Eléggé régen írtam, bevallom... Remélem azért kicsit hiányoztam. Ezúttal pár részletet osztanék meg, amit a YOUTUBE-on találtam, a norvég fantomról. Az új non replika a román változatot követi, viszont jelmezügyileg feljavított darabokat láthatunk, többek között Christine Elissa jelmeze, Aminta viselete vagy csak a hálóköntösre is érdemes oda figyelni.
“Nattens musikk”, (Éj zenéje) Espen Grjotheim és Astrid Giske szereplésével
Az egyik legjobban megragadott jelenet szerintem, ötletességet tekintve. Christine az Éj zenéje kottáját kapja kézbe a Fantomtól. Nekem ez nagyon tetszik.
A főcím dal alatt jobbára egy csigalépcsősoron mennek le a szereplők, nincsenek dublőrök. A csónak jelenet az ária résznél teljesedik ki.
A Maszkabál jelenetéből részletek
Christine-t három figura veszi körbe, ő áll a körben a dal kezdetén.
2015-ben debütált a bukaresti előadás, ami gigantikus díszletekkel dolgozott, igénytelenebb volt a jelmzek kivitelezése. Ez utóbbi hiányosságot javította fel a norvég darab, ami ugyanazon alkotókkal dolgozta ki az új produkciót, ugyanakkor más kivitelezőknek hála más lett a darab csomagolása. Norvég nyelven hangoznak fel a slágerek, a bemutató 2018 szeptember 7-én tartották a Folketeateret-ben, Osló-ban. Sok új koncepciónak köszönhetően új színt vittek a darabba, szebb lett a korábbihoz képest a főcímdal jelenete, igényesebb az Elissa jelmez, ráadásul a Primadonna kap külön tapscunamit, mintha "megdolgozott volna érte a Primadonna dalt követően".
Időpont és helyszín: 2018. október 15. esti órákban, 19.00-22.00 között a Madách színházban
Nagy örömömre szolgált, hogy egy újabb Webber-i gyöngyszemet tudunk megtekinteni, ráadásul úgy, hogy rövid idő telt el a két webberes esemény között. Pénteken voltunk a Gálán, most meg a Madáchban folytattuk, immáron teljesen rock formációban.
"A színház a műsor és a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!" - de fent ám!!!! Micsoda este volt! 🤩😎 Nem néztük meg a kiírást az aulában, mert abban a hiszemben voltunk, hogy Borbély Ricsi játssza majd a főszerepet. Erre az előadás megkezdődik, kihunynak a fények, csak a színpadon látható 1 rockbanda előadása, megfordul a főszereplő és nekünk kiesett a szemünk!!!🤪😛 Szemenyei Janit pillantottuk meg, akit eredetileg szerettünk volna látni Deweykent...szóval Fortuna ismét velünk volt, aki még az Erkelben ragadt ránk! Rockra fel! Mindenki roppant ügyes volt, kiemelnem a tehetséges gyerkőcöket, akik élőben játszottak, Krassy Renata az Éj királynő áriával lenyűgözött! Szemenyei pedig Szemenyei. Ez a karakter rá van írva, tökéletesen hozta a szétesett rockkert! Ellenben a darabnak valóban csak egyetlen kiemelkedő dala van (bar a gyerekek óhaja a szülök és a tanár fele is meghatóra sikeredett, illetve az igazgató valódi személyiségének kibontakozása). A történet jó. Tanultunk új kifejezéseket: coolcsávó, nézünk majd mint kecskebéka a turmixban, a főgyökér. --- instagram oldalomról loptam :D
Barátnőm megjegyzése:
"Vegyesek az érzéseim a Rocksulival kapcsolatban. Ok-ok, értem én, hogy kritizálja a hagyományos oktatási rendszert, és ez a Bandák Csatája tulajdonképpen a projektmódszernek is megfelelt, amiből végül mindenki tanult formálisan és informálisan. Meg társadalomkritika is, hogy a szülők egyfolytában mobiloznak és nem figyelnek a gyerekeikre. DE emellett szerintem sok olyan üzenete van, amivel egyáltalán nem értek egyet, most eltekintve a "happy endtől". A főszereplő karakterével pedig nem tudok azonosulni. Ettől függetlenül Szemenyei János nagyon jól alakította a főhős rockert. Az egyik kislány, Mikes Zsüliett hangjától pedig teljesen odavoltam."
Az én meglátásaim még! :)
A darab alapjául a filmvásznon megjelent alkotás szolgált, azonos címmel jelent meg magyar nyelven, Rocksuli címmel, még 2003-ban. A főszerepet Jack Black alakította. Igaz a filmet, sosem láttam, de a színpadi művet már igen, így tudok róla nyilatkozni. A történetet is ismertem. A főszereplő karakter valóban nem egy pozitív hős, hiszen nemcsak barátját - akinél lakik és akinek nem fizeti a lakbért, csak henyél nála - de még egy elit magániskola igazgatóját, oktatóit és a diákjait is megtéveszteni jól felépített álcájával. Dewey Finn egy rockbandában gitárosként ügyesen helyt állt, ugyanakkor feltűnési viszketegségben szenvedve folyton előtérbe akart kerülni, amit zenésztársai nem tűrhettek, így a zenekarból kitették a szűrét. Ezután csak lomha életet él, nem dolgozik, egész nap a kanapén fekszik. Majd érkezik egy telefonhívás, amit ő fogad. Barátja nevében elmegy helyettesítő tanárnak egy elit iskolása, ugyanis nincs pénze, ezért a lakbért sem tudja kifizetni barátjának és annak irritáló barátnőjének. Annak ellenére, hogy nem oktató, tanítani a rockot és a hangszerek használatát jól tudja, hiszen ez az élete. Mégis lezser stílusával nem mindenkit nyűgöz le mind a diákok, mind a tanárok kevés bizalommal fordulnak felé, sőt az egyik gyerek árulkodik is rá, hogy nem igazán tanítja őket semmire sem az oktatójuk...aztán minden megváltozik, mert kiderül, hogy a diákoknak van érzéke és tehetsége a zenéhez, így a léha oktató elképzelése testet ölthet: a gyerköcökkel megvívja a Bandák Csatája nevezetű rockfesztiválon a szereplés jogát. Közben képet kaphatunk arról, hogy a szülők nem foglalkoznak csemetéikkel, csak a külsőre vagy saját - be nem teljesített - célokat tűznek a kicsik szeme elé, ezzel biztosítva nekik a jövőt. Tomika eléggé érdekes gyermek, ő az, aki nem kap feladatot Dewey-től, csak ül egy helyben. Számomra az ő karakterének kibontakozása jelentette az izgalmat a történetben. Egy ponton már azt gondoltam néma szegény.
A zenéje
Egy számos darab. Webber is írhat ilyesmit, de csak egy nóta volt, ami folyton visszatért: "Ordíts, hogyha fáj".
Élvonal
Webbertől kaptuk a darabot, ismét non replika formában jelenik meg a színpadon. Elsőként egész Europában nálunk lett tálalva.
A gyerekek
Casting ment a nyár folyamán, a tehetséges srácokat mi is megcsodálhattuk a színpadon.
Színészek, a felnőttek
Szemenyei János, Krassy Renáta, Galbenisz Tomasz
Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, zeneileg viszont tényleg nem a legjobban sikerült előadása Webbernek! Sajnos.
Egy vallomással tartozom. Nem szeretem az 1-es villamos vonalát. De az aréna ott van. Szerencsére egy nyugodt estét fogtam ki, így épségben, "szúrásmentesen" tértem haza 23.00 óra után. Délután még pont a villamos rossz híre miatt, a késő esti óra miatt aggódtam. Szerencsémre, Fortuna velem volt, aki a Carmina Burana közben "ragadt rám" és megvédett mindenféle kellemetlenségtől, még agár kutyikkal is volt szerencsém összefutni a járművön. Az egyik nagyon hízelgett nekem, bökte a kezemet, amikor abbahagytam a simit...no, igen, imádom a kutyákat! :)
Ráadásul a Flórián téren három hölgyre felfigyeltem (nagymama - anyuka - unoka), akik elegánsan voltak felöltözve, és bizony ők is a Papp Lászlóba siettek...
Nem volt baleset, ami nehezítette volna a célba érésemet, így fél 8 után 5 perccel rendben megérkeztem a helyszínre. Rövid várakozást követően, barátnőmmel összefutottuk, hónapokkal ezelőtt közösen vettük meg a jegyeket a fantasztikus koncertre.
Az aréna kívülről
Ha meghallom, hogy Webber, akkor a minőségre gondolok, és felhőtlen szórakozásra. Andrew Llord Webber baráti kapcsolatot ápol Szirtes Tamással, és ilyen formában a Madách színházzal is, de sajnos ezúttal nem lehetett közöttünk, mivel a fejében lévő muzsikákat papírra kell vetnie. Ez érthető is, és reméljük, még nagyon sok csodálatos kompozíciókkal fog minket ellátni! 2008-ban a MÜPA-ban volt hasonló nagyszabású koncert, amit a Madách rendezett a tiszteletére, ugyanakkor még fiatalabb volt a művész úr, de szintén kerek születésnapot ünnepeltük, akkor Vele együtt. Örömittas levelét október 11-i keltezéssel írta, Nagy Sándor színművész olvasta fel még a koncert kezdetén.
A helyszínről
A T szektor jó választásnak bizonyult, tökéletes rálátást biztosított a színpadra, és az egész csarnokra, ugyanakkor nagyon mikroszkopikussá váltak a színészek a színpadon, mert távol voltunk tőlünk. Nekem is indulás után 5 perccel jutott eszembe, hogy nem ártott volna egy távcsöves puskát....izé, akarom mondani, a színházi látcsövet elvinni az eseményre. Legalább némi mimikát láthattuk volna. Bár, a vetítőknek köszönhetően mégis láthattuk a szereplőket kicsit közelebbről. Szóval a T szektor két székével, ami közel volt a lépcsőkhöz, gyors kijutást biztosított mind a mellékhelyiségbe, mind a kijárathoz, meg voltunk elégedve. A beléptető kapuknál sem ütköztünk gondba, a bizti őrök, mind nagyon rendesek voltak. Amíg várakoztunk a helyünkön, az épület belső terét csodáltam, ugyanakkor akkor még nem koncert-érzésem volt, hanem inkább az a fajta stadionláz, amiben nem szokott amúgy részem lenni, ezért is vártam, hogy a hangosbemondóban bemondják, hogy: "És most álljanak fel az amerikai himnusz tiszteletére..." El voltam a gondolataimmal.
Így láttunk mi
Problémák
Szerintem hetek, vagy talán csak napok óta próbáltak szerencsétlen társulati tagok az arénában, erre a hangtechnikusok már az elején lerontják a hangulatot a nem megfelelő hangszinttel. Nem értettük, hogy az est konferansziéja, Nagy Sándor, mi a bánatért nem beszél érthetően, ezért szép füttykoncertet kapott ("Hangot, hangot!" felkiáltásokat)...Úgy gondoltuk lehetséges, még ő sem érti, miért fütyülik ki...Szegény, igen kellemetlen lehetett neki. Nem lettem volna a helyében. Úgyhogy a hangbeállás nem volt a legjobb minőségű, és mindannyian megemlékeztünk a hangtechnikusok édesanyjáról... :D A második felvonás elején - nem is Sanyi lett volna, ha nem bohóckodja el - megkérdezte, hogy halljuk-e most? Kissé keresztapás módon... meg a halhatatlan társulatba való felvételéről is beszámolt... ez a pali...ha nem lenne, ki kéne találni! Imádom a humorát és ezt a személyiségét! Másik inkább érdekesség, bár kicsit bosszúságot is jelenthet annak, aki mellette ült: a nyűgös pasi, aki "szeretetből" elkísérte barátnőjét nem bírt megmaradni a fenekén. Jobbra balra dőlt, a második felvonásnál már a barátnője vállán aludt a Sunset Boulevard nagyasszonyának (Sáfár Mónika) dala alatt. Az első felvonás alatt csupán sokat dumált ő és a "szakértő" barátnője, aki iszonyat sokat gesztikulált, és mindezt az előttünk ülő idősebb hölgyduó nem bírt elviselni, időnként rájuk szóltak. Igazából egyet értettem a hölgyekkel, de számomra nem volt olyan zavaró. Az már inkább, hogy elővett valami hosszú dolgot a pasi (lehet túró rudi volt) és annak a csomagolásának kibontása már zajjal járt...nem tudta eldönteni, hogy lassan nyissa, vagy, hogy mikor nyissa ki...ráadásul iszonyat lassan ette...azt hittem kitépem a kezéből és kidobom a lépcsőre a kaját...Nem egyszer fordult elő, hogy nem tisztelik a színházat egyes "műkedvelők"...
Ennyit a negatív dolgokról. Tulajdonképpen az egész est, ahogy haladtunk előre egy diadalmenet volt, szóval igazán nincs is értelme, hogy panaszkodjak! :)
Mindig öröm hallgatni, gyermek módján tudom szeretni Webber dalait! Egyszerűen lenyűgözőék és magával ragadóak! Olyan sok stílust kipróbált, és minden darabja egyedi zenei világgal rendelkezik, amitől azok magukhoz vonzzák a kevésbé színházba járó embereket is. A főkedvenceim természetesen Az Operaház Fantomja és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát!
Maga a koncert menetének koncepciójára nem jöttem rá, de látható volt, hogy a szóló dallamok váltották a csoportos (tömeg) jeleneteket. Hogy mi hova és miért pont oda került, azt még nem sikerült kiderítenem. Nem látok bele Szirtes rendező úr fejébe. Ejh, de kár! :)
Kezdésként Jézus Krisztus Szupersztár nyitányával (Óbudai Danubia Zenekar, Madách zenekara) indítottunk utána következő pár részlet a Józsefből (Egy éjszakán - Solti Ádám, A Fáraó dala - Posta Victor, Börtöndal - Serbán Attila). Mindhárom dal közel áll a szívemhez, igazából sajnálom, hogy nem választották Puskás Petit a József dalok közül egyikre, mert annyira szívesen meghallgattam volna ismét (az idei, márciusi darabot nem felejtem neki és természetesen a társulatnak!) Jézusból a Getsemanét Tóth Attila énekelte, de nem játszotta el, ezt hiányoltam az előadásából, hogy szenvedjen, átlényegüljön kicsit. "Nekem tudnom kell" - Serbán, az ördög nőszemélyek és a tánckarral nyomultak a színpadon. Időnként beszúrtak egy-egy ismeretlenebb előadásból dalokat, ezúttal magyarra lefordítva (lábjegyzet: a Müpás koncerten még angolul énekelték őket). Legnagyobb boldogságom a Fantom folytatásának a Love Never Dies pompás fordításának bemutatkozása volt, de majd később regélek róla! Tehát, időnként a kevésbé ismertebb dalok jöttek, de ismert előadók által tolmácsolva, pl.: Song and Dance - Gallusz Nikolett és Krassy Renáta a Tell me on sunday-ből is énekelt, Starlight Express - barátnőmre átsandítottam, meséltem neki, hogy Webbernek ez az előadása a "legfurább" - különös fétise van a dízelmozdonyhoz...azt láttam rajta, hogy eltorzult ábrázattal figyelte a színpadon kibontakozó eseményeket. A díszes jelmezek viccesek és érdekesek voltak, ugyanakkor a görkorcsolyás tánckari tagok is kiemelik ezt a darabot és egyedivé teszi Webber munkái közül. Mindenesetre nem kedvenc, de a zenéje nagyon tetszett. A Szerelem arcait korábban az Adagio fantasztikus interpretálásában hallottam először, aztán az ünnepi Webber koncerten (Müpa) Homonnay Zsolttól, most Borbély Richárd énekelte és nagyon jól tette. A Whistle down the wind (ezt meg akarom nézni, ha elhozzák egyszer, nagyon szép a zenéje!) (Úgy járj mint a szél? vagy ehhez hasonló a magyar címe) - szintén tetszetős volt, nem beszélve a Backstreet boys-os felállásról, hogy is mondjam,,,tiszta fiúcsapat volt, meg Oltári srácok feeling-em volt (aki ismerte az eredeti előadást az Operettszínházból, az tudja mire gondolok), 5 tökély, 5 tökély hanggal álltak a színpadon: Solti Ádám, Puskás Peti, Posta Victor, Ekanem Bálint Emota és az 5. tagot még most sem tudom felidézni (talán Nagy Balázs volt??? :O)...jaj, szegény...szégyellem magam, mert rendkívüli volt az egész. Kellemes, jó hangulatú a dal, a "Nem számít". Az angol változatot be is linkelem. Koós Réka a címadó dalt énekelte, szépen.
Macskák - Éjfél
Az Evita is megjelent - az igazsághoz hozzátartozik nekem ez a legkevésbé kedvelt darabok közé tartozik (legalábbis nekem nem jön be) - Buenos Aires-t Ladinek Judit énekelte és táncolta a tánckarral. Kifejezetten örülök, hogy felgyógyult nagyon ügyes volt, mint mindig. :) A Miért, ne bőgj Argentína számot pedig ki más? mint Polyák Lilla énekelte (aki a tapsrendnél majdnem hasra esett, mivel terjedelmes a kosztümje hossza). Az ordibálós dal illett hozzá, bár én Koós lányt vártam volna, de Lillához jobban illett, helyes választás volt a dalhoz. A Sunset Boulevard-ból Sáfár Mónika és Posta Victor énekeltek egy-egy dalt, Viktornak amúgy ez a Webber darabok közül az egyik kedvence, és szerepálma a karakter, akit ezúttal megformált (a 60-as Webberen is énekelte). Szívszerelem az előadás - Az Operaház Fantomjából a nyitány hangzott fel, míg mi a színpadon Sasvári Sándort láthattuk a Fantom éjjeli köpenyében szenvedélyesen az orgona billentyűzeteit csapkodni, addig Mahó Andrea is takarásból belépkedett, majd a főcímdal is helyet kért magának, Andrea betársult Sasihoz. A Fantomhoz illően a Love Never Dies is megérkezett (Lábjegyzet: 2010 óta várok rá!!!! De hiába...hüp-hüp), "felnyerítettem" ("Ne csak a Millert ne!"), amikor megláttam a kiírást, nehogy nekem visszahozzák!!!!! Nem akarok Miller Zolikát - húzzon el bánatba, ha már hűtlen volt az "eredetihez", meg amúgy pikkelek rá, mert cserben hagyta a közönséget, akik miatta vettek jegyet a Nyomikra (hallomásból értesültem erről) végül nem utolsó sorban az a bajom vele, hogy bántotta az "én" szeretett Fantomomat. Szerencse, hogy a másik két művész felkarolta őt, és nem voltak ősbunkeszek, mint Mr. Beképzelt... Nem volt körülöttünk ember, aki megvédte vagy csúnyán nézett volna rám, mert nem bírom a Millerkét, de akkor élőben elmondtam volna ugyanezen érveimet ellene. :) A Fantom2-ből elhangzott a Míg hangod újból fel nem zeng és a Szerelem örök, ez utóbbi Fonyó Barbara által. Nagyon szép volt mindkettő, kifejezetten hálás vagyok a fordító munkájáért, mert kitűnő magyar szöveget írt, öröm és boldogság volt számomra hallani a dalokat (nem beszélve arról, hogy hasonló volt az elgondolásunk és én is szinte hasonlóan fordítottam a szövegeket). Miller, mint visszatérő Fantom nem adta elő rosszul, de szeretném, ha nem lenne rá esély, hogy ő játssza a kicsit idősebb - apa figura Fantomot! Fonyó Barbi pedig tökély volt, szinte biztos voltam benne, hogy ő fogja az opera áriához hasonló dalt előadni, ez neki van kitalálva! Nem tévedtem, és örültem, mert ha elhozzák a folytatást, őt tudnám a jelenlegi Christinek közül a leginkább a szerepre elképzelni. Rá van írva, kész.
Polyák Lila
A Macskák volt az első felvonás végén szereplő kis csokor, Elvis trént Sánta Laci adta elő, Malek Andrea az Éjfélt és részt vehettünk a Karminca bálon 2x is, hiszen a gyerek cicák színpadra futottak és a nagyokkal karöltve megmutatták mit tanultak az elmúlt idők során... (amúgy így legyen ötösöm a lottón, mert azt mondtam barinőnek, hogy ezzel zárul az 1. felvonás - és pont így lett!:P)
A Rocksuli, mint aktuális és mint frissen bemutatott madáchos szenzációval zárult az est. Ízelítőt kaphattunk Szemenyei János elvetemültségéből, kár, hogy nem vele látjuk hétfőn, de barinővel örülönk és már várjuk a hétfő estét. Jó alapozásnak bizonyult ez pár rockos dallam, amit előadtak a gyerkőcökkel! Egyveleget Szemenyei nyitotta, következett Gallusz Niki majd Borbély Ricsi zárta a kört.
Posta Victor Sunset Boulvard
Összegezve, tökéletes megemlékezés, tökéletes szereposztás, tökéletes dalok! Szebb esténk nem is lehetett volna!
Időpont és helyszín: 2018. október 7. vasárnap, esti kezdéssel, 19.00-21.30 között az Erkel Színházban
Nagy örömömre elkezdődött a színházi évadom 2018 októberében az Erkelben is. Ha végiggondolom, a jegyekről, a két megújított bérletről eszembe jut, ahogy még télvíz idején sorban álltunk, ráment egy egész nap, de végül csak összehoztam magamnak a produkciókat. A Szabad bérletes produkciókra már könnyebb volt megszerezni a belépőket, előre lefoglalva, gyorsan, könnyedén intézve. A Carmina Burana koncert formájában lett tálalva, a nagy kórusjelenetek az ismert dallammal eget rengető, libabőrt és sírógörcsöt előidéző hatással volt rám. A darab végén kapott tapscunami megérdemelt volt. Percekig csak ütöttük egymásnak a tenyerünket. A rendezés nagyszerűen sikerült, a háttérben működtetett látványvilág lenyűgöző hatást nyújtott, a táncosok a valóságtól elrugaszkodva táncoltak, míg ők csak egy sima térben mozogtak, addig a közönség több lényeges tartalmat csodálhatott a kivetített képeknek köszönhetően. Három, fantasztikus táncos lépteit figyelhettük meg. Énekesek közül szólóban és duettben is bizonyított Haja Zsolt (bátor hős, aki a habokkal küzd meg a szerelméért), Miklósa Erika (az ártatlan szűz, aki várja szerelmét) és a döglött hattyú szerepében megjelenő Horváth István.
Hogy pontosan miről szól ez a darab? Sorsról, Fortunáról. Szerelemről.
Ha az eredeti szövegkönyvről beszélünk, kíváncsi lennék, hogy ott is voltak-e félrefordítások...vagy más értelmezések... Magyarban eléggé ki volt sarkítva. A dalok német nyelven hangzottak el, a szöveget a kivetítőn keresztül olvashattuk angol, illetve magyar nyelven. Ugyanakkor a feliratozás némi rontást is előidézhetett, hiszen el kellett dönteni, hogy a színpadon kibontakozó cselekményre, a látványra összpontosítunk vagy a szöveget olvassuk. Nehéz dolog volt választani, próbáltam mindkettőt figyelni, végül csak a látvány volt az, ami jobban magával ragadott. Nyilván. A szövegkönyv, amit olvashattuk furcsa fordításokat tartalmazott, egyáltalán olyasmiket, mik nem illettek oda. Példának okán említeném:
- "Ha Isten a Föld urává tenne egy napra, akkor én..." (míg nem jött a váltás, hogy a választ is megkaphassuk a kérdésre, magamból kiindulva, elgondolkodtam a kérdésen, és úgy gondoltam a környezetszennyezés megállítását szorgalmaznám valamilyen úton-módon) - érkezett is a mondat folytatása: "Csókot lopnék Anglia királynéjától". A döbbenettől és az elfojtott nevetéstől csak fejemet rázva tudtam lereagálni ezt a nem várt mondatot...
- A következő döbbenet számomra a gyermekek által énekelt sorok voltak, akik kb. 10-12 évesek vagy még fiatalabbak lehettek. Na, már most nekem a kiskorú ne énekelgessen a szerelmes csókról, törődjön ilyen korban inkább a játékkal, tanulással, bármi mással, csak ne nőjenek fel ilyen hamar és tapasztalják meg azt, amit később is ráérnének...
Vetítéssel működött a látványvilág, ami olykor különféle galaxisokba kalauzolt bennünket, volt, hogy az Édenkertben találtuk magunkat, volt, hogy a főnix madár repült az arcunkba, vagy éppen a tenger vad hullámaival kellett megküzdenünk. Mindenképpen kiemelendő ez a része a produkciónak, illetve a visszatérő, legismertebb dallama.
Maga a történet a sors pozitív és negatív oldalát mutatja be, a folyamat során a szerencse istennőjét, Fortunát kergetjük.
A darab elején szervesen beleépült Dolmány Attila (Family Guy, Stewie szinkronhangja) és egy reneszánsz zenéket adó csoport előadása. Holott az ő megjelenésükre valahogy úgy számítottam (legalábbis a szereposztást közlő prospektus alapján így gondoltam), hogy mint a színpadi műre való ráhangolódást adja meg, az Erkel folyosóin sétálva, dicsérve vagy esdekelve Fortuna nagyságát...
Kezdődjön a Rockfesztivál! Elő a metál villákkal! :D
Egy stílus, egy életérzés, egy zenét hallgatunk. Ez a rock felemelő világa. A Madách Színház idén mutatja be Andrew Llord Webber angol zeneszerző legfrissebb munkáját, a Rocksulit, ami a 2003-as filmen alapul.
A történet szerint egykori rockistenség, Dewey Finn ideje lejárt, és régi énje árnyékában él, már sehova nem hívják fantasztikus gitárján zenélni...ám egy telefonhívás mindent megváltoztat. Egy helyettesítő tanári állást megkapván, a gyerekek tehetségén felbuzdulva egy rockfesztiválra készíti fel az apróságokat, így akadhat még esély, hogy felemelkedjen és megmutassa a világnak milyen fontos a zene szeretet a világban...
Minket, még nem érint meg a darab, mert, sajnos még nincs rá jegyünk, de igyekszünk még idén szerezni rá, és örülnék, ha arról is tudnék nyilatkozni, nemcsak a Rockfesztiválról, ami összekapcsolja a Madách darabját egy ünnepség keretein belül. Számos program közül választhattok, íme a kínálat: http://www.madachszinhaz.hu/Madach_rockfesztival.htm
A barátnőmmel közös programunk pedig eképpen alakult:
A Stúdiót megközelíteni kerekesszékkel nem lehet, lévén, hogy ez a színház melletti épületben van, kis terek, és csigalépcsőn lehet megközelíteni a Stúdiót. Itt szoktak zajlani a Madách próbái is, fentebb már eléggé tágas tér látható. Érkezési sorrendben lehet széket foglalni. Az itt tartott előadásokért mindig egységes árat kérnek a pénztárakban, pontosan ezért. Nincs sem jobb, sem rosszabb hely. Számomra nem ismeretlen a Stúdió, hiszen már voltam párszor, Posta Victor magánestjén (L'élek) vagy a Madáchhoz beadott pályázati előadás, a Dögkeselyű bemutatóján is részt vehettem. Nem rossz, csak fárasztó felbaktatni az emeletre. Mindenesetre jól ki tudják alakítani a színpad képeket. Ezúttal nem volt drasztikus, csak mint egy koncertre érkeznénk, dobfelszerelés, jobbon a gitár, szintetizátor a bal oldalon. Igazgató úr is mondott pár szót, nem promitálta a Rocksulit, oh, dehogyis! :D Aztán jól ismert dallamokra ringatózhattunk, vagy rázhattuk a fejünket. A közönséget sem hagyták ki a buliból, hiszen random egy embert kirántott Détár Enikő és a Mennyország turiszt-ot adták elő, igazán muris volt, ahogy az idős úr, lekapta magáról a zakóját s látványosan meglengette a feje fölött...:D A dalok között voltak átkötő szövegek, amik itt-ott kissé erőltetettnek, néhol kissé kínosnak tűntek számomra, bár maguk módján mókásak voltak. Rockjárvány fertőzte meg a Madách színház környékét, stb. érdekesség... A musicales válogatás (első körben arra gyanakodtam ha ez magyar rockzenékből fog állni, akkor mit keres ott a Fantom? Aztán a Webberes átkötéssel már értettem, aztán megint nem, végül értettem, hogy a teátrum zenés darabjait vegyítették össze...), nagyon tetszetős volt! Örültem volna, ha nem csak a múltban megismert rockslágereket veszik elő, hanem a frissebbek közül is válogatnak...mindenesetre a felhozatal jó volt, de lehetett volna jobb, újabb és hosszabb, mivel az előadás össz-vissz csak 1 órán át tartott...Barátnőmmel még buliztunk volna, nem éreztem magam túlságosan elégedettnek, amikor kihunytak a fények...Jó volt közelről látni a művészeket, Serbi még tette is a lovat a fényképészek alá...
Előadás címe: Vámpírok bálja Időpont: 2018. július 11. este 19.00-22.00 Helyszín: Pesti Magyar Színház Műfaj, a felépítés: musical Teljes adatlap:http://www.vampirokbalja.com/m/index.php
Szereposztás a honlapról halászva
Kedvenc jelenetek:
Sarah és Alfréd szerelembe esésének folyamata;
Piros csizmák - tánc, koreográfia szempontjából kiemelkedő pillanata az előadásnak;
Az élőhalottak sírból felkelése - a rángatódzás, zombi módon való mozgás hiteles alakítása, ráadásul a közönséghez is le-felmentek (nézőtéri helyzetünktől függ - földszinten vagy az erkélyen foglalunk helyet);
Amikor a professzor és Alfréd megkeresik a gróf kriptáját; a Bál
Tulajdonképpen komplex műről beszélhetünk. Az eltelt évek folyamán, hogy a színház világába belecsöppentem, erről az előadásról, bizony-bizony megoszlottak a vélemények, és most úgy érzem két felé szakadok, hiszen mindkettő oldalt megértem. Azokat, akik szeretik és azokat is, akik nem. Azért szeretem, mert a vámpír világ valódi oldalát mutatja be: megkapjuk a sötétséget, a vámpír nappal alszik a koporsójában, éjszaka meg vad dolgokat tesz, kastélyban élnek és a helybéliek félnek tőlük (fokhagyma koszorú a nyakba). A tükör-effektus (kedvenc jelenteim közé tartozott, amikor megtapasztalták, hogy a tükörben nem látják a különös lényeket). Tehát, ezek a vámpírok még a régi, igazi vámpírokat testesítik meg, és nem a vegán, Edward Cullen és alkonyatos-csillogi vérszívókat.
A hangulat magával ragadó volt, már a színház kapuin belépve egy fajta más dimenzióba kerülhetett a néző. Vörös drapériák, piros fénnyel világító kandelláberek adták meg a fantasztikum lenyűgöző hatását, és megalapozta a hangulatot. A darab is folyamatosan ingerelte a közönséget, hiszen a színészek, táncosok olykor a nézőtérről érkeztek a színpadra, vagy éppen fordítva, a színpadról jöttek le mi hozzánk, ijesztgetni vagy elcsábítani. A nézők bevonása az előadásba mindig is egy extra plusz pontnak számított, mert ekkor érezni lehet, ahogy beszív a darab magába, bár ez fizikai megközelítés, hiszen egy prózai vagy más zenés darab is tud ilyen hatást kelteni. Mindenesetre nem vonható kétségbe, hogy alaposan megdolgoztak, estéről estére a hírnévért a művészek.
A pozitívumok mellé a kevésbé rajongók véleményét is osztanám. A személyes megfigyeléseim alapján a történet rendben halad előre, de olykor leülepszik, unalmassá és vontatottá válik. Másik problémám a hangosítás volt, néha érthetetlen volt a szöveg, amit énekeltek vagy mondtak a szereplők... a felirat is hiányzott, ami más színházakban mindig lételemnek van minősítve. A Magyar Színház csapata (háttérdolgozók) vagy arra gondolhat, hogy lévén a teátrum nevében is benne szerepel a "magyar" kifejezés, akkor magyarul megy minden és "büdös" külföldi álmában se remélje, hogy értheti mit mondanak, énekelnek. Ugyanakkor ez hiba, hiszen világszerte nagy rajongótábora van az előadásnak, számos országban színpadon van tartva és a rajongók bármire képesek, akár több ezer kilométert is utaznak, csakhogy lássanak egy-egy újabb vámpír feldolgozást (bár ez replika produkció - nem non replika). De kit is érdeklenek a külföldiek? A lényeg, hogy mi értsük, bár ez nem mindenhol sikeredett, nekem pl. a Professzor "szófosásai" nem tetszettek, sajnáltam Sándor Dávidot, hogy ennyi mindent és "érthetően" kell eldarálnia pár perc alatt... szóval, ennyit a negatívumokról.
A történet kissé kifigurázza a vámpír világot, és rém egyszerű a sztorija, ugyanakkor nem kapunk választ, hogy Ambrosius proffal és mondjuk Sarah anyjával mi lesz a továbbiakban, vagy éppen Sarah és Alfréddel mi történik, miután...hát, tudjuk mi történik velük...nem kerülhetik el a sorsukat.
A zenéjéért odavagyok, a kedvenceim: Kint vár az élet, Piros csizmák, A szivacs, Őérte, Egy ilyen nap kell, Teljes a sötét, Herbert keringője, Öröklét.
Maszkok: a darabban használt sminkeke, parókák fantasztikusak. A hatásuknak köszönhetően, az ismertebb színészeket nem is lehet felismerni.
Szerelőgárda: Nem képzeltem senkit sem Krolock gróf helyébe (mondjuk Egyházi Gézát, aki a színpadot uralja, mint fővámpír) Langer Soma rendben vitte a karaktert, és igazán impozáns volt, szenvedélyes, éteri vámpír szerepében. Mindenesetre vonzó volt. Török Anna rendkívüli tehetség, hangját illetően nagyokat énekelt, viszont lóarca van (nekem annak tűnt, szegény nem tehet róla). Alfréd kissé hasonlított Mészáros Árpád Zsoltra, Héger Tibor - pont a kedvenc dalomnál megcsúszott egy kissé a hangja, de amúgy rendben volt, bár belépőjével nem győzött meg, viszont "élőhalottként" jól állt neki a rokokó stílusú jelmez... :D Herbert-ként éneklő-táncoló Szemenyei János szerencsére, annyira melegnek nem mutatta magát a színpadon, amitől a karakter semmit sem veszített az értékéből, inkább ilyen "még nem tudom kifelé-mifelé orientálódom" viselkedést tanúsított. A táncos pillanatképek lenyűgözőek voltak, az egész jól volt megkoreografálva.
Szemezgettem pár kedvenc jelenetből és dalból (ha nem törlik, remélem):
Mindenesetre nagy álmom teljesült, hogy elmehettem, és átélhettem ezt a Vámpírok bálja különös forgatagát!
2018. június 22., péntek
Oslo-i Fantom - nemsokára itt van a norvég változat, amely a román non replika rendezésén, díszletein alapul, a jelmezeket illetően hasonló elgondolás, mégis itt-ott máshogyan vannak megoldva a ruhák.
Kevert, vegyes érzelmek - vegyes előadások tekintetében (Madách és Erkel Színház)
Az Operaház Fantomját utoljára idei évadban június 6-án néztem meg.
Ez volt az a nap, amikor a kedvenc dolgaim összetalálkoztak.
Ez volt az a nap, amikor a Pokemon Go és Az Operaház Fantomja összekapcsolódott vagyis inkább egy napon örvendeztettek meg.
Pár hete kaptam ExPass-t, úgyhogy este 6 ķörül Mewtwo Raiden vehettem részt! Végre sárga csapat bitorolta a tornyot! Beálltunk Aggronnal, amikor végre a kékek szíveskedtek abbahagyni a parasztoskodást...úgyhogy roppant izgalmas volt! VérValörökkel sosem verem össze a port, érdekes. Hozzájuk csatlakoztam, általában mindig ők segítenek ki a "bajból". Pont a kékeknél volt egy picsogó lány, is aki előszór kapott meghívőt... Szokás szerint ez sem ismerhette az animét, hiszen Mewtwo-t így - "miutu"-nak nevezte. Nem egyszer, nem kétszer mondta így.
Este 7-kor következett a Fantom. Új szereposztással, akiket még nem volt szerencsém együtt látni. Most nyugalom volt, semmi zavargás, de végül csak "összebalhéztam" a jegyszedővel, aki ezúttal egy magas szőke 40es évei közepén járó, fontoskodó és kellemetlen nőszemély volt! Azt hitte töröltem a felvételt...pedig nem. Tehet egy szívességet! Sosem értem meg, hogy miért nem lehet a tapsrendet lefényképezni??? Hiszen már szervesen nem tartozik az előadáshoz....így jártam... Napokkal előtte ez a fontoskodó-utálatos nő nem volt ott a színházban, mert akkor tényleges lett volna dolga: a hangosan beszélőkkel, illetve az étkezést az előadás alattra időzítő anyuka és gyermekével....nagyon sajnálom, hogy akkor nem voltam annyira bátor, hogy fogjam szünetben a Győri kekszét és kivágjam a legközelebbi kukába... Igen, szünetben nem zabált, csak a darab alatt... Bármi ilyesmi elő fog fordulni, megtépem azt az embert, és nem érdekel, ha kitiltanak a Madáchból! Elegem van ezekből a minősítetlen egyedekből...
A Fantom szereposztása a következő volt: Posta - Mahó - Solti. Különösebben nem hagytak mély nyomot bennem. És a jegyszedő nő is elrontotta totál az estémet, pedig ezt a napot hetek óta vártam.
Június 14. Pas de Quatre '18 - bérletes előadás, a páholyomba nem jöttek társak, így a harmadik székről az elsőre átköltöztem és egész végig ott is maradhattam. Sajnos az előadás borzalmasra sikeredett, a két felvonást meg kellett volna cserélni, mivel az elsőnek a második produkciója siralmas zenével volt párosítva, hiába táncoltak jól, de még a történet sem egyezett a címben foglalttal... egyetlen öröm a barátokkal, ismerősökkel való találkozás volt, akikkel a szönetben csevegtem. :) Mindannyiunkat letaglózott az előadás...nem pozitív értelemben...
Minden esetben a zene felvételről szólt, nem volt zenekar.
I. Felvonás:
1. A Szlovák Nemzeti Színház balett-társulatának produkciója
Peter Breiner / Adrian Ducin / Igor Holovac / Glen Lambrecht / Reona Sato: BEATLES GO BAROQUE – Eight days a week (Koreográfus-rendező: Adrian Ducin) - keverve-kavarva, Beatles dalok, a korokat illetően nem tudták eldönteni, hogy a barokkban vagy a 80-as években táncolnak-e?
2. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója: Morelli/Stravinsky: Menyegző (Koreográfus: Enrico Morelli) - a zene elviselhetetlen, a történet inkább egy bolondok házára emlékeztetett mint menyegzőre...zene a tánccal nem volt együtt, magamban sírva könyörögtem, hogy vége legyen...
II. Felvonás:
1. Pécsi Balett: Footsteps (Koreográfus: Földi Béla Harangozó-díjas) - Reggeli tornának indult, votlak kisebb csoportok, akik egyéni pillanatokat mutattak meg, egy négy fős csapat, egy férfi-női kapcsolatot ábrázoló momentum. Mindenesetr érdekfeszítőbb volt a másik kettőnél.
2. Magyar Nemzeti Balett: Hans van Manen / Astor Piazzolla: 5 tangó
Ballet in one act (Koreográfus: Hans van Manen) - a legjobb volt, Leblanc Gergely óriási tapscunamit kapott szólótáncát követően. A négy tánc közül ez volt a legszínvonalasabb, jelemzek fekete-pirosak voltak, rózsaszál a hajban, szép össztáncoknak voltunk szemtyanúi, a zenével itt sem voltam annyira kibékülve, de lényegében elfogadható volt.
Az Operaház Fantomja Szóló előadásokról pár mondatban 2018. június 2. este, június 3. délután
Posta - Fonyó - Solti / Csengeri - Mahó - Solti
Nagyon jó volt végre úgy nézni a darabot, ahogyan megszokhattam. Nem voltak váltások, egy gárda vitte végig az egészet. Élvezet volt minden fokon. Tetszettek az alakítások. Posta Victor éneke lenyűgözött, az általam jól ismert szinkron hangi tehetsége is visszaköszönt azokban a jelenetekben, ahol nem szerepelt a színpadon. Játékban eltér tőle Csengeri Attila Fantomja, akivel másnap délután néztem meg. Attila annyira beleélte magát a szerepbe, annyi érzelmet vitt bele, hogy nem sokon múlott, hogyan hangosan felsírok a 2. felvonás végén a szerelmi vallomásától. Nem beszélve partneréről, aki szintén a hatása alá került. Fonyó Barbara új jelmeze igen érdekes látványt nyújtott, hiszen a Hannibálban megszokhattunk nála, hogy a hasa előtt aranyháló függ, amely a mellrészhez volt csatlakoztatva. A mostani változatban két kis vállvédőt kapott a jelmeze, illetve aranyozott, teste köré csavart leplet, most ez takarja a hasát. Az új külső így összecsatlakozott az Elissa jelmezzel, remek látványt nyújtott, ugyan jobban nem módosította, mert másban reménykedtem (Vágó Nelly eredeti tervezetét valósítják meg), mindenesetre érdekes. Fonyó játékára, mint mindig - nem lehetett panaszom. A temető jelenet az ő nagy pillanata, hitelesen adja át az érzelmeket, nem beszélve a nyilatkozatáról, amit korábban is sejtettem, elhunyt édesapjára emlékezik, neki énekli ezt a dalt (mint maga a karakter is a saját apjának, apjához). Mahó Andrea kétségtelen kislányos termete miatt kerülhet középpontban, hangilag a legjobb alakítása a Gondolj rám-ban volt, érzelmileg nem tudtam vele azonosulni a temetői dalban, hiszen inkább kifelé a közönség felé énekel, és nem a sírnak. Solti Ádám mindkét esetben helyt állt, ugyanakkor Mahó Andreával tűnt nekem tökéletesebbnek az alakítása a tető jelentnél. Ott annyira szélesen mosolygott, amikor összeölelkeznek, nekem is fülig ért tőle a szám. La Carlotta-kénmt a goromba nézésű nőt kaptam, Sáfár Mónikát, aki sajnos az ellenszenvem ellenére is a kedvenc primadonnám marad, hiszen olyan plusz dolgokat tesz a produkcióba, amitől a karakterébe több életet lehel a kolléganőihez képest...hát, egyszer majd remélem tudok vele beszélni, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és akkor talán már nem fogja zavarni, hogy Ladinek Juditot felismertem a lépcsőn felmenet, és őt nem. Egy fantasztikus Piangi (Szerekován János), másnap délután Gerdesits Ferenc lépett színpadra. János hihetetlen többletet ad a karakterhez, humoros, beképzelt, társnőihez alkalmazkodni tud (többek között Solti is, van, akivel forog a Szeress, csak ennyit kérek alatt - van, akivel nem). Gerdesits ezzel szemben nem nyújt már különleges pillanatot számomra, sőt a darab legelején kifogott egy erőltetett magas hangot, aztán persze operai képességeire hagyatkozva szépen és nagyokat énekelt. Mindezek ellenére Szerekován a kedvenc Piangim. Este Bajza Viktória, míg délután Bencze Ilona szerepelt, utóbbi művésznő eléggé furcsán reagált Meg (mindkét alkalom esetében Kuthy Patrícia) ajánlatára a második felvonás vége felé, amikor felajánlja, hogy velük megy a Fantomot felkutatni. Vagy elfelejtette a szöveget, vagy arcon akarta csapni Meg-et, hogy hogy jut eszébe ilyet gondolat? :D Ez csak kis vicc tőlem, mindenesetre nem volt szokványos. Ha már itt a végéről beszélünk, azt is megfigyeltem, hogy Mahó a Fantomot nézi értetlenkedve, amikor a csónakjában utaztatja, míg Fonyó Barbara elszörnyedve fejét fogva, jobbra-balra dől... Csengeri kiborulását nagyon értékeltem, igazán szívvel állítja színpadra a karaktert. Meg Giry -Kuthy Patrícia, egyszerűen úgy van jól, ahogy csinálja. Próbál Christine barátnője lenni, megtudni a titkát, ugyanakkor aggódik barátnője állapota miatt, mellette áll Christine sikere során, Szerekován a Don Juan-ban hátra hajolt vele és úgy adott neki puszit, az aranyos manőver volt. Lesz még egy alkalom, és rövid búcsú a Fantomtól. Sosem unom meg. Bár lenne mindig... :D
A DARAB SZÜNETÉBEN
A Fantom szünetében unatkozás helyett csodálkozással és fényképezéssel töltöttem az időmet, hiszen a teátrum által közölt hír szerint, a darabról megemlékezve, ami idén 15 éve fut, egy kiállítást rendeztek be a Tolnay Szalonban. A teremben fényképeket csodálhattunk meg a darab múltjával kapcsolatban, illetve kiállítottak két jelmezt is (Christine Daaé - Maszkabál ruhája, illetve L a Carlotta Primadonna/Igazgatók irodájában viselt jelmezét). A képek a darab különböző, még sosem publikált jeleneteit mutatták be, láthattuk a különböző jubileumokról összeállított montázsokat, a zenei anyag felvételét, a próbákról sosem látott felvételeket. Jelmezterveket, Christine másik fele végre előkerült, évek óta szabályosan vadásztam erre a felvételre, ahol Nelly kitalálta, hogyan nézzen ki Christine a Don Juan jelenetben. A legnagyobb döbbenetemre, szó sem volt arról, hogy ennek a jelmeznek, vagyis az Amintának rózsaszínnek kellene lennie... hanem fekete-lila kombinációban képzelte el a tervezőnő, illetve Christine kapott volna még egy furcsa csákószerű kalapot is. A megvalósításban viszont a nő teljesen máshogy néz ki. Képek hamarosan! Másik vicc számomra, hogy Carlotta Gondolj rám öltözéke az, amit Christine visel ugyanabban a jelenetben...teljesen megzavarodtam a látottaktól!
