|
|
A versailles-i bál kicsit zöldre sikeredett, ugyanakkor a nagy átverés helyszíne is volt
|
A király foglalkozik a találmányokkal is, és Antoinette pont akkor keresi fel, amikor Monsineur Guillotinne legújabb szerkezetét mutatta be a felségnek. A férfi marasztalja a feleségét, nézze meg a gép működését, de amikor a pallos lecsap, Antoinette ideges lesz, megijed, és a férfit távozásra szólítja fel... (közeli jövőre utalás)
 |
A jövendő, a megpecsételődőtt sors
|
A nő odasétál az asztalhoz, észrevesz egy levelet, elolvassa. Valaki tájékoztatta a királyt, hogy a felesége megcsalja, és méregdrága nyakláncot vett. Hivatják a bíborost, magyarázatot akarnak, ő mindenet elmesél, ám végül a Bastille-ba vezetik, Antoinette akarata szerint. Az orleánsi herceg ismét a nép lázadásának tűzét szítja, elveti a nevét és rangját, hogy elhivatottságát jelezze a társai felé. Kezet fog a néppel. A palotát megtámadják (Antoinette nem érti az őrség miért nem védi meg őket - a király nem akar feszültséget, ezért elveszi az őröktől a fegyvereket) a lázadók, köztük Margrid, viszont a herceg csak később jelenik meg. Egy piros sapkát erőltetnek a királyra, vegye fel! (Sejteni lehet, hogy ebből csakis baj származhat) A király felveszi, ki is gúnyolják, Antoinette felemeli a hangját, de a csőcselék elnyomja. Megjelenik a herceg is. Csak egyezkedésről esik szó: Lajos mondjon le és az országban kikiálltják a köztársaságot. A család nem egyezik bele, de a herceg időt ad nekik, hogy átgondolják, mert még szabadon távozhatnának. Az emberek VÉGÜL egyelőre elhagyják a palotát. Ám, mivel hamisan van megvádolva a bíboros, a nép továbbra is lázadozik, Antoinette és XIV. Lajos, a dajka, meg a gyerekek az "MA" díszleten állnak, amit az emberek fáklyákkal felgyújtanak. I. felvonás vége.
 |
| Kero aberráltsága újra testet öltött, nem volt elég pánik, amikor egyszer a tüzes játéka veszélyeztette a színházban lévőket, továbbra is a tűz közeli élményeket biztosít a nézőknek (remélem a tűzoltóság számát tudják! vagy legalább egy kocsi mindig itt dekkol a teátrum mellett) |
 |
Antoinette nem hagyja magát megfélemlíteni
|
A 2. felvonásban, már még komolyabbra fordulnak a dolgok. Az emberek forrongása végett a családnak el kell menekülnie. Axel az Orleánsi herceggel viaskodik, "kardot" ragadnak és harcolnak, a svéd olyan elvetemült, hogy még a herceg gyermekének életét is kioltaná. Szerencsére kiszabadítja a fiút, odaadja a kezében lévő címét igazoló kincseket, és a gyermeket menekülésre szólítja fel. Ez a jelenet különösen szép és megható volt, a fiú a távolban még megáll és visszanéz apjára, aki utolsó pillanatig próbálja feltartoztatnia svédet... Végül, nem történik semmi közöttük... Csak fenyegetések...
 |
Orleáns hercege és a kisfia (a darabban inkább úgy tűnt, mintha a férfi kisebb allteregója lenne) - szép volt, amikor megmentette a fiút Axel támadása elől
|
Axel bejáratos a palotában (és ő az, aki a pornép közé is leereszkedik. Margriddal tartja a kapcsolatot. Bár az ő fellépése nem olyan közvetlen és erőteljes, mint a hercegé) , nemcsak, hogy a szerelmét lássa, hanem politikai szempontból is. Antoinette egyszer felszólítja, hogy legyen főtanácsos, de a férfi nem akar ilyen vakmerő lenni, és a király szeme láttára hűtlenkedni... Ekkor szétmennek, viszont a fővesztés előtti időkben még egymásra találnak, majd megint elszakadnak, mert a férfi nem tudná vállalni, hogy Antoinette gyerekeit is magával vigye.
