Szarvasokkal acsarkodó

Szarvasos ember történe avagy, hogyan ne éld az életed!

2024.12.05. Falstaff az Operaházban, 18:30-21:45 között 

Insta bejegyzés:

Annyira imádom bejárni a tereit! Még mindig olyan, mint egy titokzatos kis ékszerdoboz. Ma teltházas Falstaffot néztem meg az immáron szokásos, első soros bérletes társaimmal. Jó hangulat az megvolt, amit idonkent a 45 perces eloadas szakitott meg. A darab elott egy német urral csevegtem, és a jegyszedőkkel. 😊 Az eloadas 3 ora 15 perc, 2 szunettel. Puccini kiallitast neztem meg a Vörös Szalonban és csak járkáltam és járkáltam. A darab maga nagyon egyszeru, tortenet es karakterei alapjan is. Ami tetszett az a diszlet, a jelenetekhez párosuló, remek világositás. A szinpadon és a szinpad alatt mindenki odatette magát, senki nem tehet rola, hogy lapos volt a tortenet. De kedvenc jegyszedom szerint még megszerethetem, csak korosodnom kell, idővel nem fog zavarni, hogy vontatott, hogy huzzák az időt és az idegeimet, a folyamatos félreértések tarkitják a darabot, de legalabb itt gyorsan el lesz magyarazva, hogy ne legyen kesobb vita a felek kozott... a szellemkedés az erdőben, az még untató volt, meg az elso felvonas csapkodasai a billiárd asztalon. A diszlete minimalista, de vannak jo otletek, es az Opera szinpadát nem lattam még ilyen teljessegeben, pörén (vagy már nem emlékszem a kiskori emlékekre)... mogottem, a nem is annyira idosebb nok tudtak joizuen kacaraszni, en csak mosolyogtam. Nem ment mindig konnyen, mert a "haladjunk már" folyton bennem volt... #operahaz #operabudapest #falstaff #verdi #szarvas #agancsoseloadas #ossznepienekles #theend #operasetan #azdejovolt #kisgombommel #karacsonyipompaban #erkeleladasautan #erkelszínház #oazigaziszivfajdalom

Végre ismét bejárhattam az Opera alsóbb szintjeinek tereit. Fel is fedeztem pár kellemetlen dolgot...Na, de ezt majd a vezetőség felé tolmácsolom. Részemről a sajtóban való zajkeltés nem pálya. Szóval, a Vörös Szalonban Puccini és a magyarokhoz fűzödő viszonyáról olvashattunk, plakát kiállitás formájában. A teremben megcsodálhattunk a művészről 2 mellszobor alkotást. A darabot illetően...hát, láttam jobbat. Unalmas, vontatott, húzza az időt (és az idegeimet) bizonyos jelenetek kibontakozásánál... A kedvenc jegyszedőm azt mondta, majd belenővök, vagyis korral megkedvelem. Jelen állapotomban a jövőbeli énemnek üzenem, hogy ne tegye! A darab 3 óra 15 percet ölel fel, amit igazából a 25 perces büfészünetek nyújtanak ilyen hosszúra, mivel a felvonások egyenként max. 45 percesek. Nem baj, így volt időm felfedezni az Operaház régen látott tereit és ami még örvendetes volt, hogy gömbit is magamhoz tudtam ölelni.

Szereplők mind jók voltak, gyönyörű, tiszta hangok. Kiemelni nem szeretnék senkit most. A zenekar szokásos magas színvonalon hozta az elvárásokat. A szinpadképek, diszlet ezuttal hihetetlenul puritán volt, az erdőt is egy nagy tölgyfával ábrázolták, de az valami csodálatos részletekbe menően kidolgozva. Azt hiszem, az itt játszodó jelenetek tetszettek a legjobban. Ez volt a 3. felvonás. A mozgó lavor, mikor az erdő került előtérben humorosnak hatott. A megvilagitás is bizonyos jelenetek, érzelmek kifejezéséhez ideálisan illettek. A jelmezek nem korhoz kötöttek, pedig a játék korát meghatározzák az opera leírásánál, alább olvashatjátok.

Összegzés: Egynek elment, de, hogy én ezt a darabot megszeressem idősebb koromban? Hát...nem tartom annyira valószínűnek.

 

A darab története, operamentés:

Vígopera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal 

3 óra 15 perc, 2 büfészünettel :D

A kimeríthetetlen alkotóerő, az időskori bölcs derű és a művészi megújulás közös csodája – az 1893-as ősbemutató óta mindmáig így tekint Giuseppe Verdi legutolsó operájára a világ. „Shakespeare a kedvenc íróm. Fiatalkorom óta ismerem a műveit, és mindig újraolvasom őket” – vallott egy levelében a zeneszerző, aki az egész életét végigkísérő Shakespeare-rajongás jegyében hosszú pályafutását két olyan operával (Otello, Falstaff) fejezte be, amelyek nem egyszerűen az angol drámaíró színművein alapulnak, de zenés színházi formájukban teljességgel egyenrangúak az alapművekkel. Sőt Verdi és az érdemdús librettista, Arrigo Boito közös Falstaffja bizonnyal sűrűbb, gazdagabb, mulatságosabb – és hozzá Shakespeare szelleméhez méltóbb, mint A windsori víg nők eredeti komédiája. „Tutto nel mondo e burla” – énekli a Falstaff összes szereplője, tréfacsinálók és megtréfáltak a vígoperát záró mesteri fúgában, s a majd’ nyolcvanéves Verdi üzenete a premier születési bicentenáriumának ünnepi esztendeje óta is érvényesen hangzik: „ez a világ mily furcsa”. Hát „kacagjuk egymást vígan”!

Cselekmény

Történik Windsorban, IV. Henrik uralkodása (1399-1413) idején.  

I. felvonás 

1. kép

 A Térdszalaghoz címzett kocsmában Sir John Falstaff, az egykor szebb napokat látott, ám a fejét rég korhelységre adó lovag Cajus doktor felháborodott panaszát kénytelen hallgatni, amellyel az Falstaff két csatlósát, Bardolfót és Pistolát vádolja. Azok ugyanis előző éjszaka leitatták, majd kifosztották a doktort. Cajus azonban hiába követeli vissza a pénzét, mert az ügyben döntőbíróként fellépő Falstaff úgy találja, hogy a vallomások ellentmondanak egymásnak, s ezért a vád megalapozatlan. Ízléssel, s jókor kell lopni - inti két emberét Cajus dühös távozása után a hájas lovag, akinek most előbb a kocsmáros által benyújtott számlával, majd rögtön utána saját kínzó pénztelenségével kell szembesülnie. Van azonban Falstaffnak egy nagyralátó terve, amelyet rögvest emberei elé is tár. Férfiúi vonzerejére és előkelő rangjára alapozva, elcsábítani készül ugyanis Windsor két polgárasszonyát, a dúsgazdag Ford nejét, Alicét és a szintén vagyonos Meg Page asszonyt. A tervben, amely a két hölgy vélt rokonszenvére épül, a szerelmi postás szerepe várna a két züllött fegyverhordóra, ámde ők, úri becsületükre hivatkozva, visszautasítják a találkára hívó levelek kézbesítését, a kerítői közreműködést. A felháborodott Falstaff így apródjára bízza a leveleket, majd elmondja, mit is gondol az imént fennen emlegetett becsületről, s végül elkergeti magától a két engedetlen csatlóst.   

 

2. kép

Fordék kertjében Alice és lánya, Nannetta, valamint Meg Page és a sokat tapasztalt Mrs. Quickly beszélgetnek egymással. Mindkét szépasszony szóba hozza azt a hevesen udvarló levelet, amelyet egyik is, másik is Falstafftól kapott - azonos szöveggel. A hölgyek megfogadják, hogy lóvá teszik a vén korhelyt, akiről mindannyian lesújtó véleménnyel vannak. Félrevonulnak, hogy kidolgozzák haditervüket, miközben a kert másik sarkában megjelennek a férfiak: Ford, a Falstaff tervét neki besúgó két elcsapott fegyverhordozó, valamint Nannetta két kérője, Cajus doktor és a lány szerelmét bíró ifjú Fenton. Fordot is bosszúra és csapdaállításra ösztönzik társai, akik még a felszarvazás lehetőségével is riogatják az aggódó férjet. A két csoport, a férfiak és a nők titokban tartják egymás előtt terveiket, csupán a két szerelmes, Nannetta és Fenton keres kapcsolatot egymással néhány futó szó és lopott csók erejéig. A nők elhatározzák, hogy Mrs. Quicklyt küldik követ gyanánt a megleckéztetni kívánt Falstaffhoz, míg a férfiak arra jutnak, hogy Ford álnéven állít majd be a széptevő lovag otthonául szolgáló kocsmába. 

II. felvonás 

1. kép

A kocsmában Falstaff épp visszafogadja a bűnbánatot színlelő két fickót, akik már jelentik is régi-új uruknak, hogy egy dáma kíván beszélni vele. Mrs. Quickly ő, aki arról hoz álhírt Falstaffnak, hogy udvarlása teljes sikert aratott: Alice és Meg is szerelmesen eped a lovag után, s Alice el is várja magához széptevőjét, férje távollétében, kettő és három között. Falstaff alig bocsátja el magától a hírhordásért megjutalmazott asszonyságot, máris jelentik neki új vendégét: a gazdag Forrás urat. Az álruhás Ford ez a látogató, aki azzal a kéréssel fordul Falstaffhoz, hogy köztudottan ellenállhatatlan vonzerejével és búsás jutalom ellenében csábítsa el Alice Fordot, aki ha egyszer már elbukott, talán könnyebben enged majd Forrás úr ostromának is. Falstaff elvállalja a feladatot és azzal „nyugtatja a hír hallatán hüledező férjet, hogy Fordné nemsoká - kettő és három között - amúgy is a karjaiba készül hullani. A férj felszarvazását már bizonyosnak jósoló Falstaff és a féltékenységében valósággal tomboló Fordot végül együtt távoznak: a nyugalmat színlelő férj karonfogva hagyja el a színt feleségének kövér csábítójával.   

 

2. kép

Fordék otthonában a hölgyek elégedetten hallgatják Mrs. Quickly részletes beszámolóját, s már alig várják, hogy Falstaff besétáljon a kelepcébe, amelyben a főszerepet a nagy ruháskosárnak szánják. A készülődés közepette Alice kivallatja a síró Nannettát, aki elpanaszolja, hogy Ford a keszeg Cajus doktornak szánja lánya kezét. Alice és a többiek felháborodva utasítják el ezt a lehetőséget, s közben vidáman elrendezik a találkozó színpadát. Megérkezik a kicsípett lovag, s rögtön heves udvarlásba kezd. Ha Ford meghalna, úgy nőül is venné a nőt, akinek felidézi nádszál termetű ifjúságát is, midőn még apród volt a norfolki herceg udvarában. A légyottba terv szerint toppan be Mrs. Quickly, hogy rögtön utána a felindult Meg Page is belépjen: a féltékeny és felfegyverzett férj közeledtéről hírt hozva. Csakhogy a korábban eltervezett tréfa valósággá válik, mert Ford tényleg beront a színre, hogy társaival átkutassa a házat és leszámoljon a hájas lovaggal. A nők a spanyolfal mögé elrejtett, rettegő Falstaffot egy óvatlan pillanatban a nagy ruháskosárba dugják. Az egymással összetalálkozó Nannetta és Fenton a megürült rejtekhelyre, a spanyolfal mögé húzódnak, ám szerelmes enyelgésük zaja felkelti a házat felforgató Fordék figyelmét. Miközben Falstaff a ruháskosárban fulladozik, a férfiak rajtakapják a csókolózó Nannetta és Fentont. Fordot ez a látvány is csak tovább dühíti, hiszen nem Fentonnak szánja a lányát, de már rohan is tovább, hogy Falstaffra ráleljen valamiképp. Az asszonyok a Temzébe dobatják a ruháskosarat és benne az elkínzott Falstaffot, s ennek a jelenetnek a látására a férfiak is csatlakoznak a windsori víg nőkhöz.    

III. felvonás 

1. kép

A Temzéből kikecmergett Falstaff a törzshelye előtt felettébb borús hangulatban szárítkozik, s önnön dicsőségének mulandóságáról meg a világ galádságáról elmélkedik. A forralt bor lassanként megjavítja a lovag hangulatát, s Falstaff így engedi, hogy az elébe járuló Mrs. Quickly előadja Alice sajnálkozását a rettenetes félreértés miatt. Alice nevében (aki társnőivel a háttérből hallgatja e beszélgetést) arra kéri Falstaffot, hogy éjfélkor a windsori erdőbe jöjjön az új találkára: a legendabeli Fekete Vadásznak öltözve. Az öreg kópé fellelkesülve indul jelmezét magára ölteni, miközben Ford és hitvese immár egyesült erővel készül csapdát állítani Falstaffnak. Megbeszélésük szerint Nannetta tündérkirálynőnek, Meg nimfának, Mrs. Quickly pedig boszorkánynak öltözik éjfélre, s összes barátjukat és szolgájukat mozgósítják majd a lovag megrémítésére. Ford és Cajus doktor közben titkon megállapodnak arról, hogy a csíny perceiben a barátcsuhába öltöző doktor a lefátyolozott Nannetta mellé kerüljön, s hogy az apa gyorsan megáldja majd frigyüket, ezzel kész helyzetet teremtve lánya és a terv ellen szintén hadakozó neje számára. Mrs. Quickly azonban fültanúja lesz e megbeszélésnek, s ez új irányt ad majd az eseményeknek. 

 

2. kép

A windsori erdő egyik tisztásán, a találkahelyként megjelölt öreg tölgynél éjfél előtt már minden készen áll Falstaff megleckéztetésére. Az asszonyok barátcsuhát és álarcot adnak Fentonnak, s azt is megtudjuk, hogy a tündérkirálynő jelmezét is más viseli majd: a megvesztegetett Bardolfo. De már közeledik is a tölgyhöz az agancsos fejfedőt viselő, félős Falstaff, akire légyott helyett nem evilági jelenések várnak: tündérek, koboldok, erdei szörnyek - Ford, Alice és szövetségeseik. Jól megijesztik és el is náspángolják a hájas lovagot, aki halálra rémülten fogad megjavulást. Bardolfóra magától ráismer, míg Fordék maguk fedik fel álarcaikat Falstaff előtt, aki jobb híján tűri a törpe népség gúnyát. A jókedvre derült Ford maga elé vezetteti a tündérkirálynő és a barát párosát, hogy az előzetes terv szerint megáldja frigyüket, ám Alice arra kéri férjét, áldjon meg egy másik, szintén tündérkirálynői jelmezt, illetve barátcsuhát viselő párt. Ford jó képet vág a dologhoz, ám annál nagyobb lesz az elképedése, amikor kiderül, hogy Cajus doktort Bardolfóval, míg Nannettát Fentonnal boronálta össze. Ford kénytelen belenyugodni a helyzetbe, s az új fordulat láttán felderült Falstaff javaslatára víg dallal végződik a játék.    

 

Képgalériám

Két csalfa tiszt szerint a nők csalfák...vajon igazuk van?

A hűséget nehéz megtartani

Időpont: 2018. febr. 22. 19.00-22.05

Helyszín: Erkel Színház

Előadás: Mozart: Cosi Fan tutte

Rendező: Szinetár Miklós (eredeti bemutató ideje 1979. április 21.)

Műfaj és nyelvezet: Vígopera két felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Link: http://www.opera.hu/musor/megtekint/cosi-fan-tutte-2017/eloadas-201802221900/

Utolsó előtti előadásom a Puck bérletből. Nagyon érdekes meglátásom, hogy ezeknél az előadásoknál mindig volt valami természeti csapás, ami miatt nehézkesebb volt az eljutásom az Erkel színházba, mint máskor... Ezúttal havazás nehezítette meg az utamat, de időre beértem. Szerencsém volt. 

Saját kép - esernyő nélkül sosem megyek el - soha nem lehet tudni mit hoz a szeszélyes időjárás!

Az opera története szerint van két tiszt, akik egy idősebb úrral (filozófussal) megállapodást kötnek, miszerint szerelmeik, akikről ódát tudnak naponta zengeni, mennyire éteriek és tiszták, sosem csalnák meg a párjukat. Az filozófus nem hisz ebben a rendíthetetlennek tűnő hűségben, és megszervezi - a két nő cselédjének és a tisztek segítségével - az átverést vagyis a próbát! A katonák mintha hadba indulnának, hajóra szállnak és a csatamezőre indulnak, a szerelmes lányok csak nehezen tudják elengedni őket. Folyton sírnak utánuk, szinte halálukon vannak a szerelmi bánat miatt. A cselédlány nem érti és nem tudja felfogni mitől vannak maguk alatt a nők, de amint elmagyarázzák nekik a szerelmi bajukat, csak legyint, nem érti miért kell ebből akkora ügyet csinálni. A két katona elmaszkírozva tér vissza a történetbe, mint két hippi (szőke és barna hajkoronával), az öreg barátaiként mutatja be a szalmaözvegy lányoknak a férfiakat. Megindul a hűség megcáfolása. 

A nő eleinte nem hajlandóak beadni a derekukat, nem hatja meg igazán őket a "nyálas duma", amit értük zengenek a férfiak. A mérgezés az egyetlen eset, ahol kicsit meginognak (és ahol vicces módon ugyanazt az üveget többször is meghúzza a filozófus, amiben állítólag a méreg volt...). A cselédlány kétszer is új munkakört vállal (először orvos - hülye parókával és egy hatalmas mágnessel a hátán, majd a második felvonásban már anyakönyvezetőként lép színre és bukik le direkt, hogy a férfiak miatta kezdjenek el vádaskodni kedveseikkel). Ő az a személy, aki az élet vidámabb oldaláról szemléli a világot, kicsit kacérkodó, és megmutatja a nőknek, hogy nem kell feltétlenül hűnek maradni, lehet csintalankodni a férfiakkal, elcsábítani, majd lepattintani őket. Biztatására elgondolkodnak az ifjú kisasszonyok helyzetükön....

Elsőként Ferrando kedvese, Dorabella esik áldozatul az új érzelemnek (párt cseréltek a férfiak, így mindegyikük a másikénak vall "mély" szerelmet). Dühbe gurul Ferrando, amikor megtudja a nő nem tudott ellenállni (katonatiszt szerelme képet adta a férfinak és elfüggönyözött kis csónakban csókolóztak), hiszen saját próbálkozása Guglielmo szerelmével, Fiordiligi-vel nem jár sikerrel, habár amikor magára marad a nő érzi, hogy a szívéhez tudna érni az új férfi, mégis megpróbál hűséges maradni, sőt ő veszi a fejébe, hogy öltözzenek be katonának Dorabellával és látogassák meg a fronton a szerelmüket, ezzel bizonyítva odaadásukat, rajongásukat párjukért. Ferrando-t be kell lökni a helyszínre, hogy cselekedjen (a filozófus és a cselédlány kezéből nem vész ki az irányítás a váratlan bizonygatás kapcsán sem), sikerrel jár ő is, és a nő megtörik. Guglielmo is dühös miután megtudja nem egy szentet szeretett... 

A végső csapás, hogy menyegzőre készülnek, a két lánytestvér hozzámegy a hippinek öltözött katonatiszteknek. Váratlanul felhangzik a csatából visszatérő sereg diadalmenetének hangja, ettől a nők megijednek, rettegnek és nem tudják mi tévők legyenek... A katonák lebuktatják a nőket, de közben el is árulják, hogy ők voltak a csábító nagy hajú férfiak... minden a helyére kerül, megbocsátásra kerül minden bűn és megtartják a menyegzőt, a filozófus pedig egy szép summával lesz gazdagabb.

Szereposztás - Mindenkivel elégedett voltam! Kedvenc énekesem is szerepelt, Szemere Zita (Don Giovanni óta kedvelem)

Táncosok: Volt három, esetenként négy balett-táncos, akik időnként megjelentek a helyszíneket. A legmegbotránkoztatóbb az a jelenet volt, amikor a kertben találkozott a két női nőszereplő az elmaszkírozott katonákkal, hiszen ekkor valami nagyon erotikus dolgot akartak megjelentetni a színpadon, bugyira és melltartóra lett levetkőztetve a női táncos, a férfiak is megszabadultak ruháiktól, igaz ők már előbb (alsónadrág volt rajtuk!). :D Egyáltalán nem tetszett és nem voltak odaillők. Undi!

Jelmez: Korhű, ugyanakkor kissé leegyszerűsített, semmi szépséget nem találtam bennük, sőt számomra kissé túl voltak használva.

Díszlet: Képek keretekbe foglalva és egy folyton leereszkedő főkép, ami nem sok vizet zavart, ugyanis a meghajló díszletmunkások csak később jöttek be a színpadra bontani az és berendezni az új elemeket. Függönyök kecses és léges mozgása, betakarásra éppen alkalmas volt, amikor próbálták a párokat összehozni az ágyon (haldoklást szimuláló katonatisztek). Tetszett a hajó, amire a tisztek mentek, ezt akár a Bolygó Hollandiba is bele lehetett volna tenni, mivel ott csak egy kivetítőn szerepelt a hajó, itt kétdimenziós változatában volt látható a hajó (a Kalóz című balett-ben pedig egy háromdimenziós hajó volt, ami térben megjelenve, fel lehetett rá szállni a szereplőknek).

Helyem: A jobboldali 5-ös páholy, ahonnan remekbe szabott kilátásom nyílt a színpadra és a zenekarra egyaránt.

Ajánlatom: Nagy elvárásokkal ültem be, hiszen Szinetár rendezései roppant mód szórakoztatóak és kreatívak szoktak lenni, minden kidolgozás szempontjából (akár a karakterek, történet, jelmez, díszlet kellékeket vesszük). Mondjuk érdemes megnézni-meghallgatni, de arra felhívnám a figyelmet, hogy nem tartott 22.05-ig, hanem sokkal tovább "züllöttek" a társaság tagjai, ugyanis 22.30-kor lett vége. A kiírás tájékoztató jellegű az Opera oldalán, mégis eleddig az Olasz nőn kívül mindig pontos volt a befejezése az előadásoknak, erre oda kellene figyelniük!

Érdemes megtekinteni a képgalériát:

http://www.opera.hu/v/a-cosi-fan-tutte-kepgaleriaja

Saját - színpadképek nyugalmi és élettel teli változatában, meglepődés részemről és a színház épülete kívülről

Íphigenia ne menj Auliszba! Ez parancs! Wagner est kicsit átdolgozva

Időpont: 2017. november 27. (hétfő) este 19.00

Helyszín: Erkel Színház

Előadás: Íphigeneia Auliszban
Zeneszerző: Richard Wagner
Adatlap: http://www.opera.hu/musor/megtekint/iphigeneia-auliszban-2017/eloadas-201711271900/

Már ünnepi hangulatban az Erkel színház főhomlokzata és kis fái az előtérben

Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, két részben, német nyelven, magyar és angol felirattal

Nem vagyok, nem voltam és soha nem is leszek Wagner opera-rajongó, kivéve a Bolygó Hollandit, mert azt nagyon szeretem a különleges története miatt. Nem számítottam rá, hogy ez az átdolgozott mű milyen lesz számomra, vajon az ízlésemmel összeegyeztethető? De elvoltam a zenével, kellemesen kikapcsolt, nem volt jellemző rá az a fajta hangzásvilág, mint mondjuk a Valkűr és társai esetében elviselhetetlen nekem... 

A történet a trójai háború előtti időkben játszódik. Agamemnón a görög hadúr nem akar engedelmeskedni egy parancsnak, amit az istennőtől kap, Artemisztől. A parancs, vagyis inkább az alku így szól: ha győzelemre akarja vinni a háborút, úgy lányát fel kell áldoznia. 

Az apa nem hajlandó feláldozni gyermekét, akit kezdetben óvni próbál azzal az álhírrel, miszerint a lány szerelmének, Akhilleusznak már egy másik nő tetszik, galád módon megcsalja. A terv azért szükséges, mert így a lány nem megy el Auliszba, ahol áldozattá kéne válnia... idővel viszont megtudja, hogy mit kérnek tőle, és a szerelme is tisztázza magát előtte. Ekkor már elhatározza, hogy segít apjának, segít a görögöknek, feláldozza magát, és a nép elé veti magát, hogy azok az áldozati oltárhoz vigyék. Anyját kéri, hogy az öccsét még jobban szeresse, mint őt, Akhilleusztól pedig azt kéri, hogy diadalmaskodjon a háborúban az ő emlékére...

Minden családtag a lány védelmére kel:

- az anya, aki átkokat szór a népre, mivel a lánya vérét kívánják ontani; 

- a hősszerelmes Akhilleusz, aki még Agamemnónt is megölné, ha Iphigénia életére törne;

- és az apa is, aki saját magát feláldozná, hogy gyermekét megmentse...

Mikor már minden veszni látszik, megjelenik az istennő (a jobb oldali páholyban, pompás fényárban) Artemisz és felvilágosítja az összegyűlt társaságot, hogy ő csak bizonyosságot akart szerezni, a görögök tiszteletlenségét kívánta megtorolni... Iphigénia a papnője lesz, feltámad a szél, és a csapatok elindulnak Trója felé. Irány Trója!

Énekesek 

Mindenki jó volt, külön öröm volt felfedezni Haja Zsoltot, Gál Erikát, Palerdi Andrást, Körösi Andrást, illetve egy új,de csinos és szép hanggal rendelkező művészt ismerhettem meg Rab Gyula személyében. 

Karmester és a zenekar

Egység, odafigyelés (intés, hogy ki következik), a karmester lenyűgözően vezényelte az énekeseket és a zenészeket is. Bámulatos, kolosszális összhatással zárult a darab (Irány Trója - az utolsó taktusnál egyszerre emelkedett a magasba a karmesteri pálca és a zenészek vonója). Tátva maradt a szám. Wagner zenéjével is elvoltam, bár nem a kedvenc szerzőm, de mégis jobb volt, mint számítottam rá. 

Érdekesség: http://mimi.blog.hu/2017/11/23/atdolgozta_befejezte