Mary Poppins-ban több kisebb, ám de annál jelentősebb szerepeket alakított Lőte Attila. A Vele készült interjúval egybekötött búcsúztatót közlöm (Madách felvétele):
Színpadi szerepeiről emlékezik meg, míg jómagam is sok előadásban láthattam Őt, többek között: Az Operaház Fantomjában a leköszönő igazgató volt, Le Fevre; A Józsefben Jákobot játszotta, egyéb darabokban kisebb karakterszerepet, de mindig üdítő volt látni.
Nagyon köszönjük, hogy részese volt a színház társulatának és előadásainak! :)
El nem tudom mondani mennyire nagyon vártam ezt a napot, ezt az előadást! Ugyanis Klaudia nevét március 20-án ünneplik. Hónapokkal ezelőtt szert tettem a jegyekre, családban én vagyok a beszerző. Tűkön ülve vártam, hogy mikor írják ki a szereposztást. Február közepén megszületett a döntés. Megvallom félve nyítottam meg a linket, ami az adott oldalra teleportál. Miért is féltem? Egyszerű. Van egy énekes, aki ordít. El akartam kerülni. Bocsi, Polyák Lilla rajongók! Nem bírom elviselni, a hangját, ami éneklésből ordításba megy át. Nem szerettem volna, hogy ott legyen az én jeles napomon! Másrészt a Fáraóért is drukkoltam kellett. Gáspár Lacit nem kérek, Baráth Attilától ódzkodom - ő inkább az öreg Elvist idézheti meg, aztán ott van még a szintén X-faktorból színházba integrált Vastag Tamás, aki ugyan jó választás lehetne hangja alapján, de azért ha az embernek van egy kedvence, akkor vele szeretné megnézni. Így teljesült is ez a vágyam! A szereposztásom a következő volt:
József - Puskás Peti,Narrátor - Ladinek Judit,Fáraó - Posta Victor,Jákob - Lőte Attila
Maximálisan elégedett voltam, hogy ők lehetnek, de természetesen bármiféle gikszer beüthet, és ezért is aggódtam mindvégig, sőt sokkal jobban, amikor olvastam egy facebook-os bejegyzésben, hogy Ladinek Judit megbetegedett, és pár előadását le kellett mondania... rosszul emlékeztem Nyári Darinka időpontjaira, aki idén lett új beálló a darabban. Rettegtem, sakkoztam, osztottam, szoroztam. Ki lesz a nyertes??? Polyák Lilla szerencsére le volt foglalva, és a fellépéseit számon tartja vagy ő vagy egy rajongó a közösségi oldalon és ott nem szerepelt a 20.-a. Örültem is meg nem is, mivel még mindig semmi nem volt biztos. A színházak védjegye, hogy módosíthatják utólag is a szereposztást. Ezt már talán mindenki, aki e nemes intézményekbe eljárogat, tudja...
Az előadás estéjén történt
Elfelejtettem szugerálni, csak a villamoson jutott eszembe a bűvös mondat, ami talán segíthet nekünk... Nyílván az első dolog volt, amikor beléptünk az előcsarnokba, hogy meg kellett nézni a szereposztást! Stimmelt a kiírás!!!! WOOOOWWWW!!!!! Középiskolásokat is érkeztek, ráadásul a földszinti büfében megláttam egy volt mentoromat, még gyakornok koromból, de nem akartam megszólítani, mert ő is a saját családja körében volt, és látszott rajta, hogy el van foglalva...
Kényelmes helynek bizonyult a választott erkélyülés, sőt kiváló látási körülményeket biztosított, közel a színpadhoz, és látni lehetett a színészek arcmimikáját is közelről. Néha nagyon szeretem nézni az apró rezdüléseket.
A darab egy olyan életvidámságot ad, amit más előadás nem tud nekem átnyújtani. Energiákat szabadít fel, és arra késztet, hogy követeljem: ne legyen vége! Kérlek ne fejezd be!
Még a sokak által agyon magasztalt Mamma Mia sem, mert azon kívül, hogy felmegyünk a színpadra a színészekhez, táncolunk, fényképezgetünk, megy az ABBA zenéje alatta, de nem tudott igazán elvarázsolni. De itt! De itt úgy érzem, mentem felrobbanok, annyira szeretnék a vidám mókázásuk részesévé válni! Velük együtt ropni, pezsegni! De csak a dallamra mozdulok a helyemen, jellegzetes karmozdulatokkal, dobolok a lábammal. Ekkor már senkit sem zavar,. mert ez a Medley. Itt a dalok többsége, ami a darabban volt elhangzik újra és óriási bulit csapnak a színpadon a művészek.
Képek az estéről (hamarosan!)
Apróbb hibák: Kiss Ernő Zsoltra komolyan haragudtam, hogy miért kellett neki elszúrnia az "Egy angyallal több van az Égben" kezdetű dalt, amit amerikai akcentussal énekelt egész végig. Nagyon idegesítő volt, előtte pár órával állandóan ez a dallam ment a fejemben, és ettől kivert a víz, hogy így kell hallgatnom. Az első felvonás nagyon rövidnek tűnt. Judát alakító művészt még nem láttam szerepelni, ez volt az első alkalom, kissé telt idomai és borotválatlan arca ellenére a Benjamin megmentéséért folytatott küzdelem során (ami zenében bontakozik ki) egészen meg voltam vele elégedve, mindenesetre majdnem legkisebb fiú hatását még így sem értem annyira igazinak, hiszen Benjamin, Juda József mellett a két legkisebb fiú. Eleddig Szente Vajk és Arany Tamás alakították ezt a figurát, és ők a karakterhez idomultak. No, adok Mező Zoltánnak esélyt. Mindenki meghízott az évek alatt... 2011-ben láttam utoljára az előadást, azóta jó pár év eltelt és mindenki "megizmosodott"... :D A párizsi jelenet varázsa nem jött át... a díszlettel is nehezen tudtam megbarátkozni, valahogy nem keltette bennem azt a régi familiáris érzetet...
Ami jó volt - de nagyon:
A zenéje, és komplexen, a hibák ellenére is az egész. Olyan erő, boldogság árad a darabból, ezt mindenkinek látnia kell!
Puskás Peti tökéletes József volt, felnőtt a figurája, és elemi volt zeneileg, maga a szőke kiválasztott fiú. Játék szempontjából is sokat fejlődött, és életet vitt a figurájába, tudott alázatos lenni, kissé beképzelt és öntelt, ugyanakkor a humort sem nélkülözte munkája. Kíváncsi lennék ettől függetlenül Serbi Józsefére, mennyit változott? Illetve az új szereplő, Solti Ádám, hogyan vetkőzik neki a feladatnak?
Ladinek Juditnak a Facebook-on, privát üzenet formájában írtam hálás köszönő levelet, hogy vele láthattam, és méltattam az egész gárdát. Tudják, mennyire fontosak nekem. Judit énekhangja kicsit magas, de jobban szeretem őt hallgatni, mint két másik társát. Bár Nyári Darinkára kíváncsi lennék.
Lőte Attila ideális apukaként, Jákob szerepében, aki Józsefet mindennél és mindenkinél jobban szereti, Puskással való közös jelenetei meghatóak voltak, szépek. Igazi apa-fia kapcsolat, kölcsönös tisztelet, vagyis tisztelet az idősebb emberrel szemben.
Posta Victor - a szívem szakadt volna meg, ha nem vele látom a darabot. Fáraóként óriásit fejlődött, bár ugrálni nem mert a szűk naciban. Alig vártam, hogy színre lépjen, énekeljen, táncoljon és aztán később Elvis ismert dallamát elénekelte, már vártam a meleg imitátorokat. Rajtuk mindig szakadok.
Ekanem Bálint érzelmi megjátszásban - amikor Józsefet siratják Jákob előtt, a szeme körül könnyek jelentek meg - tökéletes volt, viszont a párizsi jelentben, ahol neki van főszerepe, nem igazán emelkedett ki. Ugyanez mondható el a srácról is, aki Benjamint (Bakonyi Simon) formálta meg. Régen a gyerekek kellő hangsúllyal ("A Moulin Rouge-t is bezárták") adta elő azt a mondatot, amin a testvérek megdöbbentek, a közönségnek meg nevetnie kellett volna, ám sajnos a srácnak most nem sikerült a megfelelő pillanatot megragadni.
Érzés az előadásalatt
Nagyon tetszett, hogy gyakran a jobb oldal felé tekintettek, ekkor úgy éreztem, mintha nekem énekeltek volna...bár, ha úgy vesszük, voltak ott mások is... Mindenesetre az új gárdával is meg voltam elégedve! Szerettem ezt az estét!
Utóérzés:
Jászai Mari téren Puskás Petivel és Ekanem Bálinttal összetalálkoztunk. Gyorsan, 20-25 perc alatt kiértek a színházból. Legszívesebben a nyakukba ugrottam volna... :D a közös kép lehetősége, és persze köszönetet mondani, hogy mennyire boldoggá tettek este a fantasztikus fellépésükkel.
Időpont: 2014. 05. 17. szombat este 19.00 Helyszín: Madách Színház
A hivatalos mint jelző, furcsa lehet az Olvasó számára. Nos, hogy felvilágosítsak mindenkit, ezt azért írtam ki, mert eredetileg a 17-i, esti előadásra vettem meg elsőként a jegyeket, a múlt heti, május 10-i időpont, hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam úgy, hogy kell dupla dózis.
Az előadás nagyon, de nagyon tetszett. Beleéltem magam és átéltem a csodás történetet. Örültem Pusztaszeri Kornélnak, mint árverési kikiáltó, hiszen őt sokkal jobbnak találom, mint a váltótársát. Kornél hitelesebb, hangsúlyozza mondandóját, a szerepformálása hihetőbb. Magyar Bálint, mint idős Raoul, érdekes volt, hiszen van egy jellegzetes orgánuma, ezért talán egész végig zavart a hangja, illetve nagyon furcsának találtam a jelmeze szabását, mintha a saját öltözete nem illett volna rá, a tapsrendnél rendkívüli hajlékonyságáról tett tanúbizonyságot.
A csillár megjelenését, majd felhúzását követően, visszatérünk a múltba, megjelenik a színen a párizsi Operaház primadonnája, La Carlotta-t, ezúttal Pándy Piroska személyesítette meg. Kicsit fülsértő hangon sikított, prezentálva az operaénekesnői énjét. A karaktert szintén jól hozta.
Christine-ként Krassy Renátát láthattam, ami óriási örömmel töltött el, már akkor is, mikor kiderült a szereposztás. Végre visszatért, nekem már nagyon hiányzott az előadásból a szőke hajú Christine. De érthető, hogy előbbre való volt számára az anyai szerep. Immáron kétszeresen is anyuka lett!!! :)
A darab elején úgy láttam, hogy ő kifejezetten nem ellenséges Carlotta-val, sőt igyekszik vele jóban lenni, a kedvében járni, - vigasztalni, amikor ráesik a Fantom jóvoltából az egyik ponyva. Christine debütálása tele van érzelmekkel, láttam Renáta arcán milyen örömmel alakítja, önfeledten ezt a jelenetet ("Gondolj rám"), aranyos volt, szépen táncolt. A Raoul-lal való első találkozás, kicsit sablonosra sikeredett, valahogy nem volt meg az összhang, mintha csak a szöveget mondták volna, persze volt benne érzelem, de mégsem olyan erőteljesen, mint máskor.
A Fantommal közös duettben, amikor a mélybe, le a rejtekhelyre igyekeznek ("A Fantom"), Renáta nem nyújtja a kezét a Fantom felé, inkább megbabonázva tekint rá, figyel és énekel. Sasvári Sándor szerepelt Fantomként aznap este. Ez volt a hivatalos előadása, mivel a múlt szombati egy helyettesítés volt, a kollégája lebetegedett, és ő ugrott be. Ám a mostani előadásban számos meglepetés és váratlan helyzet állt elő, amivel még színesebbé vált a darab. Az áriánál Christine a lelkét kiénekli, és a Fantom szenvedélyesen, szorosan magához öleli a lányt, majdnem elfelejti, hogy az orgonán már játszania kellene, szerencsére eszébe jutott a dolga. Sasvári Fantomja különleges, lenyűgöző. Imádom, ahogy a karaktert életre kelti. Olyan hiteles a megformálás, elképesztően jól átéli - és vele együtt a néző is. Engem rabul ejtett. Félelmetes, de egyszerre sajnálatraméltó is. Sajnos, hangilag már nem olyan kimagasló, mint régen volt. Egyes részeknél magam is elcsodálkoztam, hogy másként hangsúlyozza a szöveget vagy a dallamot. Hol halkabban hallatta hangját, holott azt a sort, általában hangosan éneklik, hol hangja kissé elvékonyodott (ezt főként az "Angyali hang"-ban fedeztem fel, illetve a "A Fantom"-ban). A magas hangokat nem találja el, de a mélyebb, erélyesebb illetve a fenyegető/pimaszabb hangnem tökéletes, - sokkal jobb, élvezhetőbb, mintha elvékonyodna vagy felhúzná a hangot pl. a bosszú megfogadásakor. Nagyon tetszett, jót nevettem rajta az Il Muto című jelenetben Sasvári színt vitt a Fantom karakterébe, hiszen brekegett. A közönségre is hatással volt, szinte egyszerre nevettünk fel. Tökéletesen visszaadta a Fantom pimasz, akaratos és fenyegető magatartását. Az Éj zenéjében nem tetszett, hogy olykor kiénekelt bizonyos sorokat, de megértem, ha módosításra vágyik, nem kell mindig a hanganyagnak megfelelően hangsúlyozni. A színészi játéka kimagasló.
