A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A bolygó Hollandi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A bolygó Hollandi. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 17., kedd

Az űrben tett látogatás, táncvariációk Bartók zenéjére

Kedves Olvasók,
múlt héten hétfőn, illetve, most október 16-án ismét volt opera- és balett előadás az M5-ös csatornán. 

Míg előzőleg a Szegedi Szabadtéri Színpadon került bemutatásra A bolygó Hollandi űr témára megalkotva (Der Fliegende Hollander - az eredeti cím, ami egy szellem hajóra való gondolkodást erősítené, így sajnos magyarul a félrefordításból bolygó lett...) sőt! Ha eddig nem voltak furcsák a wagneri rendezések, akkor az új változat minden bizonnyal többet mutat be, és a magyar címhez igazodva nem a norvég partokon játszódik, hanem kint az űrben... Eme Szabó Máté (miskolci rendezés) által színpadra vitt felállásban a történet a világűrben játszódik, ahol Senta apjának hajója egy űrhajó, a Hollandinak szintén van hajója, egyben egy saját bolygója. Egyedül az volt érthetetlen számomra, hogy melyik égitesten tartózkodtak, amikor a búzamezőn keresztül a két főszereplő szerelmesen egymásra pillantott.... A csodálatos páros, Kálmándi Mihály és Rálik Szilvia jeleskedtek, a címszerep és megváltó női karaktere, Senta alakjában. László Boldizsár alakította Eriket, a vadászt, aki szintén szereti a lányt, bár az tudja, hogy ő lesz az, aki segíthet a bolyongó férfinek... EGyébként szerepeltettek egy külföldi vendégművészt is, aki sokat nem tett hozzá az előadáshoz, lévén a Kormányos nem egy nagy szerep. 

Korábbi tapasztalataimat itt olvashatjátok a budapesti rendezésű művel kapcsolatban:

Érdekességek, cikkek a darabról:

Bartók Tánctriptichon
Igaz, június 1-jén már láttam az előadást, de ahogy megláttam a szereposztást nem volt kétségem, hogy belenézek a "műsorba". A szenvedést meghagynám másoknak, így csak pillanatokra néztem bele a Fából faragott királyfi borzalmas, Frenák Pál-féle koreográfiába... értem én, hogy modernizálni akarta, értem én,h ogy a maga stílusában próbálta elmesélni a történetet és valamit útravalónak adni a nézőnek, de ez részemről már akkor is és most is elutasításra került. Ennél sokkal nagyobb izgalommal vártam, hogy megnézzem Kozmér Alexandra és Bajári Levente felfogásában. Korábbi hírek szerint vagyis a társkoreográfus Seregi mellett, elmondta, hogy érdekes volt számára megtapasztalni mennyire eltérően tudnak a művészek egy-egy adott karaktert a színpadon eljátszani, azt, hogy a Popova Aleszja és Bakó Máté duó valamint a fentebb említett kettős játékában felfedezhetünk különbségeket, és most végre tanúbizonyságot szerezhettem róla, hogy igen így van... 

Popova-Bakó páros vs. Kozmér - Bajári: 

A lányt alakító Popova Aleszja szemléletében a karakter egy esendő figura, aki nem akar, sőt nem szereti azt tenni, amit tesz a zsiványokért, vagyis férfiakat csal a közös lakásukba, ahol a férfiak kifoszthatják az áldozatot. Kozmér ezzel szemben elfogadja a rábízott munkát, hogy az utcán sétálgasson és férfiakat csábítson el, ellenben nála azt is észrevettem, hogy rendesen szenved, kisírja a szemét (bár lehet, hogy ez a közelebbi látásmód miatt volt), és kapcsolatban van a zsiványok egyik másik tagjával, egyiknek a karjaiba is omlik... Ha a két hölgyemény közül kellene választanom, számomra Popova Aleszja fantasztikus tánctudásával és érzelmeinek ábrázolásával megnyert magának, Kozmér Alexandrában túl sok ridegséget tapasztaltam, bár ő is kifogástalanul mozgott.

Kozmér karjaiban Bajári
Bakó utoljára megsimogatja Popova arcát

Bakó Máté (amikor élőben láttam a darabot) már az első megjelenésével is hátborzongató hatást ért el, ahogy a reflektor fénye hátulról megvilágította az alakját, egyszerűen lenyűgöző belépőjével sikeresen megalapozta a karakter lényegét, misztikumát. Mindvégig félelmetes volt a tánca, mozgása. Bajári az arckifejezésével (a közeli látásmód előnye) volt igazán domináns (a vágyakozása a lány iránt). Ha a két Mandarin közül kellene választanom, azt  mondanám Bakó Máté, ugyanakkor Bajári Leventére sem lehet okom panaszra.

A Táncszvit alatt minden ugyanúgy ment, mint élőben, legalább ismertebb táncosokkal láttam ezt a részt (akikkel élőben volt, nem igazán ismerősek a számomra), ez volt a legmegnyugtatóbb pillanata az egész előadásnak, egy feszültséglevezető miután a Fából faragott sokkolt, és a Mandarin elszomorított, mert képet mutatott az emberi gonoszság hatalmáról...

Korábbi írásomat az estről, itt olvashatjátok:

Információk:


2014. március 30., vasárnap

Wagner zenéje, még hajó formájában is süllyeszthetetlen


Kiköt a hajó, melynek kapitánya vágyódik egy ifjú asszony szerelme után...


Időpont: 2013. 01. 19. körül, este 18.00
Helyszín: Állami Operaház
Előadás: A bolygó Hollandi


Ezt a bejegyzést azért írom meg most, mivel korábban nem jutott eszembe, hogy a színházi élményekről blogot vezessek. Csak pár napja fogott el ez a hóbort. Nos, visszaemlékezni nem lehet mindenre, csak felidézni a legszebb és legjobb, akár a kevésbé sikerült pillanatokat.

Ez az előadás Richard Wagner szerzeménye, amely első változatában került színpadra, így láthatta a közönség az első elképzelését a műről. Felhívnám a figyelmet, hogy nincs szünet. Folyamatosan ülsz és figyelsz - bár, ha szólít a természet... de szerencsére engem nem hívott most, maradtam. :)



Ez a változat több szempontból is eléggé érdekes:
Először is itt van az a tény, hogy a legelső elkészült változatban lett bemutatva nálunk, és bizony még rengeteg minden nem úgy volt megalkotva, mint a második, ismertebb felfogásban. A jelen változatban a helyszín: Norvégia, míg a második változatban Svédország. A karakterek neve sem egyezik meg mindkét változatban, példa erre a főhősnő, Senta édesapjának neve, illetve Senta vőlegény-jelöltjének keresztneve, az elsőben Georg, míg a másodikban Erik. Oh, imádom ezt a nevet és nem örültem neki, amikor kiderült, hogy a másik megnevezést fogom hallani, grrrr...:)


Díszlet már egyedi megoldás: a falak vitorlákat ábrázoltak egyik oldalon, míg ha megfordították, akkor a szövés kesze-kusza motívumait láthattuk a falakon. Mivel a lányok, míg kedveseiket várták a halászatból vissza, addig, hogy ne unatkozzanak szőttek. Egy nagy "masina" mögött ott ült bánatosan Senta is.




A házukat egyszerűen oldották meg, csak hoztak egy ajtókeretet, ez jelképezte Senta és apjának otthonát, ahol vendégül látták a Hollandit.



Nem tetszett, hogy a hajó mindig egy vetítőn volt ábrázolva, hiányzott egy eredeti hajó is - Nem vagyok díszlettervező, de ezt csak valahogy meg lehetett volna oldani. A vetítőn látott hajó sem volt olyan fenomenális, és semmilyen formájában lenyűgöző,  a  süllyedésről már ne is beszéljünk...



Most ejtsünk pár szót a jelmezekről. Nagyon egyszerűen lett megoldva, modernkor ruháiba öltöztették a színészeket. Nem törekedtek igényességre, úgy készültek a viseletek, mintha a mai korban játszódna a történet. Senta és a Hollandi jelmeze volt a legjobban kimunkálva: mindketten egy-egy vörös ruhát viseltek, melyeken örvények voltak láthatóak - egy tájékoztató füzetből megtudtam, ez azért volt tervezve, mert így akarták érzékeltetni a két szereplő kiválasztottságát, az igaz, nagy szerelem kettejük között létezett. A szerelem is egy nagy örvény, és ha elkap a mámortól megszédülsz. Akkor harmonizáltak legjobban a két szereplő egymással, amikor a kék köpenyeiket levetették, így előkerültek a piros jelmezek. Ha egymáshoz közel kerültek az örvény minták egybefolytak, jelképezve az összetartozást. A darabban a kék szín, mint a tenger iránti tisztelet, illetve a piros, mint a szerelem színét jelképezte. E két színkombináció dominált az előadásban. Ötletesnek tartottam, hogy a legények és a szövő lánykák mind-mind a jelmezük elején/hátulján viselték párjuk arcképét. 



