Arabella, a Straussz újdonság

2024.02.23. Operaház, 19:00-22:30 között

Instabejegyzésem:

Ha péntek, akkor opera az Operában, legalábbis februárban igy jött ki a lépés. 😅😁 Strauss darabja az Arabella, nem véletlen, h nem tartozik a szerző közkedvelt művei közé, és nem repertoár darab (csak bemutató és pár alkalmat adtak neki) kicsit hosszú, amivel nem lenne gond, de végtelenül unalmas a története. Az első felv. alatt konkrétan bealudtam, ami eddig nem történt meg velem. 🤭 volt egy fiúnak öltöztetett lány, aki csak a 3.felv. alatt leplezi le magát, és kialakul egy szerelmi szál, amirol nem lehetett tudni... A 2. Felv. már érdemelt tapsot,ami a díszletet jelenti, egy bált ábrázolt, és ez a Denevért, akár a Rigolettot juttatta eszembe. A 3.-ban egy fogadó volt a színtér. A jelen rendezés 3 felvonás alatt 3 különböző díszletet használt fel. Mindegyik nagyon szép és jól kidolgozott volt, nem modern. Zenéje nem érdekes, nincs dallamtapadó pillanat. A szereplők es a zenekar hozta a megszokott magas színvonalat. Az est végén Hattyú szoborral lett kitűntetve a címszetepet alakitó, Pasztircsák Polina. #opera #arabella#strauss #keringőkirály #deittnem #remunalmas #denemajanlom

A darab egyszernézős, semmi, különleges dallamvilággal. Díszlete mindhárom felvonásban kiemelkedően mutatós, a rendezés ízléses, az énekesek és a zenekar csodálatos munkát végeztek.

 

 

Operáról lett mentve:

Opera három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

Richard StraussRózsalovag-nosztalgiadarabját, az Arabellát világbemutatója után szinte azonnal műsorára vette idehaza is az Operaház, ám csak egyetlen sorozatban játszotta 1934 végétől. A 2012 tavaszi felújítás „felújítása” következik most el, a legendás díszlettervező, Csikós Attila utolsó Andrássy úti opera-enteriőrjének és Velich Rita jelmezeinek megtartásával, a Bereményi-rendezés felfrissítésével.
A műnek valójában semmi köze A rózsalovaghoz, legfeljebb a helyszín, Bécs és a császárváros híres báli hagyománya azonos. A történet sem elégikus lemondásról, az élet eliramlásáról szól, sokkal inkább a vigaszról. Arról, hogy mégis lehet rendelt párja az embernek, akire érdemes várni, s hogy összesimogatja azokat a szerelem, akik bár nem egy tőről fakadnak, érdemesek egymásra. Strauss konverzációs stílusának legszebb hangzó szigeteit komponálta az Igazira várakozó polgárlány történetéhez, és hozzárendelt egy kirobbanó délszláv férfit, aki az operairodalom egyetlen medvetámadásában is érintett.
A Strauss-opuszt, amely a német mesternek örök librettistájával, Hofmannstahllal utolsó közös munkája, Gábor Sylvie újítja fel.

 

Cselekmény

Első felvonás

Az 1860-as évek elején nehéz idők járnak a nem is oly régen még szebb napokat látott Waldner famíliára Bécsben. Mert hiába az előkelő grófi cím, ha a korhely papa elkártyázza a vagyon utolsó maradékait is. Saját úri háztartásra így immár nem futja, s a szállodába hurcolkodott család egyetlen reményének az idősebbik lány, a szépséges Arabella szerencsés kiházasítása ígérkezik, míg húga, a nővéréért rajongó Zdenka – Zdenkó keresztnév alatt – takarékosságból fiúruhában kényszerül járni. Amikor a függöny felmegy, a lányok anyja éppen egy jósnőt faggat, s a kártya ezúttal végre szerencsét ígér: egy gazdag kérőt Arabellának, s ezt az oly kívánatos házasságot a jóslat szerint csupán a kishúg veszélyeztetheti. Arabella körül jó néhány udvarló legyeskedik ezen a báli szezonon: három aranyifjú gróf, valamint a szenvedélyes szerelmű vadásztiszt, Matteo, akinek ügyét a fiatalemberhez mindinkább vonzódó Zdenka képviseli nővérénél. Mi több, látva Arabella elutasító közönyét és a tiszt fokozódó kétségbeesését, Zdenka – persze testvére nevében – maga ír bátorító szerelmesleveleket Matteónak. Merthogy Arabella az igazit, a sorstól neki rendelt társat várja, s az imént az utcán mintha meg is pillantotta volna ezt a még ismeretlen, de számára máris oly kedves férfit.
A lány még nem tudja, ám a közönség számára egyhamar kiderül, hogy a vonzó ismeretlen nem más, mint Waldner gróf kétségbeesett házassági tervének főszereplője. A nyugalmazott lovastiszt ugyanis nemrég levelet írt erősen szorongatott helyzetéről egy volt katonatársának, a tekintélyes vagyonú Mandrykának, és segélykérő soraihoz Arabella arcképét is mellékelte. Csakhogy a Horvátországba küldött levél már az örökös, az ifjabb Mandryka kezéhez érkezett, s ő annak rendje és módja szerint bele is szeretett a csupán képről megismert lányba. Az atya kitörő örömmel fogadja a reménybeli vőt, annál is inkább, mivel Mandryka máris nagyvonalú baráti kölcsönben részesíti a vén kártyást. Közösen úgy döntenek, hogy az esti táncmulatságon, a bécsi fiákeresek hagyományos húshagyókeddi bálján kerül majd sor Arabella és Mandryka formális megismerkedésére. Mintha csak megérezné e tervezgetéseket, a saját jövőjén merengő Arabella is izgatottan készülődik a bálba.

Második felvonás

Amikor Mandryka és Arabella végre megismerkednek egymással a Fiákeresek bálján, mindkettejük legszebb reményei látszanak beteljesülni. A szép, finom és elegáns Arabella lenyűgözi a férfit, míg a lány, aki Mandrykában rögtön ráismer a korábban az utcán látott idegen vonásaira, meghatottan hallgatja a messziről jött férfi elbeszélését a vidéki életről, fiatalon elhalt első feleségéről, s arról a távoli népszokásról, hogy a kérőt párjául elfogadó hajadon tiszta vízzel kínálja életének jövendő társát. Arabella, a bál királynője most már bizonyos abban, hogy rátalált az igazira, s az este hátralevő részében egy-egy tánc közben szép sorban elbúcsúzik korábbi széptevőitől. Matteo azonban – immár nem először – öngyilkossággal fenyegetőzik, s kirohanása merész lépésre sarkalja a szerelmes és riadt Zdenkát: a nővére nevében titkos légyottra invitálja a felindult tisztet, s a kezébe nyomja szállodai lakosztályuk egyik szobájának kulcsát. Zdenka és Matteo szavainak akaratlanul Mandryka is a fültanúja lesz, s a féltékenységi félreértés teljessé válik, amikor kisvártatva Arabella – elintéznivalóira hivatkozva – visszaindulna a szállodába. Az újdonsült vőlegény minderre látványos botrányt rendez: összevész Arabellával és annak egész családjával, majd a bál frivol üdvöskéjével, Fiakermillivel a karján távozik.

Harmadik felvonás

A félrevezetett Matteo boldogan hagyja el az elsötétített szállodai szobát, ahol persze nem Arabella, hanem a fiúruhájától megszabadult Zdenka ölelő karjai várták. Jókora meglepetésére azonban a szálló előcsarnokában Arabellába botlik, aki mit sem látszik tudni a megelőző óra közös szerelmi légyottjáról. A lány szokott tartózkodása és közönye mindinkább kizökkenti az amúgy is indulatos fiatalembert, s ráadásul a Waldner házaspár kíséretében megjelenő Mandryka ismét félreérti a tagadhatatlanul kompromittáló szituációt. A két gavallér már csaknem egymásra rontana, amikor az immár lányruhában megjelenő Zdenka közbeveti magát, s töredelmes vallomásával kimagyarázza a helyzetet. A tévedését beismerő Mandryka megbékélve kéri meg Waldner gróftól Zdenka kezét, persze nem a maga, hanem a fiatalabbik lány szerelmén fellelkesült Matteo számára. Ki-ki nyugovóra tér a saját szobájába, csupán Mandryka készül bús távozásra, abban a hiszemben, hogy bizalmatlanságával és indulatosságával végképp elveszítette Arabella szerelmét. De nem: Arabella újra feltűnik a színen, és egy pohár tiszta vizet nyújt át a boldog férfinak.

 

 

 

Ariadné kiakadás

 Az idei, Kovács János bérlet összefüggött a Mítosz fest előadásaival, vagyis egybefogta őket. A mostani darab az utolsó volt a palettán, úgyhogy a kedvenccé vált 4. sor 9-es székétől is búcsút kellett vennem... Az előadás számomra mocorgó volt, vagyis időnként meglestem a karórámat, hogy mennyi van még hátra a darabból, ami eléggé negatív jelző, mert ritkán teszem ezt, csak, ha nagyon pocsék a műsor, és kellemetlenül feszengek ültömben, miközben azt látom, hogy a nézőtéren a közönség lassan, szépen fogyatkozik...és én nem mehetek, mert a sor közepére vettem foglalót... :D de nem baj, a rosszat is végig kell ülni, hiszen ezekről lehet a legjobban írni...

 2023. június 17. este 19:00-21:15 között az Operaházban

 

 

Jöjjön az isnta összefoglaló:

Azt hittem nem érek az Operába ma, mert egy elhivatott, szabálykövető sofőr a 9-es buszon a Báthory utcánál úgy döntött megneveli az utasközönséget....nagy spuri volt, de utolsó másodpercben beértem... 😪 a darab 1nek elment, voltak vicces pillanatai (a vetítések Ariadné életének pillanataibol, a Minitaurus testver, aztan felnottkent Théleusz otthagyja a motorkocsival es ő ettol megkeseredett), megdobbento pillanatai (amikor a kreativ csapat, akik a darabot az elojatekban osszeraktak az "urasag" szamara, mind meghaltaltak, a karmestert kette vagta a fuggony) es egy masik fura dolog, a meztelen fazonok a foldon (az igaziak testszinu ruhaban feszitettek, es falevelekkel volt takarva a...), meg a végén minket is lelőttek, az uraság szolgája és a mosolygos szinhazi maszk mögé rejtette az arcát és vegzett magaval...a jo ötlet (az operabol ki kell huzni reszeket, h rovid legyen, ez Wagner-nel ajanlatos 🤭🤭🤭), a kacérnő ária részei... Mindenesetre, orultunk egymasnak @habosvilla -val! Jo volt ujra talalkozni es megvittatni a darabot. #operabudapest #ariadnenaxosban #opera #strauss #sokvoltakulfoldi #megintanemetek #avégevoltalegjobb

 

 

1. A busz esete

Általában óra 20 perckor elindulok, lazán beérek az Operaházba a 9-es busszal. Sajnos, ezúttal nem volt gördülékeny a menet, és féltem, hogy valóban nem fogok odaérni, és számítottam már rá, amikor valósággá vált, hogy biztosan nem lesz plusz időm arra, hogy az újonnan foglalt jegyemet átvegyem (Aug. 2. Rigoletto)...a sofőr a Jászai Mari téren döntött úgy, hogy áll egy helyben, amíg a hülye külföldiek nem mennek megmutatni a bérletüket, jegyüket. Tudniillik a járat, hétvégente első ajtós. És a sofőr szabálykövető volt, ami dicséretes, de ám, ha valahova sietünk, nem a legkomfortosabb élmény, inkább kiakasztó... szóval, többszöri hangosbemondós szöveg lejátszása után, végre a külföldiek előre mentek...a következő megállóban mondhatni nem történt semmi, de ami utána következett a Báthory utcában arra vannak szavaim... :D a sofőr egyszerűen úgy döntött, hogy leállítja és leszállítatja a közönséget, mert képtelenek a szabályt követni, mikor már 18:49-et jelzett a busz kijelzője, döntöttem úgy, hogy lelépek, és elfutok az Operáig... nem kis teljesítmény volt, és kiderült, ha nagyon igyekszem, tehát félig rohanva, félig menetelve, odaérek... teljesen leizzadva érkeztem meg, amikor befordultam az Opera oldalát láttató utcába, a 9-es még mindig nem érkezett meg...szörnyű volt, és az eset megtanított arra, ha hétvége van - de lehet hétköznap sem fogok benne bízni - akkor inkább válasszam a HÉV-metró-kisföldalatti hármasát, mert az biztosan célba ér...

2. A közönség

Szerencsére nem akadt senki, aki felhúzta volna magát, hogy utolsó pillanatban estem be a nézőtérre... aki korábban a könyveladó és szerintem helyi idegenvezető ifjú az Operában, megnézte az óráját, amikor mondtam, hogy majdnem elkéstem, mondta, hogy még van időm... mivel sokan álltak a lift előtt, furcsa módon, itt a lépcsőfordulóban nem szokott operás jegyszedő állni, most itt volt, és megmutattam neki, hogy hova tartozom, és tájékoztattam, hogy a tömegre való tekintettel, inkább lemondok a lift nyújtotta kényelemről... Az emeleten, egyik kedvenc jegyszedőmmel találkoztam, aki, mivel tudja, hogy tudom, hová szól a bérletem, már rá se néz, csak a nézőtérre küld. Barinővel már a helyünknél találkoztunk, megbeszéltük darab végén tárgyalunk. A nézők zöme külföldi volt ezúttal, javarészt németek, de akadtak más nemzetek képviselői is.

3. A darab

Mielőtt kezdetét vette, leizzadva, mint egy ló, foglaltam el a helyemet, nemsokára kezdődött is az előadás, előzetesen bemondták, hogy a címszereplő helyett más fog énekelni, Camille Schnoor. Mivel, korábban megnéztem a darab adatlapját, láttam is az ő nevét, csak azt nem tudtam, hogy igazából nem volt rá szabva a figura, hanem csak beugró volt. Szerintem nagyon korrekt, hogy tájékoztatnak.

 

Az instában megemlítettem pár fontosabb mozzanatot, többek között a darab előnye a vetítések voltak, vicces helyzetkomikumokkal, a terhes anyuka, aki Ariadné édesanyja, egy szürke marhától esik teherbe, így lett egy félig ember, félig minotaurus testvére... aztán Ariadné kislány majd nagylány korában a testvére zavargásának van kitéve, folyton belepiszkál a rajzaiba, összefirkálja, amiért a lány az asztal körül körbe-körbe kergeti... később a nagylányért eljön Theszeusz, a hős, aki aztán ott is hagyja motorja oldalkocsijában (előtte megöli a minotaurus testvért)... emiatt érthető okból kifolyólag kesereg... ezek a viccesen kidolgozott jelenetek tették színesebbé a darabot (ámbár ilyenkor úgy érzem, mintha moziban lennék, és nem azért jöttem, na...)... 

 

Az előjáték: a másik jó dolog és megdöbbentő elem, a széjjel szakított karmester, akit a függöny gyilkolt meg, miután kiénekelte magát... ennek előzménye, hogy egy nagy tekintélyes ember udvarában rendezik meg Ariadné darabot, a lelkes csapat, a kreatívok és a színigárda is készülődik, és a kényes úrnak igyekszenek a kedvére tenni...még képesek átírni a darabot is, mert túl hosszú az uraság szerint - azt hiszem ez valóban, Wagner-nél nem ártana.... a színpadon folyton háttérmunkások (díszletmunkások) közlekednek, anatómiai szintre lecsupaszított emberi testtel, ami félbe van vágva, szemléltetés végett, illetve valamilyen okból kifolyólag le van vágva az egyik lába, térdig. Míg gyötrödnek az előtérben a darab miatt, addig az előbb említettek, fel-alá járkálnak...egy ponton pedig az ajtók között megállnak, és egymásnak adják át, a ki tudja hány darab "babát"... A karmesteren és a szereplőkön kívül, szinte mindenki meghal, illetve az előadás végén az udvaron kilő a közönségre 2x, majd főbe lővi saját magát, miközben arcát a röhögös színpadi maszk mögé rejti... a karmestert a függöny szeli ketté, a szereplők maradnak egyedül életben...tehát, amit látunk darabot, azt megrendezik, nem egy igazi, mítoszos előadás....

A továbbiakban pedig tömény unalom, kivéve a vetítéseket, amik immel-ámmal dobtak a színvonalon...

A szöveg

Német nyelven, és az udvaronc kiejtése nagyon tetszett, mert érthető volt.

 

Operamentés

 

Opera előjátékkal, egy részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal „A zene szent művészet, amely a legvadabb bolondságot öleli magába, mint a kerubok a ragyogó trónt!” – így hangzik Richard Strauss és Hugo von Hofmannstahl egyik legizgalmasabb operájának Prológjában a Komponista hitvallása. A darab két meglehetősen különböző műfajt ötvöz játékosan: a tragikus operát és a romantikus farce-ot. Az eredmény egy rendkívül gazdag szövetű mű, amely vizsgálja a művészetnek a társadalomban betöltött szerepét, illetve az igaz szerelem és a szabadosság ellentétpárját is.  „A vidámságot és a szomorúságot, a szerelmet és a halált egyidejűleg azért adjuk elő, mert élni kell. És ez maga az élet. Ahogy a mindennapokban is össze vannak keveredve ezek az érzelmek, ugyanúgy most a színházban is össze lesznek keveredve” – üzeni a rendező, Anger Ferenc. 

Cselekmény 

Előjáték:  Egy újgazdag bécsi úr vacsoravendégeit két színielőadással készül szórakoztatni. Először egy fiatal zeneszerző fennkölt operáját, az Ariadné Naxoszbant mutatnák be, aztán egy táncosnő és komédiásai adnák elő A hűtlen Zerbinetta és négy imádója című rögtönzésüket. A méltatlan párosítás miatt eleve sértett zenészeket megdöbbenti a háziúr új döntése: a két előadást egyszerre kell megtartani, a kilenc órai tűzijáték előtt. Szerencsére a leleményes táncosnő, Zerbinetta kitalálja, hogyan lehet megmenteni a helyzetet: a két darabot úgy kell meghúzni, hogy passzoljanak egymáshoz.   

 

Az opera:  Ariadné Naxosz szigetén hűtlen kedvesét, Thészeuszt siratja. Hiába vigasztalják a nimfák, és próbálják felvidítani a komédiások, ő már csak a halál hírnökét várja. Amikor Zerbinetta arra akarja rávenni, hogy a halál helyett keressen vigasztalást az első arra alkalmas férfi karjai között, Ariadné felháborodva vonul vissza barlangjába. Így Zerbinetta zavartalanul válogathat imádói között. Végül Harlekint tünteti ki kegyeivel, mire a többi komédiás csalódottan elkullog.  Ekkor rontanak be a nimfák a hírrel: hajó közeleg. Megérkezik Bacchus, a bor és a mámor daliás istene. Ariadné gyászában azt hiszi, a halál hírnöke, Hermész jött el érte, hogy elvigye magával az alvilágba. Boldogan omlik a karjába. Halál helyett azonban a szerelem csodálatos mámora járja át mindkettőjüket. Zerbinetta is elégedett, tanítása nem veszett kárba.

-----------

 

Összkép

Nem érzem méltó lezárásnak, ha a Mítosz fest-et nézem. Kedvenccé nem vált, szörnyű volt. Még nem tudom eldönteni ez vagy a Háború és béke volt a legrettenetesebb előadás ebben az évadban, de szoros a versengés a kettő között.

Strauss szellemvilága

 Árnyék nélkül árnyékosan, de árnyaltan ábrázolva... Strauss ismert, hosszú darabján jártam

Link: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/az-arnyek-nelkuli-asszony-2022/eloadas-202305191800/

 Insta bejegyzésem: Régi vágyam volt, h lássam ezt a darabot. Tetszett a tortenete. Ez fogott meg benne régen. Nagyon szerettem volna eljutni rá, és végül az ea. egy bérletembe bekerült... Strauss, akarcsak Wagner kisse tul hosszura gondolta a darabot, kozel 4 oras eloadas. Tetszett a Csaszarne /Sumegi Eszter/ ruhazata, de sajnos, azt, h ne legyen arnyeka nem sikerult megoldani... 🙃 a diszlete igazan kulonleges, a teraszon az egyik voros angyallal talalkoztam. Jo volt, es nemzetkozi kozonseg volt, ugyhogy megtalaltam mindegyikkel a kozos hangnemet. :) a darab szamomra 1x nézős, de a maga nemében nagyon kulonleges volt.

Élményeim:

A darabban azt sajnáltam, hogy nem oldották meg, hogy ne látszódjon az árnyéka a császárnénak, ugyanis az lett volna a lényeg…de maga a technikai megoldás kétséges, hiszen hogyan lehetett volna megoldani? Esetleg a testére szerelnek egy olyan lámpát, ami a fejétől világítja meg, így olyan lenne, mint napvilággal, ha délben sétálunk az utcán, árnyékunk pontosan alattunk lenne, ezt példásan ki lehetett volna vitelezni…

A darab díszlete látványos, és talán a leginkább élvezetességet biztosít, ha az Operában a földszintre veszünk jegyet. Ugyanis, fent a kakasülön nagyon zavaró, hogy színpad tetejéhez közel három monitoron keresztül meg vannak figyelve a szereplők. Láttam a kamerákat, különböző állásokból mutatták a szereplőket. Időnként pedig más felvételek is bemutatásra kerültek, többek között, meztelen női test (a kelmefestő felesége iránti vágyát bemutatva – ekkor mindketten fekszenek a  földön, de 1 méteres távolságra egymástól, a  férfi jól láthatóan a női testet simogatja – ugyanez a monitoron meztelenül köszön vissza…), vízpart, sütésre kész halak és a Mefistole darabból a műanyag szárnyú angyalok… A díszlet a monitorok-kamerákon túl egy fajta rejtélyes szürke, sötét alagsort volt hivatott bemutatni, időnként egy mókuskeréknek(?) ható traktor kereket is a színpadra gurítottak és azzal műveltek dolgokat, pl. a férfiak erőt kifejtve gurították, közben a nők átlépdeltek rajta… vagy például amikor lefektették a földre, a kelmefestő jól megverte a feleségét benne…

Még érdekességnek mondható a színpadon látható két oszlop, amelyek emelkedő-süllyedő funkciót töltöttek be: a szereplők váratlanul jelentek meg, az oszlop mögül, míg a színpadon nem láttuk átsuhanni az alakjukat. Ekkor figyeltem fel rá, hogy valami liftszerűség lehet, kérdésemre a kedvenc jegyszedőm megadta a választ, a fent említettek alapján. Továbbá az egyik oszlopból mindenféle női holmit szedtek ki és ajándékoztak, aggadták rá a kelmefestő feleségére, akinek az árnyékát akarták ellopni… a másik oszlopról pedig hamarabb került le a takarás, és láthatóvá vált a császár alakja, aki kővé dermedt a történet szerint…

A császárné ruhája: testén átüt a fény – egyszerűen gyönyörű hatást nyújtott a csillogásával Sümegi Eszter jelmeze, tényleg szemet gyönyökördtető volt, és a leírásnak megfelelő… nem tudom, hogy ők milyen nemzetiségűek voltak, de a ruházatuk alapján maharadzsák uralkodására gondolnék….

Szösszenetek, kusza gondolatok összefoglalva: A darab követhető volt, de nem az a fajta túlizgulós, leginkább valóban az 1x nézős kategóriába sorolnám. Szó esik az egyén boldogulásáról, az anyagi javak feljebb valók a családi fészek megteremtésénél. Erőszak a családon belül, a Császárnénak így nem kellett a kiválasztott áldozat árnyéka, mert vér tapad hozzá… A nő, akiket a földi lét fényűzésé vonz, inkább drága holmikat szed fel, mint, hogy a vinnyogó gyerekek hangját meghallja, akik be akarnak jönni a házba… közben a császár is időközönként megjelenik, keresve feleségét, üldözve azt, aki egykor szarvas alakot öltve fegyvere elé került, most fátyollal eltakarva, le akarja lőni…de ezt a sólyom megakadályozza… a dagadt nő – akit egy embernek hittem, kiderült, több dagadt nő van, akik különböző posztokat töltenek be, pl. a lelőtt sólyom, aki a császárné szolgája is egyben… meztelenség a színpadon: egyrészt, amikor a férfi a nőhöz közel akar kerülni, de csak vonalait simogatja…illetve, amikor a dajka egy férfit hoz a házhoz, akivel együtt kellene hálnia a kelmefestő feleségének…ebben a jelenetben, a színpadon áll a szereplő, míg a kivetítőn azt látjuk, hogy nekünk háttal áll, de meztelen férfi alakja válik ki belőle, és a nőt molesztálni kezdi…a színpadon a nő ugyanúgy mozog, mintha a kellemetlen alak tényleg ott lenne és foglyul ejtené…

A dajka ármánykodása, gyűlöli az embereket, de a végén csak közöttük kell kikötnie, mert nem segítette a Császárnét, aki maga mond fel, hogy tűnjön el tőle… a furcsa vörös angyalok, akik a második felvonás végén piros szőnyeget gurítanak ki, majd a harmadik felvonásban láng csóvát vive, kisgyermekeke kézen fogva, sétálnak a színpadon… látványra nem semmi volt… szünet alatt az egyik angyallal találkoztama  teraszon, biccentettem felé, ő meg felém. :D

Közönség: nemzetközi volt, főként németek lepték el az Operát. Talán azért is, mert Strauss darabról lévén szó, németül énekeltek a szereplők. Mivel magát az éneket nem minden esetben lehet érteni, tehát artikulációs hiba is észlelhető (ezt már a magyar operáknál is észrevettem), ezért a németek elővették a kisgépet a karfából, amin most már csak arra fog szolgálni, hogy a külföldiek nézegessék a szöveget rajta, a magyaroknak pedig rendesen ki lesz vetítve…. Többekkel összefutottam az előadás kezdete előtt, közben, szünetben. De kezdjük az elejétől: mivel félre volt téve jegyem, ezért azt mentem intézni első körben a szokásos sármos jegypénztároshoz, aki elkeserített, miszerint szereti a Wagner operákat…én nem. J Aztán, rövid várakozást követően a jegyszedő megnézte az aulában a bérletkártyámat és utamra engedett. Miután a lifthez értem, egyedül álltam előtte, de röviddel utánam már érkezett egy hölgy, aki a kinyomtatott jegyét tartotta a kezében és útba igazítást kért tőlem, angolul. A lift sosem jött olyan goyrsan, mint most, úgyhogy invitáltam, jöjjön velem, mert neki is a 3. emeletre szólt a belépője. Fent, elmagyaráztam neki, mit, hol talál, és bánatomra, neki is a kettős kitérős helyre kellett mennie…ezzel beelőzött engem… röviddel ezútán… örömmel láttam már jöttömnél, hogy kedvenc jegyszedőm lett besorolva a mai estre. Üdvözöltem és elmondtam neki, hogy barátnőm nem tudott eljönni, úgyhogy egyedül tengődöm. Miután otthagytam – lévén, neki kell fogadnia a vendégeket – elfoglaltam a helyem, de röviddel utánam érkeztek a két német férfi, akik mögém ültek volna, csakhogy a szokásos helyen továbbra sem működött a feliratos gép, és ezen sokáig tököltek, én meg idegeskedtem, mert utálom, ha a hátam mögött állnak…és az egyikük azt tette… az idei évadban befoglalt helyemről van szó, amin most a németek ültek (5.sor 7-es szék). Az ismeretlen (számomra, mert ezt a lányt még nem láttam) jegyszedő, azt tanácsolta nekik, hogy üljenek mellém…én ennek nagyon örültem, mert egész végig azon pörögtem, hogy tök laza lesz a sorom, a 4. sor, ugyanis kb. 4 szék volt még az enyémen kívül foglalva, ezek egyik se közvetlenül mellettem… A németek beültek mellém, aztán kiderült, hogy nem csak itt vannak, de előttem is a 3.sorban. Ők egy egész társaság voltak, egy pár és hozzájuk még 3 lány tartozott… féltem, hogy a fejüktől nem látok, de az első felvonásnál nem volt gondom, kifejezetten problémamentesen zajlott. Mellettem a németek is kussban figyeltek. A második felvonásra helyet cseréltek a nők egymással, így a sűrűn vakarodzó nő került elém, aki pedig a jó látásomba majdnem belerondított…de végül nem lett baj…viszont, amennyit ez mocorgott…meg a haját gumival öszefogta nagy nehezen, mert a vállára omlott egy ideig…a másik nő, a szőkeség viszont gyakran elővette a telefonját…még az első felvonás alatt, azt gondoltam, hogy ez ennyi volt és nem fognak visszatérni, de csalódnom kellett, sőt inkább meglepődtem… a harmadik felvonásnál már majdnem az egyik felállítatta sort, mikor a társai odaszóltak neki, hogy ne tegye, mert hátrébb is van ülőhely. Egyrészt becsülendő, hogy nem állították fel az embereket, és okosan megoldották, holott később jöttek vissza a szünetről. Másrészt, az, hogy hátul foglaltak helyet, szintén kiemelendő, hogy nem ragaszkodtak a 3. sorhoz, pedig visszaülhettek volna oda is… a 2. felvonást követően, a sorom bal felé vettem az irányt, és az ott ülő hölgy, angolul megkérdezte, hogy még nincs vége? Természetesen, akkor még nem volt. utána néztem 3 felvonás volt. Az „én németeimmel” a sorban, a második felvonás megkezdésére vettem fel baráti hangnemet. Egyikük áradozott, hogy tetszik neki az Operaházunk, azt mondta, hogy: traumhaft, ami álomszépet jelent. Még meséltem nekik, hogy mi történt, ugyanis, a művészek elkezdtek énekelni a színpadon, de a függöny nem ment fel, erre a háttérből bejelentették, hogy technikai gondok miatt, kis türelmet kérnek… A szünet alatt, vélhetően egy eredetileg német anyanyelvű, de mégis angolul beszélő hölggyel társalogtam a teraszon, egymásról készítettünk fotókat. Meglepődtem kedves gesztusán, ugyanis ő ajánlotta fel, később a darab után, ment fel ismerősével a teraszra, és félszavakból nekem a német nyelv hallatszódott ki, ezért gyanakszom rá, hogy ő is német volt …

Érdekesség továbbá, hogy Ókovács Szilveszter, a leköszönő igazgató is ott volt, de csak az első felvonásig maradt… amikor betört a gikszer, abban már nem vett részt…

Összességében: a nemzetközi közönség miatt nagyon egyedi volt az előadás, tetszett a látványvilága, zenéje ugyan szép, de semmi nem maradandó belőle… Egyszer, mindenképpen érdemes megnézni, nekem régi vágyam volt, mert megfogott anno a története, csak hát, iszonyúan hosszú, kb. 4 órás…

 

OPERAMENTÉS

Opera három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

A szellemvilág uralkodójának gyermeke megsebzett gazellából gyönyörű lánnyá változott. Vadász és zsákmány egymásba szeretett: a tündérlány a Délszaki Sziget császárnéja lett. Testén azóta átjár a fény, mintha üvegből volna: megrekedt a szellem- és embervilág között. Ha nem sikerül árnyékot szereznie, a császár kővé fog válni...

Háború alatt született mese emberségről, önfeláldozásról, boldogságunk megbecsüléséről. 

 

 

Cselekmény

Az előadásban vetített filmben a Mefistofele c. Boito-opera produkciójának (rendező: Kovalik Balázs) Benedek Mari által tervezett jelmezei is láthatók. 

A vetített filmben rövid részletek láthatók Walther Ruttmann 'Berlin - Die Sinfonie der Großstadt' (1927) c. némafilmjéből. (Forgalmazó FOX Film Corporation US, illetve FOX EURÓPA) 

A vetített filmben szereplő halakat a felvételek ideje alatt biztonságban tartották, egészségi állapotukban romlás nem következett be.

 

I. felvonás

Egy távol-keleti sziget császára a szellemkirály, Keikobad lányát vette feleségül. Az átváltozás bűvös képességével megáldott lány (Keikobad és egy földi haladó leánya) egy vadászat alkalmával fehér gazella képében került a császár felidegzett íja elé. A lövés előtti pillanatban a rettegés kiszakította az állatalakból a gyönyörű testet: vadász és áldozata egymásba szerettek. Három nap híján egy éve császár és császárné együtt él a Hét Holdhegy által körülvett magányos szigeten. Mivel egy halandó asszonya lett, Keikobad lánya elveszítette az átváltozás mágikus képességét, de maga még nem vált igazi halandóvá: teste nem vet árnyékot. Miként üvegen, úgy halad át testén a fény. 

 

Hajnalodik. A teraszon a császárné dajkája virraszt: őrzi úrnője röpke álmát a gyűlölt halandó karjaiban. Bár a dajka gyűlöli az emberek világát, és vágyik vissza a szellemvilágba, úrnőjétől nem szakad el. Mint az eltelt tizenegy hónap mindegyikében, a tizenkettedik holdban is megérkezik a szigetre a szellemvilág egy hírnöke, hogy megtudakolja: vet-e már árnyékot Keikobad lánya. A nemleges válaszra közli a szellemkirály döntését: ha három nap múlva a császárné még mindig nem vet árnyékot, szíve alatt nem hord gyermeket, vissza kell térnie az övéihez, a császár pedig kővé dermed.

A császár három-napos vadászatra indul, hogy megkeresse kedvenc sólymát, amely gazdája segítségére volt a „fehér gazella” elejtésében is. A madarat a császár haragtól elvakulva tőrével megsebezte. A madárnak azóta nyoma veszett. 

 

A dajka felébreszti a császárnét. Megpillantják a vérző szárnyú sólymot, aki sírva idézi fel a császárné elveszett talizmánjába vésett átkot: „Ha nincs árnyék az asszony körül, a császár megkövül”. A császárné arra kéri a dajkát, hogy segítsen neki árnyékot szerezni. A dajka erre csak egy lehetőséget lát: egy halandó nőtől kell árnyékot szerezniük. Ehhez azonban le kell szállniuk a halálpárát lehelő emberi világba.  

 

Barak, a bivalyerős, jólelkű kelmefestő szerény körülmények között él fiatal feleségével és három nyomorék fivérével. Az asszony boldogtalan, hisz már harmadfél éve házasok, de még nem sikerült teherbe esnie. Rossz sorsáért, helyzetéért Barakot okolja, aki azonban bizakodóan „várja és reméli” az áldást, ami jönni fog.  

 

A dajka és a császárné szolgálónak öltözve érkeznek a kelmefestő hajlékához. Amikor a férfi a piacra indul, hogy áruját eladja, a dajka szemfényvesztő trükkökkel behálózza Barak jobb sorsra vágyó, szép feleségét: kincset, jólétet, szeretőket, örök fiatalságot ígér a nőnek, ha árnyékát, azt „a sarkába akadt sötét semmit” eladja nekik. Az asszony rááll az alkura: három napon át szolgál majd neki ez a két furcsa szerzet, amiért bérük az ő árnyéka lesz, és cserébe megkapja a boldog öröklétet.  

 

A hazatérő Barakot felesége szokatlanul szeszélyesen fogadja. A férfi erre csak egyetlen magyarázatot talál: az asszony minden bizonnyal várandós. Barak boldog - a gyermekáldás a leghőbb vágya. 

 

II. felvonás

Másnap reggel. Amint Barak kitette a lábát a hazulról, a dajka tisztátalan varázslat segítségével megidézi a kelmefestő felesége előtt egy korábban, a városban látott fiatal fiú alakját. Az ifjú szerető sápadt, erőtlen óriásként jelenik meg. Barak felesége ellenáll a csábításnak. Különösen, hogy férjét hallja közeledni hangos társaság élén. Abban a hitben, hogy hamarosan apa lesz, a nagylelkű Barak pazar lakomával, fivérei és koldusgyerekek társaságában tér haza, hogy együtt ünnepeljenek. De feleségétől csak szidást kap. 

 

Aznap éjjel. A császár megtalálta a sólymot. A madár ezúttal az erdő mélyén megbúvó sólyomházhoz vezeti. A császár döbbenten látja ott feleségét és a dajkát, amint az emberi világból visszaérkezve éjszakai nyugovóra térnek, és alakjukat belengi a bűnös emberi pára. A császárt féltékenység mardossa: arra készül, hogy végez hűtlennek vélt feleségével. De végül képtelen rá - összetört szívvel a kopár sziklák közé indul, „hol sem ember, sem állat” nem hallja panaszát.  

 

A következő napon a kelmefestő felesége és a dajka is türelmetlenül várják, hogy Barak ismét elmenjen hazulról. De a férfi nem érzi jól magát, inni kér. A dajka álomport kever az italába, majd a szoba homályában újra meg akarja idézi a fiatal csábító alakját. Az asszony ellenkezik: nem akar a dajka, e „fekete-fehér foltos kígyó” hatalmába kerülni. Visszariadva az ifjú kísértetszerű jelenésétől, rémülten keltegeti álomittas férjét. Barak magához tér, de nem érti, miért vádolja őt a felesége, és miért menekül fejvesztve a házból. A császárnéban szánalom és lelkifurdalás ébred a kelmefestő feleségének szenvedései láttán.  

 

Éjszaka. A sólyomházban a császárnét rémálmok gyötrik. Először Barak elkínzott arcát látja maga előtt, majd a császárt, amint belép egy sziklasírba, és megkövül. A császárné saját magát vádolja a két férfi szenvedéséért.  

 

A kelmefestő felesége közli Barakkal, hogy a saját házában több alkalommal is megcsalta, és saját árnyékát kiárusította: gyermekláb az ő méhét már soha nem tapossa. Az asszony árnyéka eltűnik. Barak tombol, hirtelen egy kard terem a kezében: lesújtani készül izmos karja. A dajka unszolása ellenére a császárnénak nem kell az árnyék, melyhez vér tapad. A kelmefestő felesége most először látja férjét olyannak, amilyennek mindig is látni vágyta: erős, igazságosztó férfinak. Megvallja, hogy a hűtlenség vádjában bűntelen, de készen áll férje halálos csapására. Ekkor azonban megnyílik a föld: Barakot és feleségét elnyeli a mélység. 

 

III. felvonás

Mélyen a föld alatt Barak és a felesége sötét magányban, egymástól elzárva gyötrődnek: Barakot lelkifurdalás kínozza, amiért feleségét boldogtalanságba taszította, az asszonyban pedig igaz, tiszta szerelem ébred a férje iránt. Mindkettejük előtt megnyílik a felfelé vezető út. 

 

A Hét Holdhegy legmagasabbikán egy csónak fut partra: a császárnőt és a dajkát hozza. A dajka retteg Keikobad bosszújától, a császárné ugyanis atyja színe elé készül, hogy feleljen tetteiért. Örökre elbocsátja a dajkát: „Túl keveset tudsz arról, ami az embereket hajtja, szívük mély titkait nem ismered”. A dajka kétségbeesésében Keikobad nevét kiáltja. Hírnök jelenik meg, és a dajka szemére veti, amiért szájára merte venni annak nevét, kinek gyermeke őrá volt bízva, de megóvni nem tudta. Büntetésből ezentúl az emberek között kell tévelyegnie, és azokkal laknia, akiket gyűlöl. Eközben Barak és felesége egymást keresik elkeseredetten. A császárnét egy hang szólítja: csak innia kell az Élet Arany Vizéből, s olyanná válhat, mint akinek árnyékáért eseng. „Vér van a vízben, nem iszom! Itt vétkeztem, ide tartozom.” - kiáltja a császárné. Kővé vált férjének már csak segélykérő pillantása élő, de az asszony inkább meghalna, minthogy feláldozza Barak és felesége boldogságát a sajátjáért.  

 

Az átok feloldódik: a császár újra hús-vér emberré változik, Barak és felesége egymásra találnak. Mindkét asszony alakja árnyékot vet.

„Hitvestársak, kik egymás karjában feküdtök,

ti vagytok a szakadék fölött kifeszített híd, 

amelyen át a halottak ismét az életbe lépnek! 

Áldott a ti szerelmetek műve!” Matuz János