A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liebe stirbt nie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liebe stirbt nie. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 25., csütörtök

Original Fantom - világi előadás - kitekintés Londonon és Broadwayen túl

Mint, ahogy tudjátok a címben megjelölt két helyszínen túl hosszabb-rövidebb ideig a The Phantom of the opera produkció vándorol egyik országból a másikba. Míg a non replikák esetében egy adott országban nincsen konkrét lejárati ideje az előadásnak, lévén, hogy önálló alkotás és nem egy kopia, addig a másolatoknak az ideje kötött, kb. 1-2 évig lehet színpadon játszani.

Jelenleg Németországban két kopia is működik: Hamburgban került először bemutatásra az első rész, az original fantom (és ennek a szezonja véget is ért azóta), majd 2015. október 15-én bemutatták a folytatást, vagyis az ausztrál produkció alapján véglegesített Love Never Dies-t azaz németül Liebe stirbt nie-t. :) Az original darab ezek után továbbment és átköltözött Oberhausen-be.
A hamburgi gárdához a korábbi Christine Daaé (szintén hamburgi előadást erősítette) trénerként csatlakozott, ő volt Anna-Maria Kaufmann. Sajnos, a párja a hihtetlenül csodálatos hangú, Peter Hoffmann pár évvel ezelőtt elhunyt, így ő már nem segíthette a csapatot a felkészitésben.

Az original Fantom, Das Phantom der Oper hivatalos, első szereposztása (Hamburg):
  • Mathias Edenborn (Phantom)
  • Valerie Link (Christine Daaé)
  • Nicky Wuchinger (Raoul vikomt)

Az original Fantom, Das Phantom der Oper hivatalos, első szereposztása (Oberhausen):
  • Brent Barrett (Phantom)
  • Elizabeth Welch (Christine Daaé)
  • Max Niemeyer (Raoul vikomt)
 

Azt hozzá kell tennem, hogy van az a jó szokás, miszerint a Raoul-ok átalakulnak Fantommá. Nos, ez valóban megtörtént, Wuchinger Oberhausenben lett Fantom, míg előzőleg Hamburgban Raoul-t alakította. Az oberhauseni Niemeyer Raoul-jából szintén Fantom lett (voltak gondok Barrett szereplésével, így ő hiába volt kinevezett főfantom, csak rövid ideig játszotta).

Német fantomról linkek:
Az LND vagyis LSN csapatát tekintve a hamburgi Carlotta lett Christine, a Fantomot egy izlandi művész alakította.
  • Gardar Thor Cortes (Phantom)
  • Rachel-Anne Moore (Christine Daaé, vikomt asszony)
  • Yvgve Gasoy-Romdal (Raoul)


 Pár link az LND-ről:
Mindkét darabnál zajlik a visszaszámlálás (vagyis nemsokára a német közönség elbúcsúzhat a daraboktól), ezért érdemes figyelni a hivatalos közösségi oldalukat!
Németországtól most elbúcsúzunk és átmegyünk a svéd Stockholmba, ahol Peter Jöback, Emmi Christensson és Anton Zetterholm fantom próbái zajlanak. A svéd énekesnő előzőleg a londoni csapatot erősítette, miután kiderült, hogy hazájában is bemutatkozik vagyis ismét visszatér a Fantom, úgy döntött elhagyja a brit gárdát. Az előadás bemutatója szeptember 14-én lesz. Ő volt amúgy a londoni szőke Christine Daaé.

Infok itt:
A legnagyobb várakozást előzi meg a szintén új, készülődő produkció. Hihetetlen, de eleddig az eredeti színhelyül szolgáló városban (viszont nem az Operaházban) Párizsban még nem mutatták be a Fantomot. Nagy a titkolodzás a rendezői csapat részéről, viszont Sierra Boggess nem rejti véka alá - ha ez igaz lenne, - a párizsi vagyis a francia fantom személyét, ugyanis képet közölt, mégpedig a következőt:


 Talán Gardar Thor Cortes lesz a párizsi fantom, akinél jobb megformálót nem is remélhetnénk, ő az LND-ben bizonyított, így szerintem elmondható, hogy sokan szeretnénk őt az original, első előadásban is látni. :) Vajon mire lehet képes a kezdeti álarcos férfi szerepében? 

Linkek:
  
És most a múltról...
Az orosz nyelvű produkció, Moszkvában, idén 2016 április 30-án fejeződőtt be. Színes időszak volt, és nagyon jól gárda képezte az előadás magját, CD született, a szereplők közreműködésével. Ugyan itt is voltak új belépők, lényegében két művész és művésznő vitte a főszerepeket:
Fantomok: Dmitry Ermak és Ivan Ozhogin
Christine-ek: Elena Bahtiyarova és Tamara Kotova

Képek, és a hivatalos oldaluk (további linkek tőlem):

Az ő a csapatuk nagyon a szívemhez nőtt, mindenben klappoltak, zeneileg, alakítás-ügyileg, személyiség szempontjából és jelmezek/parókák (kedvenc Christine Daaé parókát innen választanék) összhatásával engem megvettek.



Szóval, a Fantom a világban így áll. Jelenleg. :)

2016. március 22., kedd

Emléktöredékek 62. - Love Never Dies németül

Bejegyzés:


Love Never Dies bemutatója Hamburgban, 2015. október 15-én, Gardar Thor Cortes és Rachel Anne Moore-ral a főszerepekben. 

LND vagyis Liebe stirbt nie Operettenhaus-ban lett bemutatva, és idén január 17-én már 100.-szorra vitték színre. Nem kis teljesítmény! A Fantom szerepében Cortes mellett, többek között az egykori hamburgi Fantomot, Matthias Edenborn-ot is üdvözölhetjük, valamint Robert Meyer-t is, illetve a női főszerepre több hölgy vállalkozott: Jazmin Gorsline, Heidi Clarkson, végül pár hete csatlakozott a csapathoz az a Christine-megformáló, aki Bécsben a koncert változatban jelenítette meg a svéd énekesnőt, Milica Jovanovic.

Cortes és Clarkson


Részletek a német csodából (olyan jó, kár, hogy nem velük vették fel a DVD-ét...)



Visszaemlékezés-összefoglalóan, a darab megítélése szerintem, egyéb infok:
http://phantomvizio.blogspot.com/2016/02/emlektoredekek-23.html

Továbbiakat a "Love Never Dies" illetve a "Liebe stirbt nie" címkék alatt találhattok.


2016. február 27., szombat

Liebe stirbt nie - Helene Fischer műsorában




Nagy öröm számomra ezt a kis felvételt megosztani. A Liebe stirbt nie - a hamburgi produkció szereplői a kedvelt, német énekesnő, Helene Fischer műsorában léptek fel. Íme egy kis ízelítő a fantasztikus "német" gárda előadásából...


2016. február 10., szerda

Emléktöredékek 23. - A Love Never Dies bűvöletében

Emlékkép: - Megszereztem a 2010-ben bemutatott Love Never Dies- a Fantom folytatásának CD-változatát, emiatt ellógtam egy óráról (aznap volt a darab külföldi bemutatója)

 
Egy szenvedélyes rajongó arra is képes, hogy ellógjon egy alapvetően fontos órát... Nos, angol szaknyelv 1. kurzusról gondoltam lelépek... egyszeri alkalom volt, és végül is nem mentem túl messzire a tárgytól, hiszen a CD lemez anyagát Londonban, angol nyelven vették fel. :D Sierra Boggess és Ramin Karimloo énekelnek a felvételen.

 
LND-ről bővebben, itt olvashattok tőlem:

Látható, hogy a témában gazdagon termeltem. :) A Love Never Dies szintén érdekes és szép műve a komponista, Andrew Llord Webbernek. Összehasonlítani az első fantommal, nem szabad és nem is érdemes. Mindegyik más, a maga módján külön érdemes őket kezelni. Elsőnek ott van egy szomorú szép romantikus ballada, ez lenne az első darab, míg a második inkább megtört lelkek vágyodását mutatja be. Az előbbi mellett szól az a tény is, hogy nincs szomorú végkifejlet, nincs központi szereplő halála, úgyanakkor az utóbbi esetében már van, és valahogy az egész történt lezárása sejtelmes, tudjuk, hogy a Fantomnak van már társa, no de mégis milyen áron? Zenei stílusban eltérnek és egyeznek is, hiszen a líraibb és az erősebb, már-már rock hangzás is fellelhető a darabban.



Annak idején, a bemutató előtt, nagy várakozás előzte meg a darabot, mégis miről fog szólni? Haosnló lesz-e mint az első "rész" volt? Mentek a találgatások, időközben megkaptuk Webber elgondolását a történetről és hát, nagyot nézhettünk páran, a bábos dolgok továbbra is megmaradtak, de a Fantom cikibb dolgokat művel vele, és Christine-t továbbra sem tudta elfelejteni... Számomra egyik kedvenc karaktert is képes volt a gyűlölködésbe és az őrületbe taszítani, így mégis csak maradt valaki, aki miatt elszomorodhatunk a darab végén és az nem Christine (nekem nem ő). Tulajdonképpen, engem inkább meghökkentett, amit olvastam, majd amit később láthattam (mivel a regényben teljesen más volt a végkifejlet előzményei....)...


Viszont senkinek ne vegye el tőle a kedvét, hogy megnézze, hiszen DVD-én már elérhető az ausztrál változat, illetve jelenleg a világon, Hamburgban fut a darab.

 

Az LND állomásai voltak:

1. London, 2010-ben mutatták be, majdnem egy teljes éven keresztül játszották. Főszereplők, Sierra Boggess és Ramin Karimloo voltak. A díszlet és a jelmezek koncepciója nem tetszett a közönségnek, és a darab zenéje sem forrott ki igazán. Nagy hűhó a semmiért, mondhatni, hiszen Webber a bemutatót, egyszerre három helyen (London, Broadway, Tokió) akarta megrendezni. Az éles kritikák lehúzták, így Webber és kreatív csapata kénytelen volt újragondolni az előadást.


2. Melbourne, 2011-ben született meg az új és egyben végleges változata a musicalnek. Látványos koreográfia, impozáns díszlet, igazából úgy érezhettük magunkat mintha egy cirkuszban lennénk. DVD felvétel is ebből a verzióból készült, a főszereplők, Anna O'byrne és Ben Lewis voltak.


3. Koppenhága, 2012-ben. Megszületett az LND első non replika változata (elsőként Európában Dániában hozhatták ilyen formában létre). Osztrák ismerősömnek köszönhetően birtokába kerültem olyan információknak, miszerint a mester nem ment el megnézni a non replikát (pedig róla köztudott, hogy mindenütt, ahol csak játszák az előadásait, ő elmegy és megnézi), ameddig az futott a De Nyet Színházban. Merőben más koncepciók voltak, új és szép elgondolások a rendezést illetően, többek között ilyen Christine nagy áriája, ami a jelen előadásban úgy volt rendezve, hogy Christine a Pillangó kisasszonyként énekelte el a Love Never Dies-t. Louise Fribo alakította a női főszerepet, míg a Fantomot két, dán operaénekes is megformálhatta, Tomas Ambt Kofod és Bo Kristian Jensen.


4. Bécs, koncert formájában 2013-ban. Pár hét erejéig, a szomszédos ország is megrendezte a maga LND-jét. Milica Jovanovic és az Amerikából visszatérő színész, Dre Sarich alakították a főszerepeket. Jogi problémákra hivatkozva, itt nem volt maszk a Fantom arcán, de a létrehozott érzeli világ minden ilyesmi bajunkért kárpótolhatott. Nagyzenekarral dolgoztak, nem volt díszlet, csak pár kellék (pl. Christine öltőzőjében a tükör).


5. Japán, vagyis Tokióban debütált előadás 2014-ben, követve az ausztrál változat minden egyes mozdulatát, tehát ez volt az első másolat.


6. Hamburg, 2015. Óriási sikerrel és több érzelmes pillanatokkal, mint az ausztrál változat valaha is volt, fut a német előadás, jan. 17-én elérték a 100. alkalmat is. Kisebb változtatásokat láthat a közönség, többek között a Fantom és Gustave közös dalát.

 

2016. január 19., kedd

Rövid hír LSN-ről vagyis az LND-ről :)



2016. január 17-én, 100. alkalommal játszották a Love Never Dies-t azaz a Liebe stirbt nie produkciót, Hamburgban.


További infok itt

2015. október 16., péntek

Liebe stirbt nie - Phantom 2 - német premier



Valerie Link (az egykori Christine, most hamarosan boldog kismama is) bevezet minket az előadás rejtelmeibe. Elsőként az egykori Carlotta helyett most Christine szerepébe bújik Rachel Anne Moore. Valerie több ismertebb személyt megkérdezett, mit gondolnak a darabról, többek között Webber úr véleményét is hallhatjuk. 


Liebe stirbt nie



A videó - micsoda csókjelenet!!! :D


Linkek:


2015. október 15., csütörtök

Love Never Dies - vagyis Liebe stirbt nie! - a hamburgi szenzáció debütál

A médiának 2015. október 14-én, míg a hivatalos, nagy közönség előtti bemutatót, ma este, 15-én tartják.


Linkek:


A kulisszák mögöttről kis videó-összeállítás




Kívánjunk Nekik sok sikert és szép élményeket! :)

Végül de nem utolsó sorban, a bemutató estéjén készítettek egy felvételt (Periskop oldal), amin a tapsrendet közölték. A jeles eseményen maga a mester, Andrew Llord Webber is a tiszteletét tette, a csapattal együtt hajolt meg. 



2015. augusztus 12., szerda

Fény derült a német szereposztásra - Love Never Dies hírek következnek



Sokáig csak pusmogtak róla, most a hivatalos közlés megtörtént, hiszen mindenkivel sikerült aláíratni a szerződését! Egyelőre Gustave szerepét betöltő fiúról nem kaptunk hírt, egyelőre nem is szeretnék erről tájékoztatni a nagy közönséget, csak a premier előtti hetekben kerítenének sort erre. No, lássuk! :)

Úgy hírlik az opera-énekesnő Rachel Anne Moore (30 éves) veszi át Christine szerepét Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja folytatásában, a Szerelem sosem hal meg, azaz Liebe stirbt nie! musicalben.


Tehát a következő szereplőgárdával találkozik az, aki elmegy a hamburgi előadást megnézni majd októbertől:

Fantom - Gardar Thor Cortes, 
Christine - Rachel Anne Moore, 
Raoul - Yngve Gasoy Romdal, 
Madame Giry - Masha Karell, 
Meg Giry - Ina Trabesinger, 
Fantom vagy Raoul második szereposztásban - Mathias Edenborn,
Christine második szereposztásban - Jazmin Gorsline,
Fleck - Lauren Barrand / Sandra Maria Germann
Squelch - Paul Tabone
Gangle - Jak Allen-Anderson


Ensemble (abc-sorrendben) – Marie-Therese Anselm, Alex Avenell, Bianca Benjamin, Pieter Casteleyn, Connor Collins, Tyler Donahue, CJ Field, Holly Hylton, Mami Iwai, Heidi Karlsson, Björn Klein, Anastasia Kutina, Chiara Ludemann, Andrea Marchetti, Robert David Marx, Sean McFadden, Robert Meyer, Leisha Mollyneaux, Dörte Niedermeier, Georg Prohazka, Martin Rönnebeck, Jessie Roggemann, Lucina Scarpolini, Thomas Schreier, Ulrich Talle und Stef van Gelder.

A története: A darab 10 évvel később játszódik az Operaházban történt eseményeket követően. Christine Daaé mindeközben híres szopránná vált, összeházasodott ifjúkori szerelmével, Raoul-lal, és született egy gyermekük. Amikor felkérik énekelni az újonnan renovált Metropolitan Operaház megnyitójá, örömmel mond igent a felkérésre, így családjával New York-ba utaznik, ahol nem várt ismerősökkel is összefutnak..


Ralf Schaedler, rendező így nyilatkozott az opera-énekesnőről: "Rachel Anne Moore felfedezésével, egy nagyszerű operahangot találtunk, aki tökéletesen illik a felnőtt Christine-hez." 


Az énekesnőről még annyit mondanék, hogy jelenleg Hamburgban a Flóra színházban futó Operaház Fantomjában ő játszotta La Carlotta szerepét. 

Egy felvételt is közlők milyen hangszínt is kell az "arc" mögé képzelni :)



 Korábbi bejegyzés a témában:

További infok itt:

"Christine, 10 Jahre waren wir getrennt, jetzt hol ich dich in meine neue Welt und nichts kann unsere Liebe trennen!" -  - ez olyan szép (a mondat a hivatalos oldalon megosztott videóban hangzik el) Lefordítva: Christine, 10 évet voltunk elválasztva egymástól, most elviszlek magammal az új világomba és semmi sem választhatja el a szerelmünket!"
Rachel Anne Moore kis videóüzenete a rajongókhoz:
https://www.facebook.com/Liebestirbtnie/videos/726962647431579/

A jelmezek megérkeztek Ausztráliából: 
https://www.facebook.com/Liebestirbtnie/videos/699678240160020/

Andrew Llord Webber a Love Never Dies-ról (nem szokott kedvenc jelenetet vagy bármit is a darabjaiból kiemelni, de itt alapvetően fontosnak tartotta megemlíteni azt a pillanatot, amikor a Fantom Christine-t a lakosztályában magára hagyja, miután megfenyegette. A férfi otthagyta a Love Never Dies kottáját, amit a nő áttanulmányozott, majd dúdolni kezdte a dallamot...):
https://www.facebook.com/Liebestirbtnie/videos/676294525831725/
 


Az előadás bemutatója várhatóan 2015. október 8-10. között lesz megtartva az Operettszínházban, Hamburgban.