A tankos Tosca - becsukjam a szemem vagy inkább nyissam ki és higgyem is el, ami ott lent folyik a színpadon?

2022. SZEPTEMBER 28. este az Operaházban <3

19.00 Puccini: Tosca

 A kedvenc dalom a darabból  és mindenki által ismert:

Élménybeszámoló az estről, pontokba szedve:

- A hangulat magával ragadó, rögtön katonákba futottam

- A katonák engedékenyek voltak és csinálhattam róluk fotót

- 1 felvonás befejezése drámai, ahogy összecsuklik a díszlet, és az emeleti részen az énekkar hangzása letér a színpadon szereplő Scarpiat alakító Kálmán Péterrel - egyúttal fura hangzást is adott, hogy az emeleten is tartozkodtak és hatalmas hangerővel énekeltek (gondolom a hangosítás és nem az akkusztika miatt volt ekkora a hatása - nem merem kipróbálni, hogy kiabálok, majd megkérdezem a jegyszedőmet)

- Templom és a gyermekkar

- Az első felvonás kissé unalmas, és a 3 fekete lepel miatt, amik a színpad fölött lógtak (később ezek okoztak egy bakit is), kitakarták a feliratot - így sokan nem tudták, hogy mit énekelnek a művészek, miről szól az adott jelenet. Ezt tudja segíteni egy bizonyos kűtyű, amit sokan még nem fedeztek fel a nézőtéren. Egykoron a sajtó nagy hirverést csapott a székek körül, amik az Operaház új berendezései voltak, mert több, mint 1 millióba kerültek, így sok publicista tollat ragadott, és ahelyett, hogy érdeklődtek volna, heves "hisztirohamok" közepette firtatták, hogy mit tudhatnak ezek a székek? A beépített kis szerkezet, egy mini tabletnek is felfogható,a karfák oldalába van beszerelve. Ezen keresztül, amint a darab elindul, felugrik egy kérdés, hogy milyen nyelven szeretnénk nyomon követni az előadást? Várható volt, hogy a későbbi felvonásokra már nem fog nagyon kelleni, csak minimális mértékben. Ráadásul az enyém beragadt, de sikerült kifeszítenem, így nem jártam porul, mint mások. A sorunkban, volt egy "angol lord", aki megfejtette a titkot, és ő már az első felvonást a kűtyű birtokba vételével élvezte.

- Nekem "látási zavaraim" voltak a magas embertől, aki előttem foglalt helyet lányával. Ugyan félmegoldásnak tekinthető, hogy kicsavart testtel ülök a székemben az oszlop mellett, de ez hosszútávon fájó pont lett volna nekem, így minden bátorságomat összeszedtem és a második felvonás előtt megkértem őket, hogy lehetne-e esetleg ezt a zavart megoldani? Helyet cseréltek kérésemre, amiért roppant szimpatikusnak találtam őket

- SZintén a szünet alatt megkémleltem az este 8-ra jelzett eső kopogását az Operaház bejáratánál, A későbbi zongora estre szerettem volna megváltani a jegyemet, illetve olyan örömet szereztek nekem, hogy újból kinyomtatták azt a belépőmet, ami idő előtt elkezdett kikopni, szegény Hattyúk tava (ráadásul az első soros az emeleti részen)

- 2 felvonásra már kevesebben tértek vissza a helyükre - drámai jelenetek háborúról, egykori diktatúrák vezetőiről, az Operaházról.

- Az újragondolt előadás fődíszleteleme itt jelenik meg, a tank, ennek csövet folyamatosan mozgatták, a festő egyszer át is lépett rajta, hogy Scarpia felé irányítsa. A tank kínzókamraként funkciónált és elrettentésnek. Akik a földszinten ültek - nem irigyeltem őket, mert azért egy tank csővvével kellett folyton szembenézniük.

- Tosca nem adja meg Scarpiának "végtisztességet", mint az erkeli változatban, ami hagyományos rendezés volt, szembe megy a régi rendezés megható jelenetével, ami szerint a nő letakarta a földön fekvő Scarpiát és köré gyertyákat helyezett. Itt annyira várja, hogy a férif meghaljon, majd megijed később, amikor az a bitófa díszletről a földre zuhan

- Kovács Istvánnak kevés szerep jutott, ő a szökött rab, aki öngyilkos lesz - ő egy nagyon jó, és különleges hangú énekes. A karaktere nem sok vizet zavar, ugyan miatta viszi el a zsarnok Scarpia a festőt, mert bujtatta, vicces pillanata is volt, hiszen, amikor közösen nézik, hogy milyen ruhát hozott a felesége, női ruhákat is talált...maga elé emelte a ruhát, ez sokaknak tetszett, éreztem-hallottam a közönség részéről a derűt.

- Értelmetlen karakterek: semmi szövege nem volt, de minden felvonásban szerepelt a szőke, fürtős nő

- Terasz: olyan de olyan jó volt még esőben is

- A nagyon diktatorikusra sikeredett 2. felvonás után már a 3.-ra nem teljes létszámban voltak jelen az operarajongók a nézőtéren...

- Az angol lord akcentussal jó szórakozást kívánt a 3. részhez, váratlan-meglepő volt, de az ilyen pillanatokat élem és szeretem. Más világ.

- Nagyon vártam, sőt izgatottan vártam minden pillanatát a darabnak, bár az első felvonás rémunalmas volt, egyrészt a szöveg ki volt takarva a leplek miatt, másrészt valahogy a pillanatnyi történések a színpadon nem nyertek meg maguknak, olyan semmilyen volt....

- A befejezésre kíváncsi voltam, és meglepő volt, hogy Scarpia szolgálója gépfegyverrel berontott a színpadra (nem tudom angyalvári börtönnek nevezni azt a helyet) és lelőtt mindenkit, kivéve a festőt, akit ugyan felélesztett, de valami miatt mégis egy revolverrel lelőtt. Az eleddig előtérben, a "bitófára" emlékeztető díszleten kucorgott Tosca, hirtelen félbred kábulatából és ráront a férfira. Megszerzi tőle a fegyvert, de sajnos, az is éber, és visszaveszi, helyette pedig azt a bizonyos kottát adja... a tervezésük füstbe ment, elvesztette szerelmét és most egy borzalmas rendszerben kényszerül tovább folytatni az életét...

Számomra sajátos a darab, mind a rendezés, mind az elgondolás, amit kivetítettek, valamint a befejezést is ezzel a szóval illetném, meg azzal, hogy balladai homály takarja, hogy végül mi történt a főszereplővel... pár órával később olvastam a Népszavában közölt kritikát, ott úgy értelmezték, hogy Tosca nem lett öngyilkos, hanem dicsőítenie kellett a vezetőt, kezébe adtak egy kottát.... fantasztikus.

Még akkor is, ha imitt-amott megbotránkoztató, modernizált, de nem sikerült rosszul, szerény vélemény szerint ez a változat. Nem lett kedvencem, a régi erkeles változat az igazi számomra, de értékelem az újragondolást, újrarendezést, mert más volt, és szeretek újdonságokat találni egy régi darabban.

A szokásos mentés az Opera.hu oldalról:

Opera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Puccini Tosca című operájában nem az a lényeg, hogy Rómában játszódik, nem is az, hogy az 1800-as esztendő nyarán. A darab dilemmái, érzelmei, döbbenetes fordulatai érdekesek. Az is kihagyhatatlanul fontos, hogy egy totalitárius rezsim uralkodása keretezi a történetet, amelyben a rendőrfőnök bármit megtehet: parancs nélkül elfogathat, törvény nélkül megkínozhat, eljárás nélkül bebörtönözhet és ítélet nélkül kivégeztethet bárkit. A két művész, az énekesnő Tosca és szerelme, a festő Mario bátorságát, hűségét, de óhatatlan tragédiáját is láttatja a darab, amelynek kulisszáihoz megfelelő analógiát mutat az ötvenes évek Budapestje, ahol még az Operaház is helyszínévé vált a személyi kultusz és a diktatúra eseményeinek. Az új Tosca-előadásban nincsenek direkt jelképek vagy történelmi személyek, de érezni lehet annak a sötét időszaknak a fojtogató levegőjét, amelyben éppúgy és sorsszerűen el kellett vesznie ártatlan/ártalmatlan művészeknek, mint ahogy az a különben kitalált Scarpia báró világában is történhetett.

Cselekmény

I. felvonás
Angelotti, a politikai fogoly megszökött börtönéből, és templomban keres menedéket. Lánytestvére, Attavanti a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossit, a festőt keresi. Megütközik a készülő Szent Magdolna-képen, hasonlít a hölgyre, aki itt szokott imádkozni: Attavantira. Cavaradossi a képet szemlélve két arcra gondol egyszerre: a szőke, véletlenül modellé vált hölgyére, akit csodál, és szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. Angelotti előbújik rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja régi ismerősének, a szökött politikusnak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelméhez hirtelen és hívatlanul érkező Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér rejtekhelyére. Tosca talán nem is alaptalanul féltékeny, kérdőre vonja a festőt, amiért késve nyitotta a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a készülő szentképen Attavanti vonásait ő is felismeri. Cavaradossinak sikerül megnyugtatnia, és szerelmet vallanak egymásnak. Tosca távozik. A festő felajánlja városszéli villáját, ahol a szökevény egy kiszáradt kútban biztos menedéket találhat. Ágyúdörgés hallatszik: felfedezték Angelotti szökését vagy nagy ünnepet jelentenek be vele: ki tudja? Mindenesetre a festő együtt siet el a szökevénnyel a templomból.

Ministránsgyerekek tódulnak be, ujjongó Te Deumra készülnek egy hadisiker hírére. Ez estén fényes ünnepséget is tartanak, ahol Tosca új kantátát énekel. Scarpia, a rettegett rendőrfőnök jelenik meg embereivel a templomban. Gyanús jelekre lesznek figyelmesek: Attavanti legyezője, a kápolna nyitva maradt ajtaja, egy kiürült élelmes kosár. Scarpia is felismeri a festményen a fogoly testvérét, Attavantit. Amikor megtudja, hogy az oltárkép festője Cavaradossi, összeáll fejében a szökés és menekítés eseménysora. Kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként gondolkodókat és megszerezni Cavaradossi kedvesét, Toscát, aki váratlanul újra megjelenik a templomban. A rendőrfőnök gálánsan közelít hozzá, először vallásos érzelmeinek hízeleg, majd a legyezővel és a festménnyel tovább tüzeli Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét vesztve siet el, hogy „leleplezze” hűtlen szeretőjét, de Scarpia vadászsólyomként használja: titkosrendőreit is célhoz viszi így az énekesnő. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia igazi hipokritaként ördögi módon, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.

II. felvonás
A titkosrendőrség központjában Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a fejleményeket. Éjszaka van, az ünnepi kantáta hangjai is beszűrődnek. Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és forr gyűlölete Angelotti és Cavaradossi ellen. Spoletta nyomozó követte Toscát, és bár Angelottit nem találta meg, a festőt behozta, hátha kicsikar belőle valamit. Scarpia kezdetben társalogva faggatja Cavaradossit Angelotti felől, majd a festő konok hallgatásán felbőszülve kínvallatást rendel el. Ekkor érkezik a rendőrfőnök által iderendelt Tosca. Cavaradossit átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a kínvallatás gyötrelmeit. A díva is tartja magát egy ideig, ám amikor Scarpia kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca a jajkiáltások hallatán elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, Tosca karjaiban tér magához. Scarpia a festő értésére adja, hogy szerelme vallott, aki emiatt éktelen haragra gerjed. Scarpia testőre, Sciarrone ront be; a csata sorsa megfordult, így az ő oldaluk mégis csúfosan veszített. Cavaradossi örömkitörése nyíltan elárulja politikai nézeteit, a rendőrfőnök azonnal vérpadra küldi. Cavaradossit a parancs szerint hajnalban végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Az énekesnő undorral taszítja el, majd megtörik, és szerelme megmentésének érdekében mégis rááll az alkura. A rendőrfőnök ugyan azt közli Spolettával Tosca füle hallatára, hogy megváltoztatta tervét és Cavaradossit csak színleg lőjék le, valójában viszont becsapja, és bizonyos Palmieri gróf esetére hivatkozva újra az igazi kivégzésre ad parancsot. Kettesben maradnak, a teljes pánikba esett Tosca egy keze ügyébe eső késsel szíven szúrja Scarpiát, mielőtt az megerőszakolhatná.

III. felvonás
Még csillagos, csöndes éjszaka van, sorra kondulnak a hajnali harangok, a távolból pásztor énekét sodorja a szél. Cavaradossi visszautasítja az utolsó kenetet, inkább Toscának üzenne. Szerelme azonban személyesen érkezik az útlevelekkel, elmondja, miként ölte meg Scarpiát, s azt is, hogy a festőt csak színleg végzik ki, vaktölténnyel. Megjelenik a kivégzőosztag, a lövés eldördül, a festő holtan esik össze. A hozzásiető Tosca őrjöngve fedezi fel: a rendőrfőnök halála előtt is hazudott. Kiabálás hallatszik: megtalálták a leszúrt Scarpiát, erre Tosca is véget vet az életének.

 

Don Carlos

 Nézd meg a trónörököst, menj hozzá az apjához!

2022.június 11. (szombat) 11.00-14.45
Magyar Állami Operaház

 

Insta megjegyzés:

Szombat delelotti program, operazas! Don Carlost neztem meg, nagyon kedves ulotarsakkal. A darab tortenesei a szekembe ragasztottak, zeneileg egy szam ismert, de olyan dallamos, hogy eltekintek a dallamtapados jelzotol. Verdi darab, infansrol, markirol, kiralyrol es a Sziszifuszirol... az biztos,h felvesem az uj kedvenceim koze. Igazi elmeny volt, ket felvonasban. Nehez volt az elszakadas az Operahaztol.... az Anyegin nagyon messze van még... #opera #operabudapest #verdi #doncarlos #operahaz #mylove #patakiadorjan #palerdiandrás #szegedicsaba #galerika #nagyszerűtörténet

Majd akkor alszom én - a legismertebb dallam az előadásból, ami az utolsó felvonás kezdetén hangzik fel, Fülöp király által. 

A darab modern rendezés, Verdi zenéjére írt, 2 felvonásba volt sűrítve az eredetileg 5 felvonásra tervezett darab, így az első felvonásnál, sokan fészkelődtek a helyükön. 11.00-12.45-ig tarthatott.

 A főpróbás estem után, rá kellett jönnöm, hogy nem jó a bemutatkozó előadás, mert kevesen vannak a helyszínen, és az Operaház nézőtérét, páholyait, emeleteit vidám és izgatott hangoknak kell betöltenie! Annyira gyönyörű, szükség van arra, hogy a hangok betöltsék csodálatos tereit, így lesz - az amúgy is elképesztően szép épület - még varázslatosabb! Ezt az érzést már másnap megkaptam, vagyis amijkor a 11.00 órási Don Carlos-ra mentem. Kedves idős hölgyek voltak a társaságomban, szeretett székemen ülhettem, mint a főpróbán, bár azt a 2. felvonásra elhagytam. Most a helyemen ültem, és élveztem a körülöttem csendülő hangok moraját. A mögöttem ülő idősebb hölgyek és urak csapata kifinomult humorral bírt, el is nevettem magam a 2. felvonás alatt, amikor éppen a "kis szünetet" tartottak a színpadon, tehát átállás volt. (A bácsika magyarázott valamit, erre, mellette a hölgy megszólalt: Mit jártatod a szádat?") A mellettem ülő hölgy pedig a barátnőjével Gyöngyösről érkezett, elbeszélte útvonalát, ismerte amúgy az előadást is, és dicsérte a ruhácskámat, látott bejönni az épületbe. 

Ezúttal sem hagytam ki a szokásos túrámat az Operaházban, ismét sok képet készítettem, de ezúttal nem lógtam be...khm...hát, ingyenes tárlatvezetésre...

 

