2016-ban kivált a
csapatból - Pankotay Péter (Piangi
szerepében volt látható) és Horesnyi
László, aki Kikiáltóként volt látható az előadás elején, szerette a szöveget változtatni, viszont ebbe mindig belebonyolódott... helyébe a korrepetitort (Monsieur Reyer) alakító Bognár Zsolt került.
Korábbi kiválások:
Király Linda és Bíró Eszter (Christine Daaé):
Az Linda esetében elmondható, hogy csak egy ugrás volt a karrierjében, egy pillanatnyi megálló,a mi érthetetlen számomra, hiszen Linda nem az a típus, akit Christine Daaé szerepében eltudnék képzelni, leginkább hangi kvalitása miatt, inkább Primadonna jellegű, vagyis La Carlotta-hoz illene.
Bíró Eszter ugyan jól alakított, mégsem maradt sokáig, mondhatni ő egy kóborló lélek - és valahol csúnya dolog részemről, hogy ezt gondolom róla, viszont a tapasztalatom mondatja velem: Eszter a nagy szerepeket megszerzi, egy rövidke ideig játssza, és utána tovább is megy...valahol gonosz dolog részéről, és, úgy vélem, csak az életrajzát szeretné bővíteni, még ha nem is volt túl sokáig porondon...
Mindkét hölgy, körülbelül 1 vagy 2 évig volt látható a színpadon, tartalék volt a nagyszerű Krassy Renáta, és még gyesen Fonyó Barbara. Lényegében őrá vártunk. :)
Fantom/Raoul: Miller Zoltán felfogásában volt látható a színpadon, természetesen nem egyszerre. Az első szereposztásban, ő volt a vikomt, de mellette elvállalta a Fantom szerepét is, így az álarcos férfiak egy triót alkottak. 2003-2005 között szerepelt a Madáchban a művész, majd énekesi babérjait szerette volna folytatni, megvált a színháztól, és a szerepeitől. Helyébe kellett találni valaki újat, amit Szirtes Tamásnak hamar sikerült megoldania, hiszen a frissen diplomázott, ezelőtt Svájcban tanult ifjú, Posta Victort szerződtette, aki 2006-ban lépett fel először, a világon elsőként a legfiatalabb Fantomként (26 évesen!).
Raoulok "terén" is volt változtatás a 2016-os új beállót megelőzően. Nagy Sándor egy időben Posta Victorral került a színházhoz, a darabba is. Pár évig, egészen a 600. előadásig szerepelt, majd kivált a gárdából, de a Madáchnál maradt, prózai nyomvonalon, egy-egy zenés előadásban is feltűnt. Ő úgy interpretálta távozását, hogy a prózára szeretne koncentrálni, jobbára ez a műfaj érdekelte inkább. Holott az igazi indoka az is lehetett volna, hogy a hangja már nem bírta hozni azt a színvonalat, amit Raoul-nak képviselnie kellene... Helyébe, egy korábbi castingon (József és a színes álomkabát) megbukott színész kapott lehetőséget, és a mai napig ő is színre viszi a vikomt karakterét. Neve: Magyar Bálint.
A Magyar Bálint premier előadása eredetileg a Sasvári-Mahó felállással lett volna, végül ez módosult, így első alkalommal Posta-Fonyó párosával alakította a sármos vikomtot
Az igazgatók is változtatva lettek, ámbár itt sajnos még nem sikerült kiderítenem, mikor váltak ki a csapatból: André szerepét illetően voltak sokan, kezdetben Szerednyei Béla (mai napig játssza) és Mikó István. Lippai László
Meg
Giry - az egyik legváltozékonyabb karakter a darabban, hiszen nagyon sokan
alakították, átvették egymástól a szerepet, mint egy stafétabotot. Ladinek
Judit (2003-2007 között) volt az első, mellette osztozott a karakteren, Kuthy
Patricia (mind a mai napig remekül hozza a figurát) és Váradi Viktória
(2003-2007). Később csatlakozott egy szőke Meg Giry (mivel a többiek mind
sötétebb hajszínnel rendelkeznek), Haffner Anikó (2005-2010?),
majd 2013 körül ismét egy sötétebb hajszínű balerina, Lóránt Enikő.
"Új" Meg, Lóránt Enikő
Háttérben Ladinek Judit, elől André szerepében Mikó István
Nyilvántartást vezetek Az Operaház Fantomja musicalünk szereposztásáról, kiváltképpen a triót tartom számon, utólag azért sajnálom, hogy a korábbi előadások, teljes szereposztását nem örökítettem meg....
Íme a három legnépszerűbb az én esetemben:
1. Csengeri, Fonyó, Magyar
2x (+ 1 alkalom a 600. előadáson)
2. Csengeri, Fonyó, Bot 2x
3. Posta, Fonyó, Magyar 2x
Mint látható, a hölgyek közül Fonyó Barbara toronymagasan verte a másik két Christine-t, hangilag ugyan nem a kedvencem, de annál inkább imádom ahogyan az énekesnőt megformálja! Hiteles, szerethető, holott nem egy törékeny teremtés, amikor megjelenik a színpadon, mégis az alakítása a másik két Christine fölé emeli. Sokáig nem szerettem őt, de a 600. előadáson megváltoztattam róla a véleményemet, és megkedveltem Barbarát. Időközben rájöttem, hogy ő fantasztikus énekesnő és a személyisége is kedvelhető. Bájos.
