2025.március 2. 15:00 Forgószínpad Turay Ida Színház (1089 Budapest, Kálvária tér 6.) A rendező: Szerednyey Béla Link:https://turayidaszinhaz.hu/portfolio/forgoszinpad/
Forgószínpad
Idős otthon színészeknek. Konfliktus, hogy egy firkász jön zavarni a hölgyek nyugalmát. Az egyikük piromániás, felgyújtja a szobáját, őt elviszik a bolondok házába kezeltetni. Két színésznő, a kinti létből a közös férj lévén ismerik egymást. Akinél megmaradt a férj, ott gyermek is született, de amaz felnőtt korában nem foglalkozik az anyjával. Majd meglátogatja, és a férfi átnyújtja felesége levelét, akivel személyesen soha nem találkozott a színésznő. A levél nagyon kedves, a hölgyet a családi körbe invitálják. A színésznő mégis a maradás mellett dönt. Karácsonykor elveszítik az egyik színésznőtársukat, aki a boldogságában végigtáncolja az éjszakát. A piromániás visszatér, és a vetélytárs színésznő születésnapját ünneplik ekkor, a tortán gyertya ég, rögtön ráveti magát a tűz szerelmese, mindenki frászt kap...
Aranyos darab, nagy színészekkel.
Kiemelt művészek
Bencze Ilona megfontolt, tiszteletet kivívó színésznőt formál. A parókája annyira tetszett, hogy véleményem szerint hordhatna így a saját haját is.
Szinetár felesége és édesanyja vagyis Hámori Ildikó hangját eltudnám egész nap hallgatni. A "cserben hagyott" anya karaktere meghatóra sikeredett. Visszafogott és vezeti a hölgyeket a házban.
Vándor Évát lehet már láttam korábban színpadon, de most nagyon örültem neki is, mert egy házsártos, negatív hangnemben megnyilvánuló figurát hozott. Bencze karakterét mindig teljes nevén szólítja, mert szerinte egy kívülálló és beképzelt személy. Sajnos, karácsonyi ünnepségen Éva által formált karaktert veszíti el a Forgószínpad közössége.
Rátonyi Hajni pozitív figura, mindig mindenhol ott van. Mindig van véleménye, amit kimond. Kis, csacsogó, üde karakter.
Kedvenc szereplőm a Jóbarátokból, Phoebe. Az őt megszólaltató színésznőhöz most volt szerencsém. Egy egérkéhez hasonlító figurát mutat be és van neki egy rövid énekes száma, amiben egy régi szerepét idézi meg. Az kicsit sokk volt nekem.
Steinkohl Erika, katonás rendet tart az otthonban. Szigorú, de közben legnagyobb tisztelettel és gondossággal foglalkozik a lakókkal
Az Operaház Fantomja 2015 utolsó alkalom az évadban, de annál emlékezetesebb... Időpont: 2015. március 8. (vasárnap este) 19.00
Ettől rettegtem mindvégig, de az időnek nem lehet parancsolni. Reggel izgultam, hogy helyet kapjak estére, most is egy pótszékes előadást terveztem. Az utolsó előadásra az évadban muszáj elmenni, kötelező, hogy remélhetőleg csak egy rövidebb időre búcsút mondjak neki.
Az ismerősömmel és a barátaival egy találkozót szerveztünk, előző alkalommal nem sikerült Csengeri Attilás Fantom jelmezbe bújt személyét lekérnünk a portára, a Műv. bejáróba. Most összejött, és nekem is elkésnem, ahogy az a rendre módra megkövetelik.... Szerencsémre, még ott voltak, szóval kijelenthetem, nekem is van végre egy Fantomos képem.
Íme:
A fényképezgetés alatt persze Attila megint bizonyította, hogy mennyire vicces személyiség. Egy mikroportot használnak a Fantomok, ez működik egyedül, így ha hétvégente kétszer játszanak, egymásnak kell odaadniuk váltáskor. Attilának sietnie kellett, ezért azt mondta, ha nem adja át, rövid időn belül a szerkezetet, akkor este a közönség ezt fogja látni-hallani: "Nézd, milyen furcsa Postánk van!"... Teljesen zakkant ez az ember! :)
Az utolsó előadásról
Az ismerős és barátai jelentették nekem, Renit leváltották és Barbara fog szerepelni helyette, így visszakaptam az évadom első szereposztását, Posta - Fonyó - Magyar. A szerelmespárnak sikerült javítania, viszont a Fantomnak megint nem járt hangos fütty a nézőtérről....
Posta VictorFantom szerepében újra elkövette a - nem dobom messzire az összegyűrt jegyzetet - hibát. Valahogy az Éj zenéje sem volt igazán erős. És, esetlen volt, de nem hatott meg a lánykérésnél, mint korábban. Ami mégis kiemelkedő volt, az a búcsú jelenete, megvallotta a szerelmét Christine-nek és megsimogatta a lány arcát. Szöveget tévesztett a temető jelenetben, ahol neki a "Itt vagyok, itt a Halál angyala" szöveget kellett volna mondani, ehelyett csak azt mondta, hogy "Várjatok!" - bár ebben most kissé elbizonytalanodtam, ami a hiányzó szövegrészt illeti.... Mindenesetre sajnos, nem volt olyan fenomenális, mint a második produkción nyújtott alakítása volt.
Fonyó Barbarának én voltam a huhogója, ünneplő rajongója. Szeretem őt Christine-ként, még ha szomorú is voltam, amiért nem Renit kaptam meg, holott a szereposztás szerint, ma ő lett volna, de ez a nap amúgy is nagyon össze-vissza volt a Daaé-t alakító művésznők között. Egyszer hibázott, a Don Juan végén, amit kifejezetten tökéletesen mutatott be, mennyire vonzódik a Fantomhoz, és a hangja bűvkörében él, ahogy a férfi eltávolodott tőle, ő még mindig vágyakozón állt és ezúttal ő tartotta ki a hangot, és nem a férfi. - A konkrét hiba a lánykérést követően a maszk lerántásában volt felfedezhető, Victornak kellett kifutnia a paróka és a maszk alól, mert Barbara valamiért nem rántotta le elég gyorsan, így hitelét veszítette az, hogy az énekesnő megelégelte a játszadozást, és ezért elégtételként letépi az álarcot, a műhajjal egyetemben. Amúgy minden tökéletes volt, az őrülete, a szeretete Raoul iránt (nem zokogtam ennyire erősen a tetőn játszódó jelenetnél, mint most).
Raoul, Magyar Bálintra végre felfigyeltem, hangilag tényleg értékes, de nem látom benne azt a tűzet, amit Hommonay Zsoltban, akinek a vikomtja erősebben van kidolgozva, játék szempontjából mindenképp.
Röser Orsolya Carlotta-ként - ez már unalmas, illetve nem tudom megunni és nem vele kifogni a darabot. De legutoljára nagyon szimpatikus volt az igazgatókkal, akik a régit váltották, majd persze velük is összeveszett a második felvonásban. Szokás szerint nem énekelte a szövegét, de ezúttal más sem tette meg ezt helyette.
Rozsos István, mint Umberto Piangi. Nem sokat tett hozzá a figurájához, csak akkor volt érdemleges, amikor a Don Juan próbáján rátaposott a kottafüzetre, és ő is csinálta a fesztivált, bár mégsem olyan agresszíven, mint kollégája, Pankotay Péter. Rozsos szintén, inkább csendesebb társ Carlotta mellett, mint Gerdesits.
Bencze Ilona és Lóránt Enikő, ők is jók voltak, különösebben nem vettem észre újabb változtatásokat a szerepformálásukban.
A két igazgató, a komoly, zeneértő Barát Attila és a világi nézetű Galbenisz Tomasz, együtt jó párost alkotott, kellő egyensúlyban volt a humor és a komolyság.
Az külön rossz érzés volt, hogy szinte minden egyes jelenetnél megjegyeztem: ezt most láttam utoljára, ez a jelenet már nem lesz többször, utolsó primadonna, utoljára a tető jelenet...utolsó csillár szakadás...utolsó mindenből...de csak egy időre! Mert vissza fog térni, én már csak tudom. :)
Szép este volt, köszönetet mondok az egész Társulatnak: a színészeknek, a közreműködő kórustagoknak, a táncosoknak, a technikusoknak, az ügyelőnek (hogy mindenkit időben beküldött a színpadra) minden segítőnek, akik aktívan részt vettek az összes előadás sikeres megszervezésében!
...de bízom benne, hogy újra eljő a Fantom kísérteni...addig pedig jó pihenést kívánok! :)
Amikor végignéztem kikkel látom majd a hivatalos három előadásomat, feltűnt, hogy a tavalyi (2014 februárjában), igen gyengén teljesítő trió újra felfog tűnni a színpadon. Vázolom: Csengeri Attila 2 percről gyorsított fel 60-ra, amikor
az Éj zenéjét előadta, hadarta a szöveget, pedig nem voltak késésben. Bot Gábor
csak lötyögött a színpadon, semmi harcra késztetés nem volt benne, sodródott az
árral, úgyis vele megy majd Christine, minek
akkor harcolni? Barbarára igazából akkor sem lehetett panaszom, ahogy most sem.
Rajta nem múlott a darab sikere, ő precíz volt, mint mindig.
Kíváncsi voltam, hogy harmadik előadásomként, hogyan sikerül teljesíteniük... Megtörtént, és más meglepetések is értek aznap este...
Csengeri Fantomja nagyszerűen van
felépítve. Az Éj zenéje teljesen jó volt, bár hangsúlyozott bizonyos
kifejezéseket, de nem zavart, és élvezhető volt az egész előadásmódja.
Leginkább az tetszett, és mindenképpen érdemes róla megemlékeznem, a dal
kiteljesedésekor a Fantom Christine-t a karjaiba veszi, majd leengedi, és a
férfi megmutatja kettejükről alkotott elképzelését. Az orgona megfordul, és az
üveg mögött két marionett bábut fedezhetünk fel, amelyek megcsókolják egymást.
Érdekes volt látni, ahogy Csengeri Fantomként mennyire érdeklődik Christine
véleménye iránt. Figyelte a lány reakcióját az előbbi jelenet kapcsán, aztán
hangos kiáltással a karjai közé veszi, amikor amaz elájul a látványtól. Sikerült elsőként
tapsolnom, és a taps nem tudott elhalni, rögtön folytatták a történetet (van,
amikor megvárják, míg abbamaradt a kezek által okozott ujjongás). Szóval ez a
spontán „nézzük, vajon Christine mit
szólna a dologhoz?” rettentően aranyos és szépen megoldott színészi játék
volt. Csengeri, amikor dühöt fejt ki, szintén érdekes lehet, összehasonlítva a
másik két Fantommal. A leleplezésnél, kiakad, ám magához öleli a lányt, inkább
szorítja és fenyegeti. Persze ő is kuporog a földön, de közben Christine-re
tekint és mintha az alakját formázná meg a levegőben: „szépségről mer álmodni”. A Fantom főcímdal alatt Attila előbb megy
az orgonához játszani, mint kellene, előzetesen a tanítványát arra kéri,
énekeljen neki. Leginkább ő az, aki teljesen belefeledkezik ebbe a szerepbe,
bár Sasvári is hihetetlenül jól adja elő. Attila többször hangsúlyozza: hallani
akarja a lányt énekelni, letérdel elé, de nem öleli úgy át, mint kollégája. „Énekelj nekem!”A főcímbe immáron
különféle dobszólókat tettek, amitől oda- és vissza vagyok, mert lendületet,
dinamikát, más hangzást ad a dalnak. Így még erősebb a Fantom és Christine
duettje. Attila tükörben való megjelenése is tetszett. Ő nem kíséri kezével az
üveglap mozgását, inkább csak legyint egyet, mire a fedőlap mozgásba lendül. A
leleplezést követően Christine-re teríti a díszes köpenyét (amit a másik két Fantom
nem csinál). Kellően gonosz volt az Il Muto jelenetben, ördögi kacajt
hallatott, bár nem volt brekegés - ez hiányzott.Kellő mértékben sajnálható, mégsem szorult össze teljesen a szívem érte,
amikor megcsalták az Operaház tetején játszódó jelenetben. De jól formálja meg,
az biztos, fejét fogja, aztán bosszút forral. Imádom a csillár lezuhanását.
Most erős volt a robaja, bár lehet, ez az én tévképzetem, mert ezt a részt
mindig átélem. Ami zavart Attilánál, hogy
egy kosza tincs mindig az arcába/maszkjába lógott (ez a jubileumi előadások óta
egyik megfigyelésem).
A második felvonás első jelenetében (Maszkabál) nem
látható, ahogy egyik Fantom sem, csak a dublőrök. A színészek a kulisszák mögül
éneklik fel a szövegüket. Azért, tudom legnyilvánvalóbban elfogadni az Attila
Fantomot, mert ő egy magas, vékony férfi, ahogy a Fantomról is ilyen elképzeléseink lehet. A
dublőrök testalkatilag is leginkább hozzáillenek. A következő fontosabb
helyszín, a temető, ahol igyekszik megint a szerelme bizalmába férkőzni,
bármilyen eszközzel, ám ez nem sikerül, mert a kábulatból Raoul ébreszti fel a
lányt. Ez most kifejezetten egy nagyon jól megoldott jelenet volt, a „Látjuk-e még egymást valahol?” című
szomorú szép ballada alatt is, már a szemfülesebb nézők felfedezhetik
egyik-másik sír mögött kuporgó Fantom dublőröket. Csengeri, mint a hasonmások,
ő is elrejtette a köpenye mögé az arcát – ez kifejezetten tetszett. Mozgalmas
és lendületes volt a jelenet, ahogy a lányt próbálja visszaszerezni, a
harciasabb Raoul, aki képes lenne akár felmászni a falon, hogy elérje a sötét
árnyékként mozgó férfit. A következő érdekes rész, a Fantom saját művének
bemutatása előtti rendőri felkészülés. A Fantom jelzi, hogy az épületen belül
bárhol lehet, a váratlan felbukkanása, pedig egy pisztolyt is hagy elsütni…
szerencsére, neki nem esik bántódása, és egy furcsa, magas hajlítással a
hangjában, követeli előadása megkezdését. Ez a magasabbra vitt hang,
már nem kellett volna oda, véleményem szerint. A Don Juan előadásban rettentően
szenvedélyes, zihál, vágyódik Christine után. Kiváló játéka itt is, ez a
szerelmi fellángolás, nagyon ki tudott teljesedni. Aztán, a második leleplezés,
amikor a paróka és a maszk is lekerül az arcáról… Ezt is valahogy másnak
éreztem, megőrült, de csak annyira, hogy kifusson a színről, előtte, persze még
lőtt egyet pisztolyával (ahogy azt tennie kell). Mindenki befut a színpadra, aztán kezdetét
veszi az üldözés. Lent, a Labirintusban, Christine-t nem löki erőteljesen a
földre, mint a kollégái. Barbara magától vetődik, a Fantom megmutatja a közös jövőjüket (külön érdekesség, hogy Attila,
mindig megnyomja a szobrot eltérő helyeken, ezzel jelezve, hogy ott rejtett
gombok vannak, amivel a titokzatos világának apró tárgyait képes mozgásba
indítania), előtte szomorúan omlik Christine vállára – bár szerintem nem borult
rá teljesen, mint máskor szokás. Csengeri rendesen megszenvedi a jelentet,
érzelmileg sokat kivesz belőle, tényleg elhiszem, hogy egy torz arcú,
megkeseredett férfit látok a színpadon. Raoul-t beengedi a rejtekhelyre, majd a
nyakára a pandzsam lasszót teszi, és koronázásként – beleröfög ellenfele
arcába, ez nagyon tetszett. Végig komoly marad, persze térdre borul és
továbbra is győzködi a lányt, ám nem igazán figyel fel az „akasztott” vikomtra. Amikor Christine gyűlöletet érez iránta, akkor az összeszorított csuklóját
harapdálja – nagyon átéli. És megint egy újabb megformálási változat. A
döntésre felszólításnál, érthetően beszél, nem lihegi túl a szavakat,
egyszerűen és nem hosszan ejti ki: „Válassz!”Christine
pár lépést hátrál, majd onnan közelíti meg a Fantomot. Az ő csókjelenetük
nagyon tetszett, ahogy összeforrnak, a Fantom esetlen és elgyötört, amíg
Christine meg nem érinti az ajkát. Átöleli a férfit nyakát, fejét, majd a férfi
felocsúdik a kábulatból és ő is szorosan fogja az énekesnőt, szintén a fejénél
magához öleli. A szétrebbenést követően, mindketten furcsán tekintenek
egymásra. Ez is egy jól kivitelezett jelenet volt, nagyon
tetszett. Az üldözés közeledő hangjai megzavarják őket, Christine nem viheti
magával a Fantomot, pedig megtenné. A búcsú pillanata is szépnek mondható, bár
Barbara elborzadva tekint vissza a férfire, az egykori mesterére, megrázza
kétszer picit a fejét, és visszanéz rá, majd kiszalad a színről. És most volt
nagyon tökéletes a színpadkép: a Fantom búskomoran áll a hatalmas köpenye
fedezékében, mögötte Christine és Raoul meghatottan csónakáznak. Azt éreztem,
ez most ragyogó befejezés – ám! A 20. előadásomban is különleges volt a
távozás, mert Christine, akit aznap Krassy Renáta formált, úgy tűnt, mintha a „Szeress, csak ennyit kérek én” szám
első sorát a Fantomnak énekelné, a távolba veszett férfinek, aki szerelmet
vallott neki, aztán a tekintete a vikomtra vándorol és továbbfolytatta a dalt.
Csengeriéknél a rózsát és a maszkot is gyorsan kitették, Attila kitartotta a
hangot, és úgy tűnt el a félhomályban.
Csengeri Fantom: Kifogástalan a
játéka, egyszerűen imádom, és a mostani megállapítások fényében erősen
vetekszik Sasvári Fantomjával. Furcsa és egyben különleges hangszínnel
rendelkezik, nem mondanám kifejezetten Angyali hangnak, mégis van benne valami,
amitől ő azzá teszi és azzá is válik a darab alatt. A szöveget tudta, nem
vétett hibát. Angyalian tudott gonosz lenni.
Fonyó Barbara szerepléséről is
pár szóban. Nagyon jó az arcmimikája, a játéka is kiemelkedő. Nagyon jól átéli
a figuráját. Esetlen tagként, ezúttal túlpörögte a táncot, amiért Madame Giry
leszidta, Meg pedig nem értette, hogy mi a baja Christine-nek. A „Gondolj rám”-ban eleinte félős,
bizonytalan, majd megbátorodik. Olyan szeretnivaló ez a jelent, bár most is vacakoltak
hosszan a ruhája felsegítésénél. Mindkettejükre, Bot Gáborra és Barbarára is
tudtam figyelni, hátha kikacsint felém a Raoul. Barbara táncügyileg talán nem
olyan látványos, de kifejezetten tetszik, amint belekezd a dalba és még
rettentően bizonytalan, annyira jól alakítja. Aranyosak voltak a vikomttal
együtt, kedvenc jelenetemben is, a tetőn (én indítottam a tapsot). Az Éj
zenéjében, megint lábát, lábakat, sőt az alsó testét is láthattuk, az itt
megjelenő illúziók az arcán nagyon realisztikusak. Barbara legemocionálisabb
jelenete egyértelműen a temetőben zajlik. Az, ahogyan ő előadja, úgy sem Reni,
sem Andi nem képes. Érzelmes, szívszorító, megindító, és teljesen hihető. Az
is, hogy a jelenet előtt, bár itt inkább a próbaterem hátsófalának éltüntetésen
van a hangsúly, - felhúzzák a zsinórpadlásra - Barbara többször meghátrál,
mielőtt a sírhoz érne. Tetszik, ahogy a Fantomhoz vonzódik ebben a jelenetben.
Az őrülete a Primadonna szám alatt, Meg-gel bensőségesebbnek hatott a
kapcsolata, mivel ezúttal Kuthy Patrícia volt a társa, de még mindig közel sem volt olyan jó baráti viszony közöttük, mint Reni és Pati közt. A Don
Juan-ban Barbara erotikus volt, és érzéki, ahogy a Fantomot magához csábítja az
asztalról, ujjával maga felé inett, jöjjön hozzá. Szóval, buják voltak. A maszk
második levételénél, szerintem kissé dühös arckifejezése volt, bár lehet ezt én
képzeltem bele. Barbara
csókjeleneteit szeretem, a búcsúja sem volt rossz, bár én még mindig Reniét
helyezem előtérbe. Hangilag szép, szövegtudása kiűtnő, hibát nem vétett, játéka
minden szempontból meggyőző.
Bot Gábor, mint Raoul. Ügyi volt,
elragadó, olyan édesen grófos. Hangilag kifogástalan. Kellőképpen
riadt és elcsodálkozó az Il Muto jelenetben, kellő módon védelmező a tető és a
temető jelentben. Tetszett, ahogy szenvedős arcot vágott, sőt inkább
kétségbeesett arckifejezést mutatott, amikor ő is próbált a
Fantommal hadakozni az utolsó jelenetben, miközben a pandzsam lasszó fogságában
volt.
Sáfár Mónika, Pándy Piroska végül
ezt az előadást mégiscsak Röser Orsolya vitte el. Érdekes, hogy február eleje
óta ennek a napi szereposztásnak a Primadonna karakterének előadója többször
meg lett változtatva. Röser nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, brekegni nem
tudott, csak itt-ott volt valamennyire vicces (inkább prózában, a Hannibál
jelenetben olaszul beszélt, hogy eltávozott Umberto-val), de semmi különlegesség
nem volt benne. A hangja is kifejezetten irritált. Folyton
mindenkinek neki akart menni, túlpörgött kis kerti törpe primadonna volt.
Persze arcra aranyos, de nem ez számít most. Nem volt erős.
Hangilag elfogadható, végül is opera-énekesnő, játéka nem kiemelkedő,
szövegtudása hagy kivetnivalót.
Pankotay Péter nem tudom, miért
gondolta úgy, hogy a Primadonna-Levelek szám alatt átveszi Carlotta szövegét.
Ráadásul túl akarta a többieket is ordítani. Piangi-ként vicces volt, a
Hannibál jelenetben a feltett, gyulolt kifejezéseket használta, múltkor a
szep-et és a gyulolt-ot nem mondta úgy, ahogyan kellett volna helyesen.
Átgázolt a szereplőkön, akik össze is néztek ezen.
Umberto most is megengedte, szabad kérniük, hogy a megadottak szerint énekelje
a Don Juan-t. Megint dührohamot kapott, most már szinte főtt a feje, és attól
tartottam, hogy tényleg kifut a színről. Itt volt a Barbarának egy nagyon jó
arcmimikája, Umberto megfordította a kottát a lány kezében, aki ettől megdöbbent, és csodálkozva eltátotta a száját, aztán persze kommunikáltak Madame
Giry-vel is. Attól féltem, hogy az egyik kórustagot arcon képeli, olyan
lendülettel állt meg előtte, aztán szerencsére megszólalt a zongora és a
szadista dolgaitól eltekinthettünk a továbbiakban. Szóval, a Don Juan próbája
megint pompásan szórakoztatóra sikeredett. Pankotay szövegtudását illetően
elmondható, hogy tudja a sajátját, de úgy látszik másét is. Azt bírom benne,
hogy érthetően mondja, amit énekel, az artikuláció fontos. A játéka
abból a szempontból, hogy volt ez a kis kirohanása, elgondolásra késztet, hogy
továbbra is jó Umberto-nak tartsam-e? Bár meg kell vallanom, hogy ő tényleg egy
hisztis urat alakít, akin nem lehet csak úgy nevetni. Elővette a kendőjét és
meglegyintette, lecsöndesítette a kórust, akik rajta nevettek a próbán. A
kendő még akkor kerül előtérbe, amikor Carlotta visszatéréséért imádkoznak az
igazgatók, ledobja a földre, és rátérdel.
Szerednyei Béla és
Galbenisz Tomasz. Kettejüket nem lehet nem szeretni. Örültem, hogy velük látom
ezúttal a darabot, mert ők alkotják a CD-én is az igazgató párost, eléggé régen szerepeltek együtt. Ám nem adták vissza a humort, amit máskor szoktak. Jók
voltak, viccesek, de nem működtek szimbiózisban, viszont mindkettejük spontán
bemutatott piruettje nagyon tetszett. Szerednyei a balett felkonferálását
mindig mókásan kezdi, ettől lehet szeretni, köszörüli a torkát és bohókásan
próbálja magyarázni, hogy hát, öhm, hát… a balettet fogjuk soron következőleg
látni. Ettől eltér Barát Attila szerepformálása, mert ő nagyon komolyan
gondolja a diri szerepet, nem tréfál, egyszerűen csak komoly. Az kifejezetten
tetszett nála, hogy rászólt a balerinákra, amikor azok egymásnak ütköztek, amint
berohantak a színpadra táncolni. Szerednyei koreográfiája megnevettetető volt,
míg Galbenisz Tomasz is kiválóan táncolt a színpadon. Ő még annyival is
hozzájárult, hogy Christine-nek mondta, ne nézzen úgy rá – amikor bejelentette,
hogy a lány veszi át a grófnő szerepét. A tapsrendnél, sajnos nem kaptak üvöltő tetszésnyilvánítást.
Viszont Galbenisz bejátszotta, hogy feltörli a színpadot, hogy Szerednyei már
tiszta padlóra léphessen. Hangilag jók voltak, szövegüket tudták, játékilag sem
volt rosszak, de valami hiányzott, hogy teljesek legyenek. Kár értük.
Madame Giry, Bencze Ilona
elgondolásában, holott múltkor inkább Bajza Viktóriát választottam, ezúttal ő
sem volt kőszívű nő. Biztosan a Meg-eken is múlik, akiket partnerül kapnak. Kuthy
Patríciával jók együtt, működik az anya-lánya kapcsolat. Christine-hez való
közeledés is jobban kibontakozott, főként, a „Gondolj rám” előtt. Biztató arckifejezése, a sokat sejtető
pillantása. A második felvonásban Christine-re tekint az igazgatók irodájában,
aki a balettmesternő segítségét kéri. Most jó volt, mint Madame Giry, csak kár,
hogy ők (Meg-gel együtt) sosem részesülnek ovációban. Meg Giry szerepében Kuthy Patrícia
szintén jól volt elgondolva, mindent kiválóan megoldott a színpadon, ő tényleg
ragaszkodik, mint barátnő, Christine-hez.Hangilag, szövegileg pontosak.
Bakik: A Fantom főcímzenéje alatt nem sikerült gyorsan behúzni az
énekesnő öltözőjének díszletét, valamibe beleakadhatott, és így lassabban ment
az eltüntetése, de ez nem volt igazán feltűnő.
Kulisszajárás: Csengeri Attilával szerettünk volna közös képet készíteni, közben sok meglepetés ért bennünket, a jegyszervező ismerősömmel és annak barátnéjával. Igazán meglepett, hogy a színészek mennyire közvetlenek, kedvesek tudnak lenni, egyáltalán nem voltak beképzeltek, és meg kell valljam kicsit őrültek voltak, de ettől szeretem ezt a társulatot. Videóérdekesség - A labirintusban - utolsó jelenet a Fantomból, szereplők: Csengeri Attila és Fonyó Barbara:
Időpont: 2015. február 19. csütörtök este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja
Sok hónapnyi tengődés után, végre ismét színre vitték a Madáchban Webber híres darabját, Az Operaház Fantomját. Már szinte tűkön ültem. Közben megjelentek új trónbitorlók is, tehát a prágai, az észt és a román non replikák... A variánsok örömmel vegyes szomorúsággal töltöttek el, mert jó, hogy vannak új feldolgozások, de mi van a magyar változattal?Úgy a szívemhez nőtt, egyik előadás sem hasonlítható hozzá, van benne egy varázslatos töltés, amitől az ember függővé válhat, folyton többet és többet akarva... Hiányzott, rettenetesen. De most, hogy végre itt van, elérkezett a többszöri látogatás ideje is. Ebben az évadban összesen 21-szer fogják játszani. Szerintem azért ez nem olyan sok, viszont reménykedem abban, hogy nemsokára sor kerül egy 800. jubileumi előadásra is. Nagyon boldog vagyok most. Vidáman kelek, a nappalaim is hasonlóan jól telnek.
Az örömöt megelőzte a nyughatatlan idegességem, mivel imádom összehasonlítani a Fantomokat, Christine-eket és Raoul-okat, de van, hogy a fontos, ám mellékszereplőkként megnevezett művészeket is górcső alá vonom. El akartam kerülni az ugyanolyan szereposztást. Már novemberben meg kellett vennem, az egyik kedvenc helyemre (csak annyit árulok el, hogy erkély rész) a jegyeket. Volt bennem félsz, hogy úgy jön össze megint a szereposztás, mint korábban... Ezt elszerettem volna kerülni, így türelmesen, de izgatottan vártam, mikor fogják a színészek közölni időpontjaikat. Elsőként Sasvári Sándorról értesülhettem. Ő a legidősebb Fantom a magyar változatban. Hangilag tényleg nem a legjobb, de a játéka!! Az fenomenális. :) Vasárnap vele fogom megnézni. Szóval, Sasi kitette, majd Mahó Andreánál is megláttam a szerepeit, köztük felfedezve, hogy egyáltalán nem lesz nekem a Christine-em egyik időpontom alkalmával sem. Annyiból sajnálom, hogy a frissen szerzett tapasztalatok birtokában, őt nem tudom majd összehasonlítani a másik két lánnyal. Mivelhogy szerencsésen, kétszer Fonyó Barbarával, egyszer pedig Krassy Renivel fogom látni az előadást. Bot Gábor és Homonnay Zsolt oldalán is szerepeltek időpontok, ám itt már korábban megtudtam állapítani, hogy Zsolt nem lesz Magyarországon, amikor februárban az első pár előadás lemegy, mivel ő külföldön fog szerepelni kollégáival. Csengeri Attilán, a szép Fantomon :) - múlott tehát minden. Elkönyveltem magamban, hogy Attila lesz 19-én, de titkon reméltem, hogy mégsem. Végül, ez utóbbi kérésem teljesült. A közösségi oldalon, találtam rá az időpontokra, és a 19-e nem szerepelt közöttük. Majdnem biztos volt tehát, hogy az egykori első Fantomommal élem át 2015-ben az első előadást. És, így lett, mert a színház honlapja is megerősített ebben.
Az darab történetét, már tucatszor elmeséltem. Most csupán a méltatás és az érzéseimre hagyatkozva fejtem ki gondolataimat.
"Jelen lenni és megélni." - lehetne ez a mottóm is, mert most valóban ilyen érzésekkel ültem a nézőtéren.
A színházba jutás során nem történtek zűrök. Végre, egyszer senki és semmi nem fusztrált. Csak magamban pörkölődtem, mi lesz, ha visszamondja? - és effajta gondolatok jelentek meg előttem. Végül a színházban megbizonyosodhattam arról, hogy az a szereposztás jelenik meg, akiket már hetekkel ezelőtt meghirdettek. Posta Victor Fantom, Fonyó Barbara Christine és Magyar Bálint mint Raoul.
Az előadás rendben lezajlott, bár voltak bakik, amit nem mindenki vett észre, csak az aki igazán ismeri.
A hosszú várakozást követően, jó volt újra közelről látni a jelmezeket, a díszletet, a színészek játékát, a mimikájukat. Egyszerűen egy csoda. Csillárkát is örömmel üdvözöltem, illetve a Zenedobozt, amelynek most újabb hangzást alakítottak ki lent a zenekari árokban. Nem úgy szólt, mint mindig, más volt. Mivel hónapok óta csak a képeim vannak a darab jelenteiről, velük dolgoztam, ezért hatalmas élmény volt közelről látni a szép ruhakölteményeket, felfedezni újdonságokat, megállapítást tenni a jelenetekhez. A csillár felhúzásánál éreztem: akárki, akármit mond, a legszebb non replikát nézem.
Szereplők
Posta Victor - Ő lehetne a legeslegjobb Fantom, de meg kellett mérkőznie a karakterrel.
Arra próbálom felhívni a figyelmet, miszerint ő egy érzelmesebb férfit
ábrázol a színpadon. Pedig tudjuk, hogy a Fantomnak több arca is van, és
sajnos nála pont ez hiányzott. Szenvedély, düh, erő, pimaszság, őrület,
a szomorúság, csalódottság - ez mind eltűnt nála. Szinte
lélektelenül játszotta végig a szerepét. Nem adta ki a dühét, nem volt benne pimaszságra hajlam, pl. az Il Muto jelenetben. Erőtlen volt a hangja, mintha visszafogta volna magát. A tükör jelentnél megcsúszott a hangja. "A Brava, brava, bravisszima"-t szebben ejtette, mint a másik két Fantom, és ahogy én szeretem, azaz az utolsó szótagot nem mondta ki. Fonyó Barbarához fűződő viszonya tetszett, ahogy a nő érintkezett az ária résznél vele, az egymás felé kinyújtott kéz, szép mozdulatsor volt. A legszebb Éj zenéjét ő énekelte, nem voltak hangos felkiáltások hangsúlyozva ezáltal bizonyos szavakat, nem rohant. Lágy volt, kellemes a fülnek. Az utolsó jelenetben, Victor erőtlen játékban, nem szenvedélyes, "sokszor" úgy mond szaladgál, nagy köröket ír le a színpadon. Nincs benne erőszakosságra hajlam, mint kollégáiban (persze, ők is csak finomabban teszik ezt). De, amikor Raoul megérkezik a Labirintus jelenetben, olyan csábítóan dallamos volt a hangja. Huh, nagyon tetszett.
Pedig én úúgy drukkoltam, hogy
jól csinálja, hogy az előadás végén a tapsrendnél örömujjongásban
törjenek ki az emberek. De sem fütty, sem huhogás a nézőtérről nem
érkezett, egyik szereplőnek sem. És ez eléggé elkeserített. - Bár az is
lehet, hogy sokan nem ismerték ezt a fajta gesztust, szokást, miszerint a
néző huhogással biztatja a művészt, hogy az általa formált karakter
tökéletes volt. Szóval, Victorból hiányoztak a felsorolt tulajdonságok. A
darab végén is, csak elfogadta a tényt, hogy Christine inkább odébb
áll. Nem igazán látszott rajta, hogy ez gyötrelmes fájdalmat okozna
neki. Pedig kellene... :( Victor viszont hangilag olyan csodát művelt,
amit nem lehet úgy szönyeg alá söpörni. Ahogy ő adja elő az Éj zenéjét,
úgy nem tudja bemutatni a két kollégája. Szerintem Victor hangja
tökéletes, számomra, ő a Zene angyala, holott néha kissé
hamisan szólt...
Fonyó Barbara - Első pillanattól fogva átéli és megéli a szerepét, ezért olyan csodás ő, mint Christine. És, igaz, nem egy kistermetű, törékeny nő, ám mégis úgy alakítja a karaktert, hogy erről sikerül megfeledkeznek vagy egyáltalán nem foglalkozom ezzel a ténnyel. Beleélés. A "Gondolj rám" című dal előadásával Christine előtt új lehetőség nyílik. Úgy tűnik Barbara többször nagy levegőt vesz, mielőtt belefog a dalba. Tökéletes átéléssel játssza a félénk kóristalányt. Teljesen zavarban van, izgatott, szinte nem kap levegőt, a jelmeze fodraival babrál, majd fokozatosan, szépen, lassan felbátorodik, és a hangja teret nyer. A kedvenc ruhám újra feltűnik - bár attól féltem, hogy nem készülnek el a szobalányok, mert most lassabban tudták felöltöztetni Barbarát. Aztán szerencsére nem így lett. A dal alatt meghatódtam, bevallom, a vidámabb zenék esetében is mostanság könnyeket morzsolok el, örömkönnyeket. A Primadonna - Levelek (második felvonásban) láttam közelről a mimikáját, olyan jól ábrázolta az összezavarodott, majd a dühtől szétrobbanó nőt. Barbara megható a temető jelenetben, az én szívemet megérintette. A csókjelenetnél teljesen átadja magát az érzésnek, átöleli a Fantomot, aki csak nagy nehezen viszonozza az ölelést. Amikor szétválnak, mindketten az ajkukat fogják, bár Barbara az, aki egy másodperccel tovább tartja a kezét a száján. Végül is ő az, aki majd visszajön a folytatásban (ami még nálunk nincs)....Szóval, inkább Barbara az, aki rácsodálkozik az érzésre. A búcsúnál picit megrázza a fejét, és hosszan tartják egymás kezét, míg el nem szakadnak. Ő a legszexisebb Christine, mivel az Éj zenéje alatt megint lábat villantott, a leleplezésnél is. :)
Magyar Bálint - Vele most nehéz esetbe ütköztem. Eleddig Bot Gábort szerettem, mint Raoul-t, erre Bálint olyan produkciót nyújt, hogy meggyőzött arról, ő is jó tud lenni. Egy fiatal, fess kiállású férfit láthattam. A Christine-nel való első találkozása is üdítő volt, nem éreztem, hogy csupán a szöveget mondják, életszerűbb volt. Barbarával harmóniában voltak. Érdekes volt látni az elgondolkodó Raoult, ahogy az ötös páholyban áll az Il Muto című opera bemutatásakor, és a könyöklőn, ökölbe szorított kezét a homlokának támasztja. Erőteljes volt az alakítása, bár a dühös fenyegetés, az hiányzott a részéről.
Észrevételek - Újdonságok
Kisebb szerepeket magukra öltenek ilyenkor, holott nagyobb darabokban is láthatjuk ezeket a színészeket. A kórusban felismertem Sándor Dávidot és Szentirmai Zsoltot.
Meghatódtam és átéltem a darab dallamain, főként: Az Éj zenéjét, Gondolj rám-ot és a Szeress, csak ennyit kérek én. - Ugyanúgy ezeknél a daloknál én kezdtem meg a tapsot a nézőtéren. Pont a tető jelentnél úgy tűnt, mintha a közönség megint nem tudná, hogy kell-e véleményt nyilvánítani taps formájában vagy sem.
A maszk levétele vagyis a Leleplezés - most kifejezetten tetszett. Mindketten megrémültek, Barbara a fejét fogta, Victor a földre vágódott (a színpad előtérében összeesik), onnan térden kúszva közelítette meg Barbarát, bár a nő nem tűnt most olyan idegenkedőnek, mint Sasvári esetében, tőle szinte undorodott. Amikor a maszkot visszaadja, a fájdalmasan síró Victornak, először csak nézi a kezében tartott álarcot, majd ráeszmél, hogy vissza kéne adnia, így feléje nyúl, amaz elkapja, majd a felhelyezést követően magához rántja és erősen szorítja a lányt, - de nem teríti be a köpenyével (ahogy pedig Csengeri szokta).
Primadonna - Levelek. Az első felvonásban történik, hogy egy emberi kéz jelenik meg a külső üvegen, aminek nem is kellene ott lennie...különös és hátborzongató.
Szünetben hallottam a színpadi díszletek átszerelését irányító és végrehajtó emberek hangját
Maszkabál: valahogy furcsálltam a nagy lépcső összeillesztését. Szereplőket illetően: a lépcső alján mindig ott áll a királynő jelmezbe bujtatott szereplő. Olyan jellegzetes a barna jelmeze, ezt lecserélték, ezúttal egy reneszánszbeli, rózsaszín-lilás ruhában láttam. A koronáját megtartotta, arról ismertem meg. (Az utolsó előadásomnál is megjelent ez a rózsaszín árnyalatú ruhával a királynő. Ez volt az évad utolsó előadása és a három főszereplő is ugyanazok voltak)
Maszkabál ismét: Madame Giry (Bencze Ilona)kalapjára ráesett az egyik dobásra használt
farsangi girland, Meg (Lóránt Enikő) próbálta leszedni róla. Illetve azok, amelyek a
színpadon maradtak, a Don Juan próbája alatt összesereglett szervezők
gyűjtötték össze (ez eleddig nem volt).
Megint lehurrogták az igazgatók a Primadonnát, ezúttal mindketten megbotránkoztak Carlottán, aki Christine-t őrültnek nevezte.
Don Juan jelentben láttam a kulisszákat. A színészeket, midőn Christine és a Fantom együtt szerepeltek a színpadon, egyes művészek kijöttek a pihenőből, hogy kollégáik munkáját megfigyelhessék (szerintem pont Barát Attilát láttam), közben hátul zajlott az élet: fel-lesétáltak a színészek.
A második leleplezés, amely egy szerencsétlen, csúnya arcú férfit ábrázol - ahogy leveszik róla a maszkot, rögtön előre szalad a színpadon. Múltkor egy pillanatra lefagyott minden, ezúttal lendületesebbre sikeredett. Nem volt 5 perces elmélkedés, minden flottul lezajlott.
Tapsrendnél poénból Firmin igazgató (Galbenisz Tomasz) megtörli a földet, hogy tisztára léphessen André igazgató (Barát Attila). :)
A bakikról
A Prológus jelentben Magyar Bálint nem hozza teljesen tökéletesen az idős Raoul képét, mondhatni gyorsabban foglal helyet a széken a kelleténél.
Lehet az egy fars hang, ezúttal pont a Zene angyala elcsúszott egy hangon, amikor a tükörben állt és Christine-t magával akarta vinni.
Victorhoz fűződik egy másik baki is: amikor a Fantom elénekelte az Éj zenéjét, nekilát megalkotni a saját operáját. Láthatjuk mennyire elvonja ez a figyelmét, teljesen belemélyed a munkába. Christine-t csak kicsit takarja be a köpenyével, de az igazi baki az most jön: azaz a Fantom komponál, nincs megelégedve azzal, amit írt, így a papírlapot összegyűri és elhajítja. Csakhogy Victor egy kézzel gyűrhette össze, de nem eléggé erősen, mert a lap, csak pár centire tőle esett a földre. Így ez ott maradt, a balerinák fellépéséig, szétpréselte a vasfüggöny is. Csak a Primadonna jelenetben vette észre a Firmen-t alakító Galbenisz Tomasz a kottapapírt. Mivel amúgy is lehajolt, gyorsan átnyújtotta a színpad szélén ücsörgő súgónak. Ezt, aki rákoncentrált, láthatta, aki nem az most megtudhat egy kulisszatitkot. :)
A Primadonna című szám elejét a zenekar elsiette, a színészeknek gyorsan kellett reagálniuk.
Raoul jól tűrte a lógatást, nem is himbálódzott, így a figura a hitelességét vesztette. Ő is nagyon belenyugodott a helyzetébe, hogy elkapták, legalább védekezhetett volna, aztán végén őt kellett összeszednie Christine-nek.
Az első felvonás végén - holott lett volna bőven idejük, - késtek a színpadi háttér megjelentetésével. Az előfüggöny takarásából kilépnek az Il Muto szereplői, majd a függöny szétrebben, és az álközönséget ábrázoló vászont kellene látnunk, ami késve és sietve érkezik le, gyorsan. A csillár már a helyén van. (A zuhanás megint erőteljes, és összerázkódtam tőle.)
Joseph Bouqet felakasztása előtt, láttam a bábu lábát a zsinórpadlásra próbálták felhúzni.
Nekem a hibái ellenére is tetszett ez a változat, ráadásul visszahozta azt az előadást, amely életem első Fantomja volt, amitől egy varázslatos kapcsolat létrejöhetett.
Vártam az előadást, de közben attól is féltem, hogy biztos, hogy aznap megyek? Hiszen jó régen vettem meg a darabra a jegyemet, márciusban. Az év harmadik hónapjának, 20. napján, ami az én névnapom, egyúttal a Boldogság világnapja is. E jeles napon látogattam el egy volt évfolyamtársnőmmel a Madách színházba, hogy közösen megnézzük Mary Poppins-ot. Másnap elárasztottak az érzelmek, és rögtön jegynézegetésbe kezdtem. Annyira szerettem volna, újból látni. Nem kellett sokáig kutatnom, hiszen a jegyszervező ismerősöm elküldte a listáját, illetve a közösségi oldalon feltüntette milyen jegyei vannak a közeljövőre. Köztük volt az én Mary-s jegyem is. Amit azonnal lefoglaltam.
Így jött el ez az est is, na végre!!!! :)
Tudtam, kik lesznek a főbb szerepekben, hiszen még időben lett közölve a szereposztás. A színre kerülés napján sem történt semmiféle változtatás, mindenki, aki meg volt jelölve aznapra, színpadra lépett.
A két főszereplőmet illetően, - most is, mint eddig "két" alkalommal, - Oroszlán Szonja és Sándor Dávid jelenítette meg. Őszintén szólva, örültem nekik, vártam az előadást. Szükségem volt rá!!! :)
Oroszlán Szonjával, ha lehet még jobban meg voltam elégedve, mint eddig bármikor! Annyi szeretet, báj, kedvesség és a jóra való tanítás volt a karakterben. Szebb volt, kedvesebb volt, mosolygott, visszafogottan, ahogy egy nevelőnőhöz illik, mégis szerényen. Az egyik legmeghatóbb jelenetnek tartottam, amikor Mary elbúcsúzik Bertitől. Szonja oldalról megpuszilta Dávidot, majd azt láttam az arcán, hogy az egyik szeme valóban sír, mintahogy az énekében ezt kifejti. Aranyos volt a pillanat, ez a puszi, és, a felfedezés, milyen szomorúvá válhat egy nevelőnő, aki elkényszerül hagyni a családot. Szonja nekem Mary!
Sándor Dávid - az alakítása pazar volt, mint mindig Bertiként. Imádom, olyan jóravaló ember, színészként kitűnően hozza a figurát, nem tudom nem szeretni. Lenyűgözően táncol, mozgása sokrétű és látványos, a gyerekekkel jól megérteti magát, nem csoda, hiszen ő maga is apuka. Mary-vel közös jeleneteit nagyon szeretem, Szonjával tökéletes párost alkotnak, és meg van közöttük a baráti kapcsolat. Látható ez főként a tapsrendnél, amikor vidáman mosolyogtak egymásra, és Dávid rá kacsintott. Soha jobb Bertit! :)
Szervét Tibor, mint apa. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy ennyire, de ennyire meg leszek vele elégedve. De tény, ez történt. Nagyon jó apuka, sokkalta ironikusabb, mint Szerednyei. Morcos, egy férfi, aki a munkájának él, és ahogy önmagát nevezte "Én vagyok a drágakőve a Cseresznyefa utcának.". Kiválóan ábrázolta a karaktert, noha hangilag nem a legjobb, - nem, nem énekel rosszul - csak az énekes szerep kevésbé való neki, mint a prózai. De ez csak az én meglátásom. Nagyon tetszett, én is így képzelném el az apát, egy nemtörödöm férfinek, akit a volt nevelőnője tett mogorva, magába forduló, parancsolgatós apává, és még a gyerekeivel sem foglalkozik. Ének szempontjából még annyit mondanék, ha mással nem értem mit mond a szövegben, nála minden szót tökéletesen értelmezhettem. Másik elszólás Szervéttól: "És tenné a házastárs...a társasági kötelezettségét!" :)
Koós Réka, mint anyuka. Nem hittem volna, hogy ez az a szerepkör, amiben nem tudok dönteni majd, ki legyen a kedvenc. Most már láttam, mindhárom művésznővel, Gallusz Nikivel és Ladinek Judittal, valamint a jelen megnevezettel. Réka elképesztően jó volt, a kétségbeesett asszony, aki meg akar felelni férjének és nem elbukni, mint eddig oly sokszor tette. Szuper jellemábrázolás, a karakter fejlődött, tűnődött, szerethető volt. Vicces volt a kirohanása, amikor színészi képességeit lantba veti, beront a bankba és helyre akarja igazítani az igazgatót és a tisztviselőket, hogy megvédje szeretett férjét.
A két szülő harmonizált egymással, a köztük lévő feszültség, majd szeretet kibontakozását figyelheti meg a közönség. Tetszett, csillagos ötös!
A két gyerköc, azt tették, amit tenniük kellett, - csíntalanok, rendetlenek, elviselhetetlenek voltak, de hála Mary Poppins útmutatásainak, a gyermekek a helyes irányba lettek terelve. Megtanította nekik, hogy a munka is lehet móka, hogy a játékokat szeretni kell, és tisztelni. A helyes viselkedést, és a parkban nem csak unalmas dolgok történhetnek... Az egy Schilling értékét.
Andrew kisasszony-nak nincs nagy szerepe a darabban. A második felvonás elején kerül képbe, amikor Mary eltűnik, és Winifred a régi dadát kutatja fel, meghívja magukhoz, majd felfedezik, hogy ez az asszony tette olyan borúlátóvá a férjét. Mary ellenfele Andrew kisasszony, Sáfár Mónika megjelenése már egy viccnek is felér, mert ő mindig komikusan alakítja a saját figuráit. Andrew egy gonosz nőszemély, aki a gyerekeket úgy akarja megnevelni, hogy a fiút intézetbe küldené, míg a lányt a gondozásába venné... Kedvenc "orvossága" a Vicinus olaj, amit egy nagy injekciós tűbe is felszív, ezzel riogatva a körülötte lévő embereket. A veszte, Mary Poppins színre lép, és egy "ádáz csatában", a varázslatos dadánk a gonoszt, egy madárketrecbe zárja.
Madaras asszony - a Szent Pál Székesegyház terén egy idős nő, árulja a madárcsemegét. Értéke csak egy Schilling. Mary Poppins elviszi a két gyereket, hogy megérthessék a bankban látott hitelkérő férfi szavait, aki mindkettejüknek egy-egy érmet adott. A fiú megsajnálja a nőt, ám a lány nem. Ez a jelent az egyik legimpozánsabb, legmeghatóbb. Nem tudtam, nem sírva végignézni. Van benne valami megrendítő, valami megrázó, - főként, amikor a galambok "ténylegesen" leszállnak a földre. Összeszorul a szívem, próbáltam magam tartoztatni, de nem tudtam és a mai napig sem tudom megmagyarázni magamnak miért van ez a kis színpadkép ennyire nagy érzelmi hatással rám. Leginkább Détár Enikővel a legmeghatóbb.
Corry néni-ként Bencze Ilona jelent meg. Őt kedvelem, a váltóját már kevésbé. Olyan idegesítő tud lenni...A lényeg, hogy Bencze Ilona aranyos volt, és megnyerő. A nő, aki ismerte Nagy Sándort, Rettegett Ivánt, és a többi nagy alakot a történelemből. A karakter egyszer szerepel, amikor Corry néni különleges boltját látogatja meg a csapat, azért, hogy jó szavakat szerezzenek be. Ekkor hangzik fel a darab egyik híres dala: "Szuperfenofrenetikomaxikapitális".
A tengeri medve, azaz Bumm tengernagy / Bankigazgató szerepében Koltai Jánost láthatták a nézők. A két szerep nem túl nagy, de mindkét karakternek fontos és kiemelkedő jelentősége van a darabban. A tengernagy a Cseresznyefa utcában lakik, és gyakran tengeri mondásokkal, megszólításokkal beszél Bertihez, aki van, hogy a "fedélzetet söpri", van, hogy csupán az utcában arra felé kóricál. Beszélgetőpartnere Csirip asszony, akinek egy fehér kutyája van. Bankigazgatóként Koltainak az a szerepe, hogy a jó hírt megossza a kétségbeesett Banks úrral.
Brill néni - Dobos Judit és Robertson Ay - Németh Gábor. Kettejüket együtt említem, hiszen ők a háznak a két szolgálója, a szakácsnő és az inas. Míg az előbbi morcos, és minden szólást rendszerint átértelmez, vagy bőszen szidja az inast, vagy mást ("hogy romolna meg az összes befőttje"). Úgy az utóbbi mindennek neki megy, megégeti a fenekét, belemászik mások aurájába, nekimegy az ajtónak vagy csupán bután viselkedik. Viszont mindkettő hiteles volt, szórakoztató és az előadásukat a közönség is élvezte.
Néleusz / Valentin szerepét ezúttal Kiss Ernő Zsolt játszotta. Hangilag sokkal visszafogottabb, mint Serbán Attila, ezért nekem élvezhetőbb volt, mindkét figurájának a megjelenítése. Kedvesebb, nem harsány és fülsértő. Szoborszerű viselkedés valóságosabb.
Parkőr / Northbrook "kettősét", ezúttal Barát Attila alakította. Akivel most - holott nem vagyok úgy oda érte, mint mindenki más - nagyon jól teljesítette, tudtam nevetni rajta, asszem kicsivel jobb Barabás Kiss Zoltánnál. Ő a felháborodott parkőr, aki a fiatalokat kergeti a parkban.
Rendőr / Von Hussler karakterét Galbenisz Tomasz jelenítette meg. A Parkban láthatjuk először, mint bőszen bűnre vadászó rend őrét - amikor minden virágzóvá, színesebbé válik, ő az, akinek a válla alatt szárnyai nőnek.
Néhány kedvenc jelenet, a legkedvesebb és legbolondosabb számomra a Parkbeli-jelenetek. Totál kedvencem. A gyerekek unalmasnak találják, úgy gondolják semmi sem történik a parkban. Mary megmutatja nekik, hogy nem kell feltétlenül így gondolkodniuk. A két gyerkőc egy időre egyedül maradnak, unatkoznak, ám a szobor, ami mögöttük áll, varázslatos módon életre kel. A gyermekeket lenyűgözi ugyanakkor meg is riasztja, hogy egy szoborral kommunikálnak, nem hiszik el, hogy Néleusznak hiányozhat ugyanúgy, mint nekik a saját apukája, aki mint később megtudjuk Neptunusz. A szobrokkal táncolnak, majd Mary és Berti új ruhakölteményekben jelennek meg a színpadon. A kedvenc jelmezeim. A tánc bámulatos, nagyon színpompás ruhákban történik a koreográfia előadása. Szeretem nézni ezt a jelenetet. Vidám és fergeteges. Pazarul szórakozom.
Szeretem a kéményseprők táncát is, ami nagyon elementáris, olyan földöntúli ("Föl, föl az Égbe, egy-két-há'"). Vidám, fentről mutatja meg a világot, pontosabban, azt, ahogyan a kéményseprők látják lent az embereket, illetve hogyan képzelik el saját kis világukat fent a magasban. Van benne, misztikum, izgulsz minden pillanatban mi fog történni most, és merre bukkannak fel a kéményseprők rejtekeikből. Nem beszélve arról, hogy milyen látványos táncot lejtenek a színpadon, azaz a háztetőn. A koreográfia gyors mozdulatokból tevődik össze, egyszerre látványos és nagyon szórakoztató. Viszont az egyszerre történő mozgásra rendesen koncentrálni kell, ezért becsülöm, hogy a színészek és a táncosok is, milyen szépen és ügyesen megtanulták a lépéseket. Egy, szintén kiemelendő pillanat, amikor a nézőteret beborítják a csillagok. Csodálatos érzés, egy varázslat rabja lesz a néző. A pillanat megélésére adnak is időt a színházban, ilyenkor a nézőteret figyeljük (részben), ahogy a parányi csillagokat csodáljuk, amit a színészek és a táncosok lehoztak nekünk fentről. Csudálatos! :)
A második felvonásban, amikor Mary visszatér, Berti egy üdvözlő szöveget "firkant" fel az Égre. Először sorban a betűket, a kis kéménytisztító segédeszközével. A betűk elkészültével összerázza az egészet és elsőként ezt a szöveget láthatjuk: "Váú Gyúrunk!" (Ekkor még nincs ott a "T" betű). De rögtön rendeződik az igazi felirat is, íme:
Gyakran megesnek a bakik az előadásokban, feltéve látjuk őket, és nos, az első alkalmakkor mindig adódik valami kisebb-nagyobb zűr. Szerencsére, a Mary Poppins előadásban minimális bakik fordultak elő, amik a darab és a színészek, a közreműködők teljesítményéből nem vontak le semmilyen értéket. Sőt! Olyan tapsviharban volt részük!!!! Én is alaposan tapsoltam, gyönyörű szép előadás volt, ismételten egy álom!
Az egyik baki, pont a "csillagos jelenetben" zajlott, hirtelen két táncos jelmezének világítógombjait az utolsó alkalommal nem tudták bekapcsolni. A darab szünetében a díszletmunkások rendezgették a színpadot, amit máskülönben nem szoktunk látni nyilvánosan.
Ami sosem maradhat el, és sokan várjuk a nagy pillanatot, amikor Mary Poppins a magasba emelkedik és átrepüli a Madách színház közönségét. Olyan grandiózus és felemelő látvány, amit tapssal jutalmazunk, Mary pedig vígan és szeretetre méltóan mosolyog mindenkire. Elhiszem, hogy ez felemelő, és különleges élmény lehet a művésznők számára! A reptetés valóban egyedülálló és a darab egyik leglátványosabb pillanata.
A zenéje rögtön belopta magát a szívembe, és fülbemászó dallamait sokszor dúdolgatom. Ahogy a Fantom esetében, úgy a Mary-nél is, 19-én, este azt tapasztaltam, hogy a kisgyermekeket megérintette, nem unatkoztak a darab alatt, sőt nem is lehet! De, hogy az összefüggést érzékeltessem, hallottam, hogy a "Szuperfenofrenetikomaxikapitális" dallamot énekelték a gyermekek. Mi ez, ha nem siker? :)
Videóérdekességek: A darab előkészületeiről a figyelmes színházkedvelő folyamatosan kaphatott híradást. Íme egy kis összeállítás Mary Poppins legszeretnivalóbb dalaiból és egy felvétel, ami a próbafolyamatokról ad részletes tudósítást.
