- Ausztriába gyakran látogattunk, legalább havonta, egy-két alkalommal, általában szombatonként, míg suliba jártam. A szombatok ezért voltak nevesek, és izgatottan vártam az alkalmat. Szerettem ezt a várost. A Mariahilfe Strasse-én sétálva találtunk rá a Müller boltra (Budapesten a Blaha Lujza téren láttam az egyik üzletláncukat), szinte mindennel foglalkozik, az első emeleten volt a Játékosztály. Ez azért volt érdekes, mert a kirakatba tették a LEGO-ból kirakott - Bécs egyik szimbolikus építményét - óriáskereket, ez üdvözölt Bennünket. A harmadik emeleten volt a Médiabolt, ahol CD-éket, DVD-éket lehetett megvásárolni. Rendszerint szombatonként voltak kedvezményes és akciós napok. Egyik alkalommal, úgyan nem használtam ki, de nagyon örültem, hogy megvehetem a német nyelvű Operaház Fantomja produkció zenés felvételét. A Hamburgi produkció még akkor érte virágkorát, Peter Hoffmann alakította a Fantomot, míg Anna-Maria Kaufman Christine-t énekelte. A Discman-emet vittem, így úton hazafelé belehallgattam, és a "Szeress, csak ennyit kérek én" szám tetszett meg elsőként. Azt hiszem. :)
Nos, ez a szám dobotatja meg mindig és mindig az én szívemet, és ugyan tudom, hogy tegnap közöltem a magyar nyelvűt, még a hamburgi előadásból linkelek.
- A csónak jelenete, 1991-ből: https://www.youtube.com/watch?v=Rk8ETPxK0Kw
- Tépjük le a Fantomról az álarcot: https://www.youtube.com/watch?v=CMfcfvPwEFk
- A darab utolsó 15 perce: https://www.youtube.com/watch?v=x0KYAt0ORHM
- Az előadás eleje, egészen az Éj zenéig: https://www.youtube.com/watch?v=Pw6OHB83lvQ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése