Megtöröm az Emléktöredékek sorozatomat egy kis kitekintéssel az Oscar-díj átadóval kapcsolatos élmények miatt.
Oh, nem! Nem, nem, nem. Sajnos, nem vehettem részt a világhírű eseményen, hiszen nem készült el időben a ruhám....:D
Viccet félretéve, tegnap, február 28-án, (ottani idő szerint) délután negyed 5 környékén felvonultak a hírességek a Hollywood-i vörös szőnyegen. A közvetítés abszolút részletekbe menő volt, több helyszínen megfordultak a riporterek, és akit csak el tudtak kapni, pár rövidke szóra elcsevegtek velük. Minden beszélgetés után természetesen ez a mondat hangzott el: "Érezzék jól magukat/Érezd jól magad!" A megszólítottak között volt az Amerikai Filmakadémia elnök asszonya, Kate Blanchett, Sylvester Stallone, és a férfi,a kinek egy világ szurkolt, hogy végre megkaphassa a maga Oscar-ját, Leonardo DiCaprio.
Különleges ruhakölteményeket is megcsodálhattunk, köztük Lady Gaga egyszerű, de igazán látványos estélyijét, többek között a legjobb női szerepért járó díj győztesének, Brie Larson-nak csodálatos mélykék viselete, a szemnek kellemes látványt nyújtott. Ilyenkor előre megtervezik a Hollywood-i hírességek a ruházatukat, hisz ez nem egy hétköznapi esemény, itt kérem szépen ki kell öltözni, ki kell nézni valahogy! (Nem olyan feslett cuccokban járni, mint egyesek teszik ezt a színházakban...de két külön kategóriáról beszélünk)...
Az est házi gazdája Chris Rock volt, aki eléggé szabad-szájú viselkedést mutatott, bírálta a celebeket, akik bojkottálni akarták a díjátadót, illetve a "főgondja" az volt, hogy egyetlen színes bőrű színész nincs a jelöltek között.
Nemes Jeles László köszönőbeszédet mond |
Aztán eljött a kis szobrocskák kiosztása is... A 18. kategória volt számunkra, magyaroknak a legfontosabb: Örömünnep kiváltképp van okunk, hiszen a Saul fia elnyerte a filmipar legrangosabb díját, az Oscart!!! Méltán lehetünk büszkék a műre, az alkotókra, a szereplőkre és minden közreműködőre, aki részt vett a létrejöttében! 34 év múltán végre újból nyerhetett egy magyar alkotás a rangos díjátadón! A film igazi diadalutat járt be, számos kitüntetéssel büszkélkedhet. Művészeti értéket képvisel, a témája elgondolkoztat és átéled, a zenéje hatásos. Méltán lehetünk büszkék rá, ezt a filmet mindenkinek látnia kell! Nagy szeretettel gratulálunk Nekik! :)))
Nemes Jeles László, Rajna Gábor, Sipos Gábor és Röhrig Géza a 88. Oscar-gálán |
A legfontosabb mondat:
"Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely segít, hogy emberek maradjunk, erről a reményről szól ez a film."
Pár érdekes cikk a nagy alkalomról:
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160228-a-saul-fia-igy-jutott-fel-a-vilag-tetejere-nemes-jeles-laszlo-erdely-matyas-clara-royer-oscar.html
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160229-oscar-ki-volt-a-legszebb-a-voros-szonyegen-cate-blanchett-charlize-theron-rooney-mara-olivia.html
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160229-igy-vette-kezbe-nemes-jeles-az-oscar-saul-fia-koszonobeszed.html
- http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/02/29/oscar-dijas_magyar_film_nyert_a_saul_fia/
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160228-a-saul-fia-igy-jutott-fel-a-vilag-tetejere-nemes-jeles-laszlo-erdely-matyas-clara-royer-oscar.html
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/20160229-az-oscar-dijas-saul-fia-alkotoi-nemes-jeles-laszlorol-kozos-munkarol-elmenyeikrol-mit-adott-nekik.html
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160229-leonardo-dicaprio-oscart-nyert.html
- http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160229-leonardo-dicaprio-vegre-megkapta-az-oscart-a-visszatero-mad-max-spotlight-brie-larson-alicia.html
A nyertesek: Mark Rylance (Kémek hídja), Brie Larson (A szoba), Leonardo DiCaprio (A visszatérő - mondhatni szó szerint) és Alicia Vikander (A dán lány) az elnyert Oscar-szobraikkal |
Még több info itt: http://www.mediaklikk.hu/musor/oscar/
Egyéb közlésem: A Vígszínházban 1500 Ft-ért a mai napon, febr. 29-én 8 órától vetítika filmet. Aki még nem látta, akár most is szerezhet rá jegyet. Íme a link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése