Az alapoktól a konfliktusokon keresztül a boldog végkifejletig
Időpont: 2018. április 15. vasárnap este 19.00 - 21.30 Előadás címe: Sylvia Műfaj: balett-komédia Zene: Leo Delibes Koreográfia: Seregi László
Barátnőmmel ez az a közös bérlet időpont (nem a bérlet), ami nem egyezik. Ő délelőtt nézi meg az előadásokat, én este. Nem jól szerveztünk, de jó hírem is van, hiszen így legalább a számomra kedvesebb szereposztással láthattam a darabot.
Pár évvel ezelőtt láttam a Sylvia-t, akkoriban nyereményjátéknak köszönhetően a karzatról szemléltük. Most páholyból figyeltem, és már a színház ajtajában érdeklődtek a jegyszedők, hogy tudom-e változtatás történt? Persze tudtam. Eredetileg nem ez a balett lett volna, hanem A rosszul őrzött lány. Hogy miért módosították rajta? Ne kérdezzétek, én hiába tettem, nem kaptam választ... Úgyhogy Sylvia volt. Nem bántam meg, egyszerűen aranyos.
Szeretem, ahogy alapoktól indulva, megismerhetjük a táncosok kulisszákból ismert dolgait, hogyan gyakorolnak, milyen lépéseket kell elsajátítani, meg milyen egy társulati összpróba? Aztán ez a próba valódi előadássá alakul. A főszereplő négyes mindegyike megtalálja a maga párját. Vannak összezördülések, vágyakozás más személy társasága iránt, de Ámor azért van, hogy segítsen!
Korábbi tapasztalatomról itt olvashattok bővebben:
Az Opera.hu oldaláról: "Tasso pásztorjátékából – egy szerelemtől húzódozó nimfáról, a hűséges pásztorról, és egy kéjsóvár szatírról – Delibes romantikus balettet formált, Seregi László koreográfus pedig vérbő, atelier-komédiát egy társulat mindennapjairól, rivalizálásról, intrikákról, apró-cseprő szerelmekről. Így lesz Sylvia görögös ihletésű meséje igazi „játék a játékban”. Seregi érdeme, hogy a mára már kissé egyszerűnek tűnő bukolikus történetet igazi „vérfrissítésnek” vetette alá, és nem vonakodott saját mesterségét sem egyfajta görbe tükörben színre vinni: ilyenek vagyunk mi, egyszerre esendő és hajtépő művészek, még inkább – ilyenek vagyunk, mi, emberek."
Pár kép az estéről
Ajánlom megtekintésre, jövő évadban is lesz Sylvia. :)
Időpont: 2015. október 17. (szombat) este 18.00 Helyszín: Magyar Állami Operaház
Előadás: A Hattyúk tava
Alkotók: Rudi van Dantzig (koreográfus) / Toer van Schayk (díszlet és jelmeztervező) / Pjotr Iljics Csajkovszkij (Zeneszerző)
Kecses, kifejező és bámulatba ejtő táncmozdulatok, Csajkovszkij gyönyörű zenéjével tökéletesítve. Lélegzetelállító produkció volt! Erőteljesebb hatást gyakorolt rám és még jobban megszerettem a Hattyúk tavát, mint eleddig bármikor!
Nyár eleje óta vártam erre az előadásra! Ím, végre elérkezett az ideje,
és sokkal többet kaptam, mint a tévében látott felvételen bemutatott produkció.
Egy szebb, egy teljesebb, egy összehangoltabb és kifejezőbb előadást élhettem át! Várni s várni, mindig csak várni, nagyon hosszadalmas volt már ez a
várakozás, de megérte! Kolléganőm előző évadban már látta, én meg csak ábrándozhattam róla, mivel kifutottam az időből, ami a jegyszerzést illeti. Nyáron döntöttem úgy, hogy nem várok senkire sem, amíg megszerzi helyettem a jegyeket. Nem véletlen, hogy ezt a napot választottam. Több okból is szerencsés, 1. Életemben először ezen a napon ismerkedtem meg az orchideák világával, és lett egy saját példányom is. 2. Ezen a napon regisztráltam először a moly.hu oldalra, immáron két éve, és a felület aktív használója vagyok. 3. Tetszik ez a dátum. :)
Kitartottam, és önmegtartóztató módon nem hallgattam a darab dallamait sem. Azt szerettem volna, hogy ott a helyszínen essek össze a gyönyörtől. A transz kellett, az élmény! :)
Aztán... Végre itt volt az idő! Este hat óra felé araszolt az órám nagymutatója...
Anyuval mentünk, az Operaház előtt még egy külföldi megkérdezte tőlünk, hogy milyen előadást tartanak? Látta, hogy özönlött be a nép. Nem is csoda! Ezt az előadást, mindenkinek egyszer látnia kellene!
Magyar Állami Operaház
Szereposztás
Odette/Odile:Tanykpayeva Aliya
Siegfried:Timofeev Dmitry
Rothbart: Radziush Mikalai
Alexander:Lagunov Ievgen
Pas de trois lányok:Cheprasova Elizaveta / Balaban Cristina
Készült egy felvétel is, tavasszal mutatták be a tévében adták le, természetesen késő esti órákban, amikor már szinte mindenki alszik... A két férfi főszereplőre (a herceg és a varázsló) nem is emlékszem, de tudom, hogy mennyire el voltam ragadtatva a bolond és a Hattyúhercegnő kiemelkedő teljesítményétől. Míg a felvételen szereplő Nakamura Shoko(megdöbbenésemre a 2015/2016-os évadban ő már nem szerepel a darabban) kitűnt tánctudásával, lesöpörte a többi művészt a színpadról, addig az én "élő előadásom" teljesen más összképet nyújtott. Shoko, társai jelentőségét csökkentette, mert az ő megjelenése vonzotta a tekinteteket.... Feleslegesnek tűnt a Siegfriedet és Rothbartot alakító művészek jelenléte. És ez szerintem rossz. Persze, kell, hogy legyen valaki, aki a hátán viszi a darabot. De ez nem közös "teher"? Együtt alkotják meg a színdarabot, az elejétől a végéig. Ehhez képest csak Shoko volt különleges. Furcsa, persze akkor nem foglalkoztam ezzel a ténnyel. Örültem, hogy láthattam a "frissen" bemutatott előadást. Ekkor még a tévé képernyőjén keresztül.
Más volt élőben. Intenzívebb!
Fantasztikus Fehér és Fekete Hattyú
Az én Hattyúhercegnőm, Tanykpayeva Aliya egyedülálló módon alakította a két különböző karaktert. Egyenrangú volt a táncművész társaival, kitűnt a tánctudásával, édes-szomorú hattyú volt. Káprázatos forgások, ragyogott a színpadon. Tündökölt, ám a fénye nem homályosította el a többieket! Egyúttal ölelő karjai közé zárta a két férfi kollégáját is, akik szintén, mint ő, fürödhettek a dicsőség fényében. Az előadás elképesztően látványos volt, új fajta koreográfiával, és a lelket feltöltő zenével.
A történetről
I. felvonás: Adott egy szomorkás hangulatban lévő herceg, aki hamarosan meg kell, hogy nősüljön. A királyi udvarba vezetnek szebbnél szebb lányokat, akik eséllyel pályázhatnának a leendő hercegnéi posztra, ha a főszereplő szíve valamelyikük felé is megnyílna. Ám a fiú nem érdeklődik egyikük iránt sem, csak kedvesen "eltáncolgat" velük, az édesanya is megjelenik, elvegyül a nép között, megnézi a lányokat. Ő is szeretné, ha a fia meglelné a boldogságát. A herceg születésnapja révén az édesanyja megajándékozza egy nyílpuskával. A fiú fellelkesedik, és miután a tömeg távozott, útra kel a bolonddal, hogy megfelelő vadat ejtsenek... A bolond felhívja a figyelmét az égen tovasikló hattyúk csoportjára... Egy tisztásra érnek, ahol egy csodaszép tó látható. A herceg célba venné a hattyút, ám az átalakul egy gyönyörűséges lánnyá (Nagyon tetszett, ahogy Odette megjelent a színen - domborított háta, mint aki éppen felemelkedik a vízből, a varázslatból átalakuló leány. Első pillanattól fogva megszerettette magát velem). A herceg első pillantásra szerelmes lesz a félénk és törékeny hattyúból emberré lett Odette-be. A lány sem közömbös iránta, tánccal elmesélik, hogy nem lehetnek szabadok, csak éjszaka változhatnak vissza emberi alakjukba, ők a gonosz varázsló foglyai. Az átoktól az igaz szerelem szabadíthatja csak meg őket. A herceg segíteni szeretne rajtuk, megesküszik Odette-nek, hogy elfogja venni feleségül.
II. felvonás: Az eljegyzési bálon sokszínű társaság táncát követhetjük nyomon, többek között nápolyi, spanyol, a görög és a magyar nemzetiségeket jellemző mozdulatokat. Sorra érkeznek a szép lányok, némelyek törtetők, némelyek inkább elbújnának félelmükben. A lányok izgatottságán, a bizonytalanságukon a királynő megjelenése "tör jeget". Utolsó vendégként Odilia és a varázsló jelennek meg. A lány minden mozdulata Odette-re emlékezteti a herceget, azt hiszi, hogy ő az, holott Odilia pimaszabb (amikor a herceg vele táncolna, ő kacérkodik vele, egyből a trónra is ül. A herceg édesanyja nem túlzottan rajong érte, nem is rejti véka alá a nemtetszését), kacérabb, provokatívabb, csak nyomokban hasonlít Odette-re. Sokszor együtt táncolnak, a herceg gyakran kéri fel (volt keringőhöz hasonló mozdulat is) a csábítót. Az utolsó próbálkozás, hogy még jobban megnyerhessék és megtévesszék, az amúgy már teljesen meggyötört szívű herceget, Odilia bemutatja a 32 forgás-kombinációját, amivel osztatlan sikert arat. (Felfigyeltem rá, hogy a Siegfried-del közös táncok során, Odilia gyakran az "apja" felé tekintget, felé hajol - mintha csak a parancsait várná.) A herceg, még az első felvonásban, édesanyjától kapott gyűrűt ráhúzza Odilia ujjára, így megpecsételődik a hattyúk sorsa. Siegfried, a kacér lányban már nem ismer kedvesére, kitér az öleli mozdulatai elől, ellöki magától és végül az álarcos idegenek között táncol. Végre kiderül az igazság, hogy nem Odette volt az, akit eljegyzett, hanem a gonosz hasonmást, Odiliát. A varázsló és lány távoznak, a nyomukban a herceg. A tisztáson kétségbeesetten keresi igaz szerelmét, a hattyúk szomorúan veszik tudomásul, hogy cserben hagyták őket. Siegfried szembeszáll a varázslóval, ám nem nyerhet ellene... Odette-et akarja megmenteni, utána vetődik a habok közé, ám a herceg életét veszti.
Tapsrendnél szabad volt a fényképezni - még világító szemű mackó is került a színpadra :)
Érdekességek - más produkcióhoz képest eltérések
- Odette/Odilia kettős személyisége, a két szerepet, ugyanaz a táncművész alakítja, és mégis az utolsó nagy jelenetben a két nő egyszerre látható a színpadon. Így felróják a herceg hibáját, a nagy vétkét: a szerelem oly annyira elvakította, hogy helytelen döntést hozott. A tánccal a döntésének visszavonhatatlanságát ábrázolják, a két nő közötti vívódását
- 16 hattyú szerepel a tavi jelenetben, nagyon szép az összkép
- Odette a színről úgy távozott, hogy s nézők a hátát láthatták, amint kecsesen tovalibben
- A varázsló karaktere érdekes, leginkább egy iszapszörnyre emlékeztethet. Újdonság, hogy hegedűn is tud "játszani"
- Az eljegyzési gyűrű átadásával lehull az álarc Odiliáról
- A bolond szerep, inkább egy közeli barátot mutat be
Karaktertáncok (Diótörő kontra Hattyúk tava)
Spanyol tánc nyitja meg, ezt követi a Keleti tánc, a Kínai tánc, a Trepak, egy rokokó pásztor és kislány tánca, a majd a Virágkeringő. Magyarok, lengyelek, spanyolok, nápolyiak.
A Táncról
Egyedülálló koreográfia, látványos elemek, kifejezetten a karakterekre megálmodott mozdulatsorok. Dinamikus, lendületes, minden zenei hanghoz egyedien hozzárendelték a koreográfiát. A legjobb táncos jelenetek: a Hattyú hercegnő és hattyú barátnői a tavi jelenetben, a gonosz varázsló egész mesterkélt jelenléte az előadás alatt, és a herceg eljegyzési báljának különböző nemzetiségű résztvevői. Kedvencem és szerintem az egyik legnehezebb feladat összehangolni a szereplők mozgását, méghozzá úgy, hogy szorosan egymáshoz közel kell lépkedniük a színpadon. Ez a táncelem a 4 kis hattyú mozgásában teljesedik ki. Koreográfia szempontjából Odilia 32 forgása a leglátványosabb elem a második felvonásban. A közönség imádta! A táncban fontos, hogy a csodás mozgáson kívül a szereplők arcmimikájukkal is ábrázolni tudják az adott pillanat érzelmi jelentőségét. Így Odette leginkább bánatos, míg Odilia mosolygósabb. A végső összecsapásban, Odette küzd a varázsló ellen, könyörög Rothbart-nak, ne ártson a fiúnak, könyörüljön rajta, de az nem enged neki.
A díszletről
A háttér felépítését már láttam a felvételen, ámbár élőben még lenyűgözőbb hatást keltett. Három helyszín volt, az első, az udvar - ahol összesereglenek a szolgák, a földi emberek, rangos főnemesek, a herceg és a barátja, a bolond illetve a királynő. A második a tó, ahol első alkalommal megpillantja Siegfried herceg a gyönyörű hattyúvá változtatott hercegnőt, Odette-tet. Harmadik helyszín a kastély bálterme, majd visszatérünk a tóhoz, ahol a jó és a gonosz megvívja utolsó csatáját.
A jelmezekről
Ruud Lutgens nevéhez fűződik mind a díszlet, mind a jelmez megalkotása. A látványvilág és a jelmezek sokszínűsége korhűen ábrázolta az előadást. A kedvenceim természetesen a Hattyúk voltak, a Fekete Hattyú (bár itt sajnáltam, hogy a korona nagyon leegyszerűsített volt, maga a jelmez csodálatos, hiszen a feketét vegyítették az olajzölddel), még ha szokatlannak is tűnhetett az iszapszörnyre/denevérre/bagolyra hasonlító varázsló, Rothbart, azért rögtön meg lehetett szokni, sőt! Kifejezetten félelmetes hatást keltett, így érthető volt, hogy miért rettegtek a hattyúk tőle. Külön kiemelném, hogy az udvari bolondot, inkább a herceg jó barátjának, egy korban hozzá közel álló személyiségnek tünteti fel a jelmeze, mintsem eredeti "bolondos" funkcióban való megtartásra.
Tapsvihar
A tapsrendnél macik hullottak a karzatról a színpadra. A herceget alakító Timofeev Dmitry felvette a kis ajándékot és igazán udvarias gesztussal, ahogy hercegként tette, féltérdre ereszkedett és átadta a szíve hölgyének, Aliyának. Bájos pillanat volt. És, ami minden siker darabnál elmaradhatatlan az az állótaps!!! Bizony, STANDING OVATIONS! :)
A zenekart is méltatnom kell! Szenzációs volt! Imádtam hallgatni az orosz zeneszerző legendás művét!
Egyediség minden szempontból az egész előadás!
Különös felvetődések halmaza
Tulajdonképpen elgondolkodtam pár dolgon. Lehet butaságnak tartjátok, de elmerengtem bizonyos dolgokon... Lássuk:
1. A nagy közös jeleneteknél (a királyi udvar, a kastély bálterme) az éppen nem vagy egyáltalán nem táncoló szereplők, úgy tesznek, mintha beszélgetnének. Nos, valóban beszélgetnek, vagy csak halandzsáznak valamit? Vagy esetleg pletykálkodnak? :) Érdekes lenne, megtudni.
2. Odilia a báli jelenetben sokszor kifut a színről. Miért? És hova tűnik el, milyen célból megy el? Csak nem felmérni megy a terepet? :)
Táncok őrült kavargása négy előadásban kifejezve Időpont: 2015. szept. 19. (szombat), este 19.00 Helyszín: Erkel Színház Előadás címe: Őrült tánc! - de van benne rendszer! BEMUTATÓ! :)
Nagyon vártam a kezdést. Sajnos, azt kellett tapasztalnom, hogy a közönség a balett iránt kevésbé fogékony, hiszen a teltház helyett egy félig "teltház" fogadott az Erkelben. Pedig, ez a darab megéri! Négy táncos műből állt össze a produkció. Mindegyik végén hatalmas tapsorkán hangzott fel a nézőtérről, mi is lelkesen és társaikkal közösen ujjongtunk és éljeneztük a társulat tehetséges ifjait, akik biztos sok kínkeserves próbát követően egy eget rengető előadást mutatott be szombat este.
A darab során szemrevételezhettük közelebbről is a szereplőket, mert hoztam magammal színházi távcsövet. :) Főleg Leblanc Gergelynél volt sok jelentősége, de utána már a kábulatos táncok miatt használtam!
Az első felvonás a Trójai játékok paródiáját mutatta be, 8 férfi hihetetlen energiákkal különféle mozdulatsorokat mutattak be. Kecsesség, lendület, dinamikus pillanatoknak lehettünk szemtanúi, és a humor sem hiányozhatott. Fantasztikus előadás volt, a férfiak elképesztően mozogtak a színpadon. Aki első alkalommal menne erre az előadása, nem szabad, hogy megijedjen az elején, hiszen mind a 4 alkotásban szerepeltek olyan jelenetek, amelyek alatt nem szólt a zene. Furcsa lehet, nekem is az volt, mert a tánc a zene nélkül nem lehet teljes, ám pár percen belül a harci kiáltásokat követően észvesztő latin, a karneváli forgataghoz hasonlítható zene csendül fel, és a tánc egyre jobban kibontakozott. A szereplők az elején olyan megtévesztően mozogtak, hogy azt gondoltam többen vannak, mint csupán 8 fő, ez volt benne a csalóka. :) Az egyéni táncok folyamata során a férfiak egyénisége kibontakozott. Látványos koreográfiát készítettek a jelenethez, mind a közös, csoportos fellépésekhez, illetve a szólókhoz vagy duettekhez. A jelmezek tekintetében harci öltözéket kell elképzelni, és fedetlen felsőtesteket. Nagyon tetszett.
A második felvonás során két táncos produkciót is megcsodálhattunk, mindkettőnél külön érdekesség, hogy Mozart zenéjére állították össze a mozdulatsorokat. Az elsőt, Petit mort-ot vártunk, hiszen Anyukám kedvenc táncosa, Leblanc Gergely (akinek nevét előszeretettel franciásan ejtem) is fellépett. Kifejezetten örültem, hogy ebben a műsorban több, számomra ismert táncos mutatta meg a tehetségét. Ez az előadás inkább a líraibb vonalat fejtette ki, nők férfiakkal párban táncoltak. Az elején a férfiak, szám szerint 6 fő, tőrrel mutatott be egy érdekes koreográfiát, miközben hátul a lányok mély sötét fekete, és csipkés báli ruhák mögé rejtőztek, időnként előbújtak rejtekeikből és párjaikkal táncot lejtettek. 4 páros volt, a duettek színvonalas és kifejezőek voltak. Nem igazán gondolkodtam itt a jelentésükön, tulajdonképpen inkább csodáltam és ámulva figyeltem őket is! Lezárásként a nők ruháit begurították a színpadra. A jelmezek egyszerűen voltak, biztosították a légies, kecses mozdulatok kibontakozását.
A harmadik mű volt a Hat tánc, ami Mozart korának egyfajta paródiája volt. A trójai játékok mellett ez volt a legviccesebb, legsziporkázósabb előadás. Korabeli parókákban, rizsparókákat viseltek a szereplők. Hat lány és hat fiú szerepelt e jelenetben, 1 férfi két nővel, 1 nő két férfival táncolt, minden mozdulatukba a humor vegyült. Sokszor csaltak mosolyt az arcunkra, itt még a férfiak is, az előző előadás báli ruháiba bújtak, és próbálták elcsábítani egymást vagy finnyás megjegyzéseket tenni a másikra, mintha ők is egy báli forgatag résztvevői, dámái lennének. Irigykedtem a lenti nézőseregre, akik jobb oldalon ültek (mi bal oldalon, emeleten foglaltunk helyet) mivel ők láthatták elsőként a jelenet legkomikusabb figuráját.... :) Külön érdekesség, hogy a legtöbb magyar táncművész e bolondos jelenetben szerepelt.
Szünetet követően a harmadik felvonásban eljött az est fénypontja. Végre láthattam egy koreográfiát Ravel híres Bolero-jára. Hatalmas élményt jelentett számomra, a zene a lelkemet átjárta, csontig hatolt, a tánc és a zene összhatása könnyezésre ösztönzött, valamint libabőrös lettem attól, ahogy a zene egyre erősödött. A Walking Mad volt ez a produkció, az én meglátásom szerint a jelenet értelme a következő volt: adott egy férfi, aki kabátját levetve egy nőnek adná, aki a színpadon szétszórt holmikat gyűjti össze, ám a nő elutasítja. A Bolero először nagyon halk, aztán egyre jobban felerősödik,
folyamatosan hangosabbá válik, bár ugyanazt a dallamvonalat követi,
mégsem érzi a nézőtéren ülő közönség, hogy ez unalmas lenne, sőt azt
reméli, hogy valami ki fog bontakozni, valami fejlődést, valami
újdonságot remél tőle...Valami váratlanban hiszünk, hogy valami különleges fog történni a színpadon. És tényleg! Hiszen később egy vigasságba csöppenhetünk, a léha fiatal férfiak egy szemrevaló leányt kergetnek a fakerítés körül.... Majd az önfeledt társaságon túl, rátalálunk egy másik lányra, aki a sikátorban tartózkodik. Ekkor a zenét, mintha elvágták volna, megszűnik, mégis a sikátorban táncoló lányon túl, a dallam továbblétezik... Szinte alig halljuk, de mégis valahol a tudatalattinkban ott
dübörög...Több férfi is birtokba veszi a nőt, közös táncot mutatnak be, időnként megjelenik az egyik mulatozó férfi, bánatos arckifejezéssel,
kezében társai a partisapkája. A nő több férfi áldozatává válik - az én
elképzelésem szerint... Az előadás elején érkezett férfi segíteni
szeretne neki, ráakaszkodik a fakerítésre, ami leomlik és a csapat
egyesül, így egy fergeteges összhatást nyújtanak. A dal újra utat tört az emberek elméjében és elemi erővel csap le!
Aztán a zene, és a csoportos tánc befejeződik. Míg végül megint csak kettesben marad a lány és a fiú. A lányt, az őrület hatalmába keríti, - úgy gondolom, hogy - az erőszaktevőt keresi. Minden egyes levetett kabátot felemel a lány a földről és feszülten, igézve tekint rá. A fiú próbál rajta segíteni, de minden próbálkozása kudarcba fullad. Így egy kabátot a nő kezébe ad, amaz megint magába burkolódzik, a férfi felölti öltözékét, felmászik a kerítésre, még egy utolsó pillantást vet a lányra, majd leugrik. Így végződik az őrület kialakulása, ami fantasztikusan volt szemléltetve a Bolero egyre erősödő hangjaival egyetemben. A Walking Mad-et 3 lány és 6 férfi mutatta be, jelmezeik mai korba illő személyek öltözőkét tükrözte, egyfajta szegényesnek tűnhet, de tökéletesen illett a táncosok kecses mozdulataikhoz, megkönnyítette a kifejező mozdulatok bemutatását.
Kedvcsinálónak a Bolero-val bemutatott Walking Mad próbáit mutatom be Nektek:
Szerintem elképesztő és lélegzetelállító ez az előadás! Nagyon merem ajánlani, még akkor is, ha esetleg nem vagy balett-rajongó, ez a darab rendkívüli, energikus szereplők, szép összhatások, csodás mozdulatok összképét közvetíti a néz felé!
...és megérintett a tánc! Első tapasztalatok a balett műfajban...
Időpont: 2015. május 31. (vasárnap) 19.00 Helyszín: Erkel színház Előadás: Sylvia
Légiesen könnyed, kecses, megindító, vidám és szép. Ezek a szavak jellemzik a legjobban a Sylvia című előadást, amit vasárnap este láthattam. A művet mindenképpen csak ajánlani tudom, hiszen tökéletes bevezetőt jelent a balett világába. Egy nyereményjáték keretein belül szereztem rá jegyeket. A véletlen úgy hozta, hogy végre láthattam egy balett előadást élőben is.
A története egyszerű és szeretnivaló, nincs benne felesleges dráma, lévén, hogy balettkomédia a műfaja. Egy balett iskola növendékeinek mindennapjaiba nyerhetünk betekintést: hogyan próbálnak, milyen belső érzelmekkel vívódnak kollégáik iránt, miként alakul át egy próba "igazi" előadássá a színpadon, mindezt a görög drámákból jól ismert figurákkal hűen illusztrálja: nimfák, kentaur.
A főbb szerepeket orosz nemzetiségű táncosok uralták, a legerősebb színpadi jelenléttel az Ámor karaktere rendelkezett, feladata abból állt, hogy a szerelmeseket egymás karjaiba terelje. Ha nem a mitológiai környezetben léteztek, akkor ő csak egy volt, a tánckar tagjai közül, aki a problémák mielőbbi elsimítását tűzte ki célul, mindenkivel igyekezett jóban lenni, ahogy egy angyalhoz illik. Táncban ő volt a legkifejezőbb a férfiak közül, és a barátságos jelleme sokat tett ahhoz, hogy a közönség hamar a szívébe zárja Borist. A nők közül a szelíd, ártatlan Sylvia kecsesen táncolt, bemutatta a legszebb táncmozdulatokat, amiket egy balerina a hosszú tanulóévek során elsajátíthat. Diana, a vörös hajú démon (aki az előadás végén még virágzápornak is örvendhetett), a társulat primabalerinája volt, az ő felfogásában bámulatos forgásoknak lehettünk szemtanúi. Lenyűgözően táncolt, megkockáztatom, hogy hasonló forgást mutatott be nekünk, mint a Hattyúk tavából ismert 32 fouetté en tournant táncmozdulatsor. Kedvenc jeleneteim: ahogy a próba fokozatosan átrendeződik színpadi előadássá, a mitológiai jelenetek. A romantikus jelenetek a mitológiai kertben, a próbafolyamatok bemutatása. A vége - nem származott bonyodalom abból, hogy a vőlegény megcsókolta a másik pár női tagját.
Szereposztásom volt:
Sylvia: Balaban Cristina
Amyntas: Timofeev Dmitry
Diana: Sarkissova Karina
Orion: Oláh Zoltán
Amor: Myasnikov Boris
Kentaur: Radziush Mikalai
Kentaur test: Lajti Gábor
Öltöztetőnő: Antal Tünde
Öltöztető: Kohári István
Zenéje: nem volt igazán olyan dal, ami megérintett volna, egy ismert szám van belőle, amit az Amor táncol végig, illetve a második felvonásban Sylvia is prezentálja a mozdulatsort.
Tánc: lenyűgöző koreográfiák, szép testtartás, páratlan mozdulatok. A koreográfiát a csodálatos Seregi Lászlónak köszönhetjük, aki pár éve sajnos az Égi Társulatot okítja táncra, de tanításai velünk maradnak örökre.
Hiba: Az Erkel színház felújítóinak a hibája, hogy ezúttal díszletelemek nem akartak a szereplőkre esni (Szerencsére!), de a színpad rosszul van szigetelve, így azt is halljuk, amit máskülönben nem szoktunk: az ugrások és érkezések zaját, a balettcipő csúszását a földön.
