Már három éve, hogy e remekbe szabott kis koncertsorozatnak nincs "folytatása". A 2010-2011-es évadban tartották repertoáron ezt a szerelmi balladákat összefogó darabot, amely a szerelem rejtelmeit, boldogságát és fájdalmát, tehát ennek a sokszínű érzelemnek a különböző szakaszait kívánta bemutatni.
A csodás művet, a színház egyik kitűnő művésze, Szerednyei Béla rendezte, a dalok mellett belefoglalta ismert, magyar írók, költők szerelmeseikhez fogalmazott magánleveleit. Köztük szerepelt: József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, stb.
Táncos koreográfiát is láthatott az, aki ellátogatott az előadásra. Két balettművész a legismertebb szerelmi drámák szerzőjének, Shakespeare-nek, Rómeó és Júliáját mutatták be, - angyalokként táncoltak a színpadon.
A darab felépítése alapján, az elején megismerhetünk egy professzort, aki a szerelemmel foglalkozik, ennek az érzelemnek a pontosabb, mélyebb kutatását végzi. Ő az egyes jelenetek összekötője. A karaktert, Hajdú Steve és Galbenisz Tomasz játszották felváltva.
A táncbetéteken kívül, gyönyörű levelek tartalmát, szebbnél szebb gondolatokat osztottak meg a közreműködő színművészek. Ezáltal gyakoroltak ránk felfokozott érzelmi hatásokat. A színművészek megmutathatták prózai énjüket is:
Gallusz Nikolett, Krassy Renáta, Mahó Andrea és Polyák Lilla
Csengeri Attila, Feke Pál, Homonnay Zsolt és Posta Victor.
Az, hogy nyolc színész lett kiválasztva nem véletlen. A szerelem végtelen formában tud megjelenni, és ezt az emberekkel szimbolizálták, illetve nyolc különféle szakaszon keresztül vezettek minket végig. Az első találkozás (lángra lobbanás), a második az önmagunknak való bevallás, a harmadik a viszonzásra talált érzelmek, negyedik a szerelem megélése, az ötödik a gondok egyre erősebb kikristályosodása, hatodik a szakítás, majd a hetedik a beletörődés és elfogadás, végül a nyolcadik stáció az új, (remélhetőleg) boldogabb kapcsolat keresése.
A szívnek oly kedves és ismert dallamok között, szerintem mindenki meglelhette a maga kedvencét. Nekem kifejezetten az tetszett, amikor Mahó Andrea egy fekete uszkár kutyával (Gallusz Niki kiskedvencével) megjelent a színpadon és a "Jöjj, kedvesem" című számot énekelte. Rendkívül emocionális, és szívet melengető jelenet volt. Azért is kiemelkedő a produkció, mert ez volt, az első alkalom, hogy állatot is láthattam a színpadon. Aranyosak voltak együtt. :)
Már egy magasabb szinten, amikor megtapasztaljuk a szerelmet, és végre bevalljuk magunknak, hogy ekképpen érzünk - a szerelem érzés felfedezésével nyújtott kitűnő alakítást Gallusz Nikolett. A dal: "Hamu és gyémánt". Aranysárga pompás ruhában egy szerelmes hercegnőnek láttam. A hangja megérintett, azt hiszem el is sírtam magam.
A színtiszta boldogságot megélő párokat, Krassy Renáta - Csengeri Attila kettőse, illetve Polyák Lilla és Homonnay Zsolt mutatták be. A dalokra nem emlékszem, ebből az "állomásból" (hoppá), de a képek alapján elmondható, hogy megmosolyogtató pillanatoknak voltunk szem- és fültanúi.
A szakítást követő lelki és fizikális gyötrelmekről Posta Victor énekelt "A szerelemnek múlnia kell" - az ismert Zorán szerzeménnyel illusztrálva. Régen volt lehetősége erre, de most újra prezentálhatta lenyűgöző zongoratudását a közönség előtt a Madáchban.
A bohém, szórakozottabb - mondhatni, legényéletet - a négy férfi ábrázolta, az Illés zenekar ismert dalával, "Viktória".
Az előadás pár hónapot élt meg. De, ne keseredjünk, mert a Madách teátrum minden évben újabb és újabb, a szerelem témájával foglalkozó előadásokat produkál, ilyen volt, többek között:
Posta Victor L'élek - önálló koncert előadása a Madách Stúdióban,
Mahó Andrea estje, Szerelemvarázs címmel (visszatért az örök kedvenc - nekem nem - Miller Zoltán) szintén a Madách Stúdióban.
Időpont: 2009. szeptember Helyszín: Madách Színház Előadás: Spamalot
Ez a bejegyzés sokára váratott magára...Pedig minden előadásról van véleményem, de valahogy a Szent Grál lovagjairól nem tudtam eleddig mesélni. És most sem azért teszem, mert felelevenítettem az emlékeimet oly módon, hogy megnéztem még egyszer. Nem. Azért írok róla, mert ennek az írásnak meg kellett érnie. Úgy hiszem, eljött az ideje. Igaz, a Madách produkciói közül, talán ez az az előadás, amit legkevésbé zártam a szívembe, és mégis, ez is közel áll hozzám, hiszen egy paródiát képez a legkedvesebb előadásomról, Az Operaház Fantomjáról. De mindenről a maga idejében beszámolók Nektek. A Spamalothoz nemcsak a paródia miatt érzek egyfajta kötödést, hanem abból a szempontból is, ha a Madách kőfalain kívülre ment szerepelni, előbb-utóbb ennek a musicalnek is az ismertebb dallamai valamilyen módon felcsendültek. Nem beszélve a színház különleges, baráti gesztusáról, ami a nézők felé irányult egy hosszú-hosszú sorban állási folyamatkor...Mire gondolok? Erre csak azok tudnak emlékezni, akik személyesen is megtapasztalták a teátrum vendégszeretetét, illetve én, aki erről a nagy titokról lerántja a leplet.
A kezdetekről érdemes pár szót ejteni. Aki, szereti az angol humort, bizonyára ismeri a Monty Python csapatát, tréfás jeleneteiket, és a világsikerű musicaljüket, amely megjárta a Broadway színpadát is. Hozzánk eljutott, és mindenkit, aki csak szereti ezt a műfajt, nagy lázban tartott. Többek között engem is érdekelt. Illetve, egy volt évfolyamtársnőmet, akitől kölcsönbe kaptam a darab alapját képező filmet, aminek főszereplői a Monty csapat tagjai voltak. Nekiestem hát, a DVD-ének. Végignéztem, és néha azt kell, hogy mondjam, majdnem megfulladtam a röhögéstől... De a film és az előadás között vannak eltérések. Lássuk is őket!
A filmben nincsenek betétdalok, jellegzetes, fülbemászó dallamok, ami a musicalek sajátossága.A szélesvásznú műben nekem leginkább tetsző jelentek - a király és a fiának a beszélgetése volt (a fiúról tudjuk, hogy lányos beütése volt és folyton dalolt volna, az őt őrző őrök is rettentően agyalágyult módon viselkedtek), a nyúltól való félelem, a fekete lovas elleni ádáz küzdelem, a francia katonák és a lovagok közti "átverések", illetve a szent gránát használatára történő utasítások elbeszélése. Amit kevésbé szerettem: az a rekettyés keresése, a Ni lovagok félelme, illetve ezt utáltam a legjobban: a fecske farok méretének részletes elemzése....szinte órák hosszán át ecsetelték...
Különbségek a két feldolgozásban:
- Először is ott van az első, és szembetűnő tény, hogy míg a filmben nincsen egyetlen női szereplő sem, addig a musicalben van egy, méghozzá a Tó úrnője, akinek kiemelt jelentősége abban rejlik, hogy olykor idegesítő primadonnaként énekeljen és viselkedjen a darabban. Azonban, a színpadon az ő megjelenése teljesen mesébe illő, - ahogy a habokból kiemelkedik, különleges kék-fehér jelmezében, akár egy vízi nimfa. Körülötte vízben táncoló tündérek keringenek. Ez a szemnek igazán látványos jelenet, a színpad kék színben pompázik. Egy piszkos, hajléktalannak minősíthető férfit átalakít a Tó úrnője, így születik meg Artúr király első lovagtársa, Sir Galahad, a szépfiú. Ez a férfi és a nő közös duettje, szerintem az egyik legismertebb szám a darabból, "Szóban forgó dal" (ami egyben a kedvencem is). Káprázatosak a jelmezek, az úrnőé kiváltképp, mert az eddig kissé sátorszerű ruháját egy testhez simuló, hosszú ujjú, csillogó világoskék öltözet váltja fel. Sir Galahad-dé alakult férfin is sokkal erőteljesebbek a változások, ő egy igazi lovaggá változik, délceg hercegnek is mondható, szőke Adonisz. Maga a dal abból a szempontból érdekes, hogy minden egyes tettüket megéneklik benne. Teljesen hétköznapi dolgokat: - a tyúkszememen állsz, - megcsináltam mi?, - nem kell üvölteni, - G-dúrban muszáj!.Kifejtik, hogy milyen hangnemben énekelnek, és gyakran a karmester felé is kommunikálnak, illetve a szerzőt és a rendezőt szidják a dal miatt, ami egyszerűen nem akar abba maradni. Ez egy kis irónia, de rettentően humoros tud lenni (feltéve kellő hangsúllyal adják elő és minden egyes mondat érthető, valamint látványos gesztikulációra is szükség van). Az Operaház Fantomjára hasonlít ez a jelenet, mert az átalakuláson átesett férfi és a nő, a férfi pajzsa mögé rejtőzve egy magától haladó csónakon érkeznek be a színpad közepére. Körülöttük mécsesek világítják meg az utat. A dal végéhez közeledve, a hangulat a tetőfokára hág, és a dallam erőssége magasságokba szökik, hogy még a csillárt is leéneklik a mennyezetről (ami azért furcsa, mert szabad Ég alatt vannak, és hát ott hol a csillár? :P). A lényeg, hogy a dalban szereplő kellékek a Fantomhoz tartoznak, és a darabom csónak jelentének paródiája. - Ez a jelenet sincs a filmben.
A videó a dalról, előadásrészletről:
- Visszatérve az egyetlen hölgyeményre: A Tó úrnője, Camelot várában is feltűnik arany jelmezben, majd az első felvonás végén a keze nagyra nőtt és a magasba tartja vele a Szent Grált. A második felvonás elején láthatjuk, ahogy látványosan szenved és egy dalban kifejti, hogy őt bizony jól elfelejtették a lovagok, számára érthetetlen módon mellőzve van és ezt nem bírja elviselni. Hiszti ezerrel. A musical végén természetesen megtalálja a párját, méghozzá Artúr személyében, akinek lassú a felfogása e témában.
- Legnagyobb különbségnek tartom, hogy nálunk belevonták a darabba a Fantomot is. Ő is állítólag egy lovag, ha felhangzik az ismert nyitány, rögtön befogják a fülüket a szereplők, és a Szóban forgó dal is a Fantomra utal.
- Beletettek a darabba egy olyan dalt, aminek a létezéséről nem tudom, hogy az eredeti broadway-i produkcióban is van, persze más értelemben. A mienk arról szól, hogy milyen nagyszerűen a magyarok. Ez is egy nagyon nagy különbség a filmhez képest. A Madách honlapján további tájékoztatást találtam: "A Magyarok nélkül" című dal szövegét Bárány Ferenc írta."
- Lehet szereplő függő, de Vajk alakította a papot, aki a szent gránát használatát mondja el, és egyáltalán nem tetszett. A filmben úgy mesélik el, hogy nem bírom ki nevetés nélkül, de ez a színházban nem jött össze, sajnos.
- Sir Lancelot és a herceg szerelmi kettőse eléggé fura volt, de ezt a dalt is nagyon bírom, ritmusos. A zenéje nagyban hasonlít a "Copacabana" című slágerhez. Polgárpukkasztó és szókimondó.
- A dal, ami, mindig jó kedvre derít, és a körülöttem élőket felidegesítem vele, ha belekezdek: "Felhők fölött, mindig kék az Ég". Vidám hangulata megragadja a közönséget, esernyővel táncolnak benne, és a derűlátásra hívja fel a figyelmet! Ezért szeretem, hiába, az élet elénk sodor gátakat, muszáj talpra állni és mesterien áthidalnunk őket, problémáinkra megoldásokat találni, hiszen, ha borús is az Ég felettünk, előbb vagy utóbb biztosan kisüt a nap.
- Többségében meg voltam elégedve, mert azt kaptam, amit vártam, olykor többet is a színházi produkciótól. :)
A szereposztást illetően már voltak gondjaim:
Artúr királynak Szerednyei Bélát kaptam, akinek rettentő módon örültem. Percy-ként Barát Attilát láthattam. Sajnos a három Galahad közül az jutott, akit kevésbé kedveltem, Feke Pált. Persze, azóta, - pontosítok - egy év óta kedveltem meg jobban, amikor a Sztárban sztár című vetélkedőben szerepelt. Balogh Anna alakította a sértődött dívát. Sir Robinként Szente Vajkot kaptam. Serbán Attila volt a lányos herceg, egészen fura ruhákba bújva. Míg "szerelmét", Sir Lancelot-ot aznap este, Hajdú Steve jelenítette meg.
A darabhoz fűződő további kapcsolatom:
Tavaly, 2013 decemberében a Madách színház művészei megjelentek az Allee bevásároló központban, hogy előadásaikat népszerűsítsék, illetve az újonnan megnyílt jegyvételi standoknak közönséget toborozzanak. Azt mondanom sem kellett, hogy a fellépésük sokunkat odavonzott. :) Már garanciát képeztek a nevek, akik aznap felléptek. Pár perces hangolást követően felálltak a táncosok és a darabból ismert, Mongol jelenettel kezdetét vette a műsor, majd Barát Attila jelent meg a színen, mint Artúr király, szolgája ezúttal Sándor Dávid volt. A felhők fölött mindig kék az Ég, című számmal nagy sikert arattak. Nagy Sanyi sajnos nem énekelt, ő csak a felkonferáló volt, bár szerintem többen gondolatban drukkoltunk, hogy énekeljen vagy mutasson már valamit... :)
Szintén az Allee-ban október elején léptek fel az előbb ismertetett dallal, a Rivaldafényben a kultúra című rendezvénysorozat keretein belül. Tulajdonképpen, első három héten a Madách Teátrum művészei szerepeltek, a színház ismertebb előadásaiból részleteket adtak elő. Az első alkalmon Sándor Dávid és kedves felesége, Kecskés Tímea énekeltek részleteket. A programról bővebben:
Október 3. csütörtök, 17.30 és 19.00 óra
Részletek a következő musicalekből:
József és a színes szélesvásznú álomkabát, Mary Poppins, Macskák, Spamalot Előadják: Kecskés Tímea, Sándor Dávid
Október 4. péntek, 17.30 és 19.00 óra
Részletek az alábbi musicalekből:
Koldusopera, Jézus Krisztus Szupersztár, Nyomorultak, Volt egyszer egy csapat, Az Operaház Fantomja Előadják: Mahó Andrea, Csengeri Attila
Október 5. szombat, 11.00, 15.00 és 17.00 óra ABBA slágerek. Előadják: Gallusz Nikolett és Polyák Lilla
Október 10. csütörtök, 17.30 és 19.00 óra
Részletek az Evitából, illetve Latin mix. Előadják: Détár Enikő, Ladinek Judit
Október 13. vasárnap, 11.00, 15.00 és 17.00 óra
Részletek az alábbi musicalekből: Evita, Chicago, Producerek, Fame. Előadják: Ladinek Judit és a Madách Színház Táncművészei, Vaszilenko Eugenia Thorn és Alone című koreográfiái. Előadják: a Madách Színház Táncművészei
(forrás: Madách Színház hírlevele nyomán)
A meglepetések meglepetése - A Madách vendégszeretetét bemutató gesztus
Úgy emlékszem eléggé egy fagyos tavaszi napon történt. Akkor még egyetemre jártam, és, elhatároztam, hogy kiugrok a hosszú szünetben, ami két óránk között volt. Aznap volt a jegyelővétel a színházban. Iszonyúan hosszú volt a sor. Magamban sopánkodtam is, hogy hogyan fogok így jegyet szerezni? Szinte sehogy, de szerencsét kellett próbálnom. Egy idős hölgy volt az utolsó ebben a sorban, így mögé álltam. Nem tudom már mi volt a kiváltó oka, de elkezdtem vele beszélgetni. A néni elmesélte nekem, hogy a kis unokáinak akar jegyet vásárolni, mert ismerik a filmet és érdekli őket a darab is, ajándékba szánta születésnapjuk alkalmából. Őszintén örültem, mert én a nagy-nagy kedvencemre akartam jegyet váltani, mivel a Fantom is ekkor "játszott".
Mögém került egy fiatalabb nő, 30-as éveinek közepén járhatott. Az idős hölgy őt is bevonta a beszélgetésünkbe és mivel úgy látta a nő, hogy sokat tudok a színház előadásairól (ami igaz is!), érdeklődött nálam az előadásokról. Közben a jegypénztárban helyet foglaló ügyelőnő (akit most is gyakran látok serénykedni a teátrumban) figyelembe vette a hosszú sort a színház előtt, - nem beszélve arról, milyen hideg volt kint - ezért kinyitotta a színház kapuit és arra kért bennünket, hogy jöjjünk az előtérbe, ne fagyoskodjunk kint. Így viszonylag meleg helyen várakozhattunk nyitásig.
A nő tehát folytatta az információgyűjtést és én készséggel válaszoltam neki mindenre. Kellemesen elcseverésztünk, amikor is lódobogást hallottunk az emeletről... Nocsak? Hogy pontosítsak, nem lódobogás volt, hanem egy félbevágott kókuszdió egy-egy héja, amit egymáshoz ütött valaki... és akkor nem várt meglepetésben volt részünk: Megjelentek a színészek, azaz megjelentek a Kerekasztal lovagjai a főlépcsősoron. Mondanom sem kell, mindenkinek a szája tátva maradt a csodálkozástól, Artúr király tett is megjegyzést, a darabból vett parasztos köszöntéssel egy kiszemelt áldozatra, aki nem volt félénk, hanem talpraesetten válaszolt is. (Nehéz felidézni a régen történteket...ööö...elnézést). A lényeg, hogy váratlan volt, ilyen vicces és kellemes módon megtréfálnak és megvendégelnek minket a művészek. Forró teát osztottak szét. Nagyon kedves gesztus volt a színháztól. És egy jó kis propaganda! Szép emlékként tartom számon, amit ebben a műintézetben élhettem meg. De kik voltak ők? A válasz: Artúr király - Barát Attila, Tó úrnője - Balogh Anna, Sir Bedevere- Galbenisz Tomasz, Sir Robin - Weil Róbert, Sir Lancelot - Nagy Balázs és a végére hagytam az ideálomat, Sir Galahad-et, akit Posta Victor jelenített meg. Kár, hogy nem örökítettem meg kép formában, akkor lenne rá még erősebb bizonyítékom :P
A darab utóélete: sajnos, úgy tűnik, - egyes belső hírforrások szerint - az előadást a 2014/2015-ös repertoárból le fogják venni. Még egyszer meg akartam nézni, azzal a szereposztással, ami tetszőleges lett volna, végül ez nem jött össze. De nem baj, azért az emlékek megmaradnak róla. :)
Mostanság az embereket a Világbajnokság izgalmai tartják lázban. Nincs nap, hogy ne halljunk valami új hírt a VB-én történtekről. Legyen szó, meccsen kialakult konfliktusokról (vállon harapás, lökdösés, "idegenek" megjelenése a pályán), közönség randalírozása a városban, stb. lehetne még sorolni. Sokat foglalkozunk vele, nem csoda, mert, ha van kedvenc csapatunk, akkor értük szívvel-lélekkel szorítunk. Kifejezetten szórakoztató némelyik mérkőzés, a látványos mentésekkel, be csuszásokkal, nem várt megoldásokkal. "Néha egy-egy vendég megjelenése a pályán..." vagy összetűzések a játékosok között, nem beszélve, - pedig szükséges lenne, a rengeteg és súlyosabbnál súlyosabb szabálytalanságokról... Elborzasztó, hogy a bírók mennyire nem figyeltek oda a sok rángatásra! - a mezhúzásra, a következményekkel járó balesetekre... Némelyik cselekményért, akár sárga lap, de még egy kiállítás is kijárt volna... de, sajnos, úgy tűnik nem mindegyik bíró igazságos vagy jár nyitott szemmel is a pályán. Ugyanez elmondható a vonalbírókról, vagy másképpen az asszisztensekről is.
Viszont a rossz mellett, akadt bőven a jóból, néha csak nagy nehézségek árán (11-es lövésekkel illusztrálva) gyönyörű góloknak szemtanúi is lehettünk az elmúlt egy hónapban. Lassan viszont közeleg a döntő és ezzel együtt a bajnokság vége... Azóta kiderült, kit koronázhattunk meg a Világbajnoknak 2014-ben. Az utolsó négy meccs, tele volt izgalmakkal, nem várt fordulatokkal. Az elődöntőbe bejutott csapatok: Brazília, Németország, Argentína, Hollandia. Az első elődöntős mérkőzéstől magam is tartottam... Hiszen két olyan, nagy kiválóság mérte össze tudását és erejét a pályán, akik nem csoda, hogy a világ legjobbjainak voltak elkönyvelve. Jogos a múlt idő. Főként a brazilokra. Az összecsapás során 7-1-re kaptak ki a németektől, akik csodálatosan indítottak, az első gól már a 11. percben megszületett egy német szögletből. Thomas Müller érdeme, akit az ellenfelek - hanyag módon - hagytak szabadon "garázdálkodni". A következő gólokra sem kellett sokat várni, körülbelül 10 perc múlva ismét újabb előnyt szerzett a német gárda, majd egy percen belül érkezett a következő, majd még, és még egy, amely az utolsó volt az első félidőben, a 29. percben. Így ment a meggyötört brazil csapat az öltözőbe. Egyszerűen el voltam képedve, de pozitív értelemben, mert a VB alatt, nekem a németek voltak a favoritok, szinte az összes meccsüket nyomon követtem. Ez a csapat, nem egyetlen egy emberből állt, mint a legtöbb (Brazilia, olykor Hollandia is, Portugália, Argentína), hanem egy igazán összekovácsolt társaság, akiknek a tagjai ugyan más-más klubban játszanak, mégis, ha találkoznak és a közös edzésekkel készülődnek nagyobb megmérettetésekre, a csapat oly módon egy tökéletes egységet tükröz, amit más közösségeknél nem igazán tapasztaltam. A hét gólos öröm, amit a brazilok ellen elértek, megmutatta, hogy több játékosuk is van, aki képes gólt lőni, nemcsak az ismertebbek, mint Müller.
Nem várt eredmény született az Argentin-Holland összecsapáson. Utólag inkább bevallom, mert ha előzetesen írok/beszélek róla, félek, hogy a kedvenc csapat elesik, és miattam...nos, enyhén babonás vagyok... :) Argentineknek drukkoltam, főként Lionel Messi miatt, akit szeretek, és akivel eléggé utálatos (saját magamtól is undorodom) hangnemben beszéltem, amikor a döntőben a németekkel mérkőztek meg.... Sajnálom, Messi!! :'( Gyötör a lelkiismeret...
A meccsről annyit, hogy igen, az argentinoknak drukkoltam. Hollandiát nem azért utálom, mert legyőzték, az amúgy sem létező magyar csapatot, hanem azért, mert egyszerűen nem játszanak szépen, nem találok egységet közöttük, olyan semmilyen csapat nekem. Erős, de nem kedvelt. Ettől függetlenül elismerem a sikerüket. Szóval, hosszú, nem igazán érdekes mecset követően, csak 11-esekkel tudták eldönteni a végleges eredményt, amelyben a hollandok már az első lehetőségüket elmulasztották, hiszen az argentin kapus bravúrosan védte ki a felé irányuló lövést. Ezúttal a hollandok szövetségi kapitánya nem játszotta el a trükkjét, miszerint az utolsó percben a kezdő kapusát cseréli le. Nem tudom, lehet, hogy emiatt sem jutottak tovább, hiszen az a kapus is volt ugyanolyan ügyes, mint az argentin. No, ezt már sosem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha... kezdetű mondatok. Az argentinok joggal jutottak tovább, meg is védtem őket, mert valaki azt mondta, hogy "csak" 11-esekkel jutottak be a döntőbe. Ami sokkal gázabb, hogy Hollandia is ugyanilyen módon jutott be az elődöntőbe, ami azért előnytelenebb. Szerintem rosszabb, mintha simán nyertek volna, akármekkora gólkülönbséggel.
A következő meccs, a bronzmérkőzés volt, ahol az eleddig nagyon gusztustalan módon (fújjolták az ellenfél csapatokat, kifütyülték) viselkedő brazil szurkolok kifejezetten meglepő módon a csapatjukért kiálltak, a stadionban a sárga szín dominált. Váratlan helyzet adódott a mérkőzés első pár pillanatában, - amikor Robben a holland csatár (aki olyan látványosan tudja eldobni magát a kapu előtt), kiharcolt egy 11-eset, a két sárga lap miatti eltiltását követően, visszatérő T. Silva jóvoltából. Ez a játékos szabálytalankodott, amiért konkrétabban inkább járt volna egy kiállítás, ám a játékvezető nem így ítélkezett (talán ezen a találkozón esett a legtöbb olyan szabálytalanság, amiért nem megfelelő büntetések lettek kiosztva), és sárgát adott, valamint a 11-es lehetőségét, amit V. Persie értékesített, így megdöbbentő módon már a 2. percben Hollandia vezetésre állt, sokkolva a közönséget. Most, ugyan nem sírtak a nézők (öröm volt látni, ahogy a brazil közönség megtörik már az 5-0-ás állásnál, amit a német csapat valósított meg - eddig fennhordták az orrukat, és enyhén beképzelt módon viselkedtek, a nézők! De nem a játékosok... a vesztés miatt és, hogy két ember miatt elestek volna a döntőtől, ez inkább szánalmas! Egy csapatot nem egy vagy két ember munkája alkotja, összedolgozás, kérem szépen, összedolgozás!). A találkozón összesen 3 gól született. Mindegyiket a hollandok lőtték. Így Brazília negyedikként zárta a tornát, míg a holland csapat bronzérmes lett (holott a szövetségi kapitány kifejezte, hogy nem jó a bronz, azért harcolni is kár, végül az arcokon már más érzelem tükröződött, amikor megkapták az érmeket).
Az Argentin-Német találkozó, a nagy meccs, amely lezárja az egész VB-ét, végre elérkezett! És, bár szomorúan konstatáltam, hogy nem lesz a nap végén semmi, amit úgy várnék, mint ezalatt az egy hónap alatt, mégis vidáman ültem neki, hogy szurkoljak. A drága Neyman (a lehető legironikusabban fogalmaztam) miatt, aki az argentinokba fektette bizalmát, és utálatát a németek ellen, sarkalt arra a késztetésre, hogy az utolsó találkozón, sajnálatos módon, úgy viselkedjek, mint a brazil szurkolok, Messi ellen hangolódtam, akit pedig szeretek...Romero-t is fújjoltam, és egy általam nem kedvelt magyar személyhez hasonlítottam...nem vagyok a magaviseletemre büszke... :/
A mérkőzésen sokszor voltak helyzetek, mindkét oldalról. Egy alkalom is akadt, hogy berúgták a labdát, de végül ezt lesről indítottnak minősítették, ami a visszanézett felvételről valóban ki is derült. Furcsa volt, hogy mindkét oldalon sok helyzet maradt ki, de elhiszem, hogy mindkét fél izgult, és a vége felé, már nagyon fáradtak voltak. A csapatok győzni akartak, a második hellyel nem lettek volna megelégedve (A németek szövetségi kapitánya, Joachim Löwe azt mondta a riportokban, hogy az ezüstérem sem rázná meg a német focit, hiszen az eddig elért eredményekből nem vonna le semmit) Egyetlen, figyelmetlenségből és az "egyáltalán nem gondolkozóm" lehetőségből született meg a győztes gól, a két német játékos, Schürrle és Götze párosa hatékony összmunkájából, összehozták. Utóbbitól elvették a kezdő tizenegyes titulusát, mert a csoportmérkőzéseken nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Történtek csúnya, összeütközések is, Tobias Schweinsteiger szemöldöke fölött felrepedt a bőr... de ő volt a német csapatból a legrokonszenvesebb, abban az értelemben, hogy a vesztes csapat egyes tagjaihoz odament gratulálni, illetve vigasztalni. Sajnos, nem tudom, hogy mit mondhatott, csak sejthetem...
Ezúttal is ő volt az, aki a jeget próbálta megtörni, és Messit vigasztalni, aki viszont vigasztalhatatlannak tűnt. A csapata úgy állt egész végig az éremosztásig egy helyben, a pálya szélén, a szövetségi kapitányukkal együtt, mintha temetésen volnának...Tudom, sokat jelentett volna nekik az az első hely, de majd legközelebb ügyesebbek lesznek! És, remélhetőleg egységesebbek. Messi a mérkőzés alatt, önzetlenül próbálta a helyzeteket kialakítani, de a csapattársai nem éltek a lehetőségekkel. Emiatt nem lehet, kizárólag őt hibáztatni.
A legszebb dolog mégis, hogy a díjátadásoknál Messi kapta az Aranylabdát, Neuer a németek kapusa pedig az Aranykesztyűt.
Az argentinoknak nem szabad keseregniük, a németek viszont, most nagyon-nagyon örülhetnek. Végre, valahára összejött nekik ez a győzelem, amire sokat kellett várniuk. És, ha megnézzük a VB-én nyújtott teljesítményüket, joggal mondható, hogy megérdemelten ők lettek az elsők.
Sajnos, magyar oldalról nincsen csapat, aki képviselhette volna az országot Brazíliában vagy bárhol a világon... Ráadásul pár hete el kellett búcsúznunk egy nagy kedvenctől a régi, fenomenális Aranycsapatból, a Fekete Párductól, Grosics Gyulától. Nagyon jó kapus volt, kár, hogy sosem láthattam őt élőben játszani. Szüleim és Nagyszüleim emlékei alapján és egy rövid dokumentumfilmből ismerhettem meg a magyar labdarúgás kiemelkedő személyiségét.
Isten nyugosztalja a fantasztikus Párducot!
A labdarúgással kapcsolatban létezett egy előadás, amelyet pár évig játszottak a Madáchban. Ez ráadásul egy olyan musical, ami nemcsak az érzelmekre hat, hanem
komolyan elgondolkodtatja az embert és aktuális társadalmi problémákat
feszeget.
A kőszínházban már nem láthattam, bár hallottam, hogy meghatódtak a színészek az utolsó előadás alkalmával a tapsrendnél. Van, akinek sokat számít egy kedvesebb darab, főként, ha élete első, fontosabb darabja volt, és ha vége szakad a szériának, akkor bizony van miért szomorkodni. :(
A Duna TV-én volt látható, anno, az utolsó előadásról készített feltétel, részesei lehettünk a történéseknek. Mindenképpen meg akartam nézni, mert a Madách-os musicales darabok közül ez még hiányzott. Bár a darabnak furcsa lehet a témaválasztása, de a zeneszerzője nem ismeretlen, Andrew Llord Webber, az alkotója. Egyes hírek szerint Angliában ez az előadás (Beautiful Game) elbukott, rövid idő alatt lekerült a repertoárból, nálunk viszont tarolt és több éven keresztül láthatta a közönség.
Mahó Andrea játszotta a női főszerepet, Mary-t, míg egykori fiatalkori szerelmét majd jövendőbeli férjét, Nagy Sándor. Barát Attila alakította az árulót. Mary barátnőiként Gallusz Nikit illetve Vágó Zsuzsit láthattuk.
Dalai (zenei világa): Más lesz a holnap című dal, mondhatni túlélte a darabot, hiszen új feldolgozásban került a színpadra, egy teljesen új darabban, Az Operaház Fantomja folytatásának, a Love Never Dies nagy áriájaként, illetve címadódalaként. Mahó Andrea egyik szólólemezén Webber dalokat énekelt, ezek között megtalálható a Más lesz a holnap is - de sokkal ritmusosabb felfogásban, ami nekem nagy kedvencem és a "régi" darabban való megjelenéséhez képest sokkal élvezetesebb és érzelmesebb. A dal mondanivaló bizakodásról szól, hitről, hogy a holnap szebb lehet.
Színpadi megjelenése, tehát díszlet: több szempontból látványos, ezek közül a börtön megformálása érdekesen megalkotott.
Jelmez: mai korban játszódik, modern, illetve van egy kis 60-as évek beütése, ha Mary öltözködését tekintem (lehet, azért mert egy szolid, visszafogottabb természetű lányt ábrázol).
A darabról röviden, története: Írországban játszódik, ahol a keresztények/hazafi (zöld) és a protestánsok (piros) véleménykülönbségeiket hangoztatják, a csapatokról is elmondható, hogy e kettő színben játszik. Mary katolikus, a focicsapatban John a szerelme, akivel sok civakodást követően alakul ki egy szorosabb kapcsolat, szerelem formájában.
A párnak vannak jó barátaik is, Gallusz Niki karaktere egy harsányabb, bevállalós és erős akaratú nőt mutat. A barátnők közösen mennek el a meccsekre, és drukkolnak a zöld csapatnak. Dinamikus fiatalok, akik a győzelmüket hagyományos módon, nagy bulival ünneplik. Vágó Zsuzsi figurája egy szerény kislányt prezentál, aki egy véletlen folytán megtalálja a párját. Ám a fiút meggyilkolják. Gyakran besúgásról, árulásról, különféle tisztességtelen ügyletekről lehet hallani a darabban a történet folyamán. A merészebb barátnő új életet akar kezdeni a protestáns barátjával, együtt hajóra szállnak, és a másik két barátnőtől elbúcsúznak örökre. Mary viszont hisz egy szebb jövőben, és bizakodóbb, szerinte az nem jelent megoldást, ha valaki elhagyja az országot. Egyedül akkor törik meg, amikor a férjét ártatlanul börtönbe zárják és a férfi kedves jelleme a kaptár hatására teljesen megváltozik. John szabadulását követően visszatér feleségéhez, új kezdet elé néznek, ám újfent távoznia kell, mert egy titokzatos hívást kap, hiába kérleli Mary ne hagyja ott, a férfi elmegy... A feleség érzi, hogy nem fogja többé viszont látni...
A darab befejezése (Zárójelenet) tetszik a legjobban nekem, mert Mary fia ekkor már elég nagy, hogy focizhasson, a csapatában ő végzi el a kezdő rúgást. Elsötétül a színpad hátsó része, ahol a szurkolókat és a csapatokat láthatjuk. Előtérben csak Mary marad, előveszi a régi képet, amely az egykori csapatot ábrázolta. A gyermek édesapja és annak csapata feláll egy képkeretbe foglalva. Mindenkiről megtudjuk milyen sors érte őket, Mary tolmácsolásában. A monológja végén remél egy szebb holnapot, tekintetét a kis csapatra, és jobban mondva a fiára szegezi, aki elrúgja a labdát, ami lassan felemelkedik, figyelemmel kísérjük útját, amely egyre magasabbra és magasabbra ér fel.
Az előadásban még látható volt Krassy Renáta (Mary), Nádasdi Veronika (Mary), Balogh Anna, Polyák Lilla, Koltai János, Nagy Balázs és Miller Zoltán.
Ghost Előadás időpontja: 2013. tavasz környéke Helyszín: Budapesti Operettszínház
A Ghost-ot a film nélkül (hajlamos vagyok inkább a színpadi adaptációkat előbb megnézni, és utána a filmet) néztem végig. Az előadást a végét megkönnyeztem. De nem voltam hajlandó állótapsban részt venni. Annak az egyszerű oknak köszönhetően, hogy ebben a darabban nincsen semmi, ami megragadná a figyelmemet, ha a zenéjét tanulmányozom.
Egy hosszabb idő után láttam a filmet, és nagyon örültem, hogy módomban áll megnézni és összehasonlításokat végezhetek. A magyarul szinkronizált változatot az egyik csatornán sugározták. A filmmel pontosabban nekem az volt a bajom, hogy Patrick Swayze magyar hangja konkrétan irritált...Nem is igazán illett hozzá, véleményem szerint. Inkább egy idősebb férfinek állt volna jól. Demi Moore-ral csak annyi bajom volt, mivel a musicalben Vágó Dettikével láttam, ezért nem tudtam elfogadni azt, hogy a filmbelinek rövid a haja...Ezzel szemben Detti hosszú, göndör fürtökkel rendelkezik, ami sokkalta nőiesebb hatást kelt a nézőben. A szexuális jelenetek, a kerámia edények megformálása is inkább zavarba hozott, túlságosan erotikus és számomra perverz, - jó, lehet ettől prüd vagyok, de nem bírom az ilyesmit sem filmben, sem máshogy. Carl filmszerű megjelenése sem volt olyan lenyűgöző, mint az operettes előadás, semmi férfiasság nem volt Tony Goldwyn-ban... Nekem ő nagyon nem, nem tetszett...Patrick alakítása kiváló volt, és nagyon humoros, vele nem volt baj, csak a hangja...áh...Demi is elment, csak rövid a haja...Viszont, aki a kedvenc lett, nem is kérdés, hisz nagyszerű színésznő, Whoopi Goldberg, aki a csaló látót formálta, Oda Mae Brown-t. Minden a helyén volt, tökéletes, és teljesen ráillő szerep. Gondoljunk csak az Apácashow-ra - nekem ez a film az örömteli mókát és izgalmat jelentette.
Az előadásban különleges volt az eső megjelentetése a színpadon illetve a metró szellem ármánykodásai. Ez a kettőt kiemelném, illetve a darab vége is szépre sikeredett, amikor örökre búcsút mondanak. A színpad alatt elhelyezkedő zenekari árokban lévő művészek megmutatása is nagyon ötletes volt, egy nagy kivetitőn keresztül lehetett őket látni. Vajon ez minden előadásnál sikerült beépíteniük? - Ez volt összességében a jó az egész produkcióban.
Dolhai Attila - Vágó Dettike párosára volt szükségem, ha egyszer megnézem a darabot, mert 1. Muri Enikőt szívből utálom. Jah, nem lenne vele semmi bajom, ha csak a "művészetéről" beszélne, de sajnos, hajlamos a beszélgetéseit más mederbe folyasztani... 2.Kerényi Miklós Máté, alias KisKero-ért nem vagyok oda, valahogy ebben a szerepben nem tudom elképzelni. Számomra nem az a tipikus hősszerelmes karakter. Bár az Ördögölő Józsiásban jó volt, ott pont ő a megfelelő ember. Kis herceg típus a darabban.
Whoopi Goldberg szerepére - szerintem a legjobb választás - Peller Annát kaptam. Aki, ismert a szellemességéről, életvidámságáról. Talán ez volt az utolsó szerepeinek egyike, mielőtt anyukaként rövid időre háttérbe vonult. A karakterben volt élet, úgy formálta meg, hogy méltó utódjának tekintheti az amerikai színésznő is. Állítólag Szulák Andrea felfogásában szintén kiemelkedő a figura, amit elég könnyen eltudok hinni.
Carl szerepére mégis ki mást, mint az Operettszínház vérbeli rossz fiújának is tekinthető, MÁZS-t, azaz Mészáros Árpád Zsoltot (váltótársa Szabó Dávid) választották. Aznap este hivatalosan ő volt a "gonosz". Teljesen jó alakítás, sokkal inkább elhittem róla, hogy átakarta verni a barátját illetve megölni őt, Molly fejét, pedig el akarta csavarni... mint a filmbeli Carl... Emlékszem, hogy milyen nagy sikere volt a izmos felsőtestének, amit közszemlére bocsátott - úgyhogy az Operettben szinten minden nő, elolvadt a gyönyörűségtől és egy hangos sóhaj kiszaladt a szájukon... A volt évfolyamtársnő és én nem voltunk ilyen "álmodozóak", bennünket csak meglepetésszerűen ért, és megmosolyogtuk a történést...
Összehasonlítás mi jobb, mi kevésbé?
A film megható, de mégis a színházi darabot emelem ki, és választom győztesnek. Sokkal több akció, látványos elemek voltak benne, pl.
A metró helyiség megjelenése, és Sam küzdelmei, hogy tudjon tárgyakat mozgatni.
Kimaradt a kerámiás jelenet - hurrá! Csak olyan formában volt jelen, hogy a "közös daluk" ment a rádióban és Molly egyedül korongozott...közben gyötörték az érzelmei...
Molly magányos sétája az esőben az utcán, körülötte mindenki boldog, de amikor összeroppan az emberek körülveszik és igyekeznek segíteni rajta.
Oda Mae feltűnése, a trükkjei és a későbbi valós látomások, aztán ahogy ragaszkodik a gazdagsághoz.
A gonosz karakterek meggyilkolása furcsa, de jól átgondolt (sötét szellemek a Pokolba lerántják őket).
Az előadás végén a búcsú szép (színeiben kellemes - és túlvilágot idézi meg), romantikus és megható.
Sam ajtón át történő átlibbenése.
Molly és Sam közös, utolsó tánca.
Ami kevésbé tetszett
Nem volt benne kiemelkedő dal.
A történet végén, Molly megmenekül és miért nem marad vele Sam? Csak addig maradhatott, míg megmenti a lányt? :/
Dolhai folytonos üvöltözése és ugrabugrálása, bár a filmben is így játszott a főszereplő.
A bugyután megoldott "szellemesdi" jelenetek Oda Mae otthonában.
A temetőben - miért nem esik át a saját koporsóján? Ha elvileg szellem, mindenen át kellene "libbenie"...
Fontos volt erről is egy könnyed bejegyzést írni, hiszen a színház ezt a darabját búcsúztatni fogja ebben az évadban. Állítólag a broadway-i produkcióhoz egyes jelenetek nagyon hasonlítottak...Non replica-ként vették meg, ehhez mérten semmiben nem szabadna hasonlítania! És, ha másképpen nem tudták megoldani? Viszont alternatív megoldásokat várnak a közönségtől, és másfajta felfogásban még visszatérhet a halott szerelmes fiú.
A színháznak rossz hír, nekem jó hír, hogy egy újabb darabot búcsúztat. És, lehet, hogy ez gonoszság részemről, de az előadás messze elmaradt zenei szempontból a korábbi sikerdaraboktól. És, nem baj, ha egy kicsikét átgondolják...
Díszlet: Nagyon impozáns, néhol vetítőkkel megoldott jelenetek. A legérdekesebb New York utcáinak bemutatása. - És az aluljárón keresztül történő lemenetel illetve ezzel összekapcsolva a metró megjelentetését az előadásban. A tőzsde világának ironikus megközelítése, ahol minden csak a számok bűvöletéről szól és a pénz körül forog. Az egyszerűbb, sikátorszerű utca, ahol a szerelmesek kedvenc kávézója van, és Mollyék lakásának külső építészeti ábrázolása.
Jelmezek: modernebb stílust követve, a 80-as évek amerikai ruházata.
Vicces volt továbbá a "baj van a részeg tengerésszel" kezdetű nóta, amivel a jósnőt idegesítette Sam szellem alakjában. Illetve éltében a "dettó" kifejezés emlegetése, gyakrabban mondták, mint a filmben.
A csókos asszony előadás a régi nagy kedvencekkel lett rögzítve, kazetta formájában (Vígszínház előadása volt még akkoriban), gyakran hallgatom a zenéjét. A nagynevűek közül érdemes említést tenni Kaszás Attiláról, mint Dorozsmai Pista, Pápai Erikáról, mint Pünkösdi Kató megformálója, illetve egy tiszteletre méltó színészóriásról, aki az idős gróf szerepében volt látható, Darvas Iván.
Megfogadtam, ha egyszer színházban újra előveszik a történetet, mindenképpen elmegyek és megnézem. Nos, az Operettszínház így tett. Az egykori vígszínházi kedvenc előadás az Operett karmai közé került, megrendezésre viszont a Tháliában került sor.
A legfőbb szerepekben Homonnay Zsolt, Gesztly Veronika és Huszti Péter volt látható. Az előadás hosszúra sikeredett, még úgy is, hogy kivettek belőle jó zeneszámokat és tettek bele buta dalokat (pl. Oszvald Marika hattyúk tava előadása). A főszereplők barátainak megformálójára, őszintén szólva nem emlékszem, abban viszont biztos vagyok, hogy két alternatíva közül eggyel biztosan megnéztem. A mindig kedélyes, derűs és életvidám Ibolya Edét, Peller Károly alakította, míg szerelmét, Rica-Macát, Szendy Szilvi formálta. Faragó András játszotta Kató nevelőjét, míg tudjuk, hogy az első, eredetiben Kern Andrásé volt ez a szerep. Mahó Andit nem láttam Katóként, de szívesen megnéztem volna vele is. Ezt nagyon sajnálom.
Kissé át lett értelmezve megint a történet. Míg a régi változatban, az öreg úr valódi, mély érzelmeket táplál a színházvilág új üdvöskéje iránt, úgy most, ez az idős ember a gyermekét látja benne. Végül, sajnos kiderül, nem az, akinek hitte...
A fiatal színésznő sikert arat egy előadásban, a Csókos asszony címszerepében. A ház, ahol lakik ünnepi fogadtatásban részesíti. A lány szeretné, ha a szerelme is örülne a sikerének, de az csak lump figura. A hedonizmus képviselőjének tekinthető. Dorozsmai Pista szereti az italt, a nőket. De az ízlésének túl szerény és egyszerű a főszereplő, Pünkösdi Kató. A lányhoz beállít egy idős úr, aki meghívja magához. A kérésnek eleget tesz, és a férfi megvallja érzelmeit iránta. Az idős úr ígéretet is tesz neki, hogy kifinomult úrinővé varázsolja a lányt, ha az megengedné. És, mivel Pista elutasító, a megtört szívű gyermek a grófhoz siet, aki egy előkelő hölgyet farag belőle. Amikor újra találkoznak, Pista nem ismeri fel Katót, és lám, most bezzeg beleszeret... A végén a lány úgy dönt, a élvhajhászt választja. Közben adódnak vicces szituációk, melankólikus jelenetek. Az életet vidáman kell megélni ezt tanusítja Rica-Maca és szerelme Ibolya Ede, akik a darabban a barátok és egyben táncos komikusok. Nem is kérdés, hogy Peller-Szendy páros elképesztően jól alakítják a figurákat.
A két verzió összevetése
Szerencsére láttam, mindkettőt, tehát az elsőt (még tv-ben leadták), és ugye az operettes felfogású alkotást. A régivel konkrétabban az volt a bajom, hogy jelmez tekintetében abszolút nulla, de a díszlete csodás. A régiek méltatása, Kaszás Attila kitűnő alakítása, Igó Éva és Mészáros László kettőse. A régi Csókos asszonynak csak az úrinő jelmeze volt szép, de egy teljes műnek tekinthetjük a darabot, sok-sok zenével. Az újban a jelmezek különösen szépre sikeredtek, főként Kató által viseltek, viszont zeneileg az átdolgozása nem tetszett.
Díszlet: egy mozgalmas udvarház épülete, ahol Pünkösdi Katókát ünnepli a tömeg, a nagy színházi sikerét. Az öreg gróf lakhelye, amely otthonosnak mondható, de a főúri kényelmekhez hasonlítható berendezéssel ellátott. Jelmez tekintetében a Csókos asszony a legszebb. Ki lett véve több dal, mégis kb. este 11-ig voltunk a színházban...
Miért Dolhai Attila kapja meg a DVD kiadatásának jogát? - A népszerűségét tekintve, nagy rajongói tábora miatt. Az operettes előadások felé vette az irányt, elege lett a musicalekből, és ez is az egyik határozott mérföldkövek közé tartozó szerepe volt, amely döntésre bírta, hogy merre kíván továbbhaladni színészi pályafutását tekintve. Mivel sokak kedvence, ezért választották a DVD-éhez, holott első szereposztásban Homonnay Zsolt szerepelt. De az Operett arra megy rá, kivel tudja jobban eladni a darabjait...
Az új szereposztás érkezése: Bordás Barbara és Dancs Annamária a fiatalkák, vették át Gesztly Veronika, Fischl Mónika és Mahó Andrea karakterét, (DVD-én Kékkovács Mara). Egyéb változtatásokról is betudok számolni, új szereplők között még megtalálhatjuk: Szabó Dávidot (Csonka Bandi kilépett, őt váltja, aztán mégis visszajött az utolsó előadásra) és Kapócs Zsokát (Peller Anna szült, váltója).
A darab bemutatója 2006-ban volt, míg a felújításra 2013-ban került sor.
Ajánlom-e vagy sem? - Egyszer megnézhető. Az előadás három felvonásos, két szünettel.
Időpont: 2014. 06.30. este 19.00 Helyszín: Játékszín
Agatha Christie regényét sok fajta feldolgozásban láthatta már a közönség. Ezúttal Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatójának fantasztikus elgondolását figyelhette meg a néző a Játékszín színpadán.
Hogyan is lehetne jellemezni a művet?
Félelmetes, hátborzongató, izgalmas és megdöbbentő. Minden percét élveztem, átéltem a történetet. Ezt a darabot nagyon - nagyon tudom ajánlani minden krimi illetve borzongásra vágyó embernek.
Magáról az estről, benyomások:
Először is, attól kellett félnem, hogy elfogunk késni Anyuval. Nem indultunk későn, de a busz, a 9-es, dugóba keveredett...Naná, hogy mindenki akkor indul haza, amikor mi meg színházba...:))
A lényeg, hogy a jó szerencsének köszönhetően időben érkeztünk az épület elé. Nem várt meglepetés is fogadott, mert a tömegből kibontakozott egy, számomra már jól ismert személyiség, a Madách Színház oszlopos tagja és olykor egyes darabok rendezője is, Szente Vajk, aki egészen átszellemült arccal, lépéseit megszaporázta és velünk szembe jött, mögöttünk meglátta azt a valakit, akivel ma este színházba tölti majd az idejét, méghozzá, Szorcsik Viktóriát. Pusziváltás (muszáj volt hátra néznem - érdekelt, hogy kinek örült ennyire), majd ők is az épület bejárata felé vették az irányt. Vajk hangját a hátam mögött hallottam, Anyu figyelmeztetett, hogy ki jár mögöttem, én tudtam, hiszen a hangját ezer közül is felismerném. Jellegzetes. Úgyhogy elmondhatom, hogy Szente Vajk a lábam nyomát csókolta...:) Még bratyizott a pénztárban helyett foglaló lánnyal. Aztán a jegyszedő elvette a jegyeket, és hallottam, hogy két másik néző is felfigyelt Vajkra és az ismeretlen ismerősre, akit nem tudtak hova helyezni, holott már látták valahol... Én tudtam, és nem sokon múlt, hogy eláruljam, végül valami miatt mégsem tettem ezt meg. Amúgy Szorcsik onnan lehet ismerős, hogy réges régen a TV2 saját gyártású szappanoperájában (Jóban rosszban) szerepelt, főnővérként. Később lett saját műsora is, de ez nem aratott széles körben sikert, így a bukott műsora után nem igen lehetett róla hallani. Most egy színházi előadás erejéig újra feltűnt, - persze csak néző volt, nem szereplő. Vajk véletlenszerű - inkább meglepetésszerű feltűnéséről azt gondoltam, lehet, hogy megint valami jeles ünnepség lesz, és neki fontos, hogy jelen legyen az előadáson. Ám! És itt jön a bökkenő, Vajk semmilyen formában nem asszisztált a darab megalkotásában, úgyhogy most inkább csak a mezei nézőt "alakította".
Első alkalom volt, hogy a Játékszínt felkerestem. És, mint olyan, véleményem is van róla, mert szeretem a teátrumok belső építészeti megoldásait megcsodálni. Magáról a színházról az a véleményem, hogy inkább egy "színháznak nevezett helységnek" nevezhető, nem mondható teátrumnak, mert megsérteném vele a többi intézményt. Igen, nagyon picike, kevés férőhelyes, összesen a földszinten 13 sor van, míg az erkélyen 4, illetve az 5. sorban a pótszékek helyezkednek el. A belső terme felújításra vár, ezt szerintem mindenképpen előre kell tervezniük a vezetőségnek, hiszen a megvilágítást szolgáló lámpákról a kis "burák" már jóformán a levegőben lógnak. A terem semmilyen különlegességet nem hordoz magában, kissé rideg benyomást kelt, olyan, mint egy pinceszínház. A színpad is túl közel van, szinte "belelóg" az "arcunkba." Túl közeli, nincs légtere. Az erkélyen ültünk, a harmadik sornak a legszélén, ami nem lett volna rossz, ha az előttünk lévők nem hajolgattak volna bele a képbe, bár akkor sem volt olyan mértékben zavaró, mert látni láttunk, csak olykor egy fej kitakarta a színpadon szereplő színészek lábát. Szóval, a színháznak nevezett helyiség, nagyon leegyszerűsített, szomorú benyomást mutat, az ülései eléggé ódivatúak (persze egy teátrumban nem ez a legfontosabb nézőpont) és inkább egy mozi belső terére emlékeztetett, valószínűleg a múltja miatt... A színpad nem rendelkezik forgó technikával, ezért csak egyetlen egy berendezést láthattunk. A cselekmény itt zajlott. Az igazgató szerint ez a legkisebb színpad a fővárosban.
Aki nagy Agatha Christie-rajongó, bizonyára ismeri a regényt. Be kell vallanom, ehhez a gyöngyszemhez még nem jutottam hozzá, pedig igazán érdekes a története. Ami, késik, nem múlik. Szóval, a hiányosságomat majd pótolom. A történet egyszerű, ám folyamatosan bonyolódik és fokozatosan válik egyre félelmetesebbé, ahogyan egyre fogynak a szereplők...
Egy ismeretlen személy (levélben V. A. Lucky) meghív 10 embert egy lakatlan szigetre. Mindegyiknek van egy múltbéli sötét bűntette, ami miatt nem bűnhődött, és tulajdonképpen ezért kapott meghívást a találkozóra. Minden szereplő, aki első alkalommal feltűnik a színen, elmond egy mondatot, - majd hirtelen a többi szereplővel egyetemben megdermed, - az éppen újonnan megjelent személyre fény vetül és egy gépies hang közli a legfontosabb tudnivalókat az illetőről: nevét, életkorát és a foglalkozását.Csonka Bandi volt az idegsebész, ezen a közönség jót derült (hangos nevetés).
Megérkezik, mind a 10 ember. Csakhogy a házigazda sehol se. Így a 10 fő egyedül várakozik és próbálja megfejteni ki lehet a meghívást küldő, Mr. Lucky. Kiderül, hogy mindannyian valamilyen formában, ki levélben, ki táviratként kapta a furcsa meghívást. Fény derül arra is, hogy a házigazda talán nem is létező személy... A karakterek összeismerkednek: az inas és a felesége, az "új" titkárnő, a kalandor, a leszerelt katonatiszt, az ideggyógyász, a bíró, az aranyifjú, a vénkisasszony és az álmilliomos rendőr.
Vacsora előtt láthatóvá válik a kandalló, amin egy kisebb tálca áll, rajta 10 kicsi néger figura. Ezeknek a jelentősége, ha megölnek valakit, eltűnik egy báb. A bábuk mellett van egy keretbe foglalt kép, amin egy versike áll, tíz kicsi négerről szól. Különösen ez a megoldás tetszett, egy gyermek hangján hangzik fel mindig a vers, folyton a színpadon szereplők létszámához igazodva. A dallam a végén lesz a legintenzívebb és legfélelmetesebb, fokozva ezáltal az őrület keltette hatást.
A vacsoránál egy hanglemezről szól a vád.Mindegyik szereplő gyilkos, elkövetett olyan bűnt, amiért nem bűnhődött meg. A szereplők szembesítve lesznek a tetteikkel, és ahogyan a történet előre halad, úgy mindegyikük sorban megvallja, hogy az adott szituációban miért cselekedett úgy, ahogy és mi az igazságtartalma a gramofonról hallott állításnak. Hiszen, amikor a vádakat végighallgatják, mindenki bőszen tagad, kivéve egyetlen embert, méghozzá a kalandort, aki bevallja, igaz, hátrahagyta az embereit, és még gúnyos hangot is megüt kijelentésével, amin a többiek mind megbotránkoznak...
Aztán következnek a vallomások, elsőként az aranyifjú esik áldozatul... Így ér véget az első felvonás. Hogy ne leplezzem le a darab titkát, mert izgalomra, Kedves Olvasóim, mindenképpen van oka, annak, aki elmegy megnézni, ezért sok mindent nem árulok el - hiszen megkértek rá! :) Csak a tapasztalatokat közlöm...
A vallomások közül - igaz a színészért nem voltam soha oda, csak fiatal korában a Bujtor filmben (Pogány Madonna) volt jó Mr. P. Smiths szerepében - láttam egy igazán, emberi alakítást, amiért kedvelni tudtam, - de most idősebb korában valahogy nem az igazi... Benedek Miklós, a leszerelt katona, aki fiatal feleségéről és annak szeretőjéről mesél, őszintén megvallja a titkárnőnek múltbeli cselekedetét. Ez a történet érintett meg a legjobban, sajnáltam szegényt, egyszerre volt megrázó és szomorú. Főként az, hogy a történetet követően, mintha megbomlott volna az elméje. A halott feleségét kereste, és majdnem a titkárnőt fojtotta meg... Egy másik történet, amit érdekesnek találtam, az idegsebészé volt, aki mindig visszafogottan elutasította az alkoholt, ha megkínálták vele: "Alkoholt soha nem iszom.". Nos, sebészként volt egy kényes esete, egy falusi nőt műtött, és részegen fogott hozzá az operációhoz, remegett a keze, és a mulasztása a páciense életébe került.
Gálvölgyi János játszotta a távolságtartó, ám felettébb magas intelligenciával rendelkező bírót, aki az eseményeket kommentálta, visszafogottan és kulturáltan beszélt. Őt is megölik...
Megdöbbentő volt még a vénkisasszony története, miszerint a korábban megbízható cselédjét ő "üldözte" a halálba. Az előadásban a megszállott, keresztény fanatikus, és erkölcscsősz.
Hajdu Steve itt nem a megszokott vicces karaktert hozta. Nos, humor mindenképpen van a figurájában, de kevésbé intenzívebb, eleve ez egy komolyabb műfaj. Vicces volt számomra, hogy állandóan a hasával volt elfoglalva, rinyált, miért nincsen reggeli? Folyton éhes volt, és a társai tudtára is adta minden egyes alkalommal - ami azért volt egybevágó, mert akkor én is éppen hasonló gondokkal küzdöttem a nézőtéren...:)
Az irónia és a geek-ek mesterének mondható a kalandor figurája, akit Németh Kristóf, a színház igazgatója alakította az este folyamán. Nem mondanám rá, hogy az a tipikus sármör, mert valljuk be, hogy egy kalandornak azért van kinézete és olyan kisugárzása, amitől a hölgyek elolvadnak. Kristófnál nem éreztem ezt, de az alakításával elégedett voltam. A titkárnő iránti vonzalma aranyos és egyszerre rémisztő volt - főként az előadás vége felé, de aztán minden megoldódott. :)
Lehengerlő és nem várt események sorozata bontakozott ki az utolsó felvonásban, amikor már mindenki mindenkit gyanúsított, a csapat próbált együtt maradni, aztán történések fokozása kizökkentették a nézőt a gondolkodása menetéből.
Látványosak voltak, az esti jelenetek, a vihar, az áramkimaradás.
Az előadás végére már teljesen összezavarodtam, de el kell mondanom, hogy jó értelemben borzongtam, szinte olyan volt, mintha egy rémisztő horrorfilmet néztem volna végig... Amikor meghalt valaki, akkor is megborzongtam, megéreztem, mikor jön el a pillanat és ráeszmélnek a tényre a szereplők is... A vége, hát az kész! Nagyon jól ki volt találva, csak azt sajnálom, hogy muszáj beletenni a szerelmi szálat...Maradna a végére csak a gyilkos...:D Jó, de akkor nem lenne happy end. :)
Az mindenesetre egy bizonyítéka a darab erejének, hogy a félelemtől majdnem sírva fakadtam... Arra emlékszem, hogy könnyes volt a szemem, amikor kiderült, hogy ki a valódi gyilkos, - minden összezavarodott, vibráltak a fények és a versike egyre erősebbé és hangosabbá vált, fokozták a hatást - egy beteg elme zavartságát mutatták be ilyen módon...
Anyuval a szünetekben találgattuk, hogy ki lehet a gyilkos, a tippünk jó volt, de gondolhattam volna, hogy lesz csavar a történetben. De mekkora csavar volt!! Elképesztő!!! :D
A lényeg, hogy rettentően izgalmas volt, a szüneteket alig vártam már, hogy végre véget érjenek és folytatódjon a történet!!!
Díszlet: egyszerűnek mondható, egy "kastély" belső vendégszobája, ahonnan több ajtó nyílik különböző folyosókra, termekbe, lakosztályokba. Különlegessége a fotocellás ajtó és a szikla-díszletelem, ami a kandalló mellett található. Kellékek közül egyértelműen a néger figurákat ábrázoló bábuk a figyelemfelkeltőek (nem beszélve arról, hogy kerülnek a helyükre).
Jelmez: nagyjából korhű, a frizurák is (ami leginkább a két hölgynél a titkárnőnél és a vén kisasszonynál figyelhető meg).
További érdekességek után kutatva találtam ezt az oldalt, amely Agatha Christie életművével foglalkozik. Én is regiztem most, - érdemes az oldalon is szétnézni:http://agatha.hu/index.php?oldal=Kilepes
