Visszatértünk a Madáchba! Nincs év Fantom nélkül.

Az Operaház katakombáiban járva...
2024.12.06. Mikulás napján

Az előző, tavaszi szekcioban nem mentem el. Most meg szomoru okom van ra, az egyik dal a darabbol sajnos aktuális lett. Bár tudnék változtatni ezen, de ez nem adatott meg...vagyis...de, lehet, hogy másként alakult volna, ha nem vagyok önző és gőgben sértett...

 Kapcsolodjunk át

Insta bejegyzés:

Ah, ujra itt Veled, Drága kicsi Fantom! A tavaszi szezonban nem voltam, úgy gondoltam, hagyom, hogy az új belepők tanuljanak, fejlődjenek. Ez a Fantom nem olyan, mint régen volt. Megfiatalodott. És kell neki egy kis idő míg megtalálja az új lenyomatát... aztan jött egy nyár, aminek soha nem kellett volna eljönnie... majd következett az ősz és úgy érezhettem, hogy látatlanul a kezedet nyujtod, en pedig most dec.6án megragadtam. Szükségem volt Rád, mint eddig soha! A darab első felvonása egy élmény volt. Nagyszerű új elgondolásokkal (pl. Raoul keserű emlekek miatt elforditja a fejét a zenedoboztól; a főcimdal éneklése végén a csuklya levétele Christine részéről; a tetőn már mindketten kipörögnek a szerelmesek; a Fantom a talapzaton áll, nem guggol; Primadonna nógatása Christine-nek, h elfogadja az uj szerepet, stb.) de még van mit összegyűjteni. Szoval, ez volt az örömkönnyes rész. A második felvonás második felétől roppantam meg. A dal, most egy valakihez szólt az én olvasatomban. Az egész milliő pedig egészen kalandos volt, az ültető félre tájékoztatása miatt mások nem voltak képben az ülőhelyekkel, nekem kellett rendet tenni. Bájcsevegtem a ruhatarossal,a szuvenires lánnyal, hogy régen volt Fantom polo szar anyagbol (itt döbbentem rá, h nem vagyok mai csirke🤪) es a Macskak felső jobb, bar a darabot nem kedvelem.🤣 fenykepeztem magam az uj es a regi Christine-nel. A A büfeben is feltüntem. Apró meglepetés volt, és majd kibujtam a bőrömből, a behivo zene olyan, mint egykor volt: a zenedoboz édes kis dallama. Muszáj voltam felvenni, de neheen jott ossze.😅 Szép este volt, még nagyon szeretnék menni a következő évben is. De az fix, hogy én nem fogom gyorsan elérni a 120 feletti megtekintesi szamot, ott még nem járok. Elobbre valo a minoseg es az erzelmi töltett, amit a Fantom képvisel kicsinyke életemben. Majdnem mindenki klassz volt, kiemelten a trió, az igazgatók és Madame Giry alakitasa tetszett a leginkabb, ugyhogy bravo nekik. #azoperahazfantomja #madachszinhaz #sokadjaradenemelegszer #vissaztertanagyszerelem #csengeriattila #szelesflora #jenővárimiklós #kecskéstimea #rőserorsolyahajnalka #sándordávid #santalaci #galbenisztomasz

 Az idei Fantom csapat meglepetés erejével hatott, sőt kifejezetten örültem a szereposztásnak, amikor végre kiderült, ki játszik nálam a Mikulás napján. 

A szereplőkről:

Csengeri Attila, szokásához híven hozta a várt szintet, korrekt és csodálatos Éj zenéjét hallottunk tőle.  

Széles Flóra, végig kimagasló alakítást nyújtott, sőt, kifejezetten szuper, új dolgokat tett a karakterbe, ami illett hozzá, többek között: a Fantommal leereszkednek annak lakhelyére, és a férfi leveti kabátját és kalapját, addig a hölgyünk, a fejéről lefejti a csuklyát, ami eleddig mindig rajta maradt a Christine-ek fején, vetkőztetni is csak a Fantom vetkőztette (Sasvári egészen biztosan), kibontotta a köpenyt összefogó madzagot. Ezúttal Christine folyamatosan a férfi felé nyújtotta kezét. Az még az elején volt, hogy a Hannibál jelenet alatt, amikor a kör közepére lökik a két táncoslányt, Christine-t és Meg-et, akkor valamilyen úton módon ki kell esni a ritmusból. Flóra ezt úgy oldotta meg, hogy kibámult a fejéből, azt a látszatot képezve, mintha az Angyali hang szólította volna meg. Remek új elgondolás a karakterhez! Egyetlen negatívumot kell felrónom neki, a darab végén, amikor visszahozza a gyűrűt, és a Fantom kezébe helyezi azt, nos, nem kellett volna a Fantom vallomására, úgy kirántania, mintha leprás lenne, hiszen előtte, még ő volt az, aki utána futott a férfinak, mivel nem akarta otthagyni (Raoul vagyis Jenővári addig gyötrődhetett a földön... :D). De ezt leszámítva, vallom, hogy még mindig ő a legméltóbb utódja a régi Christine-neknek, ezért is örültem, hogy őt kaptam.

Jenővári Miklósnál tetszett, hogy elfordította a fejét, amikor behozták a zenedobozt, hangilag kifogástalan és tetszett, ahogy egyszerre kipördültek Szélessel a tető jelenetben. Rontott, de ez kivel nem fordult már meg a régi Raoulok esetében is, hogy a Fantom elcsábítja Christine-t, addig a Raoulnak az ajtót kell feszegetni, megpróbálni kinyitni...hát, itt sikerült idő előtt kinyitni. Jó volt a mentése, hogy előre bámult, mintha nem venné észre, hogy az ajtót véletlenül mégis csak sikerült kitárni, és hát...mégis mi lett volna, ha bemegy és keresztülhúzza a maszkos férfi számításait? Ez egy talány. :D Nekem róla, egyébként az a véleményem, hogy ő az a Raoul, aki a könyvben is szerepelt. Ha esetleg többet nyivákolna, és Christine nyakon verné, akkor egy az egyben megegyeznének a könyvbeli karakterekkel. :D :D :D jó, ez csúnya, de így érzem.

Sánta Laci és Galbenisz Tomasz egy álompáros, igazgatói szerepkörben. Szirtes őket jól beválogatta, a jelenlegi 4 operaigazgatók közül nem is tudok választani, mert keverten, ki-ki a rendes párjával is jól hozza a hebehurgya diriket. Sántánál azért az nem esett jól, hogy nem huhogott a Maszkabál jelenete előtt, ott azt kell, mert az igazgatók baglyoknak vannak elmaszkírozva. 

Meglepetés, de hatalmas öröm volt, végre megismerni Kecskés Tímea Madame Giry megformálását, és jelenthetem: imádom. A két új hölgy közül messzemenően ő a jobb, hangra, hangsúlyra, kiállásra. Jó volt.

Sándor Dávid: miért? Miért kellett őt erre a figurára, vagyis Piangi szerepére kötelezni? Nem jó választás egyáltalán, a Hannibál jelenetben nem is lehetett hallani a hangját, pedig ő a tenor karakter, neki kiemelkedőnek kellett volna lennie, de semmi volt leginkább. Rossz ilyeneket írni, de a szerephez nem őt választottam volna, akkor szerződtetek valami idősebb operaénekest, mint ahogy ez régebben szokás volt, vagy valaki olyat szerzek, akinek megvannak a szükséges hangi kvalitásai a karakter megformálásához.

Röser Orsolya szokásos primadonna stílust hozta, olasz kifejezésekkel tarkítva, egy pillanatát azért kiemelném, 2. felvonás, igazgatók irodájában volt egy olyan mozzanata, mintha Christine-t biztatta volna, hogy fogadja el a Don Juan női szerepét... ez fura is volt :D tudtommal utálja a kis kóristalányt :D

Az akasztott ember, a leköszönő igazgató, az árverési kikiáltó mind átlagos volt. Meg Giry se volt túlgondolva.

Jelmez változások a parókák nem illeszkedése miatt
A 20 éves jubileum körül már kétségtelen volt, hogy elhagynak minket az első generációs, szeretett Christine-jeink. Helyettük érkeztek az újak, és bizony nekik is kell, hogy legyen ruhájuk, parókájuk. Amikor elkezdtem ennek utánajárni, mindenki hülyének nézett, akit csak meg mertem szólítani a témában, mert idáig senki nem gondolt erre. Én igen. Sőt, amikor mentem megszemlélni az újakat, akkor észrevettem változtatásokat. A kedvenc jelmezem, a második felvonás, rózsaszín szépsége, az Aminta dressz, amiről tudtam, hogy évek alatt változtatásra került a mellrész mintája. A régi, eredeti jelmez tért vissza a színpadon az új lányokkal (párhuzamos szegélyekkel díszített felsőrész - az új verziónál szív alakú a dekoltázs, csipkés rózsamintákkal dísztett felsőrész). A jelmez komplexen 5 tartozékból áll, ami a jelenlegi lányoknál 4-re vagy 3-ra lett lecsökkentve. Volt maga a ruha, egy fejpánt, két karon csüngő fátyol, és a cipők, plusz még a hozzátartozó 3 db fátyol, amiben a színpadra érkezik az adott hölgy. Flórától már a fejpántot is elvették, a cipő esetében a két másik lány nem viseli, mert túlságosan alacsonyak. Ők magasabb sarkú, testszínű, pántos cipellőt hordanak, végig az egész előadás alatt. Még egy viselet el lett hagyva, Christine Gondolj rám című száma alatt van két csuklóvédője dísznek, de Flóra azt most nem viselte. Korábban Mahó Andié volt a megtiszteltetés. A Maszkabál jelentben Christine-nek lenne szintén egy fényesen csillogó tiarája, de ehelyett egy kis virágot tettek, oldalt a fejükre. A rózsaszín jelmez fejpántjának hiánya számomra szembetűnő, mert így volt komplex a ruha.  Ugyanez elmondható az összes változtatásra, hogy a régiek megszokottak voltak és kiemelték a karaktert, addig a mostani, sok szépséget nem hordozz magában, inkább "lebutítja" a szereplőket. Véleményem szerint az új parókával semmit nem tudnak összekombinálni... A parókájuk is az előző változathoz képest jelentősen megváltozott, ugyanis annak idején, az első generációs lányoknak elől befonták a hajukat, majd a fejük tetején kapcsolódott össze a paróka az eredeti hajukkal. Állítólag ez módszer időigényesebb volt, de adott egy természetes bájt a szereplőknek. A mostani "haj" se rossz, végül is mindegyik kislánynak tűnik vele, ami a cél is, hiszen Christine 20-as éveiben jár.

Tapsrend fotóim

Madách karácsonyfája

Énképek a színházban

A Madách színház megint tévedett - ízlésváltozás? Beszámoló az Aranyoskámról

 "A szerepem igazságát keresem!"

 

Insta bejegyzésem az estről: 

2023.07.07. Este 19.00, Madáchban. Előzetesen a közlekedést felmerve jól döntöttem, hogy metrózom, 4-6ossal volt valami gond. Színházban rádöbbentem, h volt szereplőváltozás, aminek örültem is meg nem is (Minicici vagyis Balla Esztert is megnéztem volna Sandy karaktereben), Wégner Juditnak pedig nagyon örültem, rövid idő alatt betanult, beugró volt Peller Anna helyere. Ő igazi Madáchos. 🥰 

A történet kicsit meg lett változtatva (akár a storyt nézzük, vagy egy-egy karaktert vagy a timeline-t), a főszereplő a szerepeinek igazságát kutatja, de nem olyan hatasú/hangsúlyú a Dorothy, mint a filmben volt, mivel 1 nappal előtte azt is megnéztem, tudjam összehasonlítani. :) Könnyed, tényleg egy nyár esti, szuper, nevettető darab.😄 Jó volt, csak iszonyat hosszú az a 2 óra 50 perc. 😅 

Sánta Laci nőként jól nézett ki, le a kalappal, viszont nem mindig volt az a hangja vékony és nőies 🤭 férfiként csodálatosan kitartotta a hangokat, kristálytiszta volt. Wow. Wégner Judit kellemes látvány és szép hang. Örülök, hogy részese lehettem a sikerének (legbelül szorítottam érte). Posta Victor kapta a táncmozdulatok látványos bemutatásáról szóló rövid "összefoglalót", az elmutogatásért és az elhadarásért taps járt. Amúgy meg ő volt a görény rendező, aki Julie-ra nyomult...🤭 Csiszár István még akit kiemelek, bravúros, h a filmbeli karakterhez képest megfiatalították, agyilag leegyszerűsítették, ezektől a spontán vetkőzésektől mindenki szétröhögte magát. Molnár Gyöngyi, még róla is írják, őt is megidéztem délelőtt, mert láttam rajta a lelkesedést. Egy kész katasztrófa volt a színpadon, ami a karakter alapkövetelménye, a nő egy energiabomba, és hihetetlen milyen hosszú szöveget kellett megtanulnia... a szereposztás nagyon tetszett. 

Szívesen megnézném Serbivel is. Nos,ha a széria így folytatódik, a 100dik alkalom rohamtempóval meg fog érkezni...csak győzzük kivárni. 😁 #aranyoskam #nonreplika #aszerepigazsaga #komedia #musical #madachszinhaz #santalaszlo #wegnerjudit #molnargyongyi #ficzaistvan #csiszaristvan #postavictor #juliaesabamulatosdajka

 

Sánta Laci, ahogy a különféle castingokra készül

Innen az összeszedettebb koncepció

A filmet egy nappal az előadás előtt néztem meg (1982-es, Dustin Hoffman-nal a főszerepben). Pár jelenetét átdolgozta a Family Guy c. sorozat is. 

 

Lássuk a különbségeket (szereplők által demonstrálva):

Michael/Dorothy karaktere: a darabban, a színész a szerepének igazságát keresi és nehéz vele az együttműködés, mindig eltér (pl. New York-ról szóló koreográfiában nem hajlandó azt csinálni, amit a többiek), emiatt ki is rúgja a rendező az aktuális darabból. Ugyanezzel a személlyel a későbbiekben ismét dolgozni kezd, csak már nőként...és a rendezőnek feltűnik, hogy valami nem stimmel Dorothy-val... a filmben, szintén a karakterének az értelmét akarja kidomborítani és folyton alakítgatja a szerepét, ezért nem szeretnek vele együtt dolgozni. Ugyanakkor Dorothy-t úgy találja ki, hogy az ügynöke leszúrja, hogy szerepet nem fog soha kapni a városban... ezzel szemben a darabban, vetélytársként jelenik meg Sandy oldalán, akit a casting-on leráznának, csak mindig félreérti, hogy a köszönöm, nem arra vonatkozott, hogy jó az, amit produkál, hanem, hogy távozhat... Szóüval, elvette a barátnője színpadi lehetőségét. Oh, igen, ez is egy fontos különbség: színházban színpadi darabot rendeznek és ahhoz zajlik a szereplőválogatás; a filmben egy sorozathoz castingolnak és mivel minden héten van új rész, ezért rajongók várják a színészeket. Mivel itt még csak főpróba volt, nem jön át a hatása, hogy Dorothy mivel változtatta meg a nők életét, látásmódját...Darab: Másrészt van egy baráti-szexpajtás kapcsolata a szintén színészi babérokra törő barátnőjével, Sandy-vel. A filmben hasonló a szituáció, de nem társfüggő Sandy alakja és nem jön össze a lakótárs baráttal, mint a darabban.Sánta Laci vitte előre az előadást, folytonos színpadi jelenléttel kell léteznie, sűrűn átvedleni nőből férfiba, férfiból nővé, ami vicces helyzeteket teremt. Igaz ez főként Sandy látogatásaira... Michael elsőre a kávézóban mutatkozik be Dorothy-ként lakótársának, aki ott dolgozik, a filmben az ügynökének mutatkozik meg először női alakjában.

Julie (színésznő): A drab sajátos értelmezést ad, és mivel Wégner Judit alakította, szeretnivaló volt az egész karaktere, mint ha a bocsánat! pedig szeretem, a "debella" Peller Anna lett volna... a törékeny, gyengéd nő szerepében ezek után, nehezen tudom elképzelni... Judit tökéletes "pótlék" volt és remélem az igazgató átgondolja, hogy ne csak pótszereplőként válassza, hanem tényleges első vagy második szereposztásnak, mert nagyon jól állt neki a karakter! A változtatás a filmhez képest: nincs gyermeke, csak egy régi kapcsolatáról tud mesélni, ami azért ért véget, mert a férfivel különböző utakon jártak, nem volt összeegyeztethető, amit szerettek volna az élettől (a férfi családot akart, a nő karriert, később Julie elmeséli, hogy a férfi álma teljesült), és persze Dorothy-nak, mint "bizalmas barátnőnek" elkotyogja, mire vágyik egy kapcsolatban...ez rosszul sül el... (filmben: egy buliba mennek és ott Michael forrón kinyilvánítja szándékait, amiért Julie az arcába önti az italát; ugyanez történik a színdarabban is, csak más körítésben, Julie mellékesként egy bárban énekel, és itt próbál szerencsét Michael, amikor már túl személyes vizekre evez, a nő arcon önti) érdekesség, hogy simán belemenne az első felvonás végén elcsattant csókot követően egy leszbikus kapcsolatba... ami meglepő fordulat volt mind Michael, mind a nézők számára... :) Nem jár a rendezővel, ám kénytelen elviselni gusztustalan udvarlási szándékait, hogy a későbbiekben több szerephez jusson... A darab végén, Michael-lal egy padon összeülnek és megbeszélik a dolgokat, ez a lezárása színdarabnak. 

Wégner Judit, hatalmas beugrása július elején

Rita (a darab producere): A karakter kicsit többletet kapott a filmbelihez képest, fenyegeti a rendezőt, hogy ha nem lesz minden úgy, ahogy ő akarja, akkor amaz elfelejtheti a fizetését, erre a rendező természetesen, mindenben, még ha nem tetszik neki, de minden ötletre igent mond... Az egyik fő jelenete, amikor fizetésemelést és szerződés meghosszabbítást ajánl Dorothy-nak a második felvonás vége felé. Amúgy a casting-on jelen van, és minden ötletnek helyet ad, amit Dorothy kitalál, mert szerinte kreatív és új színt hoz a színházi világba a "nő".

Ron (a darabok rendezője, koreográfusa): boldog voltam, amikor a Madách oldalán, a kiírásban Posta Victor nevét láttam, eléggé leharcolt feje van a darabban, mint rendező. A figurájához köthető, hogy nem csak rendez, de a látványos és a "szakmai" megnevezésekkel tarkított egyes tánclépéseket is ő mutatja be a "tehetségtelen" hivatásosoknak... :) A rendező nem kedveli Dorothy-t, előtte pedig Michael-t rúgta ki az előadásából, mert az, mindig változtatni akart valamit, ezt megelégelte és kidobta a társulatból. A karakter viszonylag negatívnak mondható, nem az a tipikus főgonosz, de mégsem szimpatizálunk vele, arrogáns, fontoskodó, türelmetlen és Julie-t illetően tett nyomulós viselkedése miatt se lehet a kedvencünk. Azért egy Magyar Attila performanszra kíváncsi lennék, mindenesetre a kis lelkemnek jól esett látnom a szeretett színészemet.

 

Ron és Rita vagyis Posta Victor és Sáfár Mónika

Jeff (Michael barátja és szobatársa, az új előadás írója): az életből meríti ötleteit a saját előadásához, aminek a bemutatóját közösen tervezi Michael-lal. Viszont az összeget a barátja teremti elő Dorothy alakjában. Jeff, egy ápolatlan, holdkórosnak hat a darabban, persze a kevésbé vonzó külcsi mögött értelmes belső rejtőzködik, ami olykor-olykor frappáns módon megjelenik szóbeli frázisokban, mondatokban, amit barátjához vagy annak ideges "volt" barátnőjéhez intéz... az vicc, hogy míg a filmben nincs közük egymáshoz, úgy a darab végén egymásba habarodik Sandy, a dinka, aki szerelemtől átfütött éjszaka mámorán át látja a világot, és teljesebbnek érzi magát, hogy Jeff-fel kapcsolatba bonyolódott...Nem kell megváltoztatni a szőke herceget... Jeff-nek mutatkozik be először Dorothy-ként Michael a kávézóban. A barát rosszalja a főszereplő viselkedését és "nemváltását", de ahogy, úgy támogatja. A filmben plakáton megjelenik a Jeff által írt darab címe és szereplői (Michael és Sandy), míg a darabban csak max. említést tesznek róla, vagy még annyit sem, hogy mi lesz végül a jövendőbeli előadással? Tipikus amerikai pofát jelenített meg a küllemével, ha nem szólalt volna meg maygarul, simán amerikai színésznek is elmehetne Ficza István.

 

Ficza István és Serbán Attila

Sandy (a hibbant, volt barátnő): ugyan a filmben is eléggé szeszélyes és kontrollálatlan karakter, a darabban még jobban bemutatásra került zilált lelkivilága és őrűlt énje. Mindkettőben találtam szeretnivalóságot, és nem is tudok dönteni, melyik a jobb Sandy alakítás. Maradjunk annyiban, hogy mindkét helyen kihozták a maximumot belőle. A filmben: nehezen éli meg, ha szakítanak vele, neki tudnia kell, hogy számíthat-e holnap a másik félre? Nyivákolós, de talán kevésbé hisztis és őrült, mint a színdarabbeli, aki folyton pörög, egyik pillanatban siránkozik, hogy nincs kapcsolata, nincs lakása, nincs állása, következő pillanatban ezt még tetézni tudja valamivel... társfüggő, és folyton Michael nyakára jár... előzetesen Balla Eszter volt kikiáltva, mint előadó, de végül Molnár Gyöngyit láthattam a színpadon, aki nagyon meggyőzően alakított, és totál elmebajos volt (tetszett egyébként, hogy lelkesedik a figuráért az egyik madáchos jelmezes próba összeállításában nyilatkozott róla). Sok szöveget kellett egyébként megtanulnia, a saját dalánál, és azt szinte reppelve/hadarva elmondani. Le a kalappal mindkét alakító előtt.

Molnár Gyöngyi, a hisztérika

Max (a jó testű, de tehetségtelen színész): a leginkább átalakított karakter, az mindenképpen ez a figura, Max, filmben a John nevet viseli, éltes korú és minden nőt szeret megcsókolni, legyen akár hány éves, és gyakran nem tanulja meg a szerepei szövegét... ezzel szemben Max fiatal adonisz, aki bombasztikus testét tárja fel a közönség előtt, szöveget ő is nehezen tanul. Az erőszakos jelenet nem fajul botrányossá, de itt is a filmhez hasonlóan végződik, mégpedig Jeff érkezik haza és menti meg a főhőst. A darabban-filmben Dorothy-ba beleszeret a pancser színész, és szerenádot ad, amíg végre nem sikerül felkönyörögnie magát a "nőhöz". A filmben a szomszédok nem szólnak ki az ablakon, hogy álljon már le, a darabban többször történik kiszólás, hogy ugyan fejezze már be, mert mások aludni szeretnének. A darabbeli Max a testének mutogatása mellett, a rendező minden intését igyekszik betartani, kezdetben érthetetlen számára a változás, amit Dorothy és Julie talál ki, mégpedig az, hogy a dajkába legyen szerelmes Rudolf, Rómeó testvére (fontos megjegyezni: a darabban a Rómeó és Júliát akarják bemutatni, hatalmas, korabeli jelmezekben, de ezt formálja át Dorothy, javaslata szerint a 20-as évekbeli olasz divat szerint kellene felöltöztetni a karaktereket, a férfi lelép a feléledt Júlia helyett a Dajkával, és egy rolleren a színpadról érkeznek, majd a másik oldalon eltűnnek...). Max-ot Csiszár István alakította, vicces volt, ahogy mindig a felső testét megvillantotta, az inget megtépve, hogy a testét közszemlére tegye. A Dorothy iránti szerelmét a testére tetovált arcmással mutatta meg (amikor persze a végén kiderült, hogy férfi az áhított nő, azt mondta: újratervezés és elkezdte sikálni a hasát...).

 

Stan (Michael ügynöke): A filmbeli szövegét követi, a paradicsom hasonlat például, és, hogy soha senki nem akar Michael-lal együtt dolgozni, mert elviselhetetlen a változtatás-mániája... a filmben hozzá megy először a főszereplő, hogy megmutassa női énjét, viszont a darabban, csak a 2. felvonásban derül ki, hogy kettős életet él Michael, és, hogy a Dorothy miatt mondott le a nagy sikerű darabról, amire eredetileg jelentkezett a főszereplő, és az ügynöke is azért jött a lakására, hogy közölje, sikerült elintézni, hogy az áhított szerepet megkapta. Michael visszautasítja, ezért az ügynöke most komolyan kirúgja, nem képviseli őt továbbiakban. Kimegy az ajtón, de még visszajön, hogy mondjon valamit, és ekkor bukik le Michael, Dorothy-ként (a jelenet azért érdekes, mert az ügynök éles eszét dicséri vagy felismerő-képességét, ugyanis egyből levágja, hogy a két személy egy és ugyanaz...) Galbenisz Tomasz a szerepben, mint mindig, most is nagyon jó volt. Kis szerep, de lényeges karakter, aki a főszerep művészi pályáját egyengeti.

 

Serbán Attila és az ügynök szerepében, Galbenisz Tomasz

Jelenetek, amik át lettek dolgozva: Mivel az előadás non replika, kicsit módosították itt-ott a történetben, olykor ez a karakterre vagy a történésekre vonatkozott.

Díszlet: egyszerű, mert gyorsan lehet változtatni, kivetítve a hátteret az egyszerű falra. Semmi különlegesség nem volt benne. 

Egy jelenetet azért kiemelnék, amikor Michael felmegy egy lépcsősoron, amit gyakran használnak a reptéren, és onnan leereszkedik a zsinórpadlásról leengedett kötéllel. 

 

Jelmez: mai, hétköznapi - illetve a Rómeó és Júlia jelmezei kissé orbitális nagyságúak, veronai viselet, az korabeli, csak nagyon eltúlzott számomra, illetve a módosított darabnak a jelmezei 1920-30-as évekbeli olasz divatot jeleníti meg. 

A történet korban elhelyezése: mai, hétköznapjaink szintén, beleszőve a közösségi médiákat (pl. a bájgúnároknak van egy saját platformja, ahol mutogathatják magukat mint Max teszi ezt a színpadon - Instagram)

Intermezzo: mellékhelységbe mentem szünetben, kezet mosni, és fültanúja voltam két hölgy beszélgetésének, egyikük megjegyezte, hogy nem emlékszik a filmre, de a darab tetszik neki.

Összegzés: Első körben azt mondanám, hogy nyári esti kikapcsolódás, a darab fantasztikus humorral van fűszerezve, rendkívül szórakoztató, de semmi mondanivalója nincs (sajnos, nem úgy, mint a filmnek), hacsak annyi nem, hogy kövesd az álmaid, és ne félj akár nemet váltani, hogy elérd őket... Sajnos, amit vártam, nem jött be, nincs dallamtapadós zenéje, ami nekem egy darabnál, ha zenés - musicalről - van szó, egyszerűen szükségem van rá, hogy még a zenéjével is megfogjon, amit az Aranyoskám nem ért el. "Elbologattam", de az nem ugyanaz, mint amikor a szöveg is megmarad a dallammal a fejben. Szóval, érdemes megnézni 1x mindenképpen.

 ---

A képek a Madách színház tulajdonát képezik.

Új Christinek és Raoulok a színpadon 2. rész

 2022. november 20. délután 15.00

Insta bejegyzés:

Ma atneveztem par szineszt (Safar Monika helyett Orsolya, Jenes Kitti helyett Jenes Kriszti...) es hirtelen otlettol vezerlve akartam belepot szerezni, bar par napja fontolgattam, mert az ujraleosztas miatt Jenest nem lathattam volna Christinekent. Ma meg szerepelt, ugyhogy reggel usgyi volt a penztarba. Delutani eloadas, tarsai Csengeri Attila (Fantom) es Solti Adam (Raoul) voltak. Jol jatszottak egyutt, most emocionalis szempontbol Soltit emelem ki, persze Csengeri is hozta a szokasos formajat. Jenes jateka/hangja nem rossz, de latszik rajta, hogy nemelyik dalt nehezebb volt kienekelnie, vagy a hosszabb reszeknel elhalkult, az áriája nem volt tul kiemelkedo, de a temeto dalt nagyon szepen eloadta. Fejlodnie még érdemes lehet, kiforrhat idovel. Egyenlore Széles Florat jobbnak latom. Ez a diri parositas nagyon bejott: Galbenisz- Sánta. Szep eloadas volt, emlekezetes. Jo dontes volt elmenni ra. Reszletek az esemenyrol, bakikrol a blogon: phantomvizio.blogspot.com

#azoperahazfantomja #madachszinhaz #jeneskitti #csengeriattila #soltiadam #derzsygyorgy #sáfármónika #santalaszlo #galbenisztomasz #bajzaviktoria #zsitvareka #cipo #karmesterimentes #orgonaajto #agyerekakiaztmondtavege #mindenpöpec #kiveveaszokedemon #demegmondtammiahelyzet #korbekellettvolnaneznie #utodottliba

 

Előzmény

Csütörtökön voltam egy extra jó produkción. Volt egy kis kavarodás, az újraosztás miatt, és a jelen Christine-ek bekerültek újra a Fantom forgatagba, ugyanakkor az újakat is sikerült ide-odatenni. Balul sült el a dolog, hiszen, múlt héten szombaton örömmel vettem át úgy a belépőket, hogy mindhárom új -  import - lányt látni fogom a színpadon...de az egyiket módosították, így az újak közül, már van, akit kétszer nézhetek meg. Remélem, majd jól fog teljesíteni 2.-szorra is, hiszen már elsőre nagyon jól alakított. Tetszett, és bízom benne, hogy megtartja a színészi képességeit, ezeket fejleszti, és szinten tartja magát. Miután kiderült, a módosítást, kissé bosszankodtam, egyúttal aggódtam, hogyan fogok túladni rajta? Próbáltam elcserélni, jegyszervezőket megkeresni, de nem találtam új gazdát neki... aztán este elmentem az előadásra, és amíg boldogan bent ültem a nézőtéren, ugyan jelentkezett vevő, végül amikor haza értem és végiggondoltam a produkciót, úgy döntöttem, megtartom és még egyszer megnézem az új lánnyal. És ha sikerül vasárnap délutáni Fantomra vennem jegyet, akkor ez a majdnem eldobott lesz az 50. alkalom, hogy a Madáchban megnézem szeretett előadásomat. Úgyhogy döntöttem, vasárnap elmentem, előreengedtem anyukákat gyerekkel vagy anélkül, mindegyiket megnyugtatva, hogy másra szeretnék belépőt venni, nem a Vukra, ami az aznapi gyermekelőadás volt a színházban. Egy előttem álló nőnek komoly gondjai voltak, ugyanis elvesztette a jegyeket, mégis fénymásolatokat lobogtatott, hogy neki azt mondták bármi ilyen probléma esetén a pénztárhoz kell rohannia, és azok majd segíteni fognak, de nem tudott se a pénztáros, se a művészeti titkár, aki most szintén lent tartozkodott... a fénymásolós nő, felhívta a figyelmemet, hogy akiket előre engedtem, másra is kértek jegyet...de ha borítékban van, azt már valaki lefoglalta nekik, így ehhez nincs érdemben beleszólásom. Csak remélni tudtam, hogy lesz pótszék a délutánra... És szerencsére lett. Kettővel beljebb ültem a sor elejétől, ahonnan amúgy jó rálátosom nyílt a színpadra. Hiába van rá írva, hogy korlátozottan látod az eseményeket, ez a hely jobb, mint az előző erkélyes, ugyanis ott a tv erőteljesen belelóg a látásviszonyba... szóval, szokásos, pótszék, emeleten, jó társaságban. Sokan voltunk érdeklődök, és a másik oldalaon is páran helyett foglaltak, de szerintem a rendes - közönség által megvehető - helyek fogytak el jobban, mert az első és a második sor is szinte tele volt, míg a szemben, a bal oldali pótszékeknél az első sor volt tele, a másodikban 2-3 fő foglalt helyet.

 

A darabról

Miért is volt fontos látnom pont a délutánit? Egyrészt, mivel a Jenes Kitti eredeti fellépését "szabotálták", Széles Flóra került a helyére, másrészt Kitti többször a mostani szezonban már nem látható, így ideálisnak tűnt, rátennem a kezem. További szempont, hogy ha már nem úgy sikerült választanom, akkor legyen egy Csengeri Attilás Fantom is - hiszen múltkor a pénztárosnő nagyon áradozott róla, mennyire szereti, ahogy alakítja a réjtélyes férfit... Solti csak úgy volt, szinte már fáj, hogy sokadszorra is kifogom, mint Raoult. Ugyanakkor el voltam aztán ragadtatva az emocionális kifejezéseitől, nagyon érzelmes, ügyes volt most. Lehet az új nők miatt? Hiszen az új kislányok, valóban kislányok, teljesen más paróka, hellyel-közzel régi jelmezt is viselnek, amit a mostani Christine-ek már nem (pl. a rózsaszín ködfelleg 2. felvonás Don Juan jelenet), és ha pont a két maas férfit fognak ki, igazán piciknek tűnnek mellettük a lányok, mert Csengeri és Solti is eléggé magasra nőt... :)

 

Lássuk a tapasztalatokat

- Hannibál jelenet: Jenes Kitti jól táncol, nehéz MAdame Girynek rosszt mondania rá, de aztán kiküldi, a reakciója, hogy az arcát a tenyérébe rejti (elbénáztam, jujujjj)

- Christine cipője: kis magas sarokkal rendelkező, testszínű cipőt viselt Jenes Kitti. Egész végig, az 1. felvonástól a 2.-ig, tapsrenddel bezárva. Ez persze nem feltűnő dolog, de aki jártas a darabban és szereti, ha egységes a kinézet, feltűnhetett a különbség. Főleg, akkor volt nekem szembetűnő a dolog, amikor a dublőr Christine a szokásos balettcipőt viselte, míg a színésznő meg a sarkos cipőjét... Szóval, a Főcamdalnál látszott, meg mindenhol...

- Jenes nem énekel hosszan, megnyújtva a szavakat, amiket szokás. DE nagyon szépen előadta Soltival a repríz részt az első felvonás végén (Válassz társadnak), valami plusz szépet tett bele a hangjával...

- Éj zenéje: faszoláris üveg kinyílik: akik jártak a kulisszak mögött, azok tudják, hogy az orgona hátuljában lévő üveget nevezik így, ha felkapcsolják belül a világítást, akkor látszódik, hogy valaki benne van... a bábokkal mindig mostanság az a gondom, hogy a tapsrendnél nem mozognak marionett-ként...mint régen volt szokás... ezúttal egy olyan baki fordult elő, amire eddig szerintem, amióta én járok, nem volt példa, az orgona a megfelelő pillanatban megfordult, de kinyílt ennek az üvegnek az ajtaja...Csengeri gyorsan reagált, odakapott, és próbálta becsukni, de neki se sikerült...aztán a bábú kezével kikapott és behúzta az ajtót, ami öreg hiba, hiszen ő báb, miért is mozog? Nagyon hiteltelen volt...

- Szintén Éj zenéje: a csiribá beállás, mintha varázsolni akarna a Csengeri Fantom, ez nem feltétlenül hiba, inkább csak nevetségessé tette a figurát

- Az álarc letépése: ez már komolyabb hiba, ugyanis, amikor először veszik le a Fantomról az álarcot, csak Christine látja, mi nézők nem. De, most nem kapott eléggé gyorsan az arcához Csengeri, így látni lehetett, aki olyan oldalon ült (jobb), amerre ő fordult...

- Il Muto-ban a lányok mérleget játszanak (Christinekre értve), amikor a Primadonna mögé állva, próbálják felhívni magukra a figyelmet, de az mindig kitakarja őket. Némi mozgás volt, és újdonság, hogy amikor a kopogást hallják nem a szájukat teszik össze - mintha távolról puszilkodánának, hanem a fülükhöz teszik a kezüket, hogy huha, valaki, be akarja jönni a grófnő szobájába...

- 1. felvonás Joseph Bouquet felakasztása: Ekanem Bálint játszotta ezúttal a szerepet, nem szeretem, hogy berekeszti a hangját, de ő így adja elő...most olyan hosszan nyújtotta az akasztás előtti hangot, hogy elcsodálkoztam, és azt gondoltam, hogy ez igen... emellett sajnos, viszont lent, a balerinák rontottak, nem érkeztek meg együtt, középre, ahogy ilyenkor szokás, hogy fogadják az akasztott zsinórmestert... (viszont örvendetes, hogy Sánta Laci mondhatni megérkezett a darabba, és most már úgy épül be a történetbe ez a jelenet, hogy a balerinák várják a páholyból az instrukciókat...egyikük fel is nézett a páholyra)

- Sánta László és Galbenisz Tomaszt össze kellett volna előbb tenni, együtt nagyon jól tudnak működni, pompásak voltak ezúttal.

- Don Juan próba: Derzsy György teljesen megkergült és többször megtaposta a szövegkönyvet... amúgy rettentően halovány...semmitmondó a Piangi-ja....

- Jenes Kitti hibája: a temető dal előtt, a Fantomot megidézi. A dal akkor hangzik el, amikor véget ér a Don Juan próba. Kitti sokáig bíbelődött a köpenyével, és lekéste a belépőjét...később fogott a dalba, azt hittem megvárja, míg újra ahhoz a részhez ér a zenekar, de nem, belerontott, úgyhogy a karmesternek gyorsan kellett reagálnia, 1 másodperces csönd is volt ott, hogy megtalálják a pontos hangot, amivel összekapcsolható az ének... Kitti ezt nagyon elrontotta, de dicséretes a karmester, hogy feltalálta magát.

- A Fantom nem gyerekelőadás, de mégis sokan jelentek meg kicsikkel, sőt volt olyan apuka is, aki a földszint első sorban helyett foglalt, ölében volt a gyerek. Nem biztos, hogy pont ő, de egy valaki a csendben felkiáltott... történt ugyanis: a 2. felvonás végénél jártunk, a Fantom elküldi Christine-t és Raoul-t, ne beszéljenek róla, vigyék a csónakot, stb.... miután, mindkettőt elküldi, a zene leáll a másodperc egy törtrészéig, hogy helyett adjon a majd megszólaló zenedoboznak...ebben az egy pillanatban gondolta a gyermek, hogy hangosan megszólal: VÉGE - a közönség egyszerre nevetett fel az oda nem illő reakción, kérdés, vajon Csengeri a színpadon mennyit észlelt ebből, de javára legyen mondja, összefagyott pózba állva, karjaival önmagát ölelve, folytatta a zenei részt... nehéz ügy, ha a nézőtérről érkezik valami külső behatás, az mennyire befolyásolhatja a színészt a szerep megformálásába...de Attila nem zökkent ki, így a szerepben maradt.

- Solti Ádám reakciói nagyon tetszettek, ha többet mutatnak, mint elődje, töbet vinne bele, akár kedvenc Raoul-nak mondhatnám, de egyenlőre nincs kedves vikomt az újak között (bár ő réginek számít már, inkább rangidősnek), tető jelenetnél nem pörgött ki, mint a Jenes Christine....

Még hátra van egy új Raoul és egy új Christine, de jelenlegi állapotában úgy vélem, Széles Flóra meggyőző alakítást tudhat magáénak, és jól be fog tudni illeszkedni a Fantom családba. Jenővári Miklós nem volt különleges, inkább olyan gyermeki Raoul...

Rocksuli

Időpont és helyszín: 2018. október 15. esti órákban, 19.00-22.00 között a Madách színházban

Nagy örömömre szolgált, hogy egy újabb Webber-i gyöngyszemet tudunk megtekinteni, ráadásul úgy, hogy rövid idő telt el a két webberes esemény között. Pénteken voltunk a Gálán, most meg a Madáchban folytattuk, immáron teljesen rock formációban.

"A színház a műsor és a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!" - de fent ám!!!! Micsoda este volt! 🤩😎 Nem néztük meg a kiírást az aulában, mert abban a hiszemben voltunk, hogy Borbély Ricsi játssza majd a főszerepet. Erre az előadás megkezdődik, kihunynak a fények, csak a színpadon látható 1 rockbanda előadása, megfordul a főszereplő és nekünk kiesett a szemünk!!!🤪😛 Szemenyei Janit pillantottuk meg, akit eredetileg szerettünk volna látni Deweykent...szóval Fortuna ismét velünk volt, aki még az Erkelben ragadt ránk! Rockra fel! Mindenki roppant ügyes volt, kiemelnem a tehetséges gyerkőcöket, akik élőben játszottak, Krassy Renata az Éj királynő áriával lenyűgözött! Szemenyei pedig Szemenyei. Ez a karakter rá van írva, tökéletesen hozta a szétesett rockkert! Ellenben a darabnak valóban csak egyetlen kiemelkedő dala van (bar a gyerekek óhaja a szülök és a tanár fele is meghatóra sikeredett, illetve az igazgató valódi személyiségének kibontakozása). A történet jó. Tanultunk új kifejezéseket: coolcsávó, nézünk majd mint kecskebéka a turmixban, a főgyökér. --- instagram oldalomról loptam :D

Barátnőm megjegyzése:

"Vegyesek az érzéseim a Rocksulival kapcsolatban. Ok-ok, értem én, hogy kritizálja a hagyományos oktatási rendszert, és ez a Bandák Csatája tulajdonképpen a projektmódszernek is megfelelt, amiből végül mindenki tanult formálisan és informálisan. Meg társadalomkritika is, hogy a szülők egyfolytában mobiloznak és nem figyelnek a gyerekeikre. DE emellett szerintem sok olyan üzenete van, amivel egyáltalán nem értek egyet, most eltekintve a "happy endtől". A főszereplő karakterével pedig nem tudok azonosulni. Ettől függetlenül Szemenyei János nagyon jól alakította a főhős rockert. Az egyik kislány, Mikes Zsüliett hangjától pedig teljesen odavoltam."

Az én meglátásaim még! :)

A darab alapjául a filmvásznon megjelent alkotás szolgált, azonos címmel jelent meg magyar nyelven, Rocksuli címmel, még 2003-ban. A főszerepet Jack Black alakította. Igaz a filmet, sosem láttam, de a színpadi művet már igen, így tudok róla nyilatkozni. A történetet is ismertem. A főszereplő karakter valóban nem egy pozitív hős, hiszen nemcsak barátját - akinél lakik és akinek nem fizeti a lakbért, csak henyél nála - de még egy elit magániskola igazgatóját, oktatóit és a diákjait is megtéveszteni jól felépített álcájával. Dewey Finn egy rockbandában gitárosként ügyesen helyt állt, ugyanakkor feltűnési viszketegségben szenvedve folyton előtérbe akart kerülni, amit zenésztársai nem tűrhettek, így a zenekarból kitették a szűrét. Ezután csak lomha életet él, nem dolgozik, egész nap a kanapén fekszik. Majd érkezik egy telefonhívás, amit ő fogad. Barátja nevében elmegy helyettesítő tanárnak egy elit iskolása, ugyanis nincs pénze, ezért a lakbért sem tudja kifizetni barátjának és annak irritáló barátnőjének. Annak ellenére, hogy nem oktató, tanítani a rockot és a hangszerek használatát jól tudja, hiszen ez az élete. Mégis lezser stílusával nem mindenkit nyűgöz le mind a diákok, mind a tanárok kevés bizalommal fordulnak felé, sőt az egyik gyerek árulkodik is rá, hogy nem igazán tanítja őket semmire sem az oktatójuk...aztán minden megváltozik, mert kiderül, hogy a diákoknak van érzéke és tehetsége a zenéhez, így a léha oktató elképzelése testet ölthet: a gyerköcökkel megvívja a Bandák Csatája nevezetű rockfesztiválon a szereplés jogát. Közben képet kaphatunk arról, hogy a szülők nem foglalkoznak csemetéikkel, csak a külsőre vagy saját - be nem teljesített - célokat tűznek a kicsik szeme elé, ezzel biztosítva nekik a jövőt. Tomika eléggé érdekes gyermek, ő az, aki nem kap feladatot Dewey-től, csak ül egy helyben. Számomra az ő karakterének kibontakozása jelentette az izgalmat a történetben. Egy ponton már azt gondoltam néma szegény.

A zenéje
Egy számos darab. Webber is írhat ilyesmit, de csak egy nóta volt, ami folyton visszatért: "Ordíts, hogyha fáj".

Élvonal
Webbertől kaptuk a darabot, ismét non replika formában jelenik meg a színpadon. Elsőként egész Europában nálunk lett tálalva.

A gyerekek
Casting ment a nyár folyamán, a tehetséges srácokat mi is megcsodálhattuk a színpadon.

Színészek, a felnőttek
Szemenyei János, Krassy Renáta, Galbenisz Tomasz

Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, zeneileg viszont tényleg nem a legjobban sikerült előadása Webbernek! Sajnos.

Emléktöredékek 41. - A Fantomom, ha eltűnt

Bejegyzés

Május elején csupa rossz hír, változó Fantom szereposztások, kallódó jegyek, végül dupla Sasvári-s előadás

A módosított szereposztásban Sasvári Posta helyett, Fonyó Barbi és Bot Gábor társául szegődőtt

Kifejtés

2014-ben még a Madách színház nem kalkulálta be az új elképzelését a darabjainak felosztását tekintve. Volt, hogy többször mehettünk megnézni egy-egy színi előadást, mert nem egy vére előre tervezett a színház, így fokozatosan vehettünk jegyeket kedvenceinkre. 2015-ben viszont a Madách Naptárat bevezették, így előre be van tervezve minden előadás, csak egyetlen rövid időszakban lehet megtekinteni bármelyi darabjukat, nincs visszatérés lehetősége. Példának okán, hogy jobban értsük a dolgot: vegyük a Fantomot, mondjuk október-novemberben játszották, következő évben még májusban. A jelen lehetőségek alapján viszont csak a január-február volt megadva. Tavaly a február-március. És, slussz-passz. Nagyon berekesztik az előadások játszási idejét, persze helyet kell adni az újaknak is, de a régi sikerek után is vágyakozik az ember.... 

Összeszedtem a kis megjegyzéseimet, amiket elkövetek egy-egy megfigyelést követően:

"Sasvári Sándor (Posta lebetegedett, előtte problémáztam több jeggyel kapcsolatban-első: vasárnap 11,csütörtök 8, majd én vettem meg 10ére és nem az lett, akit gondoltam)"

Tehát májusban, Sasvári szerepelt Fantomként (akkoriban a legnagyobb bánatomra...), ugyanakkor nem volt rossz, de nem is volt az, amit vártam. Posta Victor Fantomjára vágytam, ám még délután egyik ismerősöm szólt, hogy nem ő lesz, állítólag beteg lett, és akkor tényleg az volt... (mostani szériában is volt valami "elintéznivalója", és nem szerepelt az adott napokon - sokak bánatára. Szerencsémre, én most nem vettem konkrét helyre szóló jegyeket, így nem okozott csalódást a változás, viszont sokan eléggé csalódottak voltak, hiszen ők PV-ét akarták a színpadon látni és nem mást) de ugyanerre az időpontra tettem még egy megjegyzést, egy megállapítást, miszerint Szerednyei-Weil páros lett a kedvenc igazgatói duóm. 2016 februárjában sajnos ez megváltozott, mert nem voltak a toppon, semmi őrület nem volt, mint akkoriban. Így Barát-Galbenisz párosítás kedveltette meg magát velem.

Az évadban utoljára találkoztam a Fantommal

Az Operaház Fantomja 2015 utolsó alkalom az évadban, de annál emlékezetesebb...

Időpont: 2015. március 8. (vasárnap este) 19.00

Ettől rettegtem mindvégig, de az időnek nem lehet parancsolni. Reggel izgultam, hogy helyet kapjak estére, most is egy pótszékes előadást terveztem. Az utolsó előadásra az évadban muszáj elmenni, kötelező, hogy remélhetőleg csak egy rövidebb időre búcsút mondjak neki.

Az ismerősömmel és a barátaival egy találkozót szerveztünk, előző alkalommal nem sikerült Csengeri Attilás Fantom jelmezbe bújt személyét lekérnünk a portára, a Műv. bejáróba. Most összejött, és nekem is elkésnem, ahogy az a rendre módra megkövetelik.... Szerencsémre, még ott voltak, szóval kijelenthetem, nekem is van végre egy Fantomos képem.

Íme:

A fényképezgetés alatt persze Attila megint bizonyította, hogy mennyire vicces személyiség. Egy mikroportot használnak a Fantomok, ez működik egyedül, így ha hétvégente kétszer játszanak, egymásnak kell odaadniuk váltáskor. Attilának sietnie kellett, ezért azt mondta, ha nem adja át, rövid időn belül a szerkezetet, akkor este a közönség ezt fogja látni-hallani: "Nézd, milyen furcsa Postánk van!"... Teljesen zakkant ez az ember! :)

Az utolsó előadásról

Az ismerős és barátai jelentették nekem, Renit leváltották és Barbara fog szerepelni helyette, így visszakaptam az évadom első szereposztását, Posta - Fonyó - Magyar. A szerelmespárnak sikerült javítania, viszont a Fantomnak megint nem járt hangos fütty a nézőtérről....

Posta Victor Fantom szerepében újra elkövette a  - nem dobom messzire az összegyűrt jegyzetet - hibát. Valahogy az Éj zenéje sem volt igazán erős. És, esetlen volt, de nem hatott meg a lánykérésnél, mint korábban. Ami mégis kiemelkedő volt, az a búcsú jelenete, megvallotta a szerelmét Christine-nek és megsimogatta a lány arcát. Szöveget tévesztett a temető jelenetben, ahol neki a "Itt vagyok, itt a Halál angyala" szöveget kellett volna mondani, ehelyett csak azt mondta, hogy "Várjatok!" - bár ebben most kissé elbizonytalanodtam, ami a hiányzó szövegrészt illeti.... Mindenesetre sajnos, nem volt olyan fenomenális, mint a második produkción nyújtott alakítása volt.

Fonyó Barbarának én voltam a huhogója, ünneplő rajongója. Szeretem őt Christine-ként, még ha szomorú is voltam, amiért nem Renit kaptam meg, holott a szereposztás szerint, ma ő lett volna, de ez a nap amúgy is nagyon össze-vissza volt a Daaé-t alakító művésznők között. Egyszer hibázott, a Don Juan végén, amit kifejezetten tökéletesen mutatott be, mennyire vonzódik a Fantomhoz, és a hangja bűvkörében él, ahogy a férfi eltávolodott tőle, ő még mindig vágyakozón állt és ezúttal ő tartotta ki a hangot, és nem a férfi. - A konkrét hiba a lánykérést követően a maszk lerántásában volt felfedezhető, Victornak kellett kifutnia a paróka és a maszk alól, mert Barbara valamiért nem rántotta le elég gyorsan, így hitelét veszítette az, hogy az énekesnő megelégelte a játszadozást, és ezért elégtételként letépi az álarcot, a műhajjal egyetemben. Amúgy minden tökéletes volt, az őrülete, a szeretete Raoul iránt (nem zokogtam ennyire erősen a tetőn játszódó jelenetnél, mint most).

Raoul, Magyar Bálintra végre felfigyeltem, hangilag tényleg értékes, de nem látom benne azt a tűzet, amit Hommonay Zsoltban, akinek a vikomtja erősebben van kidolgozva, játék szempontjából mindenképp. 

Röser Orsolya Carlotta-ként - ez már unalmas, illetve nem tudom megunni és nem vele kifogni a darabot. De legutoljára nagyon szimpatikus volt az igazgatókkal, akik a régit váltották, majd persze velük is összeveszett a második felvonásban. Szokás szerint nem énekelte a szövegét, de ezúttal más sem tette  meg ezt helyette.

Rozsos István, mint Umberto Piangi. Nem sokat tett hozzá a figurájához, csak akkor volt érdemleges, amikor a Don Juan próbáján rátaposott a kottafüzetre, és ő is csinálta a fesztivált, bár mégsem olyan agresszíven, mint kollégája, Pankotay Péter. Rozsos szintén, inkább csendesebb társ Carlotta mellett, mint Gerdesits.

Bencze Ilona és Lóránt Enikő, ők is jók voltak, különösebben nem vettem észre újabb változtatásokat a szerepformálásukban.

A két igazgató, a komoly, zeneértő Barát Attila és a világi nézetű Galbenisz Tomasz, együtt jó párost alkotott, kellő egyensúlyban volt a humor és a komolyság. 

Az külön rossz érzés volt, hogy szinte minden egyes jelenetnél megjegyeztem: ezt most láttam utoljára, ez a jelenet már nem lesz többször, utolsó primadonna, utoljára a tető jelenet...utolsó csillár szakadás...utolsó mindenből...de csak egy időre! Mert vissza fog térni, én már csak tudom. :)

Szép este volt,  köszönetet mondok az egész Társulatnak: a színészeknek, a közreműködő kórustagoknak, a táncosoknak, a technikusoknak, az ügyelőnek (hogy mindenkit időben beküldött a színpadra) minden segítőnek, akik aktívan részt vettek az összes előadás sikeres megszervezésében!

 

...de bízom benne, hogy újra eljő a Fantom kísérteni...addig pedig jó pihenést kívánok! :)

Újra próbálkozunk és olyan lett, amilyennek mindig is lenni kellett...

Az Operaház Fantomja 3. alkalom a Madáchban

Időpont: 2015. március 2. (hétfő este) 19.00

Amikor végignéztem kikkel látom majd a hivatalos három előadásomat, feltűnt, hogy a tavalyi (2014 februárjában), igen gyengén teljesítő trió újra felfog tűnni a színpadon. Vázolom: Csengeri Attila 2 percről gyorsított fel 60-ra, amikor az Éj zenéjét előadta, hadarta a szöveget, pedig nem voltak késésben. Bot Gábor csak lötyögött a színpadon, semmi harcra késztetés nem volt benne, sodródott az árral, úgyis vele megy majd Christine, minek akkor harcolni? Barbarára igazából akkor sem lehetett panaszom, ahogy most sem. Rajta nem múlott a darab sikere, ő precíz volt, mint mindig. 

Kíváncsi voltam, hogy harmadik előadásomként, hogyan sikerül teljesíteniük...

Megtörtént, és más meglepetések is értek aznap este...

Csengeri Fantomja nagyszerűen van felépítve. Az Éj zenéje teljesen jó volt, bár hangsúlyozott bizonyos kifejezéseket, de nem zavart, és élvezhető volt az egész előadásmódja. Leginkább az tetszett, és mindenképpen érdemes róla megemlékeznem, a dal kiteljesedésekor a Fantom Christine-t a karjaiba veszi, majd leengedi, és a férfi megmutatja kettejükről alkotott elképzelését. Az orgona megfordul, és az üveg mögött két marionett bábut fedezhetünk fel, amelyek megcsókolják egymást. Érdekes volt látni, ahogy Csengeri Fantomként mennyire érdeklődik Christine véleménye iránt. Figyelte a lány reakcióját az előbbi jelenet kapcsán, aztán hangos kiáltással a karjai közé veszi, amikor amaz elájul a látványtól. Sikerült elsőként tapsolnom, és a taps nem tudott elhalni, rögtön folytatták a történetet (van, amikor megvárják, míg abbamaradt a kezek által okozott ujjongás). Szóval ez a spontán „nézzük, vajon Christine mit szólna a dologhoz?” rettentően aranyos és szépen megoldott színészi játék volt. Csengeri, amikor dühöt fejt ki, szintén érdekes lehet, összehasonlítva a másik két Fantommal. A leleplezésnél, kiakad, ám magához öleli a lányt, inkább szorítja és fenyegeti. Persze ő is kuporog a földön, de közben Christine-re tekint és mintha az alakját formázná meg a levegőben: „szépségről mer álmodni”. A Fantom főcímdal alatt Attila előbb megy az orgonához játszani, mint kellene, előzetesen a tanítványát arra kéri, énekeljen neki. Leginkább ő az, aki teljesen belefeledkezik ebbe a szerepbe, bár Sasvári is hihetetlenül jól adja elő. Attila többször hangsúlyozza: hallani akarja a lányt énekelni, letérdel elé, de nem öleli úgy át, mint kollégája. „Énekelj nekem!” A főcímbe immáron különféle dobszólókat tettek, amitől oda- és vissza vagyok, mert lendületet, dinamikát, más hangzást ad a dalnak. Így még erősebb a Fantom és Christine duettje. Attila tükörben való megjelenése is tetszett. Ő nem kíséri kezével az üveglap mozgását, inkább csak legyint egyet, mire a fedőlap mozgásba lendül. A leleplezést követően Christine-re teríti a díszes köpenyét (amit a másik két Fantom nem csinál). Kellően gonosz volt az Il Muto jelenetben, ördögi kacajt hallatott, bár nem volt brekegés - ez hiányzott.  Kellő mértékben sajnálható, mégsem szorult össze teljesen a szívem érte, amikor megcsalták az Operaház tetején játszódó jelenetben. De jól formálja meg, az biztos, fejét fogja, aztán bosszút forral. Imádom a csillár lezuhanását. Most erős volt a robaja, bár lehet, ez az én tévképzetem, mert ezt a részt mindig átélem. Ami zavart Attilánál, hogy egy kosza tincs mindig az arcába/maszkjába lógott (ez a jubileumi előadások óta egyik megfigyelésem). 

A második felvonás első jelenetében (Maszkabál) nem látható, ahogy egyik Fantom sem, csak a dublőrök. A színészek a kulisszák mögül éneklik fel a szövegüket. Azért, tudom legnyilvánvalóbban elfogadni az Attila Fantomot, mert ő egy magas, vékony férfi, ahogy a Fantomról is ilyen elképzeléseink lehet. A dublőrök testalkatilag is leginkább hozzáillenek. A következő fontosabb helyszín, a temető, ahol igyekszik megint a szerelme bizalmába férkőzni, bármilyen eszközzel, ám ez nem sikerül, mert a kábulatból Raoul ébreszti fel a lányt. Ez most kifejezetten egy nagyon jól megoldott jelenet volt, a „Látjuk-e még egymást valahol?” című szomorú szép ballada alatt is, már a szemfülesebb nézők felfedezhetik egyik-másik sír mögött kuporgó Fantom dublőröket. Csengeri, mint a hasonmások, ő is elrejtette a köpenye mögé az arcát – ez kifejezetten tetszett. Mozgalmas és lendületes volt a jelenet, ahogy a lányt próbálja visszaszerezni, a harciasabb Raoul, aki képes lenne akár felmászni a falon, hogy elérje a sötét árnyékként mozgó férfit. A következő érdekes rész, a Fantom saját művének bemutatása előtti rendőri felkészülés. A Fantom jelzi, hogy az épületen belül bárhol lehet, a váratlan felbukkanása, pedig egy pisztolyt is hagy elsütni… szerencsére, neki nem esik bántódása, és egy furcsa, magas hajlítással a hangjában, követeli előadása megkezdését. Ez a magasabbra vitt hang, már nem kellett volna oda, véleményem szerint. A Don Juan előadásban rettentően szenvedélyes, zihál, vágyódik Christine után. Kiváló játéka itt is, ez a szerelmi fellángolás, nagyon ki tudott teljesedni. Aztán, a második leleplezés, amikor a paróka és a maszk is lekerül az arcáról… Ezt is valahogy másnak éreztem, megőrült, de csak annyira, hogy kifusson a színről, előtte, persze még lőtt egyet pisztolyával (ahogy azt tennie kell). Mindenki befut a színpadra, aztán kezdetét veszi az üldözés. Lent, a Labirintusban, Christine-t nem löki erőteljesen a földre, mint a kollégái. Barbara magától vetődik, a Fantom megmutatja a közös jövőjüket (külön érdekesség, hogy Attila, mindig megnyomja a szobrot eltérő helyeken, ezzel jelezve, hogy ott rejtett gombok vannak, amivel a titokzatos világának apró tárgyait képes mozgásba indítania), előtte szomorúan omlik Christine vállára – bár szerintem nem borult rá teljesen, mint máskor szokás. Csengeri rendesen megszenvedi a jelentet, érzelmileg sokat kivesz belőle, tényleg elhiszem, hogy egy torz arcú, megkeseredett férfit látok a színpadon. Raoul-t beengedi a rejtekhelyre, majd a nyakára a pandzsam lasszót teszi, és koronázásként – beleröfög ellenfele arcába, ez nagyon tetszett. Végig komoly marad, persze térdre borul és továbbra is győzködi a lányt, ám nem igazán figyel fel az „akasztott” vikomtra. Amikor Christine gyűlöletet érez iránta, akkor az összeszorított csuklóját harapdálja – nagyon átéli. És megint egy újabb megformálási változat. A döntésre felszólításnál, érthetően beszél, nem lihegi túl a szavakat, egyszerűen és nem hosszan ejti ki: „Válassz!”Christine pár lépést hátrál, majd onnan közelíti meg a Fantomot. Az ő csókjelenetük nagyon tetszett, ahogy összeforrnak, a Fantom esetlen és elgyötört, amíg Christine meg nem érinti az ajkát. Átöleli a férfit nyakát, fejét, majd a férfi felocsúdik a kábulatból és ő is szorosan fogja az énekesnőt, szintén a fejénél magához öleli. A szétrebbenést követően, mindketten furcsán tekintenek egymásra. Ez is egy jól kivitelezett jelenet volt, nagyon tetszett. Az üldözés közeledő hangjai megzavarják őket, Christine nem viheti magával a Fantomot, pedig megtenné. A búcsú pillanata is szépnek mondható, bár Barbara elborzadva tekint vissza a férfire, az egykori mesterére, megrázza kétszer picit a fejét, és visszanéz rá, majd kiszalad a színről. És most volt nagyon tökéletes a színpadkép: a Fantom búskomoran áll a hatalmas köpenye fedezékében, mögötte Christine és Raoul meghatottan csónakáznak. Azt éreztem, ez most ragyogó befejezés – ám! A 20. előadásomban is különleges volt a távozás, mert Christine, akit aznap Krassy Renáta formált, úgy tűnt, mintha a „Szeress, csak ennyit kérek én” szám első sorát a Fantomnak énekelné, a távolba veszett férfinek, aki szerelmet vallott neki, aztán a tekintete a vikomtra vándorol és továbbfolytatta a dalt. Csengeriéknél a rózsát és a maszkot is gyorsan kitették, Attila kitartotta a hangot, és úgy tűnt el a félhomályban.

Csengeri Fantom: Kifogástalan a játéka, egyszerűen imádom, és a mostani megállapítások fényében erősen vetekszik Sasvári Fantomjával. Furcsa és egyben különleges hangszínnel rendelkezik, nem mondanám kifejezetten Angyali hangnak, mégis van benne valami, amitől ő azzá teszi és azzá is válik a darab alatt. A szöveget tudta, nem vétett hibát. Angyalian tudott gonosz lenni.

