Mint, ahogy tudjátok a címben megjelölt két helyszínen túl hosszabb-rövidebb ideig a The Phantom of the opera produkció vándorol egyik országból a másikba. Míg a non replikák esetében egy adott országban nincsen konkrét lejárati ideje az előadásnak, lévén, hogy önálló alkotás és nem egy kopia, addig a másolatoknak az ideje kötött, kb. 1-2 évig lehet színpadon játszani.
Jelenleg Németországban két kopia is működik: Hamburgban került először bemutatásra az első rész, az original fantom (és ennek a szezonja véget is ért azóta), majd 2015. október 15-én bemutatták a folytatást, vagyis az ausztrál produkció alapján véglegesített Love Never Dies-t azaz németül Liebe stirbt nie-t. :) Az original darab ezek után továbbment és átköltözött Oberhausen-be.
A hamburgi gárdához a korábbi Christine Daaé (szintén hamburgi előadást erősítette) trénerként csatlakozott, ő volt Anna-Maria Kaufmann. Sajnos, a párja a hihtetlenül csodálatos hangú, Peter Hoffmann pár évvel ezelőtt elhunyt, így ő már nem segíthette a csapatot a felkészitésben.
Az original Fantom, Das Phantom der Oper hivatalos, első szereposztása (Hamburg):
Mathias Edenborn (Phantom)
Valerie Link (Christine Daaé)
Nicky Wuchinger (Raoul vikomt)
Az original Fantom, Das Phantom der Oper hivatalos, első szereposztása (Oberhausen):
Brent Barrett (Phantom)
Elizabeth Welch (Christine Daaé)
Max Niemeyer (Raoul vikomt)
Azt hozzá kell tennem, hogy van az a jó szokás, miszerint a Raoul-ok átalakulnak Fantommá. Nos, ez valóban megtörtént, Wuchinger Oberhausenben lett Fantom, míg előzőleg Hamburgban Raoul-t alakította. Az oberhauseni Niemeyer Raoul-jából szintén Fantom lett (voltak gondok Barrett szereplésével, így ő hiába volt kinevezett főfantom, csak rövid ideig játszotta).
Mindkét darabnál zajlik a visszaszámlálás (vagyis nemsokára a német közönség elbúcsúzhat a daraboktól), ezért érdemes figyelni a hivatalos közösségi oldalukat!
Németországtól most elbúcsúzunk és átmegyünk a svéd Stockholmba, ahol Peter Jöback, Emmi Christensson és Anton Zetterholm fantom próbái zajlanak. A svéd énekesnő előzőleg a londoni csapatot erősítette, miután kiderült, hogy hazájában is bemutatkozik vagyis ismét visszatér a Fantom, úgy döntött elhagyja a brit gárdát. Az előadás bemutatója szeptember 14-én lesz. Ő volt amúgy a londoni szőke Christine Daaé.
A legnagyobb várakozást előzi meg a szintén új, készülődő produkció. Hihetetlen, de eleddig az eredeti színhelyül szolgáló városban (viszont nem az Operaházban) Párizsban még nem mutatták be a Fantomot. Nagy a titkolodzás a rendezői csapat részéről, viszont Sierra Boggess nem rejti véka alá - ha ez igaz lenne, - a párizsi vagyis a francia fantom személyét, ugyanis képet közölt, mégpedig a következőt:
Talán Gardar Thor Cortes lesz a párizsi fantom, akinél jobb megformálót nem is remélhetnénk, ő az LND-ben bizonyított, így szerintem elmondható, hogy sokan szeretnénk őt az original, első előadásban is látni. :) Vajon mire lehet képes a kezdeti álarcos férfi szerepében?
Az orosz nyelvű produkció, Moszkvában, idén 2016 április 30-án fejeződőtt be. Színes időszak volt, és nagyon jól gárda képezte az előadás magját, CD született, a szereplők közreműködésével. Ugyan itt is voltak új belépők, lényegében két művész és művésznő vitte a főszerepeket:
Fantomok: Dmitry
Ermak és Ivan
Ozhogin
Christine-ek: Elena
Bahtiyarova és Tamara
Kotova
Képek, és a hivatalos oldaluk (további linkek tőlem):
Az ő a csapatuk nagyon a szívemhez nőtt, mindenben klappoltak, zeneileg, alakítás-ügyileg, személyiség szempontjából és jelmezek/parókák (kedvenc Christine Daaé parókát innen választanék) összhatásával engem megvettek.
Egyes hírforrások szerint Az Operaház Fantomja original változata újra a svéd fővárosban, Stockholmban fog színpadra kerülni. Peter Jöback alakítja majd a címszerepet (korábban Londonban és New Yorkban is fellépett az álarcos muzsikusként). 2016 szeptemberére tehető a premier.