Giselle
Időpont: 2019. január 20. vasárnap este
Helyszín: Erkel színház, erkély jobb oldali oldalpáholy, 7-es számú
Előadás: Giselle
Műfaj: romantikus balett
Technikás. Kecses. Látványos. SZÍVSZORÍTÓ. A
négy fő kulcsszó, ami jellemzi a Gisella című balettet. A darabbal szemben
nagy elvárásaim voltak, hiszen az Instagrammon követek egy fiút, aki balerina
szeretne lenni, hmm, igen, nos meleg az illető, de ez egyáltalán nem
befolyásoló tényező, hiszen a posztjai
által megismerhettem azt a világot, ami engem is érdekel. A tánc fantasztikus
világát. Sokszor a Mad scene – vagyis a leleplezés jelenetét láthattam tőle,
ami a darab csúcspontja, hiszen a fiatal parasztlány számára világossá válik,
hogy a szerelmesének hitt fiú igazából egy álca mögé bújt herceg, aki csak
szédítette. A felfedezéstől megőrül, és a herceg kardjával véget vet életének,
így kerülünk a temetőbe, ahol a vilik, vagyis a szűz lányok járják a magányos
táncukat éjjelről éjjelre. Aki ide beteszi a lábát férfi, az megjárja, a vilik
halálba táncoltatják. Ez is egyike a rendkívül impozáns jeleneteknek.
Nagy
elvárásokkal ültem be, és nem is csalódtam. Az új üdvöske, Kosyreva Diana remekül helyt állt a színpadon, légiesen könnyed, kecses minden
mozdulata, főként „holtában” volt kiemelkedő a tánca, ugyanakkor „élőként” is
remekelt és káprázatos ugrásokat láthattunk tőle. Amikor lerántotta a fővili a
fátylat volt a nagy pillanata, hiszen ekkor egy lábon nagyon gyorsan kell
pörögnie a tengelye körül.
A 18 főből álló
vilik tánckara mérlegállásnak mondható pozícióban egy lábon előrehaladva nyűgözte
le a közönséget. Kaptak is tapsot.
Ugyan nem volt
kiemelkedő, mégis nagyon előtérbe került a két paraszt szóló, a fiú és lány.
Míg Morimotoval elégedett voltam, Leeroum nem igazán nyűgözött le munkásságával, ennek
ellenére ünnepeltette magát. Számorma, annyira nem volt meggyőző az előadás
módja.
A férfi
főszerepet, Balázsi Gergő Ármin, a fiatal táncos alakította. Tetszett, szépen
dolgoztak együtt Dianával. Ugyan kiemelkedő mutatványt nem vitt véghez, mert
ebben a szerepben ez nem cél, az érzelmek átjöttek táncából.
Parasztlányként |
Viliként |
Történet
A
Gisella két felvonásból álló darab, egy szünettel. Nincs mit rajta ragozni. Különösképpen
a darab kettősége tetszik, az első felvonásban minden vidámnak tűnik, míg a végzetes
átveréshez el nem érkezünk. A második felvonás már sokkal komorabb, szomorúbb
és igazságtételként szolgál.
Míg
az első egy idili képet fest, belecsöppenünk egy kis bajor falu hétköznapi
világába, ahol a szerelem egyszerűsége megmutatkozik. Találkozunk Gisella-vel,
aki egy bájos teremtés, és akibe a vadász szerelmes, ugyanakkor ezt a szép
lányt elkívánja csábítani egy előkelő férfi is (visszatérő motívum a virág szirmainak tépkedése). Az utóbbi
nyer. Sajnos, a hozzátartozó társaság a faluba érkezik. Gisella és édesanyja
fogadja őket, étellel és itallal kínálják őket. Gisella számára gyönyörű
látványt nyújt a grófkisasszony finom selyemből készült ruhája, nem győzi
csodálni. A nő ad neki egy nyakláncot a kedves fogadtatásért cserébe.
Időközben, lehull a lepel (a vadász jóvoltából) a hercegről is, Gisella
meglátván, hogy a herceg kezet csókol a gazdag nőnek, kettejük közé siet, hogy
szétválassza őket, és bebizonyítsa, hogy a férfi hozzá és nem az előkellőséghez
tartozik. Miután meggyőzik, hogy rosszul hitte a dolgokat, rendezett hajfonatát
szétszedi, és az őrület jelei mutatkoznak meg rajta. A leejtett karddal kezd el
játszani, mindenki róbálja nyugtatni falubeliek közül, de végül csak leszúrja
magát. De, ahogy az operákban szokás, hogy halálunk után is tudunk sokáig
énekelni, addig ez a szokás a táncban fejtődik ki. A herceg karjai között hal
meg a lány.
Addig
a második felvonásban már nem érezünk nyugodtságot, hiszen a temetőben
(erdőben) járunk a sötétben (vagyis a kék színnel átitatott színpadon). A vilik
királynője táncol nekünk, majd előcsalogatja a többi hajadont. Végül Gisella is
megérkezik. A felvonás elején a herceget látjuk, aki egy virág csokorral a
kezében sétál Gisella sírjához, bánja bűnét, hogy átverte, és a megbocsátásáért
könyörög. Szerelmi kettősük csodálatosan bontakozik ki a színpadon. Sok
meggyőzés árán, illetve a hajnal megvirradása (tisztelet a nap felé tánckar és
a fővili, szóló vilikkel együtt) megmenti a herceg életét, akiért a lány
könyörgött, hogy nehogy neki is ugyanaz a sorsa legyen, mint a vadásznak.
Valahogy
tényleg egy romantikus előadásnak éreztem, pedig nem vagyok az a szentimentális…
na, jó időnként velem is elszalad a ló, de ezúttal kellemes volt minden. Összebarátkoztam
a páholytársakkal is, amúgy egy kellemetlen hely az erkély jobb oldal 7-es
páholya. Hideg, mivel a bejárathoz van közel, kényelmetlen, mert nincs fogas a
kabátoknak, táskáknak, nekünk kell elrendeznünk a dolgokat.
Az biztos, hogy
jövőre nem fogok ide fogok helyet foglalni. Érdemes a Gisellára jegyet váltani, mert ez a szereposztás megér egy misét! Nagy szeretettel
ajánlom!
További érdekességek itt:
https://fidelio.hu/tanc/tiz-izgalmas-adalek-a-giselle-cimu-baletthez-142066.html?fbclid=IwAR0jBcgSWSDrHH7vRrO5vz9174MzMPvf4Fg7mu_GKV1fe1KN2JGmG1fIX0M
Szereposztásom:
http://www.opera.hu/musor/megtekint/giselle-2018/eloadas-201901201900/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése