Arabella, a Straussz újdonság

2024.02.23. Operaház, 19:00-22:30 között

Instabejegyzésem:

Ha péntek, akkor opera az Operában, legalábbis februárban igy jött ki a lépés. 😅😁 Strauss darabja az Arabella, nem véletlen, h nem tartozik a szerző közkedvelt művei közé, és nem repertoár darab (csak bemutató és pár alkalmat adtak neki) kicsit hosszú, amivel nem lenne gond, de végtelenül unalmas a története. Az első felv. alatt konkrétan bealudtam, ami eddig nem történt meg velem. 🤭 volt egy fiúnak öltöztetett lány, aki csak a 3.felv. alatt leplezi le magát, és kialakul egy szerelmi szál, amirol nem lehetett tudni... A 2. Felv. már érdemelt tapsot,ami a díszletet jelenti, egy bált ábrázolt, és ez a Denevért, akár a Rigolettot juttatta eszembe. A 3.-ban egy fogadó volt a színtér. A jelen rendezés 3 felvonás alatt 3 különböző díszletet használt fel. Mindegyik nagyon szép és jól kidolgozott volt, nem modern. Zenéje nem érdekes, nincs dallamtapadó pillanat. A szereplők es a zenekar hozta a megszokott magas színvonalat. Az est végén Hattyú szoborral lett kitűntetve a címszetepet alakitó, Pasztircsák Polina. #opera #arabella#strauss #keringőkirály #deittnem #remunalmas #denemajanlom

A darab egyszernézős, semmi, különleges dallamvilággal. Díszlete mindhárom felvonásban kiemelkedően mutatós, a rendezés ízléses, az énekesek és a zenekar csodálatos munkát végeztek.

 

 

Operáról lett mentve:

Opera három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

Richard StraussRózsalovag-nosztalgiadarabját, az Arabellát világbemutatója után szinte azonnal műsorára vette idehaza is az Operaház, ám csak egyetlen sorozatban játszotta 1934 végétől. A 2012 tavaszi felújítás „felújítása” következik most el, a legendás díszlettervező, Csikós Attila utolsó Andrássy úti opera-enteriőrjének és Velich Rita jelmezeinek megtartásával, a Bereményi-rendezés felfrissítésével.
A műnek valójában semmi köze A rózsalovaghoz, legfeljebb a helyszín, Bécs és a császárváros híres báli hagyománya azonos. A történet sem elégikus lemondásról, az élet eliramlásáról szól, sokkal inkább a vigaszról. Arról, hogy mégis lehet rendelt párja az embernek, akire érdemes várni, s hogy összesimogatja azokat a szerelem, akik bár nem egy tőről fakadnak, érdemesek egymásra. Strauss konverzációs stílusának legszebb hangzó szigeteit komponálta az Igazira várakozó polgárlány történetéhez, és hozzárendelt egy kirobbanó délszláv férfit, aki az operairodalom egyetlen medvetámadásában is érintett.
A Strauss-opuszt, amely a német mesternek örök librettistájával, Hofmannstahllal utolsó közös munkája, Gábor Sylvie újítja fel.

 

Cselekmény

Első felvonás

Az 1860-as évek elején nehéz idők járnak a nem is oly régen még szebb napokat látott Waldner famíliára Bécsben. Mert hiába az előkelő grófi cím, ha a korhely papa elkártyázza a vagyon utolsó maradékait is. Saját úri háztartásra így immár nem futja, s a szállodába hurcolkodott család egyetlen reményének az idősebbik lány, a szépséges Arabella szerencsés kiházasítása ígérkezik, míg húga, a nővéréért rajongó Zdenka – Zdenkó keresztnév alatt – takarékosságból fiúruhában kényszerül járni. Amikor a függöny felmegy, a lányok anyja éppen egy jósnőt faggat, s a kártya ezúttal végre szerencsét ígér: egy gazdag kérőt Arabellának, s ezt az oly kívánatos házasságot a jóslat szerint csupán a kishúg veszélyeztetheti. Arabella körül jó néhány udvarló legyeskedik ezen a báli szezonon: három aranyifjú gróf, valamint a szenvedélyes szerelmű vadásztiszt, Matteo, akinek ügyét a fiatalemberhez mindinkább vonzódó Zdenka képviseli nővérénél. Mi több, látva Arabella elutasító közönyét és a tiszt fokozódó kétségbeesését, Zdenka – persze testvére nevében – maga ír bátorító szerelmesleveleket Matteónak. Merthogy Arabella az igazit, a sorstól neki rendelt társat várja, s az imént az utcán mintha meg is pillantotta volna ezt a még ismeretlen, de számára máris oly kedves férfit.
A lány még nem tudja, ám a közönség számára egyhamar kiderül, hogy a vonzó ismeretlen nem más, mint Waldner gróf kétségbeesett házassági tervének főszereplője. A nyugalmazott lovastiszt ugyanis nemrég levelet írt erősen szorongatott helyzetéről egy volt katonatársának, a tekintélyes vagyonú Mandrykának, és segélykérő soraihoz Arabella arcképét is mellékelte. Csakhogy a Horvátországba küldött levél már az örökös, az ifjabb Mandryka kezéhez érkezett, s ő annak rendje és módja szerint bele is szeretett a csupán képről megismert lányba. Az atya kitörő örömmel fogadja a reménybeli vőt, annál is inkább, mivel Mandryka máris nagyvonalú baráti kölcsönben részesíti a vén kártyást. Közösen úgy döntenek, hogy az esti táncmulatságon, a bécsi fiákeresek hagyományos húshagyókeddi bálján kerül majd sor Arabella és Mandryka formális megismerkedésére. Mintha csak megérezné e tervezgetéseket, a saját jövőjén merengő Arabella is izgatottan készülődik a bálba.

Második felvonás

Amikor Mandryka és Arabella végre megismerkednek egymással a Fiákeresek bálján, mindkettejük legszebb reményei látszanak beteljesülni. A szép, finom és elegáns Arabella lenyűgözi a férfit, míg a lány, aki Mandrykában rögtön ráismer a korábban az utcán látott idegen vonásaira, meghatottan hallgatja a messziről jött férfi elbeszélését a vidéki életről, fiatalon elhalt első feleségéről, s arról a távoli népszokásról, hogy a kérőt párjául elfogadó hajadon tiszta vízzel kínálja életének jövendő társát. Arabella, a bál királynője most már bizonyos abban, hogy rátalált az igazira, s az este hátralevő részében egy-egy tánc közben szép sorban elbúcsúzik korábbi széptevőitől. Matteo azonban – immár nem először – öngyilkossággal fenyegetőzik, s kirohanása merész lépésre sarkalja a szerelmes és riadt Zdenkát: a nővére nevében titkos légyottra invitálja a felindult tisztet, s a kezébe nyomja szállodai lakosztályuk egyik szobájának kulcsát. Zdenka és Matteo szavainak akaratlanul Mandryka is a fültanúja lesz, s a féltékenységi félreértés teljessé válik, amikor kisvártatva Arabella – elintéznivalóira hivatkozva – visszaindulna a szállodába. Az újdonsült vőlegény minderre látványos botrányt rendez: összevész Arabellával és annak egész családjával, majd a bál frivol üdvöskéjével, Fiakermillivel a karján távozik.

Harmadik felvonás

A félrevezetett Matteo boldogan hagyja el az elsötétített szállodai szobát, ahol persze nem Arabella, hanem a fiúruhájától megszabadult Zdenka ölelő karjai várták. Jókora meglepetésére azonban a szálló előcsarnokában Arabellába botlik, aki mit sem látszik tudni a megelőző óra közös szerelmi légyottjáról. A lány szokott tartózkodása és közönye mindinkább kizökkenti az amúgy is indulatos fiatalembert, s ráadásul a Waldner házaspár kíséretében megjelenő Mandryka ismét félreérti a tagadhatatlanul kompromittáló szituációt. A két gavallér már csaknem egymásra rontana, amikor az immár lányruhában megjelenő Zdenka közbeveti magát, s töredelmes vallomásával kimagyarázza a helyzetet. A tévedését beismerő Mandryka megbékélve kéri meg Waldner gróftól Zdenka kezét, persze nem a maga, hanem a fiatalabbik lány szerelmén fellelkesült Matteo számára. Ki-ki nyugovóra tér a saját szobájába, csupán Mandryka készül bús távozásra, abban a hiszemben, hogy bizalmatlanságával és indulatosságával végképp elveszítette Arabella szerelmét. De nem: Arabella újra feltűnik a színen, és egy pohár tiszta vizet nyújt át a boldog férfinak.

 

 

 

Szerelmi bájitalt kortyolgattam az Erkel színházban. Megittam a szerelmi bájitalt...vagy megitattam valakivel?

"A gondolás....rossz az elgondolás..."

Időpont: 2017. november 16. csütörtök, 19.00

Helyszín: Erkel Színház

Előadás: Szerelmi bájital (Donizetti)

Műfaj: vígopera

Rendező: Palcsó Sándor

A darab felépítése: 

Vígopera két felvonásban, magyar nyelven / és egy kis olasszal kiegészítve, magyar és angol felirattal

Amit tudni érdemes róla és a szereposztásom: 
http://www.opera.hu/musor/megtekint/szerelmi-bajital-2017/eloadas-201711161900/

Előzmények - Az előadás előtt pár perccel

Munkahelyemen hetek óta várakozásban álló csoport végre eljöhetett tárgyalni. Az ablakcsere munkálatai miatt a találkozót halasztanom kellett, de végre sort tudtunk keríteni rá, és a körbevezetés, a gépről való tárgyalás sikerén felbuzdulva, várakozással telve ültem be az Erkelbe. Kemény munka után jár a pihenés, a szórakozás, no meg a bájital...

Az épület aulájában két oldalt a lépcsőkön felszaladva, egy-egy kistermet alakítottak ki, míg a jobb oldali egy operashop, addig a balon mindig valami aktuális, témába vágó kiállítást rendeznek be. Ezúttal, az októberi Liszt zongora és áriaest egyik szereplőjét (aki nem igényli az ételt, italt, de még az alvás sem!) lehetett megcsodálni, vagyis a különleges zongorát...

Bal oldali 6-os páholyban, korábbi ülőhelyemet tekintve közelebb helyezkedtem el a színpadhoz, jó látási körülményeket biztosított is, hiszen első számú széken foglaltam helyet. Két páholytársam később jött, és kiderült róluk, hogy művészetkedvelők, illetve mindketten gáláns, lovagiasak voltak, amit a mai férfiaktól manapság hiába várok... Közben bejött hozzánk egy idősebb úr, aki páholyt tévesztett, mindenesetre gyorsan tisztázásra került a dolog, és a bácsika beült az 5-ös páholyba... :D

Elsötétült a terem, de nem a függöny rebbent szét, hanem egy öltönyös, kopaszos, látását szemüveggel segítő férfi lépett ki a nézőtér elé. Rögtön mindenki megijedt, hogy le van fújva az előadás, mert valaki megbetegedett vagy technikai okok miatt gondok akadtak a kivitelezéssel... De nem, szerencsére, a férfi (aki feltehetőleg Kesselyák Gergely karmester lehetett) sietett megnyugtatni mindenkit, hogy igen, vészjósló lehetett az érkezése, de csupán arról szeretett volna minket tájékoztatni, hogy ez az előadás egy igazi rendkívüliség lesz! Nem rendhagyó módon fogjuk látni. Magyar nyelven magyar felirattal és a külföldiek miatt angolul látható a színpad fölött a szöveg kiírva. A férfi elmondta, hogy a főszereplő férfi, orosz származású ifjú, aki Szentpétervárról érkezett, mivel a magyar nyelv igen nehéz, ezért ő olaszul énekli minden sorát a szerepének, míg a többiek kizárólag magyarul. Egy ember a magyar csapatból viszont magára vállalt egy hatalmas feladatot, mégpedig, hogy a közös, duettek során szintén olaszul énekel a férfival, így jobban is megértve egymás kommunikációját. Igazán derűs volt így az előadás prezentálva, sokat mosolyogtunk a nyelvi változékonyságon. Aki magára vállalta, hogy mind magyarul, mind olaszul is megtanulja a szerepét, az Adinát alakító Váradi Zita volt. Le a kalappal előtte! A karmester (bár jelenleg más vezette a zenekart) továbbá elmondta, hogy pont ezen nyelvi különbözőségek miatt, nehogy kavarodás törjön ki, ezért egy súgólyukat tettek a színpad közepére mint régen az opera világ kezdetén (ma már a súgók oldaltakarásból segítik az énekeseket, a színészeket), még integetett is egy kéz a dobozszerű képződményből. Így indultunk neki a vidám darabnak.

Történet
Első olvasatra nem nyert meg magának a sztorija, hiszen megint a nő volt a középpontban, aki miatt versengenek, de megfeledkeztem a műfajnak is utána nézni, így a kezdeti nemkedvelésemből elégedetten és örömmel figyelő néző lettem. A darab kedves, a történet igen egyszerű. Adina a falu Belle-je, az a lány, aki olvasott és népszerű. Szerelmes belé egy szegény ifjú (Nemorino - Damir Zakirov), akinek érzelmeit nem viszonozza (mivel Adina egy szabad lélek, a hűség résézről nem létezik). Amikor az udvaron a földekről hazatérő parasztoknak és polgároknak történetet mond, a fiú is jelen van, és próbál közelebb kerülni a lányhoz, de a tömegen keresztül egyszerűen nem jut át, mindenki arrébb taszigálja, mintha valami gusztustalanság lenne, amit le kell rázni... Adina elbeszéli Trisztán és Izolda történetét, amiben fontos szerephez jut egy bizonyos bájital, a szenvedő Trisztánon ez segít, hiszen az italból kortyolva Izolda kedvesebbé válik a férfihoz. Szinte ugyanaz a történet, mint a darabé. Mindenkit izgalomba hoz, és tudni akarják Adinával az élen, hogy hol lehet vajon ilyen italt találni? A kérdésre nemsokára válasz érkezik, hiszen az égből ereszkedik alá egy léggömbön Dulcamara (Cseh Antal), aki egy különleges portékával jött, egy olyan bájitallal, ami a meddő nőket anyává teszi, a bénákat járóképes emberekké, tehát mindenféle csodát ígér a szer által, annak, aki vesz tőle és elfogyasztja. A történet folyamán kiderül természetesen, hogy a férfi csaló, és a főzete nem más, mint muskotály, ami semmiféle csodaszerrel nem bír, ámbár a darab végén mégis úgy tűnik elhiszi magáról, hogy csodát tett az itala. Tehát megérkezik a doktor, és a szegény nép nem tudja megfizetni az árat, amit kér, ezért mégis, hogy valamennyit keressen, lejjebb viszi az árat, így már többen vesznek tőle. Nemorino egy garast ad a szerért, bepalizza Dulcamara, elhiteti vele, hogy Adina szeretni fogja, ha beveszi a gyógyszert, legalábbis ebben a hitben hagyja (és persze a szer nem hat rögtön, el kell telnie 24 órának, addig meg az orvos eltűnik a környékről...ez a terve). Adina még korábban közli mennyire nem érdekli Nemorino sóvárgása, és nyilvánosan inzultálja, megvezeti, mert a kisvárosba érkező - egyáltalán nem beképzelt - katona parancsnoknak udvarlására és leánykérésére igent mond, csakhogy féltékennyé tegye a szegény fiút (hiába is rimánkodik, hogy várjon még 1 napot a lány). A kézfogó ünnepségen nem jelenik meg, ezért ideges lesz Adina, mert szenvedni szerette volna látni az utána sóvárgó Neronimot, de ennek hiányában a diadalt nem élvezheti ki. Kéri a parancsnokot, hogy várjanak...

Neromino újból felkeresi az orvost, és ismételten kér a szerből, csakhogy pénz hiányában nem kaphatja meg, ezért a parancsnok (hogy vetélytársát eltüntesse az útból) felajánlja, hogy lépjen be a katonasághoz, és kapni fog pénzt, 20 aranyat. Fontolóra veszi az ifjú, majd belemegy a dologba, csakhogy pénzhez jusson. Miután megszerzi, elmegy az orvoshoz, aki ismét muskotályt ad neki, de nagyobb kiszerelésben, ezért csontrészegen támolyog az udvaron, ahol már nagyon várják a lányok, akik tudják, hogy a fiú nagybácsija meghalt és hatalmas vagyont, földet hagyott unokaöccsére. Naná, hogy ezért már sokkal vonzóbbá válik a férfi a nők szemében. Adina tehetetlenül nézi végig, ahogy a nők féltékenyen egymásra, kísérik mindenhová, majd levetkőztetik és elrabolják. Adina féltékeny lesz, rájön, hogy szívet szerelem mardossa...


Adina ellopja a parancsnoktól az okmányt, ami Neromino belépését a katonaságba igazolja. Kezdetben reménykedik, hogy végre a szer hatása kezd látszódni, de csalódnia kell, hiszen Adina csak a szabadságát akarja visszaadni. A nő végül bevallja szereti, és ennél nagyobb boldogság a férfit nem érheti. Sor kerül a kibékülésre, Adina boldogan jelenti be, hogy Neromino a jegyese. A parancsnok elfogadja a döntését és továbbáll. Közben kiderül, hogy gazdag úr lett a szegény fiúból, ami csak plusz előnyét jelenti és emiatt voltak oda a kisváros lányai (mivel a pénz - ha sok van - a legrútabb férfiből is királyfit csinál)... de mindvégig csak egy nő szerelme lebegett a lelki szeme előtt, és az Adina volt, aki aztán beadta a derekát, és a gazdagság valóban egy kis többletet is ad a kapcsolathoz...

Ajánlás: Azoknak, akik csak most kezdenek megismerkedni az opera műfajával; akik szeretik a víg befejezéseket; akik élményre vágyódnak, humoros feltöltődésre.

Értékek?

Hiába a szerelem, néha a pénz az erősebb. Ugyan a darabban kiderül, hogy a lány nem pénzsóvár típus, a többiek mégis annak mondhatók, hiszen csak akkor válnak kedvessé, midőn kiderül, hogy hatalmas vagyon birtokosa.

A csaló orvos esete - aki csodaszerét nemcsak a színpadon, de a nézőtéren is kínálgatja... :)

Sajátkép - tapsrend

Érték és szimbolizmus: a magyar összekapcsolódik az olasszal: a parancsnok állandóan biciklivel érkezik a nagyobb jeleneteihez (a kerékpár a kokárda színezetét ábrázolja, helyesen és "helytelenül"). Dulcamara meglengeti a varázsló tanonc által behozott olasz, majd magyarrá változó zászlót.

Szereplők
Ugyan nem szeretem a megjelenése végett, de a legjobban, és érthetően Cseh Antal énekelt és beszélt, hadarását (mert voltak olyan részek, ahol így kellett beszélnie) is lehetett érteni. Ez a szerep neki való, a múltkori Don Giovanni-ban Massetto-t soha többé ne játssza! Derűség volt a nézőtéren, amikor az olasz kérdésre magyar válasz érkezett (hiszen eleddig Damir vagy szólóban vagy a szintén olaszul kommunikáló Váradi Zitával szólalt meg, és a kétnyelvűség érdekes hatást nyújtott a színpadon).

Váradi Zita előtt ismét megemelem a kalapomat, sosem tévesztette el az adott részekben, mindig ott ahol magyarul kellett magyarul énekelt, ahol Damirral voltak jelentei ott olaszul. Ketten aranyos párt alkottak, tetszett az összhang közöttük.

Damir Zakirovra lehet, hogy méreteiben túl nagy ruhákat adtak, valahogy a jelmezek lógtak rajta, így a filigrán testalkata kissé pocakosabb, teltebb emberre hajaztak. Gyönyörű hangja van, csodálatosan énekelte a második felvonás elején a szólódalát. Élmény volt hallgatni, és a közönséget is elvarázsolta, "Bravo" is felhangzott a nézőtérről. Percekig nem is tudtunk továbbmenni, kiérdemelten. Meghatódott, és színdarab kellős közepén meghajolt - ami azért nem szokás (csak a balettokban, illetve operákban a felvonások végén), szívére tette a kezét, nagyon köszönte a nézők szeretetét és hódolatát. Olaszul szépen énekelt, első látásra nekem Balczó Péter jutott eszembe, de a jelmezek 2 számmal nagyobb kivitelezése miatt tűnt nagydarabnak, pedig nem volt az. A karakter megjelenítése, tehetetlenségén toporzékoló figura, a nagyon szerelmesig mind rettentően jól adta elő.

Zavaros Eszternek kevés nagy pillanatai voltak, hangilag nem kellett sokat mutatkoznia, ellenben az orvcoshoz a darab végén ő csatlakozott, korábban azt hitte neki akarják adni a virágcsokrot, így amikor csak félrelökte őt a parancsnok, csak nézett. Vicces volt, mindenképpen, és ez velünk is előszokott fordulni, hogy saját magunkra gondolunk, biztosan nekünk szólnak a kedves szavak, a gesztusok, majd leesik az állunk, amikor kiderül, hogy nem. Eszternek még volt egy jelenete, a női kórussal megvitatta, hogy mennyire nagy előkelőség már Neronimo.

Geiger Lajos nagy esése - amikor szó esik, hogy félreállítsa a szegény férfit a darabban, az U alakú asztalról a padra lép, de a pad billegett, így hatalmasat esett. A nézőtéren egy emberként jajdultunk fel, és reméltük, hogy nem esett a színésznek komolyabb baja, de ügyesen felsegítették a kollégái, és míg az előtérben viaskodott magával a főszereplő, addig bajtársai felsegítették, ő pedig megszorította az egyik katonája vállát. Az ő szövegmondása énekléssel körítve, még hagy kívánnivalót maga után.

Jelmezérdekesség_ ha mélyebb lenne az eljegyzési ruhán a dekoltázs rész, komolyan elgondolkoznék azon, hogy kicsit hasonlít az eredeti Operaház Fantomja Christine menyasszonyi jelmezére

Szövegváltoztatás - ha az olasz szöveget nem követtem, lévén a táblán sem szerepelt kint a nyelv, úgy a magyart valóban nagy örömmel olvastam le, hiszen a kórusjeleneteknél nem mindig lehetett tisztán érteni, hogy most éppen miről is van szó. Adina és Dulcamara időnként változtatták a szövegüket. Azért ez érdekes volt.


Színházi szimbolika

A titkos receptúrával ellátott bájitalom a karzatra téve várta, hogy hasson rám :)

Díszlet
Az előadás térbeli épületekkel, szökőkúttal dolgozik, a megjelenítés kifejezetten tetszetős, szép látványt nyújt. Megcsodálnám közelebbről. Igazi régi opera, igazi régi stílusú díszletekkel. Imádtam.

Jelmez
Szépen kimunkált, korhű, a darabba beleillő és a díszlettel harmóniában működő volt. Adina két ruhája közül a rózsaszín, virágmintás volt a kedvencem.

A képi megjelenítés: 

http://www.opera.hu/v/szerelmi-bajital-kepgaleriaja

Ma játsszák utoljára (2017. nov. 17. - egy nagyon kedves ismerősöm ma megy megnézni, meg is emlékezem róla itt és most!) az Erkelben, idei évadban! Ha jövőre is lesz mindenképpen menj el kedves Olvasó és nézd meg! - mert a vígoperák magyar nyelven szólalnak meg, rendkívül szórakoztatóak, különösen ez a Donizetti alkotás!

A megmentett előadás - A ferfi, aki nem birt betelni a női nemmel

Időpont: 2015. December 17. (csütörtök) este 18.00
Helyszin: Erkel színház
Az előadás címe: Don Giovanni

Tartozom némi magyarázattal a címet illetően. Nos, napokig küzdenem kellett érte, mert utolsó pillanatban visszamondták, ugyanakkor pont az utolsó pillanatban jött egy segítő, és így vele közösen megmenthettem ezt a pazar előadást. És jelentem tökéletesen megérte! Következzék a beszámoló:

Bevezetőben

A darab egy léhűtő ferfiről szól, aki nem kímél senkit maga körül, egy hedonista életszemléletű nemes úr. Bátor, merész, szenvedélyes büszke es önző. A nők fejét elcsavarja a gavallér nyájas beszédével.

A szereplők nagyon véglegetes karakterek. A hölgyek leginkább melankolikusak, többek között az egyiknek megölik az apját, bosszút esköszik, ugyankkor képtelen továbblépni. Folyton kesereg, a jegyese erőlteti (és kegyetlennek nevezi, amiért megvárakoztatja) az egybekelést, romantikasan tulcsöpögő dalokat énekel, ezek a mai korban nem helytállóak.

Don Giovanni

A darabból a Kis Adoniszom című szám ismert. Ezt a dallamot a címszereplő palotájában adják elő, amíg várakoznak, hogy megérkezzen a fehér szobor.

Karakterek és a történet

A darab elején egy csavargóhoz hasonló személy jelenik meg, aki úgymond gazdája hátát fedezi, ugyanis a férfi vadászatra indult, és a vad nem más, mint egy fiatal hölgy, Anna (aki a kormányzó lánya). Éjszaka kellős közepén támad rá, - a darab elején, úgy tűnik, ismerik egymást, és régebb óta vannak viszonyban, de ezt a tévképzetet a második felvonásban feloszlatja a nő. Ennek a nemes hölgynek az apját öli meg az álarcos Don Giovanni. Eléggé bénán esett össze, a kard „nem is hatolt át rendesen rajta” – ezt hozzá kell tennem. Szóval a főszereplőnk nem csak erőszaktevő, még gyilkos is. Miután a halottra rátalálnak, a nő ráborul apjára, keze véres lesz a szúrt seb érintésétől. A gyász, a veszteség mellett, düh és gyűlölet gyúl lelkében, megkéri jegyesét, Ottaviot, hogy segítse megbosszulni apját. Esküvel fogadják.

Új helyszínre csöppenünk, és azt látjuk, hogy Don Giovanni egy szerelmét elátkozó nő felé tekint, akit elsőre nem ismer fel, pedig egykor őt is megszédítette csalfa szerelmi vallomásaival. Elvira asszony áhítozik, és fogadkozik, hogy kitépi a gaz férfi szívét. Don Giovanni a felismerést követően le akarja rázni magáról a nőt, de az folyton megjelenik (a közönség derűjére) és közbeavatkozik, hogy a férfi ne tudjon újabb áldozatot találni. Az új nő, egy menyasszony, talán a legértelmesebb karakter a női figurák közül az operában. A címszereplő nemes úrként mutatkozik be a forgatagban, elszakítja a vőlegényétől, és próbálja magához édesgetni olyan szavakkal, aminek egyetlen nő sem tudna ellenállni. A menyasszony (Zelinda) eleinte tényleg bátortalan, és nem tud mit kezdeni a gavellér kezdeményezésével, úgy véli ő is csak egy trófea lenne a férfinak, ezt Giovanni váltig tagadja, állítja, ő valóban szereti a lányt. Némi bizalmatlanságot követően mégis a férfi karjaiba omlana a lány, de ekkor előkerül az előző szerető, Elvira és leleplezi a férfit. Zelinda immár a vőlegénye megbocsátásáért könyörög, aki csak nagy nehezen adja be a derekát, előtte mérgesen, gyűlölettől túlfűtötten úgy gondolja, a lány volt a veszte. Ám a menyasszony dala, ami arról szól, milyen kegyetlenségeket hajtson rajta végre (verj meg, tépd ki a hajam, üss meg és én örömcsókokat adok a kezedre), meggyőzi, hogy egymáshoz tartoznak, tévedett a nőt illetően. Mégis a férfi nem nyugodhat, mert a lakodalmukra érkezők előtt megszégyenítették, - az embereket időközben Giovanni leitatta egy általa rendezett bálon, ahol álruhában megjelenik a három bosszúálló, Elvira, Anna és jegyese, Ottavio. Ugyan elkapják a férfit, mégis sikerül meglógnia az üldözői elől.

A második felvonásban, ismét Elvira pirulásainak, sóhajainak lehetünk tanúi. Az erkélyen állva, álmodozik a múltról, a szerelméről. Don Giovanni és szolgája a kertben olálkodik, és a férfi beszámol szolgájának a tervéről, ismét talált új áldozatot, Elvira cselédlányát akarja most meghódítani, de mivel ő egy nemes férfi, ezért a szemérmes lány biztosan nem állna vele szóba. Giovanni arra utasítja szolgáját, hogy cseréljenek ruhaneműt. A csere vicces szituációba sodorja Leporello-t, Elvirának kell udvarolnia, olyan gesztusokat tenni, mint a gazdája, és természetesen messze elcsalni a palota bejáratától. Szép áriája van Don Giovanni-nak, aki olthatatlan szerelméről énekel, a cselédlánynak címezve. Megjelenik a parasztember, a vőlegény, társaival együtt azért érkezett, hogy megverjék, sőt meglincseljék a bajkeverő csalót. A furfangos férfi, megtéveszti a szegényeket, elhiteti velük, hogy ő Leporello, és egyúttal, hogy saját bőrét mentse, az álruhás szolgája felé küldi az embereket, üssék, verjék meg, ha egy díszes tollakkal ékesített, nagykabátos férfit látnának egy hölgy oldalán. A tömeg elmegy a színről, és csak a vezető, a vőlegény marad ott, - őt, - Don Giovanni kihasználva a helyzetet, összeveri, - a földön fekvő férfiba belerúg, igazán kegyetlen, majd elsiet. Zelinda oltalmába veszi a szerelmét. Leporello-t végül elkapják a bosszúállók, akiről továbbra is azt hiszik, hogy Don Giovanni, a társaság már-már megölné őt, Elvira, mivel azt hiszi szerelmét akarják felkoncolni, a védelmébe veszi, végül a szolga leleplezi önmagát. Átverték őket, de a Leporello-t nem engedik szabadon: Zelinda egy székhez kötözi, ám ez sem tartja vissza a ravasz szolgát és elsiet a székkel egyetemben. Amikor a leány Elvirával visszatér, csak a hűlt helyét találják. Don Giovanni-hoz már kevésbé szeretne hozzászólni, egyáltalán őt szolgálni, mert megelégelte, hogy a gazdája minden balul elsülő tervében ő legyen a szenvedő fél, ő járjon porul a csalafinta férfi helyett, mégis még kitart mellette… A kertben felfedeznek egy fehér katona szobrot, amely mozdulatlan – de csak egy ideig, mert Giovanni gőgős beszédét hallva megszólal, sőt még mozog is. A kéjenc férfi nem rest, így meghívja palotájába a szobrot, hiába mondja, neki a szolgája ne cselekedjen átgondolatlanul. A márványkatona elfogadja a meghívást. Don Giovanni házában örömzene szól, átjárja az életöröm, a boldogság, látható, hogy élvezi az életét, míg a szolga csak a gazdája eldobott csontjait takaríthatja el a földről és titokban csenhet ételt és italt… Megérkezik Elvira, aki térden állva kéri a férfit, hogy fogadja vissza, eltűri azt is, ha megcsalja (valaki idáig süllyedjen?). Giovanni gúnyt űz belőle, a szolga pedig figyelmezteti a férfit, hogy a látogatója megérkezett, döngő léptekkel tér be az épületbe a márványkatona. Giovanni nem fél tőle, mint Leporello, aki egész végig az asztal alatt rejtőzik reszkető térdekkel. A szobor felszólítja, bánja meg minden bűnét, és tiszta lappal újra kezdheti életét. Ám Giovanni csökönyös, és nem hajlandó a hibáit elismerni. A katona meghívja a saját házába a léha férfit, aki – szolgája minden ellenvetése ellenére sem – elfogadja a meghívást. A kőszobor eltávozik, és Don Giovanni-t elnyeli a pokol. Az utolsó jelenetben összegzés történik, a rossz megkapta méltó büntetését, és mindenki végre boldogságára lelhet: Anna megkéri a jegyesét, hogy várjon még egy évet, majd egybe kelhetnek, hiszen a gyász nem múlik el egyik napról a másikra. Elvira úgy dönt a világtól elzártan, kolostorba fog vonulni. Leporello elmegy a kocsmába új gazdát keresni. Zelinda és párja, haza mennek és nagy boldogan megvacsoráznak. Kicsit ironikus, nem? A többiek véleményéhez képest, ők a legboldogabbak a végén, még Leporello-t is bántja Don Giovanni veszte, megtörten ücsörög az asztal előtt, ahol gazdája pár perce szintén helyet foglalt. Nagyon emberi volt ez az alakítás.

A szereplőgárdám:

http://www.opera.hu/musor/megtekint/don-giovanni-2015/eloadas-201512171800/

Karmester - Bogányi Tibor

                                                         

Don Giovanni - Bretz Gábor
Donna Anna - Rőser Orsolya Hajnalka
Don Ottavio - Tarjányi Tamás
Kormányzó - Rácz István
Donna Elvira - Fodor Beatrix
Leporello - Cser Krisztián
Masetto - Cseh Antal
Zerlina - Szemere Zita

Színművészekről

A nők mind nagyon dúsak, kicsit teltek voltak. A három nő közül, ha mégis választanom kellene, ki volt a legteljesebb, akkor Zerlinda karakterére esne a választásom, vagyis Szemere Zita művésznőre. Nagyon sok színfoltja volt a figurájának, egészen a hiszékeny és naiv leánytól, a bátor és védelmező asszonyig. Elvira, azaz Fodor Beatrix jelképezte a nők azon tulajdonságát, hogy az imádott férfit eltudjuk átkozni, mégis mindig szeretni fogjuk, és megtudunk neki bocsátani bármi hibát követett el ellenünk vagy mások rovására cselekedett, továbbra is töretlenül odalennénk érte, szeretnénk. Anna - Röser Orsolya Hajnalka (igen, ő az a művésznő, aki a Madách színházban Az Operaház Fantomjában La Carlotta-át alakítja másodmagával) a szülők iránti erős szeretetet jelentette, meg azt a negatívumot, hogyan lehet egy férfit az orránál fogva sokáig vezetni, áltatni (pl.: nem akar még összeházasodni a jegyesével) és benne is meg volt a bosszú ereje…

Férfi karakterek közül, számomra egyértelműen a címszereplő és szolgája voltak igazán jelentősek a darabban vagyis Bretz Gábor és Cser Krisztián. A két karakter közötti kapcsolatot érdekes volt megfigyelni, hiszen a szolga igazán többször elhagyhatta volna a gazdáját, aki jóformán állati sorban tartotta, mindig kihasználta a férfi képességeit és a személyét, hogy saját magát védje vele. Don Giovanni nagyon önző karakter, az életet habzsoló, igazi hedonista figura, aki közben egy igazi szoknyapecér, szeret büszkélkedni a hódításaival. Egyik dalban Leporello elmeséli Elvirának, hogy listát vezet a nőkről, akikkel a gazdája együtt töltötte az idejét. Ottavio (Tarjányi Tamás) nagyon leegyszerűsített, sablon figura, aki a becsületes és jó fiút szerepét tölti be a darabban, közben egy igazi romantikus alkat: ha a szerelmét bántják, mintha őt bántanák. Aggódik érte, minden bánata, neki egy nagyobb fájdalommal ér fel. Szenvedős, közben persze szép, ahogy énekel, de sok. Rettentően csöpögős ez a figura, és az áriái is ezt a jellemet igazolják. A parasztember vagyis Cseh Antal, nagyon erőszakos, dúló-fuló karakter, egyszerű. A menyasszonya helyében inkább otthagytam volna, de lehet, hogy ezt a színész miatt mondom, annyira nem volt szimpatikus számomra külsőre... 

A zenekar

Színpadon is szerepeltek, ha a hedonista Don Giovanni bált rendezett. A karmester, Bogányi Tibor, kétféleképpen tudta irányítani a felosztott zenekart, és élvezettel vegyes csodálattal figyeltem mozdulatait, vezénylését. Mennyi odafigyelést igényelhetett az összehangolás! Le voltam nyűgözve!

A díszlet

Barokk korbeli palota, egydimenziós képe volt látható. Az első felvonásban papírmasés hátterek kicsit rontották az összképet, mert, a belső háttér átalakítását csak ekképpen tudták megvalósítani. Mondjuk, ezen talán illene módosítaniuk a későbbiekben. Az ablakok római kor stílusában volt ábrázolva, redőnyök le voltak húzva, csak miután a kőszobor megjelent és kezdetét vette Don Giovanni elemésztésének folyamata, váratlanul felmentek a redőnyök, mintegy végső bűnhődés hatását keltve, nem menekülhet sehová, érte jönnek és leviszik a Pokolba. Továbbá külön érdekességként és első szembetűnő dolog volt, amint beléptem a színház nézőterére: a színpadhoz közeli, egy-egy nagyobb páholy, most a díszlethez tartozott, paloták balkonját jelenítették meg, a színpadról lépcső vezetett fel hozzájuk. Eleddig még sosem volt így rendezve egyetlen Erkel teátrumos produkció sem. Üdítő volt. Az előadás alatt arra csavargott egy kisfiú is (véletlenül odakerült, mert nem szerepelt a darabban! :D)

A jelmez

Egyszerű, a barokk kor és a mai modern világ ruhakölteményeinek összhatását fedezhettem fel bennük. Kedvenc nincs, de Don Giovanni-in meg kellett lepődnöm, hosszú haja volt.

A zene

A nyitány hosszú volt, de minden egyes hegedű vonással felismerhető Mozart hihetetlen zenei zsenialitása! A szereplők szenvedélyessége - talán, Mozart a léhaságot, saját magát is belevitte a darabba, és ezért fordította ki a karaktereket magukból, mert ilyen emberek a valóságban nem is létezhetnek. Szerintem. Bár ki tudja? Sokszor ismételték a szövegeket. Volt egy kijelentés, és azt még egyszer vagy kétszer elmondták. Eleddig nem tapasztaltam, de lehet, hogy Mozart-nál ez a szokás.

Kedvenc jelentek

- Don Giovanni és Leporello párbeszédei, vagy ha egymagukban voltak a színpadon

- A ruhacsere, és az éjszakai szerenád

- Leporello válasza (Don Giovanni-nak segítve) az Ördögnek - "Uram, mondja azt, hogy nem ér rá, nincsen szabad ideje!"

- A boldog vég, egyesek csak megvacsoráznak, miközben másokat elnyelt a föld...

A vicces jeleneteken jót derült a közönség, az opera feliratozását pedig sikerült gyakran elrontania a felelős személynek. Olaszul énekeltek. Fél 10-ig tartott az előadás.

Összkép

Úgy gondolom idő kellett, hogy megkedveljem, de a darab önmagában építkezett, és ezért is tetszett, mert fokozatosan kedveltette meg magát velem. A témája, története is nagyszerű volt. Szereplők közül Bretz Gábor, Cseh Krisztián és a Zelindát alakító Szemere Zita tetszett a legjobban. Még azt is el tudom képzelni, hogy tetszett nekik az előadás, és örömmel adták elő. Pontosan ez tűnt fel nekem, hogy valóban szeretettel, teljes alázattal alakították a darabbeli figurákat. A zenekar bámulatosan remekelt, a karmestert is hatalmas dicséret illeti. Úgy vélem csodálatos lezárása volt az idei 2015-ös évnek ez az előadás. Köszönöm a társulat minden tagjának, akiknek a közreműködésében ez a darab létrejöhetett!

Link: http://www.opera.hu/v/mozart-don-giovanni/

Galéria (a blogon található képek forrása): http://www.opera.hu/v/don-giovanni-kepgaleriaja/
A történet bővebb leírása: http://operakalauz.wrm.hu/index.php?handler=own&page=work&id=18

Találkozunk a következő évben is! J