Joel Schumacher: "Könnyebb beszélni róla, mint megvalósítani."
2004-ben jött el a Fantom filmfeldolgozása, Andrew Llord Webber fantasztikus musicalét Joel Schumacher rendezésében láthatta a közönség, Gerard Butler (Fantom), Emmy Rossum (Christine Daaé) és Patrick Wilson (Raoul vikomt) főszereplésével.
A filmnek meg vannak a maga erősségei, szép látásmódja, és ötletes megoldásai, viszont vannak kevésbé elfogadhatóbb pillanatai.
Ne feledjétek! A most következő vasárnapon, június 8-án este, 22.20 órás kezdéssel az M1-en újra látható lesz Az Operaház Fantomja 2004-es filmadaptációja.
Andrew Webber jól ismert musicaljéből film is készült, Joel Schumacher rendező jóvoltából. A főbb szerepek alakítói Gerard Butler (Fantom), Emmy Rossum (Christine), Patrick Wilson (Raoul) és Minnie Driver (La Carlotta, primadonna).
Számomra, a film nem ér fel a színházi előadáshoz, akár az eredetit nézem, akár, a szívemnek kedves Non Replica előadásunkat. A széles vászonra megálmodott történet itt-ott igazán elfogadható - ne feledjük, hogy a különféle feldolgozások alkotóinak más-más kelléktára van, és ezen eszközök által valósulhatnak meg az önálló elképzelések.
A filmből választott kedvenc jelenetek és indoklás:
A történet keretszerűsége nagyon találó, vannak bizonyos pontok, amik alapján az idős vikomt visszaemlékezik Christine-nel közös múltjára.
Imádom a nyitány megoldását: Amint a Csillár a magasba emelkedik, visszatérünk a múltba, és betekintést nyerhetünk a kulisszákba. Részeges színészek, a Primadonnát parodizáló háttérmunkások.
A főcímdal - a katakombákba való leereszkedés, a lovon megtett rövid séta és a csónak jelenet a kedvencem, látványos, és hasonlít Gaston Leroux regényében leírtakhoz. Kivételt képez ez alól a sok gyertya, ami a vízből kiemelkedik? nem hihető...
Az Éj zenéje misztikus, Butler hangja talán kicsit erős a karakterhez, olyan "rockosabb". Végighallgatva, mégis azt tapasztaltam, hogy semmiképpen nem "Fantomos" a hang, semmi lágyság nincs benne, semmi vonzó, inkább olyan, mély, nem igazán emlékezetes vagy karakteres. Néhol kiabál, és nincs érzelmi hatással rám a színész éneke. Butler ebből a szempontból nem nyert meg magának, a karakter alakítása épphogy elfogadható. A jelenet misztikumát adja a sok-sok gyertya, a köztük járó Fantom, az összhatásnak köszönhetően varázslatosabbá válik a pillanat és a zene. A dallamhoz "illően" kellő erotikával fűszerezve, gyöngédség és vágyakozás, a főhősnő szájtátogása az, ami bosszantó...Emmy Rossum mindig el tud csodálkozni...
A "Primadonna" című számot, talán joggal mondhatom és nem esem túlzásba kijelentésemmel, de sokak számára irritáló, hisz nem lehet érteni, hogy ki mit énekel a dalban. Nagy az össze-visszaság. A filmben, nagyjából mindenkinek a véleménye érthető módon hangzik el, illetve nekem spec. a dallam vége szimpatikus megoldás, dallamosabb és lágyabbra sikerült. Monumentális? Lehet furcsa, de nem találok jobb kifejezést rá. Főleg az összhatás, hogy mindenki egy emberként élteti a borzalmas hangon kornyikáló primadonnát. Közben lefolyik Carlotta átalakulása, és az Il Muto-ban látható jelmezében parádézik. A takarítók, háttéremberek "ünnepelik", inkább gúnyolják az opera csillagát. A két igazgató esdekelve, mindenféle széppel kedveskednek a nőnek, elhalmozzák virágokkal, édességgel, még a kutyusát is elhozzák a dívának. Majd láthatjuk a megszeppent Christine-t, két barátja, Madame Giry és Meg Giry mögött (bánatosan) vonulni.
Meg Giry felfedezése, amikor Christine tükre mögé lát. Pár lépést tehet csak előre, mert anyja meggátolja útja további folytatásában.
Joseph Bouque és a Fantom "élet-haláltánca" a zsinórpadláson, rendkívül látványos, a címszereplő negatívabb oldalát mutatja be, milyen fürgén mozog, és áldozatát bármikor elérheti... Feszültséggel teli pillanat, láthatjuk, ahogy a zsinórmester küzd az életéért és menekül a kegyetlennek ábrázolt Fantom elől.
A Maszkabál jelenetben, Christine és a Fantom gyengéd pillanata tetszett, felhangzik a kedves dal, amit Webber a film kedvéért írt meg, "Learn to be lonely". Ezalatt Raoul a Fantom keresésére indul, amikor az árnyék eltűnik, ő utána vetődik, de egy csapdába esik, és sajnos megmenekül...mennyire nem szeretem a filmbeli Raoul-t...grrr...ahogy a film vége felé is belesik egy fantomos csapdába, egy ketrecben találja magát, a rács fentről megindul és szét is lapítaná, ha valamilyen okból kifolyólag a szereplő nem tudná, hogy a víz alatt van egy kormánykerék, amivel visszájára tudja fordítani a helyzetet, így innen is megmenekül.
A filmben az tetszik, hogy utalás történik a Fantom "korábbi" életére, amikor a perzsa sahnak épített egy tükörlabirintust. Megtévesztő képek jelennek meg a vikomt előtt.
Nem kimondottan szerethető jelenet, inkább szánalomra méltó, és sajnálatos, legutóbb nem is bírtam megnézni - amikor a Fantom múltjáról esik szó, Madame Giry elbeszélése alapján.
A temető jelenet, a filmben kicsit el van túlozva, rengeteg hatalmas, monumentális szobrok. Valahogy nem illenek oda. Ráadásul, mint tudjuk Christine nem volt egy gazdag család gyermeke, így az édesapja sírboltja nem "hihető". Ellenben a kardvívás tanúi lehetünk, egy párbajé, amit a Fantom Raoul ellen vív. Sajnos a szépfiú majdnem megöli, pedig fordítva kellene történnie...grrr... A zene nagyon találó ide, biztosan Webber keze van benne (hát, hogyne). Feszültséget keltő, feszélyeztető dallamvezetés.
A "Látjuk-e még egymást valahol" azaz "Wishing You Were Somehow Here Again " felhangzása előtt, Christine egy bérkocsival megy ki a temetőbe. Vadul száguldanak, a lány zötykölődik az ülésen és "megidézi" a Fantomot. A jelenet megoldása feszültséggel teli, és egy elvesztett családtagjáért folytatott csendes ima.
Természetesen az utolsó jelenetet is kedvelem, amiben a Fantom és Christine közel kerül egymáshoz. A gyűrű visszajuttatása is szépnek mondható.
A film végén tetszik a tükrök összetörése, ez egy jó lezárás, és a Fantom eltűnése további sejtetéseket enged következtetni...
Meg utolsó megjelenése a színen, az eredeti színpadi felfogással ellentétben jobb (ha az öltözékét tekintem az eredetiben, ott nem szeretem Meg ruházatát, ellenben a magyar Non Replicában aranyos a balett jelmezében), megtalálja a maszkot - nem emlékszem pontosan, hogy magával is viszi? áh... :D Megtudtam, magával vitte. :) Érdekes, hogy a maszk megérintésekor a ruhája már nem vizes, pedig előtte a szűk folyósokon derékig érő vízben közlekedett...Hmm, hirtelen megszáradt???
Idegesítő, és jól megoldott képek (nem időrendben felsorolva):
Emmy folytonos elképedése, és nyitva felejtett szája... A jelmeze a "Gondolj rám" vagyis "Think of me" című szám alatt, miért néz ki úgy, mint az egykori osztrák császárné, Sissy? :// A színpadkép is furcsa. Nem hinném, hogy ebben a jelenetben lovaknak kellene a háttérben szerepelniük... De a Garnier Operaházban állatokat is szerepeltettek a színpadon (mint tudjuk az eredeti műben a Fantom eltulajdonítja az egyik hátast, amit itt is láthatunk).
A kóristalányból dívává változása - az átmenet nagyon tetszik, jól megoldott és kreatív felvétel. (Ez legalább nem volt frusztráló!)
A barna herceg fehér lovon a temetői jelenetben...
A Fantom (ameddig nem hívták rá fel a figyelmemet) folytonos köpeny rángatása, mintha ő lenne Zorro...
A gyertyák kiemelkedése a vízből - még mindig nem értem, hogyan lett ez megoldva??? :/
Az operaház tetején játszódó jelenettel az a bajom, hogy Christine túlságosan is "lengén" van öltözve, - hull a hó, mintha nem is fázna...- oh, persze Raoul szerelme fűti - ha nagyon szentimentális szeretnék lenni...blöö...
Az Il Muto-ban nagyon giccsesek a jelmezek, erősek a színek és a smink
A győztes Don Juan, megint csak Christine jelmeze, ami megfekszi a gyomromat. (Azon gondolkodom, hogy van-e egyáltalán olyan öltözéke, ami tetszene a filmváltozatban???) Az itteni felfogásban egy cigánylánynak van ábrázolva, folyton lecsúszik a válláról a ruhája pántja... A Fantom itt tényleg tökéletes a saját darabjának címszerepében, igazi hódító - na ez pozitív! :)
Christine azaz, Emmy hangja nem tetszett, valahogy túlságosan magas és vékonyka volt.
A főcímdal duett-ben egy versszak kimarad, ami pedig erősen hiányzott (legalábbis nekem nagyon!). Christine "áriája" nem erőteljes, csak egy lányt láthatunk, aki kérésre sikítást imitál.
A Túl késő című jelenetben - Christine és a Fantom vágyakozása teret nyer, Raoul pedig csak nézheti őket a páholyból...hahaha :D
A Fantom arca nem erősen ijesztő (a rendezőék döntöttek így, hogy a kisebb korosztály képviselői is láthassák a darabot és ne féljenek tőle) - egy jó kezű sebész rendbe tehetné. ;)
A főutálatom tárgya: a Maszkabál jelenet, amiben senki sincs színesbe öltözve - milyen álarcosbál az ilyen? Csak én gondolom úgy, hogy ez a színösszetétel nagyon "korlátolt"? Azt hinnénk, hogy egy ünnepségen kiöltöznek az emberek, villognak-csillognak, mindenféle tiri-tarka jelmezben, erre legfeljebb La Carlotta és a szolgák tűnnek ki a tömegből. Christine jelmeze túlságosan pompás, túl hercegnős.
Nagyon elrontott jelenet, amiből csak a Fantomot tudom kiemelni, amikor megjelenik a helyszínen Vörös Halálként. Feltűnése riadalmat okoz. Illetve még egy pillanatot érdemesnek találok megemlíteni, a koreográfiát. Méghozzá azt, amikor a jelmezesek kavalkádja a lépcsőn áll és táncol, vagyis inkább hirtelen mozdulatokat tesz, a legyezőjükkel, fejüket hirtelen jobbra majd balra döntik, majd megismétlik a mozdulatokat.
Webber a filmhez komponált egy kellemes dallamot ("No One Would Listen"), amit a film közben is hallhatunk a Maszkabál című jelenet alatt, illetve a végefőcím folyamán Minni Driver felfogásában és egy szimfónikus zenekar feldolgozása formájában egyaránt. Hazánkban Krassy Renáta énekelte először ezt a szép zenekompozíciót, a szöveget Galambos Attila fordította/írta.
Az első videón Gerard Butler előadásában
A szimfonikus változat
Minnie Driver, aki a filmben La Carlotta-t jelenítette meg, saját hangján (mivel a szélesvásznún nem ő énekelt "fertelmesen")
Magyar vonatkozásban, kedvenc Christine-em, Krassy Renáta előadásában hangzott el a dal.