A menekülés és a csúf vég
Egyszerű, polgároknak vannak beöltözve, csupán az udvarhölgyét és a dajkát viszik magukkal, az egyik egy előkelő grófnőnek mutatkozik be Párizs határán. Ezen kellene túljutniuk, és akkor biztosan megmenkülnének. Antoinette komorna lesz, a férje a kocsis. Ám, a kifizetésnél, Marie elszólja magát (Lajosnak), és az őr figyelmesebben szemügyre veszi a pénzérmét, amit a király adott neki. Lelelplezi őket, Antoinette egyszer könyörög, majd felemeli a hangját, majd ismét könyörög és próbálja lefizetni az őrt, de az, az igazságszolgáltatás kezére adja őket.
Börtönben raboskodik az egész család és a két szolgájuk. Felügyelőként Margrid érkezik, aki árulást bizonyító leveleket keres. Az őrizet alatt közelebb kerülnek egymáshoz, Antoinette-tel. Hiszen, amikor a trónörököst nyugtatni próbálja az anyja (mivel a gyermeket nem engedték ki a dajkával sétálni és ettől a gyerek hisztirohamot kapott) egy ismerős dalt kezd el énekelni, amit Margrid is ismer, együtt folytatják a dalt. A szegény lány elmeséli, hogy az apját sosem ismerte, az anyja infásnő volt (kiderül, Antoinette apjának szeretője - de ez a fikció a történetben), és gyakran dúdolgatta ezt az altatót, amit az apja énekelt. Közös pont az apa elhalálozási éve. Ráeszmélnek a titokra, féltestvérek (ezért is hasonlíthatnak külsőleg egymásra). Antoinette egy szerelmeslevélnek mondott irományt ad át a lánynak, hogy juttassa el Axelnek. Viszont a levélről kiderül, hogy nem az, aminek a királyné állította. A király egy másik teremben lehet, mert nincs folyton jelen a családdal. Egyik pillanatban befut hozzájuk, és közli, megölték a dajkát, és a fejét feltűzték egy botra. Antoinette nem akarja elhinni, az ablakhoz megy és rémes látványtól felkiált, fejét fogja, el van hűlve az emberi gonoszságtól... képtelen elhinni mit tettek az emberek. Ekkor mondja: "Ezek nem emberek, hanem állatok." Erre válaszol Margrig "Akikkel állatokként bántak." A királyt elviszik, lefejezik. Margrid zsebre teszi a levelet, találkozik is a svéddel és megsegíti, becsempészi Antoinette-hoz, aki a megpróbáltatások alatt megőszült. Szerzetesnek álcázva, könnyen eltud menekülni Axel az érkező herceg és a forradalmi bizottság elől. A parancs szerint: elakarják szakítani a fiúgyermeket az anyától (később fellázadhat, nem kockáztathatnak). Marie Antoinette mindent megtesz, hogy a gyermeket megvédje. Nem engedi, ezer körömmel kapaszkodik a csöppségbe, küzd érte, végül - mivel az ellenség túlerőben van, - szívszorító módon kitépik a fiát a karjai közül... Így kijelenti már nem érdekli semmi és senki, öljék meg! A tárgyalás alatt sok rettenetes vád éri az osztrák asszonyt, többek között perverz viszonynak mondják, amit fia és közte volt (mivle kicsiként magához vette, amikor az félt, és együtt aludtak). Margrid a tárgyalásnál nem adja át a hazaárulás terhelő bizonyítékaként szolgáló levelet, hanem a két gonoszt, a herceget és a költőt vádolja meg (a herceg saját magának és fiának készítette elő a trónt és igazából nem gondolta komolyan a néppel való szövetséget). Őket letartoztatják, de ekkora már Marie Antoinette feje a porba hullt.
A költő Margridért oda van, de az ő szerelme sem igazi, sőt aljasabb, mert egyik kijelentésében hangoztatja, ha Margrid nem szolgálja a közös ügyüket, szó nélkül ellene fordul...
Szereplők
Vágó Dettike első olyan szerepe, ami negatív érzelmeket válthat ki belőlünk, míg az elején nem kedveljük, addig az előadás végére megsajnáljuk és megérthetjük mit miért tett. Dettike hitelesen alakította, mind a tékozló asszonyt, mind a családanyát, akit megfosztanak gyermekétől. A tárgyalásán rossz színben tüntetik fel, olyan vádakkal is illetik, amik a mai világban elfogadottak lennének, és nem erkölcstelenségnek számítanának (a fiát magához vette az ágyban - na, már most a franciák sem ártatlan és erkölcsös népség...). Hangilag kiváló volt, tiszta és szép, erősen szólt.
Vágó Zsuzsi sosem volt még ennyire provokatív, pimasz, makacs és "mocskos" karakter. Ugyanakkor az ő személye a darab első felében jobban ki van dolgozva, lent él a csatornák között, mindennapjait a szomorú emberi sorsok (köztük sajátja is) töltik ki. Az ő karaktere fikció, mégis a legjelentősebb dalok hozzákapcsolódnak, ő az érme másik fele, aki a világ rossz oldalát látja. A karakter fejlődése nyomon követhető a darabban, hogyan lesz az egyszerű leányból a forradalom egyik legnagyobb alakja. Hangban kiváló, játékban is lenyűgöző volt, a pökhendi kis utcagyermeket hitelesen alakította.
Homonnay Zsolt, hozzá illenek a gonosz figurák, nagyon vonzó tud lenni a szerepkörben. Ugyanakkor féltő apai oldalát is megmutatta, amikor a gyermekét próbálta megmenteni a svéd nemes férfitól. Megnyerő személyiségnek mégsem mondható, ő sem tudott igazán diadalt aratni, mint egykori nagy szerepében, Taffee grófként. Orleáns hercege kezdetben kifejezi mennyire gyűlöli a királynét, aztán állandóan a forradalmárok, a nép között sündörög, és fondorlatos terveket sző, csakhogy keresztbe tegyen a nőnek. Azt állítja a nép nevében cselekszik, hercegi ragja miatt lehurrogják és nem adnak szavának hitelt az emberek, persze politikusként, minden látszathoz hozzátartozó állítást kell tennie, így kijelenti, hogy ő is polgártárs, és egyszerű nevet választ, a rangját is leveti, de igazából saját magának és gyermekének készítené elő a trónt. Hatalom után sóvárog. És állíthatjuk róla, hogy a darab legkétszínűbb karaktere. De végül megjárja, hiszen bitófára kerül, a leleplezésekor csak mosolyogni tud.
Auksz Éva és Angler Balázs, mint a divatminiszter és parókaszakértő szerepkörében léptek aznap este színpadra. A két figura szerepköre ideális a feszültségoldásra. Nem húznak egyik oldalhoz sem, csak az számít, hogy munkájukat végezhessék, és ezért megfelelő pénzbeli juttatásban részesüljenek. Senkit nem pártolnak, igaz, meghökkennek, amikor a herceg elviszi a szegény lányt hozzájuk, de mivel egy nemes kérte fel őket a munkára, ezért szót fogadnak, és minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy a fiezető ügyfél elégedetten távozzon a boltból. A lázas forradalom idején rá kell döbbenniük, hogy nincsenek megbecsülve, hiába akarnak nagy ruhakölteményeket készíteni, ha nincs rá kereslet. Németországba tervezik útjukat, és a szolgáikat is magukkal viszik (mivel azok kérik). Bohókás karakter, kifizetődő szerep, de valahogy nem brillíroztak. Talán hiányzott a meleg parókamesterből a plusz a többlet, ugyanúgy a divatminiszter sem űzte magasan a karakter kidolgozottságát, amivel a figurákat el lehetett volna adni, ebben úgy gondolom a másik szereposztás jobb lehet (Peller Anna és Bálint Ádám).
Magócs Ottóról csak azt hallottam, hogy régen játszott a Mozart-ban a címszerepet, most meg az Abigélben König tanár urat alakítja. Sosem gondoltam volna, hogy elér a keze, utolér engem is, és megnézhetem színpadi tevékenységét. Énekhangilag annyira nem fogott meg, de ahogyan a színpadra sikerült varázsolnia a király szerény személyiségét, az esetlenségét, a vágyait, a hiszékenységét, azt mondhatom, hogy nagyon jól megoldotta a feladatot és remek alakítást nyújtott. Bár a kedvenc operettes színészem (Mészáros Árpád Zsolt alias Mészi alias MÁZS) a váltótársa, mégsem mondanám, hogy problémát jelentett számomra, hogy nem Árpival láttam (enyhe képzavarom lenne, mivel a másik felállásban Polyák Lilla az Antoinette, és egykor Mészi volt a Rudolf, és Lilla a gonosz felesége, Stefánia...mostan megváltozik a kapcsolat és Lilla csalja meg Árpit). Örülök, hogy lehetett új benyomásom, és megismerhettem Magócsot is.
Veréb Tamás, a költő - politikus szerepében (annyira nem bírtam még a nevét sem vagyok hajlandó megjegyezni). Hangilag rendben volt, de mivel egy gazfickó volt, az elején "udvarolt" Zsuzsinak, majd ellene fordult, nem tette szimpatikussá. A tapsrendnél nem is tudtam neki szívből a kezemet ütögetni, ezáltal elismerve a munkáját. Mindazonáltal bizton állíthatom, hogy a figurát sikerült megragadnia és jól alakított. Tisztára bicskanyitogató volt.
Jantyik Csabát öröm volt újra látni és hallani a színpadon. Jellegzetes orgánuma van, és emlékeztetett a régmúlt időkre, amikor az Operettben még játszották a Rudolf - Az utolsó csók című darabot, amiben ő alakította a Ferenc Józsefet. Ezúttal bíborosként a királyné bocsánatáért kell esedeznie, aztán a "kitartottja" és a forradalmárok által tőrbe lesz csalva, még a börtönt sem kerülheti el, ám kiszabadul. A karakter befolyásolható.
Szinte utoljára hagytam, a svéd nemest, Axelt alakító Horváth Dánielt, aki rendkívül jól játszott, hangilag nem igazán fogott meg. És valahogy nem tudtam a férfi szándékaival azonosulni sem. Nem éreztem erős kapcsolatot közte és a szeretője között. A karakter katona lévén több helyütt is jelen van, rálát a nehéz sorsú emberek világára és a pompás palotabeli életre is. Ugyanakkor mindkét világból van egy-egy nő, aki vonzódik hozzá.
Siménfalvy Ágota a gyermekek őrzésén kívül és, hogy tanácsokat adott a királynénak, nem csinált semmit, ugyanez a szerepkör illeti Kékkovács Marát. Nem kell énekelniük. Nem néztem meg a szereposztást, de, amikor megszólalt a színpadon, nem tudtam elhinni, hogy Ágotát látom. Voltaképpen őt éri a brutális halál: kimegy sétálni a levegőre, és levágják a fejét a forradalmárok.
Perverzitás a színpadon
Szexuális jelenetek vannak az előadásban, mint (szinte) minden operettes produkcióban, az arcpirító, sikongatós nők a bordélyból... Ezúttal viszont az utca emberei viselkedtek hasonlóan. Arra lettem figyelmes, ahogy oldalról felözönlöttek a színpadra, de ketten lemaradtak, és egymáson vonaglottak, mindezt egy gyerek orra előtt csinálták (ha az nem kis növésű törpe volt - de nem hinném). Illetve megint egy furcsa jelent volt a divatszalonban, az előtérben tartózkodtak az üzlet tulajdonosai és valakikkel beszélgettek (nem emlékszem kikkel) a háttérben a szolgák egymásnak estek, a férfi lefektette a nőt az asztalra és a vasalóval a ruhája gyűrődéseit kisimította... :D
Érthetetlen
A rendező (Kero) állandó gyújtogatási kényszere és, amit az operettben sosem láttam - Alföldi-féle elképzelés a modernizálásra - két kommandós a darab végén, akik fegyvert szegeznek a népre...