Hófehérke és a hét törpe
Balett, két felvonásban. Zeneszerző Kocsák Tibor és a díszlettervező Kentaur volt. Nem szakadtam el a Madáchtól vagyis a Fantomtól... ékes bizonyítéka ez a két embernek a lenyomata a darabhoz.
A vasárnap délutáni Fantomot rászerveztem a fix darabomra (este hatkor a balett elkezdődőtt, amiről úgy hittem este 7 óra...aztán megnéztem a bérletemet), de szombaton időmérő edzést tartottam, és kiderült a két színház között 12 percnyi távolság van... Szóval, a Madáchtól eljöttem és beértem háromnegyed hat körül az Erkelbe. A páholyomból remek rátátásom volt a színpadra (bal oldal 3, 1. szék), az előadás aranyos volt, és mivel a közönség java része gyerekekből állt, nem volt nehéz őket elvarázsolni. Hálás közönség, akik felrobbantották a darab végén a nézőteret. Minden táncos rendkívül jól játszott, Melnik Tatiana, aki alapjáraton szőke, kapott hosszú, fekete hajú parókát. Lenyűgöző volt a gonosz mostoha átalakulása banyává, akit férfi alakított, míg a mostohát nő. Kentaur díszleteit egyből felismertem, mivel monumentálisak, az egyik kastély ábrázolás a Vámpírok báljára emlékeztetett, a beszélő tükör is rendesen ki volt találva. A zene nagyon tetszetős volt, a törpék vonulása kifejezetten nagy sikert ért el a gyerekek körében, mindig tapsoltunk, amikor felcsendült a dallam. Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy ebből a meséből hogyan tudnának balettot létrehozni, de vasárnap este erre a kétkedésemre is bizonyítékot, választ kaptam. Érdemes megnézni, csuda klassz és szórakoztató! Nemcsak kicsiknek!
Előadás: Az Operaház Fantomja, Webber csodamusicalje
Időpont: 2018. május 30. - 15 évvel ezelőtt a hivatalos bemutató is ezen a napon volt!
Helyszín: Madách Színház, Budapest
Műfaj, felépítés: musical, non replika produkció
A május hónap tulajdonképpen, ha a Fantomról van szó, nyilván egy örömteli időszak az életemben. Ám, korábban történt események miatt a szentimentális érzéseim csak az előadás estéjére érkeztek meg. Az átszellemülés ment, de a darab, nem olyan volt, mint szokott lenni.
Nemcsoda, hiszen nagyszabású ünnepségről beszélhetünk, 15. éve le nem veszi a színház a repertoárjából! A közönség szeretete áthatja a darabot, nem beszélve a színészekről, aki mind-mind nagyon szeretik az előadást, élvezik játszani a karaktereket. Webber egy csodát teremtett meg, amit a Madách alkotói átdolgoztak és színészi gárdája is kiválóan viszi színre estéről estére. Nem beszélve a háttérben dolgozó kedves emberekről, öltöztetőkről, sminkesekről, parókamesterekről, díszletmunkásokról, az ügyelőről, mindenkiről, aki csak a folyamat kivitelezésében segít.
Számomra, mindig különleges töltettel bírt ez a darab, és mindig is közel fog állni hozzám. Nem, nem, nem. Ne tévesszen meg senkit sem, én ezt a non replikát, - a magyar Az Operaház Fantomját, - tehát, önálló alkotói munkaként létrehozott művet magasztalom az egekig! Nem fogott meg az évek alatt az eredeti mű, a londoni vagy broadway-i változat. Ugyanakkor "sorstársaink" iránt már némi érdeklődést mutatok, nyomon követem a világban hol merre lesz új non replika (jelenleg: magyar 2003; lengyel 2008; turné változat hasonló design-nal, mint az original 2012 körül; a cseh és észt produkciók egy évben 2014-ben jöttek létre; 2015-ben román és finn változatok, 2017-ben a finn változat átköltözött Götebourgba és a szerb fantom is ekkor debütált).
Mégis, nem csak a nyelvezete miatt, vagy mert itt lakom Magyarországon, a hazai Fantom áll hozzám legközelebb. 2006 tavaszán váltottunk először jegyet, még tisztán emlékszem az ülésekre is, erkély, bal oldal, 2. sor, 20-21es székek... De a belépők is megvannak, hiszen a régiek még nagyon szép design alapján voltak kaphatóak. Aztán színház egységesítette a produkciók látogatását biztosító szelvényeket, és már a fehér-piros színben pompázó jegyek vannak helyettük. Íme egy saját kép:
2006 óta elválaszthatatlan kapocs fűz a Fantomhoz. Az akkori előadásom három főszereplőjét meg is jegyeztem: Posta Victor (akiről kiderült abban az évben debütált a főszerepben), Fonyó Barbara (akiről azt gondoltam távolról, hogy ő a Mahó Andrea - de nem az volt! xD) és Homonnay Zsolt (a "fiú", akiről úgy tudtuk, hogy Operettes, viszont akkor mit keresett a Madáchban????). Ez a hármas - nagy örömömre - továbbra is benne van, szerepelnek, és nagy boldogság volt, hogy a svéd látogatóknak is tetszettek ők, hiszen nem rég, pontosabban 1 éve február környékén volt Fantom széria, és két alkalommal is összekerültek. Nem lehettem tétlen, ők teremtették meg a történetet számomra, így a jelenlétük mindig fontos szempont lesz nekem, mondhatni ők tették le a hazai előadás alapkövét. Utána persze jöttek az újabb és újabb alkalmak, mert a produkció megvett kilóra. Mindenkivel látni szeretném, minden felállásban a három főszereplőt. Úgyhogy megyek, szintén minden évben pár időpontot kiválasztok. Kell, egyszerűen kell és nem tudok vele betelni sem! A szívem csücske. Minden tekintetben. Gyönyörű történet, meseszép díszlettel, kedves jelmezekkel. Minden itt van benne, amire szükségem van, amire vágyom, hogy elvarázsoljon egy színpadi produkció.
Az 500. előadástól kezdve mentem a jubileumi alkalmakra is. Mindig kedveskedtek valami aprósággal a nézőknek a színház munkatársai a rendkívüli estéken. A 600. és a 700. ünnepségen viszont már nem volt a gárdában a kedvencnek is titulálható Christine-m, Krassy Renáta, örültem, hogy a 800.-ban már lehetősége nyílt ismét "bemutatkozni". A 600 és a 700 között pedig volt egy nem mindennapi látványosság és nagy pillanat, ugyanis a színház meghirdetett egy versenyt, ahol a FANTOM történetét kellett folytatni, a színpadi műnek a befejezését követően szerintünk mi történik vele? Részt vettem rajta, és kulisszajárás volt a jutalmam, illetve találkozhattam a szereplőkkel. Ez volt az első alkalom, hogy személyesen is beszélhettem Posta Victorral (aki teljesen zavarban volt, hogy áradoztam neki, mennyire nagyra tartom őt és a munkásságát), Fonyó Barbarával (aki vidám és nagyon szórakozott személyiség volt). Csengeri Attilától puszit kaptam, Mahó Anditól kedves szavakat, jah, a többiekre már nem volt idő, mert menni kellett a különleges sétára...oh, imádtam minden percét!!!! És, amikor kiderült, hogy engem is beválasztottak, ne tudjátok meg mennyire oda- és vissza voltam!!!
Térjünk is rá, e rövid bevezető után a mostani újdonságra, élményre, a 800. FANTOM, ami már 15 éve fut a teátrumban.
Saját kép Tapsrend
2018 május 30
Az előadást, ezúttal megszakításokkal tarkították - az első felvonásban az "Így készült" kisfilmet vetítették, ami alapján megismerhettük az előkészületeket, betekintést nyerhettünk a próbák titkos világába, felidézték azon személyeket, akik benne voltak az alkotói vagy játszó csoportban, de sajnos - ma már nem lehetnek velünk... A nyitányt zavarták meg a videóval, majd folytatódott az előadás Carlotta belépőjével, Röser Orsolya személyében. Második felvonás elején, szintén a nyitányba kellett belepiszkálni: Leginkább Webberről tudhattunk meg többet, illetve ismert emberek, úgymint Bródy János, Müller-Péter Sziámi, Puskás Peti, Gallusz Niki, Várkonyi Mátyás, Kocsák Tibor, vagy Geszti Péter áradoztak Webberről és a Fantomról.
Az első változtatás, amit beintegráltak a 800. Fantomba, az ez a mondat volt, amit Lefevre, leköszönő igazgató állít vagyis "La Carlotta színházunk vezető szopránja, immáron 15. éve!" - holott, kb. 3-4 éve lehet az... :)
A következő módosítás talán - de lehet, hogy csak azért érzem így, mert a látogatásaimat mindig a jobb oldalon szoktam tenni, és onnan a közép rész nehezebben látható - a csónak jelenet, a főcímdal jelenete volt. Nem emlékszem, hogy a Fantom járt e a zsinórpadláson és onnan vitte le Christine-t magával a létrán, majd le a csónakhoz...? ebben nem vagyok biztos, de ez teljességgel újdonságnak számított nekem. A szőke Christine, Krassy Renáta kezdte az estét, párja Csengeri Attila volt Fantomként, míg Raoul-ját és mondhatni mindenki szerelmét és ellenlábasát, Solti Ádám alakította.
Fontos! A Madáchos jubileumok roppant izgalmasak, hiszen a főszereplők mind fellépnek, hármas szereposztások, kivéve a Raoulok, akik négyen vannak. A mellékszereplők - akiket szintén a megnevezésük ellenére nem tartjuk mellékesnek - is váltótársaikkal megjelennek, de nem a történet előrehaladásában cserélődnek, hanem stílszerűen fekete ruházatban a tapsrendnél csatlakoznak darabbeli partnerükhöz.
Egy idő után persze kiszámíthatóvá válik, ki mikor váltja a társát, de időnként tesznek újításokat az előadásba. Többek között itt volt ez jól megfigyelhető, 500. előadás óta a Fantomok felállása a következő: Posta (ifjú Fantom, 41 éves kora ellenére) - Csengeri (középkorú, de önmagát a "legszebb" fantomnak titulálja xD) - Sasvári (a legidősebb). Én úgy gondolom némi rajongói behatásnak köszönhető a változtatás, hiszen a főcímdalt, eleddig mindig Posta vitte, de ezúttal Csengeri énekelhette.
Lányok tekintetében Krassy - Fonyó - Mahó. Rendületlen maradt a felállásuk.
Raoulok...a temető jelenetnél a röhögéstől kellett sírnom, mert előzetesen, igaz, lefényképeztem a színlapot a színház csarnokában, de nem olvastam el...gratulálok magamnak...xD - Solti Ádám egyedül állt, míg a másik két színészhez kollégáik is csatlakoztak... Magyarázat egyszerű. Sajnos, a Madách nem tudta összegereblyézni az összes szereplőt, kár érte, úgy lett volna igazán teljes, de természetesen, megbecsülünk mindenkit, akit régebben láthattunk, de korábbi jubileumokon nem tudtak részt venni, most itt voltak. Szóval, azért örömre is volt okunk. Raoulok távolmaradásának oka, színházi elfoglaltság: Homonnay az Operettben szerepelt ez időtájt (de köcsögök, hogy nem engedték el a "konkurenciához", később ott volt az ünnepségen), Bot Gábor vidéken játszott, Magyar Bálint meg ki tudja, hogy mit csinált??? Sosem szerettem a Raoul-ját, úgyhogy tőlem bárhol lehet...xD Váltótársa mégis akadt, aki a múltból lépett elő, hiszen ma már nem alakítja, így meghajláshoz Nagy Sándor érkezett Solti mellé.
Saját kép Tapsrendnél
Ha már elkezdtem folytatom a teljes gárda felsorolását:
1. felvonásban szerepelt:
- André igazgató úrként Szerednyei Béla - szívem repesett, mert tavaly ő és Galbenisz lettek a kedvenc párosításom. :)
- Firmin igazgató úrként Galbenisz Tomaszt üdvözölhettük, aki a tánckarba is beállt, miután a primadonnáról kiderült, hogy brekegési szindrómája miatt nem tud énekelni...hihi :)
- La Carlotta: sosem unom, vagy ő engem - Röser Orsolya - operaénekesnő, de irritáló itt a hangja. Láttam az Erkelben is ott csuda szépen énekel, ám lehet direkt módosítja a hangját, hogy ne legyen szimpatikus nekünk. Imádom benne, hogy olasz szakkifejezéseket használ a megszégyenülését követően.
- Umberto Piangit Gerdesits Ferenc vitte végig. Halvány volt, pedig régen szerettem nagyon a jellemábrázolását, most inkább hajlok Szerekován János felé, aki rettentően jól alakítja a beképzelt, fennhordom az orrom, mégis tudok humoros is lenni karaktert, és ha meg van hozzá a tökéletes partner, akkor klasszul megy minden. Hiteles, nagyon. Egyébként, szegény Gerdesits-et senki nem váltotta le, úgy volt, mint Solti Ádám.
- Madame Giry: Bajza Viktoria volt a balettmester. Sajnos, korrepetitorként nem a megszokott ember volt, Bognár Zsolt - mert vele, összenéznek, mintha tényleg a Hannibált a valóságban is előadnák, vagyis a próbafolyamatokkal meg vannak elégedve. Ez a harmónia hiányzik Laklóth Aladár esetében.
- Meg Giry, a balerina: Örültem, hogy újra láthatom a "barátságos" Meg-et. Kuthy Patrícia Meg-je mélyebb, bensőségesebb kapcsolatot próbál kialakítani Christine-nel, jó példa ez az első belépőjénél, ahol hallható, hogy érdeklődik a lány állapota felől vagy amikor az Il Muto-ban az adott Christine-nel éppen a Primadonna háta mögött elmosolyodnak, mert a Fantom békának nevezte a nőt. Szeretem még benne azt, hogy ha nem is táncnak nevezhető, de van egy ugrása, táncnak nevezhető kis lépéssor, amit szintén itt az Il Muto-ban szokott elkövetni, a szövegrész ez "Egy pásztoróra, úrnő-szolga. Szép, szép, szép.". A kapcsolat a két lány között alapvetően fontos az én meglátásom szerint (erre törekedtek a prágai non replikában), a kiemelése. Renáta és Patrícia között érződik is a baráti kapcsolat, talán nem is csoda, hiszen együtt jártak "tanodába".
2. felvonásban szerepelt:
A Maszkabál jelenete alatt fondorlatos módon helyett vagyis maszkot cseréltek a szereplők, ezúttal:
- André igazgató: Barát Attila - ő egy határozott jellemű, komoly karaktert hoz a színpadon (korábban egyébként ő volt a Szentirmai Zsolt által formált többszereplős figura, pl. egyik nemes az Il Muto-ban, inas a Prologosban vagy Passamarino a Don Juan jelenetben). Lippai Lászlót hívták meg, aki régen Andrét alakította.
- Firmin igazgató: Weil Róbert - van, hogy ordibál, akkor nem szeretem, pedig egyszer ott röhögött ő is, amikor Pankotay Péter pofán vágta a kendőjével...xD
- La Carlotta: Pándy Piroska, a született gonoszság váltotta Rösert. Egyszerűen imádom, olyan mértéktelenül goromba, beképzelt nagyasszony tud hozni a színpadon. Váltótárs Sáfár Mónika volt, aki valamiért gorombán nézett rám, hogy köszönni mertem Ladinek Juditnak. Mi köze van hozzá? Gonosz némber.
- Madame Giry: Bencze Ilona - benne azt szeretem, hogy próbálja takarni a Fantom/Christine dublöröket, mintha tényleg a hátát tartaná az Operaház kísértetének... :D jah, és együtt gyakorol a balerinákkal az Angyali hangban, mozdulatsorokat nem csak kézzel, de testtel is elmagyarázza
- Meg Giry, a balerina: Lóránt Enikő - az biztos, hogy a második felvonásban már nem igazán adódik Meg számára kiugró pillanat. Sajnos. Enikőnél a maszkabáli hajdísze nagyon megfogott, máshogy állt rajta, ezért váltótársnőjéhez képest kitűnt. De, ha a teljes előadás az ővé lesz, akkor majd kitűnő lesz a szereplése! :) Két váltótársnőjük akadt a Meg-eknek is: Ladinek Judit és Haffner Anikó személyében.
Vannak váltótársaik, de ők most nem szerepeltek, meg amúgy is rövidebb szöveggel kellett megbirkózniuk: Zsinórmesterben sajnos a nem jót kaptuk - Vikidál Gyula (nincs vele bajom, de azt akit szívesebben felakasztanék, mert a karaktert is úgy adja elő az Barabás Kiss Zoltán, de ő biztosan gyakorolt az új darabjára, ami valami focival kapcsolatos, Ballábas vagy mi a címe annak...); Lefevre igazgató úr, aki elmegy: Lőte Attila (nagyon kedvelem, bár Koltai is szokott érdekességet belevinni a pár mondatos szerepébe); a korrepetítor Laklóth Aladár volt (róla már írtam fentebb) és végül az árverési kikiáltó, Pusztaszeri Kornél. Főszereplőkről röviden, tömören: Fantomok: Csengeri Attila - jó volt hallani és meglepett, hogy ő énekli az első felvonás dalait. Nem sokat tudott mutatni, hiszen Posta Victor átvette tőle a szerepet a közös Éj zenéje után. Nekem nagyon tetszett a Fantom dala, örültem hallgatni Victort, nekem ő a Zene angyala. Csodaszép beszéd és énekhanggal rendelkezik. Persze, a középrészben nem teljesedhet ki annyira hangilag a Fantom, inkább a jellemét ismerhetjük meg (fájdalom és a düh váltakozása, amiért elvette tőle a maszkot és meglátta Christine az arcát; a humor az Il Mutoban, a gyilkosság; és a csalódottság a tetőn. Uh, imádtam, amikor ő tartotta ki a hangot, és a másik két Fantom követte. Kánon az imádnivaló, Maszkabálon fenyeget és az igazgatók irodájában is). Sasvári Sándor a temetőben váltotta, borzalmas volt a hangját hallgatnom. Az Éj zenéjénél direkt kiszólogatott, az andalító dallamot elrontja a hirtelen jött felkiáltásokkal. Ne csinálja már ezt! Kész szerencse, hogy csak most láttam őt, és tovább nem lesz nekem a kinézett előadások között... Egy dolgot viszont nem lehet tőle elvitatni a csók jelenetet, annyira tud örülni Christine-nek és ha valamikor, akkor most volt a legcsodálatosabb és legszenvedélyesebb az a csók. Aztán az ölelkezés. Ez a rész elvitathatatlan tőle, aranyos. Nagyon.
Christine: Krassy Renáta átélése és szerepformálása mindig tetszett. Valóban kicsit félnie kéne a Fantomtól, ezt nem tudja hitelesen átadni, de az Angyalhoz fűződő örömét kimutatja. Fonyó Barbara is kifejező alakítást nyújt mindig, ő annyira átéli és megéli a szerepet, eggyé válik Christine Daaé karakterével, nem véletlen, hogy őt is nagyon szeretem. Mahó Andreának csak egy jó pontot tudok felírni, méghozzá a Fantommal való csók esetében, olyan bizonytalan volt és a hangi előadásmódjától kirázott a hideg, pozitív értelemben!
Raoul: Bánkódtam kicsit Solti Ádám miatt, egyedül kellett a színpadon dolgoznia, de végül is részéről ez egy "általános" előadás is lehetett volna... Megint nehéz választani jó Raoul-t, mert nem igazán voltam elragadtatva tőle, és borostás volt a képe... Lelki szemeim előtt a vikomt fess kinézetű, baba arcú és sima bőrű. Igazán elegáns, és ezt az illúziót Soltinak nem sikerült ezúttal elérnie. Kiemelt pillanata nem volt, korrekt alakítást láthattunk.
Változtatások, újdonságok, elkezdtem sorolni, akkor ismétlem
- szövegbeli: primadonna már 15. éve nekik dolgozik
- csónak jelenet: fantom a zsinórpadláson vagy hol rohangál a kezében a lámpással
- világítástechnikai: tető jelenet - megszólal a Fantom rávilágítanak, majd sötétbe borul az ő része, és a lent lévő szereplőkre fókuszálnak. Majd a csók jelenetnél ismét megvilágításba kerül, hogy lássuk mennyire mélyen érintő, hogy Christine inkább a vikomtot választja helyette...
Montázs Musicalinfo képei alapján
Nem szerettem dolgok:
1. felvonás, Éj zenéje: Nem értem a Krassy Renit, hogy ő miért nem képes ránézni a bábokra a Fantom orgonájában? Mindig idő előtt esik össze, még a világítást sem kapcsolták fel, és őszintén szólva, ilyenkor nem értem, hogy mitől ijed meg? Nem látott még bábokat??? :D
1. felvonás, Primadonna szám: Raoul (Homonnay és Solti) leültek az igazgatók székére és grafológus módján elkezdték tanulmányozni az írásokat. Kivették. Nem szeretem, hogy a vikomt csak úgy áll ott, mint a tejbe tök és várja, hogy megszólalhasson, mert most következik az ő része a katyvasz dalban. Amúgy szeretem a dalt, de ezúttal nem éreztem, hogy megérdemelték volna a hosszú tapsorkánt.
1. felvonás, a tető/csillár: lehet, hogy a két szereplő miatt, de nem lényegültem át. A kedvenc dalom. És nem, a Fantomon sem tudtam nagyon sajnálkozni, mert el volt takarva/sötétítve... A csillár olyan hezitálos volt, mintha nem akart volna lezuhanni..
2. felvonás, a labirintusban:Ettől nem hiszem el a történetet, a szerelmi vonalat, "köszönjük szépen" kedves művésznő! Mahó Andreához fűződik. Felháborít, eleddig sosem csinálta! Hihetetlen szenvedélyes volt a csók közte és Sasvári között, ám mégis amikor a férfi a hátát mutatta neki, és nem figyelt rá, Mahó letörölte a száját...ez nagyon rosszul esett nekem...mi az, hogy nekem??? :D a romantikus szál ezzel a kézmozdulattal rögtön el lett vágva... mélyen elszomorított. Értem én, hogy törekednek arra, hogy újat mutassanak, de az ábrándosabb természetű embereknek szüksége van erre a kis fénysugárra a darab végén, amitől hihetővé válhat, ha egyszer elhozzák - a Love Never Dies-t. Mindenesetre, itt még nem ért véget a játéka, fogta Raoul-t, a kijárathoz préselte, majd mintha mégis szánalmat érezne a Fantom iránt visszafordult, ugyanakkor a "migrénjére" hivatkozva, inkább lemondott arról, hogy őt is magukkal vigyék... a csónakban pedig ez az álmodozó tekintete a Fantom felé eléggé hiteltelen volt. Úgyhogy jobb, ha nem ezt az irányvonalat követi.
Szeretni való pillanatok:
- 1. felvonás, Krassy Renáta Christine performansza, ahogy ő előadja, talán a legtetszetősebb, legtöbb boldogság érzelmet beleadó művész. Átéli a zene örömét a Gondolj rám alatt, de legfőképpen a főcímdal ária részénél. Az arca, a mimika mindent elárul. Kár, hogy a Fantom fejezte be végül a sikoltást, de valahogy odaillett. A végsőkig énekeltette a lányt...
- 1. felvonás, Il Muto balett és a tető: a balerinák egymást noszogatják - az vicces, végre nincs az karót nyelt tartás, hanem a rivalizálás, kis kulisszai betekintésnek mondható pillanat. A Fantomok hármas szólama, amikor bosszút esküsznek, azt nagyon odatették.
- 1. felvonás, Az Éj zenéje: EL VOLTAM RAGADTATVA! Micsoda szép befejezést adtak most a dallamnak! Tyűha! Valóban nehéz végigvinni, hiszen figyelni kell egymásra, de még a szöveget is észben kell tartani, melyik sort, ki mondja. Nagyon tetszett. Főleg, hogy Victor jött be és ő kezdte a dalt, majd Sasvári is belibbent, Csengerivel közösen ezek a kedvenc pillanataim. A több szólamiság nagyon tetszik, és hogy ilyen szépen összetudnak dolgozni, pedig nagy életkor különbség van közöttük, de mind a hárman művészek, zenészek, és mondhatni egyfajta baráti kapcsolatot ápolnak. Nincs rivalizálás. És ez nagyon jó.
Tapsrend barátnőm fotója
Plusz produkciók
Király (gömböc - gonosz vagyok és tudom!) Linda és Tóth Attila rockkosított Fantom főcímdal produkciója volt, - amit előzetesen, ahogy beharangozta Szirtes tanár úr, úgy gondoltam az Nightwish: The Phantom of the opera verzióját adják majd elő, angolul énekelve, - de nem, magyarul volt... nem volt jó, sőt... úgy éreztem és mondtam is barátnőmnek - ez egy "Haza akarok menni" pillanat...
Második produkció már könnyedebb volt, egy gospell kórus eőadásában hallgathattuk meg az Éj zenéjét. Volt hangulata, meg kell mondjam, ez helyén volt. Bár sokan voltak, gondolkoztunk is rajta, vajon a dal végére beér minden tag a színpadra??? :D
Videók az ünnepségről:
Na, vajon miért mindenki ezt az 1600-as előadást emlegeti?
Hm-hm-hm, lehet, hogy az Igazgató úr mondta, esetleg a tapsrendél??? :D :D :D Gondolkodjunk azért már reálisan! Hol vagyunk mi még attól??? Először a 900.-on kéne gondolkodni, és egy jól szervezett, odaillő komplex előadást szeretnénk! Ha lehetne, akkor megint a közös fotózás lehetőségével, autogram kérésével...nekem már meg van a három kedvenc főszereplőm...vagy akár több kedvenc is... ;)
Cukiságok :) Megfigyelhető közelről a Christinek jelmezének a különbözősége, Krassy Renáta (középen, a szőke hajú) ruházatának felsőrésze az eredeti jelmeznek felel meg, ami az első bemutatón volt látható. A változás a 600. előadás körüli időre tehető. Sajnos, Renátának már nem csinálták meg a szív alakú kivágással rendelkező jelmezt. Bár, ha jobban meggondolom az ő Aminta jelmeze sokkal szebb és visszafogottabb. Kíváncsi lennék rá, hogy miért változtatták meg? :/
De jó a hangulata valakinek :) Posta Victor pózol
Posta Victor és Lóránt Enikő közös fotója :)
Homonnay Zsolt később csatlakozott a társasághoz, Csengeri Attilával bevállalt egy közös képet
Saját közüös képeim az elkapott Christine-ekkel... nagyon bánt, hogy Krassy Renivel nem sikerült közös fotót kérni, mivel őt lefoglalta Lippai László, pedig mindenképpen szerettem volna vele is fényképezkedni... :'(
Fonyó Barbarával (a tekintetem: "Csókolom, Ági van?" :D)
