2026.01.23. Erkel színház
Ismét Trónfoglalás
Mivel jó sokszor olvastam véleményeket, hogy mennyire fura az újonnan megalakult Erkel színház társulatának egyes szokásai, úgy döntöttem, hogy beszéljünk kicsit róla:
Szente Vajk, aki végre színház igazgatói székhez hozzájutott merőben más elképzelésekkel gondolja a színi világa megteremtését. Látszólag ketten vannak, mégis Vajk az egyedüli diri, lehet a vele együtt közreműködő művész, Cseke Péter meggondolta magát, és inkább vidéken maradt, mert az ottani vezetés jobban fekszik és szereti csinálni. Bízom ebben, az ember szeresse, amit csinál.
Gyakran olvasom mik az ellenszenves dolgok az új Erkelben, pl.
- Nincs függöny a színpadon, és két színész köszönti a közönséget a szokásos "hang" helyett, aki kéri, hogy ne fotózzunk, ne videózzunk és kapcsoljuk ki/halkítsuk le a készülékünket. --> igen, nem szokványos, hogy "meztelenül" látjuk a színpadot. Ehhez nekem is hozzá kellett szoknom. A két művész fogadása viszont olyan újítás, amivel tudok mit kezdeni. Egyfajta ráhangolódást nyújt (bár itt meg kell jegyeznem, hogy jelmezben jönnek ki és már ez is egyeseknél kiverte a biztosítékot, hogy akkor ő már nem látja a jelmezes karaktert a szerepében a továbbiakban...tiszta dili), ez egy újfajta kötödés a közönséghez és nekem nagyon tetszik. Egyáltalán nem úgy tekintek rájuk, hogy zavaró tényezők lennének, sőt a karakterük is rendesen a színpadra fognak "kerülni", függetlenítem nem lehetetlen feladat. A színészeket látom, akik már jelmezben fogadnak minket, megkérnek erre-arra és mintha egy foci meccsen lennénk hatást gyakorolnak a közönségre, miszerint készen állunk a produktumra, amit most elő fognak adni nekünk? Buzdítás. Én így fogadom el őket, legutóbb a Trónon nem is bírtam magammal... :D az öröm látszódik rajtuk, és azt szeretnék, hogy mi is örömmel fogadjuk a darabot, a szereplőket.
- A porondmester, aki mindenkit név szerint bemutat a darab végén a tapsrendnél - ebben egyet értek, cirkuszos a stílus. Jelenléte szükségtelen. A honlapon, a színház előcdarnokában a kivetítőn látható az aznapi szereposztás, könnyűszerrel mindenki beazonosítható. Aki tud olvasni és ismeri a színészeket, tudja, hogy kit látott a színpadon, nem kell egyenként (a táncosokat, néma mellékszereplőket sem mindig) sorolják fel, ki-ki volt... ez valóban egy olyan csinyadatra, amire helyesen, én is csak ellenvetésemet tudom felhozni. De ez is az újítások közé tartozik.
A TRÓN:
A darab első megjelenése óta (hírekben, hogy vidéken ezt játsszák - utálom a várost, ezért nem írom ki), de leginkább az erkeli bemutatója óta bűvkörében tart. Nem szerettem bele, csak egy kicsit, mert az igazi áttörést a 2. alkalom hozta, akkor összeállt az egész előadás története, mondanivalója. Kíváncsi vagyok, harmadik alkalommal hogyan fogom magam érezni? És, hogy megint meg kell verekednem a székemért??? Mert mindig vannak trónfoglalók...
Idén, viszont eljutottam egy helyre, ahol kiélvezhettem a trónra ülés örömét. Úgyhogy, kedves Mátyás! mi most nagyon egy követ fogunk fújni, készülj fel!!! :D
![]() |
| Magas Tátra, Jégkatedrális, trónfoglalás |
Két új szereplő volt, Bori Réka (Sofia, bérgyilkosnő) és Péntek Fanni (Garai Anna). Utóbbi alakitása nagyon tetszett, előbbivel az volt a bajom, hogy nem állt jól neki a vörös paróka, teltebb volt Trókán Nóránál, viszont mégis játékába mindent beleadott. Ármánykodó, Frigyes hatalomra emelést segitő karaktert mutatott. A történetet most is jól lehetett követni. Nem Ladislau király volt a főgonosz, hanem a háttérben manipuláló Garai nádor, egy igazi seggfej...
A holló érkezését már alig vártam. A szokasos duó üdvözölte a közönséget, Ember-Veréb.
Már alig várom, hogy újra lássam, ezúttal áprilisban.... :,( hoztam két videót, amit keszitettem...további kifejtés a héten még várható...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése