Lopkodjuk a virágokat a sírról – egy szerelmes leány története

Giselle

Időpont: 2019. január 20. vasárnap este
Helyszín: Erkel színház, erkély jobb oldali oldalpáholy, 7-es számú
Előadás: Giselle
Műfaj: romantikus balett

Technikás. Kecses. Látványos. SZÍVSZORÍTÓ. A négy fő kulcsszó, ami jellemzi a Gisella című balettet. A darabbal szemben nagy elvárásaim voltak, hiszen az Instagrammon követek egy fiút, aki balerina szeretne lenni, hmm, igen, nos meleg az illető, de ez egyáltalán nem befolyásoló tényező, hiszen a  posztjai által megismerhettem azt a világot, ami engem is érdekel. A tánc fantasztikus világát. Sokszor a Mad scene – vagyis a leleplezés jelenetét láthattam tőle, ami a darab csúcspontja, hiszen a fiatal parasztlány számára világossá válik, hogy a szerelmesének hitt fiú igazából egy álca mögé bújt herceg, aki csak szédítette. A felfedezéstől megőrül, és a herceg kardjával véget vet életének, így kerülünk a temetőbe, ahol a vilik, vagyis a szűz lányok járják a magányos táncukat éjjelről éjjelre. Aki ide beteszi a lábát férfi, az megjárja, a vilik halálba táncoltatják. Ez is egyike a rendkívül impozáns jeleneteknek.

Nagy elvárásokkal ültem be, és nem is csalódtam. Az új üdvöske, Kosyreva Diana remekül helyt állt a színpadon, légiesen könnyed, kecses minden mozdulata, főként „holtában” volt kiemelkedő a tánca, ugyanakkor „élőként” is remekelt és káprázatos ugrásokat láthattunk tőle. Amikor lerántotta a fővili a fátylat volt a nagy pillanata, hiszen ekkor egy lábon nagyon gyorsan kell pörögnie a tengelye körül.

A 18 főből álló vilik tánckara mérlegállásnak mondható pozícióban egy lábon előrehaladva nyűgözte le a közönséget. Kaptak is tapsot.

Ugyan nem volt kiemelkedő, mégis nagyon előtérbe került a két paraszt szóló, a fiú és lány. Míg Morimotoval elégedett voltam, Leeroum nem igazán nyűgözött le munkásságával, ennek ellenére ünnepeltette magát. Számorma, annyira nem volt meggyőző az előadás módja.

A férfi főszerepet, Balázsi Gergő Ármin, a fiatal táncos alakította. Tetszett, szépen dolgoztak együtt Dianával. Ugyan kiemelkedő mutatványt nem vitt véghez, mert ebben a szerepben ez nem cél, az érzelmek átjöttek táncából.

Parasztlányként

Viliként

Történet

A Gisella két felvonásból álló darab, egy szünettel. Nincs mit rajta ragozni. Különösképpen a darab kettősége tetszik, az első felvonásban minden vidámnak tűnik, míg a végzetes átveréshez el nem érkezünk. A második felvonás már sokkal komorabb, szomorúbb és igazságtételként szolgál.

Míg az első egy idili képet fest, belecsöppenünk egy kis bajor falu hétköznapi világába, ahol a szerelem egyszerűsége megmutatkozik. Találkozunk Gisella-vel, aki egy bájos teremtés, és akibe a vadász szerelmes, ugyanakkor ezt a szép lányt elkívánja csábítani egy előkelő férfi is (visszatérő motívum  a virág szirmainak tépkedése). Az utóbbi nyer. Sajnos, a hozzátartozó társaság a faluba érkezik. Gisella és édesanyja fogadja őket, étellel és itallal kínálják őket. Gisella számára gyönyörű látványt nyújt a grófkisasszony finom selyemből készült ruhája, nem győzi csodálni. A nő ad neki egy nyakláncot a kedves fogadtatásért cserébe. Időközben, lehull a lepel (a vadász jóvoltából) a hercegről is, Gisella meglátván, hogy a herceg kezet csókol a gazdag nőnek, kettejük közé siet, hogy szétválassza őket, és bebizonyítsa, hogy a férfi hozzá és nem az előkellőséghez tartozik. Miután meggyőzik, hogy rosszul hitte a dolgokat, rendezett hajfonatát szétszedi, és az őrület jelei mutatkoznak meg rajta. A leejtett karddal kezd el játszani, mindenki róbálja nyugtatni falubeliek közül, de végül csak leszúrja magát. De, ahogy az operákban szokás, hogy halálunk után is tudunk sokáig énekelni, addig ez a szokás a táncban fejtődik ki. A herceg karjai között hal meg a lány.

Addig a második felvonásban már nem érezünk nyugodtságot, hiszen a temetőben (erdőben) járunk a sötétben (vagyis a kék színnel átitatott színpadon). A vilik királynője táncol nekünk, majd előcsalogatja a többi hajadont. Végül Gisella is megérkezik. A felvonás elején a herceget látjuk, aki egy virág csokorral a kezében sétál Gisella sírjához, bánja bűnét, hogy átverte, és a megbocsátásáért könyörög. Szerelmi kettősük csodálatosan bontakozik ki a színpadon. Sok meggyőzés árán, illetve a hajnal megvirradása (tisztelet a nap felé tánckar és a fővili, szóló vilikkel együtt) megmenti a herceg életét, akiért a lány könyörgött, hogy nehogy neki is ugyanaz a sorsa legyen, mint a vadásznak.

Valahogy tényleg egy romantikus előadásnak éreztem, pedig nem vagyok az a szentimentális… na, jó időnként velem is elszalad a ló, de ezúttal kellemes volt minden. Összebarátkoztam a páholytársakkal is, amúgy egy kellemetlen hely az erkély jobb oldal 7-es páholya. Hideg, mivel a bejárathoz van közel, kényelmetlen, mert nincs fogas a kabátoknak, táskáknak, nekünk kell elrendeznünk a dolgokat. 

Az biztos, hogy jövőre nem fogok ide fogok helyet foglalni. Érdemes a Gisellára jegyet váltani, mert ez a szereposztás megér egy misét! Nagy szeretettel ajánlom!

További érdekességek itt:
https://fidelio.hu/tanc/tiz-izgalmas-adalek-a-giselle-cimu-baletthez-142066.html?fbclid=IwAR0jBcgSWSDrHH7vRrO5vz9174MzMPvf4Fg7mu_GKV1fe1KN2JGmG1fIX0M

Szereposztásom:
http://www.opera.hu/musor/megtekint/giselle-2018/eloadas-201901201900/

ÓÉv és ÚjÉv - kissé rendetlen voltam!

Mostanság valóban kissé hanyagoltam az én színházi blogomat. Sok gond foglalkoztatott, megtalált minden ügyes-bajos dolog, és nem igazán volt kedvem a színházi élményekről referálni, pedig voltam a nemes teátrumokban, de valahogy nem tudtam volna szívből írni az eseményekről. Úgyhogy most apró szösszenet erejéig felelevenítem az élményeimet!

Decemberben két alkalommal voltam színházban.

Elsőként egy nagyszerű koncertben lehetett részem. Régóta vágytam vissza az emeleti páholyokba, amit az új rendszernek köszönhetően elfelejthettem egy időre, de lám, van, hogy sikerül trükköznie az embernek, és csak hozzáfér ahhoz, ami a szívének oly kedves. 

Leoncavallo: Bohémek című előadás nálunk fut csak ezen a címen, hiszen eredetileg a Puccini féle alkotás címével egyező a darab. A hírhedt történet szerint, Leoncavallo találta ki, hogy érdemes lenne a Bohémekről egy operát szerezni. Megírta a librettot- de a megzenésítésre Puccinit kérte fel, aki kezdetben nem akart kötélnek állni, így tehát nem fogadta el a felkérést. Így Leoncavallo saját maga zenésítette meg a művet, de balszerencséjére Puccini is belefogott a mű megalkotásába, és "sajnos" az ő műve diadalmaskodott a "párbaj"ban. Évek óta az operaházak az ő változatát játsszák és az olasz vetélytárs darabja a feledés múltjába merült. A mi operaházunk is körülbelül 10 év óta nem játszotta, de mivel Puccini számára bejelentett emlékévet ünnepeljük, előkerülhetett ez a poros előadás is, a közönség megismerhette a másik változatot is. Amikor a repertoárban ezt olvastam, mindenképpen vonzott magához a mű, hiszen mégis egy rivalizálás tárgyáról van szó, egy olyan műről, ami a két zeneszerzőt örök haragba vitte. 

Leoncavallo: Bóhémek

A darabot koncertszerűen tálalták. Minden művész kifogástalan öltözetben feszített. A kidolgozott karakterek között, vagyis a két darab karakterei mind egyforma név alatt szerepeltek, ugyanakkor vannak olyanok, akik előtérbe kerültek, vannak, akik kevésbé. Legfontosabb különbség, hogy a ferstő és szerelme áll az előtérben, míg a Puccini darabban inkább a költő és kedvese (Mimi) történetére fókuszált a szerző. A férfi hangnemek is felcserélődtek, bariton-tenor.

László Boldizsár, aki az egyik főszerepet játszotta, sajnos, ülve kellett énekelnie, mert lába megsérült, amikor New Yorkban a társulattal kint tartózkodtak, nagyon impozánsnak akart mutatkozni a jégpályán, lábát törte... ha Ókovács Szilveszter (aki a darab elején volt konferanszié) nem mondja, nem valószínű, hogy feltűnt volna a szék.

A mű zeneileg szépen kidolgozott, kellemes hangzású, szívesen hallgattam. Szeretem, ha andalító vagy  ütemekben gazdag. Méltánytalan, hogy elfeledték az operaházak, ugyanakkor dicséretes, hogy pont a magyar csak megrendezte, és színpadra vitte, hogy a magyar megismerhesse a bohémek ezen oldalát is. Kiemelendő a Mimit alakító hölgy alakítása a darab végén, valóban olyan hatást keltett, mintha ki lehelte volna a lelkét (tűdőgyulladásban hal meg a karakter a darabban).

Második darabom, a szívemnek oly kedves Csajkovszkij mű, A diótörő volt, ami igazi öröm-díszáradat vett körül, hiszen, idén a tv-ben is lement, jó sokszor. December 23-án 11.00 órási időponton vettem részt. Az ide váltott erkélyi páholyt jövő évben semmiképpen nem fogom ismét választani, ez egy borzalom (hideg, nincs ruhatári fogas, rossz ott ülni). Új üdvöskét köszönhettünk a színpadon. Örültem, hogy mindvégig odafigyeléssel támogatta a herceg a partnerét (ugyanis volt egy-két nem túl feltűnő, de mégis látható lendületből való kilengése)! A színdarab előtt a tv-ben 21-én láttam, fekete-fehér eredeti változatot, aztán az előadásom után az esti órákban az eredeti színes formjátá, majd 24-én a már általam ismert mű jelentkezett be otthon. Minden percét élveztem az erkeli előadásnak! Most is a Hópihék tánca volt a legkiemelkedőbb, a huszárok és egerek csatája izgalmasra sikeredett, a palotabeli táncok színpompásak voltak. Most nem éreztem annyira szétesettnek a Virágok keringőjét, bár az új koreográfiáért és az itt megjelenő jelmezekért nem vagyok oda! A pásztorlánykákat is eltudtam nézni, akik szintén nem a kedvenceim, de orosz tánc pedig most is fergeteges volt. Nem véletlen, hogy óriási üdvrialgásban tört ki a közönség a tapsrendnél. Nem csoda, hsizen káprázatos mozdulatokat mutat be "Szergej"! Nekem is ez a kedvenc táncom. A darab dallamvilágát csak imádni lehet! :)

Az ÚjÉvet is az Erkelben kezdtem! Ha már az előző évet ott zártam, így ildomos! Soron következő mű Strauss: A denevér című vígoperettje volt. A kedvenc bérletem második előadása volt ez, és nagyon örültem neki, mert a Denevér vagyis a Batman, nagyon különleges, vérpezsdítő dallamvilágú, humoros, vidámsággal megfűszerezve. Nagyon örültem, hogy maguk a színészek is élvezték az előadást. Látszott a munka benne. A Karmester és a Zenekar is közreműködött a komédiázásban. Díszletet már talán második alkalom élem meg, hogy megtapsoltak. Ezúttal a csoda a 2. felvonáskor történt. A báli jelenet rendkívül gazdag díszlettel, impozáns szobrokkal és fényes csillárokkal van felvértezve. Ki ne szeretne egy ilyen mulatságban részt venni? Olyan jó lett volna közéjük ereszkedni és nemcsak a páholyból örvendezni velük! Ez az est csudaklassz volt! Még tartott a bécsi Zeneakadémia Újévi koncertjének a hatása!

Barátnőm meghívott az Operettszínházba, ami a jelenlegi zenés színházak közül a legtávolabb áll tőlem, mivel semmi olan darabot nem tudnak felmutatni, ami igazán magához tudna vonzani és megtartani. Régen az Operett jelentett mindent, ami színház. Időnként rimánkodtam a családomnak, hogy csak menjünk arra, mert annyira szeretnék csupán a közelében tartózkodni (még ha előadásra aznap nem is mentünk). Ez egyszer és mindenkorra (jelenlegi állapotokat tekintve)  megszakadt, és helyét átvette a MADÁCH-OPERAHÁZ-ERKEL trió. - Őszintén szólva nem is bánom. :) Az Operettbe viszont van még 1 vagy 2 darab, amit szívesen újra megnézek. Így esett, hogy az Abigélre mentünk el. Ismét páholyban ültünk, az első sorban. Jó kilátással, kényelmes székekkel, bár a szünetben jól esett felállni róluk. Az ünnepi díszbe öltözött teátrumban pár szép képet kattintottunk. Nemcsak magunkról, a szereposztásról, hanem az épület belsejéről is (néha azért muszáj gyönyörködnöm benne, még ha már nem is a kedvencem). Meglátogattuk a nénit is az emeleten (Honthy Hanna szobra). A darab, amit megtekintettünk Kocsák Tibor és Miklós Tibor szerzeménye az Abigél. Szabó Magda regényén alapuló mű, zeneileg az egyik legkedvesebb számomra, hiszen úgy vélekedem, ha egy zenés műnek több dúdolható dallama van, illetve az érzéseimre tud hatni, akkor már megvet magának és az örök kedvencek csarnokába emelem. A szereposztás vérfrissítésen esett keresztül, amiről általában úgy vélekedünk, hogy rossz szokott lenni, itt viszont kifejezetten minőségi és kifejezetten a szerepekhez idomuló szereplőgárdát sikerült összeválogatni. Mivel a darab fiatal diáklányokról szól, ezért a felújítás mindenképpen kötött és kötelező! Régi szereplők közül most láttuk: Papadimitriu Athina (aki nem tudjuk miért, de botra támaszkodva sétált mindenhová - lehet történt vele, valami baleset, mert a karakter, amit hozott sosem volt sántikáló), Pálfalvy Péter mint Vitay tábornok (kellemes orgánum, erőteljes fókusz a zenében az elesett katonákra és Magyarország sorsára nézve), Siménfalvy Ágota (Horn Micit Udvaros Dorottya alakítja a legjobban, de Ágoban van valami bájosság, ami kicsit emlékeztethet bennünket a filmbeli Horn Micire, mégpedig Ruttkai Évára),  Dézsy Szabó Gábor, Nádasdy Veronika (aki nélkül nincs karácsonyi dal, ez a karakter is rá van szabva), Jantyik Csaba (Gedeon igazgató, aki az egykori Ferenc József). Az újak közül érdemes a főszerepet alakító leányzót megemlíteni Gadó Anita, remek alakítást nyújtott, bár voltak pillanatok, amiket jobban átélhetett volna, és talán nem kellett volna az apját leénekelni (Polyák Lila ordibáló akadémia növendéke - részemről vicc :D) és ordítani... A König tanár urat alakító, Cseh Dávid Péter alakítása szintén kiemelkedő volt, hiszen fiatal, ifjonc kora ellenére hitelesen tudta megformázni és átadni nekünk a kissé furcsa, szentimentális kinézetű és viselkedéssel rendelkező tanárt, akiről senki sem feltételezne, hogy esetleg egy álarc mögé bújik... Meg voltam elégedve a csapattal! 

