2025.06.06. Pesti szinház Játszd újra, Sam! Rendező: Valló Péter Főszerepben: Kern András és Hegyi Barbara Link: https://www.vigszinhaz.hu/Jatszd_ujra_Sam
Insta bejegyzés: A filmkritikus, aki szereti a Casablancat nem szerencsés a szerelemben. De minden megváltozik,amikor barátja feleségével mélyebb kapcsolatba bonyolódik. #játszdújrasam #pestiszinhaz #kernandrás #hegyibarbara #balazsovitsedit #kőszegiákos
Mint fentebb a bejegyzésben, úgy blogos leírásomban sem fogom túlzásba vinni a gondolatmenetet a darabbal kapcsolatban.
Egyszerű, kiszámítható, Woody Allen-es, és ennyi. Kern András szépen viszi a darabot a hátán, időnként feltűnik a felesége (Balázsovits Edit) és korholja a férjét. Aztán a barát és annak felesége, folyamatos látogatásaiknak köszönhetően kialakul egy szerelmi háromszög. Ám, a nő a légyottokat követően úgy dönt, a férjét válassza. A magára maradt Allan, pedig mégsem marad annyira magára, mert megismerkedik a szomszédba költözött új hölgyeménnyel... A történetet végigkíséri a Casablanca c. film és annak ismert színésze, Humphrey Bogart - aki a főszereplőt különféle instrukciókkal látja el, amit egy nővel egyedül marad a térben, vagy olykor magányában is megszólítja a filmes alak. Allan példaképként tekint reá. Végül, miután az új nő betoppan az életébe, búcsút vesz a karaktertől.
A Pesti színházban, két felvonásos előadás. Az elmaradt Rémségeknek köszönhetően választottam ezt a darabot, több előadást is felsoroltak, de ezek között volt olyan, amit már láttam és nem szeretném még egyszer; olyan, amit láttam és még egyszer is szívesen megnézném; olyan, ami teljesen ismeretlen előttem - ez volt a Játszd újra, Sam! c. alkotás.
Szereplőkről: Számomra a legérdekesebb az volt, hogy végre színpadon láthatom Kern Andrást, élőben, és nem a tv-én keresztül egy showműsorban.
Helyem: Első sor az erkélyen. Túl "nyomasztó" a földszinten ülni, ugyanakkor ott is van kedvenc ülőhelyem, de jobbára az erkéllyel találtam meg a "közös hangot", ugyanis itt látom az irányítópultban a szövegkönyvet és minden technikát, ami a darabok lebonyolításánál szokta segíteni a társulatot. Szóval, érdekfeszítő, jobb levegő van az erkélyen... :D
Darabmentés, leírás a honlapról: "Allan Felix, a Játszd újra, Sam! főszereplője ugyanaz
a gátlásos, esetlen, szemüveges, neurotikus, New York-i művész-értelmiségi, aki
Woody Allen filmjeiben újra és újra feltűnik. Allan Felix zsákutcába került az
életével; felesége otthagyta, egyedül ül feldúlt manhattani lakásában és kudarcainak
okairól töpreng... Fantáziaképeiben mindegyre feltűnik a nagy színész, a
kemény, férfias hősöket alakító Humphrey Bogart, s Felix mindegyre tőle akarja
megtudni a sikeres férfiélet titkát...
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI
Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre"
Összefoglalva: 1x érdemes megnézni, mert humoros, szarkasztikus, de nem kíván több lenni, mint, ami Woody Allen művészete.
Allan Felix, a Játszd újra, Sam!
főszereplője ugyanaz a gátlásos, esetlen, szemüveges, neurotikus, New
York-i művész-értelmiségi, aki Woody Allen filmjeiben újra és újra
feltűnik. Allan Felix zsákutcába került az életével; felesége otthagyta,
egyedül ül feldúlt manhattani lakásában és kudarcainak okairól
töpreng... Fantáziaképeiben mindegyre feltűnik a nagy színész, a kemény,
férfias hősöket alakító Humphrey Bogart, s Felix mindegyre tőle akarja
megtudni a sikeres férfiélet titkát...
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre
2025.04.23. VÍGSZÍNHAZ Büszkeség és a balitélet Link: https://www.vigszinhaz.hu/Buszkeseg_es_balitelet
Insta bejegyzés: Egyszeru diszlet, de sok helyszint megtud mutatni. Egyszeru feher ruhazat, ami a kor oltozeket, ugyanakkor a tortenetbeli karakterek tisztasagat is tukrozi a feher szin kepeben. Plusz egy ennivalo kutya. Kis sziporkak, hatasos kozeli felvetelek a Bennet lanyok melyebb gondolatairol. Vilagito gömbök és irotáblák, mint egymás között váltott levelezések. A szereplok es mini zenekar nagyon jo volt es a tortenet szinpadi lezarasa az orias gömbbel nagyon tetszett. Jo eloadas, erdemes megnezni. #büszkeségésbalítélet #vigszinhaz #egyelmenyvolt #maenisfeherbenvoltam #szereplők #peldajanyoman
Beszámoló az estről: A darab tisztasága miatt első sorban úgy döntöttem, hogy fehérbe öltözöm javarészt én is. A történet követi a könyvbeli változatot, Wunderlich József és Waskovics Andrea a Nagy Gatsby óta számomra egy ideális pár, jól is kjátszottak, kifejezetten a befejezés tetszett, ahogy a világító gömbbel a kezükben adalógtak a színpad belső tere felé.
Varga-Járó Sárát jó volt megismerni, ugyan karakterében, mint egyik legidősebb nővér, nem tűnt ki túlságosan, de várhatóan jobban fog domborítani a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ugyanis megkapta ott a Mylady szerepét a musicales A három testőrben.
A történet középpontjában egy sokgyerekes család áll. Egy szolid apuka, aki talán a legjobban a legidősebb és legokosabb, legolvasottabb, de azért annyira nem jól zongorázó lányát szereti a legjobban, korholja a kisebbekből kettőt, akiknek nincs sok sütnivalójuk. Az anyuka mindig azt az aktuálist lányát szereti, akitől vagyont, gazdaságot remélhet, ha sikeresen férjhez tudja adni... Az első kettőnél van is ilyen reménye, bár a savanyú képű Mr. Darcyt nem igazán szívleli... Van egy kutyájuk, aminek a színpadi jelenlétét a cukiság faktoron túl nem igazán értettem. Minek van ott? És mi a funkciója? Hegyi Barbaránál volt a kutya zömével, mással nem lehetett látni. Hegyi Barbara az anyukát játszotta, Lukács Sándor pedig az apukát. Waskovics Andrea volt a legidősebb nővér, ő szerelmesedett bele a Mr. Darcy-t alakító Wunderlich Józsefbe. Bizonyos bonyodalmak miatt nem sikerül a két első frigy, és a sorban harmadik lány nem bírja kivárni, míg a nővérei férjhez mennek, megszökik azzal a férfival, aki Darcy rosszakarója. A savanyú pofa tisztázza álláspontját a legidősebb nővér előtt, így amaz már képes viszonozni a férfi mély érzéseit, amaz ugyanis az első találkozásuk óta, megkedvelte a nőt, igazán megkedvelte. Darcy és a család közeli rokonsága (nagynéni és nagybácsi) pénzeli a riválist (aki szenvedélyes kártyajátékos, széltoló személy, elhiteti a legidősebb nővérrel, hogy Darcy a gonosz ember), így a szökési dolog házasságba torkollik, és nem kell attól aggódni, hogy a többi lányra ez rossz fényt fog vetni. Végül minden meg lesz magyarázva, és a főhősök megtalálják az egymáshoz vezető utat.
Nagyon puritán és egyszerű a rendezés, kihangsúlyozva ezáltal a mondanivalóját a darabnak. A világító tablet-tek és gömbök jól működtek a színpadon.
Tetszett, nem mondom, hogy többször megnézném, de egynek tökéletes élmény volt. És aki Jane Austen-t szereti, annak kötelező megnézni!
A „Cherbourg-i esernyők” egy bolt, amelyet egy özvegyasszony vezet
eladósorban lévő lányával, Genevieve-vel. Szolid kis bolt, szolid
életvitel. A lány szerelmes, már megtalálta választottját Guy
személyében. Édesanyja persze ellenzi ezt a házasságot, mert a fiú nem
jómódú, egyébként is katonának viszik. Más tervei vannak leánya jövőjét
illetően…
Véleményem a filmről
Első alkalommal nem érintett meg, idegesített,
folyton énekeltek benne, semmi prózai szöveg… talán az is közrejátszott,
hogy nem este, vagy délután néztem meg, hanem kora hajnalban, 4.55-kor
volt az ismétlés, és nem bíztam benne, hogy megint adni fogják. Nos, mégis
megtörtént a csoda, és leadták a tv-ben újra, de kb. 1 évet kellett várni rá
(arra meg lusta voltam, h megkeressem más forrásokból).
Most, hogy második alkalommal végignézhettem, más a véleményem róla. A film első felében a lány küzdelmeit láthatjuk, ahogy próbál küzdeni a szerelméért, de miután a fiú háborúba megy, a levelezgetéseket egy személy meggátolja, így a lány azt hiszi, hogy a fiú elfelejtette. A lánynak udvarol egy tehetős férfi, akihez hozzámegy, mert várandós...A gazdag férfi elfogadja így is. A film második felében már azt figyelhetjük meg, ahogyan a fiú kétségbeesetten keresi a lányt és a kiutat a megkeseredett életéből... majd rátalál egy társra.
Való igaz, kicsit sokat szenvednek
benne, olykor nyálas, unalmas, de úgy éreztem, a vége mindenért
kárpótol. Mert a befejezés csak így volt logikus és lezárható. Nem
lehetett boldog végkifejlet, mert ez egy szomorú szép történet, két
emberről, akit a háború és a gonosz anyuka elválasztott egymástól. A főcímzenéje pedig a zeneirodalom egyik legcsodálatosabb alkotása (a
film alatt folytonosan visszatér a dallam, más-más hangzással).
Felvételek
Az első felvétel az eredeti, 1964-es filmből származik. A két főszereplő, Catherine Deneuve és Nino Castelnuovo, csodálatos érzelmes előadásában, így hangzott a dal.
A következő felvételen Hegyi Barbara előadásában hallható, részben magyarul, részben franciául a film híres dallama.
A filmből több dalt magyarul énekeltek, de sajnos a főcímdalt nem énekelte, Szécsi Pál és Ádám Anna.
...avagy a Sárga köves úton indulj el Smaragdvárosba!
Időpont: 2015. október 31. (szombat) este 19.00 Helyszín: Vígszínház Előadás: Óz, a csodák csodája (bemutató) A rendező Marton László
Először is, engedjétek meg, hogy Boldog Halloweent kívánjak mindannyitoknak! :) Másodszor, mivel is lehetne ezt a napot "megünnepelni" mintsem olyan előadással, amiben a jó és rossz boszorkányok megküzdenek egymással a néző kegyeiért?
Így van! A bemutató előadásra sikerült jegyet szereznem. Sokáig nem esett le a tantusz, csak, miután a büfében jártunk és láttuk, hogy állófogadáshoz sorakoztak fel a pincérek. Szépen megterített asztalok, étel különlegességeket rejtettek a fedők. Mi, a közönség tagjai csak a szegényes és sovány ital- és ételválasztékból válogathattunk, kedvünkre...
Párhuzamok az Ózzal kapcsolatban:
- Wicked az Óz előzményét taglalja, és Elpheba-ról kiderül nem is annyira gonosz a Nyugati boszi
- Alice, csodaországban (hasonló a történet, tehát a lány az egészet csak képzeli)
Premier előadásokról általában és az "én premierjeim"
Bevallom a Vígszínházban még nem voltam premier darabon. Az első bemutatóm még 2006-ra tehető, Rudolf - Az utolsó csók, az Operettszínházban. Gyönyörű volt, és a mai napig hálás vagyok a színreviteléért, bár szomorú tény, időközben levették repertoárból. Pedig elhihetitek nekem lenyűgöző alkotás volt! A Madách színházban 2013-ban, Posta Victor L'élek zongora estjét és 2014-ben a musicalpályázat egyik győztes előadását, a Dögkeselyűt láttam. Most új premier előadásnak mondhatom a szept. 18-án bemutatott Őrült tánc - de van benne rendszer!című produkciót, amit az Erkel színházban volt szerencsém megcsodálni. A különlegességük, hogy a főpróbát követően ez az első alkalom, hogy a nagyközönség számára egy véglegesen tálalt verziót prezentálnak, egy-egy színpadi adaptáció sikere leginkább ezen az egy estén múlik. Sajnos a főpróbák többsége a dolgozó/munkás emberek részére nem elérhető, mert délelőtti kezdéssel tekinthetők meg adott színházakban. Ezért jó dolog a jegyszervezőknek jóban lenni és velük kapcsolatot ápolni, mert első kézből tudhatunk meg információkat a bemutatott darabokról. Őszintén szólva, nem szoktam foglalkozni vele, csak arra megyek el, ami igazán, de igazán érdekel. A jegyszervező csak helyeselheti a lépésemet, ugyanakkor ellenezheti is. Sajnos, vannak közöttük is olyanok, akik nem jó szándékú tanácsokat osztogatnak. Szóval, de visszatérve a Vígbe, bemutatók terén ez volt az első alkalmam. A darabot megelőző jegyszerzésen, nem is gondolkoztam, hogy ez a produkció esetleg nem a korosztályomnak való, egyrészt szerettem a filmet, másrészt kaptunk egy gyermeki, mesés, ám bűbájos történetet. Mégis nénikém sokszor felrótta, hogy nem vagyok már gyerek, hát valóban sok kis poronty tódult be a színház kapuján az este... Én, mint egy fuldokló próbáltam kortársakat keresni a tömegben...ez részben sikerült is, hiszen voltak ott felnőttek is, párban, csoportban, gyerekkel vagy gyerek nélkül...
A reklámfilmjük
A 15. sorban ültünk, jó látási körülmények, izgatottan vártam a kezdést.
Az előadásról
A történet: Óz, a csodák csodáját, szintén nem kell bemutatni. Adott egy kislány, akit elragad a borzalmas tornádó, és egy "képzeletbeli" világba csöppen, ahol is nagy tette (valakit "elütött a házával") miatt becsben tartják, hiszen megölte az ártó Keleti boszorkányt. A Nyugati boszi, kinek testvére volt az elhunyt, célul tűzi ki, hogy megöli az ártatlan lányt. Útja során, a kislány három jó barátra lel, és hűséges kutyusa is elkíséri Smaragdvárosba. A csapat abban reménykedik, hogy mindenkinek a hőn vágyott kívánsága teljesülni fog. Kiderül, hogy a nagy varázsló egyszerű halandó lélek, aki egy szörnyűséges monstrum mögé rejti valós, kicsiny önmagát, félelmet keltve a hozzáforduló vándorokban. A csaló varázsló persze a maga módján mindenkinek az óhaját teljesíteni tudja, csak a leányét nem, de szerencsére a jóságos Északi Boszorkány segít rajta. És végül is Mindenütt jó, de legjobb otthon... :)
A díszlet: Ez az ember egy zseni! Mármint Erkel László, vagyis művész nevén, Kentaur. Ő volt a darab díszlettervezője, és megint csak ámulatba ejtett minden egyes elképzelése. Leginkább újdonság és a legnehezebb feladat egy mozgó színpadon, amely ráadásul meredek, az egyensúlyt megtartani, és az esetleges gyors rohanásoknál még időben lefékezni, nehogy a közönség karjaiban kössön ki adott színész vagy színésznő. Szóval, a mozgó színpad a dombokat, erdőket a Sárga utat jelenítette meg. Egy henger alakú képződmény, a teteje meredek. A tornádó térbeli megmunkálására voltam a legkíváncsibb. Ahogy a vihar lecsapott, egyidejűleg a színpadra egy vetítővásznat, jól lehet egy hálót engedtek le, ezen ábrázolták a vihart. Egy ideig úgy ültünk, mintha moziban lettünk volna, aztán jött a gonosz Nyugati Boszorkány biciklizve a tölcsérben, majd feltűnt a Kanses-i ház, az egész tanya, az állatok, a szélkerék, szóval pont úgy történt minden, mint a filmben megfigyelhettük. Meg kell jegyeznem a Judy Garland-féle film színpadi adaptációját kaptuk, az ismert számokkal, többek között a "Túl a szivárványon". Látványos volt, de a tornádó filmszerű megjelenítése kissé untatott... A manóházak táncra perdüljenek megint csak egy ötletes húzás volt. Viszont találtam egy hibát is, a Nyugati Boszorkánynál fedeztem fel: amikor először látjuk seprűn lovagolni, amint távozik a színről a seprű visszafelé halad vele, tehát abba az irányba távozik, ahonnan jött... Még nem hallottam, olyan seprűről, amit rückwerz-be lehet kapcsolni...
Bár nálunk az előadás kicsit puritánabb, nem olyan hivalkodó, mint a történet előzményét taglaló, Wicked, mégis élvezhető volt a kis apróságokkal.
Bábok:
- A báboknak alapvetőek fontos megjelenésük volt az előadás során, hiszen a manókat szabadítja meg Dorothy a Keleti Boszorkánytól
- Varjúk képében a Madárijesztővel hadakoznak
- Óz megtestesítése egy óriás marionettbábuval történik, csakhogy a száját nem tudták szinkronban mozgatni a varázsló beszédével
- A Nyugati Boszorkány a kertjében óriástörpéket "tenyészt"
- Smaragdvárosban is volt belőlük szép számmal, leginkább gyermekek, lakossági funkciót töltöttek be...
Jelmezek:
Teljesen el lettek találva. Alapvető dicsérettel illetem Benedek Marit, akinek a keze munkája megelevenedett előttünk. Csakhogy egészen végig egy karakternek a kinézetével nem voltam kibékülve, ez pedig nem más, mint az Oroszlán. Hiányoztak a fülei, engem inkább egy szakadt NDK rokkerre emlékeztetett. Nem volt hiteles. A kedvenceim: a gyümölcsfák voltak. Sok ötletességet, színt véltem felfedezni bennük, csak az Oroszlánnal nem voltam kibékülve.
Színészek - szereplők:
Szilágyi Csenge (Dorothy) - a fődal "Túl a szivárványon" eléneklésével nem győzött meg, csak, ahogyan egyre mélyebben haladtak a történet magja felé, úgy tudott fokozatosan megnyerni magának. Az energikussága kedvemre való volt, ahogy a Sárga úton haladt társaival. Az is tetszett, hogy szembeszállt a boszival, bár ez volt a feladata a darabban. Dorothy egy pozitív és szerethető karakter, erős igazságérzettel felvértezett lány. Csenge jól alakította.
Telekes Péter (Madárijesztő és Hunk) - holott magát a színészt nem kedvelem az előélete miatt (Jóban rosszban napi sorozat a TV2-ön, drogot fogyasztott és átverte azt, akit szeretett...), a karaktert a mesében mindig imádtam. Ügyesen hozta a figurát, nevethettem rajta, átélte. Meggyőzött, mint szalmabábu. Tetszett a szoros barátsága Dorothy-val.
Wunderlich József (Bádogember és Hickory) - a darab elején meg lesz vádolva, hogy nincs szíve... és a későbbiekben tényleg nem is lesz neki. A bádogember felfedezése és a történet az egyik legkomikusabb, itt rájátszhat a színész, mert egy valóságos vasedényt kell alakítania. Találó volt, mint a filmben. Ő is kérdés nélkül feláldozta volna magát a barátaiért.
Csapó Attila (Gyáva oroszlán és Zeke) - a jelmezéről beszéltünk, akkor a karakterről is mondjak pár mondatot....rém idegesítő volt néhol, ahogy játszotta az agyát, hogy egyszer majd az állatok királya lesz. Őszintén megvallom, nem bírtam, néhol iszonyúan irritáló volt. Persze, erről nem a színész tehet, mert ő eléggé macskásra vette a figurát (pl.: búcsúzáskor összenyalta Dorothy arcát és nyakát). A csapattal való első találkozására nem emlékszem a filmből, de nekem úgy rémlett, hogy a lány arcul csapta, amiért meg akarta harapni, Dorothy kutyáját, Totot. Ám az adaptációban, csak megcsavarták az orrát...bár az is lehet, hogy az előbbi csak az egyik képzelgésem... :) És, akkor én mondom, hogy a Telekes Péter drogos karaktert alakított egy sorozatban, én meg itt hallucinálok....xD A gyáva oroszlán is jó volt.
Hegyi Barbara (Emmy néni és Glinda) - A Vígszínház üdvöskéje, a főszínésznő, a primadonna. Szerencsére nem tartozik a beképzelt, undok művészek közé, hiszen bájosan meglepődött azon, hogy virágcsokorral kedveskedtek neki egyik előadása estéjén (Össztánc emlékeim). Az egész lényéből szeretet és kedvesség sugárzik. A jó boszorkány jelmeze tetszett minden ruhaköltemény közül a legjobban. Csillogott, mályvarózsaszín volt, hercegnőien sugárzott, nem is hinnénk, hogy boszorkány lenne. A darabban ő is (Dorothyn kívül mindenki) két karaktert formált meg.
Tathi Tóth László (Henry bácsi és őr) - ne haragudjon meg a művész úr, de sok jelentősége nem volt a darabban, persze az elején jól kiosztotta az öreg és szemét szomszédasszonyt, Miss Gultch-ot.
Lukács Sándor (Marvell professzor és Óz) - mind színészt, mind embert nagyon szeretem a művész urat. Bábosként jót akar Dorothy-nak, a tanácsára igyekszik haza a lány, aki otthonról megszökött, mivel a szomszédasszony el akarta vinni magával a kutyáját, de Toto megszökött. Ózként egy csalót játszik, aki mégis csak talál megoldást mindenki problémájára, végül Dorothy-t nem tudja haza juttatni...
Kútvölgyi Erzsébet (Nyugati boszorkány és a Gultch perszóna) - Az elején likvidálni szerettem volna a nőt, aztán fokozatosan szerettette meg magát velem. Eszméletlenül jó a gonosz boszorkány szerepében, mintha csak neki találták volna ki. A csalárdság, a jóindulatnak feltüntetett nyájasság megnyerte a nézőket. Mindvégig sikerült fenntartania az ármánykodó szerepét, még egy rögtönzött főzőshow-t is művelt a színpadon, aminek az első sorban helyet foglaló publikum tagjai lehettek az "előkóstolói". Csapdákat eszelt ki, kis bábfigurákkal gondolkozott.... Kezdetleges kételyeim iránt, rögtön szerte foszlottak, ahogy boszorkaként megelevenedett a színpadon. Nem hittem volna, hogy érdekes lesz vele látni az előadást, de le kell szögeznem, ő vitte a hátán a púpja mellett a darabot is. Nagyszerű volt, és ha jól emlékszem ő kapta a legtöbb tapsot és leghangosabb örömkiáltásokat is a nézőtérről.
Kedvenc jelenetek:
- Az utolsó trükk, ahogy visszaérkezik Dorothy a kunyhóba, mintha ő kopogna be az ajtón...és közben bent fekszik az ágyában...
- Az igazi Toto megjelenése a színpadon (a kosárban lévő csak egy plüss volt)
- A különféle helyszínek megjelentetése, Marvel professzor eltávozik a furcsa kis bábszínházas kocsijával a nagy vihar elől...
- A rubinvörös cipő, ahogy Dorothy lábára került
- Dorothy felfedezi a Sárga úton a barátait
- Óz, mint félelmet keltő óriás marionett
- A Nyugati boszorkány egész létezése (égő seprűje)
Ami megmaradt bennem, mint gesztus - amikor Dorothy megtagadja, hogy a szomszédasszonynak átadja a kutyáját, azt mondta: "Nem veheti el, ő az egyetlen barátom". Ettől könnybe lábadt a szemem...
A Vígszínház számlájára írható:
Mindig bevonják a közönséget előadásaikba, a sorok között futkároznak vagy sétálnak. :)
Közéleti személyiségek:
Lévén, hogy ez volt a premier előadás, helyet foglaltak a nézősorok
között ismertebb emberek is, mint például a politikaiéletben Horváth
(keresztnevét nem tudom), aki a főpolgármesteri pozíciót szerette volna
elnyerni párévvel ezelőtt. Vagy például a színészek közül, az Operett
teátrum táncos-komikusa, Peller Károly és kísérője.
Nagyon édes darab, látványos színpadi technika, gyönyörű jelmezek, nagyszerű színészi munka! Szerintem érdemes elmenni rá! Ajánlom. :)
Időpont: 2015. szeptember 27. (vasárnap) 19.00 Bemutató: 2015. szeptember 26. Helyszín: Vígszínház Előadás: Össztánc
Már lassan 9 éve, hogy nem tettem be a lábam a Vígszínházba...Pedig minden nap munkába menet és munkából jövet elmegyek előtte, mégis hosszú időn keresztül nem értük el egymást... Lehet ez a darabok hibája (nem volt olyan, ami kellően megfogott volna) vagy éppen a színészek miatt (Stohl András - fúj!!!) volt, ezért időszerű volt a változtatás. Nem beszélve arról, hogy az előadás napján elgondoltam egy új tervet, egy célt, amit a 2015-2016-os évad alatt megvalósítani kívánok: ez abból állna, hogy az összes ismertebb budapesti színházat felkeresném, és a legsikeresebb műveket megnézném, tesztelném mindeközben a szolgáltatásaikat is, pl.: büfé, a jegyszervezők viselkedése a közönség felé... Mindezt azért tenném, hogy ne szoruljak egy skatulyába, és, hogy több rálátásom legyen a színi világra, sokoldalúbb lehessek és által jobb ajánlókat írhassak, nem utolsó sorban élményeket szerezzek más színházakról és más társulatokról is. Az anyaszínházat - holott nem vagyok színésznő, sem tanonc, mégis megteszem, és így hívom - a Madáchot nem hagyom magára, ugyanez vonatkozik a legújabb két kis-nagy kedvencemre, az Operaházra és az Erkel Színházra. E kettő olyan hihetetlen varázslatot jelentett az utóbbi három évben számomra, hogy bátran merem mondani, ők is hasonlóan, mint a Madách a szívemhez nőttek... A lényeg, hogy vándorútra indulok...
Hogy stílszerű legyek a fenti dallal teszem közzé a nagy hírt! :)
No, de a szép elhatározást követően mennénk is vissza a Vígszínházba!
Szóval, 9 éve, hogy utoljára itt jártam, ezért is izgalommal vegyes örömmel néztem a napnak elébe. Igazából az sem érdekelt volna, ha Stohl is szerepel a darabban. Az épület gyönyörűen ki volt világítva, egyszerűen imádom! Olyan csodálatosan szép, nem is igazán találok olyan színházat, ami külsőre ennyire lenyűgöző lenne (kivéve az Állami Operaház!!!!). Belépvén ellenőrizték a jegyeinket, majd a ruhatárban leadtuk a kabátkáinkat, szerencsére még volt annyi időnk, hogy lemehessünk a színház különleges "Titanic-stílusú" alagsori büféjébe. Anyu ismerte a járást, én már teljesen megfeledkeztem az idevezető útról, de ő tudta merre kell haladni. Lementünk, és szerény étel-ital választékkal találtuk magunkat szembe. A frissítők nem voltak különösen vonzóak, hiszen mindezt olcsóbban egy kinti boltban is megkaphatod, ahogy a szerény szendvics és édesség kínálatból is a legdrágábbak kerültek terítékre. Persze nem várom el, hogy ételkülönlegességekben úszkáljon a büfé, - hiszen nem ezért megyünk egy színházba, hanem a szellemi tartalomért - ám az ember nem csak a eszmeiség iránt fogékony, az étvágyát is ki szeretné elégíteni. Nos, máshol sem ez volt a legfontosabb tulajdonság, de állítólag régen ebben a színházban voltak kaphatóak a legjobb szendvicsek. Most már ez sem a régi... No, de menjünk tovább. Csengettek, utoljára még megnéztem magam a tükörben, és szaladtunk fel a lépcsőkön. A nézőtér bejáratához érkezvén megpillantottam rögtön a színpadot. Táncról lévén szó, úgy gondoltam, hogy nem lesz elég hely és talán számíthatunk majd némi párbeszédekre is. Közben megmutattam a jegyeinket, majd a lejtős padlón való óvatos tipegésre összpontosítottam a magassarkú cipőmben, végül négy embert felállítottunk, és elfoglaltunk a helyünket a jobbközép sorban. Kényelmes széken ültem, a szünetben szívesen aludtam volna benne - sok színház nem dicsekedhet ilyen relaxációs ülésekkel. :) Míg a darab nem vette kezdetét felmértem a terepet, hiszen olyan régen voltam itt, teljesen elfelejtettem hogyan is néz ki a teátrum belülről. Elsőre kicsit szűknek éreztem, ez az érzés végig megmaradt bennem. Elég elől ültünk, a 9. sor jó látási viszonyokat is engedett számomra, de az erkély-karzatot kicsit túlságosan közel éreztem hozzánk, így olyan "bedobozolt" érzés kerített a hatalmába. Állandó összehasonlításokat végeztem, - szegény Vígszínház! - az Operettszínházzal, Madáchcsal, az Operaházzal. Anyuval megbeszéltük az építészeti stílusjegyeket, a díszítést, az egész nézőtéri berendezkedést. Azt meg kell vallanom, hogy mindig szimpatikusnak találtam, hogy a széksorok meg vannak törve, így, ha menekülni kell valami tűzeset vagy bármi más katasztrófa miatt, könnyebb a kiutat gyorsan és biztonságosan megtalálni. A páholyok is roppantul vonzották a figyelmemet. Lehet egyszer ki kellene próbálni a színpadhoz legközelebbiek valamelyikét. Óriási élményt jelenthet ott csücsülni. :)
Az előadásról, az Őssztánc-ról, Anyukám kolléganői meséltek régen, - szinte áradoztak róla, - úgy nyilatkoztak, hogy el voltak ájulva tőle, mennyire érdekes volt, anno többször mentek el megnézni. És pont egy ilyen darabra volt szükségem, hogy a Vígszínházzal való "feléledő" kapcsolatom újra összefonhassam. Egy olyan darab, ami kikapcsol, amitől nevetsz és egy szórakoztató este tanúja lehetsz... Ám sajnos, a kifogástalan elejét, borzalmas és szomorú események sorozata követte, amitől az előadás eddigi pozitív megítélése hanyatlani kezdett és a végére sem talált vissza az eleji pozitív hangulathoz...
Kezdéskor egy öreg, hajlott hátú pincér (Tahi-Tót László) sétál be a színpadra, leveszi a székeket az asztalokról, elhelyezi a hamutálakat, és villanyt gyújt, időközben oldalról bevonul "Magdi anyus" azaz egy takarítónő, aki az eldobott cigarettacsíkot újrahasznosítja. Majd megérkeznek folyamatosan a kis a kávézóba a nők! Mindegyik lesétál a lépcsőn, és egyenesen a színpad előterébe lép. A ruhájukon különböző igazításokat hajtanak végre (van, aki a ruháját húzogatja le-fel, van dekoltázs mutogató, van esetlenül sétáló, van csúnyácska...), sok fajta nőből kaphatunk "ízelítőt", a legártatlanabbtól kezdve, az irodai asszisztensen és a házi asszonyon át, a legvadocabb teremtésig. Aztán végre megérkeznek a férfiak, és indulhat is az ismerkedés! :) Véleményem szerint a kávézóban vakrandit rendeznek meg több magányos ember számára, köztük egymásra talál két ember, akik egymásba feledkezve élik meg a pillanat csodáját. A párocska szemén keresztül, tanúi lehetünk a régi koroknak (1920-as és 30-as évek, a zsidóüldözés, orosz katonák elől bujkálás, 1956-os forradalom, szocialista korszak, majd a jazz és az amerikai Rock 'n' roll műfaj felfedezése, filmforgatásnak is tanúi lehettünk, egészen napjainkig vezetett vissza az előadás).
A táncstílusok közül a tangó frenetikusra sikeredett, ahogy egy világi nőt két cilinderes-szmokingos férfi magához akarta vonzani, de a nő érzékeit, egy sarokban békésen cigarettázó férfi sármja lobbantotta lángra. Különös a vonzalom, mindig az kell, ami elérhetetlen. :)
Az Elvis korát megidéző táncok is nagyon mulatságosak voltak, ez is kedvenc, de tulajdonképpen az egész előadást tekintve a legjobb rész az eleje volt, ahol a nők összeismerkedtek a férfiakkal, és őrültebbnél örültebb stílusban roptak a színpadon, (egymás orra alá borsot törtek, a férfiak szinte megküzdöttek a nők kegyeiért, volt ott kéjenc uraság, művész típus, menedzser, aki a telefonján lóg, hódító, pipogya, stb...) leginkább humoros jelenet ez volt, ám a végén, mert, hogy egy keret-kompozícióról beszélünk, visszatértünk a kezdetekhez, és nagyon rossz véget vetettek az estének. Az előzetes negatív "emlékeket" követően a kávézóba bejött egy katonának öltözött, rasszista férfi, aki az egyetlen afroamerikai szereplőt összeverte a mellékhelyiségben... kihívták a rendőrséget, az afroamerikai férfit elvitték ápolni, de az elkövetőt hagyták, hogy elmenjen, senki nem merte megállítani. És ekkor újra elindult az ismerkedés, de már koránt sem volt bohókás és vidám, egyesek provokálni kezdték a társaság egyik tagját, volt, aki nem hagyta magát, és spray-t fújt az illető szemébe... mindenki szanaszét széledt, sokan pár nélkül hagyták el a helyiséget... Három kapcsolat viszont úgy tűnt, hogy létrejöhetett:
1. a fiatalok, de a férfi csak egy éjszakás kalandnak tervezi a lánnyal való viszonyát,
2. az esetlen boltkoros lány és a mindig telefonáló menedzser fiú (szinte Hamupipőkésre sikerült a kapcsolatuk, ám a fiú megint telefonálni kezdett, a lány meg ezt sértésnek vette, és szomorúan a másik utat választva elhagyta a kávézót)
3. akik a főszereplők voltak: Hegyi Barbara és Csőre Gábor (boldog párnak tűntek, de a férfi sokáig matatott a kiszolgáló pult mögött a táskájával, amit a nő nem várt ki, és így a férfi magányosan távozott)
A szünetben azon gondolkodtam, hogy mi lehet a legnehezebb? Hosszú szövegeket tanulni vagy különféle táncstílusokat elsajátítani vagy énekelni? Mindezek együttes kombinációjával nem foglalkoztam, csak az egyedüli nehézségeken merengtem... Itt könnyű volt, akinek alapból volt hozzáértése a tánchoz, az tudta tartani a tempót. Ámbár a tánchoz is ildomos a tehetség.
A lényeg, hogy az előadás magáról az emberiségről, talán rólunk, leginkább a magyarokról szól, egy görbe tükröt állít elénk, és azt ábrázolja, hogy a kapcsolatok milyen törékenyek tudnak lenni. Egyik pillanatban az egész világ a tied, a másikban a rózsaszín köd felszáll és nincs más, mint a puszta űr. Több példát láthattunk az emberi típusokra, és ezért érdemes ezen az előadáson elgondolkodni!
A tapsrend koreográfiája briliánsan lett megoldva, kezdetben az egész szereplőgárda kicsiktől a nagyokig felsorakozott egy vonalba, meghajoltak. Majd egyesével tűntek fel ismét, végül párokat alkottak, és a színpad egy-egy oldaláról befutottak, majd az ellenkező irányba távoztak. A végén, hogy újra összeálljanak egy sorfalba, a nők a férfiak útját szó szerint keresztezték, így a nők a színpad jobb oldalán sorakoztak fel, míg a férfiak a bal oldalon. Tapsvihar, de Fesztbaum Béla szerint ez még nem volt elég, így kilépett a sorból és ösztönözte a közönséget a nagyobb mámorkifejtésére, majd hüvelykujját felmutatta, jelezve, hogy már rendben vagyunk.
Hegyi Barbara gyönyörű rózsacsokrot kapott a színpad széléről nyújtották feléje, úgy megdöbbent a váratlan gesztuson, nagyon aranyos volt. :)
Váratlan volt, szinte döbbenetre adott okot ahogy hirtelen Telekes Péter lerontott a színpadról, felhangzott közben a Rock 'n' roll-os szám és a színésztársai a példáját követve a nézőtéren helyet foglalok között keresgéltek prédát, akit felhívhattak táncolni a színpadra. Óriási volt, a közönség nagyon szerette. :)