Fonyó Barbara szerepléséről is pár szóban. Nagyon jó az arcmimikája, a játéka is kiemelkedő. Nagyon jól átéli a figuráját. Esetlen tagként, ezúttal túlpörögte a táncot, amiért Madame Giry leszidta, Meg pedig nem értette, hogy mi a baja Christine-nek. A „Gondolj rám”-ban eleinte félős, bizonytalan, majd megbátorodik. Olyan szeretnivaló ez a jelent, bár most is vacakoltak hosszan a ruhája felsegítésénél. Mindkettejükre, Bot Gáborra és Barbarára is tudtam figyelni, hátha kikacsint felém a Raoul. Barbara táncügyileg talán nem olyan látványos, de kifejezetten tetszik, amint belekezd a dalba és még rettentően bizonytalan, annyira jól alakítja. Aranyosak voltak a vikomttal együtt, kedvenc jelenetemben is, a tetőn (én indítottam a tapsot). Az Éj zenéjében, megint lábát, lábakat, sőt az alsó testét is láthattuk, az itt megjelenő illúziók az arcán nagyon realisztikusak. Barbara legemocionálisabb jelenete egyértelműen a temetőben zajlik. Az, ahogyan ő előadja, úgy sem Reni, sem Andi nem képes. Érzelmes, szívszorító, megindító, és teljesen hihető. Az is, hogy a jelenet előtt, bár itt inkább a próbaterem hátsófalának éltüntetésen van a hangsúly, - felhúzzák a zsinórpadlásra - Barbara többször meghátrál, mielőtt a sírhoz érne. Tetszik, ahogy a Fantomhoz vonzódik ebben a jelenetben. Az őrülete a Primadonna szám alatt, Meg-gel bensőségesebbnek hatott a kapcsolata, mivel ezúttal Kuthy Patrícia volt a társa, de még mindig közel sem volt olyan jó baráti viszony közöttük, mint Reni és Pati közt. A Don Juan-ban Barbara erotikus volt, és érzéki, ahogy a Fantomot magához csábítja az asztalról, ujjával maga felé inett, jöjjön hozzá. Szóval, buják voltak. A maszk második levételénél, szerintem kissé dühös arckifejezése volt, bár lehet ezt én képzeltem bele. Barbara csókjeleneteit szeretem, a búcsúja sem volt rossz, bár én még mindig Reniét helyezem előtérbe. Hangilag szép, szövegtudása kiűtnő, hibát nem vétett, játéka minden szempontból meggyőző.

Bot Gábor, mint Raoul. Ügyi volt, elragadó, olyan édesen grófos. Hangilag kifogástalan. Kellőképpen riadt és elcsodálkozó az Il Muto jelenetben, kellő módon védelmező a tető és a temető jelentben. Tetszett, ahogy szenvedős arcot vágott, sőt inkább kétségbeesett arckifejezést mutatott, amikor ő is próbált a Fantommal hadakozni az utolsó jelenetben, miközben a pandzsam lasszó fogságában volt.

Sáfár Mónika, Pándy Piroska végül ezt az előadást mégiscsak Röser Orsolya vitte el. Érdekes, hogy február eleje óta ennek a napi szereposztásnak a Primadonna karakterének előadója többször meg lett változtatva. Röser nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, brekegni nem tudott, csak itt-ott volt valamennyire vicces (inkább prózában, a Hannibál jelenetben olaszul beszélt, hogy eltávozott Umberto-val), de semmi különlegesség nem volt benne. A hangja is kifejezetten irritált. Folyton mindenkinek neki akart menni, túlpörgött kis kerti törpe primadonna volt. Persze arcra aranyos, de nem ez számít most. Nem volt erős. Hangilag elfogadható, végül is opera-énekesnő, játéka nem kiemelkedő, szövegtudása hagy kivetnivalót.

Pankotay Péter nem tudom, miért gondolta úgy, hogy a Primadonna-Levelek szám alatt átveszi Carlotta szövegét. Ráadásul túl akarta a többieket is ordítani. Piangi-ként vicces volt, a Hannibál jelenetben a feltett, gyulolt kifejezéseket használta, múltkor a szep-et és a gyulolt-ot nem mondta úgy, ahogyan kellett volna helyesen. Átgázolt a szereplőkön, akik össze is néztek ezen. Umberto most is megengedte, szabad kérniük, hogy a megadottak szerint énekelje a Don Juan-t. Megint dührohamot kapott, most már szinte főtt a feje, és attól tartottam, hogy tényleg kifut a színről. Itt volt a Barbarának egy nagyon jó arcmimikája, Umberto megfordította a kottát a lány kezében, aki ettől megdöbbent, és csodálkozva eltátotta a száját, aztán persze kommunikáltak Madame Giry-vel is. Attól féltem, hogy az egyik kórustagot arcon képeli, olyan lendülettel állt meg előtte, aztán szerencsére megszólalt a zongora és a szadista dolgaitól eltekinthettünk a továbbiakban. Szóval, a Don Juan próbája megint pompásan szórakoztatóra sikeredett. Pankotay szövegtudását illetően elmondható, hogy tudja a sajátját, de úgy látszik másét is. Azt bírom benne, hogy érthetően mondja, amit énekel, az artikuláció fontos. A játéka abból a szempontból, hogy volt ez a kis kirohanása, elgondolásra késztet, hogy továbbra is jó Umberto-nak tartsam-e? Bár meg kell vallanom, hogy ő tényleg egy hisztis urat alakít, akin nem lehet csak úgy nevetni. Elővette a kendőjét és meglegyintette, lecsöndesítette a kórust, akik rajta nevettek a próbán. A kendő még akkor kerül előtérbe, amikor Carlotta visszatéréséért imádkoznak az igazgatók, ledobja a földre, és rátérdel.

 

Szerednyei Béla és Galbenisz Tomasz. Kettejüket nem lehet nem szeretni. Örültem, hogy velük látom ezúttal a darabot, mert ők alkotják a CD-én is az igazgató párost, eléggé régen szerepeltek együtt. Ám nem adták vissza a humort, amit máskor szoktak. Jók voltak, viccesek, de nem működtek szimbiózisban, viszont mindkettejük spontán bemutatott piruettje nagyon tetszett. Szerednyei a balett felkonferálását mindig mókásan kezdi, ettől lehet szeretni, köszörüli a torkát és bohókásan próbálja magyarázni, hogy hát, öhm, hát… a balettet fogjuk soron következőleg látni. Ettől eltér Barát Attila szerepformálása, mert ő nagyon komolyan gondolja a diri szerepet, nem tréfál, egyszerűen csak komoly. Az kifejezetten tetszett nála, hogy rászólt a balerinákra, amikor azok egymásnak ütköztek, amint berohantak a színpadra táncolni. Szerednyei koreográfiája megnevettetető volt, míg Galbenisz Tomasz is kiválóan táncolt a színpadon. Ő még annyival is hozzájárult, hogy Christine-nek mondta, ne nézzen úgy rá – amikor bejelentette, hogy a lány veszi át a grófnő szerepét. A tapsrendnél, sajnos nem kaptak üvöltő tetszésnyilvánítást. Viszont Galbenisz bejátszotta, hogy feltörli a színpadot, hogy Szerednyei már tiszta padlóra léphessen. Hangilag jók voltak, szövegüket tudták, játékilag sem volt rosszak, de valami hiányzott, hogy teljesek legyenek. Kár értük.

Madame Giry, Bencze Ilona elgondolásában, holott múltkor inkább Bajza Viktóriát választottam, ezúttal ő sem volt kőszívű nő. Biztosan a Meg-eken is múlik, akiket partnerül kapnak. Kuthy Patríciával jók együtt, működik az anya-lánya kapcsolat. Christine-hez való közeledés is jobban kibontakozott, főként, a „Gondolj rám” előtt. Biztató arckifejezése, a sokat sejtető pillantása. A második felvonásban Christine-re tekint az igazgatók irodájában, aki a balettmesternő segítségét kéri. Most jó volt, mint Madame Giry, csak kár, hogy ők (Meg-gel együtt) sosem részesülnek ovációban. Meg Giry szerepében Kuthy Patrícia szintén jól volt elgondolva, mindent kiválóan megoldott a színpadon, ő tényleg ragaszkodik, mint barátnő, Christine-hez.  Hangilag, szövegileg pontosak.

Bakik: A Fantom főcímzenéje alatt nem sikerült gyorsan behúzni az énekesnő öltözőjének díszletét, valamibe beleakadhatott, és így lassabban ment az eltüntetése, de ez nem volt igazán feltűnő.

Kulisszajárás: Csengeri Attilával szerettünk volna közös képet készíteni, közben sok meglepetés ért bennünket, a jegyszervező ismerősömmel és annak barátnéjával. Igazán meglepett, hogy a színészek mennyire közvetlenek, kedvesek tudnak lenni, egyáltalán nem voltak beképzeltek, és meg kell valljam kicsit őrültek voltak, de ettől szeretem ezt a társulatot.

Videóérdekesség - A labirintusban - utolsó jelenet a Fantomból, szereplők: Csengeri Attila és Fonyó Barbara: 

Érdekesség Csengeri Attiláról: http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=16029