Pándy Piroska:
Meghallgatáson vett részt. Első musical szerepe. Önmagát kell alakítania a
színpadon.
Az "igazi" zsinórmester hibájából fakadóan: a Hannibál jelenetnél nem ment le a függöny, félúton
megakadt, amikor annak a Primadonnára kellett volna esnie. Kétségbe esve,
teljes pánikban mindenki a színpadon, Bencze Ilona elszörnyedt arccal tekintett
fel, mintha tényleg egy katasztrófa történt volna. Aznap Pándy Piroska volt
beosztva, ő mentette a helyzetet, azt mondta: "Úgy megijedtem!"
A darab színesítése:
brekegés az Il Muto-ban Fantom részéről (Sasvári, Csengeri) - esetleg a Don
Juan próbája alatt Sáfár részéről. "Kukucs- a zeneszerzo nincs jelen"
(szék alá benéz, előbbi Primadonna) és a Hannibál jelenetben a korábbi majd az
új igazgatók bírálása: „maguk is ugyanolyan tutyi-mutyik, mint ez itt”.
"Gondolj rám, akkor is gondolj rám, ha ezer év is rég elszállt. Tudd, hogy soha nem volt perc, míg nem gondoltam Rád!"
Időpont: 2015. február 22., este 19.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja (20. alkalom)
Elmondhatatlanul boldog vagyok! Vasárnap este átélhettem a 20. előadásomat, ami olyan szép volt, hogy nem találok rá igazából megfelelő szavakat. A színészek kiválóan teljesítettek, az egyik legeslegszebb előadásnak voltam a részese. Nem is tudom, hogy láttam-e valaha ennyire egyben az egész történetet, ennyire életszerűen megalkotva a darabot. Mindenki odatette magát, egyszóval - átéltem. Az egész társulat büszke lehet magára! Hatalmas gratuláció érte! Sasvári Sándorhangilag sokat fejlődött, a legutóbbi alkalom óta. Amikor énekelt nem is hittem a fülemnek, hogy azt a Sasvárit hallgatom, aki korábban nem tudta még a magas hangokat sem kiénekelni. De most, minden megváltozott. A Fantomja lenyűgöző volt, pimasz, provokatív, teli szenvedéllyel, félelemmel, nagy szeretettel. Ő is úgy énekelte a "Bravisszimá"-t, ahogyan megszerettem és megszoktam már. Sasvári játéka kimagasló volt, a Fantom által képviselt széles paletta minden mozzanatát tökéletesen alakította, és általa újra azt az Éj zenéjét élhettem át, amiben már régen volt részem, bár előzőleg Posta Victor is szépen elénekelte. Sasvári előadásmódja, az éneke teljesen olyan volt, mint egykor. Nem voltak hangos felkiáltások, bizonyos szavak hangsúlyozása. Lágy volt és kellemes. Imádtam. Az átélés meg egy plusz.
Krassy Renáta Christine-je csodálatos. Hangilag ő is kiemelkedő, imádom. Játéka lenyűgözött, különösen az tetszett, hogy La Carlotta-val próbál a Hannibál jelenetben kapcsolatot teremteni, nyugtatni, miután ráesett az egyik ponyva. Ezt a két kolléganője nem teszi, ők kevésbé vesznek róla tudomást, vigasztalni sem próbálják, csak állnak egy helyben, és meg vannak ijedve. Reni még úgy is kitűnt, hogy egy erősebb kapcsolatot épített fel, Meg és Christine között. Természetesen, ehhez kolléganője is páratlanul jól hozzájárult, Kuthy Patrícia személyében. Az Il Muto-ban, és a Maszkabál jelenetben láttam, hogy össze vannak hangolva. Reni könnyeden adta elő a Gondolj rám!-ot is, igazán olyan érzést keltett az emberben, hogy igen, ez a lány, egy kórista volt, de lám, most túlszárnyalta mindenki képzeletét. Rendkívül édesnek találtam őt, a szám végén, kap egy rózsa szálat a Fantomtól. Mosolyogva magához szorítja a virágot, aztán, mint a jól ismert játékot "szeret, nem szeret" játszotta. Egy csoda az előadása, harmóniában a Fantommal és szeretnivaló a Raoul-lal. Renit nagyon szeretem, a karaktere sokkal jobban átgondolt, szeretnivalóbb, a Fantomhoz való viszonya igazán megható a zárójelenetnél.
Bot Gábor Raoul-ként igazán megnyerő, fess férfi volt. Szeretem őt ebben a szerepben, nagyon aranyos volt, az Angyali hangban, ahogy győzködte Christine-t, hogy ő egy régi ismerőse. Amikor megpróbált a Temető jelenetben a Fantommal harcolni, - igaz, nem éreztem a játékában nagy erőt, bár mondjuk úgy, hogy ezt nem vettem észre, hiszen Gábor aznap duplázott, így az első előadás is jócskán kivehetett belőle. Úgy tapasztaltam, hogy őt talán jobban megviselte az akasztás, mint Bálintot.
La Carlotta-ként Pándy Piroskát volt szerencsém látni, aki fülsüketítő hanggal rendelkezik, ám ő most kifejezetten jó volt és kellett is. Élethűbb volt, jellegzetes gonosz boszorkány, a Primadonna szám alatt kotorászott a kis táskájában, és próbált mindenkit túlénekelni, ahogy ezt a szerepe megkívánja. Pándy művésznő ébresztett rá, hogy nemcsak Sáfár Mónika tudja jól alakítani Carlotta-t a színpadon.
Umberto szerepében a rég nem látott Pankotay Pétert figyelhettem meg, aki ezúttal nem alakított vicceset, például csúnyát mutatott a Fantomnak a Primadonna-Levelek szám alatt, ám ennek ellenére elmondható, hogy humor volt a karakterében. Mindig nagyon jó látni, átélni, hogy a színészek miként módosítgatnak a karaktereiken, vagy a szövegükön, hogy változatos legyen, olykor megnevettessenek vagy sírásra késztessenek bennünket. Más volt a játéka, a 2. felvonásban, amikor a Don Juan próbát tartották. Pankotay tisztára kikészült, majdnem azt hittem eltávozik a színről, olyan szinten kiakadt. De visszafordult és kommunikált Christine-nel a zenéről, amit ő nem lát annak. Majd a lány Madame Giry-vel folytatta tovább a beszélgetést. A Primadonna majdnem nekiment a balettmesternőnek, szóval volt itt jócskán felháborodás. Sokkal több élet volt ebben a jelenetben, mint eddig bármikor. Igazán jól felépítették, az embert kíváncsivá tették, hogy mi fog végül történni? Különbség, Gerdesits Ferenc Umberto-jához képest, hogy Pankotay a saját kottájára mutat, míg Gerdesits a Primadonna papírfecnijére, amikor arról beszélnek, hogy a Don Juan-ban nincsen semmi zene (holott ezt a Fantom írta).
Kedvenc direktor párosom, most sem okozott csalódást, imádtam őket. Annyira jól játsszák, teljes összhangban, Szerednyei Béla és Weil Robi. Bár ezúttal csak Szerednyei volt, aki táncot lejtett a balett jelenetben - legalábbis én így emlékszem. :)
Hivatalosan is kijelenthetem, hogy a kedvenc Madame Girym és Meg Girym, nem más, mint Bajza Viktória és Kuthy Patrícia. Nagyon szuperek voltak, teljesen valóságosak. Minden színpadon tanúsított mozdulatuk, a mimikájuk, a gesztusok, mind hihető volt. Tetszett, hogy Madame Giry bátorítja Christine-t a nagy beugrásra (Ügyes légy). Ahogy Meg a háttérben áll, és drukkol a barátnőjének, majd amikor látják, hogy a kóristalány magabiztosabbá válik, anya és lánya kedvesen összemosolyognak. Ez derültséget okozott számomra, mert valószínűleg ilyenkor nem mindenki a mellékszereplőket (is) figyeli, viszont én megtettem, és elégedett voltam a látvánnyal. Az igazgatók irodájában szintén összhang van a két nő között, illetve Madame Giry nemcsak lányára, de Christine-re is figyel és ez fordítva is igaz. Patrícia Meg-ként nagyon aranyos, tényleg egy barátnőt jelenít meg a színpadon, aki a Maszkabálon is segíteni próbál Christine-nek, miután ő elfut, utána siet Meg, hogy vigasztalja. Az Il Muto-ban táncol, és Reni, amikor felismeri a Fantomot a hangja alapján, átöleli Meg vállát.
Úgy éreztem, hogy minden a helyén volt. A harmadik jelenettől kezdve éreztem, hogy ez az előadás bizony a tapsrendél nem lesz huhogásoktól mentes. És, bizony így történt.
Köszönöm, hogy számomra ilyen csodálatos 20. előadást a színészek és a közreműködők létrehoztak. Boldog vagyok! :)
Videóérdekesség - Az angyali hang, előadók: Krassy Renáta és Bot Gábor:
Időpont: 2014. 05. 17. szombat este 19.00 Helyszín: Madách Színház
A hivatalos mint jelző, furcsa lehet az Olvasó számára. Nos, hogy felvilágosítsak mindenkit, ezt azért írtam ki, mert eredetileg a 17-i, esti előadásra vettem meg elsőként a jegyeket, a múlt heti, május 10-i időpont, hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam úgy, hogy kell dupla dózis.
Az előadás nagyon, de nagyon tetszett. Beleéltem magam és átéltem a csodás történetet. Örültem Pusztaszeri Kornélnak, mint árverési kikiáltó, hiszen őt sokkal jobbnak találom, mint a váltótársát. Kornél hitelesebb, hangsúlyozza mondandóját, a szerepformálása hihetőbb. Magyar Bálint, mint idős Raoul, érdekes volt, hiszen van egy jellegzetes orgánuma, ezért talán egész végig zavart a hangja, illetve nagyon furcsának találtam a jelmeze szabását, mintha a saját öltözete nem illett volna rá, a tapsrendnél rendkívüli hajlékonyságáról tett tanúbizonyságot.
A csillár megjelenését, majd felhúzását követően, visszatérünk a múltba, megjelenik a színen a párizsi Operaház primadonnája, La Carlotta-t, ezúttal Pándy Piroska személyesítette meg. Kicsit fülsértő hangon sikított, prezentálva az operaénekesnői énjét. A karaktert szintén jól hozta.
Christine-ként Krassy Renátát láthattam, ami óriási örömmel töltött el, már akkor is, mikor kiderült a szereposztás. Végre visszatért, nekem már nagyon hiányzott az előadásból a szőke hajú Christine. De érthető, hogy előbbre való volt számára az anyai szerep. Immáron kétszeresen is anyuka lett!!! :)
A darab elején úgy láttam, hogy ő kifejezetten nem ellenséges Carlotta-val, sőt igyekszik vele jóban lenni, a kedvében járni, - vigasztalni, amikor ráesik a Fantom jóvoltából az egyik ponyva. Christine debütálása tele van érzelmekkel, láttam Renáta arcán milyen örömmel alakítja, önfeledten ezt a jelenetet ("Gondolj rám"), aranyos volt, szépen táncolt. A Raoul-lal való első találkozás, kicsit sablonosra sikeredett, valahogy nem volt meg az összhang, mintha csak a szöveget mondták volna, persze volt benne érzelem, de mégsem olyan erőteljesen, mint máskor.
A Fantommal közös duettben, amikor a mélybe, le a rejtekhelyre igyekeznek ("A Fantom"), Renáta nem nyújtja a kezét a Fantom felé, inkább megbabonázva tekint rá, figyel és énekel. Sasvári Sándor szerepelt Fantomként aznap este. Ez volt a hivatalos előadása, mivel a múlt szombati egy helyettesítés volt, a kollégája lebetegedett, és ő ugrott be. Ám a mostani előadásban számos meglepetés és váratlan helyzet állt elő, amivel még színesebbé vált a darab. Az áriánál Christine a lelkét kiénekli, és a Fantom szenvedélyesen, szorosan magához öleli a lányt, majdnem elfelejti, hogy az orgonán már játszania kellene, szerencsére eszébe jutott a dolga. Sasvári Fantomja különleges, lenyűgöző. Imádom, ahogy a karaktert életre kelti. Olyan hiteles a megformálás, elképesztően jól átéli - és vele együtt a néző is. Engem rabul ejtett. Félelmetes, de egyszerre sajnálatraméltó is. Sajnos, hangilag már nem olyan kimagasló, mint régen volt. Egyes részeknél magam is elcsodálkoztam, hogy másként hangsúlyozza a szöveget vagy a dallamot. Hol halkabban hallatta hangját, holott azt a sort, általában hangosan éneklik, hol hangja kissé elvékonyodott (ezt főként az "Angyali hang"-ban fedeztem fel, illetve a "A Fantom"-ban). A magas hangokat nem találja el, de a mélyebb, erélyesebb illetve a fenyegető/pimaszabb hangnem tökéletes, - sokkal jobb, élvezhetőbb, mintha elvékonyodna vagy felhúzná a hangot pl. a bosszú megfogadásakor. Nagyon tetszett, jót nevettem rajta az Il Muto című jelenetben Sasvári színt vitt a Fantom karakterébe, hiszen brekegett. A közönségre is hatással volt, szinte egyszerre nevettünk fel. Tökéletesen visszaadta a Fantom pimasz, akaratos és fenyegető magatartását. Az Éj zenéjében nem tetszett, hogy olykor kiénekelt bizonyos sorokat, de megértem, ha módosításra vágyik, nem kell mindig a hanganyagnak megfelelően hangsúlyozni. A színészi játéka kimagasló.
Az előadásban előfordultak olyan kisebb bakik, amelyek azon nézőnek számára, akik életükben most látták először, nem minősülnek tévesztésnek. Például az Il Muto-nál Christine két ruhadarabtól lesz megfosztva, külön-külön. Itt egyszerre történt, de aztán sikerült megoldani. :-) Szövegtévesztés is volt, van amikor ez akár erőteljesebbé formálhatja a karakter mondandóját, pl. amikor Christine első alkalommal, hogy kíváncsiságát kielégítse, lerántja a Fantomról az álarcát, aki megrémül, aztán megfenyegeti, majd könyörgésre fogja, ekkor ezek a sorok hangoznak el a férfitől: "sokkal többet látsz majd bennem..." ehelyett így szólt: " többet, többet látsz majd bennem...". Még egyszer történt tévesztés a szöveget illetően, akkor viszont sietni kellett, hogy a zenével utolérjék egymást.
Érdekes megfigyelni, hogy Sándor előadásában az Éj zenéje utolsó taktusához érve, amikor ölbe veszi Christine-t, ő emeli fel a lányt a "képzeletbeli deszkáról", amelyen a transzba esését követően fekszik. Renivel nagyon közel került az arcuk egymáshoz.
A leleplezést követően egy újabb különbséget véltem felfedezni a két Christine között, míg Barbi kissé undorodott tőle, addig Reni nagyon sajnálta és a maszkot visszaadta, de Sándor megrémült tőle, majd megértette a lány szándékát és magához vette az álarcot.
Ugrunk most egy nagyot! Az Operaház tetején játszódó jelenet alatt, Raoul és Christine közel kerülnek egymáshoz. Christine elmeséli, látta a Fantom igazi arcát, de rútsága ellenére ő sokkal többet fedezett fel benne. A gesztusok és az átszellemült lány hiteles képet ad a Christine-ben kibontakozó érzelmekről. Aztán elhangzik a kedves dal, "Szeress, csak ennyit kérek én", és ahogy az lenni szokott elcsattan a csók. Ám ezúttal olyan, suta, félénknek látszó Christine jelenik meg előttem, ami nagyon hitelessé tette és hasonlított a könyvben megismert karakterre. Kissé esetlennek indul, majd megbátorodva megcsókolják egymást. Szegény Fantom! :'(
A második felvonásban a Fantom Vörös Halálként jelenik meg az ünneplő társaság színes forgatagában, mindenki nagy rémületére. A lépcsőn lejövet egyik álarcos állát megérinti. Félelmet kelt a megjelent díszes-színes társaság között, igazából nem is számítanak rá "szinte fáj, hogy Fantompajti nem jött el"... Ám eljött, és mindenki megriad váratlan felbukkanásától. Az kifejezetten kedvemre való, hogy az emberek hátrahúzódnak tőle, ahogy lefelé tart a lépcsőn. Amikor pedig megérint valakit valamilyen módon, az iránta tanúsított hisztéria, általános félelemmé alakul.
Furcsaság lehet, hogy a dublőrök túl magasak és túl vékonyak, Sándor kisebb termetű, ezért csalóka egy picit a kép. Ez az egyik kedvenc jelenetem, hiszen olyan színpompás, káprázatos, ötletes jelmezekkel van megalkotva. Kedvencet nem tudnék választani, de biztosan egy élmény lehet ezeket a ruhakölteményeket viselni. Nagyon tetszik, hogy a Maszkabál forgatagában Christine a Fantom megjelenésétől retteg, óva inti Raoul-t, hogy az eljegyzésükről ne beszéljenek. Egyik pillanatban pedig feltűnik a Fantom fekete köpenyében és fekete kalapjában, táncba viszi az ijedt lányt. A kavalkádban furcsa szerzetek táncba invitálják, akikre Christine a Fantom képét vetíti ki (szerintem itt még fel lehetne dobni egy olyan pillanatképpel is, miközben táncol más jelmezesekkel, addig a tömeg egy-egy Fantom-maszkot tartana az arca elé - majd amilyen hirtelen előkerültek, olyan gyorsan el is tűnnek). Reni Christine-je nem retteg úgy, mint Mahó Andreaé, és nem keringőzik a Fantommal, mint Fonyó Barbara. Ellenben a Fantom a tánc végén ismét elkapja Christine-t, megérinti annak állát, megpróbálja magánál tartani, de Christine kiszabadul a szorításából.
Reni nem viszi túlzásba az őrületet sem, amit az igazgatók irodájában láthatunk Fonyó Barbitól. Viszont, ami meglepő volt számomra, hogy a temető jelenethez érkezvén, Christine édesapjához intézett imájának lehetünk tanúi, amely szívszorító és bánattal teli, ugyanakkor édesapjától várja, hogy utat mutasson számára. Ez alkalommal Reni gyakran a közönség felé tekintett, - itt nem a nézők meggyőzése a fontos, hanem az érzelmek tolmácsolása, végül mégis sikerült, és az egyik legmeghatóbb jelenet bontakozott ki a szemünk láttára.
A "Túl késő"-ben Reni nem hajol mélyen és teszi a kezét az asztalra, amikor a Fantomot el akarja csábítani. Sándor viszont túl hamar fejtette le a sálat Reniről, így láthatóvá vált aranyló hajzuhataga. A szenvedélyes kettőst követően a Fantom leleplezi önmagát. Christine megijed, majd a térdre ereszkedő férfihoz siet, aki csupán a lány szeretetére vágyik. Christine megérinti az arcát, úgy tűnik nem haragból veszi le a maszkot. Kitör a pánik, és egy pillanatra a többi szereplő is befut a színre, de valahogy furcsa volt - mintha egy lassított felvételt néztem volna. Mindenki egy pillanatra megdermedt, majd Sándor pördült egyet a tengelye körül és a történet gyors léptekben újra felvette a tempót. A csónak jelenetnél gyakran inkább egymásra figyelnek Christine és Fantom, ezúttal mindketten felkapták a fejüket, amikor a tömeg kiáltásait hallották.
Az utolsó jelenetben a búcsú ismét szépre és meghatóra sikeredett - előtte a varázslatos csókjelenet. Christine-t döntés elé kényszeríti a Fantom, a lány töpreng, kifejti mennyire sajnálja őt. A Fantom, mint, aki sejti, elmosolyodik (ez annnyirraaaaa cuuuukiiii) :)) és nevén szólítja, mintha tudná mi a szándéka Christine-nek, aki lassú léptekkel közelít feléje, majd megsimogatja a férfi immár "fedetlen" arcát, és ajkuk összeforr. Ez a csók erőteljes és szenvedélyes, a Fantom örömében karjaiba kapja a lányt, és felemeli a földről, boldogan ringatva.
Krassy Christine-je fél a Fantomtól, amikor a gyertyát megmutatja neki, hogy eloldozza Raoul-t (akiről nagyon megfeledkeztünk), illetve ő az, aki a Raoul-okat felrázza, hogy az eszméletvesztésből felébredjenek. Christine Raoul-lal távozna, ám a lány vinné magával a Fantomot is, de mivel nem hajlandó velük menni, a férfi erősen meglöki őket. Christine mégis visszatér, hogy visszaadja a gyűrűt, amit a Fantomtól kapott. A férfi megvallja, hogy szereti. Ezúttal Reni nem érinti meg az arcát (mint egykor Csengeri Attilánál), ám a kötödés nagyon szoros közöttük, hiszen Christine nem fordít hátat neki. A kezét is nehezen engedi el, és közben a férfit nézi. A Fantom magára marad - olyan érzelmes, szép jelenet volt, hogy belefeledkeztem. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, annyira védtelennek, esetlennek tűnt, abban a pillanatban. Sasvárit figyeltem, és nagyon-nagyon sajnáltam. Nem felejtem az arcát. Bánatos és csalódott volt, megindító. Csak később eszméltem fel rá, hogy van egy pár, aki meg csónakon távozik éppen... A Fantom tesz egy utolsó ígéretet, hogy a hangja a lánnyal marad örökre, majd eltűnik a sötétségben. A hangot nem tartja ki a végén - ez nem tetszett. De a szép befejezés ezúttal is megszületett.
Egyesével a szereplők méltatása:
Sasvári Fantom: Fantasztikus játék, mimika, nagyon tetszett! Hangja itt-ott nem volt tökéletes. Brekk! :-) Tőlem "huuuu"-ra számíthatott.
Krassy Christine: Jó játék, érzelmekkel teli, aranyos, tőlem kapta a legnagyobb "huuuu"-t. - ami azért volt kínos, mert mindenki más meg csöndben volt...:)
Magyar Raoul: Nem rossz, de valami zavart benne (hangja illetve a rászabott ruhák furán álltak rajta-főként a szmoking - amiről mondjuk nem tehet) Bár az is lehet, hogy a második előadás már kivett belőle energiákat, hiszen aznap duplázott. Titkos huhogás.
Pándy Carlotta: Jópofa primadonna, de nem a legjobb.
Gerdesits Piangi: Nem volt kiemelkedő, de nem volt rossz sem.
Barát André: elrontott mindent, a karakterben nem volt élet, mint Szerednyei felfogásában. Nem kapott "huuu"-t senkitől sem a tapsrendnél. Csak eljátszotta a szerepet, nem értem, mit esznek annyian rajta, mert igazgatónak nem jó, az most kiderült. Legalábbis nekem nem. Túlságosan komoly diriként lépett a színpadra, ami nem baj, mert lehet az is elfogadható vagy kiemelkedő. De van itt egy apróság: mivel maga a történet komoly, ezért kell, hogy legyen pár "nevetségesebb" karakter, egy hangulatoldó figura. A darabban viszont pont a két igazgató az, akik a viccesebb szál képviselői, hiszen a "Primadonna" című szám alatt főként rajtuk nevetünk.
Weil Firmin: Eredetileg Galbenisz Tomasz volt kiírva, de lecserélték Robira, akit nagyon sajnáltam a tapsrendnél, hiszen ő bravúrosan alakította az igazgatót ismét, ám a társa nem volt benne a mókázásban, bolondozásban és szinkronban sem játszottak. Sajnáltam, hogy emiatt nem kaphatta meg az elismerést.
Bencze Madame Giry: Számomra túlságosan rideg volt. Nem tetszett, pedig általában az ő szerepformálást szeretem.
Lóránt Meg: Rendben volt. Az Il Muto-ban miért nem táncol? Viszont "hatalmas szemű" Meg.
Vikidál Bouquet: Malac, röfögött...uh....jobb is, hogy fellógatták...
Lőte leköszönő Igazgató: Talán több érzelem mutatkozott az ő arcán, mint kollégája esetében, Koltay Jánosnál. Bár lehet, hogy ez primadonna-függő...:)
Pusztaszeri Árverési kikiáltó: Jobb, mint Horesnyi.
A korrepetitorrólNem mondok véleményt, mert mindegyikkel kiegyezem.
Egy kis nosztalgia azok kedvéért, akik Miller Zoltánt nagyon preferálták, mint Raoul. Sajna, én sosem láttam őt a nevezett szerepkörben. :(
Köszönöm ezt a nagyon szép estét, olyan színes és különleges volt ez az előadás is.
Ez volt a 18. előadásom, hálás köszönet az eddig nyújtott áldozatos munkáért a színészek, közreműködők részéről!Következő évadban innen folytatjuk! :)) *szívecske*
Úttómegjegyzés: most várhatók a következő alkalomra....oh, már alig várom!!!!!!!!!!!
Időpont: 2014. 02. 23. (vasárnap) 15.00 Helyszín: Madách Színház Előadás: Az Operaház Fantomja
Szombaton dolgoztam, ezért a vasárnapomat a Madách színházban kívántam tölteni, ha sikerül jegyet szereznem. Kijelenthetem, hogy összejött. Féltem, mert azzal fogadtak, hogy minden jegy elkelt, szerencsére akadt kettő még a délutáni előadásra, így örömmel vegyes aggodalommal vártam az előadást. Örömre, mert régen láttam és hiányzott, aggodalomra, azért volt okom, mert a ülésem nagyon a nézőtér csücskében volt. Végül, megbizonyosodtam róla, hogy néhacsak a világosítólámpák fognak bezavarni - bár nem volt rossz hely, sőt ajánlani is tudom, mert ugyan az emeleten van a pótszék, de olyan, mintha a földszinti harmadik vagy negyedik sorból figyelnénk az előadást. Az arcmimikákat tisztán láttam, nagyon élveztem, kitűnő volt.
Aznap délután Csengeri Attila Fantomja szólította meg a falakon keresztül Christine-t és bűvölte el a közönséget. Titokzatos, zenével átitatott személyiségű ez a Fantom, akit nagyon szeretek.
Most is, hitelesnek találtam, ízig-vérig embernek, aki szeretetre és elfogadásra vágyik. Egy apró hibát ugyan vétett a megformálója, de elnézem neki, viszont megint olyan színt (újdonságot) hozott a karakterbe, hogy nem tudok Attilára haragudni. Mégis elmesélem mi kifogásolnivalóm volt Attilával kapcsolatban, hiszen fontos a visszajelzés a színészeknek, számomra az emlékek jelentik a mindenséget, az elengedhetetlenséget.
Attila furcsa módon viselkedett, nem tudom, hogy hova rohant úgy - de Az Éj Zenéje ezúttal nem volt olyan érzelmekkel teli szimfónia, mint minden egyes alkalommal szokott lenni. Ez elgondolkoztatott és elszomorított, hiszen ha valaki, akkor Csengusz fantasztikusan adja elő. A dal végén általában őrjöngő taps szokott lenni, de ezúttal ez is elmaradt, és ezt valahogy a közönség "megérezte". Nagyon sajnáltam, mert ez a dal igazán erős, megérint az embereket, talán a legerősebb érzelmi kifejezésű zene, és egy teljesen más dimenziókba kalauzolja az embert. Elvarázsol. Talán az eufória szó jellemzi a legjobban, azt az érzést, ami a hallgatóságot átjárja, transzba esünk tőle.
Inkább csalódott voltam, a sietsége miatt, főként azok után, hogy megtudtam a jegyszervező ismerőm előző nap volt, szintén délután (szintén Attila alakította a Fantomot), és akkor álló tapssal zárták az előadást. Nálam ez elmaradt, sajnos....Annyit szomorkodok már - pedig néha a hullámvölgyeket is meg kell élni, hogy a későbbiekben elmondhassam, ez az előadás elképesztő volt és sokat fejlődött, megint láttam valami újat és egyedit, megint gyűjtöttem egy szép emléket róla, amit elraktározhatok magamban! Minden egyes alkalommal jobb és szebb lesz! Én hiszek benne, és mindegyik színművészben is. Mert a Fantom is olyan előadás számomra, mint a Mary Poppins: Minden egyes színészt nagyon sokra tartom, becsülöm őket és köszönöm, hogy vannak és játsszák a színművet. Hatalmas feladat a Fantomot életre kelteni, ráadásul olyan színvonalon, amit A.L.Webber és csapata megkíván és elvár - előfordulhatnak apró hibák, de nem kell felfogni hibának, ha a tökéletességet látjuk benne. Én csak ezt látom benne, minden egyes alkalommal a Fantom szépségesen szomorú története megragad, felkavar. Szeretem. Szóval Attila Az Éj Zenéjét nem úgy énekelte el, ahogy szokta, kicsit bántott, de minden más érzelmet, gyengédséget, szeretett, bosszúvágyat, haragot érzékeltette. Az újdonság, ami színfoltot jelentett, az utolsó jelenetben, a Fantom rejtekén játszódik. Raoul Madame Giry segítségét kéri, hogy lejuthasson hozzá, hiszen fogva tartja Christine-t. Megérkezvén a rejtélyes lakóhelyre, lehetőséget kap, hogy Christine-nel együtt elmenekülhessenek, ám ez csak megtévesztés, és a Fantom egy váratlan pillanatban hurkot köt a nyaka köré, kezeit megkötözi. A pandzsam lasszóval foglyul
ejti, és beleröfög az arcába, erre Raoul elfordítja a fejét.- na, ilyesmi még nem fordult elő! :-)
A második felvonás végén, a csókjelenet alkalmával, látom igazán nagyon-nagyon helyesnek, a két főkaraktert. Christine
hezitál, rágódik, döntésre szólították fel és választania kell a két férfi közül. "Magányos árnyék az éjben, balsorsod börtönbe zárt, az Ég engem küldött, hogy meglásd, van ki gondol rád!" Lassú léptekkel közeleg a Fantomhoz, odaérvén hozzá, gyengéden szájon csókolja, amivel a Fantomot teljesen meglepi, és váratlanul éri ez a hirtelen jött gyengédség, amit iránta tanúsítanak. Képtelen felfogni,
hogy mi történik vele. Majd viszonozza a csókot, és ügyetlenül, remegve öleli
magához a szenvedélyes Christine-t. Láttam
már kettejüket (Fonyó Barba és Csengeri Attila) úgy elválni, hogy az ajkukat megérintették, és csodálkoztak
mindketten a közöttük létrejövő vággyal teli kapcsolaton. Ez olyan hatást keltett, mintha valóban itt egy folytatásról is
beszélhetnénk, mint a Love Never Dies, amit Webber folytatásként megálmodott.
A másik férfi karakter Raoul-t, Bot Gábor alakította. A csinos vikomt, aki gyerekkorából ismeri Christine-t és az ő piros sálját: "Kicsi Lotte, tűnödik folyton, kicsi Lotte mit kérnél inkább?" A Fantom felemeli a fénybe Christine-t és a tanításnak köszönhetően a lány sikert arat, az új opera bemutatóján . A férfi megpillantja volt kedves játszópajtását, akibe rögtön beleszeret. Raoul ígéretet tesz, hogy mindig megvédi és óvni fogja a Fantomtól, miután a lány meglátta a maszkot viselő mestere valódi arcát. Bot Gábort kedvelem, erős Raoul-t hozott mindig, különösen akkor, amikor még (itt fentebb látható képen) nagy frizurája volt. De ezúttal a vikomt úr nagyon vérszegényre sikeredett. Hogy is mondjam? Csak sodródott az árral, nem éreztem, hogy igazán küzdene az áhított nőért, csak mindenhol jelen volt, szépen énekelt, de semmi harciasságot és hősiességet nem tapasztaltam játékában. Nagyon sajnáltam, hogy nem győzött meg. Pedig ő egy nagyon szuper Raoul szokott lenni.
A női szereplő jellemzését hagytam utolsójára. Róla muszáj bővebben kifejtenem a véleményemet, hiszen úgy gondolom, hogy számomra aznap délután ő nyújtotta a legkiválóbb teljesítményt – Fonyó Barbara. Egyszerűen lenyűgözött, olyan imádni valónak és kedvesnek találtam. Érzelmekben gazdag, játékban nagyszerű munkát vitt véghez, kiemelném azt a jelenetet, amikor Christine lehetőséget kap, hogy Carlotta helyét átvegye Hannibál című darabban. A „Gondolj rám” sokkal erőteljesebb volt Barbara felfogásában, hiszen, látszott rajta, amikor Christine belekezd az éneklésbe, még nagyon bizonytalan, rettenetesen izgul – babrálja jelmeze fodrait – igazán bájos volt. Végül, az
igazgató megengedi neki, hogy fellépjen, örömében táncot lejt, ami
megint csak azt mutatja számomra, hogy ez a Christine nagyon jól van
megformálva.
Több érzelmet láttam: amikor a két szerelmes első alkalommal találkozik, a Fantom vonzereje milyen hatással van az euforikus állapotba került főhősnőre, a temetői jelenetnél meghatódtam, Christine-nel együtt sírtam. Fonyó Barbara sajnálattal, keserűséggel búcsúzik el a Fantomtól,
miután elhangzott a híres mondat: „Szeretlek, Christine!”. Nem rázza a fejét,
csak bánattal telve elfut. Számomra fontos, hogy Christine meghatóan búcsúzzon el a Fantomtól az előadás végén, az ember érezze, hogy „nehezen válik el Tőle”. Ha a
játékot figyelembeveszem Fonyó Barbara nekem meggyőzőbb, mint Mahó Andrea. Érdekes, hogy sokáig nem Barbi volt a kedvencem, a pálfordulás az ünnepi 10 éves fordulón következett be. Pont, a fent, felsorolt indokok alapján.
A további szereplők is mind kiválóan teljesítettek, a komikus igazgatók szerepében, Szerednyei Béla és Weil Róbert párosát láthattam. Míg Carlotta-t Pándy Piroska, Piangit Gerdesits Ferenc jelenítette meg. Bajza Viktória és Kuthy Patrícia mint Madame Giry és Meg Giry lépett színpadra. Gratulálok a szereplőknek!
Díszlet: VARÁZSLATOS - mindent szeretek, imádok! Olyan lenyűgözően alkotta meg Kentaur.
Jelmezek: GYÖNYÖRŰEK - és akárki, akár mit mond, szerintem a Magyar Fantomnál nincsen szebb!
Egy kis zenei aláfestés - Bot Gábor és Fonyó Barbi előadásában szól a "Csak annyit kérek én". Hallgassátok sok szeretettel - amennyiben megtaláljátok a YOUTUBE-on! :)
Megint csak – mi sem bizonyíthatja jobban e darab sikerét, mint a lelkes nézők pozitív visszajelzései, valamint azon nézők, akik a dalokat dúdolgatták a ruhatár felé menet. Szerintem ez sokat számít. Külön kiemelném, hogy egy újabb madáchos kedvenc ülőhelyet is felavathattam.
