2016. január 26-án ünnepelte a broadway-i bemutatóját a Fantom csapata Amerikában.Immáron 28 éve fut az előadás, töretlenül. Számos színész és színésznő alakíthatta hosszabb-rövidebb ideig a fő karaktereket. Közülük is kiemelendő, Michael Crawford, aki legelőször a londoni produkcióban játszotta a címszerepet, partnere Sarah Brightman volt.
2008. március 15. és 2013. május 24.-e között volt látható a varsói teatrze Roma-ban a lengyel Fantom non replika feldolgozása, amely a 2003-ban bemutatott film-nek a színpadi változata, kíváló lengyel énekesekkel.
A mostanság "gyakori" fantom feldolgozásokra való tekintettel, úgy gondolták a lengyelek, ők is csatlakoznak az élbolyhoz, és felélesztik a "régi" előadásukat. 2016 januárjától újra meg lehet tekinteni a darabot, többek között a fantasztikus "valós!" párizsi csillárral, a monumentális helyszínekkel és a nagyon jó hangzású énekesekkel...
Úgy hírlik az előadás "visszaköltözik eredeti városába", Párizsba. The Phantom of the opera hivatalos oldal, facebook-os felületén közölte a hírt, miszerint a Fantomot Párizsban, a Théâtre Mogador-ban láthatja a közönség. Most először mutatják be franciául a darabot, eleddig még nem került sohasem bemutatásra Franciaországban. A darab premierje várhatóan 2016 októberében lesz, de jegyet foglalni már most lehet rá! A szereposztást még nem nyilvános, castingot, feltehetőleg mostanában fognak tartani.
"- Valamikor régen, a volt barátnőm testvérével mentem el, akkor vettem meg a hivatalos Bögrét! :)"
Ez nem az én bögrém - csak egy minta Port.hu oldalról szedve (ettől függetlenül a sajátom még meg van)
Szilvia még sosem látta a Fantomot. Felajánlottam, hogy menjünk el közösen színházba. Még a darab kezdete előtt, "megrövidítettem" az árusító hölgyet egy kerámia tárggyal. Az aulában árulták az ajándéktárgyakat. Azóta is meg van a becses ereklye, de nem iszok belőle. Féltem és félek most is, hogy összetörném, és akkor oda lenne 2000 Ft... :D A pontos szereplőgárdát mindegyiket feljegyeztem, de nem emlékszem, hogy a fentebb említett ismerősömmel mikor voltunk, talán nyáron, de nem száz százalék... :) A barátnő is látta végül, de az egész családjával kellett mennie, így a testvére is újból megnézte. Miller Zoltán volt a Fantom, de nem voltak tőle elragadtatva. Nagyon oda van nőve a testvéreihez... Egy idő után ez már nyomasztó tudott lenni... A Fantomos pólóra később szert tettem, egy másik ismerősöm végett, de megsúgom: Nagyon rossz anyagból készült!!! Legfeljebb a vitrinbe teheted és nézheted, ennyi!!!! Szóval, óvatosan, és gondolkodjon el mindenki, akinek "szüksége" lenne egy ilyen pólóra, mert sajnos nem mindennapi viseletre lett tervezve!!!!
Mai napra: "Átvert egy csaj, mert azt állította ismeri Nagy Sanyit, de nem."
Szabina, egykori jó, színházismerő (leginkább Madách és ő rajongott Vajkért) által kötöttem barátságot egy leánykával, aki még gimibe járt. Gyakran társalogtunk, tényleg szellemes egy partner volt, csakhogy, amikor megegyeztünk, hogy elmegyünk megnézni az előadást (közösen vettük meg a jegyeket is), amiben aznap Nagy Sanyi fog szerepelni, a lány hirtelen jött családi vendégekről kezdett el hadoválni, és lemondta a találkozót... Mindezt akkor, amikor már útra kész voltam, 13.55 körül....
Elmentem, és nagyon tetszett. Mi bajom lehetett volna? :)
Végül, pár nappal, talán héttel később kiderült a lányról, hogy egy aljas csaló volt, hogy barátokat szerezzen, azt hazudta, hogy ismeri a színészeket, többek között barátságot ápol Nagy Sándor művésszel... Hát, így lepleződött le - mert a színjátszók nem is ismerték a nevét, még hallomásból sem...
Most, hogy felelevenítettem az emléket, őszintén szólva, még a nevére sem emlékszem... (talán Anna? vagy Anikó?) Eléggé régen történt, de azért nem annyira rég, hogy ne emlékezzek a Fantommal közös 10 évem eseményeire...
Egy
borzalmas osztálykiránduláson vettem részt, ámbár mégis meg voltak a maga szépséges pillanatai. Hiába, idővel, mindig csak a jó és a szép emlékek maradnak meg. Debrecent és a nagy pusztaságot, a Hortobágyot is felkerestük.
Gimnázium, 12. osztály, az év eleje. A szállásunk egy Debrecen melletti farmszerűségen volt. A több lánnyal, és egy fiúval közösen osztozkodó vadóc csapat tagjai, mint elődeik a szállás falára montázsokat készítettek.
Én a Fantomot és
Christine-t megrajzoltam a falon - mint emlékkép "(és lábnyomat az
utókornak)".
Íme, a rajz:
A csónakjelenet - okés, oké Akkor még nem voltam igazán nagyon tehetséges művész :)
A szobánk, és az ablak melletti pucérnak tetsző falon díszelgett a későbbiekben a rajzom
A farmon volt egy istálló is, amit sikerült két társammal (két ismeretlennel...) felfedezni. Mivel, mindhárman nagyon szeretjük a lovakat, ezért testvériesen megtudtunk osztozkodni rajtuk, hiszen összesen 4-en voltak. Mindenkinek jutott egy. Móric nevű pacival kötöttem szorosabb barátságot, az "idióta" lovászfiú szerint egy erőszakos és harapós ló, ám, amikor kezelésbe vettem, jelét nem adta, hogy a gondoskodás ellenére lenne. Amikor egy héttel később megérkezett az újabb csoport, és nekünk haza utaznunk kellett, egy kislány megkérdezte tőlem, hogy a ló tulajdonosa vagyok-e? Ebből látható, hogy mennyire "romantikus" kapcsolatba kerültünk egymással.
Újabb részlettel jelentkezem az oldalon. :) A mai napi bejegyzés:
Megismertem egy srácot (Peredhil Ádám), aki színészi babérokra tör és annak akkori barátnőjét. A Fantom egyik délutáni előadására mentem. Ráadásul ez a fiú és a kedvese elfoglalták a helyemet, mentegetőzve azt mondták, ők azt hitték, hogy nem jövök. Én erre úgy reagáltam, a közlekedés nagyon lelassult. Vicces és felett kedves gesztus volt még, előzőleg a ruhatárban történt jelenet, köztem és a ruhatáros hölgy között. Akkoriban még fizetni kellett a szolgáltatásért. Ma már nem. A hagyomány a Madáchban továbbra is él. Nos, a ruhatáros hölgy azt mondta "nem kell úgy sietnem, meg fognak várni. Nélkülem nem fogják elkezdeni." Roppant mód örültem a kedves szavaknak, jól esett. Ezek után következett a srác és a barátnője. Majd az előadás rendben lezajlott.
Aznap délután Csengeri Attila alakította a Fantomot, Christine szerepében Mahó Andreát üdvözölhettem, és Nagy Sanyi Raoul-jának örülhettem.
Életemben először gondoltam arra, hogy hátra megyek, megnézni és autogrammot kérni a színészektől. Madáchnál még sosem voltam, az Operettszínháznál, már direkt arra mentem, csakhogy lássam a kedvenceimet...de az régen volt már :) Kis hezitálást követően, ott találtam magamat és a párocskát is a Művészbejárónál. Ők is a három főszereplőre vártak. Kaptam aláírást és még egy kép is készült.Szerencsénkre, Csengeri Attilával és Mahó Andreával való első találkozás nagyon bájos emlékként maradt meg bennem. Szimpatikusak voltak a magánéletben, fotó és autogram kérés is persze megtörtént.Anditól szintén kértem augtogrammot, aztán Nagy Sanyira vártunk, és vártunk, és vártunk...Mire a portás látta, hogy már nemsokára kezdődik a következő előadás és mi még mindig a Bejáró előtt ácsorogtunk, ezért megkérdezte tőlünk, hogy kire várunk? Válaszoltuk, Nagy Sándorra. Becsületére legyen mondva, nagyon segítőkész volt. Körbetelefonált Nagy Sanyiért...végül kiderült: a büfében falatozott egyet, aztán a főbejáraton át távozott... Széééép....
