Szarvasokkal acsarkodó

Szarvasos ember történe avagy, hogyan ne éld az életed!

2024.12.05. Falstaff az Operaházban, 18:30-21:45 között 

Insta bejegyzés:

Annyira imádom bejárni a tereit! Még mindig olyan, mint egy titokzatos kis ékszerdoboz. Ma teltházas Falstaffot néztem meg az immáron szokásos, első soros bérletes társaimmal. Jó hangulat az megvolt, amit idonkent a 45 perces eloadas szakitott meg. A darab elott egy német urral csevegtem, és a jegyszedőkkel. 😊 Az eloadas 3 ora 15 perc, 2 szunettel. Puccini kiallitast neztem meg a Vörös Szalonban és csak járkáltam és járkáltam. A darab maga nagyon egyszeru, tortenet es karakterei alapjan is. Ami tetszett az a diszlet, a jelenetekhez párosuló, remek világositás. A szinpadon és a szinpad alatt mindenki odatette magát, senki nem tehet rola, hogy lapos volt a tortenet. De kedvenc jegyszedom szerint még megszerethetem, csak korosodnom kell, idővel nem fog zavarni, hogy vontatott, hogy huzzák az időt és az idegeimet, a folyamatos félreértések tarkitják a darabot, de legalabb itt gyorsan el lesz magyarazva, hogy ne legyen kesobb vita a felek kozott... a szellemkedés az erdőben, az még untató volt, meg az elso felvonas csapkodasai a billiárd asztalon. A diszlete minimalista, de vannak jo otletek, es az Opera szinpadát nem lattam még ilyen teljessegeben, pörén (vagy már nem emlékszem a kiskori emlékekre)... mogottem, a nem is annyira idosebb nok tudtak joizuen kacaraszni, en csak mosolyogtam. Nem ment mindig konnyen, mert a "haladjunk már" folyton bennem volt... #operahaz #operabudapest #falstaff #verdi #szarvas #agancsoseloadas #ossznepienekles #theend #operasetan #azdejovolt #kisgombommel #karacsonyipompaban #erkeleladasautan #erkelszínház #oazigaziszivfajdalom

Végre ismét bejárhattam az Opera alsóbb szintjeinek tereit. Fel is fedeztem pár kellemetlen dolgot...Na, de ezt majd a vezetőség felé tolmácsolom. Részemről a sajtóban való zajkeltés nem pálya. Szóval, a Vörös Szalonban Puccini és a magyarokhoz fűzödő viszonyáról olvashattunk, plakát kiállitás formájában. A teremben megcsodálhattunk a művészről 2 mellszobor alkotást. A darabot illetően...hát, láttam jobbat. Unalmas, vontatott, húzza az időt (és az idegeimet) bizonyos jelenetek kibontakozásánál... A kedvenc jegyszedőm azt mondta, majd belenővök, vagyis korral megkedvelem. Jelen állapotomban a jövőbeli énemnek üzenem, hogy ne tegye! A darab 3 óra 15 percet ölel fel, amit igazából a 25 perces büfészünetek nyújtanak ilyen hosszúra, mivel a felvonások egyenként max. 45 percesek. Nem baj, így volt időm felfedezni az Operaház régen látott tereit és ami még örvendetes volt, hogy gömbit is magamhoz tudtam ölelni.

Szereplők mind jók voltak, gyönyörű, tiszta hangok. Kiemelni nem szeretnék senkit most. A zenekar szokásos magas színvonalon hozta az elvárásokat. A szinpadképek, diszlet ezuttal hihetetlenul puritán volt, az erdőt is egy nagy tölgyfával ábrázolták, de az valami csodálatos részletekbe menően kidolgozva. Azt hiszem, az itt játszodó jelenetek tetszettek a legjobban. Ez volt a 3. felvonás. A mozgó lavor, mikor az erdő került előtérben humorosnak hatott. A megvilagitás is bizonyos jelenetek, érzelmek kifejezéséhez ideálisan illettek. A jelmezek nem korhoz kötöttek, pedig a játék korát meghatározzák az opera leírásánál, alább olvashatjátok.

Összegzés: Egynek elment, de, hogy én ezt a darabot megszeressem idősebb koromban? Hát...nem tartom annyira valószínűnek.

 

A darab története, operamentés:

Vígopera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal 

3 óra 15 perc, 2 büfészünettel :D

A kimeríthetetlen alkotóerő, az időskori bölcs derű és a művészi megújulás közös csodája – az 1893-as ősbemutató óta mindmáig így tekint Giuseppe Verdi legutolsó operájára a világ. „Shakespeare a kedvenc íróm. Fiatalkorom óta ismerem a műveit, és mindig újraolvasom őket” – vallott egy levelében a zeneszerző, aki az egész életét végigkísérő Shakespeare-rajongás jegyében hosszú pályafutását két olyan operával (Otello, Falstaff) fejezte be, amelyek nem egyszerűen az angol drámaíró színművein alapulnak, de zenés színházi formájukban teljességgel egyenrangúak az alapművekkel. Sőt Verdi és az érdemdús librettista, Arrigo Boito közös Falstaffja bizonnyal sűrűbb, gazdagabb, mulatságosabb – és hozzá Shakespeare szelleméhez méltóbb, mint A windsori víg nők eredeti komédiája. „Tutto nel mondo e burla” – énekli a Falstaff összes szereplője, tréfacsinálók és megtréfáltak a vígoperát záró mesteri fúgában, s a majd’ nyolcvanéves Verdi üzenete a premier születési bicentenáriumának ünnepi esztendeje óta is érvényesen hangzik: „ez a világ mily furcsa”. Hát „kacagjuk egymást vígan”!

Cselekmény

Történik Windsorban, IV. Henrik uralkodása (1399-1413) idején.  

I. felvonás 

1. kép

 A Térdszalaghoz címzett kocsmában Sir John Falstaff, az egykor szebb napokat látott, ám a fejét rég korhelységre adó lovag Cajus doktor felháborodott panaszát kénytelen hallgatni, amellyel az Falstaff két csatlósát, Bardolfót és Pistolát vádolja. Azok ugyanis előző éjszaka leitatták, majd kifosztották a doktort. Cajus azonban hiába követeli vissza a pénzét, mert az ügyben döntőbíróként fellépő Falstaff úgy találja, hogy a vallomások ellentmondanak egymásnak, s ezért a vád megalapozatlan. Ízléssel, s jókor kell lopni - inti két emberét Cajus dühös távozása után a hájas lovag, akinek most előbb a kocsmáros által benyújtott számlával, majd rögtön utána saját kínzó pénztelenségével kell szembesülnie. Van azonban Falstaffnak egy nagyralátó terve, amelyet rögvest emberei elé is tár. Férfiúi vonzerejére és előkelő rangjára alapozva, elcsábítani készül ugyanis Windsor két polgárasszonyát, a dúsgazdag Ford nejét, Alicét és a szintén vagyonos Meg Page asszonyt. A tervben, amely a két hölgy vélt rokonszenvére épül, a szerelmi postás szerepe várna a két züllött fegyverhordóra, ámde ők, úri becsületükre hivatkozva, visszautasítják a találkára hívó levelek kézbesítését, a kerítői közreműködést. A felháborodott Falstaff így apródjára bízza a leveleket, majd elmondja, mit is gondol az imént fennen emlegetett becsületről, s végül elkergeti magától a két engedetlen csatlóst.   

 

2. kép

Fordék kertjében Alice és lánya, Nannetta, valamint Meg Page és a sokat tapasztalt Mrs. Quickly beszélgetnek egymással. Mindkét szépasszony szóba hozza azt a hevesen udvarló levelet, amelyet egyik is, másik is Falstafftól kapott - azonos szöveggel. A hölgyek megfogadják, hogy lóvá teszik a vén korhelyt, akiről mindannyian lesújtó véleménnyel vannak. Félrevonulnak, hogy kidolgozzák haditervüket, miközben a kert másik sarkában megjelennek a férfiak: Ford, a Falstaff tervét neki besúgó két elcsapott fegyverhordozó, valamint Nannetta két kérője, Cajus doktor és a lány szerelmét bíró ifjú Fenton. Fordot is bosszúra és csapdaállításra ösztönzik társai, akik még a felszarvazás lehetőségével is riogatják az aggódó férjet. A két csoport, a férfiak és a nők titokban tartják egymás előtt terveiket, csupán a két szerelmes, Nannetta és Fenton keres kapcsolatot egymással néhány futó szó és lopott csók erejéig. A nők elhatározzák, hogy Mrs. Quicklyt küldik követ gyanánt a megleckéztetni kívánt Falstaffhoz, míg a férfiak arra jutnak, hogy Ford álnéven állít majd be a széptevő lovag otthonául szolgáló kocsmába. 

II. felvonás 

1. kép

A kocsmában Falstaff épp visszafogadja a bűnbánatot színlelő két fickót, akik már jelentik is régi-új uruknak, hogy egy dáma kíván beszélni vele. Mrs. Quickly ő, aki arról hoz álhírt Falstaffnak, hogy udvarlása teljes sikert aratott: Alice és Meg is szerelmesen eped a lovag után, s Alice el is várja magához széptevőjét, férje távollétében, kettő és három között. Falstaff alig bocsátja el magától a hírhordásért megjutalmazott asszonyságot, máris jelentik neki új vendégét: a gazdag Forrás urat. Az álruhás Ford ez a látogató, aki azzal a kéréssel fordul Falstaffhoz, hogy köztudottan ellenállhatatlan vonzerejével és búsás jutalom ellenében csábítsa el Alice Fordot, aki ha egyszer már elbukott, talán könnyebben enged majd Forrás úr ostromának is. Falstaff elvállalja a feladatot és azzal „nyugtatja a hír hallatán hüledező férjet, hogy Fordné nemsoká - kettő és három között - amúgy is a karjaiba készül hullani. A férj felszarvazását már bizonyosnak jósoló Falstaff és a féltékenységében valósággal tomboló Fordot végül együtt távoznak: a nyugalmat színlelő férj karonfogva hagyja el a színt feleségének kövér csábítójával.   

 

2. kép

Fordék otthonában a hölgyek elégedetten hallgatják Mrs. Quickly részletes beszámolóját, s már alig várják, hogy Falstaff besétáljon a kelepcébe, amelyben a főszerepet a nagy ruháskosárnak szánják. A készülődés közepette Alice kivallatja a síró Nannettát, aki elpanaszolja, hogy Ford a keszeg Cajus doktornak szánja lánya kezét. Alice és a többiek felháborodva utasítják el ezt a lehetőséget, s közben vidáman elrendezik a találkozó színpadát. Megérkezik a kicsípett lovag, s rögtön heves udvarlásba kezd. Ha Ford meghalna, úgy nőül is venné a nőt, akinek felidézi nádszál termetű ifjúságát is, midőn még apród volt a norfolki herceg udvarában. A légyottba terv szerint toppan be Mrs. Quickly, hogy rögtön utána a felindult Meg Page is belépjen: a féltékeny és felfegyverzett férj közeledtéről hírt hozva. Csakhogy a korábban eltervezett tréfa valósággá válik, mert Ford tényleg beront a színre, hogy társaival átkutassa a házat és leszámoljon a hájas lovaggal. A nők a spanyolfal mögé elrejtett, rettegő Falstaffot egy óvatlan pillanatban a nagy ruháskosárba dugják. Az egymással összetalálkozó Nannetta és Fenton a megürült rejtekhelyre, a spanyolfal mögé húzódnak, ám szerelmes enyelgésük zaja felkelti a házat felforgató Fordék figyelmét. Miközben Falstaff a ruháskosárban fulladozik, a férfiak rajtakapják a csókolózó Nannetta és Fentont. Fordot ez a látvány is csak tovább dühíti, hiszen nem Fentonnak szánja a lányát, de már rohan is tovább, hogy Falstaffra ráleljen valamiképp. Az asszonyok a Temzébe dobatják a ruháskosarat és benne az elkínzott Falstaffot, s ennek a jelenetnek a látására a férfiak is csatlakoznak a windsori víg nőkhöz.    

III. felvonás 

1. kép

A Temzéből kikecmergett Falstaff a törzshelye előtt felettébb borús hangulatban szárítkozik, s önnön dicsőségének mulandóságáról meg a világ galádságáról elmélkedik. A forralt bor lassanként megjavítja a lovag hangulatát, s Falstaff így engedi, hogy az elébe járuló Mrs. Quickly előadja Alice sajnálkozását a rettenetes félreértés miatt. Alice nevében (aki társnőivel a háttérből hallgatja e beszélgetést) arra kéri Falstaffot, hogy éjfélkor a windsori erdőbe jöjjön az új találkára: a legendabeli Fekete Vadásznak öltözve. Az öreg kópé fellelkesülve indul jelmezét magára ölteni, miközben Ford és hitvese immár egyesült erővel készül csapdát állítani Falstaffnak. Megbeszélésük szerint Nannetta tündérkirálynőnek, Meg nimfának, Mrs. Quickly pedig boszorkánynak öltözik éjfélre, s összes barátjukat és szolgájukat mozgósítják majd a lovag megrémítésére. Ford és Cajus doktor közben titkon megállapodnak arról, hogy a csíny perceiben a barátcsuhába öltöző doktor a lefátyolozott Nannetta mellé kerüljön, s hogy az apa gyorsan megáldja majd frigyüket, ezzel kész helyzetet teremtve lánya és a terv ellen szintén hadakozó neje számára. Mrs. Quickly azonban fültanúja lesz e megbeszélésnek, s ez új irányt ad majd az eseményeknek. 

 

2. kép

A windsori erdő egyik tisztásán, a találkahelyként megjelölt öreg tölgynél éjfél előtt már minden készen áll Falstaff megleckéztetésére. Az asszonyok barátcsuhát és álarcot adnak Fentonnak, s azt is megtudjuk, hogy a tündérkirálynő jelmezét is más viseli majd: a megvesztegetett Bardolfo. De már közeledik is a tölgyhöz az agancsos fejfedőt viselő, félős Falstaff, akire légyott helyett nem evilági jelenések várnak: tündérek, koboldok, erdei szörnyek - Ford, Alice és szövetségeseik. Jól megijesztik és el is náspángolják a hájas lovagot, aki halálra rémülten fogad megjavulást. Bardolfóra magától ráismer, míg Fordék maguk fedik fel álarcaikat Falstaff előtt, aki jobb híján tűri a törpe népség gúnyát. A jókedvre derült Ford maga elé vezetteti a tündérkirálynő és a barát párosát, hogy az előzetes terv szerint megáldja frigyüket, ám Alice arra kéri férjét, áldjon meg egy másik, szintén tündérkirálynői jelmezt, illetve barátcsuhát viselő párt. Ford jó képet vág a dologhoz, ám annál nagyobb lesz az elképedése, amikor kiderül, hogy Cajus doktort Bardolfóval, míg Nannettát Fentonnal boronálta össze. Ford kénytelen belenyugodni a helyzetbe, s az új fordulat láttán felderült Falstaff javaslatára víg dallal végződik a játék.    

 

Képgalériám

A tankos Tosca - becsukjam a szemem vagy inkább nyissam ki és higgyem is el, ami ott lent folyik a színpadon?

2022. SZEPTEMBER 28. este az Operaházban <3

19.00 Puccini: Tosca

 A kedvenc dalom a darabból  és mindenki által ismert:

Élménybeszámoló az estről, pontokba szedve:

- A hangulat magával ragadó, rögtön katonákba futottam

- A katonák engedékenyek voltak és csinálhattam róluk fotót

- 1 felvonás befejezése drámai, ahogy összecsuklik a díszlet, és az emeleti részen az énekkar hangzása letér a színpadon szereplő Scarpiat alakító Kálmán Péterrel - egyúttal fura hangzást is adott, hogy az emeleten is tartozkodtak és hatalmas hangerővel énekeltek (gondolom a hangosítás és nem az akkusztika miatt volt ekkora a hatása - nem merem kipróbálni, hogy kiabálok, majd megkérdezem a jegyszedőmet)

- Templom és a gyermekkar

- Az első felvonás kissé unalmas, és a 3 fekete lepel miatt, amik a színpad fölött lógtak (később ezek okoztak egy bakit is), kitakarták a feliratot - így sokan nem tudták, hogy mit énekelnek a művészek, miről szól az adott jelenet. Ezt tudja segíteni egy bizonyos kűtyű, amit sokan még nem fedeztek fel a nézőtéren. Egykoron a sajtó nagy hirverést csapott a székek körül, amik az Operaház új berendezései voltak, mert több, mint 1 millióba kerültek, így sok publicista tollat ragadott, és ahelyett, hogy érdeklődtek volna, heves "hisztirohamok" közepette firtatták, hogy mit tudhatnak ezek a székek? A beépített kis szerkezet, egy mini tabletnek is felfogható,a karfák oldalába van beszerelve. Ezen keresztül, amint a darab elindul, felugrik egy kérdés, hogy milyen nyelven szeretnénk nyomon követni az előadást? Várható volt, hogy a későbbi felvonásokra már nem fog nagyon kelleni, csak minimális mértékben. Ráadásul az enyém beragadt, de sikerült kifeszítenem, így nem jártam porul, mint mások. A sorunkban, volt egy "angol lord", aki megfejtette a titkot, és ő már az első felvonást a kűtyű birtokba vételével élvezte.

- Nekem "látási zavaraim" voltak a magas embertől, aki előttem foglalt helyet lányával. Ugyan félmegoldásnak tekinthető, hogy kicsavart testtel ülök a székemben az oszlop mellett, de ez hosszútávon fájó pont lett volna nekem, így minden bátorságomat összeszedtem és a második felvonás előtt megkértem őket, hogy lehetne-e esetleg ezt a zavart megoldani? Helyet cseréltek kérésemre, amiért roppant szimpatikusnak találtam őket

- SZintén a szünet alatt megkémleltem az este 8-ra jelzett eső kopogását az Operaház bejáratánál, A későbbi zongora estre szerettem volna megváltani a jegyemet, illetve olyan örömet szereztek nekem, hogy újból kinyomtatták azt a belépőmet, ami idő előtt elkezdett kikopni, szegény Hattyúk tava (ráadásul az első soros az emeleti részen)

- 2 felvonásra már kevesebben tértek vissza a helyükre - drámai jelenetek háborúról, egykori diktatúrák vezetőiről, az Operaházról.

- Az újragondolt előadás fődíszleteleme itt jelenik meg, a tank, ennek csövet folyamatosan mozgatták, a festő egyszer át is lépett rajta, hogy Scarpia felé irányítsa. A tank kínzókamraként funkciónált és elrettentésnek. Akik a földszinten ültek - nem irigyeltem őket, mert azért egy tank csővvével kellett folyton szembenézniük.

- Tosca nem adja meg Scarpiának "végtisztességet", mint az erkeli változatban, ami hagyományos rendezés volt, szembe megy a régi rendezés megható jelenetével, ami szerint a nő letakarta a földön fekvő Scarpiát és köré gyertyákat helyezett. Itt annyira várja, hogy a férif meghaljon, majd megijed később, amikor az a bitófa díszletről a földre zuhan

- Kovács Istvánnak kevés szerep jutott, ő a szökött rab, aki öngyilkos lesz - ő egy nagyon jó, és különleges hangú énekes. A karaktere nem sok vizet zavar, ugyan miatta viszi el a zsarnok Scarpia a festőt, mert bujtatta, vicces pillanata is volt, hiszen, amikor közösen nézik, hogy milyen ruhát hozott a felesége, női ruhákat is talált...maga elé emelte a ruhát, ez sokaknak tetszett, éreztem-hallottam a közönség részéről a derűt.

- Értelmetlen karakterek: semmi szövege nem volt, de minden felvonásban szerepelt a szőke, fürtős nő

- Terasz: olyan de olyan jó volt még esőben is

- A nagyon diktatorikusra sikeredett 2. felvonás után már a 3.-ra nem teljes létszámban voltak jelen az operarajongók a nézőtéren...

- Az angol lord akcentussal jó szórakozást kívánt a 3. részhez, váratlan-meglepő volt, de az ilyen pillanatokat élem és szeretem. Más világ.

- Nagyon vártam, sőt izgatottan vártam minden pillanatát a darabnak, bár az első felvonás rémunalmas volt, egyrészt a szöveg ki volt takarva a leplek miatt, másrészt valahogy a pillanatnyi történések a színpadon nem nyertek meg maguknak, olyan semmilyen volt....

- A befejezésre kíváncsi voltam, és meglepő volt, hogy Scarpia szolgálója gépfegyverrel berontott a színpadra (nem tudom angyalvári börtönnek nevezni azt a helyet) és lelőtt mindenkit, kivéve a festőt, akit ugyan felélesztett, de valami miatt mégis egy revolverrel lelőtt. Az eleddig előtérben, a "bitófára" emlékeztető díszleten kucorgott Tosca, hirtelen félbred kábulatából és ráront a férfira. Megszerzi tőle a fegyvert, de sajnos, az is éber, és visszaveszi, helyette pedig azt a bizonyos kottát adja... a tervezésük füstbe ment, elvesztette szerelmét és most egy borzalmas rendszerben kényszerül tovább folytatni az életét...

Számomra sajátos a darab, mind a rendezés, mind az elgondolás, amit kivetítettek, valamint a befejezést is ezzel a szóval illetném, meg azzal, hogy balladai homály takarja, hogy végül mi történt a főszereplővel... pár órával később olvastam a Népszavában közölt kritikát, ott úgy értelmezték, hogy Tosca nem lett öngyilkos, hanem dicsőítenie kellett a vezetőt, kezébe adtak egy kottát.... fantasztikus.

Még akkor is, ha imitt-amott megbotránkoztató, modernizált, de nem sikerült rosszul, szerény vélemény szerint ez a változat. Nem lett kedvencem, a régi erkeles változat az igazi számomra, de értékelem az újragondolást, újrarendezést, mert más volt, és szeretek újdonságokat találni egy régi darabban.

A szokásos mentés az Opera.hu oldalról:

Opera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Puccini Tosca című operájában nem az a lényeg, hogy Rómában játszódik, nem is az, hogy az 1800-as esztendő nyarán. A darab dilemmái, érzelmei, döbbenetes fordulatai érdekesek. Az is kihagyhatatlanul fontos, hogy egy totalitárius rezsim uralkodása keretezi a történetet, amelyben a rendőrfőnök bármit megtehet: parancs nélkül elfogathat, törvény nélkül megkínozhat, eljárás nélkül bebörtönözhet és ítélet nélkül kivégeztethet bárkit. A két művész, az énekesnő Tosca és szerelme, a festő Mario bátorságát, hűségét, de óhatatlan tragédiáját is láttatja a darab, amelynek kulisszáihoz megfelelő analógiát mutat az ötvenes évek Budapestje, ahol még az Operaház is helyszínévé vált a személyi kultusz és a diktatúra eseményeinek. Az új Tosca-előadásban nincsenek direkt jelképek vagy történelmi személyek, de érezni lehet annak a sötét időszaknak a fojtogató levegőjét, amelyben éppúgy és sorsszerűen el kellett vesznie ártatlan/ártalmatlan művészeknek, mint ahogy az a különben kitalált Scarpia báró világában is történhetett.

Cselekmény

I. felvonás
Angelotti, a politikai fogoly megszökött börtönéből, és templomban keres menedéket. Lánytestvére, Attavanti a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossit, a festőt keresi. Megütközik a készülő Szent Magdolna-képen, hasonlít a hölgyre, aki itt szokott imádkozni: Attavantira. Cavaradossi a képet szemlélve két arcra gondol egyszerre: a szőke, véletlenül modellé vált hölgyére, akit csodál, és szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. Angelotti előbújik rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja régi ismerősének, a szökött politikusnak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelméhez hirtelen és hívatlanul érkező Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér rejtekhelyére. Tosca talán nem is alaptalanul féltékeny, kérdőre vonja a festőt, amiért késve nyitotta a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a készülő szentképen Attavanti vonásait ő is felismeri. Cavaradossinak sikerül megnyugtatnia, és szerelmet vallanak egymásnak. Tosca távozik. A festő felajánlja városszéli villáját, ahol a szökevény egy kiszáradt kútban biztos menedéket találhat. Ágyúdörgés hallatszik: felfedezték Angelotti szökését vagy nagy ünnepet jelentenek be vele: ki tudja? Mindenesetre a festő együtt siet el a szökevénnyel a templomból.

Ministránsgyerekek tódulnak be, ujjongó Te Deumra készülnek egy hadisiker hírére. Ez estén fényes ünnepséget is tartanak, ahol Tosca új kantátát énekel. Scarpia, a rettegett rendőrfőnök jelenik meg embereivel a templomban. Gyanús jelekre lesznek figyelmesek: Attavanti legyezője, a kápolna nyitva maradt ajtaja, egy kiürült élelmes kosár. Scarpia is felismeri a festményen a fogoly testvérét, Attavantit. Amikor megtudja, hogy az oltárkép festője Cavaradossi, összeáll fejében a szökés és menekítés eseménysora. Kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként gondolkodókat és megszerezni Cavaradossi kedvesét, Toscát, aki váratlanul újra megjelenik a templomban. A rendőrfőnök gálánsan közelít hozzá, először vallásos érzelmeinek hízeleg, majd a legyezővel és a festménnyel tovább tüzeli Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét vesztve siet el, hogy „leleplezze” hűtlen szeretőjét, de Scarpia vadászsólyomként használja: titkosrendőreit is célhoz viszi így az énekesnő. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia igazi hipokritaként ördögi módon, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.

II. felvonás
A titkosrendőrség központjában Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a fejleményeket. Éjszaka van, az ünnepi kantáta hangjai is beszűrődnek. Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és forr gyűlölete Angelotti és Cavaradossi ellen. Spoletta nyomozó követte Toscát, és bár Angelottit nem találta meg, a festőt behozta, hátha kicsikar belőle valamit. Scarpia kezdetben társalogva faggatja Cavaradossit Angelotti felől, majd a festő konok hallgatásán felbőszülve kínvallatást rendel el. Ekkor érkezik a rendőrfőnök által iderendelt Tosca. Cavaradossit átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a kínvallatás gyötrelmeit. A díva is tartja magát egy ideig, ám amikor Scarpia kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca a jajkiáltások hallatán elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, Tosca karjaiban tér magához. Scarpia a festő értésére adja, hogy szerelme vallott, aki emiatt éktelen haragra gerjed. Scarpia testőre, Sciarrone ront be; a csata sorsa megfordult, így az ő oldaluk mégis csúfosan veszített. Cavaradossi örömkitörése nyíltan elárulja politikai nézeteit, a rendőrfőnök azonnal vérpadra küldi. Cavaradossit a parancs szerint hajnalban végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Az énekesnő undorral taszítja el, majd megtörik, és szerelme megmentésének érdekében mégis rááll az alkura. A rendőrfőnök ugyan azt közli Spolettával Tosca füle hallatára, hogy megváltoztatta tervét és Cavaradossit csak színleg lőjék le, valójában viszont becsapja, és bizonyos Palmieri gróf esetére hivatkozva újra az igazi kivégzésre ad parancsot. Kettesben maradnak, a teljes pánikba esett Tosca egy keze ügyébe eső késsel szíven szúrja Scarpiát, mielőtt az megerőszakolhatná.

III. felvonás
Még csillagos, csöndes éjszaka van, sorra kondulnak a hajnali harangok, a távolból pásztor énekét sodorja a szél. Cavaradossi visszautasítja az utolsó kenetet, inkább Toscának üzenne. Szerelme azonban személyesen érkezik az útlevelekkel, elmondja, miként ölte meg Scarpiát, s azt is, hogy a festőt csak színleg végzik ki, vaktölténnyel. Megjelenik a kivégzőosztag, a lövés eldördül, a festő holtan esik össze. A hozzásiető Tosca őrjöngve fedezi fel: a rendőrfőnök halála előtt is hazudott. Kiabálás hallatszik: megtalálták a leszúrt Scarpiát, erre Tosca is véget vet az életének.

 

3 nő a színpadon, de mindegyik 1-hez köthető

2022. szeptember 7-ét írunk és végre ismét sikerült egy főpróba előadást kifognom, inkább megszereznem. A darabnak tartoztam ennyivel, hiszen első alkalommal, nehéz időket éltem meg, és most, hogy nagyjából minden OK körülöttem, megakartam adni neki, ami jár, hogy úgy nézem végig, hogy nincs bennem rossz érzés, és nyomorgás, szorongás fog el....

A főpróbát az első sorban tölthettem a szokásos 3. emeleti nézőtéri egységben, középen. A jól megszokott, csak eleddig nem az 1.sor. Független hölgyek ültek a bal oldalamon (egymástól is függetlenek), illetve jobbomon francia anyanyelvű külföldiek magyar rokonsággal, akik némi-nemileg nehezítették a jókedv rátámat, de ez idővel módosult.

Szünetben kedvenc jegyszedőmmel megvitattuk a jelen előadás jó és rossz oldalát, illetve felidéztük milyen volt a Kelen Péter által vitt darab főbb momentumai és erősségei (pl. színésznők).

 Lássuk a mostanit:

Egy kis ízelítő a tavalyi próbafolyamatokból:

 

2021-ben még az Erkelben láthattam a darabot, akkor a női főszerepet 4 különböző hölgy testesítette meg, illetve a címszerepet Nyáry Zoltán alakította. Ez volt a második szereposztás felállása. Az első tért vissza ezúttal az Opera színpadára, aminek részben örültem. Ugyanis az első változatban mindenki nagyon ügyes volt, hangilag toppon, kifejezéses gesztus, minika és alakítás jellemezte a csapatot, kivéve egy embert, Nyáryt... egyszerűen katasztrófa volt. Ezért reméltem, hogy egyszer részem lesz egy olyan változatban, ahol László Boldizsár alakítja Hoffmannt és mellette Kolonits Klárát köszönhetem mind a 4 női karakter szerepében. Ugyanis tavaly ezt vitte véghez Klára, amit most is rá lehetett bízni. 

Egy évados felállásban immáron nincs váltótárs, az előbb megnevezett csapat alakította a főbb szerepeket. Örültem nekik. Klárának mindig új és újabb esélyt adtam, de valahogy nem volt az igazi... Olympia-ként kicsit perverz volt, a férfit tapogatta - persze ez mutatta meg, hogy a bábú félreérthető mozdulatokat és gesztusokat tett Hoffmann irányába, aki ettől is, illetve a kapott furcsa szemüvegnek köszönhetően szeretett bele egy gépezetbe... tetszett, hogy volt egy férfi, aki távolról vezérelte a bábú minden mozgását, erre korábban nem figyeltem fel (csak arra, hogy ebben a báli jelenetben minden szolga kovid-os védőfelszerelésben sertepertél a színpadon). A hülyét játszó Hoffmann is jobban átjött Boldizsár alakításával, sőt előtte, ahogy megkezdi szerelmi történetét, az is jobban volt általa előadva. Aki tud, az tud, és a karaktert hozza is. 

Nem volt erőteljes Klára a 2. felvonásban sem, és talán az is kicsit zavaró volt, hogy a második felvonásban reflektorlámpával babrált a gonosz ellenlábas, Lindorf (Kálmán Péter) és gyakran szembe világított, kicsit volt kellemetlen. Klára inkább az, aki nem tud színészkedni, hanem hatalmasakat akar énekelni, ami vagy átjön a közönségnek vagy nem. Sajnos, akkor nagy óváció, mint amit az első Hoffmann-nál a női karakter esetében átéltem, az elmaradt. Ez a második rész, sosem volt a szívem csücske, de a mellettem ülő hölgyike nagyon átélte, és szerette Hoffmann és Antonia duettjét.

 

 

A harmadik felvonás lehetne egy jobb rendezésben a tökéletes kedvencem, ugyanis itt hangzik el a legcsodálatosabb női duett, ami csak az opera műfajában létezik: a Barkarola. Hihetetlen dallamos, lágy, és tényleg úgy érzem, mintha Velencében lennék és gondoláznék...a leggyönyörűbb kompozició, amit meglakottak!

...és bizony a Hoffmann-hoz köthetem az éjszaki égbolt kémlelését a tetőteraszról. Ennél fenségesebb táj nem is létezik! Első alkalommal a jegyszedő felkísért és elmondta, hogy azért nyitották emg, hogy az úrinépek lent, a fenti kevésbé tehetőseknek is legyen sétálásra, körbejárásra lehetőség. Imádom bejárni a teraszt, csodálatos érzés a magaslatokban létezni, szétnézni fentről a város különböző pontjaira, hangulatosak a szobrok is. El lehet látni a Citadelláig, a Bazilika a szomszédban, a környező épületekben mi jót csinálnak az emberek (persze nem jogsértő módon), de van egy feletebb bája annak, ha tetőn vagy.

 

És jöjjön a szokásos, megmentsük a jövendő kor számára a tartalmi leírást, és egyéb adatokat:

Link: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/hoffmann-mesei-2022/eloadas-202209081800/

Opera három részben, három felvonásban, elő- és utójátékkal, francia nyelven, magyar, angol és francia felirattal

A német romantika nagy írójának, E. T. A. Hoffmann-nak meséit a csapongó képzeletnek és a valós társadalmi helyzeteknek látványos elegyítése teszi emlékezetessé. Offenbach utolsó, befejezetlenül maradt művében ellene megy fergetegesen szatirikus operettjeinek, amelyekben ki-kiütközik korának gúnyos-szellemes társadalomkritikája. Természetesen a humort e műve sem nélkülözi, de a költő szerelmi kalandjait sötét, olykor végzetes színárnyalatok uralják. Az abszolút női ideál keresése közben négy gonosz figura kíséri végig és taszítja a boldogtalanságba Hoffmannt, aki szerelmi mámorában állandóan a halállal kénytelen szembesülni. A reális világ és a hátborzongató képzelet alkotta meséivel a szerző egy olyan univerzumba vezeti el hallgatóit, ahol az álom és a valóság közötti határ könnyen elmosódik.

Cselekmény

Előjáték

Hoffmann, a sokoldalú művész – író, költő, zenész – az operacsillag Stelláért rajong. Stella éppen Mozart Don Giovannijában lép fel, Hoffmann pedig a szünetben otthagyja az előadást, és szerelmi civódásuk miatt leissza magát. A Múzsa elérkezettnek látja a pillanatot, hogy megszabaduljon riválisától, Stellától, aki csáberejével elvonja Hoffmannt tőle, vagyis az alkotástól. A cél érdekében felveszi Hoffmann régi barátjának, Nicklausse-nak a képmását. Stella békítő levelet küld Hoffmann-nak, benne az öltözője kulcsával és egy üzenettel: várja az előadás után. Lindorf, a gazdag és befolyásos tanácsos, magának akarja Stellát, ezért megszerzi a levelet. Terve szerint, ha a nő részegen találja Hoffmannt az előadás után, végleg kiábrándul belőle. Hoffmann barátai a költő után mennek, hogy megkeressék. Luther, a pultos, jelzi, hogy a szomszédban folytatódik az előadás, de ők, ahelyett, hogy visszamennének, inkább iszogatni kezdnek. Megkérik Hoffmannt, hogy szórakoztassa őket, aki elő is adja három szerelmének történetét, amelyekben egy Lindorfra emlékeztető alak mindig keresztbe tett a boldogságának.

Olympia

Hoffmann első szerelme Olympia – egy tudós feltaláló, Spalanzani automatája, akinek csodájára járnak az emberek. A tökéletes kinézetű és viselkedésű bábu elbűvölő szemeit Coppélius, egy másik feltaláló készítette. Ő Hoffmann-nak is elad egy szemüveget, amitől a költő teljesen elveszti a valóságérzékét. Spalanzani és Coppélius vitatkoznak a bábu tulajdonjogán – és a belőle származó bevételen. Spalanzani nagyobb összeget ígér Coppéliusnak, ha átengedi neki a bábu jogait, Coppélius pedig azt tanácsolja neki, hogy adja hozzá Olympiát a „bolond” Hoffmannhoz, aki még nem vette észre, hogy egy automatába szerelmes. Megérkeznek a vendégek a bemutatóra, ahol Olympia táncol és énekel. Hoffmann keringőzik vele, Olympia „túlhevül”, a férfi elesik, és eltörik a szemüvege. Coppélius, aki nem jutott hozzá a beígért pénzhez, bosszúból szétveri a bábut. Most már Hoffmann is rájön, hogy Olympia egy automata volt. Egyszerre veszti el szerelmét és lesz nevetség tárgya.

Antonia

Antonia egy tehetséges fiatal lány, akinek minden vágya, hogy énekesnő legyen. Apja, Crespel szigorúan eltiltja az énekléstől és szerelmétől, Hoffmantól is, akivel együtt szoktak zenélni. Antonia anyja ugyanis az éneklésbe halt bele: hangja túlizzította szervezetét. A lánya tőle örökölte tehetségét és betegségét. Miracle doktor megérkezik Crespelhez, és az apa akarata ellenére megvizsgálja Antoniát. Hoffmann kihallgatja a beszélgetésüket, így értesül Antonia betegségéről. Megígérteti lánnyal, hogy lemond a karrierjéről, és soha többet nem énekel. Antonia kész lenne erre, és arra is, hogy Hoffmann felesége legyen, de Miracle megidézi a lány halott anyját, aki arra biztatja, hogy ne hagyja veszni tehetségét. Antonia egy utolsó dalt énekel, és meghal Hoffmann karjaiban.

Giulietta

Hoffmann látszólag kiábrándult a romantikus szerelemből. Egy prostituált, Giulietta bűvkörébe kerül, aki Schlemil irányítása alatt szórakoztatja a férfiakat. Dapertutto – egy ördögi figura, aki az emberek lelkét akarja megszerezni – Giulietta segítségével már elnyerte Schlemil árnyékát, most Hoffmann tükörképére pályázik. Giulietta elhiteti Hoffmann-nal, hogy beleszeretett, ezzel egy pillanat alatt megnyeri magának. Figyelmezteti, hogy Schlemil meg fogja ölni a költőt, ha tudomást szerez a viszonyukról, és arra biztatja, hogy meneküljön, de a tükörképét hagyja itt neki emlékül. Hoffmann beleegyezik, Nicklausse javaslatát viszont – hogy szökjenek meg, amíg lehet – elutasítja. Meg akarja szerezni Schlemiltől a kulcsot, ami Giulietta szobáját nyitja, hogy a nőt is magával vihesse. Schlemil rátámad, Hoffmann pedig egy Dapertuttótól kapott fegyverrel megöli. Hoffmann keresi Giuliettát, de a nő kijátszotta, nélküle szökik meg.

Utójáték

Hoffmann három története véget ért, és közben vége a színházban az opera-előadásnak is. Nicklausse és a többiek megértik, hogy a három nő valójában Stella három alakja. A Múzsa ünnepel: a szerelemről lemondva újjászületett a költő, Stella pedig a részeg Hoffmann helyett, Lindorffal távozik.