Nixon Kínában járt

Felvételről megtekinthető még 2025. március 29-ig az Operavision-on

Eiffel műhelyház
Nixon Kínában

 

A darabot a kőbányai helyszínen tartották. Szerencsémre, felvétel készült róla, amit a fent említett platformon meg lehet tekinteni. Mivel, nagyon hosszú előadás, nem vettem rá anno belépőt, féltem volna a helyszínről útnak indulni. Nem egy biztonságos környék vagyis nem. Az 1-es villamos a nem biztonságos...

 A darab némán indul. Egy vörös ruhás nő (Mao-Cetung felesége - derül ki később számomra) mindenkit és mindent az irányítása alatt tart, majd elindul egy felvétel, ami Kína földrajzi és kulturális szokásait szemlélteti. 

Eredeti felvételeket láthatunk, ahogy Nixon Kínába érkezik feleségével. Az elnökéknek van egy ferfi kísérőjük, Henry Kissinger, aki kezet csókol a fogadóhölgyeknek (Mao-Cetung titkárnőinek), akik mindegyike máshogy reagált a gesztusra.

Nixon találkozik a kínai elnökkel, aki kommunista gondolatait osztja meg vele és Nixon kísérőjével, aki közben James Bond-nak képzeli magát...

A kínai elnöknek van 3 jól öltözött női háttérénekese vagyis ők a titkárnői, akik egyszer tradicionális jelmezben, másszor hivatalos uniformisban jelennek meg...

Ha zeneileg nem is tetszik, a jelmez (kivéve a kínai nép, ők modernebb ruházatot viselnek, de senki nem lóg ki a sorból...) és díszlet tekinteteben hűen tükrözi adott kor kultúráját.

Nixon felesége a nagy üdvözléseket követően nyakába veszi a varost, meglátogatja a népet, köztük is a porcelángyárat, kínai riksán közlekedik, lelkesen integet, kórházat látogat, majd malacnak öltözött embereket simogat, kínai gyerekekkel labdázik majd a "gésák táncától" elbűvölten csodálkozik a  világra...és végül havazik, amit korábban mesélt Nixon-nak, hogy Kínában látta a holdat és, hogy havazott...

A vörös női osztag c. előadás Mao-Cetung felesége kreálta, hogy az amerikaikat megriassza a hatalom kegyetlenségével, de a dolog fordítva sül el... Nixonné felront a színpadra, túlságosan elhiszi, hogy a parasztlányt megkorbácsolják... 

A 3. felvonásban az utolsó estéjüket tölti Kínában a házaspár. Mindenki egy-egy szobában mesél jövőbeli törekvéseiről, vagy múltbeli eseményekről. Zárókép, ahogy Mao miniszterét a kamera körbekerüli 4x. A férfi magányosan ül egy széken, a hajnalt érzékeli, madarak csicsergését, de a teremben csönd van...

Oldalmentés:

„A Nixon Kínában John Adams eleddig legsikeresebb és – a kortárs amerikai zene egésze felől tekintve – egyik legünnepeltebb operája. Adams dokumentarista alkotásában a híradások szenvtelenségét oldja fel zenei eszközökkel, s noha a mű az amerikai elnök ötnapos kínai látogatásáról szól, a muzsika mégsem politikai üzenet hordozója. Adams zenéjének tragikomikus ereje nagyrészt a két világ és szokásrendszer kontrasztjának megjelenítéséből fakad” – említi találóan Csehy Zoltán operakalauza. A Nixon Kínában éppen az amerikai és a kínai kultúra találkozásának izgalmas témája miatt világszerte népszerű és újabban ismét rendszeresen játszott opera lett. Magyarországi bemutatója is időszerű tehát, amelyhez az OPERA Angol100 szezonja szolgáltat keretet, és amelyet az intézmény művészeti igazgatója, Almási-Tóth András rendez, izgalmas ötletességgel használva ki az Eiffel Műhelyház különleges tereit.
„Nixon olyan, mint egy mai Simon Boccanegra, akinek felesége egy egész felvonást kap, ahogy megismeri a számára új kínai világot. A másik páros, vagyis Mao és feleségének története az ideológia mögött izgalmas párkapcsolatot tár föl egy nagyszabású operashow-ban” – fogalmaz a rendező.

Az előadás felvétele megtekinthető az OperaVision oldalán 2024. szeptember 29. és 2025. március 29. között.

Cselekmény

Játszódik Pekingben, 1972 februárjában.

I. felvonás
Repülőtér Peking mellett: hideg, tiszta, száraz reggel. 1972. február 21-e, hétfő van. Csou En-laj miniszterelnök egy kisebb csoportnyi tisztviselő kíséretében a kifutópályára vonul, amint a „Spirit of ’76” elnevezésű gép a repülőtérre gurul. Miután Nixon elnök kiszáll, kezet fognak, majd az elnök az izgatottságáról és félelmeiről számol be. Egy órával később Nixon már Mao elnökkel tárgyal. Mao beszédmodora filozófiai bölcsességek, szokatlan politikai kinyilatkoztatások és semmitmondó aforizmák tárháza. Bármit is mond, titkárai és a miniszterelnök nyomatékosítja. Nem könnyű a nyugatról érkezett politikusnak lépést tartani efféle párbeszédben.
Az audienciát követően mindenki emelkedett hangulatban élvezi az első estén rendezett fogadást. Nixon elnök és felesége alig pár szót vált egymással, amikor Csou miniszterelnök szólásra emelkedik. Az első köszöntőt a hazafias testvériségre mondja. Nixon válaszában a béke reményének nevezi a kínai népet. Folytatódnak a köszöntők, amelyek egyre közvetlenebbek lesznek az idő múlásával.

II. felvonás
Másnap reggel Mrs. Nixont látjuk kísérői és újságírók társaságában. Röviden elmagyarázza, mit is jelent egy nő számára First Ladynek lenni, majd ajándékként elfogad a Pekingi Üveggyár dolgozóitól egy üvegből készült elefántot. Ellátogat az Örökzöld Népi Kommunába és a Nyári Palotába, ahol röviden elidőzik a Hosszú Élet és Jóindulat Kapujánál, majd naplementekor a Ming-sírokat tekinti meg.

szünet

Este a Nixon házaspár a Vörös női osztag című előadást tekinti meg, ami maga Mao elnök neje, Csiang Csing irányításával jött létre. A forradalmi balett az ideológiai tisztességet hollywoodi stílusú érzelmekkel tálalja, és Nixonékat inkább ez utóbbi ragadja meg: az elnyomott parasztlány van rájuk igazi hatással, az erényekről szóló rész nyűgözi le őket. Csiang Csing azonban – úgyis mint Mao Ce-tung felesége – nem egészen ezt szerette volna közvetíteni.

III. felvonás
Az utolsó este Pekingben. Az elnöki látogatás pompája és nyilvános eseményei véget értek, a főszereplők hálószobáik nyugalmába vonultak vissza, és a múlt eseményein merengenek. Mao és neje táncolnak, Nixonék házasságuk korai időszakáról nosztalgiáznak, amikor is Nixon tengerészhadnagyként szolgált a Csendes-óceánon a második világháború idején. Az opera Csou felvetésével ér véget: vajon mennyi jó származik mindabból, amit egy ember tesz élete során?


Alice Goodman szinopszisa alapján

A modern Trisztán és Izolda különleges látványvilággal

 Claude Debussy – Frédéric Chaslin: PELLÉAS ÉS MÉLISANDE

2024. június 16., vasárnap 11:00, Eiffel-ben 

 

Utoljara az evadban az Eiffelben. Debussy darabjat azert ajanlom a figyelmedbe, mert egyreszt erdekes a tortenete, masreszt a latvanyvilaga kiemelkedo, latvanyos, nagyon kulonleges. Fokent ez utobbi miatt valtottam jegyet az eloadasra. A darab egyebkent nagyon nehez, mondhatni, a francia Wagner testesul meg benne, neha csak megy a zene szoveg nelkul...a darab felepitese diszletugyileg latvanyos, az uveggolyokkal, az elso felvonas alatt a forgoszinpadon vannak jelen, es a zsinorpadlasrol lelog egy tukorszeruseg, ami a karakterek/szituacio kedelyallapotat tukrozi, egyreszt feher, de atforog feketebe, folyton valtakozik, majd a ket szin egybeolvad, amikor a cimszereplok szerepelnek. A darab egyebkent nagyon darabosan lett rendezve, nincs folyamatos tortenes a szinpadon, inkabb jelenetekre van bontva. A zenekari csapat ezuttal "kicsiben vitte" az eloadast, nekik is varniuk kellett az átallasok soran. A toltelek jelenetek feleslegesek voltak es teljesen ertelmetlenek (pl. 1.felvonas alatt az "Aranyhaj eresszd le a hajad a toronybol", a foszereplo holgynek nem is volt olyan hosszu haja...hirtelen, hogy megnott...2.felvonas alatt a kisherceg maganyos jelenete a sziklak korul, ahova bedobta a labdajat, majd a haza erkezo baranyok utan erdeklodik, a labdat elfelejti...). A befejezes is fura volt az asszonyok aradataval, akik folyamatosan erkeztek a forgo szinpadra, megvedtek az eroszakos ferjtol a foszereplonot. A szerelmi vallomas es a késeles megjelenitese tetszett (ez utobbit, arnyekbol lett nagy arnyek, voros fenyben volt abrazolva, a tett utan egyre csak nőtt és nőtt az árnyek). Olyan fura a női karakter, kissé frigid, értetlen, és "paraszt"..., nem mondta neki senki, hogy menjen bele a kényszerházasságba, és igy dobálta a gyűrűjét és beleejtette a vízbe...aztán nagyon szerelmes a 2.felvonasban, a lükeség az aranyhajas jelenetben kivírult...a férfiak semlegesek, fejlodes nincs.

Tetszett, a darab tortenet szempontjabol, zeneileg kellemes, a latvanyvilaga az igazan megnyero. Ugyhogy ennyi mára. Jovo evadban Erwin Schrottot nezem meg itt. #pelleasetmelisande #eiffelműhelyház #eiffeltorony #debussy #opera #operabudapest #pasztircsákpolina #bricknerszabolcs #kovácsistván

 

Operamentés:

Opera öt felvonásban, két részben, francia nyelven, magyar és angol felirattal

Az előadás hossza: 2 óra, 45 perc, 1 szünettel

A cselekmény Trisztán és Izolda történetére emlékeztetheti a nézőt. Itt is egy idősebb férfi áll két fiatal közé, akik életükkel fizetnek szerelmükért. A valós cselekményt szinte teljesen nélkülöző darab álom és valóság határmezsgyéjén játszódik, Debussy érdeklődését azonban éppen ez keltette fel! E különleges, kissé szürreális világnak a színpadi megjelenítéséhez izgalmas párosítás az egyedi formanyelvet alkalmazó dán társulat, a Kirsten Dehlholm által alapított Hotel Pro Forma közreműködése. Művészeti ágakon és műfajokon átívelő produkciókat hoznak létre, vizuális művészetek, szöveg, színház, installáció és építészet összeolvadásával, illetve egymással való dialógusba léptetésével alkotnak meg újabb és újabb formákat.

 

Cselekmény

I. felvonás
Golaud herceg vadászat közben eltéved, és egy gyönyörű, fiatal lánnyal találkozik, aki rémülten zokog egy forrás mellett. A lány a nevén kívül nem árul el neki többet magáról, de végül hajlandó vele menni. Golaud anyja, Geneviève bemutatja Mélisande-ot a fiú féltestvérének, Pelléasnak, akit megkér, hogy gondoskodjon a lányról, aki immár Golaud felesége.

II. felvonás
Pelléas és Mélisande egy kút mellett ülnek az erdőben. Mélisande egy gyűrűvel játszik, amit Golaud-tól kapott, ám ahogy az óra elüti a delet, beleejti a vízbe. Ugyanebben a pillanatban Golaud leesik a lóról vadászat közben. Amikor Mélisande meglátogatja sebesült férjét, az észreveszi, hogy hiányzik a gyűrű. Mélisande ijedtében azt hazudja, hogy egy barlangban vesztette el. Golaud követeli, hogy menyasszonya az éjszaka közepén induljon megkeresni a gyűrűt Pelléas kíséretében.

III. felvonás
Mélisande egy vártoronyban fésülködik. Pelléas érkezik ablaka alá, hogy elmondja a lánynak, távozni készül. Golaud megkérdezi fiát, a kis Ynioldot, hogy mit tud Pelléasról és Mélisande-ról, de a kisfiú nem tud semmit. A férjen kezd erőt venni terhes felesége iránt érzett féltékenység.

IV. felvonás
Golaud nagyapja, Arkel király biztatja Mélisande-ot, hogy egyszer még boldogságra lelhet Allemonde-ban, de Golaud közbeszól, és dühösen a földre taszítja feleségét. Pelléas a vár elhagyására készül, de előtte még egyszer találkozik Mélisande-dal a kútnál, ahol szerelmet vallanak egymásnak. A sötétben rájuk leső Golaud leszúrja Pelléast, majd a menekülő Mélisande nyomába ered, és önmaga ellen próbálja fordítani kését – sikertelenül.

V. felvonás
Mélisande leánygyermeknek adott életet, de haldoklik. Golaud meglátogatja, és megpróbálja kideríteni, hogy mi volt közte és Pelléas között. Mélisande bevallja, hogy szerette a fiút, majd meghal.

 

 

Opera a zárt osztály 1. rész

„- De uraim, gondoljunk a genfi egyezményre!

-   Majd Genfben.”

(Tizedes meg a többiek, film, részlet)

Meglepő lehet, ha egy kevésbé szimpatikus előadásnak több részt szentelek. Márpedig a soron következő bérletes darabom az orosz nagy regény opera feldolgozása, a Háború és béke volt.

A fentebb nevezett idézet a legkedvesebb magyar filmből való, ami azért illik a kontextusba, mert egy magyar-genfi koprodukcióról, tehát egy közös mű létrejöttéről van szó.

Nem sejtettem, az Operaház felett sötét felhők fognak gyülekezni… az időjárás valóban nem járult hozzá, hiszen esős napot tudhat magáénak a színpadi mű…

 

Előzmények

Mint ismeretes rólam, szeretem tágítani az opera ismereteimet, és ha az imádott ZENE FELLEGVÁRA meghirdeti az új évadát, kötelességemnek érzem, hogy vegyek bérletet, minden olyan előadásra, amit bemutatnak, ami érdekel. Ami pedig kimaradna, azt szimpla jegyfoglalással pótolom. A mostani bérletek egyike (Kováts Kolos – a bérlet megnevezése), több mint 5 előadást tartalmaz, ebből már lement 2. És eléggé érdekesen alakul, hogy az éppen soron következő darabnak milyen sajtós visszhangja van és milyen a valóságban… Ezúttal se volt másként, több médiaforrás elragadtatva volt a darabtól, amit azért a közönség nem támasztott alá…erről az élményről következzen hát a beszámoló!

 

Szokásos insta poszttal kezdve (klaudia.kovacs.20): 

Opera a zárt osztályon. Igy is nevezheto a januarban bemutatott orosz temaju es nyelvu darab, a Haboru es beke. Töményen, 4 ora hosszu egy szusszanatnyi szunettel. A rendezes borzalmas (genfi koprodukcio, még 1 ok, jobban rühelljem a svájciakat...) meg nem tartottak be a genfi egyezmenyt es megkinoztak a nezoket... Az enekesek, az enekkar elott le a kalappal,hogy birtak, vegigvittek az ea-t. A mindig kivalo zenekarban volt egy apro botlas, a trombitas kifogott egy fars hangot, valoazinuleg csak en hallottam ki, de, na elofordul es ez még simán belefér. Alig volt feltuno. Annal inkabb a kozonseg reakcioja: nem egeszen telthaz volt  kezdetben, de ahogy valtakoztak az egyes jelenetek es a felvonasok, ugy ment el a kedvuk a nézőknek, h tovabbmaradjanak...roham tempoban fogyatkoztunk....koszonheto ez sok mindennek...reszletek hamarosan a Phantomvizio blogon. Addig par cimszo: #zacskosember #vanraktaron #azalufolialovagestarsai #katonaskodas #azadhdésnatasha #epitokockak #legozunkaszinpadon #vilagitoneonrudak #atepkedono #astilusosfranciak #sargalufieso #hogyankattanjbe #ameztelenkolto #pizzatettek #majdazzalhaboruztak Rendes hashtagek: #opera #operabudapest #háborúésbéke #orosznyelven #pitin #avizbenfutomedve #szfinxhaberommal #csillarkaval #zartosztalyazoperaban #eztismegéltük #eztistúléltük

 

 

Lássuk!

 

 

 

A darab: Szerelmi történetnek indul, majd háborús helyzetbe csap át (ezért is a címe). A tehetős lány egy gazdagabb férfihoz lesz kényszerítve, nem a szegényhez, akihez a szíve valójában húzza. Közben zajlik egy háború is Napóleon-nal. A fiatal nő viselkedésén egyszerűen felháborodtam, nem összeegyeztethető, hogy az idegrángásai miatt figyelt fel rá a szegény fiú…ugyanis, a Natasa karaktere állandóan mozgásban volt, nem tudott lenyugodni, csapkodta a jobb térdét, felemelte a lábát, a kezeit derékszögbe hajlította a melle alatt, szorosan a teste mellett, mintha bugizni akarna… az első felvonás végén, menyasszonyként érkezett meg… addig meg idegeskedett, hogy a fentebb körökből érkező cárnak, hercegnek és partnereiknek tetszik-e az ő „bájos” személye… és aztán persze ez a nő kell mindenkinek… stb. a leírást majd közlöm a 2. részben. J

A kezdés nehézkes, megy a nyitány, és egy nőt látunk (kezdetben azt hittem egy kislány, de nem az volt), áll a színpad közepén, majd hirtelen felemeli jobb kezét és rátekint, utána elkezd körbe-körbe futkározni… az eleddig félhomályban lévő színpadot elkezdik világosítani, és kiderül, több ember is, közöttük, a  székkel megforduló, de szintén zacskóba bugyolált Andrej éneklésbe kezd. Utána, Natasa unokatestvéréhez rohan, akit szintén nejlonba csavartak… elkezdődik egy olyan jelenet, amiben a férfi énekel elől, kiküzdötte magát nagy nehezen a zacskó fogságából, és immáron fedetlenül, de jelmezben áll, míg a két nő és a többi vendég próbál a zacskótól megszabadulni… Natasa és Szonja esete érdekes, hogy úgy tűnik le akarják vetni a nejlont, mégsem teszik vagy tudják, keresik rajta a pontot, amit áttudnak rajta szakítani…. feléled az orosz társaság, és ünneplésbe kezdenek, megy a banzáj, ledobják a sárga lufikat...tovább ünnepelnek, egy-két karakter „problémázgat” az előtérben esetenként, majd eltűnik Natasa, hogy menyasszonyi ruhában lépkedve visszatérjen a már barikáddá alakított szép bútorok tetejére…. 8a herceg felesége, akit korábban a hajánál fogva rángatott a tisztes ura, sokáig egy sarokban térdepelve a nejlon zacskókat fonógatta maga körül…most diadalmas, örömkiáltások között üdvözölte a háborút…hát, van, aki örült neki)

A második felvonás hirtelen, semmi felvezetés nélkül indul be, úgy, hogy még az emberek valahol az épületen belül vagy éppen kívül (cigiszünet) tartózkodnak. A hátsó színpadnál, ahol a díszlet nagy tükre volt, ott egy szakadás keletkezett, egy rés tátongott (ugyanis az első felvonás végén egyúttal bejelentették, hogy háború lesz), innen érkeztek folyamatosan vissza a szereplők a színpadra, de olyan csendben, semmi felvezetéssel, hogy meglepő volt… szintén meglepő volt, hogy hajlamosak a rendezők, a tisztelt igazgató úr is elfelejteni, hogy van 3. emeleti nézőtér, és a pofánkba belevilágított az a reflektorlámpa, ami lentről biztosan érdekes, delíriumos fénybe vonta a szereplőket, de nekünk meg kisütötte a szemünket… Néztem a körülöttem lévő embereket, volt, aki szemellenzőként a kezét a szeme elé tette, de biztosan nem változást eredményezett. Én időnként elfordítottam a fejemet, és becsuktam a szemem, mert kibírhatatlan volt a lámpa erős fénye… mindezt addig élveztük, amíg le nem jött a vörös függöny, ami eltakarta, és bolond módon abba a reménybe ringattam magam, hogy közben ki is kapcsolták a lámpát, de nem ez volt a helyzet. Ugyanis jött Napóleon, és az elhúzott függönyöket, lerántotta, egyiket-másikat, és újra előbukkant a kellemetlen fényforrás… egy ideig sajnos ez ment, aztán valamikor végre kikapcsolták…szörnyű volt… Aztán fokozódott az őrület… a háborút imitálták a pizzafutár által hozott dobozokkal… a lovas katonát bírtam a legjobban, de volt itt léghaderő megjelenítve, gránátvető katona, tank és gépfegyveres ember (nő és férfi egyaránt), és volt egy, aki egy akkora kardot szorongatott a kezében, mint amilyen magas a forgatója volt… volt itt minden megjelenítve, mint a búcsúban, úgy éreztem magam, mintha a zárt osztályon lettem volna…utána ezt fokozták, hogy a háború ellen tiltakoznak, megfogadják, hogy őket aztán senki sem fogja leigázni, stb. végül ezt levezették megint egy olyan tömegjelenettel, hogy fel-alámászkáltak a szereplők, volt, aki szerintem megőrült, és ezért járt sietősen körbe-körbe, vagy volt olyan is, aki egy perverz elől menekült (a megerőszakolt nőket ábrázolva). A bálokon is elfajultak a dolgok, volt kis üveg földhöz dobása, nőtől elvették a melltartóját? vagy valamit, aztán ezt visszaadták neki…. az öreg marschall, akinek az éneke érdektelen volt, de nyűglődött ő is egy kicsit, tiszta hófehérben és egy sakktábla mellett, amit aztán lesöpört az asztalról... a téglás jelenet után, már csak a lezárás volt szebb, amit 4 db lapos képernyő leengedésével a zsinórpadlásról, tették felejthetetlenné: megborult elméket akartak szerintem ábrázolni, hogy grimaszba torzult emberek arca jelent meg, amit később hangyáról vagy más bogárról készült közeli felvételek montázsa, különös kaleidószkópos ábrázolása váltott fel, és ezt még tudták más vidám, virágos, réten futkorászó ember képével tökéletesíteni…majd az átlátszó vetítő függönyt leengedték, ami megakadt a földön a díszletben, és ezen a függönyön jelent meg a hangya ismét… zárás…. mindeközben, hogy a kórus és az énekesek se unatkozzanak, egy-egy zöld neoncsővel a kezükben álltak…volt, aki maga felé tartotta a rudat és pont középen állt, nem volt összhang… 

 

 

A szereplők/zenekar/háttéremberek: mindenki hozzátett valamit, nincs olyan, hogy kiemelt művész, mert nagyon sok ember volt mozgatva a színpadon (nemcsak a kórus). Eleddig soha nem lépett fel ilyen sok ismert művész egyszerre. Aki az elején szerepelt, az csak a legvégén került elő vagy időnként fel-felbukkant, de ezalatt se csinált sok mindent…csak ott volt. A jelenetek többségében, mindenkit arra buzdított gondolom a rendező, hogy foglalja le magát valamivel, csináljon ezzel-azzal a kellékkel valamit, improvizáljon… Pierre Bezuhov – úgy tűnt, mintha ő egy különleges karakter lett volna, mert a csatában részt vett, vágyakozott Natasa után, de mégsem olyan hévvel, mint Andrej. Ő kapta a virágot – ez a darabban volt – amit később többször földhöz csapott és ezzel még jobban felemelte a darab színvonalát… az előadás végén ő adja át a neonrudat egy hölgynek, aki a Kutuzov marsall kegyence (legalábbis mellette térdepelt…) …. a tapsrendnél szegényeken látszott, hogy ha mélyebben meghajolnak, hanyat esnek a színpadon… ez a művészeknek és mindenkinek, aki nem az alkotói brigádban szerepelt, megterhelő és extrém fájdalmas előadás volt…

Zenekar: 1 fars hangot fogott ki a trombita művész, ezen kívül le a kalappal előttük, hogy ők is helyt álltak. Ez a művészeti egység sosem okoz csalódást.

A díszlet: 18-19. századi, barokk stílusú díszlet, ami a végén „szétesett”. Egy bálterem volt berendezve, tényleg igényes szépen kidolgozott, oszloptartó figurákkal, vörös tapétával, aranyozott díszítéssel ellátott falak. Egydimenzióba zárta a szereplőket, hogy csak a palotán belül van élet, és nincs befolyásuk a külvilágra, a külvilágnak meg rájuk nem hat… persze ebből, időnként ki lehetett törni… a második felvonásra a díszes nagy tükör eltűnik és egy rés keletkezik rajta, a háború jelenlétét szimbolizálva…

A jelmezek: Szeretném azt mondani, hogy korhű, de cseppet sem voltak azok. A férfiak elegánsan szmokingban feszítettek, és ahogy fajultak el a dolgok, alakult át a ruházatuk, lezserül viselt ruhadarabokká. Hölgyek esetében a szép, báli ruhák domináltak, de mégsem az igazi nagy volumenű, hatalmas alsószoknyával ringó jelmezek, ezt legfeljebb egy hölgy viselte, a többieké, akár színházba járó ruhának is hordhatónak minősíteném. Ezek voltak az oroszok. A franciák már végképp elborultan voltak öltöztetve, hiszen, betörnek a palotába, ahol helyszín játszódik, úgy lépnek be, mint akik a Párizsi divathétről jöttek, csillogó, divatos ruhákban. Nyomukban sem lehetett felfedezni, hogy ők katonák vagy magát a francia népet jelentenék (ez inkább fashion week-ről érkezett franciákat mutat). Az Opera kórusa, az első felvonás alatt a színpadi kocka díszlet melletti kis réseken álltak fel egy-egy csoportba, így adták a hangzást, később, a második felvonásban ők voltak a divathét előkelő arcaik élükön Napóleonnal, Haja Zsolt tartozott egyedül a franciákhoz (az általa leszakított függönyt palástként viselte egyik jelenetben, hogy megmutassa ő a nagy Napóleon), illetve a költő, aki sokat nem szenvedett, csak létezett a színpadon. Majd összekuporgott, később megint megszólalt, majd meghalt. Mindezt egy szál alsóban tette, ő fázhatott szerintem a legjobban a színpadon – bár a reflektorfények jól megvilágították a szereplőket, lehet, nem kell érte annyira izgulni (szegény, Balczó Péter). A kórus végül teljesen fehér jelmezekben jelent meg az utolsó jelentnél, így sikeresen rájuk is tudták kivetíteni a furcsa összhatású képeket…itt már minden katyvasz és őrület volt… a kezükben a neoncső, zölden világított...

 

 

A kellékek: Hadd emeljem ki, az egyik legjobb kelléket, a trükkös tükrös-pizzadobozt. Amikor csillapodtak (ez a 2 felvonás jelenete) a kedélyek a bálon, és megérkezett a pizzafutár, mindenkinek kiosztottak egy dobozt, amivel később kedvükre babrálhattak a szereplők, vagyis széttéphették, hajtogathattak belőle csákót, lovast, nagy karddal hadonászást vagy repülőgépet, tankot, gépfegyvert imitálva. Ez rendkívül kreatív, szerintem. De, mindezek előtt, imitálni kellett, hogy a dobozban valóban van pizza, így mindenki nagyon serénykedett, hogy úgy tűnjön majszolják a pizzát… amikor a főszereplő, Natasa (aki körül az egész 1. felvonás zajlott) megjelent, a dobozokat kifordították, és tükrös hatás nyútva, illetve a székek aljzatán voltak kis lámpák ezt bekapcsolták, és a kettőt egymásnak eresztve, vagyis a dobozt a fény felé fordítva, fénypompába vonták a nőt, aki a különös lámpások között vonult… A báli forgatag, vagyis az 1. felvonásban pedig a sárga lufikkal történő, ki, hogyan tudja lefoglalni magát a színpadon, amíg nem kerül rá sor, hogy énekeljen, kitöltse valamivel az idejét…A színészek azt a feladatot kapták, hogy szórakozzanak el magunkban a lufikkal, amíg a két főszereplő elől elénekli a maga kis részét (Andrej – Szegedi Csaba és Natasa - Brassói-Jőrös Andrea), pl. egy volt, aki fogta a gömböt és a nejlonzacskót köré fogva keringőzött vele. Egy másik, folyamatosan párbajra hívta ki, akit csak megtalált… (ez nem kellék, csak megállapítás: Andrej eközben ki-bejárkált a színpadon, hol feltűnt, hol eltűnt, és csak a darab végén, amikor haldokolt, vallotta be, mennyire nagyon szerette Natasát, és mekkora öröm, hogy még utoljára találkozhattak az azóta komoly nővé érett bolond lánnyal… - a kellék ez esetben, a háttérben dolgozó munkatársak által behozott zsákokban rejlő téglák voltak. A munkások, fehér színű, kapucnis szerzetesi ruhát viseltek, illetve hátukon egy-egy zsákot cipeltek. Ezekben téglák voltak, amit a báli orosz csapat szépen összerakott, és amikor elkészültek vele, Napóleon el volt ragadtatva, és egy kezében szorongatott „kis mütyürt” akart tenni a legopalota homlokzatára, csak aztán jöttek az oroszok és elcibálták, többszöri nekifutást követően a legotól sikerült távol tartani, hogy aztán, amit építettek, arra szépen rátapossanak… összedőlt, és a gerendák egy-egy darabját magukhoz ölelték az énekesek és gyilkosságot imitálva, többször lesújtottak a gerendákkal, természetesen ez is egyénileg eltérő volt, hogy ki, hogy képzeli a gyilkosság elkövetését. Volt olyan is, aki a közönséget akarta lelőni – szerintem ezt sokan nem bántuk volna…. nos, a visszadobott/megmaradt - erre nem emlékszem pontosan - ezeken feküdt utoljára Andrej) És a fekete opera mintás kapucnis puloverbe öltözött személy, kihozta a végére a semmit nem jelentő sporttáskát… nem volt szerepe ennek a kelléknek, csak azt lehetett látni, hogy a tömeg elől énekel, megjelenik először Andrej, majd utána bebaktat a kellékes, és lerakja a díszlet egyik talapzatára a táskát… funkció nélküli dolgok is voltak…

 

A zene és a nyelvezete: Előzetesen felhívták a figyelmet, hogy oroszul fognak megszólalni az énekesek. Nem meglepő, hiszen a könyv az orosz irodalom egyik kiemelt alkotása, miért is énekelnének más nyelven a szereplők? Meglepő módon nem zavart, sőt, mivel Az Operaház Fantomját oroszul is hallottam már korábban, nem jelentett gondot. Kifejezetten érdekes volt és változatos, hogy a sok olasz, francia és a német nyelvű operák után van végre orosz is… bár, tudjuk, szomszédunkban zajlik a háború és egy ilyen előadást, ahol „Moszkva-anyácska”, „az orosz népet nem igázzák le” szövegek elhangzanak, joggal mondható, nem szerencsés egy ilyen darabot most színre vinni… Ettől függetlenül sokan voltunk a nézőtéren, sőt az emeleten, ahol én rendszerint tartózkodom, találkoztam szláv nyelvű emberekkel, de sajnos, nem kérdeztem meg tőlük, hogy melyik országból érkeztek. A véleményük azért érdekelt volna.

 

A világítástervezés: az a bizonyos hátsó színpadi reflektorlámpa

A közönség véleménye: egyes jeleneteknél, ahol úgy mozogtak, mintha nem lennének egészen épeszűek a szereplők, már onnantól fogva, és később, ahogy egyre elmebajosabb pillanatokat éltünk át, a közönség egy része a távozás mellett döntött…nagyon kíváncsi vagyok, vajon a földszinten is akadtak olyanok, akik inkább otthagyták a darabot?

Az előttem ülő nő, időnként előrehajolt, ez zavaró volt, de azt láttam rajta, hogy próbálja figyelemmel követni a darabot, de minden zajra-mozgásra összerezzent és figyelmét arra összpontosította, ahonnan mozgást érzékelt. Időnként körbe tekerte a fejét – azt hittem azt csinálja, amit én szoktam, olykor-olykor, de főleg első alkalommal, amikor betettem a lábam az operaházba – csodáltam az épületet…aztán az első felvonás középénél talán, ha jártunk, kikéreckedett a sorból…

KÍNSZEVEDÉS volt. Ez a legjobb szó rá. Szeretem magamat kínozni, és olyan elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hülyeséget még lehet tovább és tovább és még tovább fokozni…Nem állt meg egy szinten, építkezett, ahogy a színészek tették ezt a legopalota tégláival, - és végül befejeződött…. 4 órás tömény fájdalom…a fejem most is zúg…

 

Ülőhely – a beragadt szövegolvasóm: A bérlethez tartozik most egy állandó ülés, 5. sor oszlop melletti szék. A darab kezdése előtt bemondták, hogy ha kitakarva lesz a felirat (ami a színpad fölött van, segítve a nézőt, hogy megértse miről szól adott dal, adott jelenet). A készüléket használjuk, ami az ülésekbe van beépítve, így látni fogjuk, mit énekelnek. Csakhogy az enyém megmakacsolta magát és nem jött ki a helyéről. Beragadt. Csak a második részre sikerült kiugrani, addig időnként próbálkoztam feszegetni, beljebb nyomni, hátha kijön. Nem jártam sikerrel. Nem volt annyira balszerencsés a helyzet, mert a szövegeket nem takarta ki semmi, teljesen jól lehetett mindent nyomon követni. Így a készüléknek sem adtam hitelt, de azért, mivel már sikerült kifeszegetni, úgy párszor rápillantottam. Az akadást – jelentettem az egyik jegyszedő hölgynek.

 

A tankos Tosca - becsukjam a szemem vagy inkább nyissam ki és higgyem is el, ami ott lent folyik a színpadon?

2022. SZEPTEMBER 28. este az Operaházban <3

19.00 Puccini: Tosca

 A kedvenc dalom a darabból  és mindenki által ismert:

Élménybeszámoló az estről, pontokba szedve:

- A hangulat magával ragadó, rögtön katonákba futottam

- A katonák engedékenyek voltak és csinálhattam róluk fotót

- 1 felvonás befejezése drámai, ahogy összecsuklik a díszlet, és az emeleti részen az énekkar hangzása letér a színpadon szereplő Scarpiat alakító Kálmán Péterrel - egyúttal fura hangzást is adott, hogy az emeleten is tartozkodtak és hatalmas hangerővel énekeltek (gondolom a hangosítás és nem az akkusztika miatt volt ekkora a hatása - nem merem kipróbálni, hogy kiabálok, majd megkérdezem a jegyszedőmet)

- Templom és a gyermekkar

- Az első felvonás kissé unalmas, és a 3 fekete lepel miatt, amik a színpad fölött lógtak (később ezek okoztak egy bakit is), kitakarták a feliratot - így sokan nem tudták, hogy mit énekelnek a művészek, miről szól az adott jelenet. Ezt tudja segíteni egy bizonyos kűtyű, amit sokan még nem fedeztek fel a nézőtéren. Egykoron a sajtó nagy hirverést csapott a székek körül, amik az Operaház új berendezései voltak, mert több, mint 1 millióba kerültek, így sok publicista tollat ragadott, és ahelyett, hogy érdeklődtek volna, heves "hisztirohamok" közepette firtatták, hogy mit tudhatnak ezek a székek? A beépített kis szerkezet, egy mini tabletnek is felfogható,a karfák oldalába van beszerelve. Ezen keresztül, amint a darab elindul, felugrik egy kérdés, hogy milyen nyelven szeretnénk nyomon követni az előadást? Várható volt, hogy a későbbi felvonásokra már nem fog nagyon kelleni, csak minimális mértékben. Ráadásul az enyém beragadt, de sikerült kifeszítenem, így nem jártam porul, mint mások. A sorunkban, volt egy "angol lord", aki megfejtette a titkot, és ő már az első felvonást a kűtyű birtokba vételével élvezte.

- Nekem "látási zavaraim" voltak a magas embertől, aki előttem foglalt helyet lányával. Ugyan félmegoldásnak tekinthető, hogy kicsavart testtel ülök a székemben az oszlop mellett, de ez hosszútávon fájó pont lett volna nekem, így minden bátorságomat összeszedtem és a második felvonás előtt megkértem őket, hogy lehetne-e esetleg ezt a zavart megoldani? Helyet cseréltek kérésemre, amiért roppant szimpatikusnak találtam őket

- SZintén a szünet alatt megkémleltem az este 8-ra jelzett eső kopogását az Operaház bejáratánál, A későbbi zongora estre szerettem volna megváltani a jegyemet, illetve olyan örömet szereztek nekem, hogy újból kinyomtatták azt a belépőmet, ami idő előtt elkezdett kikopni, szegény Hattyúk tava (ráadásul az első soros az emeleti részen)

- 2 felvonásra már kevesebben tértek vissza a helyükre - drámai jelenetek háborúról, egykori diktatúrák vezetőiről, az Operaházról.

- Az újragondolt előadás fődíszleteleme itt jelenik meg, a tank, ennek csövet folyamatosan mozgatták, a festő egyszer át is lépett rajta, hogy Scarpia felé irányítsa. A tank kínzókamraként funkciónált és elrettentésnek. Akik a földszinten ültek - nem irigyeltem őket, mert azért egy tank csővvével kellett folyton szembenézniük.

- Tosca nem adja meg Scarpiának "végtisztességet", mint az erkeli változatban, ami hagyományos rendