A Piangik emlékei következzenek :) Nálunk a tenor karakterét, általában idősebb és tapasztaltabb operahanggal rendelkező férfiak játsszák. Egyedüli kivételnek tekinthető Pankotay Péter, aki fiatalabb generáció képviselője. Piangi a darabban, La Carlotta szerelme, míg az original előadásban a viszonyuk megkérdőjelezhető, merthogy a primadonna számára imponáló a táncos fiú a Hannibál jelenetben, addig nálunk ez nem vitatható tény, hogy a két karakter összetartozik és összetartanak Piangi haláláig.
Pankotay Péter:
Súlyfelesleget kellett felszednie magára - pedig sovány volt, mikor elkezdte a
szerepet játszani. Komoly és könnyed a történet - szerinte.
Rozsos István:
Az igazgató és a társulat meglepte őt az előadást követően, felköszöntötték a
60. születésnapja alkalmából. Összegyúrta az opera kollégák magatartását Piangi
figurájába.
Gerdesits Ferenc:
Elhívta operaházi kollégáit, akik mind magukra ismertek az általa alakított
Piangi tenorjában. Rockzenész volt korábban.
A Piangik emlékei következzenek :) Nálunk a tenor karakterét, általában idősebb és tapasztaltabb operahanggal rendelkező férfiak játsszák. Egyedüli kivételnek tekinthető Pankotay Péter, aki fiatalabb generáció képviselője. Piangi a darabban, La Carlotta szerelme, míg az original előadásban a viszonyuk megkérdőjelezhető, merthogy a primadonna számára imponáló a táncos fiú a Hannibál jelenetben, addig nálunk ez nem vitatható tény, hogy a két karakter összetartozik és összetartanak Piangi haláláig.
Pankotay Péter:
Súlyfelesleget kellett felszednie magára - pedig sovány volt, mikor elkezdte a
szerepet játszani. Komoly és könnyed a történet - szerinte.
Rozsos István:
Az igazgató és a társulat meglepte őt az előadást követően, felköszöntötték a
60. születésnapja alkalmából. Összegyúrta az opera kollégák magatartását Piangi
figurájába.
Gerdesits Ferenc:
Elhívta operaházi kollégáit, akik mind magukra ismertek az általa alakított
Piangi tenorjában. Rockzenész volt korábban.
Időpont: 2015. február 19. csütörtök este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja
Sok hónapnyi tengődés után, végre ismét színre vitték a Madáchban Webber híres darabját, Az Operaház Fantomját. Már szinte tűkön ültem. Közben megjelentek új trónbitorlók is, tehát a prágai, az észt és a román non replikák... A variánsok örömmel vegyes szomorúsággal töltöttek el, mert jó, hogy vannak új feldolgozások, de mi van a magyar változattal?Úgy a szívemhez nőtt, egyik előadás sem hasonlítható hozzá, van benne egy varázslatos töltés, amitől az ember függővé válhat, folyton többet és többet akarva... Hiányzott, rettenetesen. De most, hogy végre itt van, elérkezett a többszöri látogatás ideje is. Ebben az évadban összesen 21-szer fogják játszani. Szerintem azért ez nem olyan sok, viszont reménykedem abban, hogy nemsokára sor kerül egy 800. jubileumi előadásra is. Nagyon boldog vagyok most. Vidáman kelek, a nappalaim is hasonlóan jól telnek.
Az örömöt megelőzte a nyughatatlan idegességem, mivel imádom összehasonlítani a Fantomokat, Christine-eket és Raoul-okat, de van, hogy a fontos, ám mellékszereplőkként megnevezett művészeket is górcső alá vonom. El akartam kerülni az ugyanolyan szereposztást. Már novemberben meg kellett vennem, az egyik kedvenc helyemre (csak annyit árulok el, hogy erkély rész) a jegyeket. Volt bennem félsz, hogy úgy jön össze megint a szereposztás, mint korábban... Ezt elszerettem volna kerülni, így türelmesen, de izgatottan vártam, mikor fogják a színészek közölni időpontjaikat. Elsőként Sasvári Sándorról értesülhettem. Ő a legidősebb Fantom a magyar változatban. Hangilag tényleg nem a legjobb, de a játéka!! Az fenomenális. :) Vasárnap vele fogom megnézni. Szóval, Sasi kitette, majd Mahó Andreánál is megláttam a szerepeit, köztük felfedezve, hogy egyáltalán nem lesz nekem a Christine-em egyik időpontom alkalmával sem. Annyiból sajnálom, hogy a frissen szerzett tapasztalatok birtokában, őt nem tudom majd összehasonlítani a másik két lánnyal. Mivelhogy szerencsésen, kétszer Fonyó Barbarával, egyszer pedig Krassy Renivel fogom látni az előadást. Bot Gábor és Homonnay Zsolt oldalán is szerepeltek időpontok, ám itt már korábban megtudtam állapítani, hogy Zsolt nem lesz Magyarországon, amikor februárban az első pár előadás lemegy, mivel ő külföldön fog szerepelni kollégáival. Csengeri Attilán, a szép Fantomon :) - múlott tehát minden. Elkönyveltem magamban, hogy Attila lesz 19-én, de titkon reméltem, hogy mégsem. Végül, ez utóbbi kérésem teljesült. A közösségi oldalon, találtam rá az időpontokra, és a 19-e nem szerepelt közöttük. Majdnem biztos volt tehát, hogy az egykori első Fantomommal élem át 2015-ben az első előadást. És, így lett, mert a színház honlapja is megerősített ebben.
Az darab történetét, már tucatszor elmeséltem. Most csupán a méltatás és az érzéseimre hagyatkozva fejtem ki gondolataimat.
"Jelen lenni és megélni." - lehetne ez a mottóm is, mert most valóban ilyen érzésekkel ültem a nézőtéren.
A színházba jutás során nem történtek zűrök. Végre, egyszer senki és semmi nem fusztrált. Csak magamban pörkölődtem, mi lesz, ha visszamondja? - és effajta gondolatok jelentek meg előttem. Végül a színházban megbizonyosodhattam arról, hogy az a szereposztás jelenik meg, akiket már hetekkel ezelőtt meghirdettek. Posta Victor Fantom, Fonyó Barbara Christine és Magyar Bálint mint Raoul.
Az előadás rendben lezajlott, bár voltak bakik, amit nem mindenki vett észre, csak az aki igazán ismeri.
A hosszú várakozást követően, jó volt újra közelről látni a jelmezeket, a díszletet, a színészek játékát, a mimikájukat. Egyszerűen egy csoda. Csillárkát is örömmel üdvözöltem, illetve a Zenedobozt, amelynek most újabb hangzást alakítottak ki lent a zenekari árokban. Nem úgy szólt, mint mindig, más volt. Mivel hónapok óta csak a képeim vannak a darab jelenteiről, velük dolgoztam, ezért hatalmas élmény volt közelről látni a szép ruhakölteményeket, felfedezni újdonságokat, megállapítást tenni a jelenetekhez. A csillár felhúzásánál éreztem: akárki, akármit mond, a legszebb non replikát nézem.
Szereplők
Posta Victor - Ő lehetne a legeslegjobb Fantom, de meg kellett mérkőznie a karakterrel.
Arra próbálom felhívni a figyelmet, miszerint ő egy érzelmesebb férfit
ábrázol a színpadon. Pedig tudjuk, hogy a Fantomnak több arca is van, és
sajnos nála pont ez hiányzott. Szenvedély, düh, erő, pimaszság, őrület,
a szomorúság, csalódottság - ez mind eltűnt nála. Szinte
lélektelenül játszotta végig a szerepét. Nem adta ki a dühét, nem volt benne pimaszságra hajlam, pl. az Il Muto jelenetben. Erőtlen volt a hangja, mintha visszafogta volna magát. A tükör jelentnél megcsúszott a hangja. "A Brava, brava, bravisszima"-t szebben ejtette, mint a másik két Fantom, és ahogy én szeretem, azaz az utolsó szótagot nem mondta ki. Fonyó Barbarához fűződő viszonya tetszett, ahogy a nő érintkezett az ária résznél vele, az egymás felé kinyújtott kéz, szép mozdulatsor volt. A legszebb Éj zenéjét ő énekelte, nem voltak hangos felkiáltások hangsúlyozva ezáltal bizonyos szavakat, nem rohant. Lágy volt, kellemes a fülnek. Az utolsó jelenetben, Victor erőtlen játékban, nem szenvedélyes, "sokszor" úgy mond szaladgál, nagy köröket ír le a színpadon. Nincs benne erőszakosságra hajlam, mint kollégáiban (persze, ők is csak finomabban teszik ezt). De, amikor Raoul megérkezik a Labirintus jelenetben, olyan csábítóan dallamos volt a hangja. Huh, nagyon tetszett.
Pedig én úúgy drukkoltam, hogy
jól csinálja, hogy az előadás végén a tapsrendnél örömujjongásban
törjenek ki az emberek. De sem fütty, sem huhogás a nézőtérről nem
érkezett, egyik szereplőnek sem. És ez eléggé elkeserített. - Bár az is
lehet, hogy sokan nem ismerték ezt a fajta gesztust, szokást, miszerint a
néző huhogással biztatja a művészt, hogy az általa formált karakter
tökéletes volt. Szóval, Victorból hiányoztak a felsorolt tulajdonságok. A
darab végén is, csak elfogadta a tényt, hogy Christine inkább odébb
áll. Nem igazán látszott rajta, hogy ez gyötrelmes fájdalmat okozna
neki. Pedig kellene... :( Victor viszont hangilag olyan csodát művelt,
amit nem lehet úgy szönyeg alá söpörni. Ahogy ő adja elő az Éj zenéjét,
úgy nem tudja bemutatni a két kollégája. Szerintem Victor hangja
tökéletes, számomra, ő a Zene angyala, holott néha kissé
hamisan szólt...
Fonyó Barbara - Első pillanattól fogva átéli és megéli a szerepét, ezért olyan csodás ő, mint Christine. És, igaz, nem egy kistermetű, törékeny nő, ám mégis úgy alakítja a karaktert, hogy erről sikerül megfeledkeznek vagy egyáltalán nem foglalkozom ezzel a ténnyel. Beleélés. A "Gondolj rám" című dal előadásával Christine előtt új lehetőség nyílik. Úgy tűnik Barbara többször nagy levegőt vesz, mielőtt belefog a dalba. Tökéletes átéléssel játssza a félénk kóristalányt. Teljesen zavarban van, izgatott, szinte nem kap levegőt, a jelmeze fodraival babrál, majd fokozatosan, szépen, lassan felbátorodik, és a hangja teret nyer. A kedvenc ruhám újra feltűnik - bár attól féltem, hogy nem készülnek el a szobalányok, mert most lassabban tudták felöltöztetni Barbarát. Aztán szerencsére nem így lett. A dal alatt meghatódtam, bevallom, a vidámabb zenék esetében is mostanság könnyeket morzsolok el, örömkönnyeket. A Primadonna - Levelek (második felvonásban) láttam közelről a mimikáját, olyan jól ábrázolta az összezavarodott, majd a dühtől szétrobbanó nőt. Barbara megható a temető jelenetben, az én szívemet megérintette. A csókjelenetnél teljesen átadja magát az érzésnek, átöleli a Fantomot, aki csak nagy nehezen viszonozza az ölelést. Amikor szétválnak, mindketten az ajkukat fogják, bár Barbara az, aki egy másodperccel tovább tartja a kezét a száján. Végül is ő az, aki majd visszajön a folytatásban (ami még nálunk nincs)....Szóval, inkább Barbara az, aki rácsodálkozik az érzésre. A búcsúnál picit megrázza a fejét, és hosszan tartják egymás kezét, míg el nem szakadnak. Ő a legszexisebb Christine, mivel az Éj zenéje alatt megint lábat villantott, a leleplezésnél is. :)
Magyar Bálint - Vele most nehéz esetbe ütköztem. Eleddig Bot Gábort szerettem, mint Raoul-t, erre Bálint olyan produkciót nyújt, hogy meggyőzött arról, ő is jó tud lenni. Egy fiatal, fess kiállású férfit láthattam. A Christine-nel való első találkozása is üdítő volt, nem éreztem, hogy csupán a szöveget mondják, életszerűbb volt. Barbarával harmóniában voltak. Érdekes volt látni az elgondolkodó Raoult, ahogy az ötös páholyban áll az Il Muto című opera bemutatásakor, és a könyöklőn, ökölbe szorított kezét a homlokának támasztja. Erőteljes volt az alakítása, bár a dühös fenyegetés, az hiányzott a részéről.
Észrevételek - Újdonságok
Kisebb szerepeket magukra öltenek ilyenkor, holott nagyobb darabokban is láthatjuk ezeket a színészeket. A kórusban felismertem Sándor Dávidot és Szentirmai Zsoltot.
Meghatódtam és átéltem a darab dallamain, főként: Az Éj zenéjét, Gondolj rám-ot és a Szeress, csak ennyit kérek én. - Ugyanúgy ezeknél a daloknál én kezdtem meg a tapsot a nézőtéren. Pont a tető jelentnél úgy tűnt, mintha a közönség megint nem tudná, hogy kell-e véleményt nyilvánítani taps formájában vagy sem.
A maszk levétele vagyis a Leleplezés - most kifejezetten tetszett. Mindketten megrémültek, Barbara a fejét fogta, Victor a földre vágódott (a színpad előtérében összeesik), onnan térden kúszva közelítette meg Barbarát, bár a nő nem tűnt most olyan idegenkedőnek, mint Sasvári esetében, tőle szinte undorodott. Amikor a maszkot visszaadja, a fájdalmasan síró Victornak, először csak nézi a kezében tartott álarcot, majd ráeszmél, hogy vissza kéne adnia, így feléje nyúl, amaz elkapja, majd a felhelyezést követően magához rántja és erősen szorítja a lányt, - de nem teríti be a köpenyével (ahogy pedig Csengeri szokta).
Primadonna - Levelek. Az első felvonásban történik, hogy egy emberi kéz jelenik meg a külső üvegen, aminek nem is kellene ott lennie...különös és hátborzongató.
Szünetben hallottam a színpadi díszletek átszerelését irányító és végrehajtó emberek hangját
Maszkabál: valahogy furcsálltam a nagy lépcső összeillesztését. Szereplőket illetően: a lépcső alján mindig ott áll a királynő jelmezbe bujtatott szereplő. Olyan jellegzetes a barna jelmeze, ezt lecserélték, ezúttal egy reneszánszbeli, rózsaszín-lilás ruhában láttam. A koronáját megtartotta, arról ismertem meg. (Az utolsó előadásomnál is megjelent ez a rózsaszín árnyalatú ruhával a királynő. Ez volt az évad utolsó előadása és a három főszereplő is ugyanazok voltak)
Maszkabál ismét: Madame Giry (Bencze Ilona)kalapjára ráesett az egyik dobásra használt
farsangi girland, Meg (Lóránt Enikő) próbálta leszedni róla. Illetve azok, amelyek a
színpadon maradtak, a Don Juan próbája alatt összesereglett szervezők
gyűjtötték össze (ez eleddig nem volt).
Megint lehurrogták az igazgatók a Primadonnát, ezúttal mindketten megbotránkoztak Carlottán, aki Christine-t őrültnek nevezte.
Don Juan jelentben láttam a kulisszákat. A színészeket, midőn Christine és a Fantom együtt szerepeltek a színpadon, egyes művészek kijöttek a pihenőből, hogy kollégáik munkáját megfigyelhessék (szerintem pont Barát Attilát láttam), közben hátul zajlott az élet: fel-lesétáltak a színészek.
A második leleplezés, amely egy szerencsétlen, csúnya arcú férfit ábrázol - ahogy leveszik róla a maszkot, rögtön előre szalad a színpadon. Múltkor egy pillanatra lefagyott minden, ezúttal lendületesebbre sikeredett. Nem volt 5 perces elmélkedés, minden flottul lezajlott.
Tapsrendnél poénból Firmin igazgató (Galbenisz Tomasz) megtörli a földet, hogy tisztára léphessen André igazgató (Barát Attila). :)
A bakikról
A Prológus jelentben Magyar Bálint nem hozza teljesen tökéletesen az idős Raoul képét, mondhatni gyorsabban foglal helyet a széken a kelleténél.
Lehet az egy fars hang, ezúttal pont a Zene angyala elcsúszott egy hangon, amikor a tükörben állt és Christine-t magával akarta vinni.
Victorhoz fűződik egy másik baki is: amikor a Fantom elénekelte az Éj zenéjét, nekilát megalkotni a saját operáját. Láthatjuk mennyire elvonja ez a figyelmét, teljesen belemélyed a munkába. Christine-t csak kicsit takarja be a köpenyével, de az igazi baki az most jön: azaz a Fantom komponál, nincs megelégedve azzal, amit írt, így a papírlapot összegyűri és elhajítja. Csakhogy Victor egy kézzel gyűrhette össze, de nem eléggé erősen, mert a lap, csak pár centire tőle esett a földre. Így ez ott maradt, a balerinák fellépéséig, szétpréselte a vasfüggöny is. Csak a Primadonna jelenetben vette észre a Firmen-t alakító Galbenisz Tomasz a kottapapírt. Mivel amúgy is lehajolt, gyorsan átnyújtotta a színpad szélén ücsörgő súgónak. Ezt, aki rákoncentrált, láthatta, aki nem az most megtudhat egy kulisszatitkot. :)
A Primadonna című szám elejét a zenekar elsiette, a színészeknek gyorsan kellett reagálniuk.
Raoul jól tűrte a lógatást, nem is himbálódzott, így a figura a hitelességét vesztette. Ő is nagyon belenyugodott a helyzetébe, hogy elkapták, legalább védekezhetett volna, aztán végén őt kellett összeszednie Christine-nek.
Az első felvonás végén - holott lett volna bőven idejük, - késtek a színpadi háttér megjelentetésével. Az előfüggöny takarásából kilépnek az Il Muto szereplői, majd a függöny szétrebben, és az álközönséget ábrázoló vászont kellene látnunk, ami késve és sietve érkezik le, gyorsan. A csillár már a helyén van. (A zuhanás megint erőteljes, és összerázkódtam tőle.)
Joseph Bouqet felakasztása előtt, láttam a bábu lábát a zsinórpadlásra próbálták felhúzni.
Nekem a hibái ellenére is tetszett ez a változat, ráadásul visszahozta azt az előadást, amely életem első Fantomja volt, amitől egy varázslatos kapcsolat létrejöhetett.
Időpont: 2014. 05. 17. szombat este 19.00 Helyszín: Madách Színház
A hivatalos mint jelző, furcsa lehet az Olvasó számára. Nos, hogy felvilágosítsak mindenkit, ezt azért írtam ki, mert eredetileg a 17-i, esti előadásra vettem meg elsőként a jegyeket, a múlt heti, május 10-i időpont, hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam úgy, hogy kell dupla dózis.
Az előadás nagyon, de nagyon tetszett. Beleéltem magam és átéltem a csodás történetet. Örültem Pusztaszeri Kornélnak, mint árverési kikiáltó, hiszen őt sokkal jobbnak találom, mint a váltótársát. Kornél hitelesebb, hangsúlyozza mondandóját, a szerepformálása hihetőbb. Magyar Bálint, mint idős Raoul, érdekes volt, hiszen van egy jellegzetes orgánuma, ezért talán egész végig zavart a hangja, illetve nagyon furcsának találtam a jelmeze szabását, mintha a saját öltözete nem illett volna rá, a tapsrendnél rendkívüli hajlékonyságáról tett tanúbizonyságot.
A csillár megjelenését, majd felhúzását követően, visszatérünk a múltba, megjelenik a színen a párizsi Operaház primadonnája, La Carlotta-t, ezúttal Pándy Piroska személyesítette meg. Kicsit fülsértő hangon sikított, prezentálva az operaénekesnői énjét. A karaktert szintén jól hozta.
Christine-ként Krassy Renátát láthattam, ami óriási örömmel töltött el, már akkor is, mikor kiderült a szereposztás. Végre visszatért, nekem már nagyon hiányzott az előadásból a szőke hajú Christine. De érthető, hogy előbbre való volt számára az anyai szerep. Immáron kétszeresen is anyuka lett!!! :)
A darab elején úgy láttam, hogy ő kifejezetten nem ellenséges Carlotta-val, sőt igyekszik vele jóban lenni, a kedvében járni, - vigasztalni, amikor ráesik a Fantom jóvoltából az egyik ponyva. Christine debütálása tele van érzelmekkel, láttam Renáta arcán milyen örömmel alakítja, önfeledten ezt a jelenetet ("Gondolj rám"), aranyos volt, szépen táncolt. A Raoul-lal való első találkozás, kicsit sablonosra sikeredett, valahogy nem volt meg az összhang, mintha csak a szöveget mondták volna, persze volt benne érzelem, de mégsem olyan erőteljesen, mint máskor.
A Fantommal közös duettben, amikor a mélybe, le a rejtekhelyre igyekeznek ("A Fantom"), Renáta nem nyújtja a kezét a Fantom felé, inkább megbabonázva tekint rá, figyel és énekel. Sasvári Sándor szerepelt Fantomként aznap este. Ez volt a hivatalos előadása, mivel a múlt szombati egy helyettesítés volt, a kollégája lebetegedett, és ő ugrott be. Ám a mostani előadásban számos meglepetés és váratlan helyzet állt elő, amivel még színesebbé vált a darab. Az áriánál Christine a lelkét kiénekli, és a Fantom szenvedélyesen, szorosan magához öleli a lányt, majdnem elfelejti, hogy az orgonán már játszania kellene, szerencsére eszébe jutott a dolga. Sasvári Fantomja különleges, lenyűgöző. Imádom, ahogy a karaktert életre kelti. Olyan hiteles a megformálás, elképesztően jól átéli - és vele együtt a néző is. Engem rabul ejtett. Félelmetes, de egyszerre sajnálatraméltó is. Sajnos, hangilag már nem olyan kimagasló, mint régen volt. Egyes részeknél magam is elcsodálkoztam, hogy másként hangsúlyozza a szöveget vagy a dallamot. Hol halkabban hallatta hangját, holott azt a sort, általában hangosan éneklik, hol hangja kissé elvékonyodott (ezt főként az "Angyali hang"-ban fedeztem fel, illetve a "A Fantom"-ban). A magas hangokat nem találja el, de a mélyebb, erélyesebb illetve a fenyegető/pimaszabb hangnem tökéletes, - sokkal jobb, élvezhetőbb, mintha elvékonyodna vagy felhúzná a hangot pl. a bosszú megfogadásakor. Nagyon tetszett, jót nevettem rajta az Il Muto című jelenetben Sasvári színt vitt a Fantom karakterébe, hiszen brekegett. A közönségre is hatással volt, szinte egyszerre nevettünk fel. Tökéletesen visszaadta a Fantom pimasz, akaratos és fenyegető magatartását. Az Éj zenéjében nem tetszett, hogy olykor kiénekelt bizonyos sorokat, de megértem, ha módosításra vágyik, nem kell mindig a hanganyagnak megfelelően hangsúlyozni. A színészi játéka kimagasló.
Az előadásban előfordultak olyan kisebb bakik, amelyek azon nézőnek számára, akik életükben most látták először, nem minősülnek tévesztésnek. Például az Il Muto-nál Christine két ruhadarabtól lesz megfosztva, külön-külön. Itt egyszerre történt, de aztán sikerült megoldani. :-) Szövegtévesztés is volt, van amikor ez akár erőteljesebbé formálhatja a karakter mondandóját, pl. amikor Christine első alkalommal, hogy kíváncsiságát kielégítse, lerántja a Fantomról az álarcát, aki megrémül, aztán megfenyegeti, majd könyörgésre fogja, ekkor ezek a sorok hangoznak el a férfitől: "sokkal többet látsz majd bennem..." ehelyett így szólt: " többet, többet látsz majd bennem...". Még egyszer történt tévesztés a szöveget illetően, akkor viszont sietni kellett, hogy a zenével utolérjék egymást.
Érdekes megfigyelni, hogy Sándor előadásában az Éj zenéje utolsó taktusához érve, amikor ölbe veszi Christine-t, ő emeli fel a lányt a "képzeletbeli deszkáról", amelyen a transzba esését követően fekszik. Renivel nagyon közel került az arcuk egymáshoz.
A leleplezést követően egy újabb különbséget véltem felfedezni a két Christine között, míg Barbi kissé undorodott tőle, addig Reni nagyon sajnálta és a maszkot visszaadta, de Sándor megrémült tőle, majd megértette a lány szándékát és magához vette az álarcot.
Ugrunk most egy nagyot! Az Operaház tetején játszódó jelenet alatt, Raoul és Christine közel kerülnek egymáshoz. Christine elmeséli, látta a Fantom igazi arcát, de rútsága ellenére ő sokkal többet fedezett fel benne. A gesztusok és az átszellemült lány hiteles képet ad a Christine-ben kibontakozó érzelmekről. Aztán elhangzik a kedves dal, "Szeress, csak ennyit kérek én", és ahogy az lenni szokott elcsattan a csók. Ám ezúttal olyan, suta, félénknek látszó Christine jelenik meg előttem, ami nagyon hitelessé tette és hasonlított a könyvben megismert karakterre. Kissé esetlennek indul, majd megbátorodva megcsókolják egymást. Szegény Fantom! :'(
A második felvonásban a Fantom Vörös Halálként jelenik meg az ünneplő társaság színes forgatagában, mindenki nagy rémületére. A lépcsőn lejövet egyik álarcos állát megérinti. Félelmet kelt a megjelent díszes-színes társaság között, igazából nem is számítanak rá "szinte fáj, hogy Fantompajti nem jött el"... Ám eljött, és mindenki megriad váratlan felbukkanásától. Az kifejezetten kedvemre való, hogy az emberek hátrahúzódnak tőle, ahogy lefelé tart a lépcsőn. Amikor pedig megérint valakit valamilyen módon, az iránta tanúsított hisztéria, általános félelemmé alakul.
Furcsaság lehet, hogy a dublőrök túl magasak és túl vékonyak, Sándor kisebb termetű, ezért csalóka egy picit a kép. Ez az egyik kedvenc jelenetem, hiszen olyan színpompás, káprázatos, ötletes jelmezekkel van megalkotva. Kedvencet nem tudnék választani, de biztosan egy élmény lehet ezeket a ruhakölteményeket viselni. Nagyon tetszik, hogy a Maszkabál forgatagában Christine a Fantom megjelenésétől retteg, óva inti Raoul-t, hogy az eljegyzésükről ne beszéljenek. Egyik pillanatban pedig feltűnik a Fantom fekete köpenyében és fekete kalapjában, táncba viszi az ijedt lányt. A kavalkádban furcsa szerzetek táncba invitálják, akikre Christine a Fantom képét vetíti ki (szerintem itt még fel lehetne dobni egy olyan pillanatképpel is, miközben táncol más jelmezesekkel, addig a tömeg egy-egy Fantom-maszkot tartana az arca elé - majd amilyen hirtelen előkerültek, olyan gyorsan el is tűnnek). Reni Christine-je nem retteg úgy, mint Mahó Andreaé, és nem keringőzik a Fantommal, mint Fonyó Barbara. Ellenben a Fantom a tánc végén ismét elkapja Christine-t, megérinti annak állát, megpróbálja magánál tartani, de Christine kiszabadul a szorításából.
Reni nem viszi túlzásba az őrületet sem, amit az igazgatók irodájában láthatunk Fonyó Barbitól. Viszont, ami meglepő volt számomra, hogy a temető jelenethez érkezvén, Christine édesapjához intézett imájának lehetünk tanúi, amely szívszorító és bánattal teli, ugyanakkor édesapjától várja, hogy utat mutasson számára. Ez alkalommal Reni gyakran a közönség felé tekintett, - itt nem a nézők meggyőzése a fontos, hanem az érzelmek tolmácsolása, végül mégis sikerült, és az egyik legmeghatóbb jelenet bontakozott ki a szemünk láttára.
A "Túl késő"-ben Reni nem hajol mélyen és teszi a kezét az asztalra, amikor a Fantomot el akarja csábítani. Sándor viszont túl hamar fejtette le a sálat Reniről, így láthatóvá vált aranyló hajzuhataga. A szenvedélyes kettőst követően a Fantom leleplezi önmagát. Christine megijed, majd a térdre ereszkedő férfihoz siet, aki csupán a lány szeretetére vágyik. Christine megérinti az arcát, úgy tűnik nem haragból veszi le a maszkot. Kitör a pánik, és egy pillanatra a többi szereplő is befut a színre, de valahogy furcsa volt - mintha egy lassított felvételt néztem volna. Mindenki egy pillanatra megdermedt, majd Sándor pördült egyet a tengelye körül és a történet gyors léptekben újra felvette a tempót. A csónak jelenetnél gyakran inkább egymásra figyelnek Christine és Fantom, ezúttal mindketten felkapták a fejüket, amikor a tömeg kiáltásait hallották.
Az utolsó jelenetben a búcsú ismét szépre és meghatóra sikeredett - előtte a varázslatos csókjelenet. Christine-t döntés elé kényszeríti a Fantom, a lány töpreng, kifejti mennyire sajnálja őt. A Fantom, mint, aki sejti, elmosolyodik (ez annnyirraaaaa cuuuukiiii) :)) és nevén szólítja, mintha tudná mi a szándéka Christine-nek, aki lassú léptekkel közelít feléje, majd megsimogatja a férfi immár "fedetlen" arcát, és ajkuk összeforr. Ez a csók erőteljes és szenvedélyes, a Fantom örömében karjaiba kapja a lányt, és felemeli a földről, boldogan ringatva.
Krassy Christine-je fél a Fantomtól, amikor a gyertyát megmutatja neki, hogy eloldozza Raoul-t (akiről nagyon megfeledkeztünk), illetve ő az, aki a Raoul-okat felrázza, hogy az eszméletvesztésből felébredjenek. Christine Raoul-lal távozna, ám a lány vinné magával a Fantomot is, de mivel nem hajlandó velük menni, a férfi erősen meglöki őket. Christine mégis visszatér, hogy visszaadja a gyűrűt, amit a Fantomtól kapott. A férfi megvallja, hogy szereti. Ezúttal Reni nem érinti meg az arcát (mint egykor Csengeri Attilánál), ám a kötödés nagyon szoros közöttük, hiszen Christine nem fordít hátat neki. A kezét is nehezen engedi el, és közben a férfit nézi. A Fantom magára marad - olyan érzelmes, szép jelenet volt, hogy belefeledkeztem. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, annyira védtelennek, esetlennek tűnt, abban a pillanatban. Sasvárit figyeltem, és nagyon-nagyon sajnáltam. Nem felejtem az arcát. Bánatos és csalódott volt, megindító. Csak később eszméltem fel rá, hogy van egy pár, aki meg csónakon távozik éppen... A Fantom tesz egy utolsó ígéretet, hogy a hangja a lánnyal marad örökre, majd eltűnik a sötétségben. A hangot nem tartja ki a végén - ez nem tetszett. De a szép befejezés ezúttal is megszületett.
Egyesével a szereplők méltatása:
Sasvári Fantom: Fantasztikus játék, mimika, nagyon tetszett! Hangja itt-ott nem volt tökéletes. Brekk! :-) Tőlem "huuuu"-ra számíthatott.
Krassy Christine: Jó játék, érzelmekkel teli, aranyos, tőlem kapta a legnagyobb "huuuu"-t. - ami azért volt kínos, mert mindenki más meg csöndben volt...:)
Magyar Raoul: Nem rossz, de valami zavart benne (hangja illetve a rászabott ruhák furán álltak rajta-főként a szmoking - amiről mondjuk nem tehet) Bár az is lehet, hogy a második előadás már kivett belőle energiákat, hiszen aznap duplázott. Titkos huhogás.
Pándy Carlotta: Jópofa primadonna, de nem a legjobb.
Gerdesits Piangi: Nem volt kiemelkedő, de nem volt rossz sem.
Barát André: elrontott mindent, a karakterben nem volt élet, mint Szerednyei felfogásában. Nem kapott "huuu"-t senkitől sem a tapsrendnél. Csak eljátszotta a szerepet, nem értem, mit esznek annyian rajta, mert igazgatónak nem jó, az most kiderült. Legalábbis nekem nem. Túlságosan komoly diriként lépett a színpadra, ami nem baj, mert lehet az is elfogadható vagy kiemelkedő. De van itt egy apróság: mivel maga a történet komoly, ezért kell, hogy legyen pár "nevetségesebb" karakter, egy hangulatoldó figura. A darabban viszont pont a két igazgató az, akik a viccesebb szál képviselői, hiszen a "Primadonna" című szám alatt főként rajtuk nevetünk.
Weil Firmin: Eredetileg Galbenisz Tomasz volt kiírva, de lecserélték Robira, akit nagyon sajnáltam a tapsrendnél, hiszen ő bravúrosan alakította az igazgatót ismét, ám a társa nem volt benne a mókázásban, bolondozásban és szinkronban sem játszottak. Sajnáltam, hogy emiatt nem kaphatta meg az elismerést.
Bencze Madame Giry: Számomra túlságosan rideg volt. Nem tetszett, pedig általában az ő szerepformálást szeretem.
Lóránt Meg: Rendben volt. Az Il Muto-ban miért nem táncol? Viszont "hatalmas szemű" Meg.
Vikidál Bouquet: Malac, röfögött...uh....jobb is, hogy fellógatták...
Lőte leköszönő Igazgató: Talán több érzelem mutatkozott az ő arcán, mint kollégája esetében, Koltay Jánosnál. Bár lehet, hogy ez primadonna-függő...:)
Pusztaszeri Árverési kikiáltó: Jobb, mint Horesnyi.
A korrepetitorrólNem mondok véleményt, mert mindegyikkel kiegyezem.
Egy kis nosztalgia azok kedvéért, akik Miller Zoltánt nagyon preferálták, mint Raoul. Sajna, én sosem láttam őt a nevezett szerepkörben. :(
Köszönöm ezt a nagyon szép estét, olyan színes és különleges volt ez az előadás is.
Ez volt a 18. előadásom, hálás köszönet az eddig nyújtott áldozatos munkáért a színészek, közreműködők részéről!Következő évadban innen folytatjuk! :)) *szívecske*
Úttómegjegyzés: most várhatók a következő alkalomra....oh, már alig várom!!!!!!!!!!!
Időpont: 2014. május 10. szombat, este 19.00 Helyszín: Madách Színház
A színházkedvelő emberek életében biztosan akad egy vagy akár több előadás is, amit nagyon szeret, és akár gyakran megnézi. Nekem Az Operaház Fantomja ez az előadás. A darabhoz fűződő viszonyom 8 évre vezethető vissza. Azóta a lelkesedésem töretlen, lesem az alkalmakat, amikor a színházban újra színpadra kerül. A Fantom volt az első darab az életemben, ami komoly nyomott hagyott bennem. Mások nem tartják olyan érdekesnek, megelégednek azzal az egyetlen alkalommal is, amikor volt rá jegyük. De én nem érem be csupán ennyivel. Aki egyszer is látta, hallotta és a zene iránt fogékony, pillanatok alatt a rabjává válik. Velem is ez történt.
De, hogy pontosítsak, Andrew Llord Webber darabja, az első, eredeti változat, a szerzői jogokra hivatkozva, ragaszkodhat azokhoz az elképzelésekhez, amit ők álmodtak meg, és minden ország, amely úgy dönt a darabot a saját színpadján viszont szeretné látni, köteles betartani a szabályokat, hacsak! - és itt jön a kis kapu - saját ötlettel nem áll elő, tehát, a Non replica produkciót hoz létre.
A Webber-féle elképzelés első hivatalos bemutatóját 1986-ban Londonban tartották, a zeneszerző felesége, Sarah Brightman és Michael Crawford alakították a két főszerepet. Azóta sok ország pályázott az előadás játszási jogaira, többeknek sikerült eléggé korán színpadra állítaniuk, köztük volt Japán, Ausztria, Németország. De a tömegből kiemelkedett egy, aki már régóta lelkesedéssel telve, ötletet gyűjtve, beadta a pályázatát a darab Non replica felfogásban történő bemutatásra. Ez a lelkesedő ország nem volt más, mint Magyarország. Korábbi cikkekből kiderült, hogy összesen három pályázó volt magyar részről, akik a darab játszási jogait megszerezni kívánták, ezek a következők: Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház illetve a Madách Színház. A három teátrum megharcolt a darabért, de csak egyiküket érhette a megtiszteltetés, hogy játszhassa ezt a nagy művet! A győztes a Madách Színház lett, Szirtes Tamás és csapata olyan kreatív ötletekkel és kifogástalan tervvel álmodták meg a magyar változatot, amivel lenyűgözték Webbert és társait. Így a színház megalkothatta A DARABOT! :)
Mit is jelent pontosan a Non replica? Annyit tesz, egy darabot saját ötletekkel, saját felfogásban színpadra alkalmazni, egyéni díszlet-jelmez-koreográfia megalkotása. Hozzá kell tenni a magyar előadás volt az első, amely az eredetitől eltérően először lett másként megalkotva.
Első perctől kezdve, mióta láttam, megszerettem. A magyar előadás lenyűgöző, csodálatos, egy élmény megnézni, és az ember napokig gondol rá, elárasztanak a szép emlékek. Káprázatos díszlet, olyan sokszínű, mozgalmas. Az eredeti párizsi, La Garnier Operaház egyes részletei elevenednek meg a színpadon a szemünk előtt. Kentaur volt a megálmodó, csodálatos munkát vitt véghez.
A jelmezeket illetően, a magyar változat, mivel nem vagyunk egy gazdag ország, ezért nem annyira pompás, mint az original giccs... Nos, nekem az eredeti darabról ez a véleményem, giccs, hátán giccs, túl sok a csicsa benne... A mi darabunk ezzel szemben, visszafogottabb és elegánsabb. Nekem mindig az volt a véleményem, hogy "öröm ránézni". A jelmezekre visszatérve, szerintem nagyon színpompásak, visszatükrözik egy operaházi társulat tagjainak öltözékét, felfogását a divatról, korba illő. Vágó Nelly munkája gyönyörű. A koreográfia mozgalmas, látványos, ami leginkább a tömegjeleneteknél van hangsúlyban: Hannibál opera próbája, illetve a Maszkabál.
Seregi László is dicséretes munkát végzett.
Összefoglalva, a magyar előadásban a díszlet káprázatos, a jelmezek gyönyörűségesek, a koreográfia látványos. :)
A rendezés pedig tökéletes, telis-tele ötletekkel, amitől az előadás még jobban kiemelkedik.
A hosszabb bevezetőt követően rátérek a szombat esti élményemre. Ha tovább olvassátok e sorokat, megértitek, miért volt a felvezetésem ilyen hosszú.
Nem tudom, hogy van-e még rajtam kívül őrült, elvetemült ember, aki ennyire ragaszkodik egy színpadi műhöz. A kérdésre felelve, biztosan van. Én nagyon, de nagyon szeretemAz Operaház Fantomját. Minden alkalommal egy új élmény, és újabb tapasztalatokkal és új információkkal, titkokkal gazdagodva, de legfőképpen élményekkel távozom a színházból.
Meg kell vallanom, életemben sok szörnyűséget átéltem, de ez a hét (2014. május első hete) maga volt a nagybetűs BORZALOM. Rengeteg problémával kellett szembesülnöm, bizonyos helyzeteket megoldani, egy hét alatt hihetetlen sok csalódás ért. Ráadásul a színház sem akart összejönni...
Vázolom: egy barátnőmet szerettem volna elvinni a Fantomra, nekem már volt jegyem egy későbbi előadásra, de mivel félretettem a zsebpénzemből is egy kicsit, úgy gondoltam társulok hozzá. Nos, kis idő múltán meg lettek a színházjegyek, de nem volt még szereposztás. Hosszú ideig semmi hír nem volt, emlékszem állandóan a színészek weboldalát néztem, akkoriban a Raoul-ok írták ki a leggyorsabban, hogy mikor lesznek láthatók az előadás sorozat alkalmai közül, majd az egyik Christine is feltüntette az oldalán megjelenését a darabban. Csak tippelni tudtam, de a Fantomok nélkül meg voltak a szereposztások. De a címszereplők számítottak, most, hogy két alkalmat iktattam be, szerettem volna, ha két különféle Fantomom lenne. Amikor a hivatalos szereposztás nagy nyilvánosságra került a színház honlapján, nem tudtam nem örülni egy bizonyos színésznőnek, aki végre visszatér a társulathoz, az előadáshoz. Már nagyon hiányzott, vele fogom látni a következő Fantomomat. Úgyhogy már innen is jó felkészülést és sikeres szereplést kívánok neki! :)
Kiderült, ki mikor lesz látható a darabban, csak az volt a baj, hogy a Fantom mindkét esetben egyezett, úgyhogy a jegyeket eltudtuk adni. Aztán a fiatal Fantomot próbáltuk megkaparintani, a jegyek meglettek, de május 1-jén láttam meg, hogy történt módosítás, lecserélték az érettebb Fantomra. Kétségbeestem, és megint a kiutat kerestem, aztán váratlanul egyik este kapcsolgattam a tévét, és a három Fantom közül kettő egy zenés beszélgetésben vett részt. Amikor meghallottam annak a Fantomnak a hangját, aki átvette a szerepet aznap este, amikor a barátnőmmel mentünk volna a szívem meglágyult, és újra megérintett. Rájöttem, nem számít, hogy már februárban láttam, nekem szükségem van rá! (Szóval februárban láttam ezt a Fantomot, és mivel hárman vannak, ezért a másik kettőt szerettem volna megnézni, hogy összehasonlításokat tudjak végezni, hiszen a színház honlapján gyakran látok negatív véleményeket, e két utóbbi Fantomról, hogy hangjuk nem elég jó a szerep megformáláshoz. Én úgy gondolom, fő a változatosság!) Már nem is érdekelt, hogy kivel látom, csak az számított, hogy látni akarom! De a barátnőm visszamondta, mert ő meg pont a legérettebbel akarta megnézni, akivel én biztosan látni fogom, másodjára.
Úgyhogy most a közös estünk elmaradt. A jegyeladás nem ment könnyen, de végül összejött. Ellenben, egyik nap a szomorúságtól túlcsordulva, a színház honlapját nézegettem, elérhető jegyek szempontjából mi a kínálat? Szerencsémre pont akadt egy jegy, ami az erkély első sorába szólt, és aznapra, amikor az a Fantom szerepelt, akit eredetileg akartam volna. A színházba délután 16.30 körül értem, és örömmel vettem át a jegyet. A szombat esti előadásra már volt foglalásom. Ugyan volt olyan hír, és esemény, ami a héten letört, mégis várakozással telve vártam az estét.
Képeket szerkesztettem, amikor pont szünetet tartottam a munkámban - mostanság szabadidőmben barátaim és magam számára montázsokat készítek. Keresni is szeretek felvételeket, és imádom összeállítani a szereplőgárdákat. Ezúttal hosszas kutatást követően bukkantam rá egy jó képre a fiatal Fantomról. Elkészült a kép, kitettem a közösségi oldalra, és pár perccel később érkezett a hír, a fiatal Fantom betegség miatt a ma esti előadását lemondta... Nos, megint egy balul elsült kísérlet, még az Előadásom sem akar összejönni... kész voltam, persze két barátom próbált reményt önteni belém, az egyikük öniróniával fel is vidított, örültem mindkettejüknek, hogy ilyen kedvesek és vigasztalóak.
Nem ő alakította a Fantomot, de hadd osszam meg veletek ezt a gyönyörű szerzeményt, Az Éj zenéjét, amit Posta Victor ad elő:
Nem tudhattam, hogy ki fogja elvállalni este a szerepet, de egyes sejtések szerint az érettebb Fantom veszi át a helyét, aki első alkalommal is tette. Igen, ennek őszintén örültem volna, ráadásul a februári trió újra megmutathatta volna mire képes. Ám meg volt az esélye, hogy a legérettebb fogja alakítani...és lám, valóban ő jött össze nekem.
A rébuszokból most már elég, mindenkit nevén nevezek. :-)
A színház kapuján belépve, láttam ahogy egy fickó a szereposztást fényképezi, egyelőre nem mertem felnézni, tettem pár lépést előre, és megláttam, ami ellen fejben tiltakoztam: az este folyamán nem Csengeri Attila, hanem Sasvári Sándor fogja a Fantomot alakítani. Igazán letörtem, mert ezt szerettem volna elkerülni, nem akartam ugyanazt a Fantomot látni mindkétszer. Mert, hogy a 17-i előadás, a második alkalom, amikor megtekintem a művet, 100 % Sándort fogok kapni, a változatosságot szerettem volna, de nem jött össze.
Aztán rájöttem, hogy ennek a felállásnak igenis van értelme, sőt több is: 1. A Madách színház művészei tavaly nyáron koncert formájában a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepeltek a Fantommal. A három főszereplő Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor voltak. A kőszínház összehozta nekem ezt a szereposztást, amit akkor látni szerettem volna, de nem úgy alakultak a dolgok, így nem tudtam leutazni. 2. Sok-sok előadást követően egyetlen egy alkalommal fogtam ki Sasvári Sándort, így fogalmam sem volt és van róla, hogy milyen lehet a színészi játéka a másik két Christine-nel. Az egyetlen alkalom, amikor Sándorral láttam, az maradandó élmény volt, aznap Mahó Andrea alakította a női főszerepet és párját, Raoul-t Nagy Sándor. 3. Tudnom kell, hogy milyen a legérettebb Fantom, nem igaz? És, hogy miért cikizik annyian, vélekednek róla negatív hangnemben. Tudni akartam az okokat.Az ember csak azt hiszi el, amit a saját érzékeivel megtapasztal. Az ismeretségi körömben vannak barátok, akik nem kedvelik, illetve olyanok is, akik nagyon szeretik. Én a két csoport közé tenném magam, hiszen mindhárom Fantomot nagyon szeretem. Örülnék, ha mindig közösen énekelnék minden egyes alkalommal az Éj zenéjét. :) Bár tudom, hogy ez kivitelezhetetlen, de még mindig ott vannak a jubileumi előadások, amikor ez a csoda viszont a színpadon teret nyer. CSODÁLATOS *____*
Kezdés, a három gongszó, és elsötétül a nézőtér. A függöny szétrebben, és láthatóvá válik az első jelenet, az operaházi tárgyak árverése. Horesnyi László azt kell, hogy mondjam borzalmas, mint árverési kikiáltó. Mindig úgy érzem, mintha nem tudná a szövegét, pedig az nem is olyan hosszú, illetve egyáltalán nem bonyolult. Ráadásul gyakran elrontja, vagy inkább mintha módosítgatna rajta, mintha mindig más szavakkal akarná elmondani. Nagyon furcsa, ezért teljes mértékben Pusztaszeri Kornélt találom elfogadhatóbbnak és jobbnak. A segédek közül az egyik behozza az operaház kicsinyített mását, a zenedobozt, itt szólal meg a segéd "Kérem, tekintsék meg!" Horesnyi ezt a mondatot ki akarta sajátítani, tehát már elkezdte mondani, de szerencsére Sándor Dávid, aki aznap az segédet alakította, hideg fejjel a szövegére összpontosítva rögtön reagált. Horesnyi lehet meg is lepődött rajta vagyis inkább rájött, hogy bakizott. Szóval, nem igazán jó. Az idős Raoul viszont tetszett.
Hannibál jelenet, Röser Orsolya játszotta a Primadonnát, a brekegést nem hozza olyan jól, mint két kolléganője. Az furcsa volt, ellenben tetszett, mikor A győztes Don Juan olvasópróbáján részt vesznek, és Madame Giry ráförmed a művésznőre, amikor az kifogásolja a zeneszerző alkotását, ekkor a primadonna a balettmesternő elé lép, majd hátat fordít neki és mintha Christine-nek mondaná "A zeneszerző nincsenek jelen, és ha jelen volna akkor sem!". Ez célzás volt részéről, hogy a kicsi szerepet, amit el kell játszania, azért kapta, mert a zeneszerzőhöz közelebb áll Christine. Röser Orsolya dívája jó volt, ám az én meglátásom szerint, nem emelkedett ki, nem nyújtott olyan teljesítményt, mint Sáfár Mónika. Ő egy igazi komika és lubickol a szerepben. Ellenben Röser művésznő tökéletes operacsillagnak tűnt a szememben, és úgy gondolom, hogy méltó vetélytársa a szintén operett/opera képesítésű Fonyó Barbarának. Bizony aznap este ő volt Christine. Imádom, hogy olyan kis bájos. Persze, nem törékeny és apró alkatú teremtés, mint Mahó Andi. Barbi sokkal magasabb, és talán nem olyan kecses. Ám ez nem jelent gondot, mert csodálatos volt Christine-ként. A 10 éves jubileum óta őt sokkal jobban szeretem, mint Mahót. Megfogott a bája, a lendülete, az, ahogy a karaktert szívvel-lélekkel alakítja. Amikor Carlotta úgy határoz, elmegy az operaházból, minden összeomlani látszik, ekkor jön a mentő ötlet, Christine énekelje el a dalt. Azt nagyon szeretem, amikor Barbi ártatlan kislányként a jelmeze fodraival babrál, mivel nagyon ideges, az elvárásoknak meg akar felelni, aztán hirtelen magabiztosabbá válik, és a színpadot, a nézőteret betölti csodálatos hangjával. Élettel teli, vidám, olyan lelkesen énekelt, hogy kicsordultak a könnyeim.
A másik kiemelkedő jelenet, amikor a Fantom rejtekén a földön fekszik. Talán ő az egyik legerotikusabb Christine, mert láttatni engedi hosszú, karcsú lábait, amit a Fantom megérinthet. Az árnyék hangja elbűvöli, és arcán boldog, mámoros érzések mutatkoznak. Az, hogy Christine elvarázsolttá válik, az ő felfogásában nagyon hiteles, néha még az ujját is az ajkához emeli és mosolyog.
A legszívszorítóbb jelenet, amikor édesapja sírjánál imádkozik. Barbara valóban átéli, és megérinti a szíveket. A sírhoz énekel, az édesapjához, aki már nincs vele, nem a közönségnek mutatja ki érzéseit. Aki látta, átérzi. Megérti, milyen az, ha egy olyan embert veszítünk el, aki közel állt hozzánk, aki sokat jelentett nekünk és akit mindenkinél jobban szeretünk. Itt nem elég a szép énekhang, érzelmeknek kell megjelennie a színpadon, és a nézőtéren a közönség szemében könnynek kell csillognia...
Az utolsó jelenetben, Christine nem képes dönteni, majd a félelmetes férfi elé lép, akit megcsókol. Nagyon szenvedélyes ez a csók. Barbara pedig az ajkához nyúl, amikor szétrebbennek. Ez az ominózus pillanat, amit Webber kitalált, hogy a nagy csókot követően változnak meg Christine érzelmei a Fantom irányában. A Fantom egy gyertyát lekap, és Christine felé lép, amaz a fejét eltakarja, mert fél, hogy őt akarja bántani. Amikor Raoul és Christine távozik, a vikomtot támogatni kell az erős fizikai bántalmazást következtében, majd a lány egy pillanatra a fal mellett hagyja, hogy a Fantomot megkérje jöjjön velük, ám az távozásra szólítja fel őket. A lány karjaival tehetetlenül legyint.
Barbi még alakított egy nagyon felejthetetlent, a darab végén Christine visszaadja a Fantomnak a gyűrűt. Nagyon szép megoldás volt, a Fantom megvallja érzéseit, és elhangzik a "Szeretlek, Christine!", Barbara a vallomásra közel kerül a férfihoz, szinte "majdnem" elcsattan közöttük még egy csók. És ez újabb szintre emeli a produkciót, megint megrendültem. Miután Christine inkább Raoult választotta, és ott hagyta (Barbarának van egy jellegzetes vonása: a kezét "mintha ott hagyná"), a magára maradt Fantom olyan szomorú látványt nyújt, a szívem megszakadt érte.
Bot Gábor igazán figyelmes Raoul volt, jó talán nincs benne annyi energia, mint másik két grófban, de most olyan tökéletesen hozta a karaktert, kapott is sok és hangos "huuu"-t az előadás végén. A legjobb jelenetek, amikor Christine-nel újra egymásra találnak, olyan kis aranyos, figyelmes. Érzelmek mutatkoznak meg az arcán, amit múltkor hiányoltam belőle. Jobb volt. Valamint, amikor a tetőn vannak ("Szeress, csak ennyit kérek én!"), érdeklődő és aggódik, figyelmesen végighallgatja Christine-t aztán megígéri, hogy megfogja védeni mindentől, megpuszilja a lány kezét. Ez olyan kis udvarias, gyengéd gesztus volt. Most nagyon meg voltam vele elégedve.
Sasvári Sándorral a tapsrendnél összenéztünk, kétszer is :D Az ének terén már sajnos nem olyan, mint régen volt. Néha borzasztóan nem találta a hangokat, másszor a hangnem nem volt a helyén. A játéka viszont lenyűgözött, nagy átéléssel alakítja a Fantomot. Például, ezt a többiektől nem láttam: amikor Christine első alkalommal lerántja róla a maszkot, ő elbújik előle, egészen az íróasztal mögé. Mint egy sarokba szorított lény, onnan szólítja meg. Aztán, odamegy a lányhoz, amaz nagyon fél tőle, amikor hozzá ér a hajához. El van borzadva, szinte undorodik tőle, Sasvári a lány ruhája után nyúl, mire Barbi elhúzockodik a férfitől. Sasvári tényleg nem találta a hangokat, az Éj zenéje most nem volt olyan sietős, mint legutóbb Attila felfogásában, aki valamilyen okból kifolyólag egy percről gyorsult fel 100-ra... elhadarta a szöveget... ráadásul nem szeretem, ha a dallamot megzavarják a hirtelen felkiáltásokkal - jó, tudom, hogy pontosan ezzel szeretnének kifejezni egy-egy gondolatnak a hatását, (vagy egymás Fantomját megkülönböztetni) de szeretem, ha andalító és magával ragadó a dal. Sasvári lassabban énekelte, de a CD-és minőség nem jött vissza, olykor ő is kicsit gyorsabb és hangosabb volt (köszönet a technikusoknak, akik megint nem találták meg a megfelelő hangszínt...grrrr...).
Nem terveztem, hogy én kezdem meg a tapsot (pont ennél a dalnál nem, majd mégis úgy alakult), de sok számnál pont ez történt, mintha a közönség elaludt volna. Nagyon bágyadtak voltak, a szünetben felderítő úton voltam, és akkor találkoztam olyanokkal is, akik most látták először az előadást, és mintha senkit sem ismernének. Ráadásul úgy gondolták, hogy Miller Zoltán is még szerepel az előadásban. Nos, a helyzetből adódóan, a színház-imádokban felvetülhet joggal a kérdés - ezek eddig hol éltek, a Holdon? Jó, Raoul-ként tuti megnézném, de Fantomként ne lépjen a színpadra, mert menhetetlenül ki fog esni a nemlétező korláton...
Kezdés előtt, pedig rég nem látott ismerősöket fedeztem fel, az átellenben lévő üléseken. Én bal oldalon, az erkélyen, a színpadhoz közel ültem, az ismerősök pedig túloldalt a második sorban, szintén közel a színpadhoz. Többször integettek, volt, amikor én is visszaintettem, de el is gondolkodtam, hogy biztosan nekem szólt ez a kedves gesztus? Viszont mivel körülöttem senki sem legyezett, gondolom nekem szólt, szünetben akartam velük beszélgetni, de elkerültük egymást.
A legkitűnőbb alakítást a két igazgató hozta, Firmin és André, azaz Weil Robi és Szerednyei Béla. Egyszerűen bámulatosak voltak, poén-poén hátán, pl. a Maszkabál jelenetnél a Fantom megérinti Szerednyei vállát, amikor odébb áll, az igazgató összeesik és a másik próbálja összeszedni. Szinkronban mozognak, megnevettették a közönséget, mindent elkövettek, hogy jó igazgatók legyenek. Lám, ez sikerült, különben nem kaptak volna a tapsrendnél hatalmas ovációt. Én is ünnepeltem őket, széttapsoltam a kezemet értük. Lenyűgözőek voltak, és az alakításuknak köszönhetően rájöttem, hogy a kedvenc direktor-párosom ők ketten. Tényleg fenomenálisak voltak.
Bajza Viktória aranyos Madame Giry, amikor Christine-t énekelhet, ő biztatta: "ügyes leszel" - olyan kedves, anyai gesztus volt részéről. Ő hisz a lány tehetségében. Meg-ként Lóránt Enikő szerepelt, szerintem aranyos Meg, és megtalálta a karaktert, ám azt erősen kifogásolom, hogy nem táncol az Il Muto jelenetben, holott eddigi elődei mind ügyesen mozogtak a színpadon.
Gerdesitcs Ferenc Piangiját kedvelem, ő Óbudán is vendégszerepelt. :) A tenorok közül még nem tudok választani. Régen Pankotay Péter alakítása tetszett, csúnyát mutatott amikor megszólták "teltkarcsúságát".
Összességében egy csodálatos előadás részese voltam. Holott történtek változtatások, mindenért kárpótol a fáradtságos munka, amit a színpadon a színészek és közreműködők létrehoztak. Köszönet az estéért! *szívecske*
