A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oopperan kummitus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oopperan kummitus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 22., péntek

Folytatodik a gót-punk fantom kalandjai - ezúttal Götebourgból jelentjük

Gyorshír

Ugyan még egy napot kell várni a premierre (szept. 23.), de már elkészültek az első, hivatalos felvételek a Finn Fantomról, azaz az Oopperan kummitus non replika változatáról, immáron Götebourgban (előzőleg a finn fővárosban volt, Helsinkiben). Újdonság az első bemutatójához képest, hogy nem angolul, hanem az itteni anyanyelvnek megfelelően, svédül éneklik a dalokat.

Pár gondolat a darabról: 
A non replika leginkább, ha fantomos filmek közül kellene "párt" választani, egyértelmű, hogy a Julian Sands-féle változatot (https://snitt.hu/filmek/az-operahaz-fantomja-1998) társítanánk, hiszen, lényegében a Fantom itt is megkapja azt a hasonló kinézetet, mint a filmben látható: hosszú, ápolatlan haj, nyúlánk test, igazából a torz arc is elhanyagolható.  Íme:

Igazán nem rémisztő az arc...azért gondoljunk bele a Fantom attól volt mindig is érdekes, hogy borzalmas arca volt, a képen Fred Johanson
A modern Fantomhoz, modern kinézet is dukál, bőrkesztyűvel és arany maszkkal kiegészülve, ugyanakkor nem mondható rá, hogy még az anyja sem szerette, mivel a ronda arc nem érvényesül... 

Christine is új kinézetet kap, kissé összevethető a Vámpírok bálja-féle Sarah-val, ugyanúgy van piros csizma, kusza hajkorona, a hálóköntöse is inkább korai 20. századi divat alapján besorolható...


Ellenben, a modernizált ruhatáron túl mutatva, külön figyelmet és elismerést érdemel a darab díszlet megoldásai, a Fantom rejtekhelye a legkülönlegesebben megoldott kompozíció, a nagy tereket kihasználva egészen látványos képet kapunk. Ugyanez elmondható a temetői képre is, monumentális kriptákkal, kellően telefüstölt színpadképpel, hogy megadják a titokzatosság illúzióját.


A Maszkabál jelenet a kedvencem, ezért kritikus vagyok, és extra figyelmet szentelek minden megoldásra. Anno, nagyot csalódtam a 2004-es filmváltozatban, ahol csak a fehér-fekete-arany színekkel tudtak mit kezdeni, ami szerintem rossz, hiszen már a maszkabál szó alapján is, az ember valami nagyon színes, bohókás, kavalkádos képet fest le a lelki szemei előtt... amennyire felspannolták az embereket ezekkel a képekkel anno:


Úgy a valóság teljesen más mutat.


Szóval, igen érdekes a kép, bár a lépcső, tehát a színpadi megjelenítéssel nem kötekszem, az még az apró makettoknál is nagyon elnyerte a tetszésemet.


Christine Daaé ruhatárát tekintve, a színszimbolikára hívnám fel a figyelmet: kezdetben fehér jelmezekben látható (rabszolgalány, Elissa), majd fokozatosan alakul át, kissé rózsaszínes árnyalatúvá (a hálóköntös), majd ismét fehér, zölddel tarkítva Serafimo-ként (muszáj az Il Muto-ban a hagyományokhoz ragaszkodni, itt megszakad szimbolikus vonal), majd amikor Carlotta helyébe ugrik grófnőként a rózsaszín ruha fehér színnel dominál, utána piros lesz (Maszkabál), fekete, de fehér kiegészítővel a temető jelenetében, végül teljesen a fekete szín (Don Juan próba és az előadás) dominál a ruhatárában. Mindez azért fontos, mert így érkezik meg a Fantomhoz, aki csak feketében látható.

További érdekességek: 
  • A Hannibál jelenetről vélekedhetünk úgy, hogy lehetne akár egy különálló darab is, egészen szépen van kidolgozva
  • A Maszkabál jelenetében a Fantom nem öltözik be Vörös Halálnak
  •  Monumentális díszletek, főleg a Fantom lakhelye és a temető jelenet, ugyanakkor képet kapunk a kulisszákról (pl. a Don Juan próba)
  • A 2004-es film ihletése: a Fantom és Raoul párbajoznak a temetőben, ugyanakkor a két férfi közül nehéz választani, mivel úgy hírlett a vikomt sem túl kedves...
  • A Christineket megformázó színésznőknek a hajkoronája vörösesszőke.
A lényeg, hogy a darabot most egészen tavaszig viszik majd, hogy utána mi lesz vele? Még a jövő muzsikája...akarom mondani az Éj zenéje...

Összevetés: bal oldalon a Helsinki produkció, jobb oldalon a Götbourgi változat

A honlapon, a "Medverkande" alatt találhatjátok a kreatív csapat tagjainak és a szereposztás neveit... :)
 

2017. február 28., kedd

Legfríssebb hír - az új-régi Fantom non replika Helsinkiből Götebourg-ba költözik


Korábbi közlésemben már volt arról szó, hogy a finn produkció Helsinki-ben befejezi a futását, 2016 novemberében voltak az utolsó előadások a finn fővárosban. Az új helyszín Göteborg lesz, a darab bemutatója 2017. szeptember 23-ára teszik, és 2018 május 20-ig  fogják játszani. Az új-régi kifejezés arra utal, hogy a finn produkció teljes változatát fogják ott színre vinni, jelmezekkel, díszletekkel. Arról még nincs pontos információm, hogy vajon angolul fognak megszólalni a szereplők vagy svédül énekelnek-e majd. Nemrégiben ugyanis értesültem róla, hogy a svéd original fantom napokban tartotta utolsó előadását... úgyhogy szinte űtadják egymásnak a stafétát...

A szereplőgárda eképpen fog alakulni:
Phantom: Fred Johanson/Joa Helgesson
Christine Daaé: Sofie Asplund/Frida Engström/Hanna-Liina Vösa
Raoul: John Martin Bengtsson/Tobias Ahlsell
Monsieur Firmin: David Lundqvist
Monsieur André: Anders Wängdahl
Carlotta Giudicelli: Karolina Andersson/Mia Karlsson
Ubaldo Piangi: Iwar Bergkwist/Dardan Bakraqi
Madame Giry: Erika Sax
Meg Giry: Micaela Sjöstedt
Monsieur Reyer: Lars Hjertner
Monsieur Lefèvre: Tobias Ahlsell
Joseph Buquet: Marco Stella
Confidante: Lana Zuzić
Don Attilo: Peter Loguin

Külön érdekességnek tartom, hogy Christine szerepében Hanna-Liina Vösa továbbra is kiemelt, hiszen ő eredetileg az észt non replikában (Ooperifantoom) kezdte pályafutását. Az ő karrierje országhatárokon át nyúlik, mondhatni. :) A Carlotta-at alakító Mia Karlsson régebben Christine szerepében volt látható méghozzá Dániában.

Íme egy kép róla:




Résen leszek, a továbbiakról hírt közlök majd... :)

2016. szeptember 29., csütörtök

Non replikák háza táján, a finn fantom elmegy a Nemzeti Operaházból / 3. évad a Fantom Opery-nek

A Finn non replikáról már hírül adtam, hogy tovább költözik, Götebourgban lesz legközelebb látható:
http://sv.opera.se/om-oss/aktuellt/2015/the-phantom-of-the-opera-pa-goteborgsoperan-2017/


A finn előadás feldolgozása modernebb felfogásban készült, a Fantom egy aranymaszkot visel, és punk-gót stílusban öltözködik, bőrkesztyűs kiegészítőjéről nem is beszélve. Christine Daaé felfogásában voltak igen hasznos ötletek, többek között az Éj zenéjét követően, a Fantom elméjében hangzanak fel a Don Juan őrült dallamai, míg Christine mélyen alszik mellette...A másik fontos pont  maga a Don Juan előadás, ahol a lány fantáziájában jelenik meg a Fantom, és kettejük duettje is a képzelgései miatt lesz szexuálisan túlfűtött...


A Fantom Opery társulata immáron harmadik éve boldogítja a cseh közönséget (és persze azokat a színházkedvelőket, akik ellátogattak hozzájuk) ugyanis megnyitották, 2016. szeptember 15-én a 3. évadot is. Az előadás rendhagyó módon eltérő volt a hétköznapi alkalmaktól, bár hiányzó személy is akadt, az új Christine, Tereza Marschall nem lépett fel, a többi művész mind jelen volt. A Magyar Fantomnál megszokott forma, hogy ünnepi alkalmakkor (pl. kerek jubileumi előadásokon) az egész szereplőgárda felvonul, minden művész megjelenik a színpadon, láthatunk egyszerre három Fantomot az Éj zenéje alatt, két Christine-t és két Raoul-t a Maszkabál jelenete előtt, vagy a temetőben, mindhárom karakter megjelenését. 

A prágaiak hasonlóan oldották meg, ámbár Michaela-nak talán több lehetősége volt a színpadon mutatkozni. A szerepformálások ekképpen alakultak, Monika Sommerová kezdte a játékot, majd kolléganője, Michaela Gemrotová, a tető jelenetnél átvette a stafétabotot, és végigvitte a darabot. Radim Schwab kezdte a Fantom szereplését, majd Marian Vojtko lépett a helyébe.



Bohus Matus és Michaela Gemrotová, Christine az igazgatók irodájában panaszkodik a Fantomról, Raoul-nak. 







Mindig is furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a cseh változatban a Don Juan színre vitele. Nos, ez is egy eléggé perverz kép, valahogy a fotósok nem remekelnek, mindig valami borzalmas pillanatot kapnak le... Mindenesestre, a cseh változatban öltánc is van...meg asztalon forgatás...ehh...erről jó lenne már egy felvétel...


Kicsit csúnya lett az illesztés, általában jól megoldják a "ronda arc" ábrázolását. A képen Marian Vojtkot láthatjátok.


Plusz érdekesség, hogy kis kényszerpihenőre megy az előadás, idén december 18-ig lesz látható a Goja Music Hall-ban a Fantom opery, helyébe majd a Vámpírok bálja fog jönni. 


2015. november 13., péntek

Finn Fantomról



A finn produkciót pár hónappal ezelőtt mutatták be. Új hírforrások szerint nem marad a darab a Finn Nemzeti Operaházában, átkerül Götebourg-ba.

Info: http://www.mynewsdesk.com/se/goteborgsoperan/pressreleases/the-phantom-of-the-opera-paa-goeteborgsoperan-1247671?utm_campaign=Alert&utm_source=alert&utm_medium=email


Pár érdekességről:
- Az új előadásban nagyon komplex képet kapunk a Fantom lakhelyéül szolgáló labirintusról, csodálatos a katakombák ábrázolása, mozgó lépcsőkkel, félelmetes megvilágítással, a tavon ringatódzó hajóval. 
- Az új koncepciók között találjuk a tömegjelenetek újszerű ábrázolását, vagyis a Primadonna című számot nem az igazgatók irodájában adják elő, hanem az operaház folyosóján, ahol a kórus és  tánckari tagok, díszletépítők, öltöztetők, szóval mindenki, aki számít az operaházban jár-kel. Ugyanez vonatkozik a Don Juan olvasópróbájára is.
- Több értelem van Christine ébredésének (az Éj zenéjét követően a lány elájul, álomba merül, majd következik a felébredése), hiszen eleddig minden változatban úgy tűnt az orgona erős hangjára nem riad fel, míg egy törékeny, kis zenedoboz halk muzsikájára igen. A jelen bemutatásban a Fantom fejében jelenik meg a szenvedélyes zeneiség, és jegyzeteket készít róluk. Christine valóban csak a kicsiny szerkezet hangjára ébred fel...
- Másik fejben lejátszódó jelenet, a Don Juan, Christine és a Fantom kizárja az elméjéből a többieket, csak ők ketten érzékelik maguk körül a teret, a valóságot. Christine fejében a Fantom iránti vonzalma jelenik meg, megcsókolná egy röpke pillanat erejéig, ám, felébred a révedéséből, mert a Fantom a szerelmi duett-et énekli, ettől a nő ideges lesz és legszívesebben elmenekülne a színről.
- Az első olyan változat, ahol a Fantomot sem sajnáljuk, a Raoul-t meg még inkább nem kedvelhetjük negatív viselkedése miatt. Erőszakos a vikomt, így nincs egyensúly a két férfi karaktere között.

2015. szeptember 3., csütörtök

Finn Fantom non replika




Eljött hát az idő, hogy egy újabb non replika produkciót köszöntsünk, ez a finn fantom vagyis az Oopperan kummitus! Szeptember 4-én lesz a premier, de addig is kaphattunk egy kis ízelítőt az előadásból, legalábbis képekben.

Úgy vélem, mint "öreg motoros" a témában, a történet ismételten egy kicsit modernebb időkbe lett helyezve, tehát nem érzem ezt a 18-19. századi stílus megfelelőjének. Hozzáteszem, hogy a komor hangulat számomra az észt fantomot juttatja eszembe, míg a jelmezek, a nem korszerűség végett a román darabot juttatja eszembe.


Újdonságok az előadásban:
- Hannibál jelenet: Christine fehér jelmezben lép a színpadra, ez emlékeztethet bennünket a 2004-es filmváltozatra, ugyanakkor egy jól rendezett opera jelenet is rögtön beugrik: egy harci öltözékben virító férfiú és egy nemes nő, egy igazai, római kori tragika...
- A Fantom maszkja az arca jobb felén található (ahogy már jól megszoktuk), aranyból van és hosszú, igénytelen hajviselettel rendelkezik (ez is egy filmbeli változathoz hasonló elgondolás, amelyben patkányok is szerepeltek).
- Christine és Raoul közös jelenetében az első felvonás végén, csupán egy hatalmas angyalszobor és a tető egy részlete testesíti meg a párizsi Operaház tetejét (itt bújik meg a Fantom), hasonlóan, mint a prágai verzióban. 


 - Látványosan megváltozott a Maszkabál képe: kevésbé dominálnak a színek, Christine ismételten piros ruhában (észt változat), míg Raoul "kiskirályként" tetten érhető e jelentben...
- Temető jelenet: Raoul és a Fantom ismételten kardot ragadnak, és harcba szállnak az imádott nőért.
- Don Juan: vasszerkezet? - még nem tudtam mire vélni. Rácsos mintázatú jelmezek, ideges Christine a kézfogónál (itt valóban látható, hogy nagyon ódzkodik a dologtól...)
- Érzelmes csókjelenet a darab végén, fájdalmas búcsú, hisz Christine-t a vikomt elrángatja...
- A Fantom arca sem olyan torz, mint elődjei esetében, kevésbé rémisztő.
- Christine-nek vöröses-szőkés hajkoronája van. 
- Látványra mindenképpen a Fantom rejtekére hívnám fel a figyelmet. Egyszerűen lenyűgözően szép. :) A Maszkabál az izgalmas kibontakozása miatt lehet kedvenc, a tetős jelenet csupán a prágai minta alapján megkedvelhető, a Don Juan felettébb érdekes lehet, és meg kell jegyeznem, hogy itt sincs menyasszonyi ruhába bújtatott Christine az előadás végén, ezért hasonlít ránk a rokonság, amit nagy örömmel veszünk. :) Van csónakjelenet, mint "régen", a három előző non replikában viszont kevésbé volt jelentősége:
- észt: a csónak a közönség feje felett lebeg, így sosem került lencsevégre, nagyon lassan és hosszadalmasan mozog...
- román: a jelenet hasonlít a Ken Hill darab megoldásához, vagy másképpen is mondhatjuk egy egyszerű csónakázás a tavon, a fantom két lapáttal evez.
- regionális osztrák: a szereplőket gyakran táncosok - akik oda nem illettek - kitakarták, elrejtették, a csónak nem létezett.... 

Látványban és érzelemben nem lesz hiány itt sem, a videó ezt bizony megerősíti:



Hivatalos honlap, szereposztással:  http://www.ooppera.fi/ohjelmisto/oopperan_kummitus/4035


Szereplők: 
Christine: Sofie Asplund / Hanna-Liina Võsa
Phantom: Ville Rusanen / Ilkka Hämäläinen
Raoul: Tero Harjunniemi / Olli Tuovinen
Monsieur Firmin: Sauli Tiilikainen / Juha Eskelinen
Monsieur André: Juha Riihimäki / Jussi Miilunpalo
Carlotta Giudicelli: Hanna-Leena Haapamäki / Kaisa Ranta
Madame Giry: Sari Nordqvist / Päivi Nisula / Emilia Vesalainen
Ubaldo Piangi: Mika Pohjonen / Kai Pitkänen
Meg Giry: Elli Vallinoja / Vilja Riutamaa

Egy korábbi Christine is megjelenik a finn színpadon, ő Hanna-Liina Võsa, aki az észtek egyik női főszereplője.

Egy videó: http://www.mtv.fi/uutiset/kulttuuri/artikkeli/oopperan-kummitus-tulee-suomeen/5292356
Részletek a darabból: http://www.hs.fi/kulttuuri/a1441166292616
Képek, hír: http://www.hs.fi/kulttuuri/a1441419141096
Facebook-os oldaluk: https://www.facebook.com/oopperabaletti

A bemutató estéjén a közönség sorai között helyet foglal majd Richard Stilgoe és Charles Hart, akik a Fantom dalszövegeit írták, azért van ott a helyük, mert a finnek nem az anyanyelvükre fordították le a darabot, hanem angol nyelven adják elő. 


Nagyon sok sikert kívánok a "testvérelőadásnak", reméljük, hogy ők is sikerre viszik a darabot!!!
2015. szeptember 4-én!


2015. augusztus 7., péntek

Szeptemberben finnül felhangzik az ismerős előadás - Finn Fantomról napi beszámoló

Nos, újdonság, szeptemberben lesz az új non replikának a bemutatója, ezúttal a rokonságnál, a finneknél. :) 2014 szeptember 4-én lesz az előadás premierje.

Egyelőre készülnek a díszletek, íme pár érdekes kép:
Az igazgatók páholya összehasonlításban, persze viccből a két Muppet show-ból ismert karakterekkel... A tervek készítője Teppo Järvinen volt.


 Ígéretesnek tűnik a kis makett alapján a lépcsőjelenet a Maszkabálban.


 A Fantom "arca" készül...


A szereposztást tekintve felfedezhetünk egy ismerős nevet: Hanna-Liina Võsa. Az észt fantom üdvöskéje itt is Christine szerepében tündököl majd.