A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Andrew Llord Webber. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Andrew Llord Webber. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 15., szombat

Színes világba - a torz, elszürkült valóságból menekülünk - Madáchban ismét megnéztem a Józsefet!

 József és a színes,  szélesvásznú álomkabát

 2025.febr.10. hétfő, 19.00 Madách Színház



Hétköznap teljesen más energiák mozognak a színházakban. Mi sem lehet szebb és jobb példa erre, mint az álomfejtő József története, mely egy nagyon színes, reményt keltő alkotás, hétköznapjaink felemelő mozzanata.

Az idén úgy döntöttem, szeretném látni Szaszák Zsoltot a címszerepben, mert előző évben, a jubileumi 300.alkalmon nagyon megtetszett az a kicsinyke szelet, amit mutatott a karakterből. Érdekelt hát, milyen egy teljes előadás vele. A hangja csodálatosan erős, szép. A karaktert a lehető legjobban dolgozta ki, ezért is mondhatom, hogy teljesen eltér az ő Józsefe, az eddig látott művészek (Serbán Attila, Puskás Peti) performanszától. Leginkább álmodozó tekintet jellemzi, aki még ébren is álmokat lát, kissé beképzelt emiatt, és értetlenkedik, hogy testvérei vajon miért közösítik ki maguk közül. Az is más, ahogyan ő a kabátot meglegyinti, meg be se kapcsolja magán - az azért zavart :D

A szoros apai kapcsolódás ábrázolása miatt, nem volt kétségem, hogy Kőrösi Andrást szeretném látni Jákob megformálójaként, Szaszák mellett, olyan apa-fiú kapcsolatot mutattak a jubileumon, úgy döntöttem, amint kint lesz a szereposztás, csakis velük akarom együtt látni. És ez meg is lett. Viszont, a többi szereplő is kimagasló alakítást nyújtott, és nem vártam, hogy szinte teljesen tökéletes gárda lép hétfőn este a Madách színház színpadjára.


Változások:
Meg kell említenem a koreográfiát. Nagyon sokat változtattak rajta, pl. a Fáraó szoborszerű szolgái többet mozognak a Fáraó megjelenése pillanatában. Vagy, pl. amikor József leleplezi magát a testvérek előtt, Benjamin szabadulását követően, a legfiatalabb gyereket öleli meg József utoljára, majd ketten beállnak abba a kör közepébe, ami a testvérek, a Fáraó szolgálói és az iskolás gyerekek képeznek körülöttük. Ez régen úgy volt alakítva, hogy minden testvér összeállt egy hölgyeménnyel és hozzájuk került 1 vagy 2 gyerköc. Tapasztalatom szerint ma már kevesebb csemete szerepel a darabban, ezért ez már nem nagyon kivitelezhető. A változtatások közül, egy az, amit kifejezetten nem értek, miért került módosításra: adott a western jelenet, amikor József távozását ünnepli a családi idillből, végre megszabadultak a kis kedvenctől, és ezt derekasan megünneplik. A hangzavarra visszatér Jákob, és megrázza a véres színes, álomkabátot, amit a testvérek szagattak meg és kecskevérbe áztattak, bemutatván, hogy József egy állattal bírkózott és alulmaradt ő is… (azért mondjuk itt felvetődik bennem a kérdés, hogy az apát nem érdekelte, hol a fia teste? Csak a kabát elég bizonyítékként szolgált, hogy elvesztette kedvenc fiát?) Tehát megrázza a rongyot, és erre megint felhangzik az ide illő dal, ezúttal siránkozva, egymás nyakába borulva. Az apa erre legyint, elmegy, ők pedig újra vígasságba fordulnak. Ez a rész a mostani, de már a jubileumi Józsefnál is kivonásra került, pedig pont, hogy ez adja a csúcspontját a jelenetnek.

 


Közönség – nézőtéri feeling, madáchos hangulat:

A jegyem, mint kiderült, szinte majdnem középre szólt, így fel kellett állítanom pár embert, mert óra előtt 5 perccel mentem be. De utánam is érkeztek egy idősebb pár, akik mellettem ültek, még bejjebb. A ruhatáros hölgy kedves volt, ritkán mondják azt, hogy érezzem jól magam, de most megkaptam, és a kívánság célba ért. A jegyszedőt, korábbi alkalmakról ismerem, már-már régi bútordarabnak is mondható, ezúttal is az emeleten teljesített szolgálatot, csevegtünk röviden, de azért elnézést kért, hogy fel kell állítania az embereket miattam… Na, már bocsánat, nem késtem el, egyáltalán, és akkor megyek be a nézőtérre, amikor én szeretnék. Nem beszélve arról a régi hagyományról, hogy az, aki középen ül, rendszerint utolsóként érkezik. :D alapvetően most jó hangulatban volt a jegyszedő, elmesélte, hogy az emeleti egységet jobban szereti, mert a földszinten, kint ülni, eléggé kellemetlen télen, hiszen hideg van. Ruhatár viszont az emelet-erkélynek csak egy volt, mégpedig az erkélyen. Nem tudom miért spórol ezen az igazgató mindig… A közönség kedves volt, a mellettem lévő pár, kisunokája szerepelt a darabban, végtelenül büszkék voltak, ez tisztán látszódott rajtuk. Lesték, hogy merre található a gyerek a csapatban és éljeneztek neki. Ők voltak a jobb oldalamon, a balomon, két nagyon szépen felöltözött, a színháznak megadva a kellő tiszteletet, külföldi hölgyek (a szavajárásuk alapján valami szláv népség lehettek). Nem voltam bátor, hogy a származásukra rákérdezzek, de felfigyeltem arra, hogy végtelenül jókat derültek az előadás pillanatain. Kiemelten, József és Jákob összeölelkezése, meghatotta őket, majd meglepődtek, amikor a Börtöndalt követően a Go, go Joe c. dal alatt a fekete köpenyben rejtőzködő táncosok és színészek leleplezték magukat és színes, pompázatos ruhákban jelentek meg. A dalokat egyébként nagyon élvezték (kezükkel hadonásztak maguk előtt, ütemre bólogattak, tapsoltak szorgalmasan), akárcsak én szoktam, egyszerűen imádom ezt a darabot. Webber egy mesterművet alkotott, vidám, színes, reménnyel tölti el az embert. Szórakozás a legfelsőbb szinteken.


Szereposztás:

„Szerelembe estem” Szaszák Zsolt Józsefével még tavaly a jubileumi, 300. alkalmon, akkor határoztam el, hogy jövőre, kivárom a szereposztást, és becélzom őt. Mellette pedig tűpontosan apafiguraként Kőrösi Andrást szeretném látni, a többi pedig az lesz, aki lesz… így jött össze ez a majdnem tökéletes gárda.

A narrátor szerepében sajnos nem Gallusz Nikit fogtam ki (helyette ő volt a mezítlábas Potifárné – régen arany színezetű cipellőt viseltek). Kecskés Tímea narrátorként túl harsány a hangja, nem igazán kedves, és a „nagy hangot” sem énekelte olyan szépen, mint elődei vagy jelenlegi váltói (előd: Polyák Lilla, jelenlegi és akkori váltótárs: Gallusz, Ladinek Judit; Nyári Darinka is új szereplő). Nem tetszett annyira. És mégis Tímea érdekes színésze a Madách-nak, akárcsak Wégner Judit. Kettejüket külön kell elemeznem.

Kecskés Tímea és Wégner Judit: a művészeket összeköti egy legendás, több, mint 20 éve futó előadás, Az Operaház Fantomja. 2024-ben megkapták mindketten a balettmesternő szerepét, Madame Giry-t. Elődeik Bencze Ilona és Bajza Viktória voltak. Egy fajta fiatalódási vihar/cunami söpört végig a Fantom szereposztásán, ezért ez a karakter sem maradhatott ki a szórásból. Szerencsémre, mindkét új hölggyel láthattam a darabot, megállapítom, hogy Kecskés a jobb Madame Giry szerepében, kifejezetten jól formálja, hangilag, színészileg. Sajnos, Wégner nem lett jól, túl vinnyogó a hangja hozzá. De, hogy egy további közös pontot hozzak, más előadásokban jobbak. Összefoglalva: Kecskés Madame Giry-ként jó, Narrátornak nem. Wégner Julie-nak tökéletes az Aranyoskámban és szerintem még elbűvölő lehet – csak nem kapott a jubileumi Mary Poppins előadáson elég teret – az igyekvő, előkelő nő személyében.








További szereplők a Józsefben: nekik kifejezetten örültem: Kiss Ernő Zsolt, Sándor Dávid és Sánta Laci – kiemelt, éneklő testvérek közül nekem ez a három srác jelenti a jó szereposztást.