Fantomok közül Csengeri Attila emelkedik ki, aki Susan Kay-féle Fantomot testesíti meg. Rendkívül érzékeny, tökéletes a szerelmes férfi ábrázolása, és könnyen áttud lépni az erőszakos, torz arcú rém alakjába is, nem beszélve a komikus jelleméről (ami persze inkább a valóságban mutatkozik meg, mint a színpadon). Harmadik alkalommal láthattam őt a címszerepben, tulajdonképpen itt is a hanggal van a baj. Úgy érzem, mintha a vödörből szólna.... nem olyan hang, ami szürke lenne, hanem olyan, amit száz közül is könnyedén felismerek.
Raoul szerepében érdemtelenül - míg az előbbi kettőhöz inkább ragaszkodnék, ugy Magyar Bálintot kevésbé üdvözlöm. Mármint, oké - csinos arc, gyönyörű hang, de nincs küzdőszelleme, nincs jelenése a színpadon... Inkább ő a Fantom, mint a kollégái. És mindezt negatív értelemben értem. Bálint nem elég harcias, nekem kell a dominancia, hogy a két férfi között ne csak Christine, hanem mi nők is ne tudjunk választani...
A fő hármast, a népszerűségi listámon, Posta Victor (Fantom) és Bot Gábor (Raoul), valamint a csodás énekesnő szerepében Mahó Andrea követi.
Készítettem
montázsokat (egyiket közöltem a Facebook-on), de egyedül Magyar Bálint és Bot Gábor jelezte, hogy
tetszik nekik a képeim egyike, Krassy Reni mindig megnézi az üzenetet,
de nem hajlandó válaszolni nekem... - ápr. 4.-én néztem meg, Krassy Reni
jelezte, h a montázsom tetszik neki :)
Korábban már posztoltam, de ez volt az a bizonyos kép
2013. május 30. csütörtök este, egy volt évfolyamtársammal mentem a jeles ünnepségre, akinek régóta megígértem a kalandot. Nagyon szép előadás volt, három Fantom, két Christine és két Raoul vett részt az ünnepségen.
A szünetben Anyával sms-eztem, "A Fantomok állatira aranyosak" - "még nem csókoltam megy egyiket sem".
A magyar gárda (balról jobbra): Fonyó Barbara, Homonnay Zsolt, Mahó Andrea, Magyar Bálint, Csengeri Attila, Posta Victor és Sasvári Sándor
Az előadás után jelmezben megjelentek a Madách teremben a színészek (az emeletet és az erkélyt összekötő félemeletre kell gondolni). Sort kerítettek egy közös fotózásra, ám előzetes, ahogy a fenti képen is látható a Christine-ek, inkább a Raoul-okhoz húzódtak, így a Fantomok megint hoppon maradtak... Még a való életben is...Szegények! Miután az összesereglett rajongótábor és a sajtófotósok kérésére átrendeződtek a hölgyek, egy szebb összképet kaptunk. nem voltam rest, én is kattintgattam a fényképezőgépemet. :) Majd egy szervező átvezényelte a társaságot a túloldalra, ahol az ablakok előtt, kis asztaloknál foglaltak helyett a művészek. Ezen művelet alatt elvesztettem a kísérőmet, próbáltam hívni, mivel nála volt a frissen megvásárolt szuvenírem, a póló.
A felállás módosult, Csengeri Attila átölelte két kollégáját, míg Sasvári szorosan magához ölelte Mahó Andreát
Ameddig nem találtuk egymást, mivel ő autogram vadászatra indult (Fonyó-Magyar-Posta), a hozzám közelebb eső Fantomra összpontosítottam. Úgy örültem, hogy az én "oldalamon" foglalt helyet. Figyeltem, ahogy beszélget, ahogy alá firkantja a különböző prospektusokra a kézjegyét. Még képet is készítettem róla, merő véletlenségből, pont oda is nézett. Miután megtaláltuk egymást a kísérőmmel, elmentünk képet készíteni és aláírást szerezni az egyik Christine-től. Mivel nekem a 10 éves előadás hozta a váratlan pálfordulást, és lettem Fonyó Barbara rajongó, neki adtam a jegyszedőktől kapott maszkot, de ő megfordította, és megnézte, hogy a másik oldalon mi van. Érdekes, hogy pont nálam kellett ezt neki megcsinálnia... Készült egy közös kép, aztán ahhoz a Fantomhoz mentünk, akihez hozzá lehetett férni (Victorhoz igen), Attilát körülrajongták, Sasvárin pedig keresztül néztem, mert úgy ült a terem másik végében, mintha ott nem lenne senki.... Igazi szellem volt. :D
Másik ilyen szép pillanat az volt, ahogy szóba elegyedtem Posta Victorral, és amit egy gonoszkodó sajtófotós meg is örökített, az én jóvoltomból kapta lencsevégre a legfiatalabb Fantomot.
Jobb oldalt, az a két belógó hajtincs az enyém! :D
...beszélgetés Victorral pár pillanat erejéig, transzba esni ettől a pár szótól...
Időpont: 2016. febr. 11. (csütörtök) és 12. (péntek) este, 19.00
Helyszín: Madách Színház
Előadás: A FANTOM!
Ezúttal pótszékkel ültem be, mivel nem szereztem be első körben a jegyeimet. Sikerült, mindkét alkalommal szert tennem az ülőhelyekre, így esélyem nyílt kétszer, egymás után megnézni a darabot.
Rettentően hiányzott! Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, ráadásul az a hír járja, hogy jövőre, januárban lesz ismét Fantom, addig meg tengődhetünk...
Az első pótszékes előadásom apropója, Krassy Renáta volt, no meg Solti Ádám (A második apropó pedig a borzalmas Sasvári-féle teljesítés az első alkalomnál, így le akartam öblíteni egy Csengeri Fantommal). A Madách bejelentése, miszerint két új alakítót ereszt a darabba, izgatta a fantáziámat, ezért nem maradhatott ki! Látnom kellett mennyire sikerült beilleszkedniük a társulatba. Előzőleg írtam Solti először a Nyomorultakban szegődött a színházhoz, majd Józsefként is állítólag remekelt. Nekem azért, ez még kevés volt a meggyőzéshez, ezért fenntartásokkal, de örömteli várakozással figyeltem a mozdulatait a színpadon. A másik új belépő Szerekován János már a második előadásomban jelent meg. Bővebben róluk is írni fogok.
1. Előadás A hangok, a hangosítás és a mikroportok csatája - Szereposztás: Sasvári Fantom - Krassy Christine - Solti Raoul
A 2016 februári Fantom igazi csemegét hozott a 10 éves évfordulónkra. Rólam köztudott, hogy nagy fantom-rajongó vagyok, így a darabban inkább felé húzok és drukkolok, hogy Christine inkább őt válassza és ne Raoul-t.
Mai napon értelmet nyert az eredeti Gaston Leroux elgondolás, és Christine valóban csak is Raoul-t választhatta igaz szerelméül.
Díszlet
- Jó volt mindent újralátni!
- Sosem néztem, hogy az orgonából kiugrik egy kis szék
- A háttérmunkások, díszletesek, precíz tevékenységét, hogy pontosan minden az adott időben a helyén legyen
Világosítás
- Nagyon tetszettek az Éj zeneéje alatt az új színkombinációk: lila és zöld keverékéből
Zenekar
- Néhol iszonyat pócsékok voltak - Éj zenéje alatt szinte cincogásig sikerült eljutniuk. Nem volt élvezhető a zene, ami máskor mindig csontig hatol.
Hangosítás
- Valamit nagyon elszúrtak a technikusok, mert úgy éreztem, olyan közel ülök a színpadhoz, hogy megsüketülők... A mikroportok nem voltak megfelelően rögzítve, így olykor recsegtek-ropogtak...Sasvári erősen ki volt hangosítva.... Nem kellett volna...
Szereplőkről
Sasvári: Fantomként borzalmas volt. Hangilag már nem erős, csak a hangosítás megtévesztő ereje tette naggyá. Voltak időnként gyengéd pillanatai a lány felé, de ez csak pár másodpercig tartott. Fantomként nemhogy sajnáltam volna, inkább taszított az egész jelleme. Ám így bemutatotta a valós Fantomot, aki szeretethiányban szenved és az emberek kirekesztik maguk közül.
Krassy Renáta: Christine-jével annyi bajom volt csak, hogy nem mindig játszik a mimikájával, nem látszott rajta, hogy fél. Hangilag viszont ismét egy csoda volt! Nagyon szeretem az ő Christine-jét.
Solti Ádám: Raoul szerepében új szint vitt a darabba. Gyengéd volt és szerethető karakterré tette a vikomtot. Hangilag nem maradt meg, ám játék szempontjából kiváló volt. Renivel való kapcsolatában sok ölelés volt jellemző.
Két igazgató - Szerednyei és Weil páros: nem voltak a toppon, sem szórakoztatóak. Az összkép, az összhatás nem működött.
Rozsás István - Piangi: Don Juan próbán úgy dobta a földre a kottát, hogy a karmester is hátrhökölt, attól tartva, hogy mindjárt neki is baja esik, de a többi művész is megdöbbent...
Röser - Carlotta: Voltak új megvillanásai, pl. az új igazgatóknak dobott csók a Hannibál jelenetben, Elissa énekének megkezdése előtt. Christine-nel való rivalizálás a Don Juan jelenetben. A II. felvonásban bíztatja (persze nem szeretetből) Christine-t a szerep elvállalásában.
Újdonságok és bakik az előadás alatt
Hannibál jelenet: Németh Gábor (ezúttal kórustagként) lekéste a belépőt, sietve csatlakozott a felvonuló férfiak seregéhez.
Főcímdal: A dobokért hálás vagyok, hihetetlen dinamikát, erőt kölcsönöz a dalnak. Ám Reni és Sasvári nem voltak összhangban, kettejük hangja nem volt harmóniában, disszonáns volt. A hangok igazi csatát vívtak egymással.
Éj zenéje (mielőtt a bábokat látnánk) Sasvári felemelte a lebegő deszkára Renátát, karjaiban tartva, hosszan kitartott pillantásban, egymásba fonodott a tekintetük, holott idő volt már, hogy megforduljanak az orgona irányába...
Az Il Muto-ban új gróf (iszonyat magas ember, aki eleddig a kórusban szerepelt, és a Don Juan-ban ő volt a Goliáth a pici Dávid mellett), aki nem rogyasztja be a térdeit, és a hangja sem jellegzetes, mégis szépen váltak el Carlotta-val, megérintették egymás tenyerét és azt mondták: "Adiiiooo".
Il Muto: Christine és Carlotta a vetélkedése egymással a jelenetben, a fiatal lány fordítva vette fel a kalapját, miután a Fantom közbeszólt és békának nevezte Carlottát, majd brekegett...
Térden csúszva jövök hozzád - Sasvári Krassyhoz (a darab utolsó 12 percében).
A csók: Reni nem ölelte meg csók közben, semmi gyengédség nem volt közöttük.
Elválás: Ahogy Christine, úgy mi is kevésbé fájdalommal a szívünkben váltunk el a Fantomtól. És ezzel az alkalommal pont beteljesült a szerelmi háromszög története.
2. Előadás - Tökéletes apró porcikáiban - Szereposztás: Csengeri Fantom - Fonyó Christine - Magyar Raoul
Bakival indítanék:
Hannibál jelenet - a háttérvászon nem esett le. Bencze Ilona teljes pánikban, elfehéredett arccal nézett a magasba. Pándy Piroska (akire rá kellett volna esnie a vászonnak) megoldotta a helyzetet, azt mondta: "Úgy megijedtem!"
Utolsó jelenet a labirintusban: nem ment le a rács, kézzel rásegítettek...háttérből kinyúltak kezek...
Új frizura: Barát Attila André igazgatója, volt még kis bajuszkája is.
Szereplőkről
Csengeri: Fantasztikus játék, csodás hang. A gyermeki ragaszkodástól a szerelmes férfin át az elszánt gyilkosig. Széles és sokszínű palettával rendelkezik egy élmény volt figyelni a színpadi munkáját.
Csengeri is tudott "békázni", ám jobban tudott gúnyolodva kacagni. Barbara az elválás kapcsán, mintha csak a fejét összeérintette volna a Csengerivel, de nem tudta szépen kifejezni, hogy Christine-nek mennyire fáj, hogy ott kell hagyja a Fantomot a labirintusban.
Fonyó: Igaz fenntartásokkal vagyok iránta sokszor (mivel idősebb az alakított karakternél...úgy kb. 20 évvel), de ahogy éneklésbe kezd, tovaszáll minden negatív érzelmem vele kapcsolatban, mert remek művésznő! Az átélés örök mestere, hiszen ő is nagyon sokszínűen tudja Christine karakterét alakítani. Igazán tud félni, szeretni, csábítani, megbocsátani. Christine imáját, ő érzi át a legteljesebben. Fonyó Christine a félénk kóristából válik magabiztos énekesnővé, aki az átalakulás folyamatában kétféle szerelmet is megtapasztal. Gyermeki esendőségét, reménykedő leány, ugyanakkor szexuális impulzusoktól érintett, és nőiességet, csáberejét nem rest megmutatni.
Magyar: A tető jelenetig nem láttam Raoul-t. Szinte láthatatlan volt az Igazgatók irodájában és erre nem mentség az sem, hogy visszafogta a hangját. Igazán azt várom el ettől a karaktertől, hogy méltó ellenfele legyen a Fantomnak, és ez nem csak hangilag, de a játékban is megmutatkozzon. Viszont a szerelmi kettős nagyon tisztán, két szerelmes dalának volt tekinthető.
Pándy: Fergeteges primadonna!
Szerekován János: Piangi szerepében. Először is Üdv a csapatban! Jó erős, operahang. Játék szempontjából még itt-ott hasonlít a társaira, de majd idővel az ő Paingi-ja is ki fog forrni.
Két igazgató, Barát - Galbenisz: Totál rendben voltak, sokkal jobban teljesítettek, mint a Szerednyei-Weil páros. Galbenisz kicsit módosított a szövegén, Bouquet felakasztását követően.
Összkép - tapasztalat
Összeszedettebb volt. Csengeri-Fonyó érzelmes párosítás, igazán remekeltek együtt. Gyengéd érzelmek, meghitt pillanatok. Tapsrend alatt Csengeri a földre mutatott Magyar Bálint vigyázba vágta magát és meghajolt.
Az Operaház Fantomja 2015 utolsó alkalom az évadban, de annál emlékezetesebb... Időpont: 2015. március 8. (vasárnap este) 19.00
Ettől rettegtem mindvégig, de az időnek nem lehet parancsolni. Reggel izgultam, hogy helyet kapjak estére, most is egy pótszékes előadást terveztem. Az utolsó előadásra az évadban muszáj elmenni, kötelező, hogy remélhetőleg csak egy rövidebb időre búcsút mondjak neki.
Az ismerősömmel és a barátaival egy találkozót szerveztünk, előző alkalommal nem sikerült Csengeri Attilás Fantom jelmezbe bújt személyét lekérnünk a portára, a Műv. bejáróba. Most összejött, és nekem is elkésnem, ahogy az a rendre módra megkövetelik.... Szerencsémre, még ott voltak, szóval kijelenthetem, nekem is van végre egy Fantomos képem.
Íme:
A fényképezgetés alatt persze Attila megint bizonyította, hogy mennyire vicces személyiség. Egy mikroportot használnak a Fantomok, ez működik egyedül, így ha hétvégente kétszer játszanak, egymásnak kell odaadniuk váltáskor. Attilának sietnie kellett, ezért azt mondta, ha nem adja át, rövid időn belül a szerkezetet, akkor este a közönség ezt fogja látni-hallani: "Nézd, milyen furcsa Postánk van!"... Teljesen zakkant ez az ember! :)
Az utolsó előadásról
Az ismerős és barátai jelentették nekem, Renit leváltották és Barbara fog szerepelni helyette, így visszakaptam az évadom első szereposztását, Posta - Fonyó - Magyar. A szerelmespárnak sikerült javítania, viszont a Fantomnak megint nem járt hangos fütty a nézőtérről....
Posta VictorFantom szerepében újra elkövette a - nem dobom messzire az összegyűrt jegyzetet - hibát. Valahogy az Éj zenéje sem volt igazán erős. És, esetlen volt, de nem hatott meg a lánykérésnél, mint korábban. Ami mégis kiemelkedő volt, az a búcsú jelenete, megvallotta a szerelmét Christine-nek és megsimogatta a lány arcát. Szöveget tévesztett a temető jelenetben, ahol neki a "Itt vagyok, itt a Halál angyala" szöveget kellett volna mondani, ehelyett csak azt mondta, hogy "Várjatok!" - bár ebben most kissé elbizonytalanodtam, ami a hiányzó szövegrészt illeti.... Mindenesetre sajnos, nem volt olyan fenomenális, mint a második produkción nyújtott alakítása volt.
Fonyó Barbarának én voltam a huhogója, ünneplő rajongója. Szeretem őt Christine-ként, még ha szomorú is voltam, amiért nem Renit kaptam meg, holott a szereposztás szerint, ma ő lett volna, de ez a nap amúgy is nagyon össze-vissza volt a Daaé-t alakító művésznők között. Egyszer hibázott, a Don Juan végén, amit kifejezetten tökéletesen mutatott be, mennyire vonzódik a Fantomhoz, és a hangja bűvkörében él, ahogy a férfi eltávolodott tőle, ő még mindig vágyakozón állt és ezúttal ő tartotta ki a hangot, és nem a férfi. - A konkrét hiba a lánykérést követően a maszk lerántásában volt felfedezhető, Victornak kellett kifutnia a paróka és a maszk alól, mert Barbara valamiért nem rántotta le elég gyorsan, így hitelét veszítette az, hogy az énekesnő megelégelte a játszadozást, és ezért elégtételként letépi az álarcot, a műhajjal egyetemben. Amúgy minden tökéletes volt, az őrülete, a szeretete Raoul iránt (nem zokogtam ennyire erősen a tetőn játszódó jelenetnél, mint most).
Raoul, Magyar Bálintra végre felfigyeltem, hangilag tényleg értékes, de nem látom benne azt a tűzet, amit Hommonay Zsoltban, akinek a vikomtja erősebben van kidolgozva, játék szempontjából mindenképp.
Röser Orsolya Carlotta-ként - ez már unalmas, illetve nem tudom megunni és nem vele kifogni a darabot. De legutoljára nagyon szimpatikus volt az igazgatókkal, akik a régit váltották, majd persze velük is összeveszett a második felvonásban. Szokás szerint nem énekelte a szövegét, de ezúttal más sem tette meg ezt helyette.
Rozsos István, mint Umberto Piangi. Nem sokat tett hozzá a figurájához, csak akkor volt érdemleges, amikor a Don Juan próbáján rátaposott a kottafüzetre, és ő is csinálta a fesztivált, bár mégsem olyan agresszíven, mint kollégája, Pankotay Péter. Rozsos szintén, inkább csendesebb társ Carlotta mellett, mint Gerdesits.
Bencze Ilona és Lóránt Enikő, ők is jók voltak, különösebben nem vettem észre újabb változtatásokat a szerepformálásukban.
A két igazgató, a komoly, zeneértő Barát Attila és a világi nézetű Galbenisz Tomasz, együtt jó párost alkotott, kellő egyensúlyban volt a humor és a komolyság.
Az külön rossz érzés volt, hogy szinte minden egyes jelenetnél megjegyeztem: ezt most láttam utoljára, ez a jelenet már nem lesz többször, utolsó primadonna, utoljára a tető jelenet...utolsó csillár szakadás...utolsó mindenből...de csak egy időre! Mert vissza fog térni, én már csak tudom. :)
Szép este volt, köszönetet mondok az egész Társulatnak: a színészeknek, a közreműködő kórustagoknak, a táncosoknak, a technikusoknak, az ügyelőnek (hogy mindenkit időben beküldött a színpadra) minden segítőnek, akik aktívan részt vettek az összes előadás sikeres megszervezésében!
...de bízom benne, hogy újra eljő a Fantom kísérteni...addig pedig jó pihenést kívánok! :)
Időpont: 2015. február 19. csütörtök este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja
Sok hónapnyi tengődés után, végre ismét színre vitték a Madáchban Webber híres darabját, Az Operaház Fantomját. Már szinte tűkön ültem. Közben megjelentek új trónbitorlók is, tehát a prágai, az észt és a román non replikák... A variánsok örömmel vegyes szomorúsággal töltöttek el, mert jó, hogy vannak új feldolgozások, de mi van a magyar változattal?Úgy a szívemhez nőtt, egyik előadás sem hasonlítható hozzá, van benne egy varázslatos töltés, amitől az ember függővé válhat, folyton többet és többet akarva... Hiányzott, rettenetesen. De most, hogy végre itt van, elérkezett a többszöri látogatás ideje is. Ebben az évadban összesen 21-szer fogják játszani. Szerintem azért ez nem olyan sok, viszont reménykedem abban, hogy nemsokára sor kerül egy 800. jubileumi előadásra is. Nagyon boldog vagyok most. Vidáman kelek, a nappalaim is hasonlóan jól telnek.
Az örömöt megelőzte a nyughatatlan idegességem, mivel imádom összehasonlítani a Fantomokat, Christine-eket és Raoul-okat, de van, hogy a fontos, ám mellékszereplőkként megnevezett művészeket is górcső alá vonom. El akartam kerülni az ugyanolyan szereposztást. Már novemberben meg kellett vennem, az egyik kedvenc helyemre (csak annyit árulok el, hogy erkély rész) a jegyeket. Volt bennem félsz, hogy úgy jön össze megint a szereposztás, mint korábban... Ezt elszerettem volna kerülni, így türelmesen, de izgatottan vártam, mikor fogják a színészek közölni időpontjaikat. Elsőként Sasvári Sándorról értesülhettem. Ő a legidősebb Fantom a magyar változatban. Hangilag tényleg nem a legjobb, de a játéka!! Az fenomenális. :) Vasárnap vele fogom megnézni. Szóval, Sasi kitette, majd Mahó Andreánál is megláttam a szerepeit, köztük felfedezve, hogy egyáltalán nem lesz nekem a Christine-em egyik időpontom alkalmával sem. Annyiból sajnálom, hogy a frissen szerzett tapasztalatok birtokában, őt nem tudom majd összehasonlítani a másik két lánnyal. Mivelhogy szerencsésen, kétszer Fonyó Barbarával, egyszer pedig Krassy Renivel fogom látni az előadást. Bot Gábor és Homonnay Zsolt oldalán is szerepeltek időpontok, ám itt már korábban megtudtam állapítani, hogy Zsolt nem lesz Magyarországon, amikor februárban az első pár előadás lemegy, mivel ő külföldön fog szerepelni kollégáival. Csengeri Attilán, a szép Fantomon :) - múlott tehát minden. Elkönyveltem magamban, hogy Attila lesz 19-én, de titkon reméltem, hogy mégsem. Végül, ez utóbbi kérésem teljesült. A közösségi oldalon, találtam rá az időpontokra, és a 19-e nem szerepelt közöttük. Majdnem biztos volt tehát, hogy az egykori első Fantomommal élem át 2015-ben az első előadást. És, így lett, mert a színház honlapja is megerősített ebben.
Az darab történetét, már tucatszor elmeséltem. Most csupán a méltatás és az érzéseimre hagyatkozva fejtem ki gondolataimat.
"Jelen lenni és megélni." - lehetne ez a mottóm is, mert most valóban ilyen érzésekkel ültem a nézőtéren.
A színházba jutás során nem történtek zűrök. Végre, egyszer senki és semmi nem fusztrált. Csak magamban pörkölődtem, mi lesz, ha visszamondja? - és effajta gondolatok jelentek meg előttem. Végül a színházban megbizonyosodhattam arról, hogy az a szereposztás jelenik meg, akiket már hetekkel ezelőtt meghirdettek. Posta Victor Fantom, Fonyó Barbara Christine és Magyar Bálint mint Raoul.
Az előadás rendben lezajlott, bár voltak bakik, amit nem mindenki vett észre, csak az aki igazán ismeri.
A hosszú várakozást követően, jó volt újra közelről látni a jelmezeket, a díszletet, a színészek játékát, a mimikájukat. Egyszerűen egy csoda. Csillárkát is örömmel üdvözöltem, illetve a Zenedobozt, amelynek most újabb hangzást alakítottak ki lent a zenekari árokban. Nem úgy szólt, mint mindig, más volt. Mivel hónapok óta csak a képeim vannak a darab jelenteiről, velük dolgoztam, ezért hatalmas élmény volt közelről látni a szép ruhakölteményeket, felfedezni újdonságokat, megállapítást tenni a jelenetekhez. A csillár felhúzásánál éreztem: akárki, akármit mond, a legszebb non replikát nézem.
Szereplők
Posta Victor - Ő lehetne a legeslegjobb Fantom, de meg kellett mérkőznie a karakterrel.
Arra próbálom felhívni a figyelmet, miszerint ő egy érzelmesebb férfit
ábrázol a színpadon. Pedig tudjuk, hogy a Fantomnak több arca is van, és
sajnos nála pont ez hiányzott. Szenvedély, düh, erő, pimaszság, őrület,
a szomorúság, csalódottság - ez mind eltűnt nála. Szinte
lélektelenül játszotta végig a szerepét. Nem adta ki a dühét, nem volt benne pimaszságra hajlam, pl. az Il Muto jelenetben. Erőtlen volt a hangja, mintha visszafogta volna magát. A tükör jelentnél megcsúszott a hangja. "A Brava, brava, bravisszima"-t szebben ejtette, mint a másik két Fantom, és ahogy én szeretem, azaz az utolsó szótagot nem mondta ki. Fonyó Barbarához fűződő viszonya tetszett, ahogy a nő érintkezett az ária résznél vele, az egymás felé kinyújtott kéz, szép mozdulatsor volt. A legszebb Éj zenéjét ő énekelte, nem voltak hangos felkiáltások hangsúlyozva ezáltal bizonyos szavakat, nem rohant. Lágy volt, kellemes a fülnek. Az utolsó jelenetben, Victor erőtlen játékban, nem szenvedélyes, "sokszor" úgy mond szaladgál, nagy köröket ír le a színpadon. Nincs benne erőszakosságra hajlam, mint kollégáiban (persze, ők is csak finomabban teszik ezt). De, amikor Raoul megérkezik a Labirintus jelenetben, olyan csábítóan dallamos volt a hangja. Huh, nagyon tetszett.
Pedig én úúgy drukkoltam, hogy
jól csinálja, hogy az előadás végén a tapsrendnél örömujjongásban
törjenek ki az emberek. De sem fütty, sem huhogás a nézőtérről nem
érkezett, egyik szereplőnek sem. És ez eléggé elkeserített. - Bár az is
lehet, hogy sokan nem ismerték ezt a fajta gesztust, szokást, miszerint a
néző huhogással biztatja a művészt, hogy az általa formált karakter
tökéletes volt. Szóval, Victorból hiányoztak a felsorolt tulajdonságok. A
darab végén is, csak elfogadta a tényt, hogy Christine inkább odébb
áll. Nem igazán látszott rajta, hogy ez gyötrelmes fájdalmat okozna
neki. Pedig kellene... :( Victor viszont hangilag olyan csodát művelt,
amit nem lehet úgy szönyeg alá söpörni. Ahogy ő adja elő az Éj zenéjét,
úgy nem tudja bemutatni a két kollégája. Szerintem Victor hangja
tökéletes, számomra, ő a Zene angyala, holott néha kissé
hamisan szólt...
Fonyó Barbara - Első pillanattól fogva átéli és megéli a szerepét, ezért olyan csodás ő, mint Christine. És, igaz, nem egy kistermetű, törékeny nő, ám mégis úgy alakítja a karaktert, hogy erről sikerül megfeledkeznek vagy egyáltalán nem foglalkozom ezzel a ténnyel. Beleélés. A "Gondolj rám" című dal előadásával Christine előtt új lehetőség nyílik. Úgy tűnik Barbara többször nagy levegőt vesz, mielőtt belefog a dalba. Tökéletes átéléssel játssza a félénk kóristalányt. Teljesen zavarban van, izgatott, szinte nem kap levegőt, a jelmeze fodraival babrál, majd fokozatosan, szépen, lassan felbátorodik, és a hangja teret nyer. A kedvenc ruhám újra feltűnik - bár attól féltem, hogy nem készülnek el a szobalányok, mert most lassabban tudták felöltöztetni Barbarát. Aztán szerencsére nem így lett. A dal alatt meghatódtam, bevallom, a vidámabb zenék esetében is mostanság könnyeket morzsolok el, örömkönnyeket. A Primadonna - Levelek (második felvonásban) láttam közelről a mimikáját, olyan jól ábrázolta az összezavarodott, majd a dühtől szétrobbanó nőt. Barbara megható a temető jelenetben, az én szívemet megérintette. A csókjelenetnél teljesen átadja magát az érzésnek, átöleli a Fantomot, aki csak nagy nehezen viszonozza az ölelést. Amikor szétválnak, mindketten az ajkukat fogják, bár Barbara az, aki egy másodperccel tovább tartja a kezét a száján. Végül is ő az, aki majd visszajön a folytatásban (ami még nálunk nincs)....Szóval, inkább Barbara az, aki rácsodálkozik az érzésre. A búcsúnál picit megrázza a fejét, és hosszan tartják egymás kezét, míg el nem szakadnak. Ő a legszexisebb Christine, mivel az Éj zenéje alatt megint lábat villantott, a leleplezésnél is. :)
Magyar Bálint - Vele most nehéz esetbe ütköztem. Eleddig Bot Gábort szerettem, mint Raoul-t, erre Bálint olyan produkciót nyújt, hogy meggyőzött arról, ő is jó tud lenni. Egy fiatal, fess kiállású férfit láthattam. A Christine-nel való első találkozása is üdítő volt, nem éreztem, hogy csupán a szöveget mondják, életszerűbb volt. Barbarával harmóniában voltak. Érdekes volt látni az elgondolkodó Raoult, ahogy az ötös páholyban áll az Il Muto című opera bemutatásakor, és a könyöklőn, ökölbe szorított kezét a homlokának támasztja. Erőteljes volt az alakítása, bár a dühös fenyegetés, az hiányzott a részéről.
Észrevételek - Újdonságok
Kisebb szerepeket magukra öltenek ilyenkor, holott nagyobb darabokban is láthatjuk ezeket a színészeket. A kórusban felismertem Sándor Dávidot és Szentirmai Zsoltot.
Meghatódtam és átéltem a darab dallamain, főként: Az Éj zenéjét, Gondolj rám-ot és a Szeress, csak ennyit kérek én. - Ugyanúgy ezeknél a daloknál én kezdtem meg a tapsot a nézőtéren. Pont a tető jelentnél úgy tűnt, mintha a közönség megint nem tudná, hogy kell-e véleményt nyilvánítani taps formájában vagy sem.
A maszk levétele vagyis a Leleplezés - most kifejezetten tetszett. Mindketten megrémültek, Barbara a fejét fogta, Victor a földre vágódott (a színpad előtérében összeesik), onnan térden kúszva közelítette meg Barbarát, bár a nő nem tűnt most olyan idegenkedőnek, mint Sasvári esetében, tőle szinte undorodott. Amikor a maszkot visszaadja, a fájdalmasan síró Victornak, először csak nézi a kezében tartott álarcot, majd ráeszmél, hogy vissza kéne adnia, így feléje nyúl, amaz elkapja, majd a felhelyezést követően magához rántja és erősen szorítja a lányt, - de nem teríti be a köpenyével (ahogy pedig Csengeri szokta).
Primadonna - Levelek. Az első felvonásban történik, hogy egy emberi kéz jelenik meg a külső üvegen, aminek nem is kellene ott lennie...különös és hátborzongató.
Szünetben hallottam a színpadi díszletek átszerelését irányító és végrehajtó emberek hangját
Maszkabál: valahogy furcsálltam a nagy lépcső összeillesztését. Szereplőket illetően: a lépcső alján mindig ott áll a királynő jelmezbe bujtatott szereplő. Olyan jellegzetes a barna jelmeze, ezt lecserélték, ezúttal egy reneszánszbeli, rózsaszín-lilás ruhában láttam. A koronáját megtartotta, arról ismertem meg. (Az utolsó előadásomnál is megjelent ez a rózsaszín árnyalatú ruhával a királynő. Ez volt az évad utolsó előadása és a három főszereplő is ugyanazok voltak)
Maszkabál ismét: Madame Giry (Bencze Ilona)kalapjára ráesett az egyik dobásra használt
farsangi girland, Meg (Lóránt Enikő) próbálta leszedni róla. Illetve azok, amelyek a
színpadon maradtak, a Don Juan próbája alatt összesereglett szervezők
gyűjtötték össze (ez eleddig nem volt).
Megint lehurrogták az igazgatók a Primadonnát, ezúttal mindketten megbotránkoztak Carlottán, aki Christine-t őrültnek nevezte.
Don Juan jelentben láttam a kulisszákat. A színészeket, midőn Christine és a Fantom együtt szerepeltek a színpadon, egyes művészek kijöttek a pihenőből, hogy kollégáik munkáját megfigyelhessék (szerintem pont Barát Attilát láttam), közben hátul zajlott az élet: fel-lesétáltak a színészek.
A második leleplezés, amely egy szerencsétlen, csúnya arcú férfit ábrázol - ahogy leveszik róla a maszkot, rögtön előre szalad a színpadon. Múltkor egy pillanatra lefagyott minden, ezúttal lendületesebbre sikeredett. Nem volt 5 perces elmélkedés, minden flottul lezajlott.
Tapsrendnél poénból Firmin igazgató (Galbenisz Tomasz) megtörli a földet, hogy tisztára léphessen André igazgató (Barát Attila). :)
A bakikról
A Prológus jelentben Magyar Bálint nem hozza teljesen tökéletesen az idős Raoul képét, mondhatni gyorsabban foglal helyet a széken a kelleténél.
Lehet az egy fars hang, ezúttal pont a Zene angyala elcsúszott egy hangon, amikor a tükörben állt és Christine-t magával akarta vinni.
Victorhoz fűződik egy másik baki is: amikor a Fantom elénekelte az Éj zenéjét, nekilát megalkotni a saját operáját. Láthatjuk mennyire elvonja ez a figyelmét, teljesen belemélyed a munkába. Christine-t csak kicsit takarja be a köpenyével, de az igazi baki az most jön: azaz a Fantom komponál, nincs megelégedve azzal, amit írt, így a papírlapot összegyűri és elhajítja. Csakhogy Victor egy kézzel gyűrhette össze, de nem eléggé erősen, mert a lap, csak pár centire tőle esett a földre. Így ez ott maradt, a balerinák fellépéséig, szétpréselte a vasfüggöny is. Csak a Primadonna jelenetben vette észre a Firmen-t alakító Galbenisz Tomasz a kottapapírt. Mivel amúgy is lehajolt, gyorsan átnyújtotta a színpad szélén ücsörgő súgónak. Ezt, aki rákoncentrált, láthatta, aki nem az most megtudhat egy kulisszatitkot. :)
A Primadonna című szám elejét a zenekar elsiette, a színészeknek gyorsan kellett reagálniuk.
Raoul jól tűrte a lógatást, nem is himbálódzott, így a figura a hitelességét vesztette. Ő is nagyon belenyugodott a helyzetébe, hogy elkapták, legalább védekezhetett volna, aztán végén őt kellett összeszednie Christine-nek.
Az első felvonás végén - holott lett volna bőven idejük, - késtek a színpadi háttér megjelentetésével. Az előfüggöny takarásából kilépnek az Il Muto szereplői, majd a függöny szétrebben, és az álközönséget ábrázoló vászont kellene látnunk, ami késve és sietve érkezik le, gyorsan. A csillár már a helyén van. (A zuhanás megint erőteljes, és összerázkódtam tőle.)
Joseph Bouqet felakasztása előtt, láttam a bábu lábát a zsinórpadlásra próbálták felhúzni.
Nekem a hibái ellenére is tetszett ez a változat, ráadásul visszahozta azt az előadást, amely életem első Fantomja volt, amitől egy varázslatos kapcsolat létrejöhetett.
