A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Valerie Link. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Valerie Link. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 16., péntek

Liebe stirbt nie - Phantom 2 - német premier



Valerie Link (az egykori Christine, most hamarosan boldog kismama is) bevezet minket az előadás rejtelmeibe. Elsőként az egykori Carlotta helyett most Christine szerepébe bújik Rachel Anne Moore. Valerie több ismertebb személyt megkérdezett, mit gondolnak a darabról, többek között Webber úr véleményét is hallhatjuk. 


2015. október 1., csütörtök

Minden vég valami új kezdetet is jelent

Das Phantom der Oper - a hamburgi előadás búcsúzik



2013. 11. 28-án volt a premier, ez megelőző estén tartották egy médiagála estet, ahol ismert személyiségek és a média-sajót képviselői vettek részt és tekintették meg az előadást.

A premierről így emlékeztek meg, a nagy premieren maga Sir Andrew Llord Webber is megjelent és együtt ünnepelt a német gárdával. 


Két éven át a hamburgi közönség élvezhette, nevetett és sírhatott együtt a szereplőkkel a Flóra színházban. Ám, mint minden jónak, ennek is véget kell egyszer érnie, így érkeztünk el az utolsó alkalomhoz, 2015. szept. 30-án tartották a német darab legutolsó előadását. Ezután a Fantom tovább költözik, egészen Oberhausen-ig, ott folytatódik a színrevitele, valószínűleg új szereplőgárdával lesz látható. Pár szereplő sorsáról lehet tudni információkat, többek között Valerie Link (Christine) egy facebook-os megjegyzésében elszólta magát, élete legnagyobb szerepére készül, édesanya lesz, Matthias Edenborn (Fantom) pályafutása nem áll meg, hiszen a hamarosan debütáló Love Never Dies-ban alakítja majd a második szereposztásban a Fantomot és Raoult, értelemszerűen nem egyszerre. :) Szintén a Fantom folytatásában viszontláthatjuk Rachel Anne Moore-t (La Carlotta),  aki a Love Never Dies-ban már Christine idősebb megformálójaként fog színpadra lépni,  a szerelmeként egy kiváló tenorénekes párt kapott maga mellé, Gardar Thor Cortes személyében, de nem kizárt, hogy Edenborn-nal is összehoznak egy szereposztást.




Visszaemlékezés gyanánt pár videót megosztók:


2015. február 15., vasárnap

Denk an mich (Phantom der Oper) - Valerie Link & Christian A. Müller - S...


Újrahangszerelés felsőfokon! :)

Denk an mich azaz Gondolj rám! (Az Operaház Fantomja) Valeria Link előadásában hallhatjuk. A dal különlegessége, nemcsak az énekesnő szép hangja, hanem maga a zene újrahangszerelése. A második videóban a musical leghíresebb dallamát, az Éj zenéjét hallhatjuk Christian Alexander Müller tolmácsolásában, nagyon emocionális előadásmódban. 


Egy nyár esti előadásból vannak a részletek (Sommernacht des Musicals 2013). Valeria Link, mint tudjuk a jelenleg futó német nyelvű, original Fantom produkcióban alakítja Christine Daaé-t (Hamburg, Flora színház), míg a fess úriember, Christian Müller az esseni produkcióban formálta a titokzatos álarcos szerepét.


A harmadik videóban már közösen éneklik a főcímdalt. Egyszerűen fantasztikus, mennyivel dinamikusabbá tudták tenni itt a koncerten a zenét. Az orgona hangja erőteljesebb, a vokalisták is kiváló munkát végeznek a háttérben, ám sajnos, a felvétel minősége nem a legjobb. Viszont még a színészek munkáját szemléltetve, meg kell állapítanom, hogy az ária részt lerövidítik, illetve Müller Fantomja sokkal halkabban követeli a múzsája hangjának erőteljesebb kifejtését - ami szerintem nem rossz elgondolás. :)

Illetve az utolsó videóban Matthias Edenbourgh-ot és Valeriát láthatjátok a hamburgi előadásból.





 
 

 

2014. november 1., szombat

Hamburgból egyenesen avagy Christine Daaé hajkoronájának elkészítése



Az Operaház Fantomja németül

Mint bizonyára tudjátok, - főként a lelkes rajongók, akik nyomon követik a darab vonulását a világban - 2013 szeptemberétől látható a német kikötővárosban az előadás, német nyelven. Christine Daaé első szereposztás szerinti megformálója Valerie Link, aki a közösségi oldalán kedveskedett a rajongóinak egy igazán különleges, rövid időtartamú videóval, amelyben elárulja, hogyan készül el a főhősnő fürtökben gazdag hajkoronája.




A képen Valerie-t láthatjátok, immáron jelmezben, illetve Matthias Edenborn-t, aki a Fantom megszemélyesítője. 

Plusz, egy link, hogy szól a dal az új szereplőkkel. A felkészítésüket még az egykori Christine (1990-ből) Anna-Maria Kaufmann segítette, aki csodálatos és zseniális párost alkotott az, azóta sajnos eltávozott művésszel, Peter Hoffmann-nal.  Mindkét párosról megosztok egy-egy felvételt, az első egy tv-műsor keretei között megénekelt főcímdal, a második már a korábbi hamburgi előadás utolsó jelenete, amely a labirintusban zajlik. Azért is szimpatizálok Hoffmann-nal, mert a hangszíne tökéletesen illeszkedik a Fantom karakteréhez, gyönyörűnek tartom, nem beszélve arról, hogy ő az első olyan Fantom, aki a szerelmét háromszor vallja meg a "hűtlen" nőnek... (bár azóta tudom, hogy ez megint színészfüggő dolog...)

Hallgassátok! Nézzétek! :)
 






Végül utolsó videóban Peter Hoffmann-nal készített interjút nézhetjük meg.