terelve. Megtanította nekik, hogy a munka is lehet móka, hogy a játékokat szeretni kell, és tisztelni. A helyes viselkedést, és a parkban nem csak unalmas dolgok történhetnek... Az egy Schilling értékét. 

Andrew kisasszony-nak nincs nagy szerepe a darabban. A második felvonás elején kerül képbe, amikor Mary eltűnik, és Winifred a régi dadát kutatja fel, meghívja magukhoz, majd felfedezik, hogy ez az asszony tette olyan borúlátóvá a férjét. Mary ellenfele Andrew kisasszony, Sáfár Mónika megjelenése már egy viccnek is felér, mert ő mindig komikusan alakítja a saját figuráit. Andrew egy gonosz nőszemély, aki a gyerekeket úgy akarja megnevelni, hogy a fiút intézetbe küldené, míg a lányt a gondozásába venné... Kedvenc "orvossága" a Vicinus olaj, amit egy nagy injekciós tűbe is felszív, ezzel riogatva a körülötte lévő embereket. A veszte, Mary Poppins színre lép, és egy "ádáz csatában", a varázslatos dadánk a gonoszt, egy madárketrecbe zárja.

Madaras asszony - a Szent Pál Székesegyház terén egy idős nő, árulja a madárcsemegét. Értéke csak egy Schilling. Mary Poppins elviszi a két gyereket, hogy megérthessék a bankban látott hitelkérő férfi szavait, aki mindkettejüknek egy-egy érmet adott. A fiú megsajnálja a nőt, ám a lány nem. Ez a jelent az egyik legimpozánsabb, legmeghatóbb. Nem tudtam, nem sírva végignézni. Van benne valami megrendítő, valami megrázó, - főként, amikor a galambok "ténylegesen" leszállnak a földre. Összeszorul a szívem, próbáltam magam tartoztatni, de nem tudtam és a mai napig sem tudom megmagyarázni magamnak miért van ez a kis színpadkép ennyire nagy érzelmi hatással rám. Leginkább Détár Enikővel a legmeghatóbb.

Corry néni-ként Bencze Ilona jelent meg. Őt kedvelem, a váltóját már kevésbé. Olyan idegesítő tud lenni...A lényeg, hogy Bencze Ilona aranyos volt, és megnyerő. A nő, aki ismerte Nagy Sándort, Rettegett Ivánt, és a többi nagy alakot a történelemből. A karakter egyszer szerepel, amikor Corry néni különleges boltját látogatja meg a csapat, azért, hogy jó szavakat szerezzenek be. Ekkor hangzik fel a darab egyik híres dala: "Szuperfenofrenetikomaxikapitális".

A tengeri medve, azaz Bumm tengernagy / Bankigazgató szerepében Koltai Jánost láthatták a nézők. A két szerep nem túl nagy, de mindkét karakternek fontos és kiemelkedő jelentősége van a darabban. A tengernagy a Cseresznyefa utcában lakik, és gyakran tengeri mondásokkal, megszólításokkal beszél Bertihez, aki van, hogy a "fedélzetet söpri", van, hogy csupán az utcában arra felé kóricál. Beszélgetőpartnere Csirip asszony, akinek egy fehér kutyája van. Bankigazgatóként Koltainak az a szerepe, hogy a jó hírt megossza a kétségbeesett Banks úrral.

Brill néni - Dobos Judit és Robertson Ay - Németh Gábor. Kettejüket együtt említem, hiszen ők a háznak a két szolgálója, a szakácsnő és az inas. Míg az előbbi morcos, és minden szólást rendszerint átértelmez, vagy bőszen szidja az inast, vagy mást ("hogy romolna meg az összes befőttje"). Úgy az utóbbi mindennek neki megy, megégeti a fenekét, belemászik mások aurájába, nekimegy az ajtónak vagy csupán bután viselkedik. Viszont mindkettő hiteles volt, szórakoztató és az előadásukat a közönség is élvezte.

Néleusz / Valentin szerepét ezúttal Kiss Ernő Zsolt játszotta. Hangilag sokkal visszafogottabb, mint Serbán Attila, ezért nekem élvezhetőbb volt, mindkét figurájának a megjelenítése. Kedvesebb, nem harsány és fülsértő. Szoborszerű viselkedés valóságosabb.

Parkőr / Northbrook "kettősét", ezúttal Barát Attila alakította. Akivel most - holott nem vagyok úgy oda érte, mint mindenki más - nagyon jól teljesítette, tudtam nevetni rajta, asszem kicsivel jobb Barabás Kiss Zoltánnál. Ő a felháborodott parkőr, aki a fiatalokat kergeti a parkban.

Rendőr / Von Hussler karakterét Galbenisz Tomasz jelenítette meg. A Parkban láthatjuk először, mint bőszen bűnre vadászó rend őrét - amikor minden virágzóvá, színesebbé válik, ő az, akinek a válla alatt szárnyai nőnek.

Néhány kedvenc jelenet, a legkedvesebb és legbolondosabb számomra a Parkbeli-jelenetek. Totál kedvencem. A gyerekek unalmasnak találják, úgy gondolják semmi sem történik a parkban. Mary megmutatja nekik, hogy nem kell feltétlenül így gondolkodniuk. A két gyerkőc egy időre egyedül maradnak, unatkoznak, ám a szobor, ami mögöttük áll, varázslatos módon életre kel. A gyermekeket lenyűgözi ugyanakkor meg is riasztja, hogy egy szoborral kommunikálnak, nem hiszik el, hogy Néleusznak hiányozhat ugyanúgy, mint nekik a saját apukája, aki mint később megtudjuk Neptunusz. A szobrokkal táncolnak, majd Mary és Berti új ruhakölteményekben jelennek meg a színpadon. A kedvenc jelmezeim. A tánc bámulatos, nagyon színpompás ruhákban történik a koreográfia előadása. Szeretem nézni ezt a jelenetet. Vidám és fergeteges. Pazarul szórakozom.

Szeretem a kéményseprők táncát is, ami nagyon elementáris, olyan földöntúli ("Föl, föl az Égbe, egy-két-há'"). Vidám, fentről mutatja meg a világot, pontosabban, azt, ahogyan a  kéményseprők látják lent az embereket, illetve hogyan képzelik el saját kis világukat fent a magasban. Van benne, misztikum, izgulsz minden pillanatban mi fog történni most, és merre bukkannak fel a  kéményseprők rejtekeikből. Nem beszélve arról, hogy milyen látványos táncot lejtenek a színpadon, azaz a háztetőn. A koreográfia gyors mozdulatokból tevődik össze, egyszerre látványos és nagyon szórakoztató. Viszont az egyszerre történő mozgásra rendesen koncentrálni kell, ezért becsülöm, hogy a színészek és a táncosok is, milyen szépen és ügyesen megtanulták a lépéseket. Egy, szintén kiemelendő pillanat, amikor a nézőteret beborítják a csillagok. Csodálatos érzés, egy varázslat rabja lesz a néző. A pillanat megélésére adnak is időt a színházban, ilyenkor a nézőteret figyeljük (részben), ahogy a parányi csillagokat csodáljuk, amit a színészek és a táncosok lehoztak nekünk fentről. Csudálatos! :)


A második felvonásban, amikor Mary visszatér, Berti egy üdvözlő szöveget "firkant" fel az Égre. Először sorban a betűket, a kis kéménytisztító segédeszközével. A betűk elkészültével összerázza az egészet és elsőként ezt a szöveget láthatjuk: "Váú Gyúrunk!" (Ekkor még nincs ott a "T" betű). De rögtön rendeződik az igazi felirat is, íme:


Gyakran megesnek a bakik az előadásokban, feltéve látjuk őket, és nos, az első alkalmakkor mindig adódik valami kisebb-nagyobb zűr. Szerencsére, a Mary Poppins előadásban minimális bakik fordultak elő, amik a darab és a színészek, a közreműködők teljesítményéből nem vontak le semmilyen értéket. Sőt! Olyan tapsviharban volt részük!!!! Én is alaposan tapsoltam, gyönyörű szép előadás volt, ismételten egy álom!

Az egyik baki, pont a "csillagos jelenetben" zajlott, hirtelen két táncos jelmezének világítógombjait az utolsó alkalommal nem tudták bekapcsolni. A darab szünetében a díszletmunkások rendezgették a színpadot, amit máskülönben nem szoktunk látni nyilvánosan.

Ami sosem maradhat el, és sokan várjuk a nagy pillanatot, amikor Mary Poppins a magasba emelkedik és átrepüli a Madách színház közönségét. Olyan grandiózus és felemelő látvány, amit tapssal jutalmazunk, Mary pedig vígan és szeretetre méltóan mosolyog mindenkire. Elhiszem, hogy ez felemelő, és különleges élmény lehet a művésznők számára! A reptetés valóban egyedülálló és a darab egyik leglátványosabb pillanata.

A zenéje rögtön belopta magát a szívembe, és fülbemászó dallamait sokszor dúdolgatom. Ahogy a Fantom esetében, úgy a Mary-nél is, 19-én, este azt tapasztaltam, hogy a kisgyermekeket megérintette, nem unatkoztak a darab alatt, sőt nem is lehet! De, hogy az összefüggést érzékeltessem, hallottam, hogy a "Szuperfenofrenetikomaxikapitális" dallamot énekelték a gyermekek. Mi ez, ha nem siker? :)


Videóérdekességek: A darab előkészületeiről a figyelmes színházkedvelő folyamatosan kaphatott híradást. Íme egy kis összeállítás Mary Poppins legszeretnivalóbb dalaiból és egy felvétel, ami a próbafolyamatokról ad részletes tudósítást.

• A darabról bővebbb információkat a színház honlapján érhettek el: http://madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=114

Shakespeare műve teljesen más felfogásban...

Szentivánéji rémálom

Valószínűleg ezt a darabot, az első szereposztással kellett volna megnéznem - talán - de nem olyan biztos, mert a második csapattal elviselhetetlen volt. Esküszöm, hogy soha életemben még nem néztem úgy egy színpadi művet, hogy az órámat figyelgettem a sötétben, kérdést feltéve magamban: Mikor lesz már vége???

Vágó Zsuzsi nekem szimpatikusabb, mint névrokona, Vágó Bernadett, ezért őt szerettem volna látni. 

Szereplők: Vágó Zsuzsi, Szerényi László, Bálint Ádám, Peller Anna, Peller Károly, Németh Attila, Papdimithriu Athina, Homonnay Zsolt, Füredi Nikolett és Sánta László.

Noha olyan színészek alakították a szerepeket, akiket mind-mind nagyon kedveltem, mégis elégedetlenül távoztam, sőt mondhatni csalódottan! Nem volt katarzis, inkább kínlódtam, és elcsodálkoztam egyes jeleneteken, ezt miért kellett? Biztos, hogy ez így jó és elfogadható? Nem túl közönséges ez egy színházban? És lám, a közönség szereti. Akkor lehet, hogy nekem van ízlésficamom...Hát, ezzel ugye együtt kell élnem...

Shakespeare művéről van szó, amit musical formájában "újraélesztettek" vagyis inkább átértelmeztek. Szerintem, ha még lesz, - muszáj megnéznie annak, akit érdekel, hogy véleményt alkothasson, úgy ahogyan én teszem. Színes, a felfogás más, tündérek vannak, de a karakterek átgondoltak, bizonyos megoldások, oh nem merem leírni...Iszonyat...Nem tudom, hogy hasonlóan vélekednék-e az első szereposztás megnézését követően, de nem valószínű, hogy erre sort tudnék keríteni. Igazából nem is akarok, egyszer is elég volt, úgyhogy köszönöm szépen, de nem kérek belőle! Mert minden karakter, minden jelmez, díszlet ugyanaz. Ha a színészek másképp is játsszák, a színpadra került elképzelést nem tudják átmódosítani...:/

A történet leegyszerűsítve: Van a falu szépe, Hermia, akibe szinte minden férfi szerelmes. De a lány szíve csak egyikükért dobog, aki viszont nem gazdag, ezért az apja eltiltja a fiútól. Ahol egy kérő akad, ott van egy másik is, nos, ő is szívesen meghódítaná a lányt, figyelmen kívül hagyva viszont azt, aki valójában szereti őt, Helénát.

A tündérek világa sem önfeledt, hisz az uralkodó és az uralkodónő eltávolodtak egymástól. Titánia, a királynő egész nap egy ifjúsággal van elfoglalva, aki tánctudásával bűvöli el az asszonyt. Oberon, menteni szeretné kapcsolatát, így egy különleges varázslathoz folyamodik, ám az ügyetlen kis tündér segédje elbaltázza a dolgot...

...és az "építőmunkásokból" álló brigád vezetőjéből szamarat csinál, akinek vad vágyai felélesztik Titániában az elhamvadtnak hitt szikrát. Ez a kissé perverz rész...

Viszont a kis tündér, nem csak a királya ellen "vétkezik", hanem az emberek ellen is, hiszen meglátja a "szenvedő" négyest. Össze-visszaboronálja a párosokat, míg nem összejön egy különös és a kis naivának rémítő helyzet: minden férfi, az egyszerűbb és csúnyácskább Helénáért lesz oda, és Hermiát teljesen elfelejtik (Szerelmi kvartett).

Hiába könyörög a szerelmének, az elhagyja, és csak Heléne kívánságait lesi, aki az új helyzetben nem tudja mitévő legyen. Titánián már nem fog a varázslat, amikor ráébred, hogy milyen szörnyű bűnt követett el, mindenért az embereket okolja és pusztulást akar a világukra hozni. Oberon bevallja, véletlenül alakult így, a terve nem ez volt, hanem, hogy szívének oly kedves nőt visszahódítsa. Győzködése eléri a hatást, Titánia megbocsát, de a varázs ezúttal Oberonra hull, majd a szerelmespárok sorsa is rendeződik. A négy ifjú pedig megházasodhat.    

Ez volt az első előadás (a Rudolf musical iránti gyászomat követően), amely az Operettszínház színvonalának erős eséséhez köthető (legalábbis a részemről), egy lejtőn lefelé haladó első mérföldkő.

Zenei világa: Szakcsy-Lakatos Béla fejéből pattant ki. Stílusát tekintve több műfaj is keveredik a darabban, mulatóstól kezdve, a líraibb dallamokon át a keményebb vagy pörgősebb hangzású zenékig. Becsületére legyen mondva, ez a darab elért egy bizonyos icipici hatást, mégpedig egy-néhány dal évezhető és dúdolható, pl.: Majd én megmutatom (Puccos taliga), Jaj mi lesz velem (Hermia dala), Vihar, esetleg a kofic tündér éneke.

Díszlet: nem volt semmi, ami kiragadható lett volna az előadásból. Vicces volt inkább, amikor azon a deszkán (emelvényen) ücsörögtek a munkások, amelyen a Rómeó és Júliában a két édesanyja ádáz csatáját vívja...Színekben is inkább a Rómeó produkcióhoz hasonlítható.

Jelmez: nagyon modern, túlságosan giccses, színes. Hermia jelmeze még elfogadható, fekete alapú ruha. A tündérek nem túlzásokban menően kifestett arccal és testükön különböző színes motívumokkal járták a táncokat. Oberon köpenye - mint az éjszakát, míg Titánia jelmezei a nappalt jelképezik. Pont a tündérkirálynő ruhái voltak jók és elfogadhatóak számomra, ötletes, szép.

Kedvenc jelenetek: Ha van, akkor az inkább az énekeknek köszönhetően, Hermia éneke a magányról, Titánia tomboló dühe.

További kapcsolatok a darabbal: Amikor még nem ismertem, az előadás népszerűsítése érdekében az Operett a Vajdahunyadvárban rendezett egy két órás előadó estet, ingyenes belépéssel. Aznap volt Szentiván éjszakája, a darabhoz illően ezt a napot szemelték ki. Látványos műsorban lehetett része, annak, aki elment. A kedvesebb előadásokból egy-egy dal hangzott el, majd az új előadásból is, közben "tűzforgatók" is megjelentek a színen, felforrósítva a levegőt. Nagyon hosszúra nyúlt az est, kb. hajnali egykor lett vége.

A Broadway fesztiválon, nem minden évben, de gyakran idézik meg a dalokat, főként kedvelt a "Majd én megmutatom" kezdetű "slágergyanús" dalt (csak színházi körökben), Dolhai Attila előadásában, aki pillanatok alatt a hangulat magas fokára hág.

Nem voltam oda, sőt most sem vagyok rajongója ennek az előadásnak, mert egy Rudolf után ez több szinttel a béka segge alatt van...igen, csúnyán fogalmazok...de ez egy borzalom...

• Az előadásról: http://www.operett.hu/repertoar/szentivaneji-alom/56/8
• A darab I. felvonása: https://www.youtube.com/watch?v=R60xEoB_OQA
  

1x3néha 4 azaz egyszerháromnéhanégy

A Madách Színház híres a kíváló humorú komédiáiról. Ezek közé sorolható ez a darab is. Kb. két éve láttam, de jó emléket őrzök róla, hiszen fergeteges volt minden nemében. Jól megírt mű, fordulatos, váratlan szituációmegoldásokkal, újabb és újabb szereplők csatlakozása, hogy a történet semmiképpen ne maradjon egyhangú és talán mondható rá ez is - értelmezhető.

 

A történetéről annyit, hogy van egy idős, vagyonos úr, aki egy régi barátja egyetlen fiának kívánja a vagyonát felajánlani. A fiatal ifjú jelentkezik társával, aki sokkalta ravaszabb és éles eszűbb az örökösnél. Szövetkeznek, és sürgetik a szerződés aláírását. Ám miért is lenne ilyen egyszerű minden? A történet akkor bonyolódik, amikor újabb örökös lép színre, egy könyvelő képében, aki a megtévesztésig hasonlít az első fiúra. Az új férfi beleszeret az öreg úr lányába, aki hasonlóan érez iránta. A lányról, annyit kell tudnunk, hogy kissé hóbortos, művészi hajlamokkal bíró egyéniség, a remekeit egy műértővel szeretné véleményeztetni, aki meg is érkezik a házba. Ez a karakter furcsa meghajló mozdulatokat tesz, mint a valósában a "furcsa" és kissé elvontabb művészekre jellemző viselkedést mutat be. Egyik jelentben egy vázát kell eltörnie, ami a kandallón áll. Ez megtörtént, ám az első sorban ülő néző is kapott a cserepekből...xD Továbbiakban az lesz a sorsa, hogy ne bonyolítsa a szálakat, ezért az első kettő említett személy bebugyolálja őt egy szőnyegbe...A könyvelő és a művésznő között elmélyül a kapcsolat, bár a férfi minduntalan zavarban van, és gyakran dadog is. Folytonos keveredések vannak a két hasonló férfivel, mert mindketten az örökséget akarják meg kaparintani. Az első felvonás végén megérkezik a harmadik "kérő", egy ír, akcentussal beszélő idegen, aki megint csak hasonlít az előbbi kettőre.

A második felvonásban az egyik legviccesebb jelenet az ír sztepptánc. Megint keveredés, mert a könyvelőről hiszik, hogy az ír. Nagyon bonyolult és szinte követhetetlen a darab, de jó értelemben. Az biztos, hogy senki sem unatkozik a nézőtéren, hanem feszülten figyeli az eseményeket. Vajon mi lesz ebből? És, hogy még egy újabb szereplő is boldoggá tegyen bennünket, megérkezik az első "örökös" szerelme, egy vidéki liba, aki őrülten féltékeny a barátjára. Itt is mindig keveredések történnek. :D A végén persze kitudódik minden, és kiderül, hogy az idős úr barátjának nem egy, nem kettő, hanem három gyermeke volt. Aztán betoppan a negyedik is, egy francia.... :D

A szereplőkről továbbiakban, pár mondat

Az idős ember szerepében Székhelyi József látható. Az alkoholtól el van tiltva, de mindig kitalál valamilyen furfangos cselt, amivel italhoz juthat. Példának okán, amikor a kerekesszékébe beépített szívószálas eszközt használja. Van egy dugi szekrénye is, amit a lakájjal közösen szoktak igénybe venni.

Balla Eszter, a művészlélek leányzó. Nem olyan nagy szerep, Sanyival tökéletes párost alkottak. Izzott körülöttük a levegő.

A lakáj szerepében Magyar Attila látható. Mint mindig most is hozza a formát. A lakáj, akit meg lehet venni... Nagyon sokat tudtam rajta nevetni.

A négy örökös szerepében Nagy Sándor, aki elemében volt, magával ragadta a szerepkör, egyik pillanatban baloldalon a szekrényből pattant ki, a másik pillanatban az ablakon ugrott be. Kiválóan teljesített, csillagos ötös. Rajta is sírva nevettem.

Szerednyei Béla az első örökös ravasz barátja. Akármilyen darabban látom, Szerednyei 110 %-on teljesít. Itt is kitűnő, ahogy mindig a helyzetet menteni igyekszik. A golföltözék furcsán állt rajta és nem volt odaillő, de más csereruha nem volt kézközelben. :)

Oroszlán Szonja, a naiv, vidéki libát tökéletesen hozta, a tájszólásán egyszerűen nem tudtam nem nevetni. Egyedi és talán onnan is tudta tökéletesíteni, azaz meríteni a karakterhez, hiszen korábban a Producerek című előadásban a svéd származású Ullát alakította. A kék báli jelmez, és a gumicsizma kiegészítő verhetetlen párosnak bizonyult. Az első örököst, folyton rángatta, és szidta, hiszen a felesége...

Pusztaszeri Kornél a ház urának ügyvédje, szerelmes lesz, bódító hatású szerek által, az első számú örökösbe, mivel az a kedvesének álcázza magát. Szellemes jelenetmegoldás. A szerep kicsi, de szükséges a jelenléte.

A szerelmes, Tóth Enikő, aki Balla nagynénje. A róla készült festménnyel, lelkileg még meg kell birkóznia...ami igazából az idős úr portréja volt, csak félreértette a dolgot...A szerep kicsi szintúgy, de nagyon kedvelhető karakter.

Sándor Dávid a művészlélek. Furcsán előrehajol így üdvözli a jelenlévőket minden esetben. Az idős úr lányát szeretné meghódítani. Aztán szőnyegbe csavarva végzi.

Díszlet: egy zöld-fehér tapétával borított belső szoba, ahol mindenki megfordul, minden történés itt zajlik.

Jelmez: a kornak megfelelő, olyan, 70-es, 80-as évekbeli. 

A kedvenc jeleneteim között tartom számon, a nyitányt, hiszen egy közismert dallamra átcikáznak a  szobán a darab szereplői. Sanyi ír sztepptáncát és különböző karaktereinek feltűnését a színpadon, a kedvencem az ír "tapló". Az inas és az öreg úr szellemes szóváltásai. A "szerelmi" jelenet a második felvonásban.

Az előadásban nincsen zenekar, tehát felvételről halljuk a zenét.

Csak is ajánlani tudom, mert nagyszerű, szórakoztató előadás. Ray Cooney és Tony Hilton darabja garantált nyeremény, egy humorágyú, és az estét a színészek játéka teszi felejthetetlenné. Szerintem még megnézem ;)

• Azt nagyon sajnálom, hogy erről lemaradtam, mekkora mentés a művészek részéről: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/veszfenyben-jatszottak-a-darabot-2244937 

A darabról bővebben:

• http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=1225
• http://szinhaz.hu/budapest/45426-1x3-neha-4-a-madach-egyenleterol

Anna Karenina története és segélykiáltása a világba... Az örök érvényű előadás

Ha elfogytak a jó előadások, oszd meg a rosszabbakat is! Tartja a mondás... Tudom-tudom, már repülnek is felém a virtuális paradicsomok! :) Nem lettem népszerű az Anna Karenina rajongótábornak.

Nem gonoszságból írom e sorokat, - mert pontosan tudom milyen az, ha valaki leócsárolja a legkedvencebb előadásodat. Hisz, nem galád szándék vezet engem a véleményalkotáshoz, hanem, más a célom az írásommal, méghozzá - népszerűsítsem az előadást, valamint támogatókat is szerezzek a darabnak és a rajongóinak! Attól, hogy nekem nem tetszett, a jövő generációjának még elfogadhatóvá, illetve befogadhatóvá válhat. Mindenki maga döntse el!:)

Térjünk rá, először is, miért nem nézünk meg egyes darabokat többször (eleddig nem volt megemlítve) - pedig minden adott lenne:


Vannak olyan előadások is, amiket elég egyszer megcsodálni, több oka is lehet:

• nem érintett meg a története
• unalmas volt - nem kötött le semmilyen formában
• a zenéje nem fülbemászó, nem karakteres
• nem tetszettek a színészek játéka (ide sorolható, nem azzal a szereposztással láttam, akivel szerettem volna megnézni)
• nem tetszett a rendezés
• nem volt üzenete a közönség felé
• olyan erős érzelmi hatással bírt, hogy időt kell engednem magamnak az újra megtekintéshez.

Úgy gondolom egyszer is elég volt megnézni ezt az előadást. Igazából egy  élmény volt, ez tény! Hiszen voltak benne olyan felfedezések, olyan kreatív ötletek, melyekhez hozzáfoghatót még nem láthattam másutt. És miért ne méltassuk, hisz szép volt ez az egyszeri alkalom is! :)

Az előadást a Madách Színházban láttam, pár évvel ezelőtt. Annaként Polyák Lillát vártam, és kaptam is. Ő a legjobb megformálója a karakternek, többek véleménye alapján, bár én irtózom a hangjától, inkább ordít, mint énekel...sajnos...ámbár emberként megismerhettem és nagyon jó benyomást tett rám, kedves és szerény természetű művésznő. A nagy találkozóra, még 2008 augusztus 19-én került sor, pont mikor Vágó Zsuzsival is beszélgethettem egy közös, röpke koncertjüket követően. Autogramot kértem tőlük, - a rajongók gyakori tevékenysége - Lilla egyik, szerintem a kisebbik fia nagy bőszen ölelgette az édesanyja lábát, aranyosan mosolygott, picit félénknek láttam. 

Lillához való ragaszkodásom mégis jelen van, - főként, - ha a Madách Színház kötelékében indul eurovíziós magyar versenyre, vagy bárhol énekel, - ezért gyakran a képernyő előtt termek. Az Anna-ban lenyűgözően adta át a szenvedő csinovnyik feleségét, aki menthetetlenül beleszeret egy katonatisztbe. Nagyon szép és csodálatosan harmonizálhattak Miller Zoltánnal, ám én már nem lehettem részese e kettős, színpadi megjelenésének, hiszen "lekéstem". Milu elment, mert saját énekesi karrierjét kívánta tovább építgetni. 

Ha végiggondolom, Lilláért drukkoltam, hogy aznap valóban ő játssza a karaktert, Sasvári Sándorért megint csak erősen kellett szorítanom, akikért viszont valóban mentem, és akikért kifizettem a jegyeket, az a két hihetetlenül fantasztikus színművész, Mahó Andrea és Posta Victor.

Az előadásról nem igazán mesélnék. A történetével tisztában vagyunk, nem lehet ismeretlen számunkra, hisz kötelező olvasmányok között szerepel. Bár részemről teljesen mindegy, hogy a színház leveszi-e a repertoárból vagy meghagyja. Sosem voltam oda, sem a műért, sem a színpadi előadásért. Megcsodáltam igen, ám nem ragadt magával. Mégis, akadnak olyanok, akik "megőrülnek" az előadásért, az Annaáért!

Zenei világa: Kocsák Tibor és Miklós Tibor kettőse alkotta meg a zenét és a szövegkönyvet. Nem tudnék kiemelten elemezni a dalokat, mint máskor, mert az összes közül csak egy idéződik fel bennem: "Nélküled semmim sincs" - Ez Anna dala. Nagyon drámai hatásúra sikeredett kompozíció, Anna elkeseredettségét és kétségbeesését hivatott ábrázolni, Lilla tökéletesen megoldotta.

Díszlet tekintetében: Egyszerűbb, eltér a Madách színvonalas előadásainak tökéletes látványvilágától, ám ez az egyszerűsége az, ami kiemeli a többi darab közül, hiszen fehér lepleket használnak fel, melyeket folyamatos mozgásban tartanak a közreműködők. Ezek a leplek gyakran hálószobai vagy báltermi függönyként is ábrázolhatók, és tomboló viharként szintén, itt nagyban a közönség fantáziájára van bízva az előadás színpadképének kialakítása. Ezért tetszett. Pluszpont.

Érdekes jelenet, hogy Anna mennyire fél a "Kalapácsos embertől". Aki tulajdonképpen az oroszok, jobban mondva a szocializmus jelképe. A darabban mégis úgy tűnik, mintha a Halált jelképezné. A vonat megjelenése megint élethűen lett megrendezve, bár az Én, József Attilában sokkal jobban megérint, a reményvesztett költő megtörten lépked a vonat sínek között, holott sokan figyelmeztetik, ne menjen arra - mégsem akad senki, aki finoman "arrébb lökné" vagy megmentené...bezzeg a divatos amerikai filmekben mindig van valaki, aki szenvedő társa életének megmentését tűzi ki célul abban a pillanatban... A lényeg, hogy érdekes a felfogás Anna haláltól való félelmét illetően. Újszerű, de teljességgel logikus.

Emlékszem, - Mahó Andi első megjelenését már nagyon, nagyon vártam. A karaktere szerint egy bájos, ám naiv kislányt kell alakítania, aki élete szerelmével (ő akkor ezt hiszi) egy bálon találkozik. Ez a férfi, nem más, mint Vronszkij, mégis az idősebb nőt, azaz inkább az érettebb nőt, Annát választja. A csalódott lány, akit kihasználtak, nem tud a szerelemben többé hinni, de egy régi jó barátja, Levin (Barát Attila) igyekszik megnyerni a szívét, aggódik érte. Pontosan látta, hogy milyen a tiszt valódi személyisége. Az első felvonás végén e két jó ember összeházasodik az ortodox egyház rendje szerint. Megható pillanat, nagyon meghitt.

A velencei jelenet tetszett, Pankotay Péter volt a dalnok. Anna siránkozó és hisztis viselkedését már kevésbé szerettem, de persze megértettem min megy keresztül. Szomorú az ő élete. Megint csak egy ismerősömet hozom, név nélkül, aki Anna-rajongó volt. Persze nem olyan fanatikus módon, mint sokan, ő egyszerűen azt a harmóniát és szeretetet látta a régi két főszereplő között, és ezen ok miatt is kedvelte a darabot. Milu és Lilla tökéletes párost alkottak, hihető játékkal, valódi érzésekkel. Az ismerősöm külön kifejezte mennyire szép és megható volt az a jelenet, amikor Anna közli Vronszkijjal, hogy gyermeket vár. Milu felfogásában egy boldog ifjú apát láthatott a közönség.

Szeretném felidézni minden pillanatot, de valahogy nem megy... Ellenben ne én szóljak, hanem inkább az Anna-ás rajongók, akiknek a hozzászólásaiból egy csokorra valót gyűjtöttem, egyenesen a Madách Színház vendégkönyvéből. (Linket csak egyet közlök, mert rengetegen nyilatkoztak a témában, ellenben mindenki utána kereshet az írásoknak, a megadott adatok alapján).

Íme a legkifejezőbb véleményekből egynéhány, természetesen a legnagyobb rajongóktól, akik Anna Karenináért is és az őt megformáló Polyák Lilláért is rajonganak. Gyakran pártolják az előadást, és kérik az egyszeri-kétszeri alkalmakat a Színháztól. Sajnos, az előadás nem annyira közkedvelt, de a következő idézetek megértetik velünk a darab értelmét és lényegét.

" Mélyen tisztelt vendégkönyv olvasók,

amikor ez év elején időt szántam arra, hogy az egyik darab kapcsán a vendégkönyvbe írjak pár sort, akkor három dologban voltam egészen bizonyos. Egyrészről, hogy az élmény megosztása nem haszontalan időtöltés, sőt, szinte szükségszerűen kívánkozott előtörni az. Másrészt, hogy keresni kell, és amint rátaláltam azonnal, gondolkodás nélkül jegyet vásárolni rá újra. Harmadrészt, ajánlani a darabot másoknak is megtekintésre.

Közel 20 éve az Anna Karenina előadás a Madách Színházban az, melyre elfogultság nélkül kijelenthető, hogy a hazánkban színpadra állított (klasszikus) darabok egyik legértékesebb gyöngyszeme. Talán érdekes, hogy a másik, prózai körben általam hasonló megítélést kivívni képes előadás szintén egy olyan tartalommal bír, mely a nő, a női sors, és az általuk a társadalomban-és a családon belül betöltött szerepüket, megítélésüket kívánja megrajzolni adott korban, ugyanakkor egyidejűleg örökérvényű mondanivalót is teremt. Nagyszerű szereposztással ment. Igen, arra már csak emlékezni lehet, sajnos.  De az Anna Karenina túlélte. Túlélte a XXI. század sikerdarabjait, észrevétlenül vert gyökeret a közönség szívében és képes arra, hogy leláncolja és rabjává tegye a nézőtéren helyet foglalókat. Önkéntelenül is részesévé válsz az állomás forgatagának, a dermesztő hidegben szinte érzed magad is, ahogyan a megaláztatás és kitaszítottság érzésének szívig hatoló fájdalma a főszereplő forró testén olvasztja a havat, az elmúlást észrevétlenül is szimbolizálva. Az igazi tűz és szenvedély nem sokáig uralhatja tisztán a színteret, hiszen minden Anna által megélt boldog percet kétely és bizonytalanság kísér. A mindvégig a mélyben ott húzódó tragédiát fantasztikusan érzékelteti az az igen nehéz, de hallgatóként annál csodálatosabb zene, mely átjárja a teátrumot és a színészek játékával kiegészülve beleég az emlékezetbe. Kiemelendő Ladinek Judit szerepmegformálása, aki mindenkor képes elérni a jeleneteiben rejlő lehetőségek maximumát, igazi kontrasztot képes teremteni a darab súlyosan drámai jeleneteivel. Nem lehet említés nélkül hagyni Szerjózsa alig pár perces színpadi jelenlétét sem, Pál Dániel Máté ezalatt olyan érzelmek felszínre törését képes elősegíteni és elérni, mellyel (számomra az egyik) drámai mélypont megszületik.
Ahogyan azonban néhány nagy színészelőd neve összeforrott egy-egy szerepmegformálásával és feledhetetlen örökséget hagyott az utókorra, úgy Polyák Lilla vitathatatlanul eljutott a hosszú évek kitartó munkája, és a sorstól kapott tehetsége által arra szintre, hogy neve az Anna Karenina címszerepétől elválaszthatatlan legyen. Ezt Ő is örökségül hagyja majd, bízva abban, hogy nem kell ezt a mondatot még hosszú ideig múlt időben megfogalmazni. Az első színpadra lépésétől kezdve jelenlétével és minden apró mozdulatával, gesztikulációjával képes a drámaiság fokozására, mellyel mindvégig képes meg is tartani a nézők figyelmét, amit az első pillanattól kezdve megszerez és birtokol. Fájdalmát, kételyét és szenvedését színészi alakítása mellett a zene segítségével, nagyon szép hangképzésével még tökéletesebben interpretálja. Tolsztoj Annája a nő, a nőiség emblematikus megtestesítője, akit Polyák Lilla olyan tökéletes alakítással jelenít meg a deszkákon, hogy ezáltal Ő maga válik a nő és nőiesség emblematikus megtestesítőjévé. A darab végén Vele együtt hal meg a nézőtéren ülők szívének egy apró darabja is. Mi azonban megkapjuk az új élet lehetőségét, míg Anna halálával áldozat, áldozatává válik a boldogságra való törekvése közben a kétely és bizonytalanság, a meghurcoltatás és a kitaszítottság érzésének (is).Sosem feledem azonban azt a sok-sok háttérben dolgozót sem, akik a nyílt sikerből sosem részesülnek, de másodpercnyi precízségük is elengedhetetlen, hogy a darab hatásán sehol se essen csorba. Az Ő érdemük is, hogy sokan tartják fontosnak azt, hogy köszönetüket és elismerésüket fejezzék ki egy igazán magas művészi érték láttán. Szívből kívánok ehhez továbbra is elhivatottságot és jó egészséget! Várom a darab újbóli műsorra tűzését, bízva abban, hogy az említett, a címszerepet kiemelkedő színvonalon megformálni képes művésznő újabb és újabb lehetőséget kap arra, hogy magát e szerepében három órányi időtartamra a közönségnek ajánlhassa. Gyöngyszem tehát ez a darab…jó szívvel ajánlom." A gondolatok megfogalmazója: HKata - 2013-03-27


"Akkor íme az én Anna beszámolóm, természetesen márc. 7.-ről, csütörtökről.

Nehéz összeszedni a gondoltaimat. Olyan sok Annáról írtam már, hogy nem akarom magam ismételni, mégis azt gondolom, ez az előadás nem múlhat el beszámoló nélkül. Pár nap viszont kellett, hogy az az eufória, amit a darab után éreztem, egy picit csökkenjen és értelmes mondatok születhessenek. Nem ez volt a legjobb vagy leghibátlanabb előadás, amit valaha láttam, de hogy a legnagyobb erejű, az biztos. Rám még sem darab, sem előadó ilyen erővel nem hatott. Nem hiszem, hogy a teremben volt valaki, aki ne ment volna Lilla szenvedélyével, ne sajnálta volna, mint egy szárnyát tört madarat, ahogy vergődik és szenved, magával ragadó volt.

És ehhez a zseniális regény, a csodás zene, rendezés kevés lett volna. Ezért a hatásért Lilla volt a felelős. Valaki már megfogalmazta előttem, hogy Lillát egészen a tapsrendig nem láttuk, csak Anna volt helyette a színpadon, ezzel tökéletesen egyetértek. Azt hiszem én elég sokat néztem Lillát, ismerem a gesztusait, mozdulatait, amik minden szerepében visszaköszönnek. Annaként viszont ez a saját eszköztár teljesen eltűnt, olyan fokú azonosulást mutat a szereppel, amit színészi munkával megoldani nem lehet. Lehetetlen. Én hiszek abban, hogy a művészeti ágak képviselői közül az igazán nagyok kiválasztottak, arra a szerepre szánták őket, hogy a testükön, lelkükön keresztül olyan energiákat engedjenek át, amivel sok-sok embert tudnak tölteni. Az, aki ennyi embernek tudja azt átadni, hogy abban a pillanatban igenis jó élni és ott lenni, az mindent megérdemel. Lilla egy Isten által kiválasztott valaki, aki ha meg se szólal is hatást vált ki, ha pedig ilyen dallamokat énekel ilyen magabiztosan, akkor meg főleg. Csak remélni tudom, hogy a nagy taps és elismerés amit mindig kap őt is feltölti egy picit és visszaadhatunk valamit abból azokból a fantasztikus érzésekből, amiket ő okoz nekünk. Ő egy kincs és jó, hogy a Madáchban ilyen nagy becsben tartják. A mostani darabnál volt egy különösen gyönyörű pillanata, ami így egész közelről nézve egyszerre volt megdöbbentő és katartikus élmény. Az első felvonás végén, Vronszkij baleseténél amikor a színpad szélén áll és sír, úgy remegett mindkét karja és reszketett a teste, hogy hátborzongató volt. Ezt még sosem láttam, pedig mindig erről a helyről nézem a darabot. Tudatos játéknál ez sokkal több volt, ott ő megszűnt létezni és csak Anna volt. Az egész darabot átjárta valami megfoghatatlan energia, szünetben nem véletlenül állt akkora tömeg a táblánál és olvasták, ki ez a nő. A darab végére annyit éreztem, hogy mindkét karom válltól zsibbad, nem tudtam őket mozgatni, jó pár perc kellett, amíg kiengedtek. Nem csak a tudatom, a tudatalattim is lefagyott, amikor Anna meghalt. Éreztük, hogy ez volt az egyedüli megoldás, Lilla gyönyörűen levezette, mégis egy néma fájdalom, sajnálat és megdöbbenés járta át a termet, meg se pisszent senki. Sose értettem, illetve inkább soknak tartottam a darabban a "töltelék" részeket, mindig Annát láttam volna és megmagyaráztam, hogy oké kellenek ezek is, hogy Lilla tudjon pihenni egy picit. Viszont most megéreztem, hogy Kocsák Tibor milyen zseniálisan is találta ezt ki. Annyi érzés, fájdalom és szépség van ebben a darabban, Anna személyében és Lilla megformálásában, amit ha valaki hagyja magát és megy Lillával egyszerűen nem tudna végig elviselni. Néha már azt éreztem, hogy ennyi csodát nem lehet elbírni egy huzamban, erre jók a kis vicces betétek, hogy egy picit fellélegezzünk.

Nem tudom elégszer elmondani, mekkora bűnnek tartanám, ha ezt a darabot levennék a műsorról, egyszerűen nem történhet meg. Remélem az illetékesek értesültek a hatalmas ovációról, amit Lilla kapott és a sok-sok pozitív kritikát is hallják. Engem hónapokra feltölt egy ilyen előadás, szerencsésnek érzem magam mindig, ha láthatom. A leginkább viszont az érdekel, hogy ha hagyják még a darabot, hova is tud Lilla fejlődni, mert most össze se lehet hasonlítani a 2 évvel ezelőtti alakításával, egyre erősebb lesz az alakítása, jó lenne látni még nagyon sokat.

Egy picit szót ejtenék a többiekről is. Sasit én nagyon kedvelem, tökéletes Karenin, a hangját imádom, erős, férfias és mintha könnyedebben is szólna, mint a tavalyi szériában. Külön tetszett, ahogy a Késő már-ban Lilla állát markolta.

Viktor nekem Vronszkijként nem tetszik, Csabát szeretném legközelebb. Nem elég férfias, végig ugyanúgy néz Lillára, a kémia egyszerűen nem működik és azt hiszem ez nem Lilla hibája, mert ő olyan szenvedélyes, hogy ennél több nem kellhet. A hármas dalnál pedig Sasi és Lilla mellett eltűnt a hangja, nem is hallatszott.

Barát Attila Levinje mindig egy biztos pont, a szó legnemesebb értelmében egyszerű, tiszta, nemes, végtelenül szimpatikus karakter.

Haffner Anikó hangja nagyon szép, de vizuálisan már nem erre a szerepre való. Kitty szerepét megkaphatná egy fiatal kezdő szoprán, nagy lehetőség neki, nekünk pedig harmonikusabb a látvány.

Azt nem lehet mondani, hogy nincs bennem elfogultság Lilla és főleg a regény iránt, ami szerintem a legnagyobb és legszebb regény, ami valaha íródott. De ott, csütörtökön, az ovációból ítélve nagyon sokan érezték azt a különleges valamit, amit én. Színházi előadásnál ilyen tapintható energiaáramlás, ami ennyi embert egyben késztet kiabálásra ritka, ezért nagyon értékes is. Főleg bérletes előadáson, ahol a Lilla rajongók nagyon kis százalékot tettek ki. Csak ismételni tudom magam, nagyon szeretném még sokat látni ezt az előadást, nem aggódni, hogy lesz-e a jövőben vagy nem. Lillának és a szerzőknek pedig nagyon köszönöm az élményt, egy olyan este volt a sok Anna közül is, amire nagyon sokáig fogok emlékezni. " A gondolatok megfogalmazója: Sz.A. 2013-03-10

"Néhány gondolat a csütörtök esti Anna Karenináról. Előre is bocsánat, ha össze-vissza lesz. Tegnap első Anna Kareninám volt. (De nem az utolsó) S elég sok minden kavarog bennem.

A darab egyértelműen Kocsák Tibor fő életműve. Nagyon tetszett, hogy ő vezényelte. Világszínvonalú zene, amely tökéletesen visszaadta a kor hangulatát és mégis modern volt. Innen is üdvözlöm a fuvolistát. Gyönyörűen szólt Anna témája. Be kell valljam féltem tőle, hogy hiányérzetem lesz attól, hogy nincs próza csak zene, de egyáltalán nem volt és nem is hiányzott. A függönyös díszlet zseniális. (bár azért ezen kívül is voltak még nagy díszletelemek) Hihetetlen, hogy minden csicsa-cicoma nélkül 11 függönnyel gyakorlatilag mindent el lehet hitetetni. Szerednyey Béla maradandót rendezett. Valahogy van az egészben valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, ami csak ott van, és amit hazavisz mindenki magával a színházból. Maga a történet én úgy gondolom ma is teljesen aktuális (Anna megaláztatását leszámítva). Polyák Lilláról nincs mit írnom, mert Polyák Lilla csak a tapsrendnél jelent meg. Addig a színpad közelébe se ment. Egyszerűen Anna Karenina volt a színpadon. Csodálatos volt. Annyira szépen szólt a hangja és semmi erőlködés nem volt. Érdekes volt tulajdonképpen ráébredni, hogy Anna nem is egy „egyszerű” hősnő. Nem. Anna sokkal összetettebb. A maga módján nem hős, sőt… Amikor hisztizik, veszekszik. Ő nem egy ilyen pozitív hős. Anna egy igazi nő minden erényével és hibájával. Szívbe markoló volt látni, ahogy folyamatosan veszíti el a hitét és a reményét. Ahogy lassan mindenki eltávolodik tőle. Mindenki, aki régebben falazott neki (Betsy) elfordul tőle, megveti. Ahogy Vronszkijnak is kínos lesz az egész. S Anna egyedül marad. Lilla megformálásában nem maradt bennem kérdés, hogy Anna miért vetette magát a vonat elé. A helyében én is így döntöttem volna. Való igaz, hogy túl sok kémia nem volt Victor és Lilla között. A mosolyok, szerelmes nézések megvoltak, de az a vibrálás nem. Ám hangjuk bitangul jól szólt együtt. Mindazonáltal Vronszkijt már az első felvonás felétől felpofoztam volna. Gyakorlatilag ő egy egyszerű szoknyapecérként indult. Hiszen Kittyt is fűzte a bálon és Annát is. Aztán elfogyott a lelkesedés… Nekem tetszett Victor megformálása is. A hangja 100%-os volt és elhittem neki a szerepet. Talán még annyi, hogy a második rész, amikor már Anna és Vronszkij között közel sincs rendbe minden, az sokkal hihetőbb volt. Sasvári Sándor Kareninjét is megértem. A maga módján szereti Annát, de azt a fajta törődést nem tudja megadni neki, amire ő vágyna. Egyfelől félelmetes volt. Többször is azt hittem, hogy megüti Annát. Az a mondat pedig hatalmasat ütött a szájából, hogy „Gyűlölöm őt!” Nagyszerű pillanatok voltak, amikor egy-egy hangot úgy igazán kiénekelt és beleremegett a színház.

Barát Attila Levinje egy egyszerű birtokos, aki az élet nagy kérdéseire keresi a választ, s a világ legjobb szívű embere. Teljes szívéből szereti Kittyt, s megteszi, amit szerintem nem sok ember tenne. Miután a lány elutasítja, még egyszer megkéri a kezét. Haffner Anikó Kittyével bizony megvolt a kémia, sőt… Anikó remekül hozta a kis 17 éves lánykát, aki még hisz az igaz szerelem eljövetelében, s Vronszkijban látja azt. Ám kénytelen csalódni.

Az este másik nagy meglepetése Ladinek Judit volt. Még sosem láttam őt, de remek komika. Tökéletes „jószívű, önzetlen barát” volt. Bicskanyitogató volt nézni, ahogy a teljesen emberi Karenint a saját képére formálja. S még azt is eléri, hogy Karenin eltiltsa Annát a fiától. Judit egy igazi kígyó volt. Az első felvonásban ott tekergett, méregette a helyzetet, s amint lehetett mart. Majd lassan felmászott Kareninre és a nyaka köré tekeredett, s gyakorlatilag megfujtotta. Jót szórakoztam a tangójukon.

Dal ügyileg az Utolsó este Velencében most nagy kedvencem lett. Gyönyörűen szólt. Nagyon tetszett a gondolás hangja is. Különösen mikor Lillával énekelt. Ott kirázott a hideg.

Balog Tímea annyira nem nyerte el a tetszésemet. Nekem hangilag picit haloványnak tűnt ebbe a mezőnybe, csak úgy, mint Bajza Viktória. Nem igazán tudom őt elképzelni Grizabellának… Tegnapelőtt legalább is rejtegette a hangját előlünk. Valamint még Vikidál Gyulától vártam volna egy picit többet. Szegény Kocsák tanár úr. Megizzaszthatta rendesen az esküvő alatt. Vikidál hol lassabban énekelt, hol gyorsabban, de a tempót nem igen sikerült eltalálni. És itt-ott hamiskás is volt.

Emellett meglepődtem, hogy milyen kevés zenész varázsol ilyen univerzális hangzást. Egyedül az esküvő közös részei voltak nekem karaoke szagúak. Túlságosan is úgy szólt, mint a CD-n. De ezt megbocsátjuk.

Az egész darab csodálatos volt. Elég nagy szégyennek tartom, hogy HAVONTA kétszer nem lehet vele megtölteni a színházat. Ezt az előadást bűn kihagyni. Mindazonáltal sokat dobna a dolgon, hogyha a színház egy kicsit reklámozná a dolgot. Szeptemberben a Marry Poppins folyt a csapból is, persze, hogy minden jegyet egy évre előre megvettek. Nem kellenek nagy dolgok. Teszem azt, a jövő évados előadások előtt egy három-négy héttel mondjuk Polyák Lilla egy reggeli műsorban mesélhetne, hogy miként éli meg ezt az egészet. Vagy bizonyos újságokban megjelenhetnének cikkek stb… ezt majd a színház sajtósa kitalálja.

Mindez ugyan pénzbe kerül, de ha tele van a színház, megtérül. De e nélkül sajnos nem megy. Manapság az embereknek nem nagyon van pénze szórakozásra, de ha nagyon kíváncsivá tesszük őket, akkor bejönnek. (Mondjuk egy kisebb mértékű jegyár csökkenés sem lenne rossz ötlet. Arra a szintre, mint az Én, József Attila jegyei vannak.)

Ez a darab olyan értékeket közvetít, ami nagyon szomorú lenne, ha elveszne azáltal, hogy lekerül a repertoárról. Véleményem szerint a színháznak az a dolga, hogy ilyen értékeket közvetítsen."

A gondolatok megfogalmazója: texas 2013-03-09

"Kedves vendégkönyv olvasók és Színház vezetés,

sok-sok kedves, elismerő szó kerül ide, mely nagyon hasznos és értékes, hiszen visszajelzés azok részéről, akik egy-egy esti programként a színházat választják ebben az olykor bizony nem könnyű időben. A nézőktől tehát, akik egyszerre szólnak azokhoz, akik hasonlóan a nézőtéren foglaltak/helyet fognak foglalni, és/vagy azokhoz, akik kitartó munkájukkal (legyenek a díszlet előterében vagy a takarásban) megteremtik az adott este örömét, olykor egészen különleges, feledhetetlen percekkel örökre elültetnek valamit mélyen a szívekbe. Egy ilyen hatást kiváltó előadás volt látható néhány nappal ezelőtt a színházban. A budapesti teátrumok széles műsorkínálatában, ahol néhány darab kiemelt nyilvánosságot kap, az általam (is) említést érdemlő műre, szerencsével, hosszú idő után lehetett ismét „rátalálni”, pedig nagyon is helye van a repertoárban. Nem egy broadway darab, nem látványelemekkel kápráztattak el az alkotói, nincs monumentális díszlete, bonyolult koreográfiája. Az ereje az egyszerűségében, a színészek letisztult, sallangoktól mentes játékában, a különleges zenéjében és a történet mindenkor aktuális és megindítóan szélsőséges érzelmekkel átitatott realitásában van, mely a nagy orosz klasszikus, Tolsztoj (egyik) teli találata az utókor számára.

Madách Színház, 2013. január 17 és január 18-a este. Lev Tolsztoj: Anna Karenina.

A színészek közül különösen említést érdemel a hagyományokat tisztelő, a kétkedő, az útját kereső vidéki gazda, a Levint megformáló Barát Attila. Öröm volt látni Sándor Dávidot Sztyívaként és tisztelet a darab koreográfiájáért, melyet részben ő jegyez. Debreczeny Csaba Vronszkij alakítása meggyőző. Játéka természetes, élvezhető, szívesen nézett. Őszinte köszönet érte! A világirodalom egyik nagy klasszikusának címszerepét megformálni úgy vélem, mindenkor felelősség és egyben nagy kihívás is. A darab vonatkozásában a színészi alakításon túl az előadás zenéjének magával sodró, gyönyörű, ugyanakkor nehéz technikájú dalainak élvezhető, borzongó hatást kiváltani képes interpretálása a maximumot kívánja mindvégig, tökéletes koncentrációval. Az említett esetéken a címszereplőt Polyák Lilla formálta meg. A művésznő egészen ritka pillanatokat volt képes ebben a szerepében a nézők elé tárni, amikor az érzelmek szélsőséges amplitúdója, a korlátok közül kitörési pontjait kereső asszonyt megformálva jeleneteinek minden másodperce izzott attól az érzelmi feszültségtől, ami benne Anna megformálásával született, melyet csak tovább fokozott egyedi, kivételes hangi képessége. Ez több, mint egy egyszerű szereposztás, egy jó casting eredménye. Ez tökéletessé mívelt alakítás, ami, ahogyan a híres antik képzőművészeti remekek, elválaszthatatlanul egybeforrott alkotója, jelen esetben megformálója nevével. Polyák Lilla Anna Kareninaja feledhetetlen. Hiányával a nézők megfosztottak lennének a feléjük irányuló alázat és alakításának finom rezdüléseinek, egészen visszafogott eleganciájának a széksorok közé észrevétlenül kúszó, lebilincselő érzetétől. A visszajelzés a nézők részéről nem maradt el. Annája a női nézők közül, kortól függetlenül, csalt többször könnyeket a szemekbe. Ami további elismerés, hogy a kísérők sem krákogtak, sóhajtoztak, rángatták a nyakkendőjüket vagy néztek rá órájukra, a „mikor lesz már szünet végre?” képzeletbeli felirattal a homlokukon (természetesen a kivételnek mindenkor tisztelettel adózom és az is lehet, némiképpen szerencsés voltam a környezetemben ülőkkel). Minden percre szomjaztak a nézők, mintha csak lassítani akarták volna az időt, mely könyörtelenül haladt előre…és eljött a 21 óra 55 perc.  Az előadás állótapsot kapott pénteken, ami a közönség elismerésének, szeretetének egyik legnagyobb bizonyítéka és az, hogy ezt egy klasszikus drámai előadás kiérdemli, valóban különleges pillanat. Gratulálok! Bízom benne, hogy ezen darab nem lesz mellőzött és a nézők számára Polyák Lilla alakítása a jövőben is különleges jutalom lehet majd azokon az estéken, amikor a döntést meghozó(k) azonosulnak a nézői szeretet, a hűség, a színházuk iránti figyelem és kitartás megnyilvánulásával, melynek eredményeképpen a most címszerepet alakító művésznő, partnereivel ismét, újra és újra hallhatja az ügyelő színpadra hívó szavait.

Tisztelettel kívánok ehhez minden jót." A gondolatok megfogalmazója: HKata 2013-01-26

 

  

"Akkor jelentkezem esztelen rajongónak, vagy az egy ember x-dik skizofrén énjének. :-)) A legkevésbé sem vagyok Madách-rajongó (két próbálkozás a Fantommal - ami különben kedvenc darab -, egy a Spamalottal hosszú évekre elég volt). Az Anna Karenina regényben soha nem tetszett, a történet sok szempontból zavar. Kocsáktól van olyan darab, amit szeretek, és van olyan, amiből köszönöm, még egy előadást nem kérek. Lillát nagyra tartom, de rajta kívül másokat is. Az Annával úgy voltam, hogy jó, egyszer megnézem, kipipálom. Ezzel a végtelen elvakultsággal ültem be, de már az első taktusoknál tudtam, hogy ez a zene az enyém. Csodálatos, Rachmanyinovot és Csajkovszkijt idéző dallamvilág, széles, oroszos dallamívek, mégis egyedi, összetéveszthetetlen hangzás. A függönydíszlet remekül érzékelteti az orosz életérzést, a színészek mozgatása nagyon jól sikerült. Nem mondom, hogy minden színésszel, énekesi produkcióval meg voltam elégedve, de a többségükben nem is csalódtam, Lilla pedig önmagát múlja felül ebben a szerepben. Elég sok mindenben láttam, de sem a hangja, sem a személyisége soha, semmiben nem nyílt még meg talán ennyire. Teljesen magával ragadott és magával sodort a darab, annak ellenére, hogy a történettel, az eredeti regénnyel ma sem tudok kibékülni, és annak ellenére, hogy nem vagyok könnyen meggyőzhető és lenyűgözhető. Akkor csak tud valamit ez az előadás, és csak többet érdemel. azzal álltam fel, hogy látni akarom még, és nagyon csalódtam, amikor kiderült, hogy talán az utolsó előadás volt. Nem tudom, miért nem mennek a jegyek, megjegyzem, sok olyan darabról hallottam már ezt, amire csak közelharcok árán tudtam jegyet venni. Talán az a baj, hogy tényleg nincs rendes reklámja (ez esetben viszont szépen teljesít), de az is lehet, hogy szereposztásfüggő. Annyi bizonyos, hogy néhány előadást egy évben biztos könnyedén meg lehet tölteni nézőkkel. Fogalmam sincs, mennyire szokás arrafelé az állótaps, mennyire nem, azt tudom, hogy az ováció azt tanúsította, hogy sok embernek nagyon is tetszett, akik szívesen megnéznék újra. Két új rajongót garantáltan szerzett (nem egyedül voltam), és sikerrel kezdtem oltogatni az ismerőseimet, barátaimat is. Remélem, nem feleslegesen, és műsoron marad még. A Madách (egyik) legjobb darabjáról van szó, gyakorlatilag az egyetlenről, amelyben a darab és az előadás, a profizmus és a katartikus élmény egyaránt megjelenik. " A gondolatok megfogalmazója: ladybyron 2012-03-12.

Gyakran láthatunk segélykiáltásokat a nézők részéről, amivel a darabjuk "öröklétét" szeretnék biztosítani, a megjelentetéssel kapcsolatosan rengeteg hozzászóló adta a színház tudtára, hogy örülne egy ilyen kiadásnak, DVD vagy CD formában. Ezek közül is szemezgettem néhányat. A vendégkönyvben ezek az írások még olvashatóak. :)

"Csütörtökön és pénteken újabb fantasztikus élményben volt részem, melyet az Anna Karenina c. darab nyújtott nekem. A teltház sem lehetett véletlen. Szerintem szükség van az ilyen komolyabb, elgondolkodtató, érzelmekben gazdag darabra is, melyhez egy csodálatos zene is párosul. Nem hiába ez az egyik kedven c darabom. Jó volt egy újabb történelmi korba csöppenni. . Külön öröm volt pénteken több iskolás csoportot is látni, láthatóan a fiatalok körében is kedvelt előadás. Mindkét nap nagyon jó volt, pénteken hasonlót érzetem, mint egy héttel ezelőtt. Nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán van a darab, sokan jönnének vidékről is, de csak hétvégén tudnak. Remélem, nem csak februárban láthatjuk, hanem ősszel is, hétvégén is, hogy minél többen eljöhessenek megcsodálni ezt a szép előadást. Mindhárom főszereplő (Polyák-Posta-Sasvári) fantasztikus alakítást nyújtott mindkét este és már nagyon várom a februári előadásokat is, majd az azt követőeket is. Egy CD és egy DVD kiadását többen nagyon szeretnénk, és nagyon várnánk. Előre is köszönjük."  Író: biki 2014-01-26

"Anna Karenina CD-nek és/vagy DVD-nek én is nagyon örülnék!! Ott voltam azon az előadáson, amikor három kamerával rögzítették a darabot, ha elérhetővé tennék, szerintem nagyon sokan megvennék. :-) Fantasztikus darab, és a mostani szereposztás páratlan!" Író: Eszter 2013-06-15


Van, amikor összezörren a vendégkönyvbe írogató társaság, - ha valaki több "nicknév" alatt dicsőít egy darabot vagy egyszerűen csak véleményt alkotnak a darabról kevésbé pozitívabb hangnemben. Az eléggé negatív vélemény olykor azért fordulhat elő, mivel unja, hogy a darabról több oldalas örömmámorban úszó nézők élménybeszámolót tartanak vagy kampányolnak érte.

"érdekes.. mennyi rajongója van az Annának (és Lillának)- megjegyzem tényleg zseniális - és egy év után mégsem telt meg a színház.. sajnos meg kell értenem, ha nem tartják műsoron.. De emléknek szép." Író: istvám 2012-03-07

"Ha megnézik a hozzászólásokat, ugyan az a pár ember kéri mindig, szóval az nem túl sok. Mellesleg nem volt 800 ember, aki állva tapsolt, ugyanis összesen nem volt 800 ember a nézőtéren. És lehet még sokszor Anna Lillával, de maguk szerint hogyan esne Polyák művésznőnek, ha azt látná, hogy fél ház előtt kell játszania.. Ha egy év szünet után nem tudtak megtölteni három előadást, akkor mi lenne, ha sok Annát játszanának? Ezen is el kéne gondolkodni, nem csak az esztelen rajongáson..." Író: istván2012-03-09

"Ahogy olvasom az előző két oldal beírásait, az a furcsa érzésem támad, hogy a Lillát dícsérő, magasztaló, mindenek fölé emelő hozzászólásokat egy és ugyanaz a személy írta. Már az első néhány dicsőítő hozzászólás után megértettük, hogy fantasztikus előadásnak volt résztvevője a kedves gyakran színházba járó nézőtársunk, a sokadik után azonban már inkább unalmas volt. Lehet, hogy tévedek, akkor természetesen bocsánat! - de lehet, hogy nem... Én is szeretem őt, valóban kiemelkedő tehetségű személyisége a zenés színháznak. De nem gondolnám, hogy az egyetlen lenne ebben a műfajban." Író: Kriszta 2012-03-12

 

További hozzászólásokat, ellenzés vagy támogatás formájában  itt: http://www.madachszinhaz.hu/guestbook.php

Videóérdekességek: Végezetül egy kis csemege a Polyák-Miller rajongók számára ez a videó, amit a Youtube-on találtam, A dal címe: Kívüled senkim

Az út vége

Az előadás összkép:

Ha ráismertek magatokra, nyugodtan írjatok nekem :) (Az általatok megadott nevekből)

Nem a kedvenc előadásom, de szeretném, ha mások is megbizonyosodnának, egy jó darab és szükség van rá. Ezért ajánlom a figyelmébe, főként a középiskolásoknak, hogy ha nem is szeretnek olvasni, legalább a darabot nézzék meg, vélekedjenek róla pozitívan vagy negatívan, ahogy érzik. 

Az Anna Karenina beírta magát a magyar zeneirodalomba, és egy különleges helyet foglal el az emberek szívében. Értéket képvisel, értéket közvetít. Bemutatja az élet különböző szakaszait, hullámvölgyeket, hol az öröm és a boldogság a hegy csúcsa, míg az alja a szomorúság és boldogtalanság színtere. Sokan szeretik, és reménykednek benne, hogy még sokáig látható lesz. Azt tanácsolom, - Bízzunk benne! :)

További információk az előadáshoz, a történethez:

• Madách próba
• http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=21
• http://hu.wikipedia.org/wiki/Anna_Karenina#Feldolgoz.C3.A1sok
• http://www.madachszinhaz.hu/guestbook.php