Madách szerelem, e kettő kell nekem! :)
Időpontok: 2020. júl. 24. és aug. 1.
Előadások: Fantom és Once
A Madách színház mindig is a szívem csücske volt és marad is (kivéve amikor utálatos jegyszedők vagy pénztárosaik vannak és valahogy a hangulat nem igazán jön át ekkor)!
Hosszú idő óta, hogy a koronavírus felütötte a fejét, mi meg a színházakkal együtt kiszorultunk és szellemi táplálékot csak a neten keresztül érhettünk el. Még emlékszem, ott voltam az Erkelben az utolsó előadáson, amit még megtarthattak, ez volt a Laurencia, egy balett, amely igazán maradandó élményt biztosított, és az érzés a művészeket is áthatotta, hiszen olyan dinamizmussal mentek előre, mely korábban nem volt tapasztalható. A levegőben volt a furcsa érzet, itt valami most nagyon meg fog változni, valami váratlan dolog fog történni, mely hatással lesz az egész világra! A vírus terjedésének megakadályozását segítették elő, viszont a színházakban dolgozóknak ezzel a lépéssel nem kedveztek, hiszen bezáratták a teátrumokat, 2-3 hónapra. Március 11-e után nem volt művészet, csak online formában....
Aztán júliusban....
A karantén ideje alatt nem lustálkodott a Madách teátrum, instagram, illetve facebook oldalain igyekezett fenntartani a közönsége figyelmét, munkát adni színészeinek, akikre igen csak rájárt a rúd a színházak bezárása következtében, hiszen nekik ez bevételi kiesést jelentett, kockáztatva volt a biztos megélhetésük. A Madách két online előadást csinált, és minden héten a színészei egyéni(egyedi) képességeire hívta fel a figyelmet. Miután a szigorú intézkedések véget értek, elsők között volt, aki meghirdette a lehetséges opciókat az elmaradt előadásokkal kapcsolatban (új időpont vagy pénz visszafizetés), más teátrumok szinte "évekig" húzták és idegeskedésre adtak okot...
Az igazi okom a bejegyzésre viszont a Madách egyedi kreálmánya, amit 1x sikerült bemutatniuk, amikor még a Szerelmes, Shakespeare című darabot játszották a kőszínházban. Akkortájt gondolták, hogy lakomára meghívják a nézőket a tetőre, és az elgondolás már akkoriban is tetszett... most viszont ideális helynek tűnt, ahol koncerteket is lehet tartani... és így jött létre a
Színház, szerelem és.... részletek ... a Madách színház előadásából
sorozat, ami a legismertebb előadásokat mutatja be (vegyítve akár saját dalokkal más produkciók ismert nótáival) , két előadóművész által tolmácsolva.
Két alkalmat néztünk volna ki, de a sors úgy hozta, hogy a Once című produkcióra, akárhányszor próbálkoztunk jegyet szerezni, mindig aznap elfogytak a jegyek. Egyszerűen frusztráló volt, és már úgy gondoltuk, hogy rendben, a sors nem adja meg, hát nézzük meg akkor a színházban majd az őszi műsorfolyamban... aztán jött az első előadásunk belépőinek megvétele - személyesen mentem el, és a pénztáros hölgy segítőkészsége, jó tanácsa révén idővel szert tettünk barátnőmmel a másik előadás jegyeire is, ami óriási örömre adott okot, hiszen nagyon akartuk, és az első alkalommal már bejelentettük, hogy nagyon szeretnénk megint visszatérni a tetőre. És így is történt. :)
Mint tudjátok Olvasóim, nekem Az Operaház Fantomja a főfavorit darab a Madách repertoárjából. Büszke támogatója vagyok, ugyanakkor engem ezért nem fizetnek :D - micsoda bűn, mégis szeretek róla beszélni, hirdetni, mert naggyá és ismertté akarom tenni a magyar Fantomot! EZ msot sem volt másként!
Barátnőmet sikerült rávennem, hogy menjünk el a Fantom estre. Nagy izgalmak közepette vártam azt a bizonyos pénteket, júl. 24-et. Előzetesen megtudakoltam, hogy a Hársfa utcai Művészbejárónál kell sorakoznunk és nem árt, ha előbb megyünk, mint fél 9, ugyanis az előadások ekkor kezdődtek.
A sorban állást követően, bent a színház ajtajában ellenőrizték a jegyeinket, majd megmérték a hőmérsékletünket, higiéniai szempontból kezünkre krémet tettek, melyet gyorsan be kellett dörzsölnünk. Aztán maszkot felvenni, mert a lépcsőházban ez kötelező viselet volt. Két emeletet gyalogoltunk, mellékhelyiséget is látogattunk, és végül kilyukadtunk a tetőteraszon, ahol a jegyszedők fogadtak bennünket és első alkalommal ők választottak helyet nekünk, míg másodszor már megkérdezték melyik oldalon szeretnénk helyet foglalni?