Más tészta, hogy vajon szeretnék-e egy olyan Józsefet megnézni, ahol nem Posta Victor alakítja a Fáraót? A mostani performansz, hát, az lehengerlő volt, főleg, amikor harcművészeti kézmozdulatokkal József felé hadonászott, mindeközben azt mondta: „hadzsime”… A külföldiek is el voltak ragadtatva, az idős pár női tagjának leesett az álla, hogy Elvis-imitációt fogunk kapni, amikor leleplezték Victorról a nagy fáraói körítést. Csiszár Istvánt is szívesen megnézném a szerepben, jelenleg Victornak ő a váltója, de ahogy hétfőn volt szerencsém Victort megfigyelni, mintha szabályosan élvezte volna az egészet. Én szeretem, ahogy rázza magát a színpadon, az Elvis-vibe teljesen átjön, és hát, a hangja pontosan megvan hozzá. Szóval, ezt még a jövőre bízom, lehet akkor majd több időpontra is elmegyek, csak ezek szereplők mindenképpen legyenek: Szaszák – Kőrösi – Gallusz.  Aztán a Fáraó és testvérek még alakulhatnak mellettük...🤭🤭🤭 

 





2023. június 12., hétfő

Olasz Fantom érkezik nemsokára

 Kitekintés Az Operaház Fantomja musical világába - mi zajlik éppen külföldön?


Elsődleges hírként közlöm, a spanyol változat alakulóban van. Madridban lesz a bemutató. 

A darabot az eredeti koncepció alapján fogják bemutatni.

Főszereplők: Geronimo Rauch (Phantom), Talia del Val (Christine) és Guido Balzaretti (Raoul)

A hivatalos sajtótájékoztatóról, spanyol nyelven itt olvashattok: https://www.broadwayworld.com/spain/article/Photos-LetsGo-presenta-al-reparto-de-EL-FANTASMA-DE-LA-PERA-20230608

Általában a fődalokból szoktak énekelni az ilyen eseményeken, mint pl. a főcímdal, a gondolj rám, a csak ennyit kérek én, stb. De most kivételesen bekerült a Don Juan ikonikus dallama is, a Túl késő (spanyolul: Sabemos que no hay vuelta atrás). Íme:



Gondolj rám (spanyolul: Piensa en mi):


Végül az Éj zenéje (Música de la oscuridad):



Várjuk sok szeretettel! Mindig izgalmas a darabot más nyelven, a megszokott angoltól eltérő formában hallani. :)

Sok sikert a felkészüléshez!

2023. március 22., szerda

Legendás musical, ami megváltoztatta a Madách életét

Karmincabált tartunk már 40 éve....

Március 25-én 2 ízben is megünneplik a Macskák c. musical 40 éves létjogosultságát a Madách színházban. Az eseményen nem veszek részt,de összegyűjtöttem pár érdekes videórészletet a darabról, illetve élményemet az előadásról.... ha tűzetesen végiggondolom, szerintem 2-szer biztosan láttam. Egyszer a színházban, egyszer pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, erről szól a beszámoló. A színpadi azért is rémlik, mert sikerült szert tennem egy különleges relikviára, amikor a varázsló macska kártyákat húz elő...és egy ilyen kártyát birtoklók én is. :) Kép erről később.

A TARTALOM FOLYAMATOSAN BŐVÜL, AHOGY A TEÁTRUM KÖZZÉTESZI AZ ÚJDONSÁGOKAT!

Most tehát, pár szösszenet a Madách videótárjából:



KÖSZÖNTÉS PÉNTEKEN :)

2022. november 7., hétfő

Péntekre előkészületben

 



Megjelent Az operaház fantomjából egy úgynevezett "globális", 8 lemezes CD, amin 7 nyelven hallható a darab, többek között magyarul is. A Madách teljes szereposztása rajta van. Ezen kívül még a japán, a svéd, a lengyel, a német, a mexikói és a koreai előadások felvételei vannak rajta.😊 Büszkeség

Link: https://www.andrewlloydwebber.com/news/brand-new-phantom-global-edition-album-is-available-to-stream-now/?fbclid=IwAR2ANWAelnLp41nVbLc38bHLsaaK0uZ6CaTR-zIDiFFAXsGBr1By7DV7lYc




2021. április 6., kedd

Jézus Krisztus Szupersztár - külföldi rendezés, érettebb lettem és felnőttem a darabhoz

2020-at írunk, amikor március 11-től a színházak bezártak, kezdetét vette az online előadások kora. Vagyis a teátrumoknak kellett ráállniuk, egy rövidebb időre, aztán ősszel egy újabb még a mai napig (2021 április) nyiltak ki az épületek kapui...

Andrew Llord Webber-hez köthető egy YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCdmPjhKMaXNNeCr1FjuMvag - mely a karantén ideje alatt megédesítette a péntek esténként, hiszen a zeneszerző legismertebb előadásainak koncertszerű feldolgozásait nézhettük meg. Mindig +1 napig volt a teljes előadás elérhető a felületen. Húsvétkor kötelezően jött a Jézus Krisztus Szupersztár, és most 2021-ben is NagyPénteken közzétették a 2012-es változatát, amelynek befejezése annyira meghatott, hogy nem is tudtam sírás nélkül végignézni. 

Rájöttem, hogy rettentően sok dal van benne, amiért lehet szeretni a darabot is. Holott a feldolgozott témája nagyon nyomasztó. Katolikus emberként elborzasztót, hogy Webber musicalt készített belőle, és most mégis máshogy gondolkodom róla. Talán feltudtam nőni hozzá.

Jól játszottak a színészek/énekesek. Főbb szerepekben: 

Jesus - Ben Forster

Mary Magdaléna - Melanie C 

Judas - Tim Minchin

Kedvenceimet hoztam a csatornáról, kattintsátok rá bátran:

https://www.youtube.com/watch?v=ZaUtSE2yWc8

https://www.youtube.com/watch?v=OGhnaIw20Ho

https://www.youtube.com/watch?v=xX9fLQjqIZA

Teljes válogatás itt: https://www.youtube.com/watch?v=5lTwmK__TDo&list=PLRImnjFIgJIVEY3Vt7NzAoJJRdSb4zO7z&ab_channel=TheShowsMustGoOn%21

 A Madách Színház repertoárján is szerepelt, de nem volt sikeres, szerintem a rendezés nem volt jó, nekem ez a koncertváltozat mérföldekkel vitte a prímet, és jobban átéreztem Jézus szenvedését, Judás őrlődését. Azért is érdekes ez a rajongásom, mert még utána is a zenéje járt a fejemben, a Kiscelli parkerdőben a Getsemanét hallgattam, elmélyültem benne, a Minden rendben van-t napokig dúdoltam. Előzetesen - Virág Vasárnapon meg a Hozsannát.

A koncert - azt a hatást adta, amitől egy újabb szintre emelkedett a Jézus Krisztus Szupersztár.

 

2018. november 29., csütörtök

Rocksuli

Időpont és helyszín: 2018. október 15. esti órákban, 19.00-22.00 között a Madách színházban


Nagy örömömre szolgált, hogy egy újabb Webber-i gyöngyszemet tudunk megtekinteni, ráadásul úgy, hogy rövid idő telt el a két webberes esemény között. Pénteken voltunk a Gálán, most meg a Madáchban folytattuk, immáron teljesen rock formációban.

"A színház a műsor és a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!" - de fent ám!!!! Micsoda este volt! 🤩😎 Nem néztük meg a kiírást az aulában, mert abban a hiszemben voltunk, hogy Borbély Ricsi játssza majd a főszerepet. Erre az előadás megkezdődik, kihunynak a fények, csak a színpadon látható 1 rockbanda előadása, megfordul a főszereplő és nekünk kiesett a szemünk!!!🤪😛 Szemenyei Janit pillantottuk meg, akit eredetileg szerettünk volna látni Deweykent...szóval Fortuna ismét velünk volt, aki még az Erkelben ragadt ránk! Rockra fel! Mindenki roppant ügyes volt, kiemelnem a tehetséges gyerkőcöket, akik élőben játszottak, Krassy Renata az Éj királynő áriával lenyűgözött! Szemenyei pedig Szemenyei. Ez a karakter rá van írva, tökéletesen hozta a szétesett rockkert! Ellenben a darabnak valóban csak egyetlen kiemelkedő dala van (bar a gyerekek óhaja a szülök és a tanár fele is meghatóra sikeredett, illetve az igazgató valódi személyiségének kibontakozása). A történet jó. Tanultunk új kifejezéseket: coolcsávó, nézünk majd mint kecskebéka a turmixban, a főgyökér. --- instagram oldalomról loptam :D


Barátnőm megjegyzése:
"Vegyesek az érzéseim a Rocksulival kapcsolatban. Ok-ok, értem én, hogy kritizálja a hagyományos oktatási rendszert, és ez a Bandák Csatája tulajdonképpen a projektmódszernek is megfelelt, amiből végül mindenki tanult formálisan és informálisan. Meg társadalomkritika is, hogy a szülők egyfolytában mobiloznak és nem figyelnek a gyerekeikre. DE emellett szerintem sok olyan üzenete van, amivel egyáltalán nem értek egyet, most eltekintve a "happy endtől". A főszereplő karakterével pedig nem tudok azonosulni. Ettől függetlenül Szemenyei János nagyon jól alakította a főhős rockert. Az egyik kislány, Mikes Zsüliett hangjától pedig teljesen odavoltam."

