"Gondolj rám, akkor is gondolj rám, ha ezer év is rég elszállt. Tudd, hogy soha nem volt perc, míg nem gondoltam Rád!"
Időpont: 2015. február 22., este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja (20. alkalom)
Elmondhatatlanul boldog vagyok! Vasárnap este átélhettem a 20. előadásomat, ami olyan szép volt, hogy nem találok rá igazából megfelelő szavakat. A színészek kiválóan teljesítettek, az egyik legeslegszebb előadásnak voltam a részese. Nem is tudom, hogy láttam-e valaha ennyire egyben az egész történetet, ennyire életszerűen megalkotva a darabot. Mindenki odatette magát, egyszóval - átéltem. Az egész társulat büszke lehet magára! Hatalmas gratuláció érte! Sasvári Sándorhangilag sokat fejlődött, a legutóbbi alkalom óta. Amikor énekelt nem is hittem a fülemnek, hogy azt a Sasvárit hallgatom, aki korábban nem tudta még a magas hangokat sem kiénekelni. De most, minden megváltozott. A Fantomja lenyűgöző volt, pimasz, provokatív, teli szenvedéllyel, félelemmel, nagy szeretettel. Ő is úgy énekelte a "Bravisszimá"-t, ahogyan megszerettem és megszoktam már. Sasvári játéka kimagasló volt, a Fantom által képviselt széles paletta minden mozzanatát tökéletesen alakította, és általa újra azt az Éj zenéjét élhettem át, amiben már régen volt részem, bár előzőleg Posta Victor is szépen elénekelte. Sasvári előadásmódja, az éneke teljesen olyan volt, mint egykor. Nem voltak hangos felkiáltások, bizonyos szavak hangsúlyozása. Lágy volt és kellemes. Imádtam. Az átélés meg egy plusz.
Krassy Renáta Christine-je csodálatos. Hangilag ő is kiemelkedő, imádom. Játéka lenyűgözött, különösen az tetszett, hogy La Carlotta-val próbál a Hannibál jelenetben kapcsolatot teremteni, nyugtatni, miután ráesett az egyik ponyva. Ezt a két kolléganője nem teszi, ők kevésbé vesznek róla tudomást, vigasztalni sem próbálják, csak állnak egy helyben, és meg vannak ijedve. Reni még úgy is kitűnt, hogy egy erősebb kapcsolatot épített fel, Meg és Christine között. Természetesen, ehhez kolléganője is páratlanul jól hozzájárult, Kuthy Patrícia személyében. Az Il Muto-ban, és a Maszkabál jelenetben láttam, hogy össze vannak hangolva. Reni könnyeden adta elő a Gondolj rám!-ot is, igazán olyan érzést keltett az emberben, hogy igen, ez a lány, egy kórista volt, de lám, most túlszárnyalta mindenki képzeletét. Rendkívül édesnek találtam őt, a szám végén, kap egy rózsa szálat a Fantomtól. Mosolyogva magához szorítja a virágot, aztán, mint a jól ismert játékot "szeret, nem szeret" játszotta. Egy csoda az előadása, harmóniában a Fantommal és szeretnivaló a Raoul-lal. Renit nagyon szeretem, a karaktere sokkal jobban átgondolt, szeretnivalóbb, a Fantomhoz való viszonya igazán megható a zárójelenetnél.
Bot Gábor Raoul-ként igazán megnyerő, fess férfi volt. Szeretem őt ebben a szerepben, nagyon aranyos volt, az Angyali hangban, ahogy győzködte Christine-t, hogy ő egy régi ismerőse. Amikor megpróbált a Temető jelenetben a Fantommal harcolni, - igaz, nem éreztem a játékában nagy erőt, bár mondjuk úgy, hogy ezt nem vettem észre, hiszen Gábor aznap duplázott, így az első előadás is jócskán kivehetett belőle. Úgy tapasztaltam, hogy őt talán jobban megviselte az akasztás, mint Bálintot.
La Carlotta-ként Pándy Piroskát volt szerencsém látni, aki fülsüketítő hanggal rendelkezik, ám ő most kifejezetten jó volt és kellett is. Élethűbb volt, jellegzetes gonosz boszorkány, a Primadonna szám alatt kotorászott a kis táskájában, és próbált mindenkit túlénekelni, ahogy ezt a szerepe megkívánja. Pándy művésznő ébresztett rá, hogy nemcsak Sáfár Mónika tudja jól alakítani Carlotta-t a színpadon.
Umberto szerepében a rég nem látott Pankotay Pétert figyelhettem meg, aki ezúttal nem alakított vicceset, például csúnyát mutatott a Fantomnak a Primadonna-Levelek szám alatt, ám ennek ellenére elmondható, hogy humor volt a karakterében. Mindig nagyon jó látni, átélni, hogy a színészek miként módosítgatnak a karaktereiken, vagy a szövegükön, hogy változatos legyen, olykor megnevettessenek vagy sírásra késztessenek bennünket. Más volt a játéka, a 2. felvonásban, amikor a Don Juan próbát tartották. Pankotay tisztára kikészült, majdnem azt hittem eltávozik a színről, olyan szinten kiakadt. De visszafordult és kommunikált Christine-nel a zenéről, amit ő nem lát annak. Majd a lány Madame Giry-vel folytatta tovább a beszélgetést. A Primadonna majdnem nekiment a balettmesternőnek, szóval volt itt jócskán felháborodás. Sokkal több élet volt ebben a jelenetben, mint eddig bármikor. Igazán jól felépítették, az embert kíváncsivá tették, hogy mi fog végül történni? Különbség, Gerdesits Ferenc Umberto-jához képest, hogy Pankotay a saját kottájára mutat, míg Gerdesits a Primadonna papírfecnijére, amikor arról beszélnek, hogy a Don Juan-ban nincsen semmi zene (holott ezt a Fantom írta).
Kedvenc direktor párosom, most sem okozott csalódást, imádtam őket. Annyira jól játsszák, teljes összhangban, Szerednyei Béla és Weil Robi. Bár ezúttal csak Szerednyei volt, aki táncot lejtett a balett jelenetben - legalábbis én így emlékszem. :)
Hivatalosan is kijelenthetem, hogy a kedvenc Madame Girym és Meg Girym, nem más, mint Bajza Viktória és Kuthy Patrícia. Nagyon szuperek voltak, teljesen valóságosak. Minden színpadon tanúsított mozdulatuk, a mimikájuk, a gesztusok, mind hihető volt. Tetszett, hogy Madame Giry bátorítja Christine-t a nagy beugrásra (Ügyes légy). Ahogy Meg a háttérben áll, és drukkol a barátnőjének, majd amikor látják, hogy a kóristalány magabiztosabbá válik, anya és lánya kedvesen összemosolyognak. Ez derültséget okozott számomra, mert valószínűleg ilyenkor nem mindenki a mellékszereplőket (is) figyeli, viszont én megtettem, és elégedett voltam a látvánnyal. Az igazgatók irodájában szintén összhang van a két nő között, illetve Madame Giry nemcsak lányára, de Christine-re is figyel és ez fordítva is igaz. Patrícia Meg-ként nagyon aranyos, tényleg egy barátnőt jelenít meg a színpadon, aki a Maszkabálon is segíteni próbál Christine-nek, miután ő elfut, utána siet Meg, hogy vigasztalja. Az Il Muto-ban táncol, és Reni, amikor felismeri a Fantomot a hangja alapján, átöleli Meg vállát.
Úgy éreztem, hogy minden a helyén volt. A harmadik jelenettől kezdve éreztem, hogy ez az előadás bizony a tapsrendél nem lesz huhogásoktól mentes. És, bizony így történt.
Köszönöm, hogy számomra ilyen csodálatos 20. előadást a színészek és a közreműködők létrehoztak. Boldog vagyok! :)
Videóérdekesség - Az angyali hang, előadók: Krassy Renáta és Bot Gábor:
Időpont: 2015. február 19. csütörtök este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja
Sok hónapnyi tengődés után, végre ismét színre vitték a Madáchban Webber híres darabját, Az Operaház Fantomját. Már szinte tűkön ültem. Közben megjelentek új trónbitorlók is, tehát a prágai, az észt és a román non replikák... A variánsok örömmel vegyes szomorúsággal töltöttek el, mert jó, hogy vannak új feldolgozások, de mi van a magyar változattal?Úgy a szívemhez nőtt, egyik előadás sem hasonlítható hozzá, van benne egy varázslatos töltés, amitől az ember függővé válhat, folyton többet és többet akarva... Hiányzott, rettenetesen. De most, hogy végre itt van, elérkezett a többszöri látogatás ideje is. Ebben az évadban összesen 21-szer fogják játszani. Szerintem azért ez nem olyan sok, viszont reménykedem abban, hogy nemsokára sor kerül egy 800. jubileumi előadásra is. Nagyon boldog vagyok most. Vidáman kelek, a nappalaim is hasonlóan jól telnek.
Az örömöt megelőzte a nyughatatlan idegességem, mivel imádom összehasonlítani a Fantomokat, Christine-eket és Raoul-okat, de van, hogy a fontos, ám mellékszereplőkként megnevezett művészeket is górcső alá vonom. El akartam kerülni az ugyanolyan szereposztást. Már novemberben meg kellett vennem, az egyik kedvenc helyemre (csak annyit árulok el, hogy erkély rész) a jegyeket. Volt bennem félsz, hogy úgy jön össze megint a szereposztás, mint korábban... Ezt elszerettem volna kerülni, így türelmesen, de izgatottan vártam, mikor fogják a színészek közölni időpontjaikat. Elsőként Sasvári Sándorról értesülhettem. Ő a legidősebb Fantom a magyar változatban. Hangilag tényleg nem a legjobb, de a játéka!! Az fenomenális. :) Vasárnap vele fogom megnézni. Szóval, Sasi kitette, majd Mahó Andreánál is megláttam a szerepeit, köztük felfedezve, hogy egyáltalán nem lesz nekem a Christine-em egyik időpontom alkalmával sem. Annyiból sajnálom, hogy a frissen szerzett tapasztalatok birtokában, őt nem tudom majd összehasonlítani a másik két lánnyal. Mivelhogy szerencsésen, kétszer Fonyó Barbarával, egyszer pedig Krassy Renivel fogom látni az előadást. Bot Gábor és Homonnay Zsolt oldalán is szerepeltek időpontok, ám itt már korábban megtudtam állapítani, hogy Zsolt nem lesz Magyarországon, amikor februárban az első pár előadás lemegy, mivel ő külföldön fog szerepelni kollégáival. Csengeri Attilán, a szép Fantomon :) - múlott tehát minden. Elkönyveltem magamban, hogy Attila lesz 19-én, de titkon reméltem, hogy mégsem. Végül, ez utóbbi kérésem teljesült. A közösségi oldalon, találtam rá az időpontokra, és a 19-e nem szerepelt közöttük. Majdnem biztos volt tehát, hogy az egykori első Fantomommal élem át 2015-ben az első előadást. És, így lett, mert a színház honlapja is megerősített ebben.
Az darab történetét, már tucatszor elmeséltem. Most csupán a méltatás és az érzéseimre hagyatkozva fejtem ki gondolataimat.
"Jelen lenni és megélni." - lehetne ez a mottóm is, mert most valóban ilyen érzésekkel ültem a nézőtéren.
A színházba jutás során nem történtek zűrök. Végre, egyszer senki és semmi nem fusztrált. Csak magamban pörkölődtem, mi lesz, ha visszamondja? - és effajta gondolatok jelentek meg előttem. Végül a színházban megbizonyosodhattam arról, hogy az a szereposztás jelenik meg, akiket már hetekkel ezelőtt meghirdettek. Posta Victor Fantom, Fonyó Barbara Christine és Magyar Bálint mint Raoul.
Az előadás rendben lezajlott, bár voltak bakik, amit nem mindenki vett észre, csak az aki igazán ismeri.
A hosszú várakozást követően, jó volt újra közelről látni a jelmezeket, a díszletet, a színészek játékát, a mimikájukat. Egyszerűen egy csoda. Csillárkát is örömmel üdvözöltem, illetve a Zenedobozt, amelynek most újabb hangzást alakítottak ki lent a zenekari árokban. Nem úgy szólt, mint mindig, más volt. Mivel hónapok óta csak a képeim vannak a darab jelenteiről, velük dolgoztam, ezért hatalmas élmény volt közelről látni a szép ruhakölteményeket, felfedezni újdonságokat, megállapítást tenni a jelenetekhez. A csillár felhúzásánál éreztem: akárki, akármit mond, a legszebb non replikát nézem.
Szereplők
Posta Victor - Ő lehetne a legeslegjobb Fantom, de meg kellett mérkőznie a karakterrel.
Arra próbálom felhívni a figyelmet, miszerint ő egy érzelmesebb férfit
ábrázol a színpadon. Pedig tudjuk, hogy a Fantomnak több arca is van, és
sajnos nála pont ez hiányzott. Szenvedély, düh, erő, pimaszság, őrület,
a szomorúság, csalódottság - ez mind eltűnt nála. Szinte
lélektelenül játszotta végig a szerepét. Nem adta ki a dühét, nem volt benne pimaszságra hajlam, pl. az Il Muto jelenetben. Erőtlen volt a hangja, mintha visszafogta volna magát. A tükör jelentnél megcsúszott a hangja. "A Brava, brava, bravisszima"-t szebben ejtette, mint a másik két Fantom, és ahogy én szeretem, azaz az utolsó szótagot nem mondta ki. Fonyó Barbarához fűződő viszonya tetszett, ahogy a nő érintkezett az ária résznél vele, az egymás felé kinyújtott kéz, szép mozdulatsor volt. A legszebb Éj zenéjét ő énekelte, nem voltak hangos felkiáltások hangsúlyozva ezáltal bizonyos szavakat, nem rohant. Lágy volt, kellemes a fülnek. Az utolsó jelenetben, Victor erőtlen játékban, nem szenvedélyes, "sokszor" úgy mond szaladgál, nagy köröket ír le a színpadon. Nincs benne erőszakosságra hajlam, mint kollégáiban (persze, ők is csak finomabban teszik ezt). De, amikor Raoul megérkezik a Labirintus jelenetben, olyan csábítóan dallamos volt a hangja. Huh, nagyon tetszett.
Pedig én úúgy drukkoltam, hogy
jól csinálja, hogy az előadás végén a tapsrendnél örömujjongásban
törjenek ki az emberek. De sem fütty, sem huhogás a nézőtérről nem
érkezett, egyik szereplőnek sem. És ez eléggé elkeserített. - Bár az is
lehet, hogy sokan nem ismerték ezt a fajta gesztust, szokást, miszerint a
néző huhogással biztatja a művészt, hogy az általa formált karakter
tökéletes volt. Szóval, Victorból hiányoztak a felsorolt tulajdonságok. A
darab végén is, csak elfogadta a tényt, hogy Christine inkább odébb
áll. Nem igazán látszott rajta, hogy ez gyötrelmes fájdalmat okozna
neki. Pedig kellene... :( Victor viszont hangilag olyan csodát művelt,
amit nem lehet úgy szönyeg alá söpörni. Ahogy ő adja elő az Éj zenéjét,
úgy nem tudja bemutatni a két kollégája. Szerintem Victor hangja
tökéletes, számomra, ő a Zene angyala, holott néha kissé
hamisan szólt...
