2015. október 27., kedd

Beteljesületlen ígéretek

 Tosca, mi motoszka? 

Időpont: 2015. október 25. (vasárnap) 19.00
Helyszín: Erkel Színház
Előadás: Tosca


Történet

Az előadás 3 felvonásból tevődik össze. Csupa ígéretekből áll, és reméltük, hogy az ígéreteken túl többet fogunk kapni.

A történet szerint egy rab elszökik az Angyalvárból, és a közeli templomban talál menedékre, ahol egykori kedves barátja, egy festő dolgozik. A férfi elbújtatja a fegyencet, csakhogy emiatt börtönbe kerül, de élete árán sem hajlandó elárulni a barátja rejtekhelyét. Megkínozzák, Tosca, a festő szerelme, arra kéri a rendőrfelügyelőt, Scarpia-t, ne büntesse szerelmét, ő felfedi a rab rejtekét. A kívánt információ megosztását követően, a festő utálattal tekint a nőre, hiszen elárulta a barátot. Majd érkezik a hír, miszerint Napóleon seregei győzedelmeskedtek az olasz hadakon, ekkor győzelmet kiált a rebellis festő, élteti az ellenséget. Scarpia a legsúlyosabb büntetést szabja ki rá, börtönbe veteti, és elrendeli másnapra a bitófán való kivégzését. Tosca ismételten könyörögni kényszerül a rendőrfelügyelőnek, aki számára a nő nem közömbös, gyengéd érzelmeket táplál iránta. Alkut ajánl, a nő megkapja a menlevelet, cserébe a szeretőjévé fogadja. Tosca beleegyezik, de titokban magához vesz egy kést. Az új utasítás szerint, a festőt golyó általi halálra ítélik, de vaktölténnyel hajtják végre a parancsot (legalábbis ezt állítja a báró). Vagyis a katonák tegyenek úgy, mint amikor Palmieri-t (utalás egy rabra, akit ténylegesen megöltek) végezték ki.... Tosca nem tudja, hogy megvezették, nincs kétsége a rendőrfelügyelő szava felől. Amikor a férfi meg akarja ölelni, Tosca lesújt és ledöfi a férfit. Ezt követően elszalad a festőhöz, hogy elmondja a jó hírt, miszerint vaktöltényekkel fogják másnap kivégezni, ő csak terüljön el, nem kell aggódnia, utána pedig tervezhetik közösen a boldog életet, szabadok lesznek. Ám a kivégzésekor kiderül, hogy élestöltényekkel dolgoztak, és közben megkezdik Scarpia gyilkosának felkutatását is, így más választása nem lévén, Tosca leveti magát az Angyalvár tornyából.


Alakítások, kiemelten
Floria Tosca: Bátori Éva
Mario Cavaradossi: Kiss B. Atilla
Báró Scarpia: Fokanov Anatolij
Cesare Angelotti: Cseh Antal
Sekrestyés: Szüle Tamás
Spoletta: Haramza László
Sciarrone:Káldi Kiss András
Többségében magyar énekesek szerepeltek, bár egy külföldi mégis akadt, a Scarpiat alakító Fokanov Anatolij. Sajnos nála, a pazar és fényes belépőjén túl, a hangját elnyomta az első felvonásban, a húsvéti körmenetben résztvevő hívők hangja. Így sokat nem lehetett hallani, ráadásul a zenekar is erős hangerő fölénnyel volt ellene... Érdekes hangszínt a sekrestyésnek (Szüle Tamás) titulálok a jelenetben. Kiemelten nem tetszett senki, de amikor meghallottam az ismerős dallamot a szünetben, nem hittem a fülemnek, hogy a harmadik felvonás kecsegtetni fog végre egy fülbemászó és ismert dallal. Valahogy a története ugyan érdekes, de zeneileg, - bocsássa meg Puccini - de semmilyen volt, lepattogott, egészen a harmadik felvonásig.


Színpadi díszlet, jelmezek

Jelmezeket venném először, korhű, Tosca köpenye és ruházata mindig túlságosan hosszúnak, terjedelmesnek tűnt, amivel szerencsétlen színésznő bajlódott, gyakran kellett megragadnia az anyagot oldalt, hogy el ne essen. Könnyed, légies hatást nyújt. Visszafogott színek, kedvenc a Tosca első megjelenésekor viselt jelmez. Látványra viszont egyáltalán nincs okunk panaszkodni, Vágó Nelly keze munkáját csak dicsérni lehet. 
A díszlet hasonlóan, kifogástalan értékelést kap tőlem. Gyönyörűen volt ábrázolva a templom, Scarpia dolgozószobája is lakályosnak tűnt, első látásra az Angyalvár nem volt felismerhető, pár perc múlva viszont megszoktam, az illusztrálás mögé láttam, így már elképzelhető volt számomra a jelenet a díszlet által. 


Érdekes jelenetek:
2. felvonás, helyszín Scarpia dolgozószobája. Miközben Tosca szerelmesének védelmére kel, a báró helyet foglal a munkaasztala mögött és míg a nő szinte szenvedve előadja az áriát, addig ő kényelmesen falatozik....
2. felvonás, helyszín Scarpia dolgozószobája: Scarpia örül, hogy Tosca beleegyezik és a szeretője lesz, cserébe a báró elengedi a festőt, úgy lesz kivégezve, mint "Palmieri" (a történések szempontjából jelentősége van, hogy erre az egyénre gondolnak). A báró megírja a menlevelet és ölelő karjaiba venné a nőt, ám az a gondolataiba merülve áll, az asztalról felvesz egy kést. Felocsúdik a "barátságos" szavakra, szembefordul a férfival, és hirtelen felindulásból Scarpiát többször leszúrja. Gyilkossá válik, ideges lesz, vér szennyezi kezeit, ezért  többször megmossa, majd az amúgy is vörös ruhájába törli. Az asztalról elveszi a gyertyákat, és a holtest mellé helyezi őket. Tisztelet a halott férfi felé, aki meg sem érdemli a gesztust, hiszen a nő ernyére is tört volna, ha hagyták volna kibontakozni... Tosca otthagyja. Ahogy kinyitja az ajtót, szembe találja magát egy egész alakos tükörrel, amin át felfedezi önmaga ijedt és kétségbeesett ábrázatát. Meg kell őriznie a hidegvérét, változtat a testtartásán, vállkendőjét kecsesen a hátára dobja, és méltósággal távozik a helyszínről.
2. felvonás, helyszín Scarpia dolgozószobája: A festő Napóleont élteti: Vittoria! Vittoria!
3. felvonás, helyszín Angyalvár. A festő elénekli a csodálatos Levél-áriát, Tosca győzködi, hogy nem kell félnie, hiszen vaktölténnyel fognak rálőni. Amikor a kivégzésre sort kerítenek, nem engedi beköttetni a szemét. Eldördül a sortűz (nagyon feszült voltam, amíg nem pukkantak a fegyverek, utána meg összerázkódtam - sosem bírtam a zajjal járó hangos effekteket...), a férfi holtan esik össze, a katonák elvonulnak, Tosca hátramarad, hogy a férfit felélessze, de az nem reagál. Ekkor visszatér a börtönőr és a katonák, a nő a pillérre felmászik, majd elkiáltja magát: Avanti Dio! vagyis Megtérek Istenhez! - leugrik az Angyalvárból. De ennek a jelenetnek a kidolgozottsága fontos, szerintem kell, hogy hihető legyen (Bolygó Hollandiban nem fulladt meg a nő a vízben...sőt még víz sem volt, csak kivetítőn egy hajó süllyedt el...), hogy valóban tragikus legyen a pillanat. Ez meg volt, igazi szenvedéllyel játszotta Bátori Éva Tosca alakját.

 
Zene
Két legismertebb dallam a darabból, Tosca imája, Sümegi Eszter énekel:


És a leghíresebb, amiért két felvonást meg kellett várni és, ami zeneileg a legkiemelkedőbb az előadásból, a leghíresebb tenorista, Pavarotti előadásában:

 
Puccini ezt a darabot egymaga írta meg (Bohémélet társszerzővel készült), holott volt jelentkező a Tosca történetének megzenésítésére, de végül a vetélytárs elállt a szerzemény megalkotásától. Érdemes megnézni, opera kedvelőknek ajánlott. Ráadásul, most úgy érezhettük az előadáson magunkat, mint a korabeli 18-19. századi előkelőségek, merthogy az Olasz heteknek köszönhetően olasz felirattal olvashattuk a szöveget, így legalább figyelhettük, ha tévesztés történt és nyelvet, nyelvtant is tanulhattunk egyszerre. :) Mindenképpen érdekes volt így végigülni egy előadást. :)



Híres emberek a nézőtéren:
Harsányi Gábor pont előttünk foglalt helyet a páholyban, a családjával.

Ülőhely:
Emelet, 1. sor széle. Jó rálátást biztosított. Nekünk bevált, ajánlatos a hely lefoglalása. :)


Link: http://www.opera.hu/musor/megtekint/tosca-2015/eloadas-201510251900/
A képgaléria: http://www.opera.hu/v/tosca-kepgaleriaja


2015. október 25., vasárnap

Szerelmem egy hattyú

Híradás a második csodáról....

Időpont: 2015. október 24. (szombat), este 18.00
Helyszín: Magyar Állami Operaház
Előadás: A Hattyúk tava
Alkotók: Rudi van Dantzig (koreográfus) / Toer van Schayk (díszlet és jelmeztervező) / Pjotr Iljics Csajkovszkij (Zeneszerző)




A szomorú-szép nemzeti ünnepségünket követően, másnap az Operaházba csöppenve találtuk magunkat. Kedves barátnőmmel mentem el a második Hattyúk tava előadásra. Igen, második alkalommal is megnéztem. És kifejezetten boldog voltam/vagyok miatta. 



Az épület előtt találkoztunk. Megbeszéltük, hogy megtekintjük az OperaShop-ban, az idén felbontott időkapszulát, ami a Zene fellegvára régmúlt emlékeit őrzi. Mielőtt átléptünk volna az intézmény küszöbét, még összemosolyogtunk egy pillanatra, mivel a bejárati ajtó előtt a földön, kis fémlapon Ybl Miklós építész neve szerepelt, illetve, - a remekművének, amely előtt álltunk - az Operaház építésének ideje. Az előcsarnokba lépve, egyenesen kell haladni, majd bal oldalt, egy kis teremben helyezkedik el a shop. Itt található az időkapszula. Vagyis, az Operaház rekonstrukciójának emlékére, 1984. szeptember 27-én egy henger alakú dobozt rejtettek a falba, amit egy márványtömb zárt el a külvilágtól. Idén a 100. évforduló alkalmából a külső "védőfal" lekerült, és a kapszula ismét napvilágot látott. A dobozban az 1984-es műsorfüzet, napi sajtó, miniszteri rendelet, pénzérmék voltak megtalálhatóak. 2015. október 15-én visszatették a falba a dobozt, tele a jelenkor kincseivel, úgymint a műhelyházas füzet, pendrive, bérletek, mai sajtó, operamagazin, a jelen pénzérméivel. 100 év múlva ismét megfogják nézni a tartalmát.... Tehát a múltnak mindig lesz emléke a jövő számára.

Az időkapszláról kép 



És az időkapszuláról a felvétel:
https://www.facebook.com/Operahaz/videos/10153222410013181/ 

Miután közös fotók készítését kértük a Shop pénztároshölgyétől, elindultunk, hogy elfoglaljuk helyünket, fent a magaslatokban, az emeleti részen. Ne higgye senki, hogy a magaslatokba törünk! :) Az előcsarnok, a nemzeti ünnep tiszteletére díszbe öltözött, gyönyörű virágcsokrokkal ékesítették a hétköznapiságában is csodálatos teret. A külföldi vendégek szívélyesek voltak, segítettek volna közös fényképezésben is, megköszöntük nekik. Az emeleti részleget az épület oldalsó bejáratán keresztül, véget nem érő lépcsők át lehet elérni. Az ajtóban a jegyszedő ellenőrizte a jegyeink érvényességét. A lépcsőn gyorsabban is haladtunk volna, ha társaink nem döcögnek. Sokáig tartott míg felértünk, de az Opera Csillárjának látványa minden fáradtságomat feledtetett. Ruhatárban leadtunk kabátjainkat, elfoglaltuk a helyeinket, emelet, közép, 2. sor, pontosan a két középső szék (nyáron sikerült megszereznem őket - mára elfogytak a jegyek, itt élelmesnek kell lenni, és hamar megejteni a jegyszerzést). Mindenféléről beszélgettünk, ügyes-bajos dolgainkról, amíg az előadás el nem kezdődőtt, még gyorsan átvettük a történet lényegét is.

Szünetben a barátnőm gyógytornász-balettmesternőjével találkozott, aki, - ki hitte volna? - a mi sorunkban, szinte karnyújtásnyira foglalt helyett. Ő is a barátnőjével jött. Beszélgettünk más nemzetek hattyú előadásáról, a történetről, a forgások érdekességéről. Arról is beszéltek, hogy érdekes lehet a földszinti és az emeleti nézőpont a darab látványával kapcsolatban. Én magamban somolyogtam, mivel, szerencsémnek köszönhetően lentről és fentről is láthattam a darabot. Mindkettőben van szépség, de szerintem a földszintről sokkal erősebb hatással élvezem az előadást. :) 

A szünet alatt szert tettem egy vaskosabb kis kötetre, ami a 2015-2016-os évad előadásait és egyéb érdekességeket összefoglalóan taglalja, ráadásul a darabokhoz leegyszerűsített, de furfangos rövid kis leírásokat írtak, hogy így felkeltsék az érdeklődők figyelmét. Barátnőmnek és magamnak még kértem a jegyszedőtől egy-egy szereposztást taglaló kis tájékoztatót.



 Az előadásról: 

 A szereposztásom
Odette/Odile: Kim Minjung
Siegfried: Oláh Zoltán
Rothbart: Radziush Mikalai
Alexander: Taravillo Carlos
Pas de trois lányok: Golovyna Yuliya / Pap Adrienn

Kim Minjung, a Hattyúhercegnőnk a tánckarból emelkedett ki, Leblanc Gergely (balettművész, Kim  darabbeli partnere) szerint a leányt a mély vízbe dobták. Idén került a középpontba, de alakításával kapcsolatban nem lehet rosszat mondani, nagyon szép és kifejezőek voltak a mozdulatai, olyan, mint az opera.hu oldalon látott képek róla, bár így élőben még izgalmasabb látványt nyújtott. Ám, sajnos, az én meglátásom szerint, rosszul indította el a karaktert, merthogy, a tónál, amikor le akarják lőni a hattyút, ő oldalról gyorsan befutott a színre, és akkor csak vette fel a kezdő pozíciót, míg prímabalerina társnője, Aliya rögtön az alapbeállással kezdte szereplését a színpadon. Ezt elrontotta, de többségében meg voltam elégedve a tánctudásával és játékával, mint a tiszta és ártatlan Odette-t. Mégis leginkább a provokatív karakterrel, a Fekete hattyúval nyert meg magának, bár a híres 32 fouetté en tournant forgást sem úgy tapsolta meg a község, ahogy ezt a produkció megérdemelte volna. Forgása majdnem a végéhez közeledett és a közönség fáziskéséssel tapsolta csak meg... Még van hova fejlődnie, de bízom benne, hogy képes lesz a változtatásokra a későbbiekben és még jobb lesz, mint e pillanatban volt. 


Kim Minjung
Fekete Hattyú, Odilia fogadtatása
  
Kiválóságok: A négy kis hattyú, tánca tökéletes szinkronban zajlott, egyszerre érték el a befejező pozíciót is. A két felnőtt hattyú, Odette társnői is kifejezetten kellemes látványt nyújtottak, szépen harmóniában mozogtak. Tökéletesen beleillettek a hattyúk csodaszép csoportjába, a kicsik mellett, ők idősebbeknek tűntek, ők voltak a felnőttek. 

Nagyon együtt volt a hattyúk csapata, csodaszépen mozogtak, ismételten büszke voltam rájuk, felejthetetlen élményt adtak nekem.


Oláh Zoltán hercege - olyan volt, mint kellett lennie, szomorú, ábrándozó, kesergő... Sok táncos jelenete volt, de nem mondanám, hogy megfogott a mozdulataival. A tömegből nem igazán emelkedett ki (ha csak úgy nem, hogy a szolgák a vállukra emelték). Persze vártam a megjelenését, szeptember vége felé történt változás a szereposztást tekintve, ugyanis ezen a napon a herceget Leblanc Gergely alakította volna, de lecserélték, időközben a sérüléséből felgyógyult Oláh Zoltán vette át a karakter megformálását aznap estére. Jó volt, de szerintem annyira nem volt lenyűgöző, mint a trió két tagja, a Hattyúhercegnő és Rothbart, a szellem.

Alexandre, a bolond, azaz Taravillo Carlos - nagyon jól mozgott, szép ugrásokat és forgásokat prezentált. A tekintete emeletközép ülés volt - folyton felénk tekintgetett. A figyelme jóleső érzéssel töltött el mindkettőnket. :)

A gonosz iszapszörnyre emlékeztető, Rothbart, Radziush Mikalai volt. Holott ugyanazt a táncművészt kaptam, roppantul örültem minden egyes feltűnésének, Odilia lányához való kapcsolata is érdekes volt. A figura ármányos, fondorlatos, és a magyar változatban több jelentősége van, mint a nemzetközi változatokban. Példának okán: az eljegyzési bálon hegedül, a herceget mindig távol tartja Odette-től, Odiliával a kapcsolata sokkal bensőséges, szinte látszik, hogy mindketten valami nagy dologban mesterkednek. 


A zenekar most nem remekelt, falsul hangzott a darab fődala, a tuba vagy kürt ronthatott... De a vége csodálatos volt, zenei mámor. 



...ha egyszer újjászülethetnék, balerina szeretnék lenni... Ez gondolat mostanság elég sokszor foglalkoztat... Kár, hogy a testalkatom és a korom miatt, ezt már nem engedhetem meg magamnak...

Remélem következő évadban is lesz szerencsém e páratlanul szépséges műhöz! Gratulálok az Operaház vezetőségének, az alkotóknak, közreműködőknek és a szereplőknek! :)


Tapsrend - sajnos nem a legjobb képminőségben sikerült elkapnom a pillanatot




Korábbi bejegyzéseim a csodás Hattyúkkal kapcsolatban:
Linkek:

 

2015. október 18., vasárnap

Szerelmi történet a tónál...


A Hattyúk tava

Időpont: 2015. október 17. (szombat) este 18.00
Helyszín: Magyar Állami Operaház
Előadás: A Hattyúk tava
Alkotók: Rudi van Dantzig (koreográfus) / Toer van Schayk (díszlet és jelmeztervező) / Pjotr Iljics Csajkovszkij (Zeneszerző)







Kecses, kifejező és bámulatba ejtő táncmozdulatok, Csajkovszkij gyönyörű zenéjével tökéletesítve. Lélegzetelállító produkció volt! Erőteljesebb hatást gyakorolt rám és még jobban megszerettem a Hattyúk tavát, mint eleddig bármikor! 



Nyár eleje óta vártam erre az előadásra! Ím, végre elérkezett az ideje, és sokkal többet kaptam, mint a tévében látott felvételen bemutatott produkció. Egy szebb, egy teljesebb, egy összehangoltabb és kifejezőbb előadást élhettem át! Várni s várni, mindig csak várni, nagyon hosszadalmas volt már ez a várakozás, de megérte! Kolléganőm előző évadban már látta, én meg csak ábrándozhattam róla, mivel kifutottam az időből, ami a jegyszerzést illeti. Nyáron döntöttem úgy, hogy nem várok senkire sem, amíg megszerzi helyettem a jegyeket. Nem véletlen, hogy ezt a napot választottam. Több okból is szerencsés, 1. Életemben először ezen a napon ismerkedtem meg az orchideák világával, és lett egy saját példányom is. 2. Ezen a napon regisztráltam először a moly.hu oldalra, immáron két éve, és a felület aktív használója vagyok. 3. Tetszik ez a dátum. :)



Kitartottam, és önmegtartóztató módon nem hallgattam a darab dallamait sem. Azt szerettem volna, hogy ott a helyszínen essek össze a gyönyörtől. A transz kellett, az élmény! :)

Aztán... Végre itt volt az idő! Este hat óra felé araszolt az órám nagymutatója...
Anyuval mentünk, az Operaház előtt még egy külföldi megkérdezte tőlünk, hogy milyen előadást tartanak? Látta, hogy özönlött be a nép. Nem is csoda! Ezt az előadást, mindenkinek egyszer látnia kellene!

Magyar Állami Operaház
Szereposztás
Odette/Odile:Tanykpayeva Aliya
Siegfried:Timofeev Dmitry
Rothbart: Radziush Mikalai
Alexander:Lagunov Ievgen
Pas de trois lányok:Cheprasova Elizaveta / Balaban Cristina
Készült egy felvétel is, tavasszal mutatták be a tévében adták le, természetesen késő esti órákban, amikor már szinte mindenki alszik... A két férfi főszereplőre (a herceg és a varázsló)  nem is emlékszem, de tudom, hogy mennyire el voltam ragadtatva a bolond és a Hattyúhercegnő kiemelkedő teljesítményétől. Míg a felvételen szereplő Nakamura Shoko (megdöbbenésemre a 2015/2016-os évadban ő már nem szerepel a darabban) kitűnt tánctudásával, lesöpörte a többi művészt a színpadról, addig az én "élő előadásom" teljesen más összképet nyújtott. Shoko, társai jelentőségét csökkentette, mert az ő megjelenése vonzotta a tekinteteket.... Feleslegesnek tűnt a Siegfriedet és Rothbartot alakító művészek jelenléte. És ez szerintem rossz. Persze, kell, hogy legyen valaki, aki a hátán viszi a darabot. De ez nem közös "teher"? Együtt alkotják meg a színdarabot, az elejétől a végéig. Ehhez képest csak Shoko volt különleges. Furcsa, persze akkor nem foglalkoztam ezzel a ténnyel. Örültem, hogy láthattam a "frissen" bemutatott előadást. Ekkor még a tévé képernyőjén keresztül. 

Más volt élőben. Intenzívebb!


Fantasztikus Fehér és Fekete Hattyú

Az én Hattyúhercegnőm, Tanykpayeva Aliya egyedülálló módon alakította a két különböző karaktert. Egyenrangú volt a táncművész társaival, kitűnt a tánctudásával, édes-szomorú hattyú volt. Káprázatos forgások, ragyogott a színpadon. Tündökölt, ám a fénye nem homályosította el a többieket! Egyúttal ölelő karjai közé zárta a két férfi kollégáját is, akik szintén, mint ő, fürödhettek a dicsőség fényében. Az előadás elképesztően látványos volt, új fajta koreográfiával, és a lelket feltöltő zenével.




A történetről
I. felvonás: Adott egy szomorkás hangulatban lévő herceg, aki hamarosan meg kell, hogy nősüljön. A királyi udvarba vezetnek szebbnél szebb lányokat, akik eséllyel pályázhatnának a leendő hercegnéi posztra, ha a főszereplő szíve valamelyikük felé is megnyílna. Ám a fiú nem érdeklődik egyikük iránt sem, csak kedvesen "eltáncolgat" velük, az édesanya is megjelenik, elvegyül a nép között, megnézi a lányokat. Ő is szeretné, ha a fia meglelné a boldogságát. A herceg születésnapja révén az édesanyja megajándékozza egy nyílpuskával. A fiú fellelkesedik, és miután a tömeg távozott, útra kel a bolonddal, hogy megfelelő vadat ejtsenek... A bolond felhívja a figyelmét az égen tovasikló hattyúk csoportjára... Egy tisztásra érnek, ahol egy csodaszép tó látható. A herceg célba venné a hattyút, ám az átalakul egy gyönyörűséges lánnyá  (Nagyon tetszett, ahogy Odette megjelent a színen - domborított háta, mint aki éppen felemelkedik a vízből, a varázslatból átalakuló leány. Első pillanattól fogva megszerettette magát velem). A herceg első pillantásra szerelmes lesz a félénk és törékeny hattyúból emberré lett Odette-be. A lány sem közömbös iránta, tánccal elmesélik, hogy nem lehetnek szabadok, csak éjszaka változhatnak vissza emberi alakjukba, ők a gonosz varázsló foglyai. Az átoktól az igaz szerelem szabadíthatja csak meg őket. A herceg segíteni szeretne rajtuk, megesküszik Odette-nek, hogy elfogja venni feleségül.


  
II. felvonás: Az eljegyzési bálon sokszínű társaság táncát követhetjük nyomon, többek között nápolyi, spanyol, a görög és a magyar nemzetiségeket jellemző mozdulatokat. Sorra érkeznek a szép lányok, némelyek törtetők, némelyek inkább elbújnának félelmükben. A lányok izgatottságán, a bizonytalanságukon a királynő megjelenése "tör jeget". Utolsó vendégként  Odilia és a varázsló jelennek meg. A lány minden mozdulata Odette-re emlékezteti a herceget, azt hiszi, hogy ő az, holott Odilia pimaszabb (amikor a herceg vele táncolna, ő kacérkodik vele, egyből a trónra is ül. A herceg édesanyja nem túlzottan rajong érte, nem is rejti véka alá a nemtetszését), kacérabb, provokatívabb, csak nyomokban hasonlít Odette-re. Sokszor együtt táncolnak, a herceg gyakran kéri fel (volt keringőhöz hasonló mozdulat is) a csábítót. Az utolsó próbálkozás, hogy még jobban megnyerhessék és megtévesszék, az amúgy már teljesen meggyötört szívű herceget, Odilia bemutatja a 32 forgás-kombinációját, amivel osztatlan sikert arat. (Felfigyeltem rá, hogy a Siegfried-del közös táncok során, Odilia gyakran az "apja" felé tekintget, felé hajol - mintha csak a parancsait várná.) A herceg, még az első felvonásban, édesanyjától kapott gyűrűt ráhúzza Odilia ujjára, így megpecsételődik a hattyúk sorsa. Siegfried, a kacér lányban már nem ismer kedvesére, kitér az öleli mozdulatai elől, ellöki magától és végül az álarcos idegenek között táncol. Végre kiderül az igazság, hogy nem Odette volt az, akit eljegyzett, hanem a gonosz hasonmást, Odiliát. A varázsló és lány távoznak, a nyomukban a herceg. A tisztáson kétségbeesetten keresi igaz szerelmét, a hattyúk szomorúan veszik tudomásul, hogy cserben hagyták őket. Siegfried szembeszáll a varázslóval, ám nem nyerhet ellene... Odette-et akarja megmenteni, utána vetődik a habok közé, ám a herceg életét veszti.


Tapsrendnél szabad volt a fényképezni - még világító szemű mackó is került a színpadra :)


Érdekességek - más produkcióhoz képest eltérések

- Odette/Odilia kettős személyisége, a két szerepet, ugyanaz a táncművész alakítja, és mégis az utolsó nagy jelenetben a két nő egyszerre látható a színpadon. Így felróják a herceg hibáját, a nagy vétkét: a szerelem oly annyira elvakította, hogy helytelen döntést hozott. A tánccal a döntésének visszavonhatatlanságát ábrázolják, a két nő közötti vívódását
- 16 hattyú szerepel a tavi jelenetben, nagyon szép az összkép
- Odette a színről úgy távozott, hogy s nézők a hátát láthatták, amint kecsesen tovalibben
- A varázsló karaktere érdekes, leginkább egy iszapszörnyre emlékeztethet. Újdonság, hogy hegedűn is tud "játszani"
- Az eljegyzési gyűrű átadásával lehull az álarc Odiliáról
- A bolond szerep, inkább egy közeli barátot mutat be

Karaktertáncok (Diótörő kontra Hattyúk tava)
Spanyol tánc nyitja meg, ezt követi a Keleti tánc, a Kínai tánc, a Trepak, egy rokokó pásztor és kislány tánca, a majd a Virágkeringő. Magyarok, lengyelek, spanyolok, nápolyiak.

A Táncról
Egyedülálló koreográfia, látványos elemek, kifejezetten a karakterekre megálmodott mozdulatsorok. Dinamikus, lendületes, minden zenei hanghoz egyedien hozzárendelték a koreográfiát. A legjobb táncos jelenetek: a Hattyú hercegnő és hattyú barátnői a tavi jelenetben, a gonosz varázsló egész mesterkélt jelenléte az előadás alatt, és a herceg eljegyzési báljának különböző nemzetiségű résztvevői. Kedvencem és szerintem az egyik legnehezebb feladat összehangolni a szereplők mozgását, méghozzá úgy, hogy szorosan egymáshoz közel kell lépkedniük a színpadon. Ez a táncelem a 4 kis hattyú mozgásában teljesedik ki. Koreográfia szempontjából Odilia 32 forgása a leglátványosabb elem a második felvonásban. A közönség imádta! A táncban fontos, hogy a csodás mozgáson kívül a szereplők arcmimikájukkal is ábrázolni tudják az adott pillanat érzelmi jelentőségét. Így Odette leginkább bánatos, míg Odilia mosolygósabb. A végső összecsapásban, Odette küzd a varázsló ellen, könyörög Rothbart-nak, ne ártson a fiúnak, könyörüljön rajta, de az nem enged neki.




A díszletről
A háttér felépítését már láttam a felvételen, ámbár élőben még lenyűgözőbb hatást keltett. Három helyszín volt, az első, az udvar - ahol összesereglenek a szolgák, a földi emberek, rangos főnemesek, a herceg és a barátja, a bolond illetve a királynő. A második a tó, ahol első alkalommal megpillantja Siegfried herceg a gyönyörű hattyúvá változtatott hercegnőt, Odette-tet. Harmadik helyszín a kastély bálterme, majd visszatérünk a tóhoz, ahol a jó és a gonosz megvívja utolsó csatáját.


A jelmezekről
Ruud Lutgens nevéhez fűződik mind a díszlet, mind a jelmez megalkotása. A látványvilág és a jelmezek sokszínűsége korhűen ábrázolta az előadást. A kedvenceim természetesen a Hattyúk voltak, a Fekete Hattyú (bár itt sajnáltam, hogy a korona nagyon leegyszerűsített volt, maga a jelmez csodálatos, hiszen a feketét vegyítették az olajzölddel), még ha szokatlannak is tűnhetett az iszapszörnyre/denevérre/bagolyra hasonlító varázsló, Rothbart, azért rögtön meg lehetett szokni, sőt! Kifejezetten félelmetes hatást keltett, így érthető volt, hogy miért rettegtek a hattyúk tőle. Külön kiemelném, hogy az udvari bolondot, inkább a herceg jó barátjának, egy korban hozzá közel álló személyiségnek tünteti fel a jelmeze, mintsem eredeti "bolondos" funkcióban való megtartásra.


Tapsvihar
A tapsrendnél macik hullottak a karzatról a színpadra. A herceget alakító Timofeev Dmitry felvette a kis ajándékot és igazán udvarias gesztussal, ahogy hercegként tette, féltérdre ereszkedett és átadta a szíve hölgyének, Aliyának. Bájos pillanat volt. És, ami minden siker darabnál elmaradhatatlan az az állótaps!!! Bizony, STANDING OVATIONS! :)


A zenekart is méltatnom kell! Szenzációs volt! 
Imádtam hallgatni az orosz zeneszerző legendás művét!



Egyediség minden szempontból az egész előadás!




Különös felvetődések halmaza
Tulajdonképpen elgondolkodtam pár dolgon. Lehet butaságnak tartjátok, de elmerengtem bizonyos dolgokon... Lássuk: 
1. A nagy közös jeleneteknél (a királyi udvar, a kastély bálterme) az éppen nem vagy egyáltalán nem táncoló szereplők, úgy tesznek, mintha beszélgetnének. Nos, valóban beszélgetnek, vagy csak halandzsáznak valamit? Vagy esetleg pletykálkodnak? :) Érdekes lenne, megtudni. 
2. Odilia a báli jelenetben sokszor kifut a színről. Miért? És hova tűnik el, milyen célból megy el? Csak nem felmérni megy a terepet? :)


Szereposztásom, a darabról információk

Korábbi bejegyzéseim a csodás balettel kapcsolatban: 
 Linkek:

A lehetetlenség és az elképzelhetetlenség keveréke

Hoffmann meséi 

Időpont: 2015. október 17. léső este
Helyszín: Otthon, nappali, M3 tv csatorna
Előadás: Offenbach - Hoffmann meséi 
Rendező: Szinetár Miklós
Az első vetítés ideje: 1981


Hoffmann (Kelen Péter) és Antonia (Tokody Ilona)

Hoffmann egy költő, aki egy kis kocsmában elmeséli élete három különleges szerelmét:
- Olympia (Spalantzani és Coppelius által készített bábu, amelyet a költő lángoló szerelme miatt az utóbbi készítő tönkre tesz), egy gépezetbe szeretett bele Hoffman, aki csodálatosan énekel és táncol
- Giulietta (egy velencei kurtizán) Hoffmann tükörképét ellopja és egy kis tükörbe rejti. A férfi elkártyázza a pénzét, a nő maradásra bírja, ám közben megjelenik az előző szerelmese, a költőnek párbajt kell vívnia Giulietta-ért. Az előző férfinek az árnyékát lopta el az ármányos asszony.
- Antonia (egy tanácsos lánya) - aki gyönyörű énekhangot és egy súlyos betegséget örökölt eltávozott édesanyjától. Megtiltják neki az éneklést, de a gonosz Miracle kicsalja belőle a hangot, a lány anyja a portrén keresztül életre kel és biztatja a lányt az éneklésre... így a lány halálba énekli magát.

Olympia felvételek:
Guiletta-hoz kapcsolható dallamok:
Antonia-hoz kapcsolható dallam:
 A jelenbe visszatérve azt látjuk, hogy rengeteg korsó szeszes italt elfogyasztott a mesélő költő, és álomba zuhant, majd megérkezik jelenlegi kedvese, Stella a kocsmába. Elbúcsúzik Hoffmanntól és egy másik úr karján távozik.

Csavlek Etelka (Guiletta), Kelen Péter
További infok:  


Megítélésem szerint: Nagyon érdekes. A bábu iránti vonzalma kicsit bizarr, de nagyon ötletes felvetés, hogy egy művész bábként gondolkodjon, mozogjon, énekeljen. A velencei jelenet legismertebb dallama: az "Áldott éj, szerelmes éj, csak ringasd gondolánk". Már korábban hallottam, csak nem tudtam, hogy ebben az operában van. A lényeg, hogy filmen érdekes volt, remélem sikerül elcsípnem az Operaházban is egyszer, valamikor...

 

2015. október 16., péntek

Liebe stirbt nie - Phantom 2 - német premier



Valerie Link (az egykori Christine, most hamarosan boldog kismama is) bevezet minket az előadás rejtelmeibe. Elsőként az egykori Carlotta helyett most Christine szerepébe bújik Rachel Anne Moore. Valerie több ismertebb személyt megkérdezett, mit gondolnak a darabról, többek között Webber úr véleményét is hallhatjuk. 


A Szépség és szörnyeteg Temesvárott

Népi motívumokkal tarkított táncok, egyszerű és szegényes jelmezek, látványos színpadi jelenetek, a klasszikus Disney-mesétől eltérő darabot láthat a néző a színpadon. Kiemelten a Szörnyeteg megjelentetése lehet érdekes, hiszen a megszokott nagy farkasszerű, szarvakkal ékesített lény helyett a Predátor-hoz hasonlító figura tűnik fel. Modern a rendezés, és a hétköznapiságból fakad, a cikkekben leginkább a Szörnyeteghez kapcsolódó megállapításokat találhatunk, amelyek részletezik az ötletes hangi megoldásokat, illetve a lény kinézetét. A produkció az Operettszínház és a Temesvári Nemzeti Színház együttműködésében jött létre. Díszlet elhanyagolható, helyette vetítővel dolgoztak, koreográfia Duda Éva (Budapesti Operettszínházban: Rómeó és Júlia - az ő munkája a tánc) nevéhez kapcsolódik. A főbb szerepekben Christina Vlaicu (Belle), Victor Bucur (Gaston) és Matei Chioariu (Szörnyeteg) látható. A darab csak korlátozott ideig megtekinthető, összesen 12 alkalommal.


Link:


Mellékes megjegyzés részemről: Szerintem olcsó költségvetés, ultragáz a "Gyertyatartó" vagyis Lángőr, de még Perc úr is... 

Liebe stirbt nie



A videó - micsoda csókjelenet!!! :D


Linkek:


2015. október 15., csütörtök

Love Never Dies - vagyis Liebe stirbt nie! - a hamburgi szenzáció debütál

A médiának 2015. október 14-én, míg a hivatalos, nagy közönség előtti bemutatót, ma este, 15-én tartják.


Linkek:


A kulisszák mögöttről kis videó-összeállítás




Kívánjunk Nekik sok sikert és szép élményeket! :)

Végül de nem utolsó sorban, a bemutató estéjén készítettek egy felvételt (Periskop oldal), amin a tapsrendet közölték. A jeles eseményen maga a mester, Andrew Llord Webber is a tiszteletét tette, a csapattal együtt hajolt meg. 



2015. október 13., kedd

Obernhausen-i Fantom szereposztás

Összeállt tehát az oberhausen-i csapat is, akik a hamburgi előadást "folytatják"...


Íme a nevek:

A Fantom: Brent Barrett 
A Fantom (alternatív, vagyis második szereposztás): Nicky Wuchinger
Christine Daaé: Elizabeth Welch
Christine Daaé (alternatív, vagyis második szereposztás): Daniela Braun
Raoul Vicomte de Chagny: Max Niemeyer (és másodszereposztás Das Phantom)
Carlotta Giudicelli: Susan Gouthro

Monsieur André: Guido Gottenbos
Monsieur Firmin: Anton Rattinger
Ubaldo Piangi: Raymond Sepe
Madame Giry: Michaela Christl
Meg Giry: Ilenia Azzato


Ensemble:
Kerstin Bauer, Eva Maria Bender, Gabriele Ceriotti, Enrique Corona, Giulia Cresci, Joana Estebanell-Milian, Marco Fahrland-Jadue, Juliette Fehrenbach, Joelle Gates, Christina Gibbs, Yukina Hasebe, Tobias Joch, Eline de Jong, Marcel Jonker, Elena Lucas, Mark Luykx, Annemarijn Maandag, Vasilios Manis, Katharina Meissner, Miki Nakamura, Esther Puzak, Joan Ribalta, Marc Schlapp, Joseph Stewart, Anastasia Stojko, Christian Theodoridis, Milan van Weelden, Elpiniki Zervou, Dietmar Ziegler, Andrew Zubchevskyi

Brent Barrett, Elisabeth Welch és Max Niemeyer a nagy trió Oberhausenben



2015. október 11., vasárnap

Vígszínház - Össztánc: A szavak nélküli táncjáték

Táncolni csudi-csudi-csudijó! 


Időpont: 2015. szeptember 27. (vasárnap) 19.00
Bemutató: 2015. szeptember 26.
Helyszín: Vígszínház
Előadás: Össztánc

Már lassan 9 éve, hogy nem tettem be a lábam a Vígszínházba...Pedig minden nap munkába menet és munkából jövet elmegyek előtte, mégis hosszú időn keresztül nem értük el egymást... Lehet ez a darabok hibája  (nem volt olyan, ami kellően megfogott volna) vagy éppen a színészek miatt (Stohl András - fúj!!!) volt, ezért időszerű volt a változtatás. Nem beszélve arról, hogy az előadás napján elgondoltam egy új tervet, egy célt, amit a 2015-2016-os évad alatt megvalósítani kívánok: ez abból állna, hogy az összes ismertebb budapesti színházat felkeresném, és a legsikeresebb műveket megnézném, tesztelném mindeközben a szolgáltatásaikat is, pl.: büfé, a jegyszervezők viselkedése a közönség felé... Mindezt azért tenném, hogy ne szoruljak egy skatulyába, és, hogy több rálátásom legyen a színi világra, sokoldalúbb lehessek és által jobb ajánlókat írhassak, nem utolsó sorban élményeket szerezzek más színházakról és más társulatokról is. Az anyaszínházat - holott nem vagyok színésznő, sem tanonc, mégis megteszem, és így hívom - a Madáchot nem hagyom magára, ugyanez vonatkozik a legújabb két kis-nagy kedvencemre, az Operaházra és az Erkel Színházra. E kettő olyan hihetetlen varázslatot jelentett az utóbbi három évben számomra, hogy bátran merem mondani, ők is hasonlóan, mint a Madách a szívemhez nőttek... A lényeg, hogy vándorútra indulok...

Hogy stílszerű legyek a fenti dallal teszem közzé a nagy hírt! :)

No, de a szép elhatározást követően mennénk is vissza a Vígszínházba! 
Szóval, 9 éve, hogy utoljára itt jártam, ezért is izgalommal vegyes örömmel néztem a napnak elébe. Igazából az sem érdekelt volna, ha Stohl is szerepel a darabban. Az épület gyönyörűen ki volt világítva, egyszerűen imádom! Olyan csodálatosan szép, nem is igazán találok olyan színházat, ami külsőre ennyire lenyűgöző lenne (kivéve az Állami Operaház!!!!). Belépvén ellenőrizték a jegyeinket, majd a ruhatárban leadtuk a kabátkáinkat, szerencsére még volt annyi időnk, hogy lemehessünk a színház különleges "Titanic-stílusú" alagsori büféjébe. Anyu ismerte a járást, én már teljesen megfeledkeztem az idevezető útról, de ő tudta merre kell haladni. Lementünk, és szerény étel-ital választékkal találtuk magunkat szembe. A frissítők nem voltak különösen vonzóak, hiszen mindezt olcsóbban egy kinti boltban is megkaphatod, ahogy a szerény szendvics és édesség kínálatból is a legdrágábbak kerültek terítékre. Persze nem várom el, hogy ételkülönlegességekben úszkáljon a büfé, - hiszen nem ezért megyünk egy színházba, hanem a szellemi tartalomért - ám az ember nem csak a eszmeiség iránt fogékony, az étvágyát is ki szeretné elégíteni. Nos, máshol sem ez volt a legfontosabb tulajdonság, de állítólag régen ebben a színházban voltak kaphatóak a legjobb szendvicsek. Most már ez sem a régi... No, de menjünk tovább. Csengettek, utoljára még megnéztem magam a tükörben, és szaladtunk fel a lépcsőkön. A nézőtér bejáratához érkezvén megpillantottam rögtön a színpadot. Táncról lévén szó, úgy gondoltam, hogy nem lesz elég hely és talán számíthatunk majd némi párbeszédekre is. Közben megmutattam a jegyeinket, majd a lejtős padlón való óvatos tipegésre összpontosítottam a magassarkú cipőmben, végül négy embert felállítottunk, és elfoglaltunk a helyünket a jobbközép sorban. Kényelmes széken ültem, a szünetben szívesen aludtam volna benne - sok színház nem dicsekedhet ilyen relaxációs ülésekkel. :) Míg a darab nem vette kezdetét felmértem a terepet, hiszen olyan régen voltam itt, teljesen elfelejtettem hogyan is néz ki a teátrum belülről. Elsőre kicsit szűknek éreztem, ez az érzés végig megmaradt bennem. Elég elől ültünk, a 9. sor jó látási viszonyokat is engedett számomra, de az erkély-karzatot kicsit túlságosan közel éreztem hozzánk, így olyan "bedobozolt" érzés kerített a hatalmába. Állandó összehasonlításokat végeztem, - szegény Vígszínház! - az Operettszínházzal, Madáchcsal, az Operaházzal. Anyuval megbeszéltük az építészeti stílusjegyeket, a díszítést, az egész nézőtéri berendezkedést. Azt meg kell vallanom, hogy mindig szimpatikusnak találtam, hogy a széksorok meg vannak törve, így, ha menekülni kell valami tűzeset vagy bármi más katasztrófa miatt, könnyebb a kiutat gyorsan és biztonságosan megtalálni. A páholyok is roppantul vonzották a figyelmemet. Lehet egyszer ki kellene próbálni a színpadhoz legközelebbiek valamelyikét. Óriási élményt jelenthet ott csücsülni. :)

Az előadásról, az Őssztánc-ról, Anyukám kolléganői meséltek régen, - szinte áradoztak róla, - úgy nyilatkoztak, hogy el voltak ájulva tőle, mennyire érdekes volt, anno többször mentek el megnézni. És pont egy ilyen darabra volt szükségem, hogy a Vígszínházzal való "feléledő" kapcsolatom újra összefonhassam. Egy olyan darab, ami kikapcsol, amitől nevetsz és egy szórakoztató este tanúja lehetsz... Ám sajnos, a kifogástalan elejét, borzalmas és szomorú események sorozata követte, amitől az előadás eddigi pozitív megítélése hanyatlani kezdett és a végére sem talált vissza az eleji pozitív hangulathoz...



Kezdéskor egy öreg, hajlott hátú pincér (Tahi-Tót László) sétál be a színpadra, leveszi a székeket az asztalokról, elhelyezi a hamutálakat, és villanyt gyújt, időközben oldalról bevonul "Magdi anyus" azaz egy takarítónő, aki az eldobott cigarettacsíkot újrahasznosítja. Majd megérkeznek folyamatosan a kis a kávézóba a nők! Mindegyik lesétál a lépcsőn, és egyenesen a színpad előterébe lép. A ruhájukon különböző igazításokat hajtanak végre (van, aki a ruháját húzogatja le-fel, van dekoltázs mutogató, van esetlenül sétáló, van csúnyácska...), sok fajta nőből kaphatunk "ízelítőt", a legártatlanabbtól kezdve, az irodai asszisztensen és a házi asszonyon át, a legvadocabb teremtésig. Aztán végre megérkeznek a férfiak, és indulhat is az ismerkedés! :) Véleményem szerint a kávézóban vakrandit rendeznek meg több magányos ember számára, köztük egymásra talál két ember, akik egymásba feledkezve élik meg a pillanat csodáját. A párocska szemén keresztül, tanúi lehetünk a régi koroknak (1920-as és 30-as évek, a zsidóüldözés, orosz katonák elől bujkálás, 1956-os forradalom, szocialista korszak, majd a jazz és az amerikai Rock 'n' roll műfaj felfedezése, filmforgatásnak is tanúi lehettünk, egészen napjainkig vezetett vissza az előadás). 

A táncstílusok közül a tangó frenetikusra sikeredett, ahogy egy világi nőt két cilinderes-szmokingos férfi magához akarta vonzani, de a nő érzékeit, egy sarokban békésen cigarettázó férfi sármja lobbantotta lángra. Különös a vonzalom, mindig az kell, ami elérhetetlen. :) 



Az Elvis korát megidéző táncok is nagyon mulatságosak voltak, ez is kedvenc, de tulajdonképpen az egész előadást tekintve a legjobb rész az eleje volt, ahol a nők összeismerkedtek a férfiakkal, és őrültebbnél örültebb stílusban roptak a színpadon, (egymás orra alá borsot törtek, a férfiak szinte megküzdöttek a nők kegyeiért, volt ott kéjenc uraság, művész típus, menedzser, aki a telefonján lóg, hódító, pipogya, stb...) leginkább humoros jelenet ez volt, ám a végén, mert, hogy egy keret-kompozícióról beszélünk, visszatértünk a kezdetekhez, és nagyon rossz véget vetettek az estének. Az előzetes negatív "emlékeket" követően a kávézóba bejött egy katonának öltözött, rasszista férfi, aki az egyetlen afroamerikai szereplőt összeverte a mellékhelyiségben... kihívták a rendőrséget, az afroamerikai férfit elvitték ápolni, de az elkövetőt hagyták, hogy elmenjen, senki nem merte megállítani. És ekkor újra elindult az ismerkedés, de már koránt sem volt bohókás és vidám, egyesek provokálni kezdték a társaság egyik tagját, volt, aki nem hagyta magát, és spray-t fújt az illető szemébe... mindenki szanaszét széledt, sokan pár nélkül hagyták el a helyiséget... Három kapcsolat viszont úgy tűnt, hogy létrejöhetett:
1. a fiatalok, de a férfi csak egy éjszakás kalandnak tervezi a lánnyal való viszonyát,
2. az esetlen boltkoros lány és a mindig telefonáló menedzser fiú (szinte Hamupipőkésre sikerült a kapcsolatuk, ám a fiú megint telefonálni kezdett, a lány meg ezt sértésnek vette, és szomorúan a másik utat választva elhagyta a kávézót)
3. akik a főszereplők voltak: Hegyi Barbara és Csőre Gábor (boldog párnak tűntek, de a férfi sokáig matatott a kiszolgáló pult mögött a táskájával, amit a nő nem várt ki, és így a férfi magányosan távozott)

A szünetben azon gondolkodtam, hogy mi lehet a legnehezebb? Hosszú szövegeket tanulni vagy különféle táncstílusokat elsajátítani vagy énekelni? Mindezek együttes kombinációjával nem foglalkoztam, csak az egyedüli nehézségeken merengtem... Itt könnyű volt, akinek alapból volt hozzáértése a tánchoz, az tudta tartani a tempót. Ámbár a tánchoz is ildomos a tehetség.


A lényeg, hogy az előadás magáról az emberiségről, talán rólunk, leginkább a magyarokról szól, egy görbe tükröt állít elénk, és azt ábrázolja, hogy a kapcsolatok milyen törékenyek tudnak lenni. Egyik pillanatban az egész világ a tied, a másikban a rózsaszín köd felszáll és nincs más, mint a puszta űr. Több példát láthattunk az emberi típusokra, és ezért érdemes ezen az előadáson elgondolkodni!

A tapsrend koreográfiája briliánsan lett megoldva, kezdetben az egész szereplőgárda kicsiktől a nagyokig felsorakozott egy vonalba,  meghajoltak. Majd egyesével tűntek fel ismét, végül párokat alkottak, és a színpad egy-egy oldaláról befutottak, majd az ellenkező irányba távoztak. A végén, hogy újra összeálljanak egy sorfalba, a nők a férfiak útját szó szerint keresztezték, így a nők a színpad jobb oldalán sorakoztak fel, míg a férfiak a bal oldalon. Tapsvihar, de Fesztbaum Béla szerint ez még nem volt elég, így kilépett a sorból és ösztönözte a közönséget a nagyobb mámorkifejtésére, majd hüvelykujját felmutatta, jelezve, hogy már rendben vagyunk. 

Hegyi Barbara gyönyörű rózsacsokrot kapott a színpad széléről nyújtották feléje, úgy megdöbbent a váratlan gesztuson, nagyon aranyos volt. :)

Váratlan volt, szinte döbbenetre adott okot ahogy hirtelen Telekes Péter lerontott a színpadról, felhangzott közben a Rock 'n' roll-os szám és a színésztársai a példáját követve a nézőtéren helyet foglalok között keresgéltek prédát, akit felhívhattak táncolni a színpadra. Óriási volt, a közönség nagyon szerette. :)




Aki meg akarja nézni az Össztáncot, és végén személyesen akar a színészekkel ropni a deszkákon, mindenképpen a sorok szélére váltson jegyet! :)