A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 10 éves Jubileum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 10 éves Jubileum. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 18., csütörtök

Emléktöredékek 31. - 10 éves jubileumról pár gondolatban

Bejegyzés:

2013. május 30. csütörtök este, egy volt évfolyamtársammal mentem a jeles ünnepségre, akinek régóta megígértem a kalandot. Nagyon szép előadás volt, három Fantom, két Christine és két Raoul vett részt az ünnepségen. 

A szünetben Anyával sms-eztem, "A Fantomok állatira aranyosak" - "még nem csókoltam megy egyiket sem". 


A magyar gárda (balról jobbra): Fonyó Barbara, Homonnay Zsolt, Mahó Andrea, Magyar Bálint, Csengeri Attila, Posta Victor és Sasvári Sándor

Az előadás után jelmezben megjelentek a Madách teremben a színészek (az emeletet és az erkélyt összekötő félemeletre kell gondolni). Sort kerítettek egy közös fotózásra, ám előzetes, ahogy a fenti képen is látható a Christine-ek, inkább a Raoul-okhoz húzódtak, így a Fantomok megint hoppon maradtak... Még a való életben is...Szegények! Miután az összesereglett rajongótábor és a sajtófotósok kérésére átrendeződtek a hölgyek, egy szebb összképet kaptunk. nem voltam rest, én is kattintgattam a fényképezőgépemet. :) Majd egy szervező átvezényelte a társaságot a túloldalra, ahol az ablakok előtt, kis asztaloknál foglaltak helyett a művészek. Ezen művelet alatt elvesztettem a kísérőmet, próbáltam hívni, mivel nála volt a frissen megvásárolt szuvenírem, a póló. 


A felállás módosult, Csengeri Attila átölelte két kollégáját, míg Sasvári szorosan magához ölelte Mahó Andreát


Ameddig nem találtuk egymást, mivel ő autogram vadászatra indult (Fonyó-Magyar-Posta), a hozzám közelebb eső Fantomra összpontosítottam. Úgy örültem, hogy az én "oldalamon" foglalt helyet. Figyeltem, ahogy beszélget, ahogy alá firkantja a különböző prospektusokra a kézjegyét. Még képet is készítettem róla, merő véletlenségből, pont oda is nézett. Miután megtaláltuk egymást a kísérőmmel, elmentünk képet készíteni és aláírást szerezni az egyik Christine-től. Mivel nekem a 10 éves előadás hozta a váratlan pálfordulást, és lettem Fonyó Barbara rajongó, neki adtam a jegyszedőktől kapott maszkot, de ő megfordította, és megnézte, hogy a másik oldalon mi van. Érdekes, hogy pont nálam kellett ezt neki megcsinálnia... Készült egy közös kép, aztán ahhoz a Fantomhoz mentünk, akihez hozzá lehetett férni (Victorhoz igen), Attilát körülrajongták, Sasvárin pedig keresztül néztem, mert úgy ült a terem másik végében, mintha ott nem lenne senki.... Igazi szellem volt. :D

Másik ilyen szép pillanat az volt, ahogy szóba elegyedtem Posta Victorral, és amit egy gonoszkodó sajtófotós meg is örökített, az én jóvoltomból kapta lencsevégre a legfiatalabb Fantomot. 


Jobb oldalt, az a két belógó hajtincs az enyém! :D
...beszélgetés Victorral pár pillanat erejéig, transzba esni ettől a pár szótól... 
Kísérőm kérdezte: "ilyen jóban vagy vele?"


Villáminterjúk: 

Cikkek:

Sajtótájékoztató: 

A dedikálás, extra produkciók:

Videó (Japánok gratuláltak nekünk):




2016. február 16., kedd

Emléktöredékek 29. - Szeretni úgy, mint eleddig soha



Bejegyzés:


Egy versenyen való részvétel, amit a Madách Színház hirdetett meg lelkes rajongóknak. Szombaton izgulás, előtte minden nap ötletelés, milyen történetet lehetne kitalálni még pluszban, hogy tuti bekerüljek. 5 történetem került be, szombat délután kettő és fél három között jött az értesítés benne vagyok a Kulisszajárók és alkotók találkozójában!!!!! EGÉSZ NAP ŐRŰLTEM :DDDDD

Magyarázat:
Szóval, az elejétől kezdve - Közeledett az ünnepi forgatag, az a bizonyos 2013. május 30-a, nagy volt hát a készülődés a teátrumban (előzőleg pár héttel a Macskák musicalnek is volt jubileuma - 25 éves). Köztudott, - akinek nem, annak most megírom - hogy ezen a napon mutatták be első alkalommal a Fantomot a Madách színházban, 2003-ban. A jubileum, amely a 10 éves Fantomnak dukált. Ráadásul a mi darabunk volt a világon az ELSŐ non replika változata Andrew Llord Webber előadásának, ami annyit tesz, hogy teljesen új elgondolással, koncepcióval állították színpadra a darabot: új rendezés, új díszletek, új jelmezek, új koreográfia. Tehát semmi sem olyan, mint az original londoni produkcióban. 

A Madách színház három játékot hirdetett meg (a teátrum hírleveléből összegyűjtve), főnyereményként pedig felajánlottak egy nagy kulisszajárással egybekötött találkozót az alkotókkal és a szereplőgárdával. A következő feladatokban lehetett részt venni és reménykedni hátha sikerül bekerülni a 15 legjobb közé:

1. „Imádlak, Fantom!”
Keressük Az Operaház Fantomja legnagyobb rajongóját: aki a legtöbb előadást látta és ezt a jegyekkel is tudja bizonyítani. A legnagyobb Fantom-rajongó 2 belépőt kap a jubileumi előadásra, 2013. május 30-ra.
A jelentkezéseket május 24-én éjfélig a
fantom10@madachszinhaz.hu címre várjuk, a jegyek beszkennelt változatával  vagy fotójával együtt!


2. "A Fantom, ez a titokzatos lény rég bennem él!”
A mellékelt fotó segítségével készítsenek  álarcot, és ezzel fotózzák le Magukat, minél érdekesebb helyszínen és helyzetben! A legszellemesebb fotók közül Az Operaház Fantomja címszereplői választják ki a 15 legjobbat.
A nyertes fotók alkotóit május 27-én 17 órára különleges beszélgetésre várjuk: Az Operaház Fantomja szereplőivel és alkotóival találkozhatnak, ráadásként Kentaur, az előadás díszlettervezője rendhagyó kulisszajáráson fedi fel a Fantom díszletének rejtelmeit.Az esemény zárásaként a 15 legjobb fotó készítői közül kisorsoljuk azt a három szerencsést, aki 2 belépőjegyet kap a jubileumi előadásra! A fotókat május 24-én éjfélig várjuk a fantom10@madachszinhaz.hu címen.


3. „Te hogyan folytatnád?”
Írd meg a Fantom folytatását 5-10 sorban.
(A Love never dies történetét nem fogadjuk el.)
A beküldött írások közül a Az Operaház Fantomja címszereplői választják ki a 15 legjobbat.
A 15 nyertes történet alkotóit május 27-én 17 órától Az Operaház Fantomja szereplői és alkotói látják vendégül, ráadásként Kentaur, az előadás díszlettervezője a Fantom díszletében rendhagyó kulisszajárásra invitálja őket.



A 2. és a 3. feladatkörben igyekeztem jól teljesíteni. Ugyan a jegyekkel, sajnos nem tudtam győzelmet aratni (mert, volt egy hölgy, aki 76-szor látta??? - amit mondjuk nem hiszek el, szerintem az ismerőseitől kérte kölcsön a jegyeket...) de veszettül akartam ezt a találkozót megnyerni! Így nem haboztam, folyton agyaltam a történeteken, a sztori folytatása gyanánt. Végül 5 folytatással pályáztam. Bizony, 5-tel!!! :D A megírásuk igazán örömmel töltött el, a kreativitásomat ilyen formában kiélhettem. Nagypapám az egyik legjobban sikerült írásomhoz még ötletet is adott nekem, de teljes egészében, én alkottam meg, ám közös sikernek tekintem!

Bizonyítékként a nyertesek neve a Madách facebook-os oldaláról (ezt azóta törölték, így hiába keresnétek, hanem akik a képekkel pályáztak, még a nevüket fent lelik):


A történeteim között tragikus szerelmi végkifejletet, boldog befejezést, váratlan megoldásokat találhatunk, de csak címeket közlök, és némi háttérmorzsát, miről szólnak. :)
1. És mégis van remény? (történet szerint Erik szerelmes lesz egy Miranda nevű lányba, Coney Island-on)
2. Egy velencei tündérmeséből rémálom (Velencébe utazik a Fantom, ahol elismert énekes lesz, de végül Christine mégis csak feltűnik újra az életében)
3. Az én személyes titkom, amit még a gyermekem sem tudhat meg (Christine és Raoul két gyermeket nevel. A Fantom báb és különleges szerkezetek készítője)
4. Bűvésztrükkök (A Fantom egy cirkuszhoz szerződik és később megismerkedik a lányával is...)
5. Álom és valóság (Kikötőben, Christine meggondolja magát, és nem akarja a Fantomot elengedni...)

Május 25-én délutáni órákban lett kihirdetve az eredmény. El sem tudtam hinni. Az igazgató és a Fantomok választották ki a beérkezett pályaművek közül a legjobbakat.