2026. április 22., szerda

Fidelio

És megint összejöttek...

2026.04.18. 18:30-21:30 Operaház

A címben arra utaltam, hogy az Erkelt az Operaháztól én nem választottam le, személyemmel összekötöm őket az idei, lassan végéhez érkező színházi évadban. Ugyanis, pénteken mentem az Erkelbe, szombaton az Operába. Hosszú kihagyás után, mert egyszerűen vagy láttam darabok voltak, vagy olyanok, amik kevésbé voltak érdekesek számomra, de talán az előbbi miatt. Van egy, amiről biztosan àllithatom, hogy a réginek a nyomába sem ér a mostani szereposztása miatt, és az a Rigoletto. Nagyon szerettem Fukanov Anatolij alakítását a címszerepben, csak sajnos kiöregedett a szerepből. Az újak, Kálmándi Mihály és Alexandru Agache, annyira távol állnak tőlem, hogy már nem szeretném velük megnézni, bár hozzáteszem Kálmándival még vállaltam egy merészet, de már nem volt az a bizonyos régi "feeling". És ennek a darabnak nem akarok rossz folytatást. Emlékeimben őrzöm a szépségét és szomorúságát. Nagyon kevés olyan darab van, amitől szabályosan sírógörcsöt kapok, ez olyan volt.

Térjünk is rá az adott előadás elemzésére:

A bérletem utolsó alkalma, de az évad nem utolsó előadása a Fidelio. Beethoven egyetlen operája.




Insta bejegyzés: Fidelio. A darabbol egyedul a paci tetszett, akinek a hátán Cser Krisztián belovagolt. A darab vontatott,Beethoven zeneiségét viszont szépen bemutatja. Története francia forradalommal kapcsolatos, Pizarro a főgonosz benne, ő ellene küzdött egy férfi, akit feltett szándéka megölni a börtönben. Viszont ezt a fogoly, férfinak oltozott felesege nem engedi, ő Fidelio. Az első felvonásban a börtönvezető irodáját és a börtönt látjuk, a felvonas végén a rabokkal is talalkozunk. A második felvonás már modernebb és világosabb helyszinen játszodik, holott ez lenne a katakomba, ahol a hős raboskodik...ehelyett egy világos tárgyalóteremnek ható helységet látunk, kulonfele kameraállásból pedig a félkörben ülő kórust, akiknek az érzelmi reakcioját és kulonfele cselekedeteit követhetjük nyomon (nekem kifejezetten azok a jelenetek tetszettek, amikor előtérben a vizről vagy kenyérről beszélt a börtönigazgato és Fidelio, pl.ez utobbi esetében az egyik kórustag, egy nő elővett egy szendvicset jól korbenezett es beleharapott, de latszott tajta, nem érzi magát biztonságban...😂). Közepen, elől egy sziklaszerűség volt, ez adta a börtönképet, ezen volt megkötve a rab. A darab maga bekerült nálam a borzalmak sorában, vontatott, unalmas mivolta miatt, de legalább a francia nézőknek tetszett. Ez is egy prömier volt. Szünetben ismét nagy köröket tettem, meglátogatva Gömbikét is. És ma ültem utoljára oldalsó székemem, a bérletem szerint. Megnyugtattam magam és a széket is, a kövi évadban találkozunk ismét, mert a zenekari estek innen a legjobbak! Miklósnak, kedvenc jegyszedőmnek még ecseteltem nagy megfejtéseimet a világgal kapcsolatban, aztán később már elindultam, "rámkapcsolták" a villanyt...😂😂😂 #operahaz #premier #fidelio #beethoven














