A finn opera földjén jártunk, vagyis az Operaház 1956-os különlegessége és egy magyar előadás
Időpont: 2016. november 21. (hétfő, este) 20.20-23.00 között
Helyszín: Operaház
Előadás címe: A bánya, Szerelem
Bemutató: 2016. október 21.
A darab adatlapja: http://www.opera.hu/musor/megtekint/a-banya-szerelem-2016/
Izgatottan várok minden újdonságot, mindent, amivel csak az Operaház vagy bármely általam szeretett teátrum előrukkol... Így adódott, hogy megnéztem az 1956-os forradalom ihlette előadásokat az Operaház felvételéről.
Meg kell mondanom, kevés olyan darab van, ami elszívja az emberből az energiát, az életkedvet, vagy éppenséggel a lelkét - merthogy ez történt velem tegnap este!
A bánya - és a Szerelem
Egy kalap alá vehető a kettő, hiszen egy egységet alkotott az előadás, igaz volt közöttük szünet, de a színvonal nem változott. A finnugor nyelvcsalád képviselői dicséretes módon, ugyanolyan borzalmas szintet megütő darabot produkáltak! Élvezhetetlen zene, - az első hangtól kezdve az utolsóig - mintha a zenekar is inkább az előadás előtti behangolást gyakorolta volna! Ez egy valóságos kakofónia volt! Ellehetetlenítette a darab élvezetétől a hozzá komponált zene. Mindkét darabot tekintve, ez teljesen jogos megállapítás. Olyan zene, amitől a mai gyerekek biztosan sírva menekülnének!
Régen közhiedelemnek számított a fiatalok között és elterjedt tévhit volt, bár lehet az operákkal szembeni ellenszenves hangulat mára is visszavezethető, hogy csak disszonáns hangokból álló zene és a semmibe üvöltő, mindenféle manírral tarkított színészek állnak a színpadon, és a karakterük halála után is vagy fél órán át énekelnek... Nos, ez a kategória, igaz, bár az utolsó feltétel nem teljesül.
És mindvégig ez az érzés maradt meg bennem. Egyszerűen taszító volt a zenéje, a karakterek (nem a szereplők - hiszen ők nem tehetnek semmiről! Csak megtanulták ezt a borzalmat.) énekes megnyilvánulásuk. Kritikán aluli volt, és már az első 10 perc után, fogtam a távirányítót és továbbléptem. Később újra csatlakoztam, hátha történt valami, bármi, pozitív változás. De nem. Az előadás nyugodtan folyt a borzalmas medrében... Örülök, hogy az Operaház csak pár alkalmat adott ennek a darabnak. Mindenesetre méltányolom a szimbolizmust a két előadásban, mindkettőnek meg van a maga felépítése, szomorú sorsba torkolló vége, de egyiket sem kellett volna zenével összepárosítani. Ezek a művek prózában biztosan nagy alkotások lettek volna, de ilyen formában nem szabadott volna hozzájuk nyúlni.
(1. felvonás:) Az '56-os események megihlettek egy finn származású szerzőt, Einojuhani Rautavaara-ot. A történet szerint a bányában dolgozó embereknek keserű sors jutott, egy társukat véresre verik, mert szembeszegült a vezetőkkel. Az egyikük, hogy megmutassa nem fél hatalmaktól, a vezér képet ledobja a tömegbe, akik szétszaggatják azt (igazából csak megtapossák). A bányászok közé érkezik az egykori partizán, Simon (héber eredetű nyelv, a kiválasztott - szimbolikát lehet hozzá tulajdonítani), akit megválasztanak a vezetőjüknek, ő majd a mozgalom élére fog állni, és vezetni fogja a csapatot, elérik a hőn vágyott szabadságot. Ugyanakkor a bányában tartózkodik velük egy pap is, aki az egész csapatot a lázongástól óva inti, türelmüket kéri. A pap és Simon tudja, hogy semmi nem fog jól kisülni a "forradalomból". (2. felvonás:) A megvert társ a csapat vezetője ellen fordul, mindketten fegyvert rántanak, Simon partnerét, Irát kapja el a megvert férfi, míg Simon a férfire szegezi a fegyvert. Mindketten segíteni akarnak, a megvert ember szerint a bányászok nem tudnának a szabadsággal mit kezdeni, nem tudnának a szabadság jogával élni. Rádión keresztül érkeznek a hírek, a lázadást vérbe fojtották... A 3. felvonásban a nő nem akar a bezárt világban maradni, javasolja, hogy bújjanak el, vagy legalább keressenek kiutat, mindenképpen menekülni akar, de Simon az emberek pártját fogja, megígérte, hogy nem hagyja őket magukra. Aztán az egyik társuk megindul, nem akar a bányában maradni, itt nincs élet, - és mivel egy ember pánikot gerjeszt, - a többiek is mind vele tartanának, ám Simon megpróbálja tartoztatni őket, hiszen lent inkább vannak biztonságban, mint fent. Mivel gátolja a tömeget, ezek megfenyegetik, hogy feladják őt, hiszen vérdíjat tűztek ki a vezetők a fejére. Simon dühében a tömegbe lő, és a nőt találja el. A zaj okozta rengés megnyit egy teljesen új kijáratot, így próbálnak a felszínre jutni az emberek. Az áruló barátjuk visszatér az ellenséggel, elfogják Simont, szigonnyal leszúrják.
(1. felvonás:) A magyar történetben egy fiatal nő harcát követhetjük nyomon, aki az ágyhoz kötött anyósának igyekszik egy idilli képet festeni az egyáltalán nem boldog jelenről. Az idős hölgy rajong szeretett fiáért, a feleség elmondása szerint Amerikában dolgozik, és rendszeresen leveleket is küld nekik, beszámol az ottani munkálatokról. Csakhogy ez mind nem igaz. A feleség szánalomból és könyörületből megmásítja a jelent, valójában a férj nem külföldön tartózkodik, hanem idehaza börtönben van, politikai fogoly. (2. felvonás:) A feleség megszorul, de ő csak továbbra is kitart az idős nő és férje mellett. Egy nap elhatározza, hogy férjének levelet fogalmaz, miszerint, ha nem érkezik haza, akkor elválik tőle. Az anyós fia védelmére kell, a karrier nagyon fontos, pedig a feleség miatta dönt így, hiszen az idős asszony állapota romlott, és már a doktor sem tudja (és nem is akarja) hosszabb ideig életben tartani. (3. felvonás:) A férj végre hazaérkezik, azon aggódik felesége hogyan fogja őt fogadni. Gyászruhába burkolt nővel találkozik, akiről kiderül a férfi felesége. A nő elmeséli édesanyja mindvégig várt rá, de a betegség erősebb volt nála. A nő ellátja a sebeit és biztosítja, hogy most már örökre együtt maradnak. Az előadás szövegkönyvírója Varga Judit volt, a Makk Károly - Bacsó Péter azonos filme alapján színpadra vitelezett alkotás.
https://www.facebook.com/Operahaz/posts/10154116049723181
