Helyszín: Madách Színház
Már három éve, hogy e remekbe szabott kis koncertsorozatnak nincs "folytatása". A 2010-2011-es évadban tartották repertoáron ezt a szerelmi balladákat összefogó darabot, amely a szerelem rejtelmeit, boldogságát és fájdalmát, tehát ennek a sokszínű érzelemnek a különböző szakaszait kívánta bemutatni.
A csodás művet, a színház egyik kitűnő művésze, Szerednyei Béla rendezte, a dalok mellett belefoglalta ismert, magyar írók, költők szerelmeseikhez fogalmazott magánleveleit. Köztük szerepelt: József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, stb.
Táncos koreográfiát is láthatott az, aki ellátogatott az előadásra. Két balettművész a legismertebb szerelmi drámák szerzőjének, Shakespeare-nek, Rómeó és Júliáját mutatták be, - angyalokként táncoltak a színpadon.
A csodás művet, a színház egyik kitűnő művésze, Szerednyei Béla rendezte, a dalok mellett belefoglalta ismert, magyar írók, költők szerelmeseikhez fogalmazott magánleveleit. Köztük szerepelt: József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, stb.
Táncos koreográfiát is láthatott az, aki ellátogatott az előadásra. Két balettművész a legismertebb szerelmi drámák szerzőjének, Shakespeare-nek, Rómeó és Júliáját mutatták be, - angyalokként táncoltak a színpadon.
A darab felépítése alapján, az elején megismerhetünk egy professzort, aki a szerelemmel foglalkozik, ennek az érzelemnek a pontosabb, mélyebb kutatását végzi. Ő az egyes jelenetek összekötője. A karaktert, Hajdú Steve és Galbenisz Tomasz játszották felváltva.
A táncbetéteken kívül, gyönyörű levelek tartalmát, szebbnél szebb gondolatokat osztottak meg a közreműködő színművészek. Ezáltal gyakoroltak ránk felfokozott érzelmi hatásokat. A színművészek megmutathatták prózai énjüket is:
- Gallusz Nikolett, Krassy Renáta, Mahó Andrea és Polyák Lilla
- Csengeri Attila, Feke Pál, Homonnay Zsolt és Posta Victor.
Az, hogy nyolc színész lett kiválasztva nem véletlen. A szerelem végtelen formában tud megjelenni, és ezt az emberekkel szimbolizálták, illetve nyolc különféle szakaszon keresztül vezettek minket végig. Az első találkozás (lángra lobbanás), a második az önmagunknak való bevallás, a harmadik a viszonzásra talált érzelmek, negyedik a szerelem megélése, az ötödik a gondok egyre erősebb kikristályosodása, hatodik a szakítás, majd a hetedik a beletörődés és elfogadás, végül a nyolcadik stáció az új, (remélhetőleg) boldogabb kapcsolat keresése.
A szívnek oly kedves és ismert dallamok között, szerintem mindenki meglelhette a maga kedvencét. Nekem kifejezetten az tetszett, amikor Mahó Andrea egy fekete uszkár kutyával (Gallusz Niki kiskedvencével) megjelent a színpadon és a "Jöjj, kedvesem" című számot énekelte. Rendkívül emocionális, és szívet melengető jelenet volt. Azért is kiemelkedő a produkció, mert ez volt, az első alkalom, hogy állatot is láthattam a színpadon. Aranyosak voltak együtt. :)
Már egy magasabb szinten, amikor megtapasztaljuk a szerelmet, és végre bevalljuk magunknak, hogy ekképpen érzünk - a szerelem érzés felfedezésével nyújtott kitűnő alakítást Gallusz Nikolett. A dal: "Hamu és gyémánt". Aranysárga pompás ruhában egy szerelmes hercegnőnek láttam. A hangja megérintett, azt hiszem el is sírtam magam.
A színtiszta boldogságot megélő párokat, Krassy Renáta - Csengeri Attila kettőse, illetve Polyák Lilla és Homonnay Zsolt mutatták be. A dalokra nem emlékszem, ebből az "állomásból" (hoppá), de a képek alapján elmondható, hogy megmosolyogtató pillanatoknak voltunk szem- és fültanúi.
A szakítást követő lelki és fizikális gyötrelmekről Posta Victor énekelt "A szerelemnek múlnia kell" - az ismert Zorán szerzeménnyel illusztrálva. Régen volt lehetősége erre, de most újra prezentálhatta lenyűgöző zongoratudását a közönség előtt a Madáchban.
A bohém, szórakozottabb - mondhatni, legényéletet - a négy férfi ábrázolta, az Illés zenekar ismert dalával, "Viktória".
Az előadás pár hónapot élt meg. De, ne keseredjünk, mert a Madách teátrum minden évben újabb és újabb, a szerelem témájával foglalkozó előadásokat produkál, ilyen volt, többek között:
- Posta Victor L'élek - önálló koncert előadása a Madách Stúdióban,
- Mahó Andrea estje, Szerelemvarázs címmel (visszatért az örök kedvenc - nekem nem - Miller Zoltán) szintén a Madách Stúdióban.
Bővebb információk és képek:
Zenei csemegével is kedveskedem Nektek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése