A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kocsár Balázs karmester. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kocsár Balázs karmester. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 31., péntek

Ünnepeljük az EMBERT, aki létrehozta a varázslatos Zenefellegvárát, az Operaházat


 2023.03.26. 19.30-21.30 között az Operaházban, Ybl-ünnepségen

Operáról származó info:

Díszhangverseny az OPERÁ-ban

Születésének kilenc évvel ezelőtti bicentenáriumán hangversennyel emlékeztünk meg az itáliai reneszánsz nagy rajongójáról, a magyar építészlegendáról, aki nemcsak főművét, az Operaházat, de a Várkert Bazárt, a Bazilikát vagy akár az Erzsébet téri Danubius-kutat is örök érvénnyel hagyta az utókorra – több száz más művével együtt. Az est vendégei maguk is mérnökök és építőművészek voltak, s azóta igyekszünk az építészszakma ünnepévé is varázsolni a mindenkori Ybl-hangversenyt, a koncert programja pedig igyekszik Ybl kortársainak, nem kevés esetben személyes ismerőseinek remekműveiből tallózni. A hangverseny előtt intézményünk és az Ybl Egyesület képviselői szokás szerint emléktáblát koszorúznak a neoreneszánsz Operaház oldalfalán, itáliai reneszánsz toronyzenétől övezve – ez a program az épület történeti helyreállítása miatt évekig elmaradt, de 2022-ben végre módunkban állt visszaállítani ezt a szép hagyományt is.

Brahms: 3. (F-dúr) szimfónia, Op. 90  

               2. (B-dúr) zongoraverseny, Op. 83

Közreműködik: Balog József (zongora)

Vezényel: Kocsár Balázs

Link: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/ybl-miklos-209-2022/eloadas-202303261930/

 A koncert 1. felvonása alatt szembejött egy igen ismert, akár filmvászonról si visszaköszönő dallam, erről értekeztünk a koncert végén kedvenc jegyszedőmmel.

 Az ismert dallam a koncert alatt elvarázsolt: 



A szünetben picit trükköznöm kellett, hogy eljussak az "elit" helyekre, ami 3. emeleti középülésesnek tiltott zóna, mert a hülye dirikém így rendelte... az első emeleti nagy büfében tényleg szomorú dolgot tapasztaltam, a málló festményt, amiről nemrég az RTLmost-on mutattak meg képeket: https://rtl.hu/kultura/2023/03/14/olvasoi-kepek-ilyen-allapotban-vannak-a-nemreg-felujitott-operahaz-festmenyei


A koncert előtt megkoszorúzták Ybl ülőszobrát az Operaház főbejáratnál...kis koncertet is adtak - erről csak később értesültem... Link

 Az este nagyon élménydús volt, zeneügyileg, illetve voltak nehezebb pillanatok, akik előttem ültek, francia idióták személyében, akik nem tudták élvezni a zenét és nyugodtan a helyükön ülni... sajnos, vannak ilyen emberek...

2022. szeptember 27., kedd

Anna Nebtrenco miatt arrébbcsusszant az előadás vagyis amikor Erwin Schrott volt felesége belepiszkit a levesembe

2022. SZEPT.25. ÚJ IDŐPONTBAN 26-án a Magyar Állami Operaházban szimfonikus koncerten vettem részt.

Az eredeti időpontot a hölgy érkezése kavarta meg. Nehezebben tudok hétköznap egy ilyen - kifejezetten zenei program ráhangolódni, valahogy megszokottabb számomra, ha pénteken vagy a hétvégén megyek...és hát, most is vasárnap lett volna, de hétfő lett. Így alakult, de hétkezdésnek az Operában, azért az nem semmi!

Nagyon régen volt lehetőségem, hogy kicsit átlényegüljek, csak a zenére koncentráljak, ne csak a színpadon mozgó szereplőket, díszletet mustráljam. Ezúttal nem a látványé volt a főszerep, hanem a zenei műveltségemet fejleszthettem tovább, kapott egy kis "lélektápot".

Kedvenc jegyszedőmmel szünetekben és előadás előtt is sikerült pár kedves szót ejtenem, ugyanis az egyik nemrég vásárolt jegyemről rohamosan tempóban elkezdett lekopni a festék, erre kaptam mentő ötletet a jegyszedő által. Hálás köszönetem innen is!

Ismét sikerült kimennem kedvencemmé vált helyemre, az abszolút magaslati, tetőterasz részre, ahol az Operaház zeneszerzőinek szobrai kémlelik a környéket. A folyosón végiggyalogolni, szinte leírhatatlan érzés, olyan mintha a fellegek felett járna az ember, teljesen extázisba lehet esni, és nem mellesleg lenyűgöző a panoráma! Ha fent járkálok mindig eszembe jut szeretett musicalemből (Az Operaház Fantomja) a tető jelenet.... magával ragadó a táj szépsége. Talán jobban is szeretem, mint az erkély részt, ahonnan most egy jó időre ki vagyok tiltva...(nem tettem semmi rosszat, de a sznoboktól elválasztják a kevésbé tehetősebb személyeket - eléggé diszkriminativ jelenség, nem is kell leírnom...). Szóval, itt fent a tetőn barangolni csodálatos élmény, és mivel a felsőbb szintekhez tartozik az ülésem, így ide megyek. És, ha tehetem és nem zárnak ki - mint most legutóbb - az erkély részre is megyek, hogy meglátogassam kedvenc Varázsgömbömet, amit kineveztem szerencsehozó talizmánnak (végül is, miatta sikerült egyszer belógnom valahová....hoopsz...).

Az épület varázsa mindig magával ragad, és bármely részét meglátogatom, nem érzek idegenséget, egyszerűen imádom felfedezni. A nézőtéren is elfog egy kellemes érzés, és holott a zenére kellett volna fókuszálni, annyira nem ragadtattam el magam, jobbára inkább a csodálatos csillárt, a belső építészeti részeket vizslattam tekintetemmel. Szerintem gyönyörű. Persze, azért becsuktam a szemem (amit majd a Tosca c. darabnál kell - a jegyszedő szerint, kissé modernizált dolgok lesznek benne) és próbáltam átlényegülni. Itt-ott sikerült is.

szeptember 26., hétfő 19:30 - 22.00 (eredeti kiírás szerint, de fél 10-kor már befejeződött, 2x 45 perces program volt)

"Minden évben eseményszámba kell mennie annak, ha a legelső magyar szimfonikus együttes, az OPERA Zenekar az új szezonban először lép kőszínházi kulisszák között hangversenyező társaságként a közönség elé – a nyári szünet és a nyári speciális szabadtéri feladatok után. Közönségünk egyre inkább észlelheti majd, hogy három vonás épül ki zenekari hangversenyeinken, amelyekkel tagadhatatlanul szeretnénk kiemelni együttesünket és intézményünket a rengeteg színvonalas budapesti programlehetőség közül. Első: a hozzánk betérő koncertlátogató vizuális – mi úgy szeretjük mondani, az OPERÁ-hoz méltó „összművészeti” – élménnyel találkozzon, hatásvilágítás, vetítés vagy más társművészet bekapcsolásával. Második: az OPERA Zenekar hangversenyein mindig szólaljon meg operanyitány, mert ezeket a pompás műveket mi értjük és játsszuk a legjobban, és operai énekszám vagy énekest igénylő egyéb mű is legyen a programon a szimfonikusok mellett. Harmadik: mindig jusson szólistaszerephez az OPERA Zenekar legkiválóbbjaiból valaki.

MŰSOR:
Liszt Ferenc: Prométheusz
Kocsár Miklós: Concerto lirico
Hollós Máté: A mítosz születése – ősbemutató
Liszt Ferenc: Tasso

Karmester: Kocsár Balázs
Közreműködik Szűcs Máté (brácsa) és a Magyar Állami Operaház Zenekara (zenekari igazgató: Popa Gergely)"


Nagyon régi vágyam volt, hogy operaházi koncerteken vegyek részt, miután az Erkel elvesztette ezt a képességét (nemsokára bezár, felújítási munkálatok miatt. De valószínűleg nem fognak erre túlzott hangsúlyt fektetni, ugyanis az állami pénzmegvonás miatt az Operaház súlyos anyagi károkat szenvedett el - és ez az állapot továbbra is tart. Nekem fájó pont, hogy sok jónak ígérkező előadást az Eiffelben kénytelenek voltak teljesen törölni az idei (2022-23) évadban... az Erkelbe még egyszer ellátogatok, pénteken, amikor dél-koreai művészek fognak koncertet adni).

Az Opera185 és az Ybl206 koncertekre vágytam, és most sikerült mindegyiket megszereznem. Izgatottan várom a másodikat, hiszen az elsőt hétfőn már volt szerencsém átélni.

 Képek hamarosan!