Időpont: 2017. október 19. 19.00
Helyszín: Madách Színház (Erzsébet krt. 29-33.)
Nem igazán szokásom az első, szezonnyitó előadásokra elmenni, a gárdának ekkor még be kell melegednie a darabba, viszont előfordul, hogy premierekre elmegyek. Tudjátok, a két "típus" közös vonásokat mutat, abban, hogy ilyenkor előszoktak fordulni gikszerek (pl. szövegtévesztés, díszlet mozgatási problémák, hangbeállás), a felújító próbát követő első előadások illetve a premierek felett lóg Demoklész kardja, e két alkalom eléggé hasonló...
Minden alkalommal előfordulhatnak bakik, amelyek látványosak, vagy kevésbé észrevehetők. De a legnagyobb esély arra, hogy probléma adódik előadás közben az a bemutató és a felújítást követő első alkalom. Most először vágtam bele a dologba, ugyanakkor a szereposztás is vonzott, hiszen Fantomként Sasvári Sándort, Christine szerepében Fonyó Barbarát és a vikomt karakterébe Solti Ádámot várhattam. Pótszékes jeggyel mentem, sikerült szerezni, egészen jó látási viszonyokat is kaptam, annak ellenére, hogy ezen a helyen sokszor a lámpák zavaró tényezők a kilátásban... A közönség összetétele - életemben nem találkoztam ilyennek - is különcre sikeredett: a pótszékek második sorában németek foglaltak helyet, akik teljes mértékben elfoglalták a nekik járó teret..., hangosan beszélő angol nyelvezetű külföldiek nagy szeretettel fényképezték a karzatra helyezett, a Madách színház által kiadott szórólapokat. Érdeklődőek voltak, egyik oldalamon ficánkoló (a szünet és a darab befejezése után) kislányok, akik azt hiszik magukról, hogy jól néznek ki és nőiesek 12 évesen... gondoljunk ruhadarabokra...hmm...késtek, de még időben érkezett egy plasztikázott anyuka a borzalmasan kifestett lányával, akik a másik oldalamon foglaltak helyet. Meg kell mondjam kedves Olvasóim, életemben nem találkoztam még ilyesmivel!!!! Ez utóbbi két nő közül az idősebbik, zörgős zacskóval és chips-szel készült fel, amit a Primadonna számtól kezdve majszolgatott...ott tartottam, hogy rászólok, végül csak befejezte...de azért ez mindennek a teteje...mivel előtte arról hadovált a kedves rokonának, hogy egy másik ismerősük mennyire nem ismeri az illemet a színházban...szerintem ő sem... kész volt a nő...de volt benne annyi lélek, hogy meghatódjon a temető jeleneten, láttam, hogy elmorzsol pár könnycseppet....
A boldogság költözik a szívembe, amikor a Madáchba beülök és megnézem, vagyis átélem a Fantomot. Olyan energialöketet, érzelmi hullámvasutat élek át, amit eleddig egy darab sem tudott átnyújtani nekem. Nem hiába szidtam Webbert a nyitány alatt: Hogy a bánatba sikerült megkomponálnia ezt az előadást? Ezt a muzsikát??? Hogy??? Kérdem hogy???
A pótszékem megszerzése után nagy vidáman sétáltam vissza a munkahelyemre, és a trolibusz megállójában összetalálkozott a tekintetünk az éppen arra járó Krassy Renátával, aki Christine egyik megformálója és akit sajnos valószínüleg idén nem fogok tudni megnézni. Annyi azért jár neki, hogy januárban ő, Posta Victor és Solti Ádám nagyszerű hármast alkottak és bekerültek a kedvenceim közé. Élmények januárból itt:
http://phantomvizio.blogspot.com/2017/02/az-operahaz-fantomja-magyar-modra.html és nem számítottam arra sem, hogy civilként Csengeri Attilával is találkozom (bár ezt nem neveznénk találkozásnak, amikor ő lent volt a színpadon, én meg fent, a nézőtér emeleti részén). A csodálatos előadás ezt megcsinálta, elhozta nekem. Ugyanis a tapsrendet - mondom én, van hozzá érzékem, hogy úgy nyúlok bele a tutiba! - váratlanul az igazgató, Szirtes Tamás szakította félbe, aki halkan megjegyezte - ne haragudjunk, amiért az ő fülüknek oly kedves zenét a tapsvihart megzavarja - de az előadáson ünnepi köszöntést szeretnének mondani, két igen fiatal művészüknek, első körben a jelen címszereplőjének, Sasvári Sándornak, aki 60. születése napját ünnepli, míg Csengeri Attila betöltötte 50. életévét. Felállva tapsoltunk Sasinak, (kapott egy különleges virágcsokrot, amibe a maszkot is belefoglalták és egy szál gyönyörű vörös rózsát, illetve egy üveg bort kapott) és ekkor még nem tudtuk, hogy Attila is jelen van, majd az igazgató behívta, így már két remekbe szabott művészt ünnepelhettünk. Egy napon születtek és mindketten a Fantomot alakítják. Nagy boldogság volt a színházban!
 |
| Sasvári Sándor és Csengeri Attila - elragadó képek egyike |
"Az Operaház Fantomja idei első előadása különleges módon zárult: két címszereplőt - Sasvári Sándort és Csengeri Attilát is kerek születésnapjukon köszönthettünk."
Galériák:
Az ünneplést megelőzően pedig volt egy előadás, amit szépen most górcső alá veszek. :)
Nehéz volt mindent észben tartani, de igyekeztem, minden újdonságot és a bakikat is feljegyezni.
Bakik:
Hangi csuszások: Solti túl gyorsan mondja a szöveget a tető jelenetnél, Sasvári néhol érthetetlen szövegileg, fars hangot fogott a "Bravissimi"-nél elvágta magát - a Fantom jelenléte ekkor tudatosul a nézőkben, és ezt meg kell alapozni. Erre gyenge hangon énekelt...ami nem igazán illendő egy Zene angyalához
A csillár zuhanásának késleltetése - valami nem volt készen időben, ezért és a zenekarnak még egyszer kellett a taktust játszani, amit ekkor szokott (ráadást) - de ettől függetlenül ismét nagyot ijedtem ültemben
Sasvári bakizott a legtöbbet így nem véletlen sokszor látjátok a nevét, ugyanakkor ő volt az ünnepelt a darab végén, illetve az a bizonyos utolsó 12 perc, megint bravúrosra sikeredett, így, hogy gyenge is volt, nem tudok rá haragudni. Miért is tenném? Mindenkinek megvannak a maga mélységei és magasságai. És láttam én őt már úgy énekelni, hogy a plafon is leeshetett volna. Tényleg fantsztikus és megujuló színész, de most nem volt kitűnő. Tőlem mindig kap új esélyt, szóval legközelebb jobb lesz. No, lássuk is tovább a hibáit: első körben a Bravissimi volt hibádzó, majd az Éj zenéjénél nem énekelte ki a hangot, előbb fejezte be. Ugyanez elmondható az utolsó ének esetében. Hozzá kell tennem, utálom a lágy dallamban a hirtelen, indulatos"-nak (számomra) ható felkiáltásokat. Egyszerűen idegesítenek, mivel egy kellemes, andalító dallamról van szó, nem azt várom, hogy nagy gesztusokat tegyenek és ordibáljanak, hangsúlyozzanak egy-egy kifejezést, szeretem elhallgatni, mert megindító és szeretném azt az érzést átélni, amit Christine is ebben a pillanatban, anélkül, hogy a fülemhez kelljen kapnom. Fars hangot adott ki, amikor a kapucni levette a tető jelenetben... mivel beleakadt a hajába. Következő baki a temető jelenetben történt, amikor a Fantom bosszút esküszik a szerelmespár ellen, eleve a falat beborító borostyán lángba borul, most ezen a jelenségen túl, a tűzgolyót is kilőtte, amire előtte nem is volt szükség. A pirotechnika már előtte sem működött igazán, amikor még Christine és Raoul is a színpadon volt. Don Juan-ban viszont megérkezett a mélypont, vagyis, amikor konkrétan elfelejtette a szöveget. És igazán feltűnő volt, hogy a zenekari árokban ment a zene és ő csak folyton a "döntést" sürgette, kínos volt a zenei csönd, arcom elé kaptam a kezemet. Igaz volt már, hogy tévesztettek szöveget, de ott legalább mást írtak bele, itt viszont még az sem ment...
Szoknyám csúszik Elissa jelmez elcsuszott girlandok
Fonyó Barbara jelmezének girlandjai szét voltak csúszva. Az esztétikusan és szimmetriailag is szépen kidolgozott jelmez egyik oldal díszítése most furcsán lógott (lehet, rosszul illesztették vagy mert régen volt a színpadon és nem megfelelően gondozták az öltöztetők)
Szereplőkről
Sasvári most nem volt teljesítménye csúcsán, de igyekezett, méltányolom a munkáját, energiáit, és bizakodom benne, hogy következő alkalommal jobban teljesít, mégis a csók jelentnél mindig meg tud mosolyogtatni.
Fonyó Barbara bárkivel összetehetik, ragyogóan végzi a rábízott szerepet, ő a nagy Christine, termetében, de játékban és hangban is!
Solti Ádám elsiette a szövegét, nem volt rossz, de láttam már jobb formában. A tinédzserek nagy kedvence. Jó vétel volt az igazgató részéről.
Rozsos István egy öreg úr, és nem hoz sok újat a darabba, még az elején a Hannibál jelenetben próbálkozott a szerepével, hogy milyen nehéz olasz létére az operát elénekelni a szövege miatt (!), illetve vicces kinézetével (amikor leveszi a parókát és egy masnival van rögzítve a fejéhez a műszakáll) és gúnyos megjegyzésével, ami az új igazgatóknak szólt, próbált kitűnni. Nem igazán szeretem őt Piangi-ként.
Sáfár Mónika magához képest halvány volt. Régen a Don Juan próbán lehetett nagyokat nevetni, most nem jött össze.
Galbenisz Tomasz és Szerednyei Béla: végre együtt volt az eredeti páros, örültem nekik és imádom, amikor balettozni próbálnak a közönség előtt... :)
Bajza Viktória megint tetszett, szeretném, ha ő lehetne a kedvenc balettmesternőm.
Lóránt Enikő - nem tudom, hogy mi történhetett a váltótársával, Kuthy Patríciával (illetve Magyar Bálint sincs mostani szériában a kiírások alapján), de Enikő nem táncol, pedig Meg Giry-nek nem ártana...
Lőte (imádom igazgató figurájában, most inkább szórakozott, sőt egyenesen boldog volt, hogy végre ott hagyhatta a színházat szerepe szerint :D), Barabás Kiss, Pusztaszeri, Bognár mindig jók. Ők az állandó, stabil emberek, akik kellenek, mint mellékszereplők.
És most pár szóban beszéljünk az Újdonságokról is!
- Nyitány: a csillár felmegy, lilába borul a háttér, a színpad
- Gondolj rám: új taktusokat tettek bele, kicsit beújítva a dallamba
- Gondolj rám után: Madame Giry megdicséri a lányt, mindezt úgy, hogy magához húzza és sejtelmesen a fülébe súgja
- Tükör: A Fantom magához szorítja Christine-t miután sikeresen rávette, hogy átkeljen a tükrön
- Éj zenéje: Christine látja a bábuk csókváltását és nem ájul el rögtön, hanem a Fantomhoz elé lép, majd előtte esik össze
- Il Muto: rossz megvilágítás, Meg Giry sötétben mondja a szövegét
- Tető: Sasvári szenved a tetőn, inkább fogta a fejét és keservesen sírt, féltem hogy leesik, mivel nem kapaszkodott a korlátban
- Don Juan: hárfás dallamvilágban a lánykérés
- Temető: Fonyó kiemelkedő, a közönség szerette előadását ("Bravó"-val jutalmazták)
- Mindenki nagy kedvenccé vált miután az igazgató megjelent a színen. Felköszöntöttek Sasit es a Csengerit is. Mindig belenyúlok a tutiba.
IMÁDOM!
Ez most a végszó (jelenleg...)!
IMÁDOM!