Az Árpád Gimnáziumról már meséltem korábbi leírásomban, most az egyik volt osztálytársamat említeném meg. Neki meséltem el az új hóbortomat, a Fantom-mániámat, erre ő elmesélte, hogy a nővére birtokában van egy könyv, ami szorosan összekapcsolodhat a Fantom történetével. Azt ígérte elhozza nekem és elolvashatom. Több hétig tartott, mire végeztem, de bajom is akadt vele eléggé rendesen, méghozzá a főszereplő édesanyja. Aki ismeri a könyvet, biztosan tudja kire gondolok és milyen csleekedeteket hajtott végre, amiért a legellenszenvesebb karakterek közé lehet őt sorolni... Na, mindegy, világosan emlékszem, hogy a kölcsönbe kapott könyv eljött velem Szlovákiába is, amikor 3 napos szervezett úton vettünk részt.
Az osztálytársamnak később visszaadtam a könyvet, és úgy döntöttem üldözőbe veszem, hogy nekem is lehessen egy saját példányom. Ámbár, ahol először megtaláltam, sokkaltam érte az árat, mégis egy antikvár könyvről lévén szó, nem akarnék kiadni érte annyit, mint egy újonnan nyomtatott példányért. A Kay regény, keresett könyv volt, és régi kiadású (1990-es), ezért ritkán lehetett egyet is megkaparintani belőle, szerencsésnek mondhatta magát az, aki birtokosa volt ennek a könyvnek. Ámbár, elgondolkoztam az antikvárpéldány megvételén, végül eltekíntettem tőle, és bíztam benne, hogy találok egy olcsóbbat és persze jobb állapotban lévőt... Pár évvel később, kb. 2013-ban, Óbudán tartott Braunhaxler fesztiválon egy mozgó portékás antikvárius asztalán megpillantottam a könyvet. Alig akartam elhinni, és szép összeget kért érte (300 Ft!!!), csak sajnos, nem volt nálam a pénztárcám, így egyelőre búcsút kellett intenem neki, de reméltem, hogy megmarad másnap délutánig ez a példány. Vasárnap délután kimentünk, de a könyv nem volt ott az asztalon, ezért megkérdeztem az antikváriust, hogy meg van-e vagy eladta a könyvet? Erre az egyik nagy szatyorból előhalászta a kötetet. Így szereztem meg a saját példányomat és überglücklich voltam.
Később Ausztriából érkezett meg a német nyelvű kiadásom, és BakaNeko vagyis Lénárt Szandrával közösen elnyertük az egyik kiadó, névszerint a Könyvmolyképző kegyeit, felajánlották, hogy megszerzik a mű kiadási jogait. És sort kerítenek egy újabb kiadának, lám ez megtörtént, de sokáig kellett nélkülöznünk, folyton csúsztak az átadással vagyis a kiadással, bonyolult szerzői jogokra hivatkozva. 2015. decemberében végre kiadták, és sok könyvmolynak ezzel örömet szereztek és ünneplésre okot adtak.
Kedvenc jeleneteket még nem tudok megemlíteni, hiszen vár rám egy újraolvasás, de a kalandoséletútból leginkább kiemelendő számomra, hogy Garnier építész lánya élénken érdeklődőtt Erik után, ám ez a túlzott kiváncsiság a vesztébe taszajtotta. Tetszett a szexuális tartalom is, a finom kis leírások Christine szemszögéből, ez alapján a kettejük viszonyába jobb belelátást kaphattunk, a zene összefogta őket.
Megvettem a könyvet, az eredeti Gaston Leroux-félét :))) Szekszárdon. Sokáig hezitáltam, mivel az akkori kiadáson egy halálfej szerepelt, és a morbid dolgoktól ódzkodom. (Sajnos, nem a jól ismer musicales borítót készítették hozzá.) Végül Szekszrádba tett látogatásunk során, útba ejtettük a könyvesboltot. Már csak két példány volt belőle.
Leroux könyvében Erik eléggé morbidan van ábrázolva, igazán ellenszenves is, meg nem is. Raoul-ról jobb, ha nem beszélünk, mert idegrohmaot kapok tőle, egy férfi, aki hadiflottán harcolt, úgy nyivákol egy nő után, mint egy megerőszakolt kislány. Jaj, tudom, enyhe képzavar, de olvasás közben gyakran akartam megfojtani. Főleg, annál a jelenetnél, amikor a Fantom meglátogatta éjszaka az otthonában, - erre nagyon emlékszem, mivel este olvastam, és később sem felejtettem el azt a bizonyos vöröslő szempárt.... Krimi volt inkább, mint szerelmi történet, mégis hatalmas útat járt be a regény, és Andrew Llord Webber által még kiemelkedőbb és elismertebb művé nőtte ki magát. Christine-re öszintén nem nagyon emlékszem, inkább arra, hogy mennyire szorongó benyomást keltett, folyton rettegett a Fantom megjelenésétől...
A moly.hu közösségi oldalon így értékeltem a könyvet:
Hosszabb hallgatást követően (számomra szomorú esemény miatt) kicsit megtöröm a Fantomos megemlékezésemet egy fantasztikus balett előadás bemutatásával. :)
Coppélia balett, egy furcsa bábmester és nem hétköznapi bábujának történetét mutatja be. A történet főszereplői egy jegyespár, Ferenc és Swanilda. Készülnek az új közös életre, de a férfiak biztatása véget, Ferenc szemet vett az ablakban búsan ülő Coppéliára, akiről sem ő, sem barátai nem tudják, hogy nem igazi ember. Bókolnak, táncolnak neki, de senkire nem vetül Coppélia figyelme, ráadásul az öreg bábmester, mindig feltűnik és eltántorítja a bátor ifjakat a közeledéstől. Amazok nem hagyják magukat, kicsalogatják, majd elterelik az öreg figyelmét, végül a férfiak is mind eltűnnek a színről. A lányok, Swanilda vezetésével szétnéznek az idős ember lakásában, ahol megijednek a báboktól, amik hirtelen mozgásba lendülnek, mert Swanilda egy kalantyúnak dől. Még a ház előtt az egyik lány talál egy csavarkulcsot, a házban pedig azt a szerkezetet, amibe az a kulcs való, Coppéliát. Kis idő elteltével, visszaérkezik az öreg és elriasztja a lányokat, viszont a menyasszony ott marad. Gondol egyet és felveszi a bábú jelmezét, aminek maszkja is van, így a csere észrevehetetlennek tűnik. Ám, hamar kiderül, hogy a bábu nem olyan, mint korábban volt, életre kelt, miután az öreg ki akarja szúrni a báb szemét egy éles mérőeszközzel...
A lányt nem engedi el, főleg, amikor a vőlegény megérkezik, eltervezik, hogy becsapják a férfit, mivel az igazinak hiszi Coppéliát. A férfi bókokat mond, udvarol a "bábunak", aki időközben átöltözött és spanyol tánc megszállott virtuózzá vált. A leleplezést követően, a nő elutasító a férfivel szemben. Ferenc bosszút áll az öregen, elragadja az igazi bábut és magával viszi. A 3. felvonásban újra együtt látjuk őket a jegyeseket, előtte még kapunk egy vidám lengyel táncot, a Mazurkát. A vőlegény elhozza a bábut és megmutatja az összesereglett ünneplő forgatagnak. Az idős úr is eljön és elmeséli, hogy a jegyespár hogyan viselkedett az otthonában. Végül minden jóra fordul, az idős úr elviszi Coppéliát, viszont az esernyőjét ott hagyja a társaságnak, és boldog befejezést kapunk.
Az előadás műfaja balett. Zeneszerző: Leo Delibes. Szerkezetét tekintve: 3 felvonásos, a helyszínei: kisváros utcája, Coppéliusz mester háza, végül a lakodalom. Magyar balettfilm, 73 perc, 1976-ban rögzítve.
Az előadás - ha a mostani, az Állami Operaház balett együttesének nemzetiségével összehasonlítom - nagyon is kiemelkedő tánc szempontjából, hiszen az összes szereplő magyar származású volt és mégis milyen kiemelkedőek voltak, nem kellett a külföldi vendégszereplők....nem úgy, mint most.
Swanilda szerepében Csarnóy Katalint, Coppéliaként Sebestyén Katalint, míg az idős urat, tehát Coppéliuszt, Sipeki Leventét láthattuk.
Jelmezügyileg kicsit tiri-tarkák voltak, de elfogadható szinten. Leginkább Coppélia zöld-fehér jelmeze tetszett.
Díszlet: kicsit túl harsány színek, úgy mint a fentebbi kategória esetében.
Tánc: kifogástalan, Swanilda is forog egy lábon, sok kört leírva, mint a Hattyúk tavában a 32 forgás. (Remélem majd egyszer lesz szerencsém és valaki elmagyarázza, hogy a két balett között tánctechnika szempontjából mi a különbség - mert ennek sem könnyű a színpadi kivitelezése.) Koreográfus, Harangozó Gyula.
Egy modernebb feldolgozásban, a de Lyon társulatától, 1994-ből: https://www.youtube.com/watch?v=TMHzawOyYY0 (Napjainkba helyezik a történetet, Franz barátait pimasz, elégedetlenkedő polgároknak állítják be, akik mintha tüntetésen lennének, mert idegesíti őket a "báb", ezért az öreg Coppeliusz lakását kövekkel és botokkal dobálják meg. A főjegy sem rest az ablakon át betérni az otthonba, saját maga által összehordott kukákból és egyéb mászásra alkalmas eszközökből összetákolt létrán felmászni. Swanilde ronda, és túl öregnek tűnik. A felvételen a két férfi, Coppeliusz és Franz boroznak, majd elalszanak és mindketten Coppeliáról álmodnak. Az idős úr pozitívabb szemléleten keresztül látja a bábokat, ő járja el a spanyol táncot. Míg Franz-ot skót nemzeti viseletbe öltöztetik és úgy kell táncolnia. A tánc a kortársat vegyíti a klasszikus balettel. Ezt a történetet is sikerült ügyesen a jelenkorba átültetni.)
Negyedik bejegyzés Előző írásomban már megemlítettem az osztrák fővárost és a szomszédos országunkat, a "sógorékat". Ezúttal a Gerard Butler - Emmy Rossum 2004-es filmet hoztam, később meg is vettemDVD formájában. Ausztriában, németül, merthogy leszinkronizálták, a férfi főszerepet, az egyik ismert német musicalszínész, Uwe Kröger énekelte.
A magyar változatban, mint kiderült csak angolul, az eredeti nyelven énekelnek és a szöveget is eredeti hanggal élvezhetjük, viszont van magyar feliratozás. Ebbe nem kivántam befektetni, így reméltem, hogy a német változat tetszeni fog. Ám, a Müller áruházban nem ez került elém először. Előzőleg egy másik prózaibb Fantom feldolgozást találtam, amit az első megtekintése óta nagyon, de nagyon szeretek. :)) (Bár azt hittem tévesen, hogy ez a film is a Webber zenére volt komponálva, de tévedtem...a csónak jelenetnél nem tetszett, hogy nem fakadtak dalra...) :D
Ez a film, az 1990-ben készült Ian Richardson által rendezett Operaház Fantomja. Nem a musical alapján íródott, egy másik nézőpontból közelíti meg a történetet:
- A főszereplőnek végre van keresztneve, nemcsak a név nélküli Fantom, Eriknek hívják - ahogy a regényben meg van írva
- Christine és a Fantom kapcsolata, mester és tanítvány, semmi szexuális vibrálás nincs közöttük, ennek ellenére érzelmes és kedves mű
- Számos módosítás az eredeti regényhez képest: La Carlotta az új igazgató felesége, a leköszönő direktor pedig a Fantom vagyis Erik édesapja
- Erik szeretete Christine felé, az anyja iránti erős érzelmi kötelék kivetülése
- A musicallel ellentétben, nem Carlotta-nak, hanem Christine-nek megy el a hangja Margit szerepének éneklésekor
- Saját apja gyilkolja meg a címszereplőt
- Külön érdekesség, hogy a maszkkal takart arcfelet sosem láthatjuk, csak a társszereplők
- Christine kérésének tesz eleget a Fantom, amikor leveszi az álarcot, nem rántják le róla, mint a musicalben
- Charles Dance minden idők legjobb Fantomját hozta el a nézőknek, Teri Polo pedig kiváló választásnak bizonyult Christine gyengéd megformálására
- A film ihletett egy musicalt is (ami a Webber előadással ellentétben sajnos alúl maradt), Yeston-Kopit: Phantom címmel, Richard White alakította a főszerepet.
Azt gondoltam szeretni fogom, és való igaz, Webber zenés előadásának szélesvásznú változatát láthattuk, de cseppet sem kedvelhető, mind a szereplők, mind a kivitelezés szempontjából. Joel Schumacher neve nekem nem sokat mondott, ezért a filmes ismerőseim megbotránkoztak rajtam. Vicces arckifejezésük volt, meg kell mondjam. :) Nos, az alkotásról való véleményemet itt olvashatjátok: http://phantomvizio.blogspot.com/2014/06/az-operahaz-fantomja-tv-ben.html
Töredelmesen bevallom, hogy azért mindig le tud ültetni a tv elé, ha megtalálom. Persze, hiszen a legkedvesebb történetem, miért ne nézzem meg? Mégha nem is értek egyet a rendezéssel, és egy néhány szereplő sem nyert el a tetszésemet.
- Ausztriába gyakran látogattunk, legalább havonta, egy-két alkalommal, általában szombatonként, míg suliba jártam. A szombatok ezért voltak nevesek, és izgatottan vártam az alkalmat. Szerettem ezt a várost. A Mariahilfe Strasse-én sétálva találtunk rá a Müller boltra (Budapesten a Blaha Lujza téren láttam az egyik üzletláncukat), szinte mindennel foglalkozik, az első emeleten volt a Játékosztály. Ez azért volt érdekes, mert a kirakatba tették a LEGO-ból kirakott - Bécs egyik szimbolikus építményét - óriáskereket, ez üdvözölt Bennünket. A harmadik emeleten volt a Médiabolt, ahol CD-éket, DVD-éket lehetett megvásárolni. Rendszerint szombatonként voltak kedvezményes és akciós napok. Egyik alkalommal, úgyan nem használtam ki, de nagyon örültem, hogy megvehetem a német nyelvű Operaház Fantomja produkció zenés felvételét. A Hamburgi produkció még akkor érte virágkorát, Peter Hoffmann alakította a Fantomot, míg Anna-Maria Kaufman Christine-t énekelte. A Discman-emet vittem, így úton hazafelé belehallgattam, és a "Szeress, csak ennyit kérek én" szám tetszett meg elsőként. Azt hiszem. :)
Nos, ez a szám dobotatja meg mindig és mindig az én szívemet, és ugyan tudom, hogy tegnap közöltem a magyar nyelvűt, még a hamburgi előadásból linkelek.
Előző bejegyzésemmel elindítottam a hosszú folyamatot, a megemlekezést és időutazást, amely a Fantommal kapcsolatos közös múltat hivatott feleleveníteni, 10 év távlatából.
Következzéka második bejegyzés:
Előzmény - Buzogánygyakorlatok a múltban:
Óbudai Árpád Gimnázium régi hagyománya, hogy öregdiákjait egy nagyszabású ünnepség keretei között búcsúztatják el, a helyszín a Kolosszeum, ami a gimi mellett található. Minden évben, május 1-je előtt egy vagy két nappal, az elballagó diákoknak különleges búcsúban lehet részük. A program tartalmaz egy koreografált gyakorlatsort és az egész estét lezáró tűzijátékot. A buzogány műsorban a fiatalabb évfolyamok diákjai táncot lejtenek a kolosszeum fűves területén, szépen begyakorolt koreográfiára. Az elbúcsúzó diákok olykor kérhetnek dalt, amire a fiatalabbak majd "táncolni" fognak. Minden évben, szeptember végétől indul meg a felkészülés, a gyakorlás, és ez egészen eltart áprilisig. A buzogány szám több részből tevődik össze:
1. a Futás - a diákok általában gyors tempojú, rock számokra futnak körbe, közben különféle motivumot jelenítenek meg. Ha tehetséges voltált, a kiváltságosok körébe kerültél, nem mindenkinek adatott meg a "futkosás" látványos lehetősége, tekintve, hogy (olykor) több mint 180 fő mutatta be az alapkoreográfiát, így a létszámot csökkenteni kellett, ezért a futásban 90 fő szokott szerepelni. Újabban kettő a limit, tehát két megrendezett futásnak lehetünk szemtanúi.
2. a Koreográfia - ezt kell betanulni és ebből vizsgáznak a diákok, a dallam minden évben más, a koreográfia minden évben viszont illeszkedik, nem volt olyan, hogy külön létezett volna a mozgás és a zene. Egymás után kétszer adják elő a gyakorlatot.
3. József és a színes, szélesvásznú álomkabát --> Az egy éjszakán című számot hallhatjuk, ilyenkor búcsúznak el a résztvevők és ezután kezdődik rögtön a tűzijáték.
Mire is gondolok pontosan, íme pár felvétel: (megjegyzés: minden évben változtatnak a fényforrásokat lezáró poharak színein, és említésre méltó, hogy a gyakorlatokat a lányok végzik, a fiúk a kolosszeum egy-egy pontján állnak, a kezükben fáklyákkal, a produkció megkezdéséig vigyáznak a tűzre, majd eloltják.)
És a bejegyzés mára:
A saját Fantom CD-émmel próbálkoztam, a buzogány előadásához kellett a hanganyag, úgyanis a felsősök az Éj Zenéjét kérték. Kölcsönadtak a tornatanárnak, de ő visszaadta mivel nálam Sasvári Sándor énekelt, neki meg olyan feldolgozás kellett, aminél csak a dallam megy, szöveg nélkül....ggrr...kiakadtam, kapja be a tornatanár! - hirtelen felindulásból reagált mondat... A gyakorlatokat elvégeztem, viszont sajnos kiestem a körből. 2006-ban az Éj zenéjére gyakorlatoztak a diákok (sajnos, erről nem készült felvétel).
2006. április 2-án ismertem meg a legendás előadást a Madách színházban. Sok jót hallottunk róla, de nem ismertem a történetét, konkrétan azt szerettem volna, ha a színpadon megalkotott darab magába szippantana.... Bizony megtette és még annál is többet... És ennek már 10 éve! Mondhatni a Fantommal kezdődött minden, egy tartós kapcsolatot ápolok a darabbal, a lelkesedésem töretlen, és rajongó szívvel ülök be, ha alkalom adódik egy-egy látogatásra. Tavaly 5 feledhetetlen estét ajándékozott nekem a Madách társulata. Idén kevesebb lesz, de több hangsúlyt tudok fektetni így a közös múltra.
A jelen kis sorozatommal az emlékmorzsáimat szeretném megosztani Veletek. Nem mondanám, hogy minden nap, de minden héten jelentkezem újabb információval, élménnyel, amit a darabnak köszönhetek. És ez az egészére vonatkozik, tehát mind az originalra, mind a non replikákra, mind a könyves, színpadi és a filmes feldolgozásokra is. Természetesen a legfőbb szerepet a magyar non replika fantom előadás fogja képviselni, mert általa ismerhettem meg a Fantom varázslatos világát. :)
Mai napon láttam meg a napvilágot, így jan. 4.-től indul ez az időutazás! Befejeződni konkrétan az év végén, 2016 decemberében fog, de a nagy ismeretséget, amit kötöttem a darabbal, 2016. április 2-án fogom közölni.
Úgyhogy ez az első bejegyzés, az első kis szösszenettel:
Az előadás zenéje rabul ejtett, a főcímdalt szerettem meg, és talán furcsa, vagy mégsem? pont a romantikus dallamot, amit Christine és Roaul énekel, - Szeress csak ennyit kérek én - volt konkrétan az első olyan dal, amibe beleszerettem.
Megvettem a CD-ét (magyar és német), később osztrák, majd holland és angol, illetve japán, kínai nyelveken is megszereztem.
A kedvenc dallamom, Mahó Andrea és Miller Zoltán előadásában