Az én meglátásaim még! :)
A darab alapjául a filmvásznon megjelent alkotás szolgált, azonos címmel jelent meg magyar nyelven, Rocksuli címmel, még 2003-ban. A főszerepet Jack Black alakította. Igaz a filmet, sosem láttam, de a színpadi művet már igen, így tudok róla nyilatkozni. A történetet is ismertem. A főszereplő karakter valóban nem egy pozitív hős, hiszen nemcsak barátját - akinél lakik és akinek nem fizeti a lakbért, csak henyél nála - de még egy elit magániskola igazgatóját, oktatóit és a diákjait is megtéveszteni jól felépített álcájával. Dewey Finn egy rockbandában gitárosként ügyesen helyt állt, ugyanakkor feltűnési viszketegségben szenvedve folyton előtérbe akart kerülni, amit zenésztársai nem tűrhettek, így a zenekarból kitették a szűrét. Ezután csak lomha életet él, nem dolgozik, egész nap a kanapén fekszik. Majd érkezik egy telefonhívás, amit ő fogad. Barátja nevében elmegy helyettesítő tanárnak egy elit iskolása, ugyanis nincs pénze, ezért a lakbért sem tudja kifizetni barátjának és annak irritáló barátnőjének. Annak ellenére, hogy nem oktató, tanítani a rockot és a hangszerek használatát jól tudja, hiszen ez az élete. Mégis lezser stílusával nem mindenkit nyűgöz le mind a diákok, mind a tanárok kevés bizalommal fordulnak felé, sőt az egyik gyerek árulkodik is rá, hogy nem igazán tanítja őket semmire sem az oktatójuk...aztán minden megváltozik, mert kiderül, hogy a diákoknak van érzéke és tehetsége a zenéhez, így a léha oktató elképzelése testet ölthet: a gyerköcökkel megvívja a Bandák Csatája nevezetű rockfesztiválon a szereplés jogát. Közben képet kaphatunk arról, hogy a szülők nem foglalkoznak csemetéikkel, csak a külsőre vagy saját - be nem teljesített - célokat tűznek a kicsik szeme elé, ezzel biztosítva nekik a jövőt. Tomika eléggé érdekes gyermek, ő az, aki nem kap feladatot Dewey-től, csak ül egy helyben. Számomra az ő karakterének kibontakozása jelentette az izgalmat a történetben. Egy ponton már azt gondoltam néma szegény.

A zenéje
Egy számos darab. Webber is írhat ilyesmit, de csak egy nóta volt, ami folyton visszatért: "Ordíts, hogyha fáj".

Élvonal
Webbertől kaptuk a darabot, ismét non replika formában jelenik meg a színpadon. Elsőként egész Europában nálunk lett tálalva.

A gyerekek
Casting ment a nyár folyamán, a tehetséges srácokat mi is megcsodálhattuk a színpadon.

Színészek, a felnőttek
Szemenyei János, Krassy Renáta, Galbenisz Tomasz


Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, zeneileg viszont tényleg nem a legjobban sikerült előadása Webbernek! Sajnos.



2018. október 13., szombat

Micsoda egy este volt! Felrobbantottuk a Papp László Sportarénát!

Időpont és helyszín: 2018. október 12. esti órákban, 20.00-23.00 között a Papp László Sportarénában
Link: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=4376





Egy vallomással tartozom. Nem szeretem az 1-es villamos vonalát. De az aréna ott van. Szerencsére egy nyugodt estét fogtam ki, így épségben, "szúrásmentesen" tértem haza 23.00 óra után. Délután még pont a villamos rossz híre miatt, a késő esti óra miatt aggódtam. Szerencsémre, Fortuna velem volt, aki a Carmina Burana közben "ragadt rám" és megvédett mindenféle kellemetlenségtől, még agár kutyikkal is volt szerencsém összefutni a járművön. Az egyik nagyon hízelgett nekem, bökte a kezemet, amikor abbahagytam a simit...no, igen, imádom a kutyákat! :)


Ráadásul a Flórián téren három hölgyre felfigyeltem (nagymama - anyuka - unoka), akik elegánsan voltak felöltözve, és bizony ők is a Papp Lászlóba siettek... 

Nem volt baleset, ami nehezítette volna a célba érésemet, így fél 8 után 5 perccel rendben megérkeztem a helyszínre. Rövid várakozást követően, barátnőmmel összefutottuk, hónapokkal ezelőtt közösen vettük meg a jegyeket a fantasztikus koncertre. 

Az aréna kívülről

Ha meghallom, hogy Webber, akkor a minőségre gondolok, és felhőtlen szórakozásra. Andrew Llord Webber baráti kapcsolatot ápol Szirtes Tamással, és ilyen formában a Madách színházzal is, de sajnos ezúttal nem lehetett közöttünk, mivel a fejében lévő muzsikákat papírra kell vetnie. Ez érthető is, és reméljük, még nagyon sok csodálatos kompozíciókkal fog minket ellátni! 2008-ban a MÜPA-ban volt hasonló nagyszabású koncert, amit a Madách rendezett a tiszteletére, ugyanakkor még fiatalabb volt a művész úr, de szintén kerek születésnapot ünnepeltük, akkor Vele együtt. Örömittas levelét október 11-i keltezéssel írta, Nagy Sándor színművész olvasta fel még a koncert kezdetén.

A helyszínről
A T szektor jó választásnak bizonyult, tökéletes rálátást biztosított a színpadra, és az egész csarnokra, ugyanakkor nagyon mikroszkopikussá váltak a színészek a színpadon, mert távol voltunk tőlünk. Nekem is indulás után 5 perccel jutott eszembe, hogy nem ártott volna egy távcsöves puskát....izé, akarom mondani, a színházi látcsövet elvinni az eseményre. Legalább némi mimikát láthattuk volna. Bár, a vetítőknek köszönhetően mégis láthattuk a szereplőket kicsit közelebbről. Szóval a T szektor két székével, ami közel volt a lépcsőkhöz, gyors kijutást biztosított mind a mellékhelyiségbe, mind a kijárathoz, meg voltunk elégedve. A beléptető kapuknál sem ütköztünk gondba, a bizti őrök, mind nagyon rendesek voltak. Amíg várakoztunk a helyünkön, az épület belső terét csodáltam, ugyanakkor akkor még nem koncert-érzésem volt, hanem inkább az a fajta stadionláz, amiben nem szokott amúgy részem lenni, ezért is vártam, hogy a hangosbemondóban bemondják, hogy: "És most álljanak fel az amerikai himnusz tiszteletére..." El voltam a gondolataimmal. 

Így láttunk mi
Problémák
Szerintem hetek, vagy talán csak napok óta próbáltak szerencsétlen társulati tagok az arénában, erre a hangtechnikusok már az elején lerontják a hangulatot a nem megfelelő hangszinttel. Nem értettük, hogy az est konferansziéja, Nagy Sándor, mi a bánatért nem beszél érthetően, ezért szép füttykoncertet kapott ("Hangot, hangot!" felkiáltásokat)...Úgy gondoltuk lehetséges, még ő sem érti, miért fütyülik ki...Szegény, igen kellemetlen lehetett neki. Nem lettem volna a helyében. Úgyhogy a hangbeállás nem volt a legjobb minőségű, és mindannyian megemlékeztünk a hangtechnikusok édesanyjáról... :D A második felvonás elején - nem is Sanyi lett volna, ha nem bohóckodja el - megkérdezte, hogy halljuk-e most? Kissé keresztapás módon... meg a halhatatlan társulatba való felvételéről is beszámolt... ez a pali...ha nem lenne, ki kéne találni! Imádom a humorát és ezt a személyiségét! Másik inkább érdekesség, bár kicsit bosszúságot is jelenthet annak, aki mellette ült: a nyűgös pasi, aki "szeretetből" elkísérte barátnőjét nem bírt megmaradni a fenekén. Jobbra balra dőlt, a második felvonásnál már a barátnője vállán aludt a Sunset Boulevard nagyasszonyának (Sáfár Mónika) dala alatt. Az első felvonás alatt csupán sokat dumált ő és a "szakértő" barátnője, aki iszonyat sokat gesztikulált, és mindezt az előttünk ülő idősebb hölgyduó nem bírt elviselni, időnként rájuk szóltak. Igazából egyet értettem a hölgyekkel, de számomra nem volt olyan zavaró. Az már inkább, hogy elővett valami hosszú dolgot a pasi (lehet túró rudi volt) és annak a csomagolásának kibontása már zajjal járt...nem tudta eldönteni, hogy lassan nyissa, vagy, hogy mikor nyissa ki...ráadásul iszonyat lassan ette...azt hittem kitépem a kezéből és kidobom a lépcsőre a kaját...Nem egyszer fordult elő, hogy nem tisztelik a színházat egyes "műkedvelők"... 

Ennyit a negatív dolgokról. Tulajdonképpen az egész est, ahogy haladtunk előre egy diadalmenet volt, szóval igazán nincs is értelme, hogy panaszkodjak! :)




Mindig öröm hallgatni, gyermek módján tudom szeretni Webber dalait! Egyszerűen lenyűgözőék és magával ragadóak! Olyan sok stílust kipróbált, és minden darabja egyedi zenei világgal rendelkezik, amitől azok magukhoz vonzzák a kevésbé színházba járó embereket is. A főkedvenceim természetesen Az Operaház Fantomja és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát!

Maga a koncert menetének koncepciójára nem jöttem rá, de látható volt, hogy a szóló dallamok váltották a csoportos (tömeg) jeleneteket. Hogy mi hova és miért pont oda került, azt még nem sikerült kiderítenem. Nem látok bele Szirtes rendező úr fejébe. Ejh, de kár! :) 

Kezdésként Jézus Krisztus Szupersztár nyitányával (Óbudai Danubia Zenekar, Madách zenekara) indítottunk utána következő pár részlet a Józsefből (Egy éjszakán - Solti Ádám, A Fáraó dala - Posta Victor, Börtöndal - Serbán Attila). Mindhárom dal közel áll a szívemhez, igazából sajnálom, hogy nem választották Puskás Petit a József dalok közül egyikre, mert annyira szívesen meghallgattam volna ismét (az idei, márciusi darabot nem felejtem neki és természetesen a társulatnak!) Jézusból a Getsemanét Tóth Attila énekelte, de nem játszotta el, ezt hiányoltam az előadásából, hogy szenvedjen, átlényegüljön kicsit. "Nekem tudnom kell" - Serbán, az ördög nőszemélyek és a tánckarral nyomultak a színpadon. Időnként beszúrtak egy-egy ismeretlenebb előadásból dalokat, ezúttal magyarra lefordítva (lábjegyzet: a Müpás koncerten még angolul énekelték őket). Legnagyobb boldogságom a Fantom folytatásának a Love Never Dies pompás fordításának bemutatkozása volt, de majd később regélek róla! Tehát, időnként a kevésbé ismertebb dalok jöttek, de ismert előadók által tolmácsolva, pl.: Song and Dance - Gallusz Nikolett és Krassy Renáta a Tell me on sunday-ből is énekelt, Starlight Express - barátnőmre átsandítottam, meséltem neki, hogy Webbernek ez az előadása a "legfurább" - különös fétise van a dízelmozdonyhoz...azt láttam rajta, hogy eltorzult ábrázattal figyelte a színpadon kibontakozó eseményeket. A díszes jelmezek viccesek és érdekesek voltak, ugyanakkor a görkorcsolyás tánckari tagok is kiemelik ezt a darabot és egyedivé teszi Webber munkái közül. Mindenesetre nem kedvenc, de a zenéje nagyon tetszett. A Szerelem arcait korábban az Adagio fantasztikus interpretálásában hallottam először, aztán az ünnepi Webber koncerten (Müpa) Homonnay Zsolttól, most Borbély Richárd énekelte és nagyon jól tette. A Whistle down the wind (ezt meg akarom nézni, ha elhozzák egyszer, nagyon szép a zenéje!) (Úgy járj mint a szél? vagy ehhez hasonló a magyar címe) - szintén tetszetős volt, nem beszélve a Backstreet boys-os felállásról, hogy is mondjam,,,tiszta fiúcsapat volt, meg Oltári srácok feeling-em volt (aki ismerte az eredeti előadást az Operettszínházból, az tudja mire gondolok), 5 tökély, 5 tökély hanggal álltak a színpadon: Solti Ádám, Puskás Peti, Posta Victor, Ekanem Bálint Emota és az 5. tagot még most sem tudom felidézni (talán Nagy Balázs volt??? :O)...jaj, szegény...szégyellem magam, mert rendkívüli volt az egész. Kellemes, jó hangulatú a dal, a "Nem számít". Az angol változatot be is linkelem. Koós Réka a címadó dalt énekelte, szépen. 

Macskák - Éjfél

Az Evita is megjelent - az igazsághoz hozzátartozik nekem ez a legkevésbé kedvelt darabok közé tartozik (legalábbis nekem nem jön be) - Buenos Aires-t Ladinek Judit énekelte és táncolta a tánckarral. Kifejezetten örülök, hogy felgyógyult nagyon ügyes volt, mint mindig. :) A Miért, ne bőgj Argentína számot pedig ki más? mint Polyák Lilla énekelte (aki a tapsrendnél majdnem hasra esett, mivel terjedelmes a kosztümje hossza). Az ordibálós dal illett hozzá, bár én Koós lányt vártam volna, de Lillához jobban illett, helyes választás volt a dalhoz. A Sunset Boulevard-ból Sáfár Mónika és Posta Victor énekeltek egy-egy dalt, Viktornak amúgy ez a Webber darabok közül az egyik kedvence, és szerepálma a karakter, akit ezúttal megformált (a 60-as Webberen is énekelte). Szívszerelem az előadás - Az Operaház Fantomjából a nyitány hangzott fel, míg mi a színpadon Sasvári Sándort láthattuk a Fantom éjjeli köpenyében szenvedélyesen az orgona billentyűzeteit csapkodni, addig Mahó Andrea is takarásból belépkedett, majd a főcímdal is helyet kért magának, Andrea betársult Sasihoz. A Fantomhoz illően a Love Never Dies is megérkezett (Lábjegyzet: 2010 óta várok rá!!!! De hiába...hüp-hüp), "felnyerítettem" ("Ne csak a Millert ne!"), amikor megláttam a kiírást, nehogy nekem visszahozzák!!!!! Nem akarok Miller Zolikát - húzzon el bánatba, ha már hűtlen volt az "eredetihez", meg amúgy pikkelek rá, mert cserben hagyta a közönséget, akik miatta vettek jegyet a Nyomikra (hallomásból értesültem erről) végül nem utolsó sorban az a bajom vele, hogy bántotta az "én" szeretett Fantomomat. Szerencse, hogy a másik két művész felkarolta őt, és nem voltak ősbunkeszek, mint Mr. Beképzelt... Nem volt körülöttünk ember, aki megvédte vagy csúnyán nézett volna rám, mert nem bírom a Millerkét, de akkor élőben elmondtam volna ugyanezen érveimet ellene. :) A Fantom2-ből elhangzott a Míg hangod újból fel nem zeng és a Szerelem örök, ez utóbbi Fonyó Barbara által. Nagyon szép volt mindkettő, kifejezetten hálás vagyok a fordító munkájáért, mert kitűnő magyar szöveget írt, öröm és boldogság volt számomra hallani a dalokat (nem beszélve arról, hogy hasonló volt az elgondolásunk és én is szinte hasonlóan fordítottam a szövegeket). Miller, mint visszatérő Fantom nem adta elő rosszul, de szeretném, ha nem lenne rá esély, hogy ő játssza a kicsit idősebb - apa figura Fantomot! Fonyó Barbi pedig tökély volt, szinte biztos voltam benne, hogy ő fogja az opera áriához hasonló dalt előadni, ez neki van kitalálva! Nem tévedtem, és örültem, mert ha elhozzák a folytatást, őt tudnám a jelenlegi Christinek közül a leginkább a szerepre elképzelni. Rá van írva, kész. 

Polyák Lila

A Macskák volt az első felvonás végén szereplő kis csokor, Elvis trént Sánta Laci adta elő, Malek Andrea az Éjfélt és részt vehettünk a Karminca bálon 2x is, hiszen a gyerek cicák színpadra futottak és a nagyokkal karöltve megmutatták mit tanultak az elmúlt idők során... (amúgy így legyen ötösöm a lottón, mert azt mondtam barinőnek, hogy ezzel zárul az 1. felvonás - és pont így lett!:P)

A Rocksuli, mint aktuális és mint frissen bemutatott madáchos szenzációval zárult az est. Ízelítőt kaphattunk Szemenyei János elvetemültségéből, kár, hogy nem vele látjuk hétfőn, de barinővel örülönk és már várjuk a hétfő estét. Jó alapozásnak bizonyult ez pár rockos dallam, amit előadtak a gyerkőcökkel!  Egyveleget Szemenyei nyitotta, következett Gallusz Niki majd Borbély Ricsi zárta a kört.

Posta Victor Sunset Boulvard

Összegezve, tökéletes megemlékezés, tökéletes szereposztás, tökéletes dalok! Szebb esténk nem is lehetett volna! 

Riport: 
És megérkeztek a felvételek is:
https://www.youtube.com/watch?v=fMH_0Kllb3g (Miller Zoltán - Love Never Dies)