Anyukám kedvenc operája, de a legismertebb számot mégsem sikerült olyan bravúrral elénekelnie, mert nem éljeneztek a végén. Pedig ez fontos lett volna. Amúgy függetlenül ettől a székembe szegezett a darab. Nagyon jó volt követni a történetét, hová fog ez vezetni (ugyanis mostanság elfelejtem elolvasni az összefoglalólat), miként alakul az egyes szereplők sorsa… Carlos szerepében a korábbi Istvánt láthattam, Pataki Adorjánt és a barátját pedig pont a korábbi Koppányként harcot vívó Szegedi Csaba (Pósa márki) lépett a színpadra. Nagyon szimpatikus volt a baráti kapcsolat a karakterek között, a fordított flamand zászlóval, a baráti öklözések a levegőbe – mely elbúcsúzáskor szokásuk volt. A főszereplő szerelme, vagyis Erzsébet az elejétől nem volt szimpatikus. Az erdőben találkozott Don Carlos-szal, akivel majd „kényszerházasságot” kell kötnie. A találkozó olyan jól sikerül, hogy mindketten egymásba szeretnek… Aztán jön a lány apjának pálfordulása, és nem a fiúhoz, hanem annak apjához akarja lányát adni. A hitvesnek szánt király, vagyis Carlos apja, II. Fülöp hagyja, hogy a nő döntsön… Sajnos, nem gondolhat saját boldogságára, miközben a nép szenved, a megkeseredett emberek nyomására és mert a háborúnak véget kell vetni, elfogadja a kérést, és szerelmének így a mostoha anyja lesz…. Durva egy szituáció, nem igaz? A helyzet csak fokozódik, ugyanis a nő rideg és elutasító, ahányszor csak találkozik a volt szerelmével… Ráadásul annyira elvakult és rosszindulatú, hogy felszólítja Carlost, ölje meg az apját és vegye el az anyját… Ha annyira, és igazán szerette volna törődik a férfi sorsával… Pósa márkit a király bizalmába fogadja, az udvarhölgyek kicsit „kivetkőznek” magukból… Eközben Carlos egy kolostorban bújkál és kesereg, Pósa meglátogatja és biztosítja, hogy benne megbízhat és mindent közösen megtudnak oldani. Később, az egyik társalkodó hölgyet kiutasítják az országból, mert nem vigyázott a királynéra. A király gyanakszik Carlosra és Erzsébetre, Carlos a király ünnepségére elhozza a tartományi vezetőket, hogy megbeszélést tartsanak, békét kössenek. Pósa márki „elárulja” a barátját majd feláldozza magát érte. A kerti találkozón a hercegnő átveri Carlost, és dühében a királynő táskáját ellopja és beárulja a királynál féltékenységében. A király a főinkvizitortól kér segítséget mit tegyen fiával… mindeközben 2 alkalommal is megjelenik egy Sziszifuszi karakter, aki egy könyvkupacot (melyet gombócként összegyúrtak) tol felfelé a lépcsőkön, de mindig hagyja, hogy visszaguruljon. Egyszer a címszereplő, másszor annak volt kedvese menti meg a „zenekart”, hogy a méretes golyó elcsapja őket… A karakter állítólag egy szerzetes, és a darab végén ő öli meg Carlost… nagyon kibuktam ezen…

Szóval, a sztori dinamikus, 1 percre sem ül le; a szereplők változatos problémákkal küszködnek, mindegyik egyéniség, és szerethető (kivéve a szerzetes). A rendkívüli és a szeretem kategória díjnyertes győztese. Szeretem, ha valami lendületes, halad előre, látványos, és néha a modern megoldások is tudnak frappánsak lenni, pl. a démon kutyák, akik elvileg a király testőrei voltak, jobbára hasonlítottak dobermanokra. Nem igazán tudtam sehová tenni, hogy a sétáló embereket, diákokat elkapták, elvették tőlük a könyveket, őket a földre (értsd a színpad szélére szorították) terítették, levették róluk a cipót, aztán a papok még a felvonás végén meg is verték őket… a tűzbe vetették az elkobzott könyveket, amely látványos eleme volt az előadásnak, de hogy ennek mi értelme volt? Talán az erő demonstráció, a megtorlás, milyen véres kezű ez a Fülöp király…

André Cheniér esetében a Tosca, a Don Carlos-nál pedig a Hamlet vonható párhuzamba, ezekre a történetekre hasonlítanak. Két darab közül az utóbbi a befutó.

 

OPERA.HU oldaláról:

Opera öt felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

1886-os modenai változat

„Spanyolország, 16. század. Állam és egyház könyörtelen, megsemmisítő harcot folytat a nép fölötti uralom megszerzéséért. Minden lázadást, minden emberséges társadalmi rend felállítására vonatkozó kísérletet csírájában elfojtanak. A humanizmus eszméi eleve halálra vannak ítélve, képviselői az inkvizíció máglyáján végzik. A legnagyobb áldozat éppen a király fia, Don Carlos herceg. Ő az, aki mer szeretni, álmodni, fellépni az elnyomott nép szabadsága érdekében, ellenszegülni az államnak és az egyháznak, megingatva azok hatalmi rendszerét” – írja Frank Hilbrich, az előadás rendezője, majd így folytatja: „Verdi Schiller Don Carlos című színdarabjának ezt a fájdalmas felismerését grandiózus zenével jeleníti meg. Nincs rajta kívül még egy zeneszerző, aki számára az egyéni szabadság ilyen fontos lett volna. Operájával félelmetes képet fest az emberi civilizációról.”
Verdi az eredeti Schiller-drámát, melynek szinte minden sorát társadalmi-politikai gondolatok hatják át, úgy öntötte zenébe, hogy a hangsúly az egyéni érzelmekre, lelki rezdülésekre került. Frank Hilbrich, a német nyelvterületen már régóta elismert rendező a kortárs operák mellett leginkább Wagner-előadásaival szerzett nemzetközi hírnevet. 

 

Cselekmény

I. felvonás

A fontainebleau-i erdő. A spanyol infáns, Don Carlos inkognitóban, apja, II. Fülöp király tudta nélkül a spanyol küldöttséggel tartott, hogy láthassa jegyesét, Valois Erzsébetet, akivel a közelgő békekötés során össze kellene házasodnia. Összetalálkoznak az erdőben, és Carlos azonnal beleszeret. Átadja neki a trónörökös arcképét, és Erzsébet boldogan látja, hogy jövendő férjét ismerte meg. Most már nem kell tartania a házasságtól. Szerelmet vallanak egymásnak.

Tebaldo, Erzsébet apródja érkezik a hírrel, hogy a francia király úgy döntött, a lányt nem a trónörököshöz, hanem annak apjához, Fülöp királyhoz adja. Fülöp azonban Erzsébetre bízza a döntést. Azt szeretné, hogy a lány szabad akaratából legyen a felesége. A háborúba belefáradt nép könyörög a nőnek, hogy mondjon igent, vessen véget szenvedésüknek. Erzsébet nem tehet mást: elfogadja Fülöp kezét.

II. felvonás

A Szent Jusztin kolostor. Carlos nagyapja, V. Károly síremlékénél keres vigasztalást, ahol egy szerzetes így szól az ifjúhoz: „A szív viaskodását csak a menny nyugtatja meg.”

Carlos rég nem látott barátja, Posa márki érkezik Flandriából, ahol Fülöp katonái véres harcot folytatnak a reformáció ellen. Carlos bevallja neki, hogy titokban szerelmes a most már mostohaanyjának számító Erzsébetbe. Posa azt javasolja, hogy Carlos vállaljon jövendő királyhoz méltó feladatot: érje el, hogy Flandriába távozhasson kormányzóként. A két férfi esküt tesz barátságukra és a szabadságra.

A királynő kertje. Erzsébet udvarhölgyei Eboli hercegnővel mulatnak. Eboli, aki titokban szerelmes Carlosba, egyerotikus dalt ad elő. A búskomor Erzsébet lép be, majd Posa márki jelentkezik kihallgatásra. Párizsból hoz levelet és egy titkos üzenetet: „Bízzék abban, ki e levelet önnek átadja. Carlos.” Posa arra kéri a királynét, hogy fogadja mostohafiát. Erzsébet igent mond, Posa távozik Ebolival, majd Erzsébet mindenkit elküld maga mellől.

Carlos így egyedül találja a királynét, akinek közbenjárását kéri apjánál, hogy Flandriába távozhasson. Erzsébet megígéri mostohafiának, hogy szólni fog érdekében a királynál. Carlos euforikus állapotba kerül, és azt képzeli, újra egymáséi lehetnek. Erzsébet észre téríti szerelmét, aki elsiet.

A király és kísérete érkezik. Fülöp döbbenten látja, hogy felesége egyedül van, amiért Aremberg grófné a felelős, akit a király azonnal meneszt. Erzsébet fájdalommal búcsúzik utolsó igaz barátjától a spanyol udvarban.

Posa márki is az udvarnép után menne, de a király megállítja: arra kíváncsi, miért nem jelentkezett a márki audienciára, hisz szolgálataiért megérdemelné a királyi kegyet. Posa bátran szót emel Flandria szabadságáért. Bár Fülöp hallani sem akar arról, hogy a lázadó, református Flandriával szemben engedjen, megtetszik neki Posa merészsége, és bizalmába avatja. Megbízza, szerezzen bizonyságot vagy cáfolja gyanúját, hogy Erzsébet és Carlos viszonyt folytatnak. 

 

 

III. felvonás

A királynő kertje. Éjfél. Carlos érkezik egy név nélküli üzenet utasításait követve: „Éjfélkor, a királyné kertjében..." Azt hiszi, Erzsébet üzent, s boldogan várja szerelmét. De az álruhában Eboli érkezik, akinek Carlos tévedésből szerelmet vall. A döbbent Carlost figyelmezteti hercegnő, hogy veszélyben van: a király és Posa sokszor beszél róla titokban. Eboli meg akarja védeni szerelmét, de Carlos gyengéden elhárítja. Eboli rájön a férfi titkára: mást szeret!

Az érkező Posa igyekszik elhárítani a veszélyt, de késő. Carlos rádöbben, hogy akaratán kívül bajt hozott Erzsébetre: Eboli bosszút esküdve távozik. Posa elkéri Carlostól fontos iratait, hogy biztonságba helyezze őket. Carlos egy pillanatra meginog: most tudta meg, hogy Posa a király bizalmasa. Mégis bízza rá legfontosabb értékeit? De végül átadja papírjait.

A katedrális előtt. A nép az autodafét várja és II. Fülöp hatalmát dicséri. Megérkezik a király és kísérete. Fülöp esküt tesz Isten és a nép előtt, hogy tűzzel-vassal megvédi a koronát. Flamand küldöttek lépnek a király elé Carlos vezetésével: a flamand nép szabadságát kérik Fülöptől, és Carlos arra kéri apját, hogy bízza rá Brabant és Flandria tartományait. Fülöp a flamand népet Istenhez hűtlennek, Carlost pedig őrültnek nevezi. Az infáns kardot ránt. Senki nem meri lefegyverezni, míg végül Posa lép elő, hogy a királyi parancsot teljesítse. Az infáns lesújtva adja át a márkinak a fegyvert. A kivégzések megkezdődnek. Egy mennyei hang csendül fel, mely Isten trónjához szólítja a megbocsátást és békét kereső szegény lelkeket. 

 

IV. felvonás

A király szobája. Hajnalodik. Fülöp álmatlanságtól szenved. Nem hagyja nyugodni a gondolat: Erzsébet sosem szerette őt. A Főinkvizítor érkezik. A király kérette, hogy megtudja tőle: felmenti-e az egyház, ha a lázadó Carlost eltávolítja? A Főinkvizítor nem csupán Carlos, de Posa kiadatását is kéri az egyház számára. Fülöp nem akar beleegyezni, de az inkvizítor értésére adja: az egyház a király fölött áll.

Alig távozik a főpap, Erzsébet jön igazságot kérni: ékszeresládikáját ellopták. Fülöp ekkor előveszi a ládikát, benne Carlos arcképével. Hűtlenséggel vádolja meg feleségét, és oly erővel támad rá, hogy az elájul. A király segítséget hív, amire Eboli, majd Posa siet be. Erzsébet magához tér. Eboli bevallja, hogy ő lopta el a ládikát, és kimondja, hogy a király ágyasa. Erzsébet ultimátumot ad neki: kolostorba vonul, vagy elmenekül. Eboli elátkozza szépségét, és úgy dönt, hogy megpróbálja megmenteni a fogságban lévő Carlost.

Carlos cellája. Posa meglátogatja a bebörtönzött infánst, elmondja neki, hogy saját magát hozta gyanúba a flamand lázadás vezéreként, így Carlos megmenekülhet. Arra kéri, küzdjön helyette tovább Flandriáért. Lövés dörren: Posa halálos sebet kap. Utolsó erejével még elmondja, hogy a királyné másnap a kolostorban várja Carlost. Fülöp érkezik, hogy szabadon bocsássa fiát, de az apjának támad, mert őt hibáztatja Posa haláláért. A király megrendülve értesül bizalmasa haláláról. Az Eboli által feltüzelt nép Carlos szabadon engedését követeli. A börtönbe betörő dühös tömeget a Főinkvizítor megjelenése csillapítja le: rettegve esnek térdre a főpap előtt, és parancsára hódolnak a király előtt. 

 

 

V. felvonás

Szent Jusztin kolostor. Erzsébet megesküdött Posának, hogy támogatni fogja Don Carlost, így most V. Károly síremlékénél várja az infánst, hogy segítsen neki Flandriába menekülni. Az ifjú belép, és búcsút vesz mostohaanyjától. Fülöp és az inkvizíció érkezik Carlosért. Belép a szerzetes, és arra figyelmeztet, hogy a szív csak a mennyben lelhet nyugalmat. Személyében mind Fülöp apját, V. Károlyt ismerik fel.