Mielőtt a show kezdetét vette volna, volt büfészolgálat. Gyerekek, azért a Madách kissé túlzásba esett a 1350 Ft-os pezsgőjével...de első alkalommal barátnőm vett rá, másodikra viszont már én ajánlottam, mert megérdemeltünk, hogy megünnepeljük a Once-ért folytatott küzdelmünk miatt. A Fantom pedig mindig mindent megérdemel, a nagy pezsgő is ideális hozzá. Mi nem? :D
A Fantom alatt
A házigazdák Csengeri Attila és Fonyó Barbara voltak, zenei vezető pedig Makláry László.
Azt gondoltam volna, hogy több dal, részlet fog elhangozni a címadó darabból, viszont más műfajokkal vegyítették, az est így gazdag repertoárral rendelkezett: többek között operával (Gianni
Schicchi), operettel (A denevér, Csárdáskirálynő, Cigányszerelem), filmzenékkel (Love Story, Moulin Rouge), meg persze volt két musical is (Sakk, Miss Saigon) és egy francia sanzonnal, ami számomra a "dülöngélést" hozta el, ugyanis rettentően hangulatos dal, a francia sanzon: Párizs ege alatt. - úgy éreztem magam, mintha valóban Párizs egyik teraszán ücsörögnék, már-már a crossain-ok illatát szippantottam a levegőből, teljesen átható volt, teljesen átlényegültem. Pompás ötlet volt beletenni ezt a hangulatkeltő dalt. Azóta is nagy örömmel hallgatom.
A Fantomból 3 dal (A Főcímdal, a temetői dal és az Éj zenéje) hangzott el a program végén - izgalmamban tapsikoltam - hiszen újfent élőben hallhattam a legkedvesebb darabom zenéjét! Napokkal előtte írtam egy kedves madáchos ismerősömnek, hogy a legelső képek alapján, azt tapasztaltam, hogy a Fantomnak nem lesz a szokásos parókája, így Csengeri saját, egyedi frizurájával fog fellépni, - írtam isminek, furcsa lesz, de megpróbálom megszokni. És mi történt élőben? A Fantomnak kinőtt a haja!!!! Ez akkora örömmel hatott át, úgy éreztem velem van, ahogy máskor is - szinte mindig - velem van a Fantom ereje! Nem véletlen, hogy meglett az frizu az előadáshoz. Úgyhogy nagyon-nagyon-nagyon boldog voltam.
A Once esetében
Dolhai Attila és Tomos Kátya énekeltek nekünk részléteket a darabból, saját dalokat is hoztak, náluk keretbe foglalta az estet a Once, az elején énekeltek kettőt (pl. Dolhai Leave-t), majd záróakkordként kettőt. Mindeközben évfolyamtársuk kutyás dalát (Az én kutyám - Szemennyei János alkotása) adta elő Kátya, majd 1930-as évek dalait és francia sanzonokat
is hallhattunk tőle, részben karanténes átiratban, francia kislánnyá is alakult. Nagyon sokoldalú művész, örülnék, ha a Madáchban többször szerepelne. Dolhai Attila pedig egy mérkőzésen tapasztalt élményeiről mesélt, amely megihletett egy dalt (Éld át) is, illetve Müller Péter Sziámi "Hülyeségét" is előadta. A Falling Slowly (Hullok lassan) a legismertebb
a Once dalai közül, ezt, a végére tartogatták.
Mindkét esetben a francia kultúra, a párizsi légkör volt az összekötő kapocs. :) A duett koncertek 1 órás időtartamot vettek igénybe. A körút zajai nem szűrődtek fel a teraszra, minden nagyon ki volt találva, élveztük az estéket, így ajánlom figyelmetekbe! Mindenképpen érdemes fellátogatni! ;)
A Madách oldala: http://www.madachszinhaz.hu/index.php
Instagram: https://www.instagram.com/madachszinhaz/
Facebookon: https://www.facebook.com/madachszinhaz/
programguru a Fantomról: https://programguru.hu/szinhaz-szerelem-es-csillagfeny-es-termeszetesen-nepszeru-dalok-ismet-a-madach-tetoteraszan/
Képtár a Madách oldalán, hogy átjöjjön a hangulat: http://www.madachszinhaz.hu/photogallery_id.php?AlbumId=568
Pár felvétel az estjeinkről
És, amik eddig voltak koncertek (Rocksuli, Mamma mia, József és a színes álomkabát - ami még lesz Mary Poppins, Nyomik)
A videó érdekessége, hogy Szirtes Tamás Igazgató Úr bemutatja a tetőteraszt, hogy jött az elgondolás. EZ konkrétan a tetőterasz keletkezéséről referál... részletek hangzottak el a Rocksuliból, az első darab volt fent. :)
Nyári estékre ideális egy jó kis bulizós est, ezt adta a Mamma mia, második a madáchos produkciók sorából a tetőteraszon. :)
Ladinek Judittól kulisszatitkokat tudunk meg a tetőteraszról :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése