A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseh fantom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseh fantom. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 12., hétfő

A prágai Fantom kincse, Monika Sommerová távozása a Fantom Opery előadásból

frissítve (2023.06.26.): Monika terhes, és ezért elvonul egy kis időre a darabból. Gratuláluk! :)




Az első számú Christine elhagyja a hajót...

Christine menyasszonyi jelmezében, kulissza-fotó, forrás: super.cz

Monika Sommerová a darab 2014-es bemutatója óta erősíti a cseh változat gárdáját. Páratlan tehetség, bájos, a legjobb prágai Christine volt. Bevallom, nekem is a kedvencem. A Prágai Konzervatóriumban operai hangképzést tanult, pár éve sikeresen lediplomázott. "2003-ban a Karlovy Vary-i pacsirta regionális fordulójában I. díjat, a Karlovy Vary-i pacsirta országos fordulójában pedig 2. díjat nyert. 2009-ben 2. helyezést ért el a Prague Singer énekversenyen. 2010-ben a Prágai Konzervatóriumot képviselte a Cseh Köztársaság Konzervatóriumainak versenykiállításán Pardubicében. 2012-ben 3. helyezést ért el a nemzetközi Dušek énekversenyen, 3. helyezést a Prague Singer nemzetközi énekversenyen, 2. helyezést az Olomouc 2012-ben és döntős részvétellel a nemzetközi Antonín Dvořák versenyen Karlovy Varyban szerepelt. (forrás: https://cs.wikipedia.org/wiki/Monika_Sommerov%C3%A1). Több operai szerepet is vállalt.

 A Fantomot pedig vitte előre, sokan csodálták kedves és közvetlen jellemét. 

Marian Vojtko-val, aki felfedte Fantom arcát a kulisszák mögött. Ő az egyik legnépszerűbb szereplő.

Eredeti szakmája, agrármérnök, mégis az éneklés mellett tette le a voksát. Nem kis tehetséggel van megáldva ez a  hölgyemény, ugyanis a színpadon nemcsak a félénk kórsitalányt formálta meg, hanem kicsit idősebb karaktert is, La Carlotta-t, a primadonnát. Történt ugyanis, hogy az aznapi szereposztás énekese lebetegedett, váltótársa(i) nem voltak elérhetőek az esti előadásoz, így Sommerová bevállalta és sikeres volt a beugrása. Időnként primadonna, máskor Christine szerepét öltötte magára. Aztán pár hónappal ezelőtt lemondott Carlotta-ról, végül most, úgy döntött, hogy az eredeti szerepét is visszaadja.

A hivatalos honlapon még nem közöltek semmit: https://www.fantomopery.cz

Monika a Primadonna szerepében forrás: musical cz
 
 
Szintén érdekesség, de ha már a magyar Fantomot nagyon szeretjük, meg kell említenem, hogy nem egyedülálló, amikor egy művész két különböző szerepet formál a színpadon nem egyszerre, de egy darabban. Miller Zoltán, a tökéletes példa a mi Fantom családunkból, ő első szereposztásban volt Raoul, majd másodikban a Fantom. Időnként azért lemondta a szerepeit (állítása szerint, ha nem volt teljesen benne a karakterben, nem érezte, akkor nem vállalt aznapra munkát..ezt velem is "leművelte" 1x fordult elő, hogy lett volna lehetőségem Raoul-ként megnézni, de végül ez kudarcba fulladt, helyette megkaptam Nagy Sándort - akit nagyon szeretek, egyáltalán nem bántam meg)

Hogy Miller-ről képet kapjatok, itt egy felvétel, ahol két csodálatos, jelenlegi címszereplővel közösen időztek a régi Showder klub-ban, Fábry Sándornál:
 

Rövid ideig látható volt egy váltótárs Monika mellett, Tereza Mátlová néven. Az eredeti, másik Christine (Michaela Gemrotová) ugyanis anyai örömök miatt egy időre ott hagyta a társulatot, de 2019 végén ismét beállt a csatasorba. :) De a folytonosság szól mellette, hogy a két fő ikon Christine mellé csak időnként jöttek be egy-egy váltók. Most viszont tartosabb lesz a történet, ugyanis az eddig Meg Giry-t játszó Natálie Grossová előlépett a rivaldafénybe, ő lesz az új társa Gemrotová-nak. Sok szerencsét kívánunk neki is, ahogy Monika-nak az elkövetkezendőkhöz. Reméljük, azért valamikor, egyszer még visszatér a szerepbe. Sose lehet tudni. :)

 Jöjjön pár felvétel Monika-ról.

Amikor még a bemutató előtt álltak, egy show-műsor keretein belül elmentek szerepelni a darab főszereplői, a Gondolj rám című számot Monika adta elő (már itt is hallani lehetett, hogy jó választás lesz Christine szerepére):



Egy másik gálán, viszont a Raoul-t alakító, Bohuš Matuš-sal énekelték el a kóristalány és a vikomt szerelmi kettősét:



A prágai Fantom, ahogy már többször megénekelte, egy non replika előadás, tehát eltér az eredeti koncepciótól, mind jelmez, díszlet, rendezés kapcsán. 

Ennek a változatnak rendkívül sok jó ötlete van, többek között:

- A múltba való visszatérés az aukciót követő csillár felemelkedés során, - nem csak a mozgó színpadképet látjuk, hanem beszippant konkrétan magába a jelenet, a színpadra érkeznek, miután körbesikoltozták a közönség sorait a balerinák...eközben a fekete asszony, aki Giry asszony volt leveti ruházatát a színpadon, így tárul elénk, hogy nem az idős Madame Giry-t láthattuk, hanem a lányát (aminek mondjuk tényleg van értelme, ha végiggondoljuk, hisz Raoul is öregember...), miután leleplezi magát, egészségügyi botját (ami az vezénylőpálca az eredeti felfogásban) átadja a színpadra besiető Madame Giry-nek, aki rögvest dologra bocsátja lányát...

- A második felvonás elején szintén kihasználják a zenei aláfestést nem kell csak előretekinteni, és a semmibe meredni...hanem azt látjuk, ahogy az új csillárt felavatják, Raoul megkéri Christine kezét...(és így nyoma van annak, hogy a Maszkabál jelenetben hivatkozik a lány rá, hogy titokban kell tartani az eljegyzésüket).

- Gondolj rám jelenetben Meg végig jelen van és asszisztál Christine színpadi jelenlétéhez...de főként az dominál, hogy ez az a darab, ahol a két lány mély barátságát igyekeztek jelenetről jelenetre felépíteni.

Sok esetben a díszes jelmezei és díszletei miatt is kimondható, hogy a cseh változat valami nagyszerűre és nagyra akart törekedni. Hasonlítson, de térjen is el az eredetitől. Ettől függetlenül, lehet rajta látni, hogy igyekszik a nagy múltú replikának megfelelni és felnőni hozzá.


2018. április 6., péntek

Fantom opery - a cseh előadás visszatérése 2018 őszén

FANTOM - MARIAN VOJTKO, RADIM SCHWAB
CHRISTINE DAAÉ - NATÁLIE GROSSOVÁ, MICHAELA GEMROTOVÁ, MONIKA SOMMEROVÁ
RAOUL, Vikomt de Chagny - BOHUŠ MATUŠ, TOMÁŠ VANĚK, MICHAL BRAGAGNOLO
MONSIEUR FIRMIN/ANDRÉ - PAVEL VÍTEK, BRONISLAV KOTIŠ, PETR MATUSZEK, JOSEF ŠTÁGR
CARLOTTA GIUDICELLI - TEREZA MÁTLOVÁ, JANA BORKOVÁ
UBALDO PIANGI - NIKOLAJ VIŠŇAKOV
MADAME GIRY - MIROSLAVA ČASAROVÁ, VANDA ŠÍPOVÁ, MARKÉTA DVOŘÁKOVÁ
MEG GIRY - NATÁLIE GROSSOVÁ, TEREZA VÁGNEROVÁ, ANDREA GABRIŠOVÁ
MONSIEUR REYER - TOMÁŠ KOBR, JINDŘICH NOVÁČEK


forrás: facebook

2017. június 12., hétfő

A cseh fantom visszatér - return of Fantom opery


2018 őszére visszatér Prágába a non replika Fantom előadás!
2016 decemberében volt az utolsó alkalom, helyét átvette a Vámpírok bálja, ami jelenleg is várja a közönséget a prágai Goja Music Hall-ban. A producer ígéretét megtartotta, miszerint a fantom vissza fog térni. Jegyrendelésre még ugyan nincs lehetőség, de már a csehek és minden más nemzet rajongói - akik vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy megnézték a darabot -  örülnek a hírnek

Itt a bejelentés. 


2016. december 19., hétfő

The last performance of Fantom opery



Az utolsó előadás
A cseh Fantom egyelőre búcsúzik

Utolsó előadás: 2016. december 18.

Két év, három hónap telt el a bemutató óta, és immáron a játszási idő végére értek. Szép időszakot zártak, Fantom opery vagyis a cseh nyelvű non replika Fantom produkció pihenőre megy, az előadást A vámpírok bálja fogja váltani.

Hogy valaha visszatér? Nem tudunk pontos információkat, de egyelőre a vérszívók veszik birtokukba a Goja Music Hall-t (a Fantom gárdából pár ismerős arcot biztosan láthat majd a közönség, többek között Marian Vojtkot, Michaela Gemrotovat, Jakob Hübnert és Matus Bohust).


A cseh Fantom különlegességei:
- non replika előadás, ami erősen ragaszkodott egy elvhez, azaz, kissé hasonlítson a nem másolat jogától függetlenül az eredeti produkcióhoz. Csili-vili, mint az eredeti, viszont a díszlete talán erősebb.
- a non replikák közül a legnagyobb csillárral rendelkezik ( az original előadások közül a Las Vegas-é a legnagyobb - úgy hogy rajta lóg a Fantom is)
- Meg Giry édesanyja helyett szerepel a Prologus jelenetben
- Meg Giry és Christine Daaé barátságán alapuló feldolgozás
- Második felvonás elején a nyitány zenéje alatt Raoul megkéri Christine kezét, és az új csillár fel lesz avatva Madame Giry és a két igazgató, valamint egy díszletmunkás által
- Színpompás jelmezek, gyönyörű díszlet
- Remekbe szabott Fantom arc
- Christine és a Fantom bensőséges viszonya
- Kedvenc jelenetek: Prológus – a múltból átkerülnek a jelenbe (de csak ez az érdekes benne, mivel Madame Giry helyett a lánya vesz részt az aukción) Gondolj rám utáni rózsaáradat, Az angyali hangban a levelek fogadtatása és a Meg Giry-vel való baráti viszony, A Fantom, Primadonna, Tetős rész, a második felvonás prológusa a csillár felavatásával, Maszkabál, Don Juan. 

A verzió előnye, hogy minden mozzanatában kiemelkedő, mind díszlet, mind jelmez tekintetében és a játék, az új felfedezések még színesebbé és különlegessé teszik. Részlet gazdag, és minden mindennel egységet alkot. A bevitt új elgondolásoknak, ötleteknek köszönhetően erős produkcióvá érett mű. Hangok tekintetében a két főhősnő erősen dominál, továbbá a mellékszereplők is jók (Meg, Carlotta, Madame Giry és az igazgatók).

Marian Vojtko videóit az FB-én megtalálhatjátok. Ezt is:


2016. szeptember 29., csütörtök

Non replikák háza táján, a finn fantom elmegy a Nemzeti Operaházból / 3. évad a Fantom Opery-nek

A Finn non replikáról már hírül adtam, hogy tovább költözik, Götebourgban lesz legközelebb látható:
http://sv.opera.se/om-oss/aktuellt/2015/the-phantom-of-the-opera-pa-goteborgsoperan-2017/


A finn előadás feldolgozása modernebb felfogásban készült, a Fantom egy aranymaszkot visel, és punk-gót stílusban öltözködik, bőrkesztyűs kiegészítőjéről nem is beszélve. Christine Daaé felfogásában voltak igen hasznos ötletek, többek között az Éj zenéjét követően, a Fantom elméjében hangzanak fel a Don Juan őrült dallamai, míg Christine mélyen alszik mellette...A másik fontos pont  maga a Don Juan előadás, ahol a lány fantáziájában jelenik meg a Fantom, és kettejük duettje is a képzelgései miatt lesz szexuálisan túlfűtött...


A Fantom Opery társulata immáron harmadik éve boldogítja a cseh közönséget (és persze azokat a színházkedvelőket, akik ellátogattak hozzájuk) ugyanis megnyitották, 2016. szeptember 15-én a 3. évadot is. Az előadás rendhagyó módon eltérő volt a hétköznapi alkalmaktól, bár hiányzó személy is akadt, az új Christine, Tereza Marschall nem lépett fel, a többi művész mind jelen volt. A Magyar Fantomnál megszokott forma, hogy ünnepi alkalmakkor (pl. kerek jubileumi előadásokon) az egész szereplőgárda felvonul, minden művész megjelenik a színpadon, láthatunk egyszerre három Fantomot az Éj zenéje alatt, két Christine-t és két Raoul-t a Maszkabál jelenete előtt, vagy a temetőben, mindhárom karakter megjelenését. 

A prágaiak hasonlóan oldották meg, ámbár Michaela-nak talán több lehetősége volt a színpadon mutatkozni. A szerepformálások ekképpen alakultak, Monika Sommerová kezdte a játékot, majd kolléganője, Michaela Gemrotová, a tető jelenetnél átvette a stafétabotot, és végigvitte a darabot. Radim Schwab kezdte a Fantom szereplését, majd Marian Vojtko lépett a helyébe.



Bohus Matus és Michaela Gemrotová, Christine az igazgatók irodájában panaszkodik a Fantomról, Raoul-nak. 







Mindig is furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a cseh változatban a Don Juan színre vitele. Nos, ez is egy eléggé perverz kép, valahogy a fotósok nem remekelnek, mindig valami borzalmas pillanatot kapnak le... Mindenesestre, a cseh változatban öltánc is van...meg asztalon forgatás...ehh...erről jó lenne már egy felvétel...


Kicsit csúnya lett az illesztés, általában jól megoldják a "ronda arc" ábrázolását. A képen Marian Vojtkot láthatjátok.


Plusz érdekesség, hogy kis kényszerpihenőre megy az előadás, idén december 18-ig lesz látható a Goja Music Hall-ban a Fantom opery, helyébe majd a Vámpírok bálja fog jönni. 


2016. augusztus 29., hétfő

A cseh fantom izé

Kicsit féltékeny vagyok rájuk (azért "izézem" le őket)...

A prágai Fantom Opery csapata nagyon jó ötletekkel, énekesekkel álltak elő, így az ő  Fantomjuk igazán kiválóra sikeredett. Ezért is rajonganak a külföldiek érte. Ugyanakkor kalóz felvételt még nem gyártottak, mint a többi előadáshoz képest. Talán ez is egyszer összejön... Youtube tele van velük, csak keressetek rá, egy-egy jelenetre. De, ameddig sajnos ebből a változatból nincs videó, addig a az előadásból készült képekkel tarkított hanganyagokat lehet hallgatni.

Újszerű, szuper ötleteket vittek a darabjukba, amik a darabot újabb nézőpontból közelítették meg, érdekesebbé téve azt, új köntöst kapott, és ez a frissítés mindenképpen jót tett neki. Az ötleteket akár más feldolgozásokban, akár az eredetiben, akár más non replikákban érdemes lenne fontolóra venni, és a darabba belevenni. Példának okán, nekem tetszik, hogy milyen barátias a légkör, a szívből jövő kacagásokkal a Raoul-lal közös Kicsi Lotte vagyis csehül Malá Lotte címá számban. Nem érzem azt, hogy csupán szöveget mondanának, hanem tényleg egy régi kapcsolatot idéznének fel. Ezt érdemes megfigyelni. :)


Mi tagadás, ez a verzió is búcsúzni fog (2016 december végéig marad, helyét átadja majd a Vámpírok báljának), így aki még úgy gondolja, hogy megnézné van rá lehetősége.

Csehül a dalok címe: 
  •  Gondolj rám - Mesla me
  • Angyali hang - Andel Hudby
  • Kicsi Lotte - Malá Lotte
  • Angyali hang/Tükör - Andel Hudby/Zrcadlo



2016. május 9., hétfő

Új Christine a Prágai Fantomban

Tereza Marshall az új belépő a prágai előadásban, hogy konkrétan csere történt-e valamelyik másik Christine esetében, ezt nem lehet tudni. Annyi biztos, hogy a rendező-producer, Frantisek Janecek az USA-ból importálta és, hogy nem régen volt a debütálása.   

A leányzó 27 évesen kapta meg a szerepet. Az alábbi linkeken a vele készült riportot és pár képet láthattok.

Tereza Marshall


Források:

Első színre lépésekor, Radim Schwab (Fantom) és a szintén fiatalka Michael Bragagnolo (hmmm, 25 éves) (Raoul) voltak a társai.


2016. január 26., kedd

Betekintés a próbafolyamatba


Igazán elragadó dolog, Thomas Vanek-től, aki a prágai fantomban Raoul karakterét alakítja, hogy feltett egy videót a Hannibál jelenet próbájáról. :)






2015. augusztus 9., vasárnap

Fantom opery - Szeress, csak ennyit kérek én :)

Románia után jöjjön a kedvencek egyike, a prágai Fantom, a darab egyik legszebb szerelmes dalával, a "Szeress csak ennyit kérek én" vagyis csehül "O víc tě nežádám".


Az előadók:
Christine szerepében Monika Sommerová és Raoul-ként Tomáš Vaněk-et hallhatjuk.
Hosszabb változatban itt hallhatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=DSXVlko553s



2015. június 19., péntek

Új honlapot kapott a prágai Fantom

Kedves Fantom-rajongó olvasóim!





Ezúttal hírül adom, hogy a Fantom Opery, a tavalyi nagy sikerű prágai előadás bővített tartalommal, rendezett és letisztult felülettel jelentkezik. Könnyebb az átláthatósága, jobban felépített.

Érdemes szétnézni rajta. :)

Nagyon jól elkülönítve, színesítve a darabból ismert jelenetekkel az egyes menük, a szereplők mindegyikéhez külön link, hogy többet tudhassunk meg a munkásságukról. Sajnos, nem mindegyike alapos kidolgozottság, és ugyanazon információk nem jelennek meg (csak a legfontosabb érdemek, nem tematikus, tehát születési dátumtól a mai napig elért sikereket figyelembe véve).

Sajnos továbbra is szükséges a fordító használata, mert a csehek is csak magára gondol, és nem könnyíti meg azoknak, akik nem tudnak az ő nyelvükön kommunikálni, tehát nincs angol nyelvű menüsora. 

Íme a cím: http://www.fantomopery.cz/




További érdekességek, linkek és összefoglalóim a darabbal kapcsolatban:


Friss (2015. június 20): animációs képek az előadás jeleneteiből:
http://glassprism.tumblr.com/post/121717293077/marian-votjko-michaela-gemrotova-monika
(Többek között: a csillár felemelkedése, a Hannibál jelenetből a tánckar és Christine Meg-gel való kapcsolata, a Maszkabál jelenet, A labirintus és az Éj zenéjéből)


Zenei felvételek - VÉGRE SIKERÜLT SZEREZNEM!!!! :)

2015. május 30., szombat

Különféle Fantom-verziók (Original, Magyar, Lengyel, Cseh, Észt, Román)


Az első válogatásban a jeleneteket hasonlították össze:

Comparisons/contrasts between the designs of "The Brilliant Original" and the non-replica Hungarian, Polish, and Anniversary Tour productions.
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2014. augusztus 15.

 A következőben az original, tehát az eredeti elképzelések alapján láthatjuk Webber előadását (A bemutatója 1986 október 9. - The Phantom of the Opera -  Her Majesty's Theatre (London)):

The 25th Anniversary performance of THE PHANTOM OF THE OPERA.
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2011. október 23.

A magyar előadás - ami a szívemnek oly kedves - képeiből is vannak pillanatképek (2003. május 30. - Az Operaház Fantomja - Madách Színház (Budapest)):

The non-replica Hungarian production of THE PHANTOM OF THE OPERA, the first production ever to get permission to have a...
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2013. június 18.

A lengyel darab nem volt túlságosan kreatív, díszletei pompásak, de jelmezben, színben mind a 2004-es filmet utánozza (2008. március 15. - Upiór w operze - teatrze Roma (Varsó)):

The non-replica Polish production of THE PHANTOM OF THE OPERA, the second production to get permission to have a...
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2013. június 20.

A cseh előadás milliókat érő kiadásba került, de látszólag megérte (2014. szeptember 19. - Fantom opery - GoJa Music Hall (Prága):

The non-replica Czech production of THE PHANTOM OF THE OPERA (Fantom opery Praha 2014), the fourth production to open...
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2014. október 4.

Az észt produkció szerényebb, de a díszleteket ötletes módon sikerült színpadra tervezni (2014. október 4. - Ooperiphantoom - Vanemuinetheatre - Nordea Concert Hall (Tallin)):

The non-replica Estonian production of THE PHANTOM OF THE OPERA, the fifth production to open with a non-replica design....
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2014. október 5.

A román változat modernebb felfogásban képzelte el a történetet (2015. január 24. - Fantoma de la Opera - Teatrul Național de Operetă (Bukarest)):

The non-replica Romanian production of THE PHANTOM OF THE OPERA, the sixth production to open with a non-replica design....
Posted by The Phantom of the Opera at the Royal Albert Hall on 2015. február 2.

2015. április 12., vasárnap

Szeress, csak ennyit kérek én - csehül, a cseh produkció


Végre van egy újabb felvételem a cseh produkcióról, jó lenne most több felvételt is látni/hallani az előadásról, mivel nem hiszem, hogy mindannyian megtehetjük, hogy felkerekedünk és megnézzük a cseh fővárosban... 



Viszont a videófeltöltő is kissé elnézte a házszámot... Mivel a felvételen hallható dal a tetőn játszódik, viszont a képen a temető jelenetet láthatjuk.

Az előadók Monika Sommerová és Thomas Vanek. 



A második felvétel már egy élő show-ban készült, az előadók Monika Sommerová és Bohus Matus (aki - az én véleményem szerint a rideg külseje mögött érzelmes és gyönyörű hang rejtőzik).


https://scontent.cdninstagram.com/hphotos-xap1/t50.2886-16/10753275_487971578010343_745383019_n.mp4 (Csillármozgás)

2015. március 26., csütörtök

Az original Fantom 200. előadás Oroszországban, 100. prágai előadás non replikaként


Gyorsan eltelt az idő a bemutató óta, és az orosz produkció már a 200. előadáson is túl van.


További linkek: 



A közelmúltban ünnepelte a 100. előadását a Fantom opery, az egyike az új fantom non replikáknak. 


Marian Vojtko (Fantom) nyilatkozott is, az esemény kapcsán.




2015. január 19., hétfő

A prágai Fantom videóban



Kedves Olvasóim! :)




Ismét jelentkezem egy újabb videóval, amely novemberben lett közölve.

A prágai fantom non replika változatából pár részletet láthatunk, többek között:

  • a csillár emelkedése, 
  • Hannibál jelenet, 
  • a maszk levétele, 
  • a csónak.





Az előadással további videóban is ismerkedhettek, amit a közösségi oldalra tett ki az egyik hivatalos cseh tv-adás.


BejegyzésVIP zprávy által
Bejegyzés VIP zprávy videó 2. - még több látnivaló ezúttal Michaela-val és Marian-nal

Illetve, itt egy cikk:  http://ilovemusical.hu/az_operahaz_fantomja_budapest_utan_pragat_is_meghoditja_jegyek_itt_259


2015. január 2., péntek

Fantom opery - Szeress csak ennyit kérek én


A Fantom egyik legszebb duettje csehül....

A bejegyzés címében láthatjátok melyik dalról van szó Az Operaház Fantomja musicalből. Korábban már írtam róla, hogy 2014-ben közeli szomszédunknál is, Csehországban, mégpedig a fővárosban, Prágában bemutattak egy újabb non replika fantom előadást. E zenének az átgondolását még januárban ejtették meg, amikor csak az előkészületek folytak a színpadi megjelenést illetően.


Az új fajta feldolgozás, amely így egy showelem részeként érvényesült, egy teljesen más hangzású, könnyedebb, de pont ezért szerethető dal lett. :) Én elsőre fel sem ismertem, de aztán az ismert taktusok előkerültek, és csak csodálkozni tudtam, hogy szláv nyelven mennyire más lett, milyen más hatással bír.


Link: https://www.youtube.com/watch?v=SKoYABlpzkQ




2014. december 29., hétfő

Csehül A Főcímdal és a Gondolj rám a Fantom musicalből




                 

A dal új linken elérhető: https://www.facebook.com/The-Phantom-of-the-opera-Fans-Cosplay-Group-1585206251714082/videos


Tudom, mindig el vagyok varázsolva az észt változattól, és a csehekről semmi jelentenivalóm nem volt. De most van! :) Monika Sommerová, aki nagyon aktív a közösségi oldalakon, néha teleárasztja a darabbal kapcsolatos videókkal és képekkel a felületet. Hála neki, találtam szép összeállításokat az új non replikából. Most egy videót mutatnék meg Nektek, amin őt láthatjátok/hallhatjátok a Fantomból énekli a Gondolj rám-ot. :) Szép hangja van, sőt oda vagyok ezért a különleges, operai szintű hangzásért, szerintem csodálatos.

Nos, és van egy másik felvétel is, amin a főcímdalt mutatják be, a "másik" két főszereplő közreműködésével, Marian Vojtko és Michaela Gemrotová.





A dal itt elérhető újból: https://www.facebook.com/The-Phantom-of-the-opera-Fans-Cosplay-Group-1585206251714082/videos


2014. szeptember 22., hétfő

A cseh fantom színre lép


Prágai Non replika, Az Operaház Fantomja


Újabb kis hír következzék :)
A bemutatót 2014.09.13-án tartották. 



Már régóta zajlottak a főbb előkészületek. Legtöbb esetben a darab próbáiról készült képek kerültek napvilágra. A néző megállapíthatja, hogy mennyire nyeri el tetszését. 

Az új előadás jelmez szempontjából ötvözi az original 1986-os és a mi magyar Fantomunk szépséges ruhakölteményeit. 

Díszlettel kapcsolatban: van, ami módosult, kevésbé díszesebb, kevésbé van varázsereje, példának okán az orgonát említeném - túlságosan leegyszerűsített, nem is mondanám egy hangszernek:




Ami viszont kiemelkedően szép, az a csónak és a maszkabál jelenetek. Titokzatosságot sugall, és merően érzéki, Christine és a Fantom duettje. Míg az álarcosok őrületes kavalkádjában újra a színek dominálnak (a lengyel non replikát a 2004-es filmhez igazították), csillárok a háttérben, hasonlóan az eredeti La Garnier Operaház díszterméhez. Ha alaposan megfigyeljük - Christine jelmezét tekintve felfedezhetjük az ismerős magyar vonásokat, ami a kék színt illeti, illetve, hogy hercegnős mivolta miatt ismételten elmondható, hogy hajaz az original produkcióra. Raoul esetében az original darab kosztümjéhez hasonlót álmodott meg a jelmeztervező.






Az előkészületekről számos videó is készült, ezek közül szemezgettem nektek párat:

A Fantom "csillárja" (nekem kicsit túl giccses... :P) - úgy tűnik az eredetihez hasonlóan itt a közönség feje fölé emelik a szerkezetet, zuhanása viszont lassabbra sikeredett, mint kellene...



A zuhanás:




Érdekes lehet összevetni a különféle variánsokat, - mostanság igyekszek, minél több információt gyűjteni a non replikákról és természetesen az eredetiről. Az összehasonlítás tárgyát legfőképpen a jelmezek és a díszletek jelentik. 


 


A Hannibál jelenet megint kellő mértékben színeske, mint az eredeti fantomnál. Viszont a rabszolgalányok jelmezében inkább az élénkebb színek dominálnak, a jól megszokott barna színekhez képest, ráadásul fehér harisnyában parádéznak.  Madame Giry (mint az original esetében) zárt, fekete ruhában jelenik meg a színpadon.






Elissa jelmeze a Gondolj rám jelenetben - díszes, és a már korábban említett két darab kosztümjét színekben egyesíti. Itt is elhagyták a kendőt, amely az original változatban fontos szereppel, szimbolikával bír. A prágai előadás kitűnik azon újdonságával, hogy jobban felerősíti Meg és Christine kapcsolatát. Tehát a főhősnő nem rohan folyamatosan a vikomthoz, ha bajban van, vagy fél, hanem a barátnője, Meg segítségét kéri. Az, hogy ez a kapcsolat itt jobban kibontakozik, mint bárhol máshol, kiemeli a non replikák közül. Gondolj rám végén Christine egy fehér rózsát kap az igazgatóktól, illetve a zsinórpadlásról vörös rózsaszirmok hullanak alá, amit a Fantom szór reá. Christine örül (színésznőtől függően, de Monikáét idézem) egy szirmot megtart és nyakláncába rejti. Az Angyali hang/Kicsi Lotte jelenet előtt Christine két levelet kap kézhez, az egyik a Fantomtól származik, a másik a gyermekkori szerelmesétől, Raoul vikomttól. A Fantom utasítására a gazdag fiútól kapott levelet összetépi. Monika Sommerova Christine bensőségesebb kapcsolatot épít fel fantomjához, ez megnyilvánul abban, amikor a férfi megjelenik a tükör mögött és kezét az üveglapra teszi, a lány hasonlóan cselekszik a másik oldalon. 

További különlegességek: Egyetlen jelenet, amit semelyik másik előadásban nem láthatunk, Christine és Raoul eljegyzéséről szól a második felvonás elején. Raoul "Szeress, csak ennyit kérek én" dalt énekli, és átad a lánynak egy aprócska dobozt, ebben rejtőzik a gyűrű. Ezután kezdődik a Maszkabál színes forgatagának megjelenése a színpadon, csakhogy előtte még a leszakadt csillárt (ami az új) fel kell avatni. Madame Giry a két igazgatóval közösen megteszi ezt.

Nagyot ugrok most. A második felvonás nyitójelenetének vége felé, a színes forgatagban megjelenik a Fantom, mint Vörös Halál. Íme, a prágai:



Szerintem nagyon ijesztő. :) Ez volt az első reakcióm, amikor megláttam. Főként furcsa, hogy nem díszíti a fejét semmilyen kalap. Már megszokhattunk - szinte minden változatban van rajta fejfedő. Ezúttal elmaradt, és a látvány letaglóz. A jelenetben Christine nem fél tőle, tudatosan indul felé, nem áll semmilyen varázslat hatása alatt, amikor a Fantom a nyakából lekapja a nyakláncot.

Nos, kérem szépen ez a Győztes Don Juan -  a Fantom saját operájának egyik jól ismert jelenete. Éppen a Túl késő című dallamot éneklik, de a testtartás, hmm.... Akik látták a magyar darabot, esetleg az eredetit is, tisztában vannak vele, hogy a Fantom és Christine között tomboló vágyak fellángolásáról szól a dal. Nagyon csábító és erotikával fűszerezett jelenet, mint láthatjuk a prágai előadásnál sincs ez másként... És eléggé perverz, valahogy Christine-ről a legrosszabbat sugallja...


Az álarcos zseni leplezését követően magával hurcolja Christine-t az Operaház alatti labirintus mélyére. A lány szerelme, Raoul utánuk ered. A képen is jól látszik, hogy az esküvői ruha újra visszatérő elem, ami nálunk egy csodálatosan szép, rózsaszín ruhaköltemény. A Fantom arca szintén szuperül sikerült. A csókot követően úgy tűnik Christine maradna, ám végül Raoul-lal távozik. 


 


Azt mondanám, hogy ez a férfi erősen hasonlít, a mi szeretnivaló Fantomunkra, Sasvári Sándorra. :)





Az előadásról bővebben (bár nem árt, ha tudunk csehül):


(A darab a közösségi oldalon is fent van, itt találhatjátok meg a legfrissebb híreket, a szereplőkről érdekességeket)

Csehül a Fantom csodálatos énekét a kövi linken meghallgathatjátok (kicsit bele kell tekerni.) : 



További információkkal igyekszem jelentkezni. :)

2014. augusztus 21., csütörtök

A valós személy, aki egy francia írót megihletet... Az Operaház Fantomjának igazi Christine-je



Christine Daaé, a csodálatos szopránénekesnő legendája


Christine Daaé-t nem kell bemutatni Az Operaház Fantomja rajongóinak. Gaston Leroux regényében olvashattunk először a személyéről, ahogy félénk kóristalányból egy elismert énekesnő lett. Érdemes négy összefüggésben megvizsgálni őt:  

  • az "eredeti" könyvek, 
  • a musical, 
  • a film és a 
  • valóság.

A könyv:

Gaston Leroux (Az Operaház Fantomja) tollából született személyiség a regényben nagyon zárkózott, Raoul-t hol barátként, hol testvéreként (hiszen kiskorúkban együtt nevelkedtek), hol pedig szerelmeként kezeli. A Fantomhoz való viszonya pedig szintén nem egészen világos. Vonzódik hozzá, holott fél tőle. A történetben Christine nem egy ijedős lány, józan gondolkodású, mégsem kapunk róla egy teljes képet.

Susan Kay: A Fantom című regény, amely végigkísérik a szomorú sorsú, Eriket, a Fantomot. Ebben a műben Christine karaktere már kidolgozottabb. Olvashatunk az érzéseiről, a tetteiről, milyen kapcsolat fűzi Raoul-hoz, illetve a Fantomhoz. Christine olykor nyers, és ijedős fajta, aki egy póktól megriad és a mestere haragját kivívja, amiért az állat legyilkolását kéri tőle. Itt is erős vonzalom van közte és a titokzatos férfi között. E különös, nem hétköznapi szerelemnek gyümölcse is születik az elbeszélés végén, mint kiderül...

Számtalan történet született, a folytatást illetően, és további átgondolások, amelyek a Fantom előéletét mutatják be. Az egyik kedvenc (holott, sajnos még nem olvastam - csak fülszöveg alapján), az a folytatás, amelyben Christine és Raoul a Fantom elöl elmenekülnek Angliába, és a vikomt az előkelő társaságba bevezeti ifjú feleségét, ám a londoni bálon újra találkozik a mester és a tanítványa...

Nem szabad megfeledkeznünk a musical folytatásául szolgáló könyvről, Frederick Forsith művéről, ami A Manhattan Fantomja címet viseli. Ennek érdekessége, hogy több látásmódból (váltott szemszög) ismerhetjük meg a történetet. Christine itt kissé ridegebb, nem szereti a Fantomot, és a tükörlabirintusban, amikor találkoznak a férfi tudtára is adja - ámbár úgy tűnik a vallomásából, mintha akaratán kívül történt közöttük volna az, ami történt... (gyanakodhatunk erőszakra, netán?) Több szemlélet alapján, a Fantomot megkedvelhetjük, talán jobban is, mint a musicalben (Love Never Dies), amit Andrew Llord Webber alkotott. A könyv kevésbé ömlengős, és a "kedvenc" karakterünket (ha van, aki kedvencnek titulálná, és miért is ne tenné? Meg Giry-t sem rontották meg. Madame Giry megjelenése a regényben is, inkább egy jóságos anyukára emlékeztethet bennünket, nem egy pénzéhes asszonyra. Mindenesetre vannak jó ötletek a könyvben.

Magyarországon csak a fent megnevezett, három művet szerezhetjük be. (Ugyanakkor született egy Erik című kis regény is, ami a Tony Richardson-féle, 1990-es filmen alapul, és annak történetének továbbgondolását fejtegeti).

Személyes véleményem, hogy a történetet csak a már említett könyvekből hiszem el, fogadom el, illetve a folytatásként megírtak közül vannak kiemelkedő példányok. A sok elgondolás jó dolog, de nem hiteles. És, sajnos, nem örvendhetnek átütő sikernek, hiszen nem lettek több nyelvre is lefordítva. A kérdés igazából az, hogy vajon Gaston Leroux mit szólt volna az új elképzelésekhez? - hisz e krimirónak köszönhetjük a Fantomot. Vagy egyáltalán a musicalhez mit szólt volna? 


A Musical:

1986. a helyszín London, mégpedig a Her Mayestik Színház, ahol bemutatták Andrew Llord Webber siker darabját. A Broadway-en 1988-ban került színpadra az előadás. Hosszú éveket élt meg, tucatszor játszották, miközben egyik szereplő adta át a másiknak a stafétabotot.  Gyakran a főszereplők cserélődtek, közülük leginkább a Christine-ek váltották egymást, (2014 szept. 6-án lép utoljára Sierra Boggess a színpadra Daaé kisasszony szerepében), mindig újabb és újabb fiatal tehetség énekelhette el a lírai karakter történetét. Raoul és Fantom figurája összefüggött, hiszen, ha a színész "kiöregedett" a vikomt szerepéből, úgy Fantommá avanzsált. A Magyar változatban ismeretes, hogy Miller Zoltán egyedülálló módon tudta alakítani mindkét karaktert - természetesen nem egyszerre. A broadway-i produkció menetelése sikeresen zajlott évek múltán is, mígnem 2011-ben, Webber másik előadása lekerült a repertoárból (Cats), így a Fantom játszási száma megnőtt, és ebben az évben kiérdemelten megkapta azt a címet, amit eddig a Macskák birtokolt: a "Leghosszabban játszott előadás". Ekkor történt a váltás, és a Fantom immáron 2014-ben ünnepelhette a 11.000. előadását is. 2013-ban a darab elérkezett egy nagyon szép évfordulóhoz is, a 25 éves jubileumát ünnepelték Londonban, a Royal Albert Hall nevű kör alakú létesítményben. A főszerepeket Sierra Boggess és Ramin Karimloo alakította, nagyon életszerűen, igazi érzésekkel.

Előzmény! 1985-ben már debütált a darab, ekkor még nem Richard Stilgoe-val volt közös munka, így a szövegkönyv teljesen eltért a végül befejezett műhöz képest. A felvételen Sarah Brightman (ugye Webber az akkori feleségére írta a szerepet) alakítja Christine-t, Colm Wilkinson a Fantomot, Clive Carter Raoul-t.

Link - teljes felvétel, de minősége nem jó,,,


A következő képen látható az első páros, Sarah Brightmann és Michael Crawford, míg az utolsón a 25 éves jubileum sztárjaival közös kép készült. Múlt és jelen egy képen.




Webber és kreatív csapata ragaszkodnak a szerzői jogokhoz, - minden olyan formában legyen jelen a színpadon, ahogy azt ők "első körben" megálmodták. De ha akadt olyan, aki másként képzelte el a művet, kreatív volt, ötletekben gazdag elképzelést prezentált, Webber-ék jóváhagyták és az eredeti (original) musicalt nem kellett színre vinni. Tehát mindent másként kellett megoldani: a díszletet, a jelmezt, a koreográfiát és a rendezést. Természetesen, a nyelv az adott ország nyelve volt. Ebben nem volt kikötés. Minden más, és ne egyezzen az eredetivel, így jött létre a non replika.




A fentiek elég bevezetőként szolgálnak, hogy rátérjek, ki volt az első, aki másként képzelte a csodálatos szerelmi balladát: 

Szirtes Tamás és kreatív csapata, a Madách Színházban keltették életre a legszebb szerelmi történetet.

A magyar darab viszont áttörést eredményezett: elsőként alakíthattuk úgy a művet, hogy ne hasonlítson az eredetihez! A magyar Non Replika azóta megélte a 10. játszási évét, 2013-ban, és ugyanebben az évben ünnepelte a 700. előadását is. 2014-ben, egy a számomra fontos Christine tért vissza, hisz édesanyai teendőit kellett teljesítenie, így 2 év távollét után ismét a színpadon köszönthették kollégái és a közönség, az első szőke hajú (a Gaston regényben szőke hajkoronával rendelkezik a főhősnő) Christine-t, Krassy Renátát.







Külön fejezet, bejegyzés szükséges a különbségek ecsetelésére - az originál és a magyar produkciót illetően. Ezt meg is tettem, és még folyamatban van. De kedvcsinálásként írok pár érdekes eltérés:

- Rögtön érdemes a Csillárról szót ejteni, hisz az originál esetében ez a páratlan tárgy a nézők feje fölött lesz felhúzva, villódzó fényekkel látható, míg az első felvonásban a Fantom bosszút esküszi, a Csillár tulajdonképpen a színpadra kilépő Christine elsodrására irányul, kit az utolsó pillanatban a vikomt ment meg.

- A magyar változatban nincsen drasztikus gyilkossági hajlam. A páratlan szépségű Csillárunk a teljesen sötét színházban fokozatosan világosodik ki, majd lassú emelkedésbe kezd, és eléri helyét a színpad fölött - így még ha az eredetiben senki sincs veszélyben, nálunk ez 100 %-osan garantált. A jelenetnek az a gyönyörűsége, miközben a csillárt felhúzzák a mögötte lévő színpadi kép is módosul és az Operaház régi pompájában újra éled. Egy pár másodpercig csodálkozhatunk a látványon, majd kilép a színpadra a primadonna. A Csillár lezuhanása megint eltérés, ez is egy fajtája a bosszúnak. A Fantom kimondja a végzetes "Menj!"- felszólítást és a nevezett tárgy az "álközönségre" esik... Így mi a Gaston Leroux regénynek megfelelően rendeztük meg a jelenetet. 

A többi különbségről itt olvashattok: http://phantomvizio.blogspot.hu/2014/05/az-operahaz-fantomja-maskent-megis.html


Született egy, második Non replika is, amit a lengyel színi társulat álmodott meg. Több jelenetében megfigyelhető a 2004-es film részletei, jelmez tekintetében sokszor. Belevették az előadásba a vívójelenetet a temetőben. A Maszkabálban (ahol elvileg a színekben gazdag jelmezek dominálnak) minden színtelen, szinte "megszólalásig" a filmet látom viszont... A "Túl késő" jelenet hasonló a filmbeli megoldáshoz. A csillár felemelkedése és leereszkedése nem ismeretes számomra, de a rajongók oda vannak érte. Persze, a sajátjuk. Váljék egészségükre. Számomra csak a film újjáélesztését jelenti színpadi felfogásban. Ezért ez a lengyel változat nem kiemelkedő, csak összehozták a színpadon a filmet. Ami a jelmezeket illeti: egyik sem kiemelhető, Christine ruhája  maszkabálban túl "pompás", túl hercegnős, pont ugyanolyan, mint a szélesvásznú feldolgozásban. Semmi nem fogott meg kosztüm tekintetében, ellenben a díszlet. Itt-ott egészen szépen megoldották. Nekem, ami nagyon tetszett és lenyűgözőnek tartom, az a Fantom rejtekének ábrázolása a hatalmas orgonával. De nem vagyok oda, mivel az első számú Fantom úgy néz ki, mint egy dagadt vámpír.






Hát, nem??? :D

Prágai Fantom: Az új Non replika 2014 szeptemberében látott napvilágot, a bemutató előtt  lázasan zajlottak az előkészületek. A prágai feldolgozás a képek, videók ismeretében elfogadhatónak minősíthető. Erről is írók egy tájékoztatót, íme: http://phantomvizio.blogspot.hu/2014/08/pragai-non-replika-fantom.html

Észt - Román - Finn non replikák: Három, újabb átgondolt előadás is megszületett. Ezek már modernebb jelmezekkel kooperálnak, díszleteik néhol ötletesen megoldva, néhol a térrel való manipuláció hatását nyújtva. 

További non replikák, és a következő címszavak alapján megtalálhatjátok a blogban a bejegyzéseket róluk: lengyel fantom, cseh fantom, észt fantom, román fantom, finn fantom, UK/US fantom. A magyar előadásról szóló bejegyzéseket mindig "Az Operaház Fantomja" kifejezés alatt kereshető. :)  


Christine személyéről a darabban - musical: Ki hogyan ábrázolja a karaktert? Minden színésznő máshogyan mutatja be őt. 

Mindenesetre megfigyelhető a jellemfejlődése: Christine tánckar tagjaként a színpadon kecsesen mozog, amikor a Primadonna személyét ért sérelmeket senki nem orvosolja, elhagyja a színházat. Beugróként pedig a mi főszereplőnk kap lehetőséget bizonyítani. Christine nem tudja a mestere nevét (az egyik igazgató akarja tudni a ki tanította énekelni) - ez kissé megijeszti az új direktorokat, de Madame Giry közbenjárásának köszönhetően a lány megpróbálhatja elénekelni a dalt. A hangja győzedelmeskedik, diadalt arat. Aznap este a közönség szívét megérinti és mindenki őt ünnepli. A lány boldog, hogy a Fantomnak örömet okozott énekével. Önfeledt és álmodozó, a föld fölött jár és szavait a barátnője, Meg Giry sem érti. De ezt a diadalt nem egyedül ő ünnepelheti, vele megéli a vikomt, Raoul is. Az előadás során ráeszmél, hogy kit is lát a színpadon, felismeri egykori játszótársát a lányban. Fény derül kettejük réges régi kapcsolatára, ami egy gyermekszerelemként kezdődött. A Fantom viszont nincs megelégedve a helyzettel és magához szólítja a lányt. A rejtélyek csak innentől kezdődnek...


A férfi elviszi magával a párizsi katakombákba az énekesnőt. Az álarcos bemutatja lakhelyét és egy különleges dallammal rabul ejti. A zene teljesen áthatja Christine-t, lelke és teste más dimenzióba kerül. A férfi hangja meghatározó, elbűvölő, egyszerre felemel, felkavar, majd bűnbe sodor.

A Fantom arca sem marad sokáig elrejtve, Christine nem tudja a kíváncsiságát legyűrni és lerántja róla azt. Ez megint egy olyan rész, amit minden színésznő másképpen alakít. Ám a legtöbb esetben itt az undor, félelem keríti hatalmába a karaktert. Néha a szerelem erősebb a félelemnél. A Fantom továbbra is űzi a kegyetlenségeit, Christine Raoul-hoz rohan, aki egyetlen menedéke. Mindent bevall neki, és nem is tudja, hogy minden egyes szavát hallja a rettegett férfi. Christine kétségbeesett, és magányos, ugyanakkor kifejti, hogy a Fantom sem rossz. Raoul segíteni akar rajta és ígéretet tesz neki, mindig mellette lesz, védeni és örökre szeretni fogja. A Fantom viszont ettől megtörik, majd erőt vesz magán és kegyetlen bosszúra esküszik.



A Maszkabálon, Raoul és Christine boldogsága töretlennek tűnik, de ez csak a felszín, hisz Christine az, aki óvva inti a szerelmesét, hogy bármi történhet az Operaház berkeiben, sehol sincsenek biztonságban. Folyton retteg, fenyegetve érzi magát, egy percre sem érezheti, hogy önfeledten vagy akár boldog is lehetne. És, valóban, Christine-t álarcosok ragadják el, akikkel őrült keringőt lejt. A bálon megjelenik a Fantom is, aki Vörös Halálként mutatkozik a nyilvánosság előtt. Elhozta az új operájának szövegkönyvét. Az áruló leány titkos vágyait ismeri, mindenről tud, így Christine eljegyzési gyűrűjét, amit a nyakában visel egy láncon, eltulajdonítja.


Később, a lány ellenkezik, nem akarja a főszerepet eljátszani a Fantom által írt operában, majd Raoul mégis ráveszi erre a lépésre, ám Christine dühödten elviharzik a képtelen ötlet hallatán, ő nem akar harcolni már, fél és retteg és kissé bolond hatást nyújt: "...és egy életen át itt bent dúdol egy dalt...".

A főhősnő elmegy a Don Juan próbájára. Kénytelen. Saját részét a darabból elénekli, végighallgatja a többieket is, aztán az önkívületbe átcsapó Piangi-t próbálja instruálni, és megbeszélni vele a mű zeneiségét. Ám a férfi továbbra is értetlenkedik, La Carlotta pedig csak teszi alá a lovat. A megbolydult tömeget - a Fantom által - önálló életre keltett zongora visszarendezi a sorokba. Majd mindenki távozik és Christine egyedül marad a gondolataival a színpadon. Majd útját a temető felé veszi. Míg eléri apja sírját, visszaemlékezik a meséjükre, Kicsi Lotte történetére, amely egyúttal párhuzamba vonható az ő eszményképével is. A sírnál egy imát rebeg, apjához könyörög. Reménykedve hisz abban, hogy egy nap újra találkozhatnak, a segítségét is kéri, hogy tovább tudjon lépni. Az imát követően a Fantom megkísérti, de Raoul feltűnik és védelmébe veszi a lányt. A vikomt szembeszáll az álarcossal, aki "tűzgolyókat" dob feléjük. Végül a szerelmesek megtudnak menekülni, elfutnak a színről, de a Fantom ezúttal is megígéri, hogy bosszút áll rajtuk.


Elérkezik a bemutató napja. Christine színpadon megjelenik, és duettet énekel a Fantommal, amikor felismeri a hangja alapján, megretten, de úgy dönt mégis belemegy a játékba, elcsábítja a férfit. Amire nem is számítanánk, mert a darabban nem ez van megírva, a Fantom leleplezi magát (egy jelmezben lép fel, amivel eltakarja magát a kíváncsi szemek elől -  direkt írta meg ezt a karaktert a darabjába) és megkéri Christine kezét, aki meglepődik ugyan, majd a Fantom elé lép, és, hagyja, hogy a gyűrűt ujjára húzzák. Amikor a kétségbeesett és megilletődött férfi a féltérdről felemelkedik, Christine lerántja az arcáról a maszkot, és így mindenki számára láthatóvá válik az, amit sok éven keresztül eltakart, rejtegetett.


Elrabolja a lányt, a rejtekhelyére viszi, Christine lélekben megerősödik, kihívóbbá válik, bátran szembeszegül a Fantommal, aki a jövendő sorsát prezentálja (feleségként tekint rá). Christine nem fél az arcától, mégis inkább szánalmat érez iránta, mint szerelmet. Raoul megérkezése, aki szerelmét megmenteni jött, egy újabb fordulata a cselekménynek. Christine félve nézi, mit tesznek szerelmével, majd hozzá siet és kinyilvánítja, hogy már nem szánja, hanem gyűlöli a torz arcú férfit. Egy ideig megy a győzködés, a lány összezavaródott, könyörög, mert azt hitte hozzá a zene angyala szólt...átverve érzi magát, sírás közepette, a Fantom felszólítja, döntsön. Christine értelmezi, fontolóra veszi mindazt, amit a Fantom mondott, szánja és úgy gondolja, ő lehet az egyetlen, aki segíthet rajta, ezért a férfihez lép és megcsókolja. A csók mindkettejükben furcsa érzelmeket vált ki, hiszen ekkor változik meg a lányban minden érzés, mindent újra értékel. Nem akarja magára hagyni sem, amikor szabadon ereszti őket, elvinné magával, de a felszólításra eltávozik. Végül egyedül visszatér hozzá, és visszaadja a gyűrűt. Könnyes búcsú, és nem csak Christine számára esik roszzul a búcsú, de a nézőtéren sokaknak összetörik a szíve...

A musical számomra nagyon szép, a zenéje megérint, és a történet az érzelmek viharába sodor...

Ken Hill darabja is állítólag nagyon sikeres volt, illetve a Susan Kay-féle könyvből is készült színpadi adaptáció. De a legismertebb mind közül Webber darabja.



 

A 1990-es prózai/valós helyszínű film:

Nagyon sok filmfeldogozást ért meg az eredeti, Leroux regény. Vannak kegyetlen, vérengzős típusú adaptációk, vagy olyan, amely tökéletes ellentéte ezeknek ugyan, szintén tragikus, de kellemesebb, lenyűgöző látványvilággal, szebb és erősebb érzelmeket tolmácsolnak. Külön kiemelés alá vetném az 1990-es filmet, amiben Charles Dance alakította a Fantomot, Teri Polo pedig Christine Daaé-t.

Teri Polo Christine-je szeretnivaló számomra. Persze itt is sajnos a vikomt az, aki lecsapja a Fantom kezéről a nőt. De erről a későbbiekben... A film elején egy szegényes öltözetben megjelenő ifjú hölgyet láthatunk, aki a mi kedves főhősnőnk. Szerencsét próbálni jött, hogy ének órákat vegyen, mivel szoprán énekesnő akar lenni. Philip (ez lenne a Raoul, csak itt másként nevezik, a regényben a bátyja a Philip) egyszer, régen hallotta énekelni és a szavát adta, hogy segít neki, ha eljön Párizsba. Az Operaház igazgatóját kellett megkeresnie, akiről kiderült, hogy aznap elbocsátották a munkahelyéról. A lány körbekérdez, és Philip-t is megemlíti, de minden nőnek fityeg a nyakában egy amulett, amely a vikomt képmását őrzi. Az új igazgatónak a felesége, szándékozik a primadonna címet "magára ölteni", szörnyű hangon énekel. Christine ehhez a nőhöz kerül, mint segédje... Ameddig nem nyílik lehetősége bizonyításra, addig eléldegél az Operaházban is. Egy éjszaka, elhatározza, hogy felfedezi a teátrum rejtett zugait, főként a színpad vonzza. Útja során, éneklésbe kezd, ami felkelti a titokzatos Fantom figyelmét. A színpadon egymagában éneklő lányt a zenekari árokból megszólítja a férfi. Arra kéri, hadd taníthassa a lányt, mert a hangja még képzetlen. Christine kíváncsi és megszeppent a felajánlásra, némán végig hallgatja. A férfi időt hagy neki, hogy döntsön. Később a lány elfogadja az ajánlatot, így mindig együtt gyakorolnak, a kapcsolatuk barátságnak nevezhető. Egy jó mester és tanítványa viszony.




A férfi felkészíti, és mindig biztatja a bátortalan lányt, ruhát ad neki, megcsinálja a haját. Ezután egy kis lokálban debütál Christine és lefölözi a primadonnát, megszerzi az elismerést és szerződést kap az igazgatótól. A Fantom lenyűgözve hallgatja és szerelembe esik. Ám, a nagy csalódás is ekkor éri, mert ahelyett, hogy a mesteréhez sietne a tanítvány nagy boldogan, helyette egy másik férfi karjaiba omlik, Philipé-be. A Fantom hiába várja, Christine később réved fel a szerelmes állapotából, kócosan, a tanárához rohan, aki addigra elhagyta az állandó gyakorlótermüket. Christine összeomlik. A gonosz Carlotta nem hagyja annyiban, fájlalja a lokálban történteket, sértve és megszégyenítve érzi magát, ezért elhatározza, hogy Christine-t a nagy debütálásakor megszégyeníti. Ez valóban sikerül, a lány nem tud énekelni, és a közönség felháborodik, utálkozva viselkednek vele, szidják. A Fantom erre elmenekíti a lányt, a közönségre hajítja a csillárt.




A férfi rejtélyes otthonát ekkor láthatjuk először. Fény derül arra is, hogy miért szereti annyira Christine-t. A Fantom édesanyjának, aki odaadó szeretettel gondoskodott fiáról, Christine a tökéletes hasonmása. A lány nem fél, bizalmat érez, és arra kéri, mutassa meg az arcát, amelyet álarccal fed el. A férfi sokáig nem akarja teljesíteni a kívánságát, ám amikor mégis megteszi, a nő elájul a rémülettől. A Fantomot féktelen harag önti el, mindent, amit felépített a keserves évek alatt, az enyészetnek adja át, ekkor úgy dönt felrobbantja a színházat. A volt igazgató próbálja meggátolni, közben Christine menekülőre fogja és a férfi elől megszökik, mert az igazgató visszafogja a Fantomot. Egy utolsó előadás alkalmával, a férfi főszereplő megbetegszik, és a Fantom énekli el a duettet a lánnyal, aki boldogan mosolyogva veszi tudomásul, hogy a férfi visszaszerezte a tudatát és olyan, mint régen volt. A közönség élteti őket, ám a rendőrség üldözőbe veszi a férfit. Christine és Philip is utána mennek, fel a tetőre, ahol a Fantom véget vet az életének, megkéri a volt igazgatót, lőjje le.

Film két részletben elérhető itt:

2004-es film:

Nem vesztegetnék rá sok szót. Inkább megbotránkozást érzek iránta. Valahogy a Fantomot hangilag nem sikerült megformálni, Gerard Butler-nek nem volt olyan hatása, mint eddig bármelyik Fantomot alakító színésznek. Emmy Rossum Christine-je csak tátogott, egyetlen jelmezét sem nevezném szépnek vagy elfogadhatónak. A filmben több erotika van, Christine szája szinte folyton nyitva van, ha elcsodálkozik valamin...ez szinte folytonos...butácskának mutatja be a film, álmodozó ugyanakkor nem érez haragot, amikor rákényszerítik, hogy játssza el a szerepet a Fantom darabjában. (Pedig kéne!) Ugyanakkor ő az, aki a védelmező, minden Chrisine közül ez a tulajdonsága emeli ki, hiszen, amikor a két férfi majdnem halálos kimenetelű tőrpárbajt vívnak, a földön fekvő Fantomot nem engedi, hogy megölje a vikomt.  

Bővebben a film általam gondolt értelmezéséről: 
http://phantomvizio.blogspot.hu/2014/06/az-operahaz-fantomja-tv-ben.html




A valós Christine 
(http://en.wikipedia.org/wiki/Christina_Nilsson)

Állítások szerint Gaston Leroux Christine Daaé-ja sok hasonlóságot mutat jellemében a valós személyhez, Christina Nilsson-hoz.




Adelina Patti-nak a kor egyik legkiemelkedőbb primadonnájának riválisaként tartották számon. A svéd származású opera-énekesnő 1843-ban született. A fiatal szoprán, egy vidéki, szegény paraszti családból származott, énekesi tehetségére már ifjú korában fény derült. A regénybeli hősnővel ellentétben, önszorgalomból megtanult hegedűn és fuvolán játszani, valamint kisebb falvakban, öccsével közösen lépett fel. 14 évesen egy piacon szerepelt, ekkor fedezte fel egy magas rangú (ismeretlen nevű) köztiszteletben álló férfi, aki beajánlotta a lányt a Svéd Zeneakadémiára, így Franz Berwaldhoz került, és két éven keresztül a mester tanítványaként csiszolta tehetségét. 

A fiatal nő szépsége több művészt is megihlettet, többek között egy festőt is,  Alexandre Cabanel-t. Christina a férfinek modellt állt, Pandora című festményéhez.

A tehetséges énekesnő karrierje kezdett felfelé ívelni, bizonyítja, hogy 1860-ban Stockholm és Uppsala-ban is koncertet adott. Párizsban négy évig tanult, majd 1864-ben Giuseppe Verdi Traviata című operájában Violetta szerepét játszhatta el. Ekkor még a párizsi Théâtre Lyrique-ban dolgozott. Mind a szerep megformálása, mind énekesi kvalitását tekintve, versengtek érte a rendezők. Más színházakban is látni szerették volna a fényes csillagot, ezért több külföldi szerződéssel is megkeresték. A felkérések elfogadását követően szerepelt Londonban, Szentpéterváron, Bécs és New York különböző színpadain. 1883 október 22-én, a Faust című Gounod opera, első szereposztásának tagjaként debütálhatott a Metropolitan Operaházban.

Ismét egy hasonlóságot fedezhetünk fel közte és a regénybeli Christine között: Az énekesnő egy gazdag bankárhoz (nos, nem vikomthoz, de ugyanúgy vagyonos emberhez) ment férjhez, Auguste Rouzaud-hoz. Az első férj hamar eltávozott, 1882-ben. Öt éves gyászt követően Christina szintén egy rangban felette álló férfihoz (Angel Ramon Maria Vallejo y Miranda, Count de Casa Miranda) ment feleségül, aki első férjéhez hasonlóan korábban halt meg.

Érdekesség, hogy keresztnevét írta a levelezései végére szignóként, nem pedig a titulusát (Casa Miranda grófnője), mely névvel ismertté vált élete utolsó éveiben. 1921-ben halt meg Växjö-ben. A hangjáról, sajnos nem készült felvétel, így az utókor nem ismerheti meg a páratlan hangú énekesnőt.