Október 11-én mutatták be a Windows Phone 7 végleges verzióját New Yorkban - értesült a Pocket Lint híroldal.
A mobilos, okostelefonos hírekkel foglalkozó Pocket Lintnek több forrás megerősítette a dátumot, sőt azt is tudni vélték, hogy a New York-i bemutatót világszerte lehet majd videón követni.
A Microsoft több készülékgyártóval működött együtt, így várhatóan a Windows Phone 7 bemutatóján új készülékek is debütálnak. Az Asustól, a Delltől, a HTC-től, az LG-től és a Samsungtól lehet WP7-es okostelefonokat várni. A fenti gyártók némelyike már be is számolt a berlini IFA szakkiállításon a várató mobilról.
Bár a Microsoft nem erősítette meg az októberi bemutatót, több jel mutat arra, hogy a Windows Phone 7 valóban kész van. Szeptember elején a szoftvercég már közzétette, hogy a szoftver fejlesztése a végére ért, már csak a mobilszolgáltatóknak és a készülékgyártóknak kell megbarátkozniuk az új operációs rendszerre.
A cég 2010 első felében jelentette be a készülő mobil operációs rendszert. A szoftver integrálni fogja a Zune-ön, a Bing-ben, az Xbox Live-on és a Facebookon tárolt adatokat.
A képen látható készülékről kiderült: Dell Lightning: még a bemutató előtt kiszivárgott a Windows Phone-os készülék
Kapcsolodó oldalak:
- http://www.hwsw.hu/hirek/45452/microsoft-windows-phone-7-okostelefon.html
- http://mobilarena.hu/teszt/kezunkben_a_windows_phone_7/eloszo_tortenelem.html
- http://www.hwsw.hu/hirek/45181/mobile-windows-phone-7-series-mobil-mobiltelefon-rtm.html
- http://index.hu/tech/cellanaplo/2010/10/11/windows_phone_7/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése