André Chenier

A francia forradalom midig képes megújulni, ezúttal egy Főpróbán jártam!

2022.június 10. (péntek) 18.00
Magyar Állami Operaház
 

Insta megjegyzés:

Este az Operaban, igazi uri huncutsagnak minosul. Idejarni szeretek is. Nem csoda, olyan, mint egy ekszerdoboz a varos sziveben. Ezuttal az André Chenier c. eloadast neztem meg, amit a francia forradalom ichletet. Mar lassan ossze fogom szamolni hany darab is foglalkozik ezzel a temaval. Tobb tucat.  A tortenetet leginkabb a Tosca-hoz tudom hasonlitani, itt viszont a "nemes ferfi" karakter nem gonosz (gyermekkori kapcsolatuk is van) es elengedi az ahitott no kezet, h az, a halalra itelt kolto szerelmevel egyutt lepjen at egy boldogabb vilagba...A kisfiu felaldozasa borzalmas bolt, fiatalon elkuldtek menjen a hsrca, es o esett el elsokent... Elso darab, ahol Robespierre megjelenik. 3 szin jellemzi az ea-t, piros a forradalmarok, kek a polgari koroket, sarga anemes elokeloseget. A diszlet is szot erdemel, sinen huztak vegig 2 falt, amit mozgattak, keretbd foglalva a szinpadot, es ez a belso ket fal valasztotta el egymastol a tarsadalmi retegeket egymastol. A szereplok nagyon jok voltak, nagyot enekelt a vendehmuvesz is, Carlo Ventre, aki kicsit pocakos volt. Honlapon nrm ez jott le, de gyonyoru hangja van. :) #opera #operabudapest #andrechenier #franciaforradalom #carloventre #lukacsgyongyi #kálmándimihály

 

Opera négy képben, két részben, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

„A forradalomnak nincs szüksége költőkre!” – állítólag ez volt a közvádló utolsó mondata, amikor a Forradalmi Törvényszékkel halálra ítéltette André Chénier-t a francia forradalom vérben gázoló éveiben. Umberto Giordano művében Chénier sorsa túllép a valóságon, és tragikus szerelmiháromszög-történet lesz belőle, ahol a történelem, az árulás és a szerelem vonzásában alakul a hősök élete. Giordano tökéletesen kifejezi zenéjével a francia forradalom előtti és alatti Párizs légkörét. Muzsikája egyaránt tartalmazza az elegáns, arisztokratikus táncokat és a népszerű forradalmi dalokat, köztük a La Marseillaise-t, mindemellett a főszereplőket ellenállhatatlan szépségű dallamokkal ajándékozza meg. 

forrás: opera.hu

 

Részemről megjegyzés:

Nagyon érdekes és nem mindennapi élmény volt úgy járni az Operában, hogy nincsen nagy tömeg, a mellékhelyiségnél sem kellett attól tartanom, hogy nem kerülök sorra. A büfé viszont, ha jól láttam nem volt nyitva. Szokásos helyemen, a 3. emeleten foglaltam széket. Egy főpróba egyedülálló dolog, hiszen ekkor alkotják meg a teljes előadást, az időzítést, a zenekar és a karmester összhangzása ekkor valósul meg, az énekesek színpadi szereplése és alkalmazkodása a zenekarhoz, a rendezői elképzelésekhez. Ez a darab felállása, színpadra születésének végső formáját képező esemény. Mindig is kiváncsi voltam milyen lehet, amikor összeáll minden, és halljuk a háttérben a rendező instrukcióit. A jegyek olcsóbbak, de ezeket külön kell igényelni. Érdemes utánakérdezni. Egy irányítópultot viszont siekrült felfedeznem, amikor átültem az emelet közép első sorába, ott láttam üres széket. Ugyanis akikkel egy sorban voltam, azok fogták magukat és elém ültek...a hátem mögötti két idióta angol emg nem tudott a seggén ülni, állandóan a lábukkal megütötték a sort, mert nem volt neki sehogy sem kényelmes...ha nem vagyok olyan buta, már ezeknél az intő jeleknél tovább megyek és lelépek az 1 sorba. Továbbá még az volt érdekes, hogy két idősebb nő is ahhoz a társasághoz tartozott, akik elém ültek, a szélen az egyikük fogta magát és a lábát rátettem az előtte lévő székre.... mondhatni szép pillanat...és a jegyszedő nem szólt rá...

Maga az előadás nem sok vizet zavart. Nem igazán volt érdekes, így nem is bánom, hogy anno nem fizettem érte sokat, most is csak 1900 Ft-ot szántam rá. De ettől függetlenül örültem, hogy végre egy főpróbán részt vehetek. Amikor Carlo Ventre a színpadra lépett, - az Opera oldalán közölt kép alapján - úgy gondoltam, hogy egy sármos férfit fogok látni, de kicsit illuzióromboló volt, ahogy a hordó hasával megjelent... Maga a karakter nem sok vizet zavar, időnként feltűnik, érdemleges éneke csak a börtönben van, azt értékelte a közönség. Amúgy Ventre-nek gyönyörű hangja van, csakhát az a hordó hasikája... Vagy Cheniér lenne ilyen? Fuh, még látnom kellene, hogy valóban ilyen pocakos, vagy csak a szerep miatt nézett így ki... Lukács Gyöngyi, aki a nőikaraktert alakította, szintén remekül szerepelt, tetszett a hangja, a szereplése. Ha végiggondolom a darab egész története hasonlít a Tosca-hoz. Csak itt a gonosz kormányzó - aki az első felvonás végén úgy tűnik meghal - önfeledt vigyorral az arcán tér vissza, és ekkor nekem leesett az álam, hogy - ez előbb nem halt meg? Hogyí a francba lehet még életben? :D - Kálmándi Mihály viszont nagyon szeretnivaló operaénekes. A tapsrendnél elvétette a meghajlást, és ő a lépcsőn állva akarta abszolválni a mozdulatot, de a kollégái nem tettek hasonlóan, kénytelen volt lejöni a lépcsőről és úgy meghajolni. Kicsit magasabb szintre akarta vinni a szereplését... :D Tetszett egyébként, hogy ő mint gonosz "kormányzó" vagyis nemes polgártárs gyermekkori kapcsolat fűzi a női főszereplőhöz, de mégis neki kedvez, mert elengedi és nem ragaszkodik hozzá görcsösen. Hagyja, hogy a nő végül igaz szerelmével tartson, bár szeretné megmenteni, ám ez nem sikerül. A három szín, ami az opera plakátján is megjelenik, ezt szimbolizálja a síneken mozgatható díszletfalak, illetve a világítástechnika is, piros a véreskezű hatalmasságot jelképezi, Robespierre-t és híveit. A kék szín az egyszerű francia polgárokat, míg a sárga az előkelőséget, nemességet jelzi.   

 

A darab szimbolikája nagyon tetszik, az, hogy végül a szerelmesek együtt maradhatnak és ebben senki nem akadályozza meg őket. 2 tény fontos tény. :) A többi pedig nem igazán maradandó.

Szerekován János – valamiféle áruló karaktert játszhat, de nem az az álomszerep és inkább idegesítő, gonosz „törpe figurára” emlékeztetett. Egyik jelenetnél a francia himnuszt énekli a kulisszák mögül. 

Annak ellenére, hogy a hivatalos oldalon 22.00 órai befejezést írtak, már 8.30-kor vége volt, és még fényképezhettem a helyszínen…majdnem az utolsók között hagytam el az épületet… nehezen megy az elszakadás…

Cselekmény

1. kép
Franciaország, 1789. Coigny grófnő házában Carlo Gérard és a többi szolga az esti ünnepséget készíti elő. Amikor Gérard egyedül marad, kifejti az arisztokraták iránt érzett ellenszenvét, s megjósolja az uralkodó társadalmi osztály közelgő végzetét. A grófnő lányával, Maddalenával érkezik, és Gérard elmereng a lány szépségén. Belépnek a vendégek, köztük Fléville, a regényíró, aki barátjával, a költő Andrea Chénier-vel érkezett. Egy abbé, az egyik meghívott, nyugtalanító híreket hoz, egyenesen Párizsból. Fléville elénekel egy románcot, majd Coigny grófnő megkéri Chénier-t, hogy ő is szavalja el egy versét, ám a költő ezt megtagadja. Maddalena addig provokálja a költőt, amíg szóra nem bírja. A kierőszakolt vers a szerelmi témából politikaiba csap át, és egy zsarnokság elleni példázat kerekedik ki belőle. Az arisztokrata hallgatóság felháborodik, Maddalenára azonban nagy hatást tesznek a költő szavai. A feszültség oldására táncba kezdenek a vendégek, amit az éhezők tömege szakít meg. Gérard engedte be őket a házba, aki a felháborodott Grófnő parancsára kizavarja őket, s egyben velük együtt távozik a szolgálatából.

2. kép
1794. Párizs Robespierre terrorja alatt áll. Maddalena és szolgálója, Bersi, a fővárosba került. Bersi kurtizánnak állt, hogy mindkettejüket eltartsa. A lány szóváltásba kerül egy besúgóval, aki közben a közelben tartózkodó Chénier-t és barátját, Roucher-t figyeli. Roucher azt tanácsolja Chénier-nek, hogy meneküljön el Párizsból, de a költőt maradásra készteti szíve: egy ideje egy titokzatos, ismeretlen nőtől rendszeresen levelet kap. Roucher bebizonyítja, hogy a rejtélyes levélíró csakis egy kurtizán lehet, így a csalódott Chénier úgy dönt, hogy hamis útlevéllel elszökik. Gérard, immár a forradalom vezetőjeként, kiadja a besúgónak, hogy keresse meg neki Maddalenát, aki ezt meg is ígéri. Megjelenik Maddalena álruhában, s mikor Chénier-nek idéz abból a versből, melyet öt éve Madame de Coigny bálján hallott tőle, a költő felismeri a lányt. A veszélyben lévő Maddalena Chénier karjában talál menedéket, s szerelmet vallanak egymásnak. A besúgó értesíti Gérard-t, hogy megtalálta a keresett hölgyet, és feltartóztatják a párt, mielőtt szökni indulnának. A költő párbajt vív a forradalom vezetőjével, Gérard megsebesül, felismeri a költőt, s menekülésre biztatja, mert neve szerepel Fouquier-Tinville-nek, a forradalmi törvényszék közvádlójának a listáján. Chénier elmenekül, Gérard pedig azt állítja a köré gyűlő tömegnek, hogy ismeretlen sebesítette meg. A tömeg a girondistákra fogja a tettet.

3. kép
A Forradalmi Törvényszék üléstermében Mathieu Populus szónokol a népnek. Veszélyben a haza, egész Európa Franciaországot támadja. Megjelenik Gérard, aki időközben felépült sérüléseiből, és folytatja Mathieu beszédét. Meghatottan hallgatják, majd bedobálják utolsó értékeiket az adománygyűjtő urnába. Madelon, egy idős, világtalan hölgy, családjának utolsó életben maradt férfi tagját, az unokáját ajánlja fel a haza védelmére. A fiút lajstromba veszik, és a tömeg hamarosan már kint az utcán énekli a francia forradalmi dalt, a La Carmagnole-t. A fáradhatatlan besúgó újabb híreket hoz: Chénier-t elfogták, viszont Maddalena eltűnt; de megnyugtatja Gérard-t, hogy ha elég erős lesz a vád a költő ellen, el is ítélhetik, és akkor Maddalenát keresni sem kell, magától ide fog jönni könyörögni kedveséért. Gérard feljelentést ír Chénier ellen, és bár nem akar becstelenné válni, végül legyőzi Maddalena iránt érzett szenvedélye. Ahogy a besúgó megjósolta, Maddalena meg is érkezik, Gérard őrült szerelmi vallomása kétségbeesésbe taszítja a sokat szenvedett lányt. Mindenki elpusztult körülötte, anyját megölték, Bersi miatta lépett a bűn útjára, Chénier a börtönben sínylődik. Szerelme életéért cserébe hajlandó odaadni magát Gérard-nak. A férfi megígéri Maddalenának, hogy az élete árán is megmenti Chénier-t. A terembe beözönlik a tárgyalásra és kivégzésre kíváncsi nép. Megjelennek az esküdtek és az elnök. Belép Fouquier-Tinville, a közvádló, végül bevezetik a vádlottakat. Chénier-t árulással vádolják, s azzal, hogy a forradalom ellen írt lázító verseket. A költő hiába bizonygatja az ártatlanságát, nem hisznek neki. Gérard jelentkezik, hogy tanúskodjon mellette, bevallja, hogy ő jelentette fel, s most nyilvánosan visszavonja a vádjait. Fouquier-Tinville azonban tántoríthatatlan, a nép pedig megvesztegetést emleget. Az esküdtek ítélete: halál.

4. kép
Andrea Chénier utolsó versét fejezi be börtönében. Későre jár már, amikor Gérard érkezik Maddalenával. A lány arannyal és pénzzel lefizeti az őrt, hogy a kivégzéskor, mikor az Idia Legray nevű elítéltet szólítják, ő vehesse át helyét, s így együtt halhasson meg szerelmével. A szerelmesek a cellában találkoznak, s együtt készülnek a halálra. Hajnalodik, elérkezett az ítélet órája. 

forrás: opera.hu