Ennyit mára, képek hamarosan érkeznek!

Manon balett - előadás a kihasznált nőről...

Időpont: 2016. decembere
Helyszín: Magyar Állami Operaház
Előadás: Manon felvételről
Bemutató: 2015. február 28.
Alkotók: Sir Kenneth MacMillan (koreográfus) / Jules Massenet (zeneszerző) / Martin Yates (zene átdolgozója)              

Link: https://www.opera.hu/hu/macmillan-8211-massenet-manon-1/

 

A balett történései

Manon egy fiatal lány, akit a családja kolostorba, apácai hivatás gyakorlására szán. A lánynak egy idősebb kérője is akad, aki szívesen lenne Manon férje. Lescout, Manon bátyjával megbeszélik a részleteket, így a lány egyedül marad. Egy fiatalabb, ám szegényebb férfi Des Grieux lovaggal találkozik, akivel rögtön szerelembe esik. Megszöknek.

A lovag apja szeretné a fiút papnaka adni, így a szerelmesek lakására siet és a fiút elválasztja a lánytól. Manon kénytelen a gazdag kérőjéhez férjhez menni. A pompa és a csillogás idővel beivódik a tudatába, és enélkül már elképzelni sem tudja az életét. Rövid időn belül ismét találkoznak, amikor a fiú prédikál a templomban.

Újra érzelmeik viharába kerülnek és megint csak megszöknek, viszont a szegényes élet már Manonnak nem felel meg, ezért rábírja kedvesét, hogy kártyázzon. A szerencsejáték egy ideig kedvez is nekik, ám pint az egykori férj hamis kártyázással vádolja a fiút, így az börtönbe kerül, Manonnal együtt. A fiú apja révén kiszabadula  börtönből. A lányt a börtönparancsnok megerőszakolja. Amikor ítélet születik a sorsa felett, Des Grieux kiharcolja, hogy utoljára láthassa a nőt, Manon a szerelme karjai között hal meg.

Koreográfia - tánc:

Nagyon kellemes, teljesen más, mint a lendületes Don Quijote volt. Finom, apró és érzéki mozdulatokból tevődik össze a két főszereplő mozgása. Legjobban Manon és a szerelme közös jelenetei tetszettek, főleg, amikor a lovag megismerkedik Manonnal. A lány első látásra megtetszik neki és igyekszik megnyerni magának. Nem is kell sokat várnia rá. Spiccen elóre vagy hátrafelé lépkedni, ráadásul gyors tempóban. Látványra nagyon szép, de rettentően megerőltethető is lehet. Minden elismerésem a táncosoknak (főleg a Manon-t alakító művésznőknek), no meg a koreográfusnak! :)

Zene:

A leírás alapján több összedolgozásból született, semmi kólönleges amúgy nincs a dallamvilágában, inkább az érzelmi töltete és a táncok összképe teszi kiemelkedővé ezt az előadást.

A darab adatlapja:
http://www.opera.hu/musor/megtekint/manon-2016/


A darab galériája:
http://www.opera.hu/v/manon-honlapgaleria

Karácsonyi üdvözlet a Madách videóival

Minden kedves Olvasómnak Boldog Ünnepeket kívánok! Jővőre is várlak Benneteket, a Phantomvizio színházi küldetése tovább folytatódik!

Operaház előtti Karifa -  saját kép

Videók: