A következő címkéjű bejegyzések mutatása: non replika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: non replika. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 13., csütörtök

A Madách színház megint tévedett - ízlésváltozás? Beszámoló az Aranyoskámról

 "A szerepem igazságát keresem!"

 


Insta bejegyzésem az estről: 

2023.07.07. Este 19.00, Madáchban. Előzetesen a közlekedést felmerve jól döntöttem, hogy metrózom, 4-6ossal volt valami gond. Színházban rádöbbentem, h volt szereplőváltozás, aminek örültem is meg nem is (Minicici vagyis Balla Esztert is megnéztem volna Sandy karaktereben), Wégner Juditnak pedig nagyon örültem, rövid idő alatt betanult, beugró volt Peller Anna helyere. Ő igazi Madáchos. 🥰 

A történet kicsit meg lett változtatva (akár a storyt nézzük, vagy egy-egy karaktert vagy a timeline-t), a főszereplő a szerepeinek igazságát kutatja, de nem olyan hatasú/hangsúlyú a Dorothy, mint a filmben volt, mivel 1 nappal előtte azt is megnéztem, tudjam összehasonlítani. :) Könnyed, tényleg egy nyár esti, szuper, nevettető darab.😄 Jó volt, csak iszonyat hosszú az a 2 óra 50 perc. 😅 

Sánta Laci nőként jól nézett ki, le a kalappal, viszont nem mindig volt az a hangja vékony és nőies 🤭 férfiként csodálatosan kitartotta a hangokat, kristálytiszta volt. Wow. Wégner Judit kellemes látvány és szép hang. Örülök, hogy részese lehettem a sikerének (legbelül szorítottam érte). Posta Victor kapta a táncmozdulatok látványos bemutatásáról szóló rövid "összefoglalót", az elmutogatásért és az elhadarásért taps járt. Amúgy meg ő volt a görény rendező, aki Julie-ra nyomult...🤭 Csiszár István még akit kiemelek, bravúros, h a filmbeli karakterhez képest megfiatalították, agyilag leegyszerűsítették, ezektől a spontán vetkőzésektől mindenki szétröhögte magát. Molnár Gyöngyi, még róla is írják, őt is megidéztem délelőtt, mert láttam rajta a lelkesedést. Egy kész katasztrófa volt a színpadon, ami a karakter alapkövetelménye, a nő egy energiabomba, és hihetetlen milyen hosszú szöveget kellett megtanulnia... a szereposztás nagyon tetszett. 

Szívesen megnézném Serbivel is. Nos,ha a széria így folytatódik, a 100dik alkalom rohamtempóval meg fog érkezni...csak győzzük kivárni. 😁 #aranyoskam #nonreplika #aszerepigazsaga #komedia #musical #madachszinhaz #santalaszlo #wegnerjudit #molnargyongyi #ficzaistvan #csiszaristvan #postavictor #juliaesabamulatosdajka

 

Sánta Laci, ahogy a különféle castingokra készül


Innen az összeszedettebb koncepció

A filmet egy nappal az előadás előtt néztem meg (1982-es, Dustin Hoffman-nal a főszerepben). Pár jelenetét átdolgozta a Family Guy c. sorozat is. 

 

Lássuk a különbségeket (szereplők által demonstrálva):

Michael/Dorothy karaktere: a darabban, a színész a szerepének igazságát keresi és nehéz vele az együttműködés, mindig eltér (pl. New York-ról szóló koreográfiában nem hajlandó azt csinálni, amit a többiek), emiatt ki is rúgja a rendező az aktuális darabból. Ugyanezzel a személlyel a későbbiekben ismét dolgozni kezd, csak már nőként...és a rendezőnek feltűnik, hogy valami nem stimmel Dorothy-val... a filmben, szintén a karakterének az értelmét akarja kidomborítani és folyton alakítgatja a szerepét, ezért nem szeretnek vele együtt dolgozni. Ugyanakkor Dorothy-t úgy találja ki, hogy az ügynöke leszúrja, hogy szerepet nem fog soha kapni a városban... ezzel szemben a darabban, vetélytársként jelenik meg Sandy oldalán, akit a casting-on leráznának, csak mindig félreérti, hogy a köszönöm, nem arra vonatkozott, hogy jó az, amit produkál, hanem, hogy távozhat... Szóüval, elvette a barátnője színpadi lehetőségét. Oh, igen, ez is egy fontos különbség: színházban színpadi darabot rendeznek és ahhoz zajlik a szereplőválogatás; a filmben egy sorozathoz castingolnak és mivel minden héten van új rész, ezért rajongók várják a színészeket. Mivel itt még csak főpróba volt, nem jön át a hatása, hogy Dorothy mivel változtatta meg a nők életét, látásmódját...Darab: Másrészt van egy baráti-szexpajtás kapcsolata a szintén színészi babérokra törő barátnőjével, Sandy-vel. A filmben hasonló a szituáció, de nem társfüggő Sandy alakja és nem jön össze a lakótárs baráttal, mint a darabban.Sánta Laci vitte előre az előadást, folytonos színpadi jelenléttel kell léteznie, sűrűn átvedleni nőből férfiba, férfiból nővé, ami vicces helyzeteket teremt. Igaz ez főként Sandy látogatásaira... Michael elsőre a kávézóban mutatkozik be Dorothy-ként lakótársának, aki ott dolgozik, a filmben az ügynökének mutatkozik meg először női alakjában.

Julie (színésznő): A drab sajátos értelmezést ad, és mivel Wégner Judit alakította, szeretnivaló volt az egész karaktere, mint ha a bocsánat! pedig szeretem, a "debella" Peller Anna lett volna... a törékeny, gyengéd nő szerepében ezek után, nehezen tudom elképzelni... Judit tökéletes "pótlék" volt és remélem az igazgató átgondolja, hogy ne csak pótszereplőként válassza, hanem tényleges első vagy második szereposztásnak, mert nagyon jól állt neki a karakter! A változtatás a filmhez képest: nincs gyermeke, csak egy régi kapcsolatáról tud mesélni, ami azért ért véget, mert a férfivel különböző utakon jártak, nem volt összeegyeztethető, amit szerettek volna az élettől (a férfi családot akart, a nő karriert, később Julie elmeséli, hogy a férfi álma teljesült), és persze Dorothy-nak, mint "bizalmas barátnőnek" elkotyogja, mire vágyik egy kapcsolatban...ez rosszul sül el... (filmben: egy buliba mennek és ott Michael forrón kinyilvánítja szándékait, amiért Julie az arcába önti az italát; ugyanez történik a színdarabban is, csak más körítésben, Julie mellékesként egy bárban énekel, és itt próbál szerencsét Michael, amikor már túl személyes vizekre evez, a nő arcon önti) érdekesség, hogy simán belemenne az első felvonás végén elcsattant csókot követően egy leszbikus kapcsolatba... ami meglepő fordulat volt mind Michael, mind a nézők számára... :) Nem jár a rendezővel, ám kénytelen elviselni gusztustalan udvarlási szándékait, hogy a későbbiekben több szerephez jusson... A darab végén, Michael-lal egy padon összeülnek és megbeszélik a dolgokat, ez a lezárása színdarabnak. 


Wégner Judit, hatalmas beugrása július elején

Rita (a darab producere): A karakter kicsit többletet kapott a filmbelihez képest, fenyegeti a rendezőt, hogy ha nem lesz minden úgy, ahogy ő akarja, akkor amaz elfelejtheti a fizetését, erre a rendező természetesen, mindenben, még ha nem tetszik neki, de minden ötletre igent mond... Az egyik fő jelenete, amikor fizetésemelést és szerződés meghosszabbítást ajánl Dorothy-nak a második felvonás vége felé. Amúgy a casting-on jelen van, és minden ötletnek helyet ad, amit Dorothy kitalál, mert szerinte kreatív és új színt hoz a színházi világba a "nő".

Ron (a darabok rendezője, koreográfusa): boldog voltam, amikor a Madách oldalán, a kiírásban Posta Victor nevét láttam, eléggé leharcolt feje van a darabban, mint rendező. A figurájához köthető, hogy nem csak rendez, de a látványos és a "szakmai" megnevezésekkel tarkított egyes tánclépéseket is ő mutatja be a "tehetségtelen" hivatásosoknak... :) A rendező nem kedveli Dorothy-t, előtte pedig Michael-t rúgta ki az előadásából, mert az, mindig változtatni akart valamit, ezt megelégelte és kidobta a társulatból. A karakter viszonylag negatívnak mondható, nem az a tipikus főgonosz, de mégsem szimpatizálunk vele, arrogáns, fontoskodó, türelmetlen és Julie-t illetően tett nyomulós viselkedése miatt se lehet a kedvencünk. Azért egy Magyar Attila performanszra kíváncsi lennék, mindenesetre a kis lelkemnek jól esett látnom a szeretett színészemet.

 

Ron és Rita vagyis Posta Victor és Sáfár Mónika

Jeff (Michael barátja és szobatársa, az új előadás írója): az életből meríti ötleteit a saját előadásához, aminek a bemutatóját közösen tervezi Michael-lal. Viszont az összeget a barátja teremti elő Dorothy alakjában. Jeff, egy ápolatlan, holdkórosnak hat a darabban, persze a kevésbé vonzó külcsi mögött értelmes belső rejtőzködik, ami olykor-olykor frappáns módon megjelenik szóbeli frázisokban, mondatokban, amit barátjához vagy annak ideges "volt" barátnőjéhez intéz... az vicc, hogy míg a filmben nincs közük egymáshoz, úgy a darab végén egymásba habarodik Sandy, a dinka, aki szerelemtől átfütött éjszaka mámorán át látja a világot, és teljesebbnek érzi magát, hogy Jeff-fel kapcsolatba bonyolódott...Nem kell megváltoztatni a szőke herceget... Jeff-nek mutatkozik be először Dorothy-ként Michael a kávézóban. A barát rosszalja a főszereplő viselkedését és "nemváltását", de ahogy, úgy támogatja. A filmben plakáton megjelenik a Jeff által írt darab címe és szereplői (Michael és Sandy), míg a darabban csak max. említést tesznek róla, vagy még annyit sem, hogy mi lesz végül a jövendőbeli előadással? Tipikus amerikai pofát jelenített meg a küllemével, ha nem szólalt volna meg maygarul, simán amerikai színésznek is elmehetne Ficza István.

 

Ficza István és Serbán Attila

Sandy (a hibbant, volt barátnő): ugyan a filmben is eléggé szeszélyes és kontrollálatlan karakter, a darabban még jobban bemutatásra került zilált lelkivilága és őrűlt énje. Mindkettőben találtam szeretnivalóságot, és nem is tudok dönteni, melyik a jobb Sandy alakítás. Maradjunk annyiban, hogy mindkét helyen kihozták a maximumot belőle. A filmben: nehezen éli meg, ha szakítanak vele, neki tudnia kell, hogy számíthat-e holnap a másik félre? Nyivákolós, de talán kevésbé hisztis és őrült, mint a színdarabbeli, aki folyton pörög, egyik pillanatban siránkozik, hogy nincs kapcsolata, nincs lakása, nincs állása, következő pillanatban ezt még tetézni tudja valamivel... társfüggő, és folyton Michael nyakára jár... előzetesen Balla Eszter volt kikiáltva, mint előadó, de végül Molnár Gyöngyit láthattam a színpadon, aki nagyon meggyőzően alakított, és totál elmebajos volt (tetszett egyébként, hogy lelkesedik a figuráért az egyik madáchos jelmezes próba összeállításában nyilatkozott róla). Sok szöveget kellett egyébként megtanulnia, a saját dalánál, és azt szinte reppelve/hadarva elmondani. Le a kalappal mindkét alakító előtt.


Molnár Gyöngyi, a hisztérika

Max (a jó testű, de tehetségtelen színész): a leginkább átalakított karakter, az mindenképpen ez a figura, Max, filmben a John nevet viseli, éltes korú és minden nőt szeret megcsókolni, legyen akár hány éves, és gyakran nem tanulja meg a szerepei szövegét... ezzel szemben Max fiatal adonisz, aki bombasztikus testét tárja fel a közönség előtt, szöveget ő is nehezen tanul. Az erőszakos jelenet nem fajul botrányossá, de itt is a filmhez hasonlóan végződik, mégpedig Jeff érkezik haza és menti meg a főhőst. A darabban-filmben Dorothy-ba beleszeret a pancser színész, és szerenádot ad, amíg végre nem sikerül felkönyörögnie magát a "nőhöz". A filmben a szomszédok nem szólnak ki az ablakon, hogy álljon már le, a darabban többször történik kiszólás, hogy ugyan fejezze már be, mert mások aludni szeretnének. A darabbeli Max a testének mutogatása mellett, a rendező minden intését igyekszik betartani, kezdetben érthetetlen számára a változás, amit Dorothy és Julie talál ki, mégpedig az, hogy a dajkába legyen szerelmes Rudolf, Rómeó testvére (fontos megjegyezni: a darabban a Rómeó és Júliát akarják bemutatni, hatalmas, korabeli jelmezekben, de ezt formálja át Dorothy, javaslata szerint a 20-as évekbeli olasz divat szerint kellene felöltöztetni a karaktereket, a férfi lelép a feléledt Júlia helyett a Dajkával, és egy rolleren a színpadról érkeznek, majd a másik oldalon eltűnnek...). Max-ot Csiszár István alakította, vicces volt, ahogy mindig a felső testét megvillantotta, az inget megtépve, hogy a testét közszemlére tegye. A Dorothy iránti szerelmét a testére tetovált arcmással mutatta meg (amikor persze a végén kiderült, hogy férfi az áhított nő, azt mondta: újratervezés és elkezdte sikálni a hasát...).

 

Stan (Michael ügynöke): A filmbeli szövegét követi, a paradicsom hasonlat például, és, hogy soha senki nem akar Michael-lal együtt dolgozni, mert elviselhetetlen a változtatás-mániája... a filmben hozzá megy először a főszereplő, hogy megmutassa női énjét, viszont a darabban, csak a 2. felvonásban derül ki, hogy kettős életet él Michael, és, hogy a Dorothy miatt mondott le a nagy sikerű darabról, amire eredetileg jelentkezett a főszereplő, és az ügynöke is azért jött a lakására, hogy közölje, sikerült elintézni, hogy az áhított szerepet megkapta. Michael visszautasítja, ezért az ügynöke most komolyan kirúgja, nem képviseli őt továbbiakban. Kimegy az ajtón, de még visszajön, hogy mondjon valamit, és ekkor bukik le Michael, Dorothy-ként (a jelenet azért érdekes, mert az ügynök éles eszét dicséri vagy felismerő-képességét, ugyanis egyből levágja, hogy a két személy egy és ugyanaz...) Galbenisz Tomasz a szerepben, mint mindig, most is nagyon jó volt. Kis szerep, de lényeges karakter, aki a főszerep művészi pályáját egyengeti.

 

Serbán Attila és az ügynök szerepében, Galbenisz Tomasz

Jelenetek, amik át lettek dolgozva: Mivel az előadás non replika, kicsit módosították itt-ott a történetben, olykor ez a karakterre vagy a történésekre vonatkozott.

Díszlet: egyszerű, mert gyorsan lehet változtatni, kivetítve a hátteret az egyszerű falra. Semmi különlegesség nem volt benne. 

Egy jelenetet azért kiemelnék, amikor Michael felmegy egy lépcsősoron, amit gyakran használnak a reptéren, és onnan leereszkedik a zsinórpadlásról leengedett kötéllel. 


 

Jelmez: mai, hétköznapi - illetve a Rómeó és Júlia jelmezei kissé orbitális nagyságúak, veronai viselet, az korabeli, csak nagyon eltúlzott számomra, illetve a módosított darabnak a jelmezei 1920-30-as évekbeli olasz divatot jeleníti meg. 

A történet korban elhelyezése: mai, hétköznapjaink szintén, beleszőve a közösségi médiákat (pl. a bájgúnároknak van egy saját platformja, ahol mutogathatják magukat mint Max teszi ezt a színpadon - Instagram)

Intermezzo: mellékhelységbe mentem szünetben, kezet mosni, és fültanúja voltam két hölgy beszélgetésének, egyikük megjegyezte, hogy nem emlékszik a filmre, de a darab tetszik neki.

Összegzés: Első körben azt mondanám, hogy nyári esti kikapcsolódás, a darab fantasztikus humorral van fűszerezve, rendkívül szórakoztató, de semmi mondanivalója nincs (sajnos, nem úgy, mint a filmnek), hacsak annyi nem, hogy kövesd az álmaid, és ne félj akár nemet váltani, hogy elérd őket... Sajnos, amit vártam, nem jött be, nincs dallamtapadós zenéje, ami nekem egy darabnál, ha zenés - musicalről - van szó, egyszerűen szükségem van rá, hogy még a zenéjével is megfogjon, amit az Aranyoskám nem ért el. "Elbologattam", de az nem ugyanaz, mint amikor a szöveg is megmarad a dallammal a fejben. Szóval, érdemes megnézni 1x mindenképpen.

 ---

A képek a Madách színház tulajdonát képezik.

2018. november 29., csütörtök

Norvég Fantom a román alapján, de jobban kivitelezve



Eléggé régen írtam, bevallom... Remélem azért kicsit hiányoztam. Ezúttal pár részletet osztanék meg, amit a YOUTUBE-on találtam, a norvég fantomról. Az új non replika a román változatot követi, viszont jelmezügyileg feljavított darabokat láthatunk, többek között Christine Elissa jelmeze, Aminta viselete vagy csak a hálóköntösre is érdemes oda figyelni.

“Nattens musikk”, (Éj zenéje) Espen Grjotheim és Astrid Giske szereplésével


Az egyik legjobban megragadott jelenet szerintem, ötletességet tekintve. Christine az Éj zenéje kottáját kapja kézbe a Fantomtól. Nekem ez nagyon tetszik. 


A főcím dal alatt jobbára egy csigalépcsősoron mennek le a szereplők, nincsenek dublőrök. A csónak jelenet az ária résznél teljesedik ki.

A Maszkabál jelenetéből részletek


Christine-t három figura veszi körbe, ő áll a körben a dal kezdetén.

A trailer vagyis a kedvcsináló


A hivatalos honlap: https://www.folketeateret.no/program/the-phantom-of-the-opera/forestillinger

A szereposztás


2015-ben debütált a bukaresti előadás, ami gigantikus díszletekkel dolgozott, igénytelenebb volt a jelmzek kivitelezése. Ez utóbbi hiányosságot javította fel a norvég darab, ami ugyanazon alkotókkal dolgozta ki az új produkciót, ugyanakkor más kivitelezőknek hála más lett a darab csomagolása. Norvég nyelven hangoznak fel a slágerek, a bemutató 2018 szeptember 7-én tartották a Folketeateret -ben, Osló-ban. Sok új koncepciónak köszönhetően új színt vittek a darabba, szebb lett a korábbihoz képest a főcímdal jelenete, igényesebb az Elissa jelmez, ráadásul a Primadonna kap külön tapscunamit, mintha "megdolgozott volna érte a Primadonna dalt követően".



2017. november 2., csütörtök

Szezonnyitás - Szülinap ünneplés - Egy újabb emlékezetes este a hazai Az Operaház Fantomja történetében



Időpont: 2017. október 19. 19.00
Helyszín: Madách Színház (Erzsébet krt. 29-33.)

Nem igazán szokásom az első, szezonnyitó előadásokra elmenni, a gárdának ekkor még be kell melegednie a darabba, viszont előfordul, hogy premierekre elmegyek. Tudjátok, a két "típus" közös vonásokat mutat, abban, hogy ilyenkor előszoktak fordulni gikszerek (pl. szövegtévesztés, díszlet mozgatási problémák, hangbeállás), a felújító próbát követő első előadások illetve a premierek felett lóg Demoklész kardja, e két alkalom eléggé hasonló...

Minden alkalommal előfordulhatnak bakik, amelyek látványosak, vagy kevésbé észrevehetők. De a legnagyobb esély arra, hogy probléma adódik előadás közben az a bemutató és a felújítást követő első alkalom. Most először vágtam bele a dologba, ugyanakkor a szereposztás is vonzott, hiszen Fantomként Sasvári Sándort, Christine szerepében Fonyó Barbarát és a vikomt karakterébe Solti Ádámot várhattam. Pótszékes jeggyel mentem, sikerült szerezni, egészen jó látási viszonyokat is kaptam, annak ellenére, hogy ezen a helyen sokszor a lámpák zavaró tényezők a kilátásban... A közönség összetétele - életemben nem találkoztam ilyennek - is különcre sikeredett: a pótszékek második sorában németek foglaltak helyet, akik teljes mértékben elfoglalták a nekik járó teret..., hangosan beszélő angol nyelvezetű külföldiek nagy szeretettel fényképezték a karzatra helyezett, a Madách színház által kiadott szórólapokat. Érdeklődőek voltak, egyik oldalamon ficánkoló (a szünet és a darab befejezése után) kislányok, akik azt hiszik magukról, hogy jól néznek ki és nőiesek 12 évesen... gondoljunk ruhadarabokra...hmm...késtek, de még időben érkezett egy plasztikázott anyuka a borzalmasan kifestett lányával, akik a másik oldalamon foglaltak helyet. Meg kell mondjam kedves Olvasóim, életemben nem találkoztam még ilyesmivel!!!! Ez utóbbi két nő közül az idősebbik, zörgős zacskóval és chips-szel készült fel, amit a Primadonna számtól kezdve majszolgatott...ott tartottam, hogy rászólok, végül csak befejezte...de azért ez mindennek a teteje...mivel előtte arról hadovált a kedves rokonának, hogy egy másik ismerősük mennyire nem ismeri az illemet a színházban...szerintem ő sem... kész volt a nő...de volt benne annyi lélek, hogy meghatódjon a temető jeleneten, láttam, hogy elmorzsol pár könnycseppet....

A boldogság költözik a szívembe, amikor a Madáchba beülök és megnézem, vagyis átélem a Fantomot. Olyan energialöketet, érzelmi hullámvasutat élek át, amit eleddig egy darab sem tudott átnyújtani nekem. Nem hiába szidtam Webbert a nyitány alatt: Hogy a bánatba sikerült megkomponálnia ezt az előadást? Ezt a muzsikát??? Hogy??? Kérdem hogy??? 

A pótszékem megszerzése után nagy vidáman sétáltam vissza a munkahelyemre, és a trolibusz megállójában összetalálkozott a tekintetünk az éppen arra járó Krassy Renátával, aki Christine egyik megformálója és akit sajnos valószínüleg idén nem fogok tudni megnézni. Annyi azért jár neki, hogy januárban ő, Posta Victor és Solti Ádám nagyszerű hármast alkottak és bekerültek a kedvenceim közé. Élmények januárból itt: http://phantomvizio.blogspot.com/2017/02/az-operahaz-fantomja-magyar-modra.html és nem számítottam arra sem, hogy civilként Csengeri Attilával is találkozom (bár ezt nem neveznénk találkozásnak, amikor ő lent volt a színpadon, én meg fent, a nézőtér emeleti részén). A csodálatos előadás ezt megcsinálta, elhozta nekem. Ugyanis a tapsrendet - mondom én, van hozzá érzékem, hogy úgy nyúlok bele a tutiba! - váratlanul az igazgató, Szirtes Tamás szakította félbe, aki halkan megjegyezte - ne haragudjunk, amiért az ő fülüknek oly kedves zenét a tapsvihart megzavarja - de az előadáson ünnepi köszöntést szeretnének mondani, két igen fiatal művészüknek, első körben a jelen címszereplőjének, Sasvári Sándornak, aki 60. születése napját ünnepli, míg Csengeri Attila betöltötte 50. életévét. Felállva tapsoltunk Sasinak, (kapott egy különleges virágcsokrot, amibe a maszkot is belefoglalták és egy szál gyönyörű vörös rózsát, illetve egy üveg bort kapott) és ekkor még nem tudtuk, hogy Attila is jelen van, majd az igazgató behívta, így már két remekbe szabott művészt ünnepelhettünk. Egy napon születtek és mindketten a Fantomot alakítják. Nagy boldogság volt a színházban!

Sasvári Sándor és Csengeri Attila - elragadó képek egyike
Íme a Madách közleménye: 
"Az Operaház Fantomja idei első előadása különleges módon zárult: két címszereplőt - Sasvári Sándort és Csengeri Attilát is kerek születésnapjukon köszönthettünk."

Galériák:

Az ünneplést megelőzően pedig volt egy előadás, amit szépen most górcső alá veszek. :)

Nehéz volt mindent észben tartani, de igyekeztem, minden újdonságot és a bakikat is feljegyezni.


Bakik: 

Hangi csuszások: Solti túl gyorsan mondja a szöveget a tető jelenetnél, Sasvári néhol érthetetlen szövegileg, fars hangot fogott a "Bravissimi"-nél elvágta magát - a Fantom jelenléte ekkor tudatosul a nézőkben, és ezt meg kell alapozni. Erre gyenge hangon énekelt...ami nem igazán illendő egy Zene angyalához

A csillár zuhanásának késleltetése - valami nem volt készen időben, ezért és a zenekarnak még egyszer kellett a taktust játszani, amit ekkor szokott (ráadást) - de ettől függetlenül ismét nagyot ijedtem ültemben

Sasvári bakizott a legtöbbet így nem véletlen sokszor látjátok a nevét, ugyanakkor ő volt az ünnepelt a darab végén, illetve az a bizonyos utolsó 12 perc, megint bravúrosra sikeredett, így, hogy gyenge is volt, nem tudok rá haragudni. Miért is tenném? Mindenkinek megvannak a maga mélységei és magasságai. És láttam én őt már úgy énekelni, hogy a plafon is leeshetett volna. Tényleg fantsztikus és megujuló színész, de most nem volt kitűnő. Tőlem mindig kap új esélyt, szóval legközelebb jobb lesz. No, lássuk is tovább a hibáit: első körben a Bravissimi volt hibádzó, majd az Éj zenéjénél nem énekelte ki a hangot, előbb fejezte be. Ugyanez elmondható az utolsó ének esetében. Hozzá kell tennem, utálom a lágy dallamban a hirtelen, indulatos"-nak (számomra) ható felkiáltásokat. Egyszerűen idegesítenek, mivel egy kellemes, andalító dallamról van szó, nem azt várom, hogy nagy gesztusokat tegyenek és ordibáljanak, hangsúlyozzanak egy-egy kifejezést, szeretem elhallgatni, mert megindító és szeretném azt az érzést átélni, amit Christine is ebben a pillanatban, anélkül, hogy a fülemhez kelljen kapnom. Fars hangot adott ki, amikor a kapucni levette a tető jelenetben... mivel beleakadt a hajába. Következő baki a temető jelenetben történt, amikor a Fantom bosszút esküszik a szerelmespár ellen, eleve a falat beborító borostyán lángba borul, most ezen a jelenségen túl, a tűzgolyót is kilőtte, amire előtte nem is volt szükség. A pirotechnika már előtte sem működött igazán, amikor még Christine és Raoul is a színpadon volt. Don Juan-ban viszont megérkezett a mélypont, vagyis, amikor konkrétan elfelejtette a szöveget. És igazán feltűnő volt, hogy a zenekari árokban ment a zene és ő csak folyton a "döntést" sürgette, kínos volt a zenei csönd, arcom elé kaptam a kezemet. Igaz volt már, hogy tévesztettek szöveget, de ott legalább mást írtak bele, itt viszont még az sem ment... 

Szoknyám csúszik Elissa jelmez elcsuszott girlandok
Fonyó Barbara jelmezének girlandjai szét voltak csúszva. Az esztétikusan és szimmetriailag is szépen kidolgozott jelmez egyik oldal díszítése most furcsán lógott (lehet, rosszul illesztették vagy mert régen volt a színpadon és nem megfelelően gondozták az öltöztetők) 


Szereplőkről

Sasvári most nem volt teljesítménye csúcsán, de igyekezett, méltányolom a munkáját, energiáit, és bizakodom benne, hogy következő alkalommal jobban teljesít, mégis a csók jelentnél mindig meg tud mosolyogtatni. 

Fonyó Barbara bárkivel összetehetik, ragyogóan végzi a rábízott szerepet, ő a nagy Christine, termetében, de játékban és hangban is!

Solti Ádám elsiette a szövegét, nem volt rossz, de láttam már jobb formában. A tinédzserek nagy kedvence. Jó vétel volt az igazgató részéről.

Rozsos István egy öreg úr, és nem hoz sok újat a darabba, még az elején a Hannibál jelenetben próbálkozott a szerepével, hogy milyen nehéz olasz létére az operát elénekelni a szövege miatt (!), illetve vicces kinézetével (amikor leveszi a parókát és egy masnival van rögzítve a fejéhez a műszakáll) és gúnyos megjegyzésével, ami az új igazgatóknak szólt, próbált kitűnni. Nem igazán szeretem őt Piangi-ként.

Sáfár Mónika magához képest halvány volt. Régen a Don Juan próbán lehetett nagyokat nevetni, most nem jött össze.

Galbenisz Tomasz és Szerednyei Béla: végre együtt volt az eredeti páros, örültem nekik és imádom, amikor balettozni próbálnak a közönség előtt... :) 

Bajza Viktória megint tetszett, szeretném, ha ő lehetne a kedvenc balettmesternőm.

Lóránt Enikő - nem tudom, hogy mi történhetett a váltótársával, Kuthy Patríciával (illetve Magyar Bálint sincs mostani szériában a kiírások alapján), de Enikő nem táncol, pedig Meg Giry-nek nem ártana...

Lőte (imádom igazgató figurájában, most inkább szórakozott, sőt egyenesen boldog volt, hogy végre ott hagyhatta a színházat szerepe szerint :D), Barabás Kiss, Pusztaszeri, Bognár mindig jók. Ők az állandó, stabil emberek, akik kellenek, mint mellékszereplők. 


És most pár szóban beszéljünk az Újdonságokról is! 

  • Nyitány: a csillár felmegy, lilába borul a háttér, a színpad
  • Gondolj rám: új taktusokat tettek bele, kicsit beújítva a dallamba
  • Gondolj rám után: Madame Giry megdicséri a lányt, mindezt úgy, hogy magához húzza és sejtelmesen a fülébe súgja
  • Tükör: A Fantom magához szorítja Christine-t miután sikeresen rávette, hogy átkeljen a tükrön
  • Éj zenéje: Christine látja a bábuk csókváltását és nem ájul el rögtön, hanem a Fantomhoz elé lép, majd előtte esik össze
  • Il Muto: rossz megvilágítás, Meg Giry sötétben mondja a szövegét
  • Tető: Sasvári szenved a tetőn, inkább fogta a fejét és keservesen sírt, féltem hogy leesik, mivel nem kapaszkodott a korlátban
  • Don Juan: hárfás dallamvilágban a lánykérés
  • Temető: Fonyó kiemelkedő, a közönség szerette előadását ("Bravó"-val jutalmazták)
  • Mindenki nagy kedvenccé vált miután az igazgató megjelent a színen. Felköszöntöttek Sasit es a Csengerit is. Mindig belenyúlok a tutiba. 

IMÁDOM! 
Ez most a végszó (jelenleg...)! 
IMÁDOM!

2017. október 28., szombat

Hát, szerelmes a fiatal úr??? - avagy a NAGY HÁRMAS ismét színre lép

Időpont: 2017. október 27. 19.00
Helyszín: Madách Színház (Erzsébet krt. 29-33.)
Az Operaház Fantomja - A Nagy hármas!!!!!


Ismét színház. Ismét Fantom. Rettenetes nagy esőzés a teátrum környékén, igazán féltettem az esti szereplőgárdát, hiszen ha az Ég szakad, az bizony valami rosszat jelent... de szerencsére az aggodalmam alaptalan volt.


Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy immáron 2. alkalommal nézhettem meg az oly régóta kívánt csapatot! 2006 április 2-án láttam életemben először a magyar non replika Fantomot, a főbb szerepeket Posta Victor - Fonyó Barbara - Homonnay Zsolt alakították. Őket nevezem a nagy hármasnak, hiszen, amióta megy a darab voltak új és régi arcok, akik aztán kiléptek (pl. Miller Zoltán vagy Nagy Sándor, de mást is lehetne említeni), de az én triászom mindeddig nem változott. Az én boldogságom akkor nagy, ha az első szereplőgárdámmal látom az előadást, hiszen az ő munkájuknak köszönhetem a Fantom iránti elkötelezett szeretetemet, ezért is különleges helyet foglalnak el a szívemben, még ha nem is ők a legjobbak. Ám, engem ez nem érdekel, mert mindig találok érdekességet, szívszorító pillanatokat, amit kizárólag velük élhetek át. És azért, az első - mindig az első marad! Idén már második alkalommal láthattam a gárdámat, ami roppant ritkaságnak számít, hiszen az elmúlt kb. 3 év alatt egyszer sem jöttek ők össze. Szóval nagy öröm volt számomra, hogy együtt voltak és velük élhettem át a történéseket.

Előzményekről
Napokban a Madách vendégkönyvében volt egy igen csúnya bejegyzés egy bizonyos Fantomról, aki nem jeleskedett, október 22-én. Idézem: "Nagy várakozással mentünk az október 22-i 15 óràs Fantom előadàsra, és csalódottan távoztunk. Úgy éreztük - négyen is, hogy a Fantom éneklése mélyen alulmúlja az Önöktől elvárt szintet." (Bolza Ilona).

Szóval, aki ezek után eléggé bátor, az bizony nagyon elkötelezett lehet a színész iránt... Márpedig ha pontosabban végiggondoljuk, sajnos időnként még a legjobbakkal is előfordul, hogy rosszul alakítják a szerepüket. Csengeri Attila, aki nem hivatalosan, de a legjobb Fantomnak van kikiáltva, szintén megélt rosszabb napokat, volt egy Raoul is Bot Gábor személyében, aki csak sodródott az árral, alakítása semmilyen volt, és a szünetben ha csak a kis balerinát emelik ki, mint nagyon jó szereplők, akkor el kell gondolkodni, hogy nem állja meg a helyét az adott előadás... Nekem ebben volt részem, pár évvel ezelőtt, úgy ahogy a fentebb írt hölgy véleménye, de el kell gondolkodnunk, hogy lehetnek belső viharok, amiket hiába próbál, de még a legjobb színész sem tud feldolgozni és ez kivetítődik a karakterre, a történetre, és a történetben szereplő társakra is. Ilyenkor a darab nincs egyben, hiába vannak nagy nevek a színpadon, nem az igazi. Tehát, lényegében előfordulhatnak olyan napok, amikor a színészek nincsenek csúcsformában, rosszul alakítanak, mind játék, mind hangi előadásmódjuk nem áll összefüggésben a korábban látott vagy hallott véleményekkel... ilyenkor persze csalódunk, de esélyt kell adni, mert nem csak a színészek vannak az előadásban. A zene! A díszlet! A szereplők, akik megérintettek bennünket. Úgyhogy teljes mértékben megértem azt, akinek mély csalódást okoznak, és a katartikus élményt nem kapják meg, pedig fizettek érte! De a színészek is emberek, nem működnek gépszerűen. Erről csak ennyit szerettem volna kifejteni. Nekem erre egyébként ha a Fantomot nézem, a legjobb példa a Csengeri - Fonyó - Bot trió, akik gyengék voltak, még a legkisebbek is azt mondták, hogy nem jók, aztán 1 évvel később, végre ők is beértek és jobbak voltak. Esélyt kell adnunk, vagy ha nem, érdemes más gárdával is megnézni. Már van pár kedvencem a nagy triászomon kívül. :) 



Az előadás előtti percekről
A színházban meglátszódott a kulturális szakadék egyes nézők között. Legnagyobb örömömre a pótszékem most a legjobb helyre szólt, így azért sokkal jobban láttam. A sorban, kissé beljebb helyezkedett el egy idősebb házaspár, akikről picit később kiderült, hogy Svédországból jöttek, pár napig tartózkodnak Magyarországon, konkrétan ez volt az utolsó estélyük hazánkban. Az idős pár is megbotránkozott azon a jeleneten, amikor is a mellettem helyet foglaló apuka és 6 év forma fia megjelentek. A fiú egy párnát vitt magával, hogy jobban láthassa a darabot (magasított ülés), de volt annyira "kulturált" és "jól nevelt", hogy a sorok között csúszkált koszos cipőjével, viseltes farmer nadrágjával... Második sorból leereszkedett, úgy, hogy közben a többi ülést érintette a cipőjével... mondtam neki, hogy gyere itt le, majd beengedlek...de semmit nem hallott meg, ahogy az apja is a süketet játszotta...végül nem oda ültek, én örültem neki. Az ilyen hülyékből már elegem van... A házaspárral összenéztünk ültünkben, és beszélgetésbe elegyedtünk. A hölgy nagyon beszédes volt, és kellemes társaság, mosolygósak. Két csajszi még az aulában elkapott, hogy fotót készítsek róluk, de ha egyszer nem voltak fotogének... :D többszöri megismétlésre végre elfogadták a képet. Én, de még a telefonjuk sem tudja átrendezni az arcukat... :D No, végre egy olyan estének néztem elébe, ahol nem történhet a  - közönség szempontjából semmi rossz. Úgyhogy eljött az imádkozás ideje...

A szereposztás



Az előadás alatt
Oh, roppantul imádkoztam, vágytam rá, hogy sikerüljön nekik, tudom, hogy az embereknek fenntartásuk van, mert nem a nagy Mahó Andrea vagy a nagy Csengeri Attila van a színpadon, akkor már nem is lehet örülni... és ne számítsunk semmi jóra, de ez nagyon szemét gondolkodás. Igenis mindenkinek meg kell adni az esélyt a bizonyításra! Sajnos, tény, hogy ketten a kedvenc triómból már kiöregedtek - Fonyó Barbara 44 éves, Homonnay Zsolt 45 éves és a Fantomom még csak most töltötte be a 40. életévét. A svéd hölgy meg is jegyezte, hogy idős a Christine-t alakító színésznő, de bravurós hanggal rendelkezik. Megelőlegeztem neki, hogy számíthat arra, hogy színészi játékban is igen erősen fog megmutatkozni a művésznő. Sok újdonságot sikerült észrevennem, és boldog vagyok, hogy megéljenezték őket, mert abszolút megérdemelték, a maguk módján nagyon szép, szívmelengetően különleges alakítást nyújtottak.



Posta Victor Fantomja
Hűha. Azt kell, hogy mondjam, akkor ismerszik meg a Fantom hangilag, amikor még nem látjuk a színpadon, csak halljuk a hangját, kissé fura volt, mintha megköpködte volna a mikrofont... vagy lehet rossz hasonlatot találtam... nem tudom, de érdekes volt a "Bravissima" kiejtése.  Életemben másodszorra élem át, hogy Ő, a zongoraművész Fantom nem lép a főcímdal ária részénél az orgonához, hogy játsszon rajta. Szerepe szerint ezt kellene tenniük a színészeknek. Régen azzal volt problémám, hogy mindig csak egy követeléssel állt elő Christine felé (Énekelj!), azóta rájött, hogy ez így unalmas és vérszegény, ezért kollégáihoz hasonlóan becsempészte az Énekelj nekem! mondatot, bár ezt nem hangoztatta sokszor. Nem baj, inkább ez - az orgonán nem játszom -, és hátulról sulykolom a lányt, hogy énekeljen, - megdöbbentő és szokatlan volt a látásmódjából. Amúgy már attól tartottam, háton csapja, vagy fejbe veri, a mozdulatai erre engedtek következtetni. Érdekes, hogy Victor megsimogatja Christine arcát, míg a másik két Fantom nem merészkedik ilyen vizekre, inkább az ária résznél, fogják a lány kinyújtott kezét, amíg el nem szakadnak egymástól. Úgy éreztem, hogy az Éj zenéjében ismét erősen belevilágítottak az arcába, és ezért nem volt túl kellemes énekelnie... A dallal kapcsolatban annyit jegyzenék meg, hogy szépen adta elő, nem volt probléma, nem voltak hirtelen kiszólalások, amiket úgy utálok, csak van egy magas hang, amit nem kéne hasznosítania, de ő ennél az elgondolásnál maradt... 

A maszk letépésekor Sasvárinál fedeztem fel "Mennybe vágyik. Szépségről mer álmodni" résznél a Fantom magához húzza és szorítja az énekesnőt. Posta ezzel szemben ugyan megszorítja, de el is engedi, sőt rögtön a földre zuhan, hogy még nekem is belefájdult a térdem...a koppanás véget. A sírása megindító. Nem tudom elviselni, hogy szenved. Teljesen elszomorít a látványa. És ez jó.


Posta nem brekeg az Il Muto jelentében, viszont meg kell említenem, hogy a dublőr Fantom nagyszerű munkát végzett aznap este: gyengéden nyújtotta kezét Christine felé, hogy magával vigye a csodálkozó lányt a katakombák rejtekére. Amikor visszatérnek a felszínre, és Madame Giry (Bencze Ilona), aki észleli az érkezésüket, rögtön a csapóajtó elé áll, nehogy Bouquet (a zsinórmester), - aki éppen kedvenc időtöltését a balerinák ijesztgetésével múlatja az idejét, - meglássa a Fantomot és Christine-t.  Az álarcos átadta a levelet, amit a művésznő rafináltan, mintha valóban a Fantom cinkosa lenne, a háta mögé csempészett...

Frappáns tetőtéri jelenetmegoldás
A legnagyobb meglepetés mégis a legváratlanabb pillanatban ért, méghozzá a tető jelenetnél. Mint tudjuk a Fantom az Apollo szoborcsoport talapzatánál bújik meg a szoborhoz hasonló színben pompázó köpenyben. (Szokásomhoz híven ez az első, amit megnézek a szemem elé táruló színpadképen.) Akkor jelenik meg előttünk igazán, amikor Christine-t nevén szólítja (ekkor veszi le a csuklyát is), mintegy visszhang, miután Raoul is megszólította a lányt. A hang ekkor is megvolt, de hosszabban nyújtotta el, igazán "szellemes" hatást nyújtva. Ezúttal Victor annyira beleolvadt a környezetébe, hogy folyton lesnem kellett, mikor fedi már fel magát! Egyszer a szerelmespárt figyeltem, egyszer őt. A kettő között pillanatonként kapkodtam a fejemet, bár magamban gondoltam a csókra biztosan leveszi a csuklyát, amit végül meg is tett. Nem fordult el, ahogy kollégái szokták, hanem lehajtotta a fejét, és karját, -mintha görcs rándította össze - behajlította. A hatás lenyűgöző volt, és büszke voltam rájuk! Nagyszerű újítás volt! A szomorúsága pedig magával ragadó. Megint zokogott. Megint elesett volt.

Temető jelenetben a trió - első alkalom, amikor mindhárman együtt szerepelnek térben és időben (leszámítva az Angyali hangot, ahol el vannak választva egymástól a szereplők), Christine-ből ekkor azt hiányolom, hogy megijedjen a Fantomtól és utána siessen Raoul-hoz, ehelyett megtorpan és rögtön a vikomt felé fut. Posta jellemvonása a "Várj" - ez az egyetlen szó, mintha csak az ő produkciójában szerepelne...de majd jobban figyelek legközelebb. 

A Don Juan kicsit csalatkozás volt számomra, legalábbis ami a lánykérés részét illeti, hiszen nem Christine fut oda a Fantomhoz, hogy az ujjára húzza a gyűrűt, hanem a Fantom ereszkedik féltérdre és ennek hatására siet oda a lány. 

Az utolsó 12 percben: megkacagtató jelenet volt számomra, ami általában nem kéne annak lennie. Raoul vívódik a nyakára kötött lasszóval, a Fantom győzködi Christine-t őt kell választania, különben a vikomt meghal... Na már most van ez a bizonyos sor: "Döntsd el, hogy hozzám jössz vagy sem. Hogy meghal kínok közt vagy él!" - mivel ez a jelenet elől játszódik a színpadon, Christine a földön kuporog, Raoul háttérben kötélen lóg, kettejük között a Fantom áll - a második mondaton szakadtam, mert felejthetetlen grimasszal nyugtázta Posta, Homonnay küzdelmét a kötéllel, látszott rajta és nyomatékosan lehúzta a hangsúlyt (magában gondolva: Nézd meg ezt a hülyét! Ezt akarod megmenteni???:D). Teljesen lejött a maró gúny, meg, hogy a partnere lefárasztotta a játékával... :) Ezt imádtam! 

Bravúros csókjelenet - Fonyónak még hátra is kellett lépnie, mintha PV elfelejtette volna a szöveget és fel-lecikázott a színpadon, majd fenyegetően meglengette az ujját Christine felé... A csók viszont nagyon gyengéd volt, majd vált szenvedélyessé, és hát a Fantom, ahogy átölelte Christine-t... finom volt, szép volt...



Jegyzetek mindenkivel és mindennel kapcsolatban

- Fonyó Barbara nem játszott a jelmeze fodraival a Gondolj rám előéneklésekor, ámbár szemmel látható volt, hogyan alakul át félénkből bátorrá - jó ábrázolás volt (illetve kezét a szája elé tette, hogy elrejtse mosolyát, mivel a Fantom La Carlotta-ra ráeresztette a függönyt); amikor a kiemelt táncmozdulat jön és Fonyót Lóránttal belökik a körbe, külön tud táncolni, ugyanazokat az elemeket követve, mint Meg megformálója, csak később veszti el az egyensúlyát. Az értetlenkedést jól bemutatták és Bencze Ilona hangját is jól lehetett hallani, amint haragosan kiküldi a két lányt gyakorolni. Éj zenéje alatt átszellemülten fekszik, majd a Fantomhoz lép, amikor az megmutatja a közös jövőjüket. Küzdelem a folytonos undor ellen, amit a maszkos férfi iránt érez (mindez megmutatkozik mimikában és a játékban is, amikor szabadulni próbál a Fantom szorításából). A pandzsab lasszót nem sikerült messzire hajítania, PV lába elé dobta, de ő nem akadt bele (meg más sem).

- Homonnay Zsolt: kedvenc Raoul-om, slusszpassz. Hihetetlenül jól alakítja a vikomt figuráját, mindig próbál valami újat belecsempészni és ez mindig tetszett. Ugyanakkor szerintem a lelki problémái kivetítődtek az általa ábrázolt karakterre is, mert nem sikerült azt a kifogásolhatatlan szintet hozni, mint amit tőle megszoktam. Okés, aláírom néha a karmestert nézi, nem kell ennyire görcsölni... de azt nem bírom elviselni, hogy a gazdag férfi hasonlóan, mint Magyar Bálint, csak áll egy helyben az igazgatók szobájában és nézelődik, zsebre tett kézzel. Itt mindig elkezdte elemezni a leveleket, vajon ugyanaz a személy írta-e őket? Mintha grafológus lenne. Ez a kivitelezés a hibátlan előadásához tartozik, és most meg nem csinálta ezt. Pedig fontos lett volna. Bravot nem mondta Christine-nek amikor meglátta a színpadon ellenben "Tűnjünk el innen!" felszólítást igen, amikor Bouquet fellógatták. Amit viszont ügyesen oldott meg: Angyali hang - némi szövegbabrálás, Il Muto francia "bonsvá"- szó nem helyesen van leírva - elköszönés a diriktől.  Az Il Muto alatt tartott fantomos megjelenés, itt fel is pattan az 5-ös páholyból, és az igazgatók felé jelez, hogy baj van. A színészkollégák vevők voltak a változtatásra ők is látványosan értetlenkedtek a jeleneten. A temetőben az egyik sír mögé bújva, nehogy a Fantom észrevegye a jelenlétét. Christine nevének elrebegése mint végső ima, amibe kapaszkodhat, érdekes továbbá, hogy ő a felsőtestével esne bele a vízbe, míg Solti a lábát ejti le a hídról, amikor a Fantom rejtekére igyekeznek Madam Giry-vel. És természetesen a fentebb leírt eset, az utolsó 12 percben, odateszi magát, még akkor is, ott is. Ellenben hagyta, hogy Christine visszamenjen a Fantomhoz és nem csinált semmit, hogy megakadályozza (összeesik, utána iramodik és elrángatja).

- Röser Orsolya "olaszos kirohanásai"; csodálatos szerelmi partnerek Szerekován Jánossal, aki "örömmel teszi alá a széket"; Don Juan próba alatt felpattan a helyéről, és Madame Giry elé vágódik, gúnyos megjegyzésekor Christine-re tekint (A zeneszerző nincs jelen) 

- A Fantom dublör finom gesztusai Christine felé és Madame Giry-vel való kommunikációja

- Bencze Ilona balettórái az Angyali hang közben

- Lóránt Enikőnek (Meg Giry) a kis hajdísze mellé visszatették a régi fejpántot is, ami így kissé túlzsúfoltságot eredményez. El kéne dönteni, mikor melyiket viseli. Én a pánt híve vagyok amúgy... 

- Apró gesztus, apró kis mosolyok - Madame Giry és a lánya összenéznek és szemmel láthatólag örülnek a kórista lány sikerének

- Több pillanatig láttuk Piangit (Szerekovánt) lógatva a Don Juan végén - és erősek voltak a kiáltások... vagyis fülnek fájó...

- Koltai János, mint volt szini diri nem éppen a helyzet magaslatán, baljósabbra véve a figurát, csak a zeneértő igazgatóval fog kezet, amikor sok szerencsét kíván (kissé fura volt...), André (Barát Attila) is nagyot nézett, döbbenet volt a színpadon.



- A zongora megjavult - első alkalommal nem működött önállóan a billentyű...


Kedvenc jelenetek:
- A Tető!!!! :))) Mindig is az volt és mindig az lesz! De ez most elképesztő volt!
- Maszkabál!!!!! Ezt a jelenetet máshogy nem is tudom elképzelni, ahogy be van mutatva, Christine-t a maszkos démonok üldözik, az egész tánckar hullámzik, egy káprázat volt az egész. Nagyon látványos, egyszerűen imádom és hálás vagyok érte!
- Az Éj zenéje a maszk letépésével összekötve
- A temető - a trió együtt
- Az utolsó 12 perc

Továbbra is azt kell mondjam: IMÁDOM! 
Olyan nagyon veszettül IMÁDOM!



2017. október 9., hétfő

Non replika szerb módra - a Vörös előadás / The Red Production / Fantom Iz Opere

 FANTOM IZ OPERE

Október 7-én tartották meg a szerb fantom premierjét a Pozoriste na Terazijama létesítményben. 


Elöljáróban elmondható, hogy nem sok díszlettel dolgoznak, a darab jellegzetes színe már nem a kék, hanem a vörös, végig fellelhető és intenzíven kíséri a történetet (elvégre a színpad padlózata is vörös).

Érdekességek:
- A vörös szín dominancia
- Hannibál jelenetben: végre kapunk egy szépen kidolgozott (talán még méreteiben is arányos) elefántot, bár különleges díszítés nélkül van tálalva. Ugyanakkor szokatlan hajformával látható Madame Giry...

Az elefánt, a rabszolgalányok és Masdame Giry a tornyozott hajával
 - A rabszolga tánckar kicsit hasonlít Mata Hari "öltözködési stílusára", indiai, jellegzetes díszítéssel tarkítva


 - Christine és La Carlotta jelmezeinek hasonlósága külön figyelmet érdemel. Vannak non replikák, amik teljesen eltérő öltözetet adnak a két nőre, ezzel is megkülönböztetve a karaktereket egymástól. A szerb változatban, nagyjából ugyanolyan ruhába bújtatták a beugró énekesnőt és a primadonnát. Lássuk:

Bal oldalon Christine, jobb oldalon Carlotta
- Maszkabál - a második felvonás legismertebb jelenete a báli forgatag, amit itt is megkapunk és talán icipicit mondhatjuk, hogy a Gaston Leroux regény alapjait gondolták megjeleníteni, vagyis Christine és Raoul jelmeze a dominó színeivel hozható összefüggésbe (fekete-fehér). Az összképre kíváncsi lennék, csak egyelőre ezzel az egyetlen képpel muszáj beérnem:


Ugyanakkor másik fontos kérdés, hogy a Vörös Halál feltűnik-e vagy sem? A finn-götebourgi, illetve az észt nem gondolta, hogy belevegyék a figurát...pedig a Fantom legismertebb és légfélelemkeltőbb jelmezei közé tartozik... 

 - Vannak dolgok, amiket nem lehet megunni, többek között ilyen a 2004-es filmből átvett jelenet a temetőben, ahol a Fantom és Raoul kardot ragad (A filmet követően, a 2008-as lengyel non replika, majd a finn-götebourgi non replika is beválasztotta ezt a megoldást), a színház oldalán megtalálható videó erről...

- A külföldiek szeretnek erről beszélni, miért nincs menyasszony jelmez egyes non replikákban? A szerbek is úgy találták Christine maradjon a Don Juan öltözékében, jól látható ez a tapsrendnél, ahol a fehér alapon rózsamintákkal ellátott ruhában áll a színpadon. No, de miért is jó ez? Gondoljunk csak bele, alapvetően, Christine-t a Fantom kényszeríti a menyasszonyi ruha felvételére, nem lehet, hogy meztelenül látja? Az original előadás óta voltak változtatások, hiszen az új rendezéseknek ez módjában állt. 

Vegyük is sorra őket: 
Az első non replika 2003-ban a magyar fantom volt, itt fogant meg először az az ötlet, hogy maradjon a Don Juan jelmezében, és egy egyszerűbb, letisztult menyasszonyi jelmezt mégis belecsempésztek, a Christine-t ábrázoló bábú formájában. 

Majd 2008-ban megérkezett a lengyel produkció, ahol az anorexia dominált, itt sem volt ara jelmez és a 2004-es Emmy Rossumhoz hasonló jelmezben mutatta be az énekesnőjét. 

A 2014-es giccsparádés ámbár jeleneteiben szépen kidolgozott prágai darab, valamint a szerényebb és sötétebb díszletvilággal és jelenbe helyezett észt előadás már újra visszahozták, színésznőiket menyasszonyi ruhába bújtatták. 

A 2015-ös román verzió a filmet vette alapul, úgy itt is megmaradt a Don Juan jelmez... ahogy a 2016-os finn, jelenleg götebourghi verzió is inkább nem kért menyasszonyi jelmezből... 

A szerb változat csatlakozott a "nem veszünk fel menyasszonyi jelmezt" mozgalomhoz, amit személy szerint örömmel üdvözlök. :)

Operafantomet oldaláról szedve, A felső sorban Emmy Rossum (film, 2004), Ilona Baiant (2015, román non replika), Edyta Krzemien (2008, lengyel non replika). A második sorban az első kettő hasonló az original és turné változata, a harmadik képen Monika Sommerova (2014, prágai non replika), A harmadik sorban Mahó Andrea (2003, magyar non replika), Hanna-Liina Vösa (2014, észt non replika) és végül a finn-götebourgi Christine 2016-ból (szintén az előbbi Vösa)
Jelenleg ennyit elöljáróban. :)

Érdemes figyelni a facebook oldalát a színháznak: https://www.facebook.com/pozoristenaterazijama/

Link: http://www.gloria.rs/kultura/vise-od-200-ucesnika-na-sceni-premijera-cuvenog-mjuzikla-fantom-iz-opere/
Előző írásom a szerb fantomról: http://phantomvizio.blogspot.hu/2017/06/fantom-iz-opere-vagyis-jon-jon-jon-a.html