Az előadásban előfordultak olyan kisebb bakik, amelyek azon nézőnek számára, akik életükben most látták először, nem minősülnek tévesztésnek. Például az Il Muto-nál Christine két ruhadarabtól lesz megfosztva, külön-külön. Itt egyszerre történt, de aztán sikerült megoldani. :-) Szövegtévesztés is volt, van amikor ez akár erőteljesebbé formálhatja a karakter mondandóját, pl. amikor Christine első alkalommal, hogy kíváncsiságát kielégítse, lerántja a Fantomról az álarcát, aki megrémül, aztán megfenyegeti, majd könyörgésre fogja, ekkor ezek a sorok hangoznak el a férfitől: "sokkal többet látsz majd bennem..." ehelyett így szólt: " többet, többet látsz majd bennem...". Még egyszer történt tévesztés a szöveget illetően, akkor viszont sietni kellett, hogy a zenével utolérjék egymást.
Érdekes megfigyelni, hogy Sándor előadásában az Éj zenéje utolsó taktusához érve, amikor ölbe veszi Christine-t, ő emeli fel a lányt a "képzeletbeli deszkáról", amelyen a transzba esését követően fekszik. Renivel nagyon közel került az arcuk egymáshoz.
A leleplezést követően egy újabb különbséget véltem felfedezni a két Christine között, míg Barbi kissé undorodott tőle, addig Reni nagyon sajnálta és a maszkot visszaadta, de Sándor megrémült tőle, majd megértette a lány szándékát és magához vette az álarcot.
Ugrunk most egy nagyot! Az Operaház tetején játszódó jelenet alatt, Raoul és Christine közel kerülnek egymáshoz. Christine elmeséli, látta a Fantom igazi arcát, de rútsága ellenére ő sokkal többet fedezett fel benne. A gesztusok és az átszellemült lány hiteles képet ad a Christine-ben kibontakozó érzelmekről. Aztán elhangzik a kedves dal, "Szeress, csak ennyit kérek én", és ahogy az lenni szokott elcsattan a csók. Ám ezúttal olyan, suta, félénknek látszó Christine jelenik meg előttem, ami nagyon hitelessé tette és hasonlított a könyvben megismert karakterre. Kissé esetlennek indul, majd megbátorodva megcsókolják egymást. Szegény Fantom! :'(
A második felvonásban a Fantom Vörös Halálként jelenik meg az ünneplő társaság színes forgatagában, mindenki nagy rémületére. A lépcsőn lejövet egyik álarcos állát megérinti. Félelmet kelt a megjelent díszes-színes társaság között, igazából nem is számítanak rá "szinte fáj, hogy Fantompajti nem jött el"... Ám eljött, és mindenki megriad váratlan felbukkanásától. Az kifejezetten kedvemre való, hogy az emberek hátrahúzódnak tőle, ahogy lefelé tart a lépcsőn. Amikor pedig megérint valakit valamilyen módon, az iránta tanúsított hisztéria, általános félelemmé alakul.
Furcsaság lehet, hogy a dublőrök túl magasak és túl vékonyak, Sándor kisebb termetű, ezért csalóka egy picit a kép. Ez az egyik kedvenc jelenetem, hiszen olyan színpompás, káprázatos, ötletes jelmezekkel van megalkotva. Kedvencet nem tudnék választani, de biztosan egy élmény lehet ezeket a ruhakölteményeket viselni. Nagyon tetszik, hogy a Maszkabál forgatagában Christine a Fantom megjelenésétől retteg, óva inti Raoul-t, hogy az eljegyzésükről ne beszéljenek. Egyik pillanatban pedig feltűnik a Fantom fekete köpenyében és fekete kalapjában, táncba viszi az ijedt lányt. A kavalkádban furcsa szerzetek táncba invitálják, akikre Christine a Fantom képét vetíti ki (szerintem itt még fel lehetne dobni egy olyan pillanatképpel is, miközben táncol más jelmezesekkel, addig a tömeg egy-egy Fantom-maszkot tartana az arca elé - majd amilyen hirtelen előkerültek, olyan gyorsan el is tűnnek). Reni Christine-je nem retteg úgy, mint Mahó Andreaé, és nem keringőzik a Fantommal, mint Fonyó Barbara. Ellenben a Fantom a tánc végén ismét elkapja Christine-t, megérinti annak állát, megpróbálja magánál tartani, de Christine kiszabadul a szorításából.
Reni nem viszi túlzásba az őrületet sem, amit az igazgatók irodájában láthatunk Fonyó Barbitól. Viszont, ami meglepő volt számomra, hogy a temető jelenethez érkezvén, Christine édesapjához intézett imájának lehetünk tanúi, amely szívszorító és bánattal teli, ugyanakkor édesapjától várja, hogy utat mutasson számára. Ez alkalommal Reni gyakran a közönség felé tekintett, - itt nem a nézők meggyőzése a fontos, hanem az érzelmek tolmácsolása, végül mégis sikerült, és az egyik legmeghatóbb jelenet bontakozott ki a szemünk láttára.
A "Túl késő"-ben Reni nem hajol mélyen és teszi a kezét az asztalra, amikor a Fantomot el akarja csábítani. Sándor viszont túl hamar fejtette le a sálat Reniről, így láthatóvá vált aranyló hajzuhataga. A szenvedélyes kettőst követően a Fantom leleplezi önmagát. Christine megijed, majd a térdre ereszkedő férfihoz siet, aki csupán a lány szeretetére vágyik. Christine megérinti az arcát, úgy tűnik nem haragból veszi le a maszkot. Kitör a pánik, és egy pillanatra a többi szereplő is befut a színre, de valahogy furcsa volt - mintha egy lassított felvételt néztem volna. Mindenki egy pillanatra megdermedt, majd Sándor pördült egyet a tengelye körül és a történet gyors léptekben újra felvette a tempót. A csónak jelenetnél gyakran inkább egymásra figyelnek Christine és Fantom, ezúttal mindketten felkapták a fejüket, amikor a tömeg kiáltásait hallották.
Az utolsó jelenetben a búcsú ismét szépre és meghatóra sikeredett - előtte a varázslatos csókjelenet. Christine-t döntés elé kényszeríti a Fantom, a lány töpreng, kifejti mennyire sajnálja őt. A Fantom, mint, aki sejti, elmosolyodik (ez annnyirraaaaa cuuuukiiii) :)) és nevén szólítja, mintha tudná mi a szándéka Christine-nek, aki lassú léptekkel közelít feléje, majd megsimogatja a férfi immár "fedetlen" arcát, és ajkuk összeforr. Ez a csók erőteljes és szenvedélyes, a Fantom örömében karjaiba kapja a lányt, és felemeli a földről, boldogan ringatva.
Krassy Christine-je fél a Fantomtól, amikor a gyertyát megmutatja neki, hogy eloldozza Raoul-t (akiről nagyon megfeledkeztünk), illetve ő az, aki a Raoul-okat felrázza, hogy az eszméletvesztésből felébredjenek. Christine Raoul-lal távozna, ám a lány vinné magával a Fantomot is, de mivel nem hajlandó velük menni, a férfi erősen meglöki őket. Christine mégis visszatér, hogy visszaadja a gyűrűt, amit a Fantomtól kapott. A férfi megvallja, hogy szereti. Ezúttal Reni nem érinti meg az arcát (mint egykor Csengeri Attilánál), ám a kötödés nagyon szoros közöttük, hiszen Christine nem fordít hátat neki. A kezét is nehezen engedi el, és közben a férfit nézi. A Fantom magára marad - olyan érzelmes, szép jelenet volt, hogy belefeledkeztem. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, annyira védtelennek, esetlennek tűnt, abban a pillanatban. Sasvárit figyeltem, és nagyon-nagyon sajnáltam. Nem felejtem az arcát. Bánatos és csalódott volt, megindító. Csak később eszméltem fel rá, hogy van egy pár, aki meg csónakon távozik éppen... A Fantom tesz egy utolsó ígéretet, hogy a hangja a lánnyal marad örökre, majd eltűnik a sötétségben. A hangot nem tartja ki a végén - ez nem tetszett. De a szép befejezés ezúttal is megszületett.
Egyesével a szereplők méltatása:
Sasvári Fantom: Fantasztikus játék, mimika, nagyon tetszett! Hangja itt-ott nem volt tökéletes. Brekk! :-) Tőlem "huuuu"-ra számíthatott.
Krassy Christine: Jó játék, érzelmekkel teli, aranyos, tőlem kapta a legnagyobb "huuuu"-t. - ami azért volt kínos, mert mindenki más meg csöndben volt...:)
Magyar Raoul: Nem rossz, de valami zavart benne (hangja illetve a rászabott ruhák furán álltak rajta-főként a szmoking - amiről mondjuk nem tehet) Bár az is lehet, hogy a második előadás már kivett belőle energiákat, hiszen aznap duplázott. Titkos huhogás.
Pándy Carlotta: Jópofa primadonna, de nem a legjobb.
Gerdesits Piangi: Nem volt kiemelkedő, de nem volt rossz sem.
Barát André: elrontott mindent, a karakterben nem volt élet, mint Szerednyei felfogásában. Nem kapott "huuu"-t senkitől sem a tapsrendnél. Csak eljátszotta a szerepet, nem értem, mit esznek annyian rajta, mert igazgatónak nem jó, az most kiderült. Legalábbis nekem nem. Túlságosan komoly diriként lépett a színpadra, ami nem baj, mert lehet az is elfogadható vagy kiemelkedő. De van itt egy apróság: mivel maga a történet komoly, ezért kell, hogy legyen pár "nevetségesebb" karakter, egy hangulatoldó figura. A darabban viszont pont a két igazgató az, akik a viccesebb szál képviselői, hiszen a "Primadonna" című szám alatt főként rajtuk nevetünk.
Weil Firmin: Eredetileg Galbenisz Tomasz volt kiírva, de lecserélték Robira, akit nagyon sajnáltam a tapsrendnél, hiszen ő bravúrosan alakította az igazgatót ismét, ám a társa nem volt benne a mókázásban, bolondozásban és szinkronban sem játszottak. Sajnáltam, hogy emiatt nem kaphatta meg az elismerést.
Bencze Madame Giry: Számomra túlságosan rideg volt. Nem tetszett, pedig általában az ő szerepformálást szeretem.
Lóránt Meg: Rendben volt. Az Il Muto-ban miért nem táncol? Viszont "hatalmas szemű" Meg.
Vikidál Bouquet: Malac, röfögött...uh....jobb is, hogy fellógatták...
Lőte leköszönő Igazgató: Talán több érzelem mutatkozott az ő arcán, mint kollégája esetében, Koltay Jánosnál. Bár lehet, hogy ez primadonna-függő...:)
Pusztaszeri Árverési kikiáltó: Jobb, mint Horesnyi.
A korrepetitorrólNem mondok véleményt, mert mindegyikkel kiegyezem.
Egy kis nosztalgia azok kedvéért, akik Miller Zoltánt nagyon preferálták, mint Raoul. Sajna, én sosem láttam őt a nevezett szerepkörben. :(
Köszönöm ezt a nagyon szép estét, olyan színes és különleges volt ez az előadás is.
Ez volt a 18. előadásom, hálás köszönet az eddig nyújtott áldozatos munkáért a színészek, közreműködők részéről!Következő évadban innen folytatjuk! :)) *szívecske*
Úttómegjegyzés: most várhatók a következő alkalomra....oh, már alig várom!!!!!!!!!!!
