phantomvizio: Bartók TáncTriptichon

Időpont: 2017. június 1. (csütörtök) 19.00
Helyszín: Magyar Állami Operaház (Andrássy út) - Legutolsó látogatás a nagy felújítási munkálatok előtt (és az ebből adódó kényszer bezárás előtt)
Előadás: Bartók TáncTriptichon
Ülés: Emelet közép

Szereposztások:

Nem gondoltam át. Azt hiszem tényleg nem gondoltam át, amikor Lilla ismerősöm ajánlatát elfogadtam. Méghozzá olyan formában, hogy vel tartok és megnézem Bartók TáncTriptichon-ját. Fel voltam készülve, ugyanis a vasárnap kora délutáni időpontban jelentkező (szintén az M5-ös csatornán) Opera Café volt szíves tájékoztatni az előadás kinézetéről, felépítéséről. Szóval, nem ért váratlanul, amikor első felvonás alatt a táncosok fel- és lefutottak, legurultak a lejtőként szolgáló díszleten...

Jöjjön hát a TáncTriptichon-ról szóló kis összefoglalóm:

A cím, három egyfelvonásos művet takar: A Fából faragott királyfi (Frenák Pál koreográfia), A csodálatos mandarin (Seregi László koreográfiáját, asszisztense, Kaszás Ildikó segítségével került színpadra), illetve a Táncszvit (Juhász Zsolt koreográfiája alapján).

Számomra az előadás azért is volt érdekes, mert ízelítőt kaphattunk a magyar zeneszerző több munkásságából, több zenei műfaj, megtapasztalhattam milyen sokrétű tehetség volt Bartók. A művek különböző koreográfiákkal lettek ábrázolva az idők során, de amit most láttunk abban mindenki megtalálhatta a maga kedvencét, a klasszikustól a kortársig.

Lilla, a Faggatón is részt vett (minden új bemutató esetében - ha nem is pont a premier időpontján - tartanak egy közönségtalálkozót, ahol a rendezővel, koreográfussal, tehát az alkotókkal lehet a darabbal kapcsolatban információkat szerezni!), Frenák az alkotását tekintve elmondta: külön kihangsúlyozta a kezek, a karok, a lábak és a fej mozgását. Amúgy a történetet az ő felfogásában nem ismerted volna fel... A Faggató teljes megnevezése, amire érdemes az opera oldalán rá keresni: Faggató - Miért így, miért nem másként?

A Fából faragott királyfi

Jöjjön hát a fekete leves! Kedves Olvasóm, tapasztaltad már, hogy egy darab, mialatt nézed, folyamatosan kapod az ingert, és rendesen elborzaszt? Hogy legszívesebben ott hagynád az egészet, és minél távolabb kerülni tőle? Nos, ez előfordulhatott pár néző fejében, ebben teljességgel biztos vagyok, mivel hallottam, ahogy elcsodálkoznak a hátam mögött, vagy éppen keserűen felsóhajtottak - még mindig nincs vége? kijelentést udvarian érdeklődve... Láttam, ahogy látványosan unatkoztak, a tapsrend végén menekülőre fogták? Előfordul, hogy van az ember fejében egy kép, amitől nem szeretne szabadulni, vagyis nem akar szabadulni, mivel a régi dolgok mélyrehatóbbak voltak, több értelemmel kecsegtették, és egy kellemes este feltöltődhettek a művészet által nyújtott örömökkel. Itt viszont inkább a sok kérdés volt a fejekben: Miért? (mint a Fluimucil reklámban a gyerek)

Frenák Pál koreográfiája szöget ütött mindenki fejében, és amikor ez a felvonás lement, a közönség egy emberként sóhajtott fel. Üdítő volt, a közel egy órás táncegyveleg befejezése, mind a táncosok, mind a nézők részéről, nagy tapsban részesítettük a művészeket. Megérdemelték. Végigszenvedték, és persze a darabban részt vett a megalkotó is...

Az előadás díszlete, ahogy fentebb leírtam, egy kockaszerű lap, amit élére állítottak, kéken világít a felület, a körvonalai is időnként fehér fényben pompáznak, de természetesen nem erre, hanem a táncra figyeltünk.

A táncosok közül Timofeev Dmitry-nek örültem volna - merthogy azt hittem több szereposztásos darab, és hiába próbáltam frissíteni az opera oldalát, mindig ugyanaz a tömeg jött ki. Nézés közben világosodtam meg, és tájékoztattak a szünetben, hogy többen alakították a királyfit, a királylányt, a tündért, a természet arcait... Külön örültem, amikor egy lábon, a tengelye körül pörgött (leglátványosabb elem a férfi mozdulatsorok közül!) Dmitry. Felismertem őt, mozdulatairól, meg persze az egyszerű frizurájáról. Egyik kedvenc táncosom. amúgy.

Az eredeti történetet itt nagyooon el kell felejteni! (Eredeti elbeszélésben a királyfi a szomszédos királyság trónörökösébe szeret bele. Ám szerelmüket akadályozza egy tündér, aki fából megalkotja a férfi mását, amivel a királyfitól akarja elragadni a boldogságot. Tömören, röviden ennyi.) Semmi sem az, aminek látszik. Kapunk itt bungeejumpingozó művészeket (egyik jelenetben a társai rákötnek több biztosító kötelet, de ahányszor leereszkedik mindig kiköti magát - sok értelme volt...), akik magukkal ragadják a zsinórpadlásra a társaikat, egy fiút, és persze kétszer a lányt... kapunk zombi mozgású, esetlen nőket; férfiakat, akiknek a lábmozgása elszakad a valóságtól és a felsőtestüktől, a "platón" való fel- és leszaladgálást, gurulást, kúszást, üldögélést, a plató alól való kibújást. Szóló- és duett vagy tömeg táncjeleneteket... De semmi történet nem alakul ki bennünk. Ez egy katyvasz, de az ember átgondolja, miután "túlélte". És beláthatja, hogy az új előadásnak is van értelmezési lehetősége. Merőben más, mint az eredeti. Ezért fontos, hogy a művészi szabadságnak teret adva, elfogadjuk vagy ne fogadjuk el ezt az értelmezést. Rajtunk áll. (vagy mint, ahogy Lilla unokahúga látta: drogosok tévképzeteit láttuk, túladagolástól hallucináltak. Vagy az én verzióm: a hercegnek tévképzetei támadnak, meghasadt a tudata és minden táncos egy-egy érzését, egy-egy darabkáját ábrázolja a királyfinak).

A csodálatos Mandarin

A második felvonás már hálásabb volt, mert tragikus történetet dolgozott fel, mellesleg jobban érhette a laikus néző. Bevallom, nekem is nagyon-nagyon tetszett, és a három mű közül ez lett a kedvencem. Jöjjön a miértre a válasz: Bartók a világháború okozta fájdalmat integrálta a történetbe, zeneileg a viszontagság, a végsőkig való eljutást ábrázolja, hiszen annyi erőszakosság érte az embereket, mégis volt kegyelem, egy cseppnyi emberség is a vészterhes idők alatt... A mű egy prostituáltról szól, akit három csavargó arra kényszerít, hogy csaljon fel férfiakat a lakásra, és amikor a lényegre térnének, kellőképpen ellazultak az áldozatok, akkor a három férfi elugrik rejtekéből és kirabolják, akár meg is ölik a kéjre vágyókat... A nőn látszik, nem leli örömét (mondjuk ki is találna benne örömöt?), de rá kényszerítik, muszáj együttműködnie. Két embert, egy tehetősebb férfit és egy diákot sikerül elcsábítani. Érdekesség, hogy minden áldozat a színpad más-más oldaláról közelíti meg a helyszínül szolgáló lakást. Ám a mandarin egy harmadik ajtón keresztül érkezik, középről (társai oldalról jöttek), hátulról megvilágítják a reflektorlámpák (amik az emelet felé irányulnak a darab csúcspontján - nem volt kellemes...), a hatás leírhatatlan mégis megpróbálkozom vele: delejes fényben pompázott a karakter, a művész, körülötte megállt az idő, ahogy a színpadon lassan előre lépkedett. Káprázatos volt, igaz hatásvadásszerű, de megfogott a pillanat. Az ágyra letelepedik és figyeli a nőt, akinek táncától teljesen elkábul, mindvégig mozdulatlan, de legbelül magáénak akarja a nőt. Ám, az irtózik a titokzatos mandarintól, a banditák ráveszik, akkor is táncolnia kell... Eldurvul a kettejük közötti érzéki pillanat, ezt választják megfelelő alkalomnak a csavargók és rávetődnek a férfira. De, amivel nem számolnak, hogy emberfeletti erejével képes félrelökni mindenkit, csakhogy az áhított nőt magáénak tudhassa... Mivel nem bírnak vele, többször is megölik, de mindhiába: először megfojtják, bebugyolálják, mert azt hiszik megölték, és kidobják az utcára. Ám visszatér, most függönyön keresztül leszúrják. A lányt próbálják minél távolabb keríteni tőle, de ő nem akarja elengedni, és csak kúszik, kúszik utána... amerre csak érzi, fején a lepellel, végül lábánál fogva felakasztják... Jó sokáig lóg a művész fejjel lefele. Komolyan aggódtam érte, hogy elveszti a tudatát... Végül a nő kiszabadítja, karjai között hal meg a mandarin.

Az opera honlapjáról:
"A lányban szánalom ébred és karjába veszi a haldokló idegent. Gyengéd mozdulataival váltja meg halálában, válik egyszerre eggyé vele, érti és találja meg az ismerőst az idegenben."

A csodálatos mandarin

Két kedvenc táncművészem, Bakó Máté és Popova Aleszja alakították a főszerepeket. Persze ennél a műnél az epilepsziásoknak nem ajánlott elmenni... Villódzó fényekkel kezdődött ez a felvonás, bemutatva - "Figyelem, itt zsiványok tanyáznak!" A figyelemfelkeltés ment, de ez hosszútávra nem éppen kifizetődő, főleg azon nézők számára nem, akiknek árthat a sok villódzás.

A díszlet: egy lakás szolgál helyszínül, több bejárati ajtóval.
A jelmez: Kiemelném a Mandarin ruházatát, nagyon tetszett a korabeli öltözék, lenge, ugyanakkor hatásos megjelenést kölcsönzött viselőjének.

Vélemény: meg voltam vele elégedve és a közönségnek is ez egy jutalom volt. Tetszésnyilvánításba itt is került némi kurjongatás, de míg az előzőben a tehetségnek, a táncosoknak szólt, itt a tökéletes teljességnek szólt.

Külön érdekességek:
- Seregi asszisztense szerint mindkét szereposztás más módon játssza, formázza a karaktereket, pedig ugyanazt a koreográfiát tanulták be. Ki, hogy értelmezi. :)

- Az idei évad (2016-2017-es) bérletein akár találkozhatunk is a Madarinnal és a lánnyal, íme (szerintem roppant jól néz ki, további megjegyzés: Bajári Levente a darabban Bakó Máté váltótársa, míg Carulla nem került be, helyette Kozmér Alexandra alakítja a karaktert):

Táncszvit

A harmadikról nem igazán szándékozom hosszan értekezni. Szépen kivitelezett, kellemes látvány világ, letisztult képi megjelenítés, mindez vonatkozik a jelmezekre és a frappáns díszletre, ami két különböző nézetet ábrázolt, egyszer egy oszlopcsarnokot, másszor az oszlopok csarnok tetején álló népi viseletekbe burkolt bábukat ábrázolt. E mű érdekessége, hogy a magyar néptáncot az arab kultúrával keverték, de nem vette észre az ember, mármint nem különbözőt túlságosan a magyartól, leginkább a kézmozdulatokba teljesedett ki, itt még a zenét is meg kell említenünk, Bartók arab zeneiséget vitt bele. A két kultúra, viszont kellemesen vegyíthető volt. A szóló- és a kartáncosai egyaránt remek előadást nyújtottak nekünk. Kikapcsolódtunk és élveztük a szemünk elé táruló ősi hagyományt.

Összefoglaló:

Minőségi munka volt mindhárom, más-más kultúra, más-más ábrázolás. Hol modern, hol korhű. Nekem egyértelműen a középső mű vitte a prímet. Bartók zenei zseni, nincs kétségem felőle, de nem igazán tudnék dallamot felidézni. És ez nálam komoly probléma, de majd, ha minden összejön, akkor meghallgatom a Kékszakállú herceg várát, hogy az operai virtuozitását is megismerhessem.

Hogy a Tánctriptichon jövőre is lesz, tervezi-e az Opera újra bemutatni nem tudom, de az idei évadban már lementek az időpontok. Mindenesetre ne csüggedjünk, mert lehet, hogy ez a munka is bekerül az M5 műsorába, mivel a szünetben úgy láttam, a királyi páholyból felvételt készítenek! Ajánlom megtekintésre!

Médiatár!

És a próbákról is kapjunk képet... :)

Frenák Pál

Információk, érdekességek, további hírek a témával kapcsolatban:

phantomvizio

2017. június 6., kedd

Bartók TáncTriptichon

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű bejegyzések