Kifejtés: A történetet elolvasva, konstatáltam, hogy itt nagy bonyodalmakra, nagy jelenetekre nem kell számítani. Volt már olyan darab, ahol a nő férfinak öltözött, többek között kapásból tudom említeni egy tavalyi élményemet, az Arabellát, ami annyira "lenyűgöző" volt, hogy egy ponton be is aludtam rajta. Az, ha vannak benne kórusjelenetek, és ezek nagyívűek, hiába, engem nem képes megérinteni. A mostani darabnak is a vége volt a lényege, amikor a rabok "felszabadulnak" vagy valami hasonló koncepción pörgött. A történetben egy nő férfinak áll, hogy megmentse politikai nézetei miatt börtönbe került hitvesét. Az első felvonásban valóban csak a börtönlakók és ottani munkaerők élete lesz bemutatva. Sajnos, valamilyen okból kifolyólag szegény Sáfár Orsolyát nem ismertem fel és ugyanez elmondható Haja Zsoltról is, a második felvonásban. Végig tévedésben voltam, ki kicsoda a színpadon, már, ami a valódi kilétüket jelentette. Persze a fizimiskájukkal képben voltam, de azt gondoltam, ha már ők szerepelnek, biztosan őkesznek a főkarakterek, de nem. Két külföldire lesz kiosztva, helyettük. A darab zeneileg hozza azt a színvonalat, dallamvilágot, amit jól ismerhetünk Beethoven-től, de mégsem az igazi... mert hosszú, már-már a semmiről szól. Adott a nő, aki börtönkapitányhoz elszegődik, segíti a munkáját. A férfi értékeli is, és nem is bánná, ha lánya hozzámenne az állítólagos "férfihez". Van egy ágyjelenet, ahol majdnem kiderül a turpisság... aztán később, amikor az ellenség megérkezik a börtönbe és kijelenti, hogy meg akarja öletni a pincében raboskodó politikai ellenfelét, a férfinak öltözött nő visszasiet a kapitány irodájába és leleplezi magát...aztán a véletlennek köszönhetően a kapitány lánya szembesül a ténnyel, hogy akiért eddig rajongott, az igazából a saját nemének képviselője. A második felvonásban a tárgyalóterem a helyszín, előtte pedig a rab cellája, aki a főhősnő férje, látjuk, hogy megviselte a bezártságot, az éheztetést (ami az ellenfelének a parancsa volt). A feleséget nem ismeri meg, bár azért nem volt annyira elmaszkírozva és a mellei sem voltak laposabbak - de na, adjuk meg az illuzió örömét... - a kórus körülöttük ülnek és mindenféle érzelmi reakciót látunk tőlünk, ahogy az előtérben a rabbal kommunikál a feleség, aki Fidelioként van jelen, illetve a kapitány... egyébként azért jöttek, hogy sírt ássanak a szerencsétlen rabnak... a megviselt férfi hálás minden egyes tettéért Fidelionak (száraz kenyér, kulacs víz). Aztán megérkezik az ellenség, Pizarro, de mielőtt bántodása esne, a kapitány lánya is lemegy a pincébe és meglövi a férfi vállát, mielőtt az kezet emelhetne, jobban írva, tőrt döfhetne a házaspár tagjaiba, ugyanis Pizarro gyilkos hajlamaira, felfedi kilétét Fidelio, aki Leonora. Szerencsére megmenekülnek a jók, a kórus tagjai megverik a rendőröket és Pizarrot is letartoztatják. Előveszik a francia zászlót és mindenki fene módon nagyon boldog. Egy opera, ami nem negatív befejezésű, de mégsem annyira örömtől túlcsorduló. Jól sült el minden. 


Érzéseim a darab alatt: nagyon ritkán, de előfordul, hogy az ember annyira un valamit, hogy folyton az óráját kell néznie, néha én így éreztem magam. Sokszor pillantottam a karórámra, reménykedve, hogy mindjárt itt lesz a 30 perces büfészünet és én megint tehetek egy csodálatos körsétát a kedvenc épületemben. Az első felvonásban legalább a ló jó volt, figyeltem a paci reakcióját, Cser Krisztián egy ponton elkiabálta magát, ettől ő is megijedt, de mellette volt a mestere, így nem kellett attól tartani, hogy megijed és elfut. Nagyon aranyos paci volt. A darab legjobb szereplője. A zenekar mellett, természetesen, akik mindig jók. A darab egyszerű történetével, meg egyáltalán német szerző miért francia anyagot dolgozott fel? Fura. Na, mindegy, nekem nem jött be, a kedvenc jegyszedőm felé a szünetben vágtam egy savanyú pofát, darab végén elmondtam mit nem találtam benne jónak és hova sorolható: Háború és béke, Arabella, Falstaff - ezek mind az Operában játszott előadások voltak és mind unalmas, gyötrő vagy kifejezetten megbotránkoztató volt... De legalább elmondhatjuk, hogy ezt is láttuk, bár sejtettem a kórus nagy jeleneténél, hogy ez lesz a csúcspontja az előadásnak, viszont úgy érzem nem adott többletet, nem adott pluszt, amit magammal vihetek a darabból. Így jártam.

A helyemtől elbúcsúztam, megígérve, hogy következő évadban a zenekari estnél biztosan találkozunk. Jó hely volt, csak szűk a lábaknak és nehézkesen férsz el, akik már bent ülnek, ahogy próbálsz a helyedre befúrni magad. Sajnos, ezek a helyek ebből a szempontból rosszul sikerültek a felujitasból.

Darabmentés:

Fidelio

Link: https://opera.hu/hu/musor/2025-2026/fidelio/magyar-allami-operahaz-2026-04-18-1830/

A sok erős és hős férfiról szóló történet mellett mindig izgalmas kérdéseket vet fel egy olyan mű, ahol az igazi erőt és megoldást egy nő képviseli – még ha a cél érdekében férfinak is álcázza magát. Ludwig van Beethoven egyetlen operája számos hagyományt egyesít: megjelenik benne a prózai megszólalásokat tartalmazó Singspiel, vagyis daljáték, a szinte meseszerű happy end, a bécsi klasszicisták öröksége és a romantikus monumentalitásnak a megelőlegezése – és mindemellett a szabadítóoperák egyik legikonikusabb darabjával állunk szemben, ahol az igazságtalanul börtönben sínylődő férj, Florestan megmentéséért küzd a feleség, a magát Fideliónak kiadó Leonora.
Az OPERA is régi hagyományt követ azzal, hogy nagy külföldi operaházakkal kooperálva vagy éppen előadásokat átvéve ad lehetőséget a budapesti közönségnek európai produkciók megismerésére. A tavalyi berlini Don Giovanni után ezúttal a londoni Királyi Operaház Tobias Kratzer – aki épp a 2025/26-os évadtól a Hamburgi Opera igazgatója – által rendezett, a hagyományos és a modern elemeket izgalmasan ötvöző előadását mutatja be Halász Péter vezényletével. Az előadás elsöprő sikert aratott Londonban, így igazán kitüntető, hogy a premier eredeti helyszíne után a budapesti közönség számára mutatkozik be a produkció először külföldön.

A londoni Royal Opera, Covent Garden produkciója alapján. Első előadás: 2020. március 1., Royal Opera House, Covent Garden.

 

2026. április 21., kedd

Vízi állatok az Örkényben

2026.04.15. 19:00-22:00
Molnár Ferenc: A hattyú

 

Insta bejegyzés: Örkény szinház: A hattyú Molnár Ferenc darab, 3 felvonás 2 szünettel. Az elso szunetben szereztem tudomást arrol, h a Karinthyban lesz a Liliom c. eloadas, ami szintén Molnár Ferenc. Mostanság ráálltam, h begyűjtsem a darabjait és megvan a pikantériája annak, h egyik darabján ulok es masikrol szerzek tudomast. Igy kell csinalni ezt! A hattyu egyebkent megint csak egy szomoru tortenet, ahol a rang miatt nem a valodi szerelmunkkel kothetjuk ossze az eletunket. #örkényszínház #molnarferencdarab #ahattyú #szomorubefejezes

Kifejtes: Valahol szomorú a történet, mert gőgős úrilánynak az a feladata, mivel már idősődik, hogy jó férjet fogjon magának, mégha az kissé meleg is... - az előkelő férfi megérkezik az udvarba, ahol Napóleonról nem szívesen beszélnek, de a gazdagot nem mozgatja meg az úrinő, ezért a lány anyja kitalálja, hogy játszadozzon a testvéreihez felvett házi tanítóval, jobban szólva, annak érzéseivel, aki persze, rögtön beleszeret a nőbe, és komolynak hiszi az érzéseit. Amikor az úrilány is ráébred, hogy megszerette már túl késő, mert a férfi kikosarazza. Érthető, senki sem szereti, ha csak játszanak vele. Amúgy vicces, mert a "vág, mint a beretva" - falusias kifejezésétől lesz szerelmes a tanárba a nő...

A darab 3 felvonásos, két szünettel. Most is az erkélyen ültem és nagyon jó volt. Szereplők közül Mácsai Pált nem ismertem fel, mert annyira sok idő telt el, még kissé fiatalabbnak láttam őt pár éve, aztán volt két megdöbbenésem, a második felvonás végén a csókjelenet a tanárral - a történet szerint nem bírta elviselni a feszültséget az úrilány és szájon csókolja az ideges tanárt, mert ő generálta a feszültséget. Mivel, ezt gyorsan orvosolni kellett, ezért kitalálta Mácsai karaktere, hogy ő is próbálja a tanárt lenyugtatni, szintén szájon csókolja, amit a közönség mély megdöbbenéssel fogadott. A 3. felvonásban kap egy csókot a trónörököstől is... :D szerencsétlen... A komornyikot alakító színész is jó volt, a finom kis köhögésére ébred a herceg reggelente...
Für Anikó negatív és rideg jellemet bemutató alakítása nagyon tetszett, nekem ő volt az egyik kedvencem. Arcra hasonlít a Petrik Andrea hozzá, megnéznék egy olyan darabot, ahol ők ketten együtt szerepelnek, anya-lánya párosként. Csákányi Eszter szerepformálása is tetszett, anyaként célja, hogy lányát férjhez adja, mert amaz sem marad örök fiatal, és hát fent kell tartani az életszínvonalat... Volt cipőcseréje egyik felvonásban, de talán a tapsrendnél lekapott illett jobban a ruházatához. A színpadon egy belső, kékre, de fehér foltokkal tarkított belső termet láthatunk, minimális kellékhasználattal (pl. csillár, amit a terem egyik oldalától a másikig cipeltek egy ponton, első felvonásban még lógott, utána már csak a földön volt). A discogömb, ha nem zavar, hogy belevilágítanak a szemedbe, akkor a is érdekes lehet, a második felvonásban. Az elsőben a színpadkép fényei szépen türközik a két főhős árnyékát, ahogy kéz a kézben lépdelnek a hátsó rész felé, az nagyon, látványra megnyerő volt. Harmadik felvonásban már nincs semmi fényhatás, amiben lehet gyönyörködni vagy csak én nem emlékszem... A történetből hazavihetjük az érzéseket, miszerint ne játsszunk másokkal, mert magunk is pórul járhatunk. Csak becsületesen, máshogy nem.

Mellékhelyiség élmények: kipróbáltam az Örkénynél, és még sosem tapasztaltam, hogy ilyen is lenne, mivel koedukált volt. Utolsók között vettem át a kabátomat, és a táskámat, mivel aznap este a munkából mentem színházba. Jó volt, de jobb lett volna, ha nem szavalnak németül és nem zenélnek, énekelnek, ezekkel lerontották nekem az élményt. De egyértelműen látható volt, hogy ez hamisítatlan Molnár Ferenc előadás, viszont itt is inkább a nő vesztét jelentette a történet végét, akárcsak az Olympia esetében. Ott sajnáltam is, hogy nem lett happy end a vége. Jaj, és a másik döbbenetem Mácsival kapcsolatban, hogyy a jobb alkarján, annak is a belső ívében tetoválást pillantottam meg. Nem tudtam, hogy ilyen kis suhanc ez a művész? :D

Darabmentés:

A hattyú

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos. Egy trónfosztott dinasztia feje, Beatrix, tűzön-vízen keresztül próbálja visszajuttatni családját a hatalomba. Ehhez egyetlen eszköz van a kezében: féltve őrzött lánya, Alexandra. Őt kell hozzáadni Albert herceghez, a Monarchia trónörököséhez. Albert azonban nem érdeklődik, és Beatrix okos asszonyként pontosan tudja: a férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy másik férfi figyelme tudja felhívni.

„Egy uralkodó sohasem mondhat le. Trónjától megfosztani lehet, uralkodói jogait megvonni tőle lehet. Ez rendben van. Mert ez merő erőszak. De ez nem kötelezi arra, hogy elismerje: elvesztette uralkodói jogait. Engedhet az erőszaknak, attól függően, milyen időben és milyen körülmények közé kerül, de lemondani soha, soha, soha! És ha mindannyiunknak pusztulnia kell is, akad még Habsburg elegendő.” 

Bourbon-Pármai Zita, az utolsó magyar királyné
 

Az előadásban részlet hangzik el Fekete Sándor Így élt Napóleon című könyvéből.


Az előadás Molnár Ferenc örököseinek engedélyével jött létre. www.hofra.hu

Link: https://www.orkenyszinhaz.hu/eloadas/a-hattyu

 



Szereplők
Beatrix hercegné, özvegy Csákányi Eszter 
Symphorosa, a testvére Takács Nóra Diána Jácint, 
a bátyja Mácsai Pál 
Alexandra, a lánya Tenki Réka 
Arzén, a fia Kerek Dávid m.v. 
György, a másik fia Novkov Máté Ág Miklós, 
tanító Nagy Zsolt 
Albert herceg, trónörökös Ficza István 
Mária Dominika hercegné, Albert özvegy édesanyja Für Anikó 
Wunderlich tábornok, Albert kísérője Dóra Béla m.v. 
Caesar, komornyik Máthé Zsolt