A történet megfogott elsőre. Amikor elolvastam az operák könyvében miről szól, megfogadtam, hogy egy nap, ha a magyar operaházban is adni fogják, akkor ezt mindenképpen megnézem. Mondanom sem kell, eljött a nap, és egy kiemelkedően jó helyett sikerült megszereznem, páholyból. Persze nem első sorból, de megoldottuk, és láttuk az egész darabot. Az előadás, mint minden opera általában, a szerző anyanyelvén szólt, tehát németül. Az operákban a zene érint meg, nem a színpadi játék. A főszereplők közül elsőként Senta papáját ismerhetjük meg, aki meglehetősen pénzsóvár férfi. Ezt a szerepet Bretz Gábor alakította. Vele kapcsolatban gondolkodóba estem, amikor megvettük a jegyeket, mert a különleges nevű színészeket érdekesnek találom, ilyen volt pont az ő váltótársa, Palerdi András. Szép vezetéknév, nem? Őt szerettem volna, de rájöttem, hogy jobban jártam Bretz Gáborral. Első hallásra beleszerettem a hangjába. Mély, tenor hang, csodálatos. Örültem neki, szerencsére vele is a későbbiekben találkoztam más darabokban, illetve a tévében is láthattam szerepelni. Senta egy szőke lány volt, aki legalábbis az én meglátásomban sokkal idősebbnek tűnt Bretz Gábornál.  De ennek még utána kell járnom. A megformáló színésznő Rálik Szilvia volt. Sentája helyes, meg volt győződve róla, hogy Hollandi és ő összetartoznak. A címszerepet, a Bolygó Hollandit Kálmándi Mihály alakította, akinek szintén fantasztikus hangja volt és fel-felbukkant más daraboknak is, mint például a Nabucco-ban. Eriket, azaz Georgo-t egy számomra ismeretlen, lehet nem is magyar színész játszotta.




A történetet egy kicsit taglalom, miért is fogott meg annyira. Az alaptörténet, van egy álmodozó lány, kit Sentának hívnak. Ismeri a bolyongó Hollandi történetét, akit megátkoztak, nem halhatott meg, örökre járnia kellett a tengert, amíg egy nő örök hűséget nem fogad neki. Ekkor megtalálhatja békéjét. Senta abban hisz, ha eljön egy nap, ő lesz az, aki felszabadítja. A dadája próbálja józan belátásra bírni, de a lány nem hagyja magát eltéríteni eredeti elképzelésétől, így a darab elején egy vörös lámpával áll, és a ködbe burkolózott tengeren sikló hajóknak jelez egy lámpával, segítve őket a kikötő megtalálásában. Senta apja, mint korábban írtam, egy pénzéhes férfi, aki attól sem riad vissza, hogy odadobja lányát egy vadidegennek, ha cserébe kap valami nagy értékű jutalmat. Az apa a legénységével kint hajózik a nyílt tengeren, váratlanul viharba keverednek és megmentésükre a Hollandi és a szellemei sietnek. Az apának ígér sok-sok kincset, ha cserébe odaadja neki egyetlen leányát. A férfi beleegyezik, közösen térnek haza. Senta meglepődik ugyan, de amikor kettesben maradnak, azonnal megvallja mély érzelmeit a Hollandi iránt, aki szintén úgy érzi, tudná szeretni a lányt és vele az örök hűség beteljesedhetne. A Hollandi távozását követően, megérkezik az állítólagos jegyese, Georg, aki emlékezteti Sentát, hogy közös életük még megvalósítható. A Hollandi visszatér és félreérti a helyzetet, azonnal útnak indul, hogy újabb 13 éven keresztül céltalanul hajózzon a tengeren. Senta magyarázatát nem hallgatja meg, ő nem szereti Georg-ot, és nem csalta meg. A Hollandi már a fedélzeten van, amikor a nő utána rohan, már biztos a döntésében: Senta, hogy bizonyítsa hűségét, beleveti magát a vízbe. Egyúttal a hajó is végérvényesen elsüllyed, hiszen tettével felszabadítja a bolyongó lelkű Hollandit és társait. 




Kiemelt jelenet: amikor a mellékszereplők a matrózok és kedveseik a parton mulatnak, meglátják a Hollandi hajóját, ahol csak a legénység tartózkodik. Az ünnepségbe be akarják őket vonni, de azok nem szólnak egy szót sem, és inkább meredten bámulnak rájuk. Az ünneplőkben félelemet gerjeszt, riadtak lesznek, mikor felfedezik, hogy a legénység nem élőkből, hanem holtakból áll. Amikor a parton feltűnnek elnagyolt fejű maszkokat viselnek.




Szerintem jó darab, azt nem tudom, hogy még egyszer megnézném-e? Talán a második változattal. :) A történet tetszik, a jelmezek közül a két főszereplőét kedveltem, a többiekét inkább ötletesnek tartottam. A vetítővel bemutatott hajó egyáltalán nem tetszett a süllyedés is eléggé bénára sikeredett. A színészekkel meg voltam elégedve, Bretz, Kálmándi és Rálik munkásságát a továbbiakban is követni fogom. :)


Az előadásról bővebben: http://www.opera.hu/hu/A_bolygo_hollandi_1/20132014/info