Fonyó Barbara - Első pillanattól fogva átéli és megéli a szerepét, ezért olyan csodás ő, mint Christine. És, igaz, nem egy kistermetű, törékeny nő, ám mégis úgy alakítja a karaktert, hogy erről sikerül megfeledkeznek vagy egyáltalán nem foglalkozom ezzel a ténnyel. Beleélés. A "Gondolj rám" című dal előadásával Christine előtt új lehetőség nyílik. Úgy tűnik Barbara többször nagy levegőt vesz, mielőtt belefog a dalba. Tökéletes átéléssel játssza a félénk kóristalányt. Teljesen zavarban van, izgatott, szinte nem kap levegőt, a jelmeze fodraival babrál, majd fokozatosan, szépen, lassan felbátorodik, és a hangja teret nyer. A kedvenc ruhám újra feltűnik - bár attól féltem, hogy nem készülnek el a szobalányok, mert most lassabban tudták felöltöztetni Barbarát. Aztán szerencsére nem így lett. A dal alatt meghatódtam, bevallom, a vidámabb zenék esetében is mostanság könnyeket morzsolok el, örömkönnyeket. A Primadonna - Levelek (második felvonásban) láttam közelről a mimikáját, olyan jól ábrázolta az összezavarodott, majd a dühtől szétrobbanó nőt. Barbara megható a temető jelenetben, az én szívemet megérintette. A csókjelenetnél teljesen átadja magát az érzésnek, átöleli a Fantomot, aki csak nagy nehezen viszonozza az ölelést. Amikor szétválnak, mindketten az ajkukat fogják, bár Barbara az, aki egy másodperccel tovább tartja a kezét a száján. Végül is ő az, aki majd visszajön a folytatásban (ami még nálunk nincs)....Szóval, inkább Barbara az, aki rácsodálkozik az érzésre. A búcsúnál picit megrázza a fejét, és hosszan tartják egymás kezét, míg el nem szakadnak. Ő a legszexisebb Christine, mivel az Éj zenéje alatt megint lábat villantott, a leleplezésnél is. :)
Magyar Bálint - Vele most nehéz esetbe ütköztem. Eleddig Bot Gábort szerettem, mint Raoul-t, erre Bálint olyan produkciót nyújt, hogy meggyőzött arról, ő is jó tud lenni. Egy fiatal, fess kiállású férfit láthattam. A Christine-nel való első találkozása is üdítő volt, nem éreztem, hogy csupán a szöveget mondják, életszerűbb volt. Barbarával harmóniában voltak. Érdekes volt látni az elgondolkodó Raoult, ahogy az ötös páholyban áll az Il Muto című opera bemutatásakor, és a könyöklőn, ökölbe szorított kezét a homlokának támasztja. Erőteljes volt az alakítása, bár a dühös fenyegetés, az hiányzott a részéről.
Észrevételek - Újdonságok
Kisebb szerepeket magukra öltenek ilyenkor, holott nagyobb darabokban is láthatjuk ezeket a színészeket. A kórusban felismertem Sándor Dávidot és Szentirmai Zsoltot.
Meghatódtam és átéltem a darab dallamain, főként: Az Éj zenéjét, Gondolj rám-ot és a Szeress, csak ennyit kérek én. - Ugyanúgy ezeknél a daloknál én kezdtem meg a tapsot a nézőtéren. Pont a tető jelentnél úgy tűnt, mintha a közönség megint nem tudná, hogy kell-e véleményt nyilvánítani taps formájában vagy sem.
A maszk levétele vagyis a Leleplezés - most kifejezetten tetszett. Mindketten megrémültek, Barbara a fejét fogta, Victor a földre vágódott (a színpad előtérében összeesik), onnan térden kúszva közelítette meg Barbarát, bár a nő nem tűnt most olyan idegenkedőnek, mint Sasvári esetében, tőle szinte undorodott. Amikor a maszkot visszaadja, a fájdalmasan síró Victornak, először csak nézi a kezében tartott álarcot, majd ráeszmél, hogy vissza kéne adnia, így feléje nyúl, amaz elkapja, majd a felhelyezést követően magához rántja és erősen szorítja a lányt, - de nem teríti be a köpenyével (ahogy pedig Csengeri szokta).
Primadonna - Levelek. Az első felvonásban történik, hogy egy emberi kéz jelenik meg a külső üvegen, aminek nem is kellene ott lennie...különös és hátborzongató.
Szünetben hallottam a színpadi díszletek átszerelését irányító és végrehajtó emberek hangját
Maszkabál: valahogy furcsálltam a nagy lépcső összeillesztését. Szereplőket illetően: a lépcső alján mindig ott áll a királynő jelmezbe bujtatott szereplő. Olyan jellegzetes a barna jelmeze, ezt lecserélték, ezúttal egy reneszánszbeli, rózsaszín-lilás ruhában láttam. A koronáját megtartotta, arról ismertem meg. (Az utolsó előadásomnál is megjelent ez a rózsaszín árnyalatú ruhával a királynő. Ez volt az évad utolsó előadása és a három főszereplő is ugyanazok voltak)
Maszkabál ismét: Madame Giry (Bencze Ilona)kalapjára ráesett az egyik dobásra használt
farsangi girland, Meg (Lóránt Enikő) próbálta leszedni róla. Illetve azok, amelyek a
színpadon maradtak, a Don Juan próbája alatt összesereglett szervezők
gyűjtötték össze (ez eleddig nem volt).
Megint lehurrogták az igazgatók a Primadonnát, ezúttal mindketten megbotránkoztak Carlottán, aki Christine-t őrültnek nevezte.
Don Juan jelentben láttam a kulisszákat. A színészeket, midőn Christine és a Fantom együtt szerepeltek a színpadon, egyes művészek kijöttek a pihenőből, hogy kollégáik munkáját megfigyelhessék (szerintem pont Barát Attilát láttam), közben hátul zajlott az élet: fel-lesétáltak a színészek.
A második leleplezés, amely egy szerencsétlen, csúnya arcú férfit ábrázol - ahogy leveszik róla a maszkot, rögtön előre szalad a színpadon. Múltkor egy pillanatra lefagyott minden, ezúttal lendületesebbre sikeredett. Nem volt 5 perces elmélkedés, minden flottul lezajlott.
Tapsrendnél poénból Firmin igazgató (Galbenisz Tomasz) megtörli a földet, hogy tisztára léphessen André igazgató (Barát Attila). :)
A bakikról
A Prológus jelentben Magyar Bálint nem hozza teljesen tökéletesen az idős Raoul képét, mondhatni gyorsabban foglal helyet a széken a kelleténél.
Lehet az egy fars hang, ezúttal pont a Zene angyala elcsúszott egy hangon, amikor a tükörben állt és Christine-t magával akarta vinni.
Victorhoz fűződik egy másik baki is: amikor a Fantom elénekelte az Éj zenéjét, nekilát megalkotni a saját operáját. Láthatjuk mennyire elvonja ez a figyelmét, teljesen belemélyed a munkába. Christine-t csak kicsit takarja be a köpenyével, de az igazi baki az most jön: azaz a Fantom komponál, nincs megelégedve azzal, amit írt, így a papírlapot összegyűri és elhajítja. Csakhogy Victor egy kézzel gyűrhette össze, de nem eléggé erősen, mert a lap, csak pár centire tőle esett a földre. Így ez ott maradt, a balerinák fellépéséig, szétpréselte a vasfüggöny is. Csak a Primadonna jelenetben vette észre a Firmen-t alakító Galbenisz Tomasz a kottapapírt. Mivel amúgy is lehajolt, gyorsan átnyújtotta a színpad szélén ücsörgő súgónak. Ezt, aki rákoncentrált, láthatta, aki nem az most megtudhat egy kulisszatitkot. :)
A Primadonna című szám elejét a zenekar elsiette, a színészeknek gyorsan kellett reagálniuk.
Raoul jól tűrte a lógatást, nem is himbálódzott, így a figura a hitelességét vesztette. Ő is nagyon belenyugodott a helyzetébe, hogy elkapták, legalább védekezhetett volna, aztán végén őt kellett összeszednie Christine-nek.
Az első felvonás végén - holott lett volna bőven idejük, - késtek a színpadi háttér megjelentetésével. Az előfüggöny takarásából kilépnek az Il Muto szereplői, majd a függöny szétrebben, és az álközönséget ábrázoló vászont kellene látnunk, ami késve és sietve érkezik le, gyorsan. A csillár már a helyén van. (A zuhanás megint erőteljes, és összerázkódtam tőle.)
Joseph Bouqet felakasztása előtt, láttam a bábu lábát a zsinórpadlásra próbálták felhúzni.
Nekem a hibái ellenére is tetszett ez a változat, ráadásul visszahozta azt az előadást, amely életem első Fantomja volt, amitől egy varázslatos kapcsolat létrejöhetett.
Az előadás legismertebb száma a Szóló szaxofon. Érzelmes, romantikus dal. Sokan szeretik, többek között én is. A darab beharangozása izgalommal töltött el, aztán a kedvem lelohadt, mert volt szerencsém pár dalt meghallgatni belőle, a szaxofonon túl... Nos, az Amerika iránti erőltetett imádás, számomra a legelrettentőbb kompozíció. Emiatt is, sokáig halogattam az előadás megtekintését. Pontosabban 2013 óta nem igazán akarództam elmenni rá. Aztán jött egy váratlan fordulat, amit Kerényi Miklós Gábor nagyon jól kigondolt...
Szereplők tekintetében ragaszkodtam volna anno egy Vágó Zsuzsihoz, ő a kedvencem az operettes művésznők közül, ám ezúttal lecseréltem úgymond őt, mivel a képbe jött egy izgalmasabb előadó. A megnevezés korrekt, mert Hien nem színészképzőben cseperedett fel. Évekkel ezelőtt a Megasztár X. szériájában, a döntős 12 főből álló csapat tagja volt. Kislányként ismerhette meg az ország, de mára felnőtt nővé érett. Az Operettben szerepel, de csak pár előadás erejéig a Miss Saigon Kim karakterét alakítja. Az, hogy vietnami származású lányként megkapta a szerepet, egyedülálló, és bennem új távlatokat nyitott, másfajta szemszögből érdeklődni kezdtem az előadás iránt. Hiszen, ki más játszhatná ezt el jobban, mint egy vietnami leány, akit nem kell kifesteni, hogy hasonlítson a jellemző ázsiai emberek arckifejezésére, nem beszélve arról, hogy az idősebb rokonai között találhatunk olyan embert, aki e borzalmas körülményeket el kellett, hogy szenvedje...
Nem haboztam, és rögtön félretetettem két jegyet az előadásra.
A színházba megérkezés
Korábban kellett elindulnunk Anyuval, mivel aznap érkezett Budapestre Putyin orosz elnök, és konvoja sok felfordulást, bonyodalmat okozott a fővárosban. Izgultam, hogy munkából időben haza érek, mindent elintézek, amit ekkor elszoktam intézni, illetve sikerül időben megérkeznünk a színházba. A 9-es busszal nem volt gond, eljutottunk a Báthory utcáig, ott leszálltunk, végig gyalogoltunk egy hosszú utcát, mígnem elérkeztünk a színházhoz. Még időben. Bár el lehetne mondani ezt a szervezésről is...Mivel, letettük a kabátokat (aznap a 9-es gondot okozott, ezért kényszerítve voltam, hogy a 86-ossal menjek haza...), a 86-os bilétát kaptuk kézhez (egyáltalán nem ironikus)... Aztán csak várni és várni... ismerős arcokat is felfedeztünk az előcsarnokban, illetve még a bemenetelnél láttuk, hogy újra indult az Operett shop üzemeltetése. A tolakodás után, jegyellenőrzés, ruhatár körüli lődörgés, majd hosszan tartó várakozás következett, közben felmértük a színházba járó társaságot is... Szóval, sokáig várakoztunk, lehetett hallani, hogy éppen a beéneklés zajlik...19.00 óra előtt kb. 5 perccel nyitották meg az ajtókat, végre betérhettünk. És mégsem mehetett minden zökkenőmentesen, mivel elfoglalták a helyünket. Ám, ezt sikerült intelligensen megoldanom.
Még az előadás elkezdése előtt, meglepetések meglepetése volt, hogy a volt igazgató, Kerényi Miklós Gábor megjelent a színpadon. Nyelvbotlásként értelmezte, hogy egy "zavart" pillanatában még mindig az Operettnek a igazgatójaként jellemezte magát. Ezt persze a hálás közönség tapssal jutalmazta... (Mi speciel nem, mert nem szeretjük a dirikémet...). Szóval, a létének az értelme csupán annyi volt, hogy elmagyarázta a darabot nem lehetett volna bemutatni ma este, mivel két színész is, akik egy szerepet formáltak, mindketten lebetegedtek. Szerencsére volt nekik egy tartalékuk, aki több évvel ezelőtt alakította a figurát, így nem jelenthetett számára akadályt a beugrás. Tehát a nap hőse, Földes Tamás volt. A volt igazgató, azaz a jelenlegi művészeti igazgató tájékoztatása előtt, már sikerült a színház honlapján a szereplőváltozásról értesülnöm. Elsőként az döbbentett meg, hogy nem Mészáros Árpád Zsoltot fogjuk látni, mint Professzort, hanem Szabó P. Szilvesztert. Az előzetes kiírás szerint Mészi lett volna, de mivel kiutazott külföldre, amit nem értek, hogy hogyan engedhette meg a színház, ha egyszer már volt beosztása - jó, tudom, a színháznak jogában áll változtatni a műsoron... - de mégis azért eléggé csalódott voltam, illetve, aki John-t mutatta volna meg nekünk, ő lebetegedhetett (bár pontosan nem lehet tudni), és a másik szereplőt nem riasztották, így egy régebbi szereplő, Földes Tamás lett aznap este a megformálója a karakternek. No, ennyi meglepetés volt. Illetve, amikor az előcsarnokban várakoztunk, már az gyanús volt, hogy Kero hirtelen megjelent a tömegben, de gyorsan eliszkolt - ő mindig olyan észrevehetetlen tud lenni...
Az előadás megkezdése előtt három nyelven (magyar, angol és német) elmondták a szokásos dolgokat, amiket nem szabad csinálni a darab menetele alatt. Illetve, ami furcsa és eddig még nem hallottam, felhívták a figyelmet arra, hogy erős hang és fényeffektusok várhatóak a műsor elején. Tehát, tessünk vigyázni... :) Végül megkezdődött az előadás, és valóban, minden úgy történt, ahogy mondta....
A vietnami háború idején, Saigonban játszódik a történet. Az Operettben a Rebecca musical bemutatása óta a háttérben felhúzható széles vászon mindig nagy szerepet kapott. Erre a felületre vetítettek most is ( leginkább a zenekari árok ötletes filmezése tetszik a legjobban a tapsrendnél). A vásznon egy helikoptert láthattunk, amely rakétákat lő ki, a színpad egyes sarkain betalált, hangos fény és hangeffektek itt jelentek meg... Összerázkódik az ember ettől, utána még a katonák is lövöldöztek kicsit... Az amerikai támaszpontot, ahol dúl a harc, hirtelen felváltja egy új kép. Egy emeleti szoba, ahol Kim, az árva vietnami lány, munkát kér egy kétes hírű férfitől. A Professzor munkát ad az általa üzemeltetett kéjbarlangban, így van, ez egy piros lámpás ház vezetője volt. Kim kirí a sok romlott nő közül, a "főasszonyság", a Professzor parancsára gondjaiba veszi és a lányt, felöltözteti egy hozzáillő, tisztaságot sugárzó, fehér öltözékbe, ami tradicionális vietnami ruhadarab. Kim nem ehhez a világhoz tartozik, ezt láthatjuk, teljesen eltér azoktól a nőktől, akik körülveszik. Aztán, betérnek az amerikai katonák a bárba... A főasszonyság szintén szabadulni szeretne a helytől, kérleli a partnerét vigye el, de az szinte belerúg, elutasítja, csak inni akar, aztán megdönteni (csúnya szóval) a nőt... A főasszonyságnak ez a száma, ő panaszkodik a világról, amelynek rabja, és amiből nem szabadulhat. Kicsit túl erős a hangja véleményem szerint. Történik még egy szavazás is, ki legyen a Miss Saigon? Ezt a megmérettetést, ő nyeri meg.
Megismerhetjük a visszafogott Christ, és barátját Johnt, aki egy igaz szívű ember (majd a későbbiekben megtudjuk miért gondolom én ezt). Lehet John vagy egy katonatárs, de lefizetik a Professzort, hogy szolgáltasson Chrisnek egy lányt, aki tiszta, és megkapható. A férfi nem gondolkozik sokáig, és az új lányt javasolja a figyelmükbe. Kim és Chris egymáshoz sodrodnak, a fiú sajnálja, és nem akarja vele eltölteni az éjszakát, míg Kim erősködik, hogy ez a munkája, ez a kötelessége. Közben az egyik katona egy szaxofonnal felpezsdíti a közönsége hangulatát, ekkor hangzik fel a szóló szaxofon először, még ének nélkül. Chris végül belemegy a dologba, és másnap szorongásokkal telve ébred, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy egy kedves és tiszta lányt ő rontott meg, és, hogy a világ, amiben él erre a borzalmas sorsa kárhoztatja. Úgy gondolja, hogy a lány többet és jobbat érdemel, el kellene vinnie magával Amerikába. Kim elmeséli az élettörténetét, ahogy látta a családját elmenni...
Sokat gondolkodnak, hogyan és miként lépjenek, hogyan viselkedjenek, hogyan vészeljék túl a háborút... Egy lehetőség van, ha összeházasodnak, és elmennek innen. Kim eltervezi az eljegyzést, kínai nyelven énekel, és minden egykori nőtársa immáron ruhában, felöltözve kimonoban látható a színpadon. Nagyon jellegzetes, meghitt ez a jelenet, Kim a kis bőröndjébe rejtette minden kincsét, két gyertyát vesz elő, meggyújtja őket és a szellemekhez szól. Társai vele együtt imádkoznak, Kim Christ tanítja, hogyan kulcsolja össze pontosan imára a kezét. Végül rózsaszirmokat dobnak rájuk, és kínai nyelven fogadalmat mond a lány, Chris szerint ez a legszebb, amit valaha hallott. Megmosolyogtató és megható pillanat volt. Ám a volt jegyes, visszatér és egy revolverrel hadonászik, visszaköveteli, ami az övé, Kimet. Ám a lány arra hivatkozik, hogy a szüleik kötötték meg anno a házassági szerződésüket, de mivel ők már, sajnos nem élnek, így ez a szerződés jogosultságát veszti. Mindenki úgy él, ahogy és akivel akar. A volt szerető megfenyegeti a párt, majd távozik, mivel Kim folyton Chris elé veti magát. Miután elment, minden visszaáll, ám a zavargást még fel kell dolgozniuk. Chris a férfi után ered, végül visszatér, nem érte utol. A szertartást követően kettesben maradnak, ekkor hangzik fel kettejük előadásában a Szóló szaxofon. Soha ennél szebben nem mutatták még be a dalt. Rettentően tetszett, kellően érzelmes, kellő mértékben szép, mind érzelmileg, mind látványban teljességet alkotott. A duett vége felé megjelenik az amerikai őrtoronyban a szóló szaxofonos, akit már korábban láthattunk, Kim és Chris odarohannak alája, és ott énekelnek, a duettjük végét megzavarja a fegyverek tűzének ropogása... Kim Christ, arra kéri, hogy a bőröndjét vigyék magukkal, így a fiú még a dühös fegyverek kereszttüzében odafut a bőröndhöz, majd felkapja, és a lánnyal együtt elmenekülnek a helyszínről. Chris szabadságot kér, hogy hadd lehessen Kimmel, ezt megbeszéli John barátjával, aki az őrállomáson van.
Jelenetváltás. A Kínai Népköztársaság bemutatója: látványos zászló dobálok, parádés fegyverforgatók felvonulása, gimnasztikai szalagokkal való levegőben táncolás. Mindenhonnan Mao Ce-tung képe néz vissza ránk, hatalmas szobrot is megmozgatnak. Volt egy kínai sárkány is - ez vicces volt, tetszett. A parádé közepén feltűnik egy ismerős alak, aki a nép lányait eladta szolgálataikért cserébe, ezért börtönbe vetetnék, ám ezt meggátolja valaki. Egy ismerős férfi, aki nem más, mint Kim volt jegyese. Tábornoki címet szerzett magának, és még mindig nem hajlandó lemondani a lányról, így alkut ajánl a Professzornak: a szabadságát úgy kaphatja vissza, ha cserébe felkutatja Kimet és átadja neki. Mindez három évvel később történik.
Kim egy elhagyatott viskóban él, látszólag egyedül, majd kiderül, hogy az amerikai katonától született egy gyermeke, akiért az életét is odaadná, csakhogy a gyermek boldogan élhessen. A volt kérő, mivel a Professzor elárulta hol tartózkodik a lány, meglátogatja, és arra kötelezi, hogy éljen vele, hisz most végre mindent megkaphatna, de Kim ellenszegül, és elutasítja a férfi ajánlatát, ő a férjét várja vissza. Bár, mindenki tudja, hogy a katona nem fog visszajönni érte, ő rendületlenül bízik benne. Ami végtelenül csodálatra méltó és egyszerre rettentően naiv a viselkedés. A volt jegyes meglátja a gyermeket, és meg akarja ölni, a Christől kapott fegyverrel Kim lelövi a férfit. A halála viszont egy életen át kísérti a nőt.
Amíg a gyermekről nem tudunk egy jelenet erejéig egy képben összevonva láthatjuk Amerikában Christ, aki új feleségével közösen él, ám a nő nem érti, hogy a férje miért alszik mindig szorongva, gyakran rémálmai vannak, és ő hiába próbálja nyugtatni, ez nem sikerül neki. Tudni szeretné mit élt át a férje a messzi távolban. Ki az a Kim? - akit folyton szólogat. A másik oldalon, pedig ott van a lány, Kim, aki egyedül áll, és csak abban reménykedik, hogy volt kedvese visszatér hozzá, hiányolja.
A gyilkosságot követően Kim és a gyermeke már csak a Professzor pártfogását remélhetik, ám a férfi erősen tiltakozik ellene, nem tudja mennyire lesz megoldható, hogy elhagyhassák az országot. Végül megpillantja a gyermeket, akit magához ölel, és unokaöccsévé fogad. Így hárman, közösen útnak indulnak. A férfi lefizeti az őrt, majd a naplementében láthatjuk eltávolodni őket. Ez az első felvonás vége. (A vasfüggönyre kivetítenek vietnami menekülteket.)
A második felvonásban magyarázatot, választ kapunk arra, hogy miért alakulhatott úgy a cselekmény az első felvonásban, ahogy történt. A legkiemelkedőbb jelenet, amikor Christ kényszerítik, hogy menjen a csapatával vissza az anyaországába. Ő ellenkezik, mert Kimnek megígérte elviszi erről a borzalmas helyről, hogy a szabadság országában új életet kezdhessenek. Mindent megtesz, hogy megtalálja, de hiába, a kerítésen nem engedik át a felettesei. Kim is próbálkozik a rácsok túloldalán, de folyton csak nemleges választ kap. Próbál felmászni a kerítésre is, de mindig lehúzzák. A tömeg a rácsok mögött szintén menekülni akar, a katonák megpróbálják visszatartoztatni az embereket. Két világ mutatkozik meg: a szabadok és a rabok. Kim nem jut be, Chris nem jut ki. Végül a férfi kénytelen elhagyni a katonai támaszpontot. Megérkezik a helikopter, és neki el kell mennie vele, még egyszer utoljára, hosszan kinéz a fülkéből, aztán becsukódik az ajtaja, és az amerikaiak távoznak, hátrahagyva az élni vágyó sok lelket...
A felvétel az Aranypálca című karmesteri versenyen készült. Kim karakterét Vágó Zsuzsival láthatjuk, míg Kocsis Dénest Chris szerepében.
Kim felfogása nagyon naiv, az ő életében a fiú jelenti az életet, a reményt. Ő a napfény az életében, míg Chris számára a lány a holdfényt jelenti.
A második felvonás elején, megint a vietnami háborúról kapunk információkat... Borzalmas... Aztán, már Amerikában vagyunk, John a vietnami félvér gyermekekért küzd, értük szervez gyűjtést. Az összegyűlt úri társaságban vannak, akik sajnálkozva tekintenek a kezükbe adott prospektusban láthatók gyermekek képmásaira, míg mások az érdeklődés különösebb szikrája nélkül, csak átfutják azt. A vendégek között ott van Chris és felesége, Ellen. Hamarosan megtudja, hogy Kim Bangkokban van, és nem egyedül él ott.
John először egyedül keresi fel a lányt, aki megint prostitúcióra kényszerül, ám ezúttal, a Professzor nem a felettese, hanem csak egy alkalmazott egy bárban, de ez is hasonlóan működik, mint a korábbi Saigonban. Ámbár a férfit folyton kérdőre vonja a felettese, amiért az kevésbé aktív a munkája terén, és még a gyermeket sem tűri meg. John segíteni próbál a vietnami lánynak, megígéri, hogy elhozza Christ, de megadja a férfi tartózkodási helyét is.
Kim-et kísérti a múltja, nem lehet boldog, nem adhat boldog jövőt gyermekének, ha vele marad a pici. A férfi, aki egykor a jegyese volt, szellem képében jelenik meg előtte, és figyelmezteti, hogy az amerikai iránt érzett végtelen odaadása nem fog viszonzásra lelni... A férfi teljesen fehéren, mellén egy vörös folttal jelölve, jelenik meg a színpadon. A jelenetben Kimet irányítja, a bűvkörében tartja, hiába fut, előle nem menekülhet.
Kim nagyon boldog, így rögtön a hotelbe megy, hogy viszontláthassa szerelmét. Ám nem vele, hanem annak feleségével találkozik. Kim megdöbben, még a cédula is kiesik a kezéből, amin a cím szerepelt. A két nő szóváltásba keveredik, a vietnami lány rettentően elkeseredik, azt szeretné, ha a pár a gyermeket örökbe fogadná. Ám a nő sajátot is szeretne, Kim elszalad, nem bírja elviselni a fájdalmat. Ekkor érkezik meg John és Chris. Ellen felelősségre vonja a férfit, és felveti, hogy talán nem is szereti őt. Chris biztosítja, hogy csak őt szereti, hiszen amikor ő a mélységekben járt, vele volt, vigasztalta. De, látnia kell a fiát.
Kim elbúcsúzik a gyermekétől, majd kiküldi a szobából játszani, és szíven lövi magát. A gyermek meghallja a lövést, visszamegy és anyját a padlón fekve találja, kezében a Christől kapott fegyverrel (amit még a férfitől kapott, hogy megvédje magát, ha kell - a helikopterrel való haza térés előtt volt ez). Chris és a többiek késve érkeznek meg, a kisfiú, mint mindig elbújik, ezúttal az asztal mögé. Megérkezik a Professzor is, és ő is összeomlik. Kim utolsó erejével megvallja, szeretné, ha vigyázna a gyermekére, és a szerelmük kínai szövegét mondja el, majd kileheli a lelkét. Chris a gyermekre tekint, mindenki szomorúan lehajtja a fejét, csöndes gyásszal zárul a második felvonás vége, és a történet megható befejezést kap.
Díszlet és kedvenc jelenetek: Forgószínpadon láthatjuk a katonai bázist, Kim lakhelyeit, a hotelszobát, és a bárt is. Számomra a legjobban kivitelezett megoldások a helikopteres jelent volt, a szertartás és a szóló szaxofon, az első felvonás vége, a szellem üldözési pillanata, valamint a megható befejezés.
Jelmez: Korhű, megfelel időben a háborús öltözékeknek. Kim eljegyzési szertartáson viselt ruhája tetszett meg a legjobban. A jelmezei között van minden, a pompásabb fehértől kezdve, egészen a szegényes, egyszerű ruhadarabig.
Koreográfia: Nagyon látványos, főként a tömegjeleneteknél, pl.: a kíni felvonulás, vagy az amerikai álom. De, a két főt követelő jelentek is tökéletesen voltak kivitelezve, főként a szóló szaxofonnál.
Zene: Semmi sem maradt meg... Csak egy száma van a Szóló Szaxofon, az Érted adnám életem, illetve az Amerikai álom (amit a Professzor képzel el a szabadság országáról) - bár én ez utóbbit nem nevezném kiemelkedőnek. A Szóló szaxofon volt, mint egyetlen értékelhető dal, többször ismételve. A két előadó, Hien és Kocsis Dénes nagyszerűen énekelték.
Érzelmi világa: Azt hiszem az eddig látott darabok közül ennek volt a legmélyebb, legerősebb érzelmi hatása rám. Különös mondanivalója van, végül is a vietnámi háborúról szól, az emberekről, akik a harcban életüket vesztették, a gyermekekről, akiket lenéztek... Egyszerre tanulságos, és egyszerre tragikus. Olyan előadás, amely az emberi érzelmekre irányul, és nem bírod ki sírás nélkül.
Szereplők:
Kim - Hien
Érte mentünk el a színházba, holott nagyon is ódzkodtam a darabtól, főleg az amerikai szám miatt, mert idegesített... A lényeg, hogy Hien hangja tökéletes volt, sehol egy hamis hang, mindvégig tiszta és bájos maradt. Ő egy virág volt a szeméttengerben. A kisgyerekkel nagyon aranyosak voltak. Kedves volt számomra, ahogy mindig magához édesgette, nevén szólította: Tem. Hien hangilag olyan erős, hogy némelyik operettes művésznővel is felveheti a versenyt, kár, hogy csak erre a két hónapra lett szerződtetve. Szeretni való volt, ahogy Kocsis Dénessel tökéletesen adták elő a darab ismert dallamát. Egyszerű volt, és tiszta, az átélése tökéletes. Érted adnám életem. Míg sajnos a másik dal, nem Hien előadásában szólal meg, ez a hitről szól: Még mindig hiszem.
Chris - Kocsis Dénes
Az én szememben nagyot nőtt, sőt úgy tudom ő tényleg az újoncok közé tartozik. Fiatal és tehetséges, a hangja sokszor olyan volt, mintha Dolhai Attilát hallanám... Játéka szintén meggyőző, Hiennel közösen előadott szaxofon duett méltán kerülhet e legcsodálatosabb duett közé, amit valaha hallottam.
Professzor - Szabó P. Szilveszter
Nem értem miért kellett neki hajlott háttal előadnia a karaktert? Vagy csak azért, hogy a kisgyermek kezét jobban tudja fogni az első felvonás végén? Áh, nem hinném. Mindenesetre ez furcsa volt. Pénzéhes karakter, de van benne bohócságra hajlam, amit már jó régen nem láttam tőle. Pfeifferként szerettem meg, de itt attól féltem, hogy idegesíteni fog a tenyérbemászó modora, meg az amerikai dal, ahogy ő adja elő, irritáló volt mindig számomra, emiatt mindig is féltem megnézni ezt az előadást... De szerencsére a dal nem okozott lelki sérülést nekem, már alig emlékszem rá. :) Szili megható volt, amikor a kicsit a magasba emelte. Nagybácsi lett. :D Jól alakított, tetszett. Tisztára őrült volt.
John - Földes Tamás
Mondhatni ő volt a nap hőse, a darab megmentője. Köszönet érte, bár voltak jelenetek, amikor papírról olvasta a szöveget, szerintem ez megbocsátható bűn. Hiszen legeslegutolsó pillanatban kellett visszatérnie. Szóval, ügyes volt, és a gyermekekért való kiállásáért még inkább pozitív karakternek tartom. Játéka kifogástalan volt. Nem is tűnt fel, hogy idősebb a barátjánál (mármint úgy értem, hogy John-nak nem kell feltétlenül egykorúnak lennie Chris-szel, lehet simán egy idősebb tiszt is).
Összefoglalva: A darab hiszékeny nőkről is szólt, egy borzalmas és tragikus háborútól sújtott helytől való szabadulásról. Az előadás az érzelmekre hat, de zeneileg semmiképpen nem kiemelkedő. Felhívja a figyelmet a vietnami emberekre, akiket a háború szegénységre kényszerített, bűnbe csábított... Bűnbe sodor minket a szeretteink féltése, és ha embert ölünk, annak az emléke örökre velünk marad. Gyötör a lelkiismeret. A főhősnő sem menekülhetett a múltja elől. Úgy érzem, hiába győzködte magát és a feleségét Chris - szerintem nem tett meg mindent, hogy Kimmet magával vigye Amerikába. Ha szeretek valakit, mindent feladok érte, küzdök és ellenszegülök mindennek, csak, hogy vele lehessek, csak, hogy épségben magam mellettem tudhassam. A sok prostituáltakkal kooperáló jelenetek nagyon idegesítettek, ezeket kivettem volna a darabból, holott tudom ennek is léteznie kell benne, de bántotta a szépérzékemet. Ez a darab szintén szerencsétlen szerelmesekről szól, ámbár úgy érzem, ez háttérbe szorul, és erősebb a hit, a szeretet, a féltés jelenléte, és nem kevésbé elhanyagolható tényező, hogy tanító jelleggel is bír.
Tetszett a közös éneklés a tapsrend alatt. Szép volt, csodálatos. Úgy érzem, hogy ezt egy másik színészgárda nem biztos, hogy úgy tudná színpadon bemutatni, mint ők. Tudom, elhamarkodott kijelentés, de letaglózott, amit láttam.
A darab igen sokrétű mű, telítve különféle érzelmi
megnyilvánulásokkal, a szívszorító képektől kezdve a pörgősebb
jelenetekig, ahol megjelenik a tömeg, de innen kiválik mindig egy-egy személy, és az ő szemszögéből értelmezhetjük a történéseket. Mindenki talál benne valamit, amit a maga módján értelmezhet, humort, sírásra ösztökélést, de legtöbbször inkább gondolkodásra késztet.
A tapsrend és kabátok kikérése után sem szakítottunk a darabbal, mivel haza felé menet az Andrássy úton rendőri sorfal állta utunkat, illetve a fejünk felett körözött egy helikopter is. Mi ez, ha nem a darab utóhatása??? :) Putyin elnök konvoja pár perccel később elhúzott előttünk, utána már minket is szabadon engedtek...
Sokáig kellett várnunk, de február harmadik hetében visszatér Az Operaház Fantomja a Madách színházba! Az első előadást február 18-án fogják tartani, a főbb szerepekben Sasvári Sándort, Mahó Andreát és Magyar Bálintot láthatja a nagyérdemű. :)
Nemsokára újabb Fantomos bejegyzésekkel fogok jelentkezni, a blog nevéhez hű maradva. :) Ezúttal öt előadásról fogok nyilatkozni (Igen, megszállott!;D).
Mivel hamarosan a Madáchban újra feltűnik a Fantom, így e hosszan tartó várakozás után, megosztok pár videót. Hallgassátok sok szeretettel! :)
A háttérben dolgoznak, sosem láthatjuk őket, viszont ők is az előadásoknak a részesei. Mindenképpen ismerkedjünk meg velük, a Madách színház munkatársaival, akik jelképesen és hangilag talán nem a legjobbak, de parodisztikus módon, így köszöntötték a csodálatos magyar előadást 2013-ban, 10 éves születésnapja alkalmából. :)
Szereplők: Tóth Vali kelléktár vezető, Benedek Zsuzsa öltöztetők vezetője, Hőnig Zsuzsa produkciós igazgató, Cs. nagy Endre főügyelő, Wettstein Tibor gazdasági igazgató, és Kocsák Tibor zenei vezető.
Új és régi beállók, az ünnepi megnyitó előadáson, Moszkvában. A felvétel még tavaly készült, amikor a Fantomot original változatban orosz nyelven is bemutatták a nagyközönségnek, ezt megelőzte a gála est. Felléptek az ismertebb Christine megformálók, többek között Anna O'Byrne is.
Illetve a dal végénél az ária résznél Tamara Kotova és Dmitrij Ermak láthatók, ők is szerepelnek az orosz verzióban.
De, hogy minden kerek legyen, íme a szereplőkneve: Christine Daaés Anna O'Byrne (London), Lauri Brons (Hamburg),
Tamara Kotova (Moszkva) and three Phantoms John Owen Jones (London),
David Arnsperger (Hamburg), Dmitry Ermak (Moszkva).
A londoni Love Never Dies produkcióból, örömmel ajánlom ezt a videót a figyelmetekbe. Talán az egyik legjobb, legközelebbi felvétel. Christine Sierra Boggess, a Fantom Ramin Karimloo. Ennek az első (kevésbé sikeres) előadásnak a vége is tökéletes volt, miszerint a Fantom nem énekli el még egyszer a címadó dalt, hanem Gusztávval immáron apa-fia kapcsolatot létesít, amely az álarc levételével válik meghatározóvá, a gyermek elfogadja a férfit apjának. A halott Christine-t Meg ringatja, aki belátja hatalmas hibát követett el egy zavarodott pillanatában.
Nyilvánvalóan jobban felfedezhető a két főszereplő között az erősebb érzelmi kötödés, sokkal jobban működik a kémia, mint az ausztráliai páros esetében (Anna O'Byrne és Ben Lewis).
Denk an mich azaz Gondolj rám! (Az Operaház Fantomja) Valeria Link előadásában hallhatjuk. A dal különlegessége, nemcsak az énekesnő szép hangja, hanem maga a zene újrahangszerelése. A második videóban a musical leghíresebb dallamát, az Éj zenéjét hallhatjuk Christian Alexander Müller tolmácsolásában, nagyon emocionális előadásmódban.
Egy nyár esti előadásból vannak a részletek (Sommernacht des Musicals 2013). Valeria Link, mint tudjuk a jelenleg futó német nyelvű, original Fantom produkcióban alakítja Christine Daaé-t (Hamburg, Flora színház), míg a fess úriember, Christian Müller az esseni produkcióban formálta a titokzatos álarcos szerepét.
A harmadik videóban már közösen éneklik a főcímdalt. Egyszerűen fantasztikus, mennyivel dinamikusabbá tudták tenni itt a koncerten a zenét. Az orgona hangja erőteljesebb, a vokalisták is kiváló munkát végeznek a háttérben, ám sajnos, a felvétel minősége nem a legjobb. Viszont még a színészek munkáját szemléltetve, meg kell állapítanom, hogy az ária részt lerövidítik, illetve Müller Fantomja sokkal halkabban követeli a múzsája hangjának erőteljesebb kifejtését - ami szerintem nem rossz elgondolás. :)
Illetve az utolsó videóban Matthias Edenbourgh-ot és Valeriát láthatjátok a hamburgi előadásból.
Nagyszerű ez a produkció! :) Az orosz változatban láthatjuk az original Fantomot, Dmitrij Ermak és Tamara Kotova előadásában. Olyan cukik, ahogy egymás kezét fogják. :) Kifogástalan előadás, mind a hang, mind a gesztusok tökéletesek.
Számon tartom a magyar siker előadásokat is, amiket tudok, igyekszem meg is nézni. Az egyik kedvencem az István, a király (bár műfaját tekintve ez rockopera). Egy különleges alkotás, fülbemászó dallamokkal. A Veled, Uram című darab, az előbbi folytatása, műfaji besorolását tekintve dráma. István király uralkodásának utolsó 10 évét hivatott bemutatni, illetve ködbe burkolózva fejtegeti Imre herceg rejtélyes körülmények között bekövetkező halálát.
Bródy és Szörényi szerzeményét imádom. Vegyes, vidám és erősebb érzelmi világú dallamokat komponáltak az István legenda köré. A rockhangzás erőteljesebbé teszi. A zenéje politikától sem mentes. Minden karakterhez meglepően jó dalszövegeket és zenét írtak, egyet sem tudnék kiemelni, mert mindegyik el lett találva. A darabot, sajnos sosem láttam, de a Király Dombon forgatott előadás hanganyaga meg van, és olykor előszoktam venni. Több évet váratott magára a folytatás. Szokták mondani, hogy az első sikerét egy második nem érheti utol. Lám ez most sem volt másként.
Elmentünk megnézni a darabot. Erősen koncentráltam, hogy akkori időpontra vegyünk jegyeket, amelyen Sasvári Sándor játssza Istvánt. Hogy a többiek kik lesznek? Nem igazán érdekelt, nekem Sasi volt az elsődleges. Szerencsére, aznap őt kaptam meg. :) A Thália színházban, a nézőtéren, a második oldal páholy eléggé közel volt a színpadhoz, így elragadtatással vártam az előadást, bár attól is féltem, hogy meg kell majd osztoznunk további két emberrel a helyeken. Ez végül nem következett be - miénk volt a páholy. (Aztán érthető okokból rájöttem, miért nem volt teljes a létszám a mű unalmassága miatt.) Elkezdődött az előadás, a már jól ismert dallamok (az első Istvánból) felhangzottak...ez még nem okozott gondot...nem baj, ha nosztalgiázunk, vagy memóriát frissítünk... Ám a java még hátra volt...
Az egészben a leginkább dühítő, hogy Janza Kata és Szerényi László nem saját maguk énekeltek. Amikor először énekre nyitotta a száját a művésznő és elhangzott tőle az első pár hang, mélyen megdöbbentem. Hiszen nem a jól ismert, reszelős, karakteres hangját hallottam, hanem a lágyabb, kislányosabb Vágó Dettikéét, aki szintén szerepelt aznap az előadásban, Krisztinát alakította. Emellett pedig a hangját kölcsönözte Janzának. Mint kiderült, nem csak őt, de Szerényi László dallamait is más énekelte aznap. Ez az eset, abból a szempontból volt szerencsésebb, mert Szomor György hangja kevésbé tért el Szerényiétől vagy magyarázható ez azzal is, hogy kevésbé ismert, vagy egyszerűen nem tűnt fel senkinek sem. Még nekem sem. A megdöbbenést inkább Janza előadása váltotta ki, mégis vastapsot kapott a darab végén. Én nem ujjongtam, inkább legszívesebben leszóltam volna a páholyunkból, hangoztatva, hogy CSALÓ!
Úgy gondolom, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és felháborító, hogy egy magát színvonalasnaktartó színház ilyen primitív módszert alkalmazzon! 1. Ráadásul sehol nem volt tudatva a közönséggel, hogy kis módosítás történt a szerepeket illetően...Fel nem volt tüntetve. 2. A hír felkerült az online felületre, és rögtön érkeztek is kommentek. A hozzászólok e hír hallatán mélységes felháborodásukat tudatták, és ők azt tanácsolták, hogy vissza kellett volna követelni a jegyek árát. Ebben igazat adok nekik. Ha valami változás történik, azt általában jelezni kellene.
3. És másik bajom, ha a két színész nem tudott aznap énekelni, mert meg voltak fázva, akkor a két váltójukat nem lehetett volna értesíteni??? Ámbár az is lehet, hogy pont nem értek rá (mert máshol játszottak), és a drága Operettnek biztosan nem füllött hozzá a foga, hogy visszaadja a közönségnek a pénzét. Kifizetünk drága jegyeket, aztán ezt kapjuk? Egy leszinkronizált előadást??? Példátlan és hallatlan pofátlanság!!! Ha még jelezték volna, de nem történt semmi erre utaló jel, hogy a két színész nem tud énekelni ma, ezért másik két társuk fog énekelni helyettük. Megint egy hatalmas operettszínházi csalódás számomra!!!!!
A történet felejtős, ahogy maga a darab és a zenéje is. Feltűnt, hogy sokszor hallani az Istvánból már megkedvelt dallamokat. Ezeknek a folytonos felbukkanása nem tette ezt az előadást kivételessé. Jó, mit is vártunk egy folytatástól?
Történetről: Istvánt, idősebb férfiként, meglett apaként láthatjuk viszont, hamarosan átadja helyét a trónon fiának. Imre herceg eljegyzését tervezi a lengyel királyi házból származó Krisztinával, aki egy angyali teremtés (féltő és úgymond Rékát juttathatja a néző eszébe). Ám a boldogság nem lehet teljes, mert van egy unokatestvér, név szerint Orseolo Péter, aki gátolni próbálja Imrét, barátként tünteti fel magát, miközben ármány módon a család ellen cselekszik, hogy hatalmat szerezhessen. És ne feledkezzünk meg az erdőben bujdosó pogányokról sem, akik közül a vezért emelném ki, Vászolyt, a darabban megvakítanak. Gizella, István felesége átvette egykori Sarolt negatív anyatigris szerepkörét, most ő ordít mindenkivel, holott az első részben ő egy visszafogott teremtés.
Sasvári Sándor miatt mentem, ő sem találtam aznap a hangokat... Sajnáltam is érte, de a színészt még mindig szeretem.
"Régóta ismerlek" című szám volt az egyetlen, ami hatást gyakorolt rám, és azonnal szívembe zártam. A Broadway fesztiválon hallottam meg először azóta vártam, hogy meg is nézzem egy jelentben. Krisztina a lengyel hercegnő és Imre herceg duettje.
Homonnay Zsolt helyett, Mészáros Árpád Zsoltot vártam a színpadon, ám az előbbi felfogása sem volt rossz a karakterről. Játszott ő már gonoszat is korábban, csak ugye a nagyon okos igazgató azt az előadást egyszerűen kidobta a repertoárból... Amióta az az előadás elment, én sem maradtam a teátrumban, és évi egyszeri alkalom látogatom az Operettet, mert egyetlen egy olyan darabja sincs már, amit szerethetnék.
Maria Listra, a két előadónő közül a fiatalabb. Raoul-ként csak Koit Toome-t láthatjuk az észt változatban. Szeress, csak ennyit kérek című számot hallhatjuk-láthatjuk. Christine bújósabb, a korábbi változatokhoz képest, és életvidámabb, mintha nem lenne benne félelem, és ez rontja az összhatást. "Túlságosan" szerelemittas, egyáltalán nem riadt, csak csőlátással Raoul szép szavait képes felfogni. Vagy ahogy az osztrák ismerősöm fogalmazott, "mintha a strandon lennének....". Más, mindenképpen ez az ábrázolás. Au Operaház fizikailag itt sincs jelen, mint az original fantomban, hanem hasonlóan háttérként egy vásznat láthatunk, tehát nincs színpadi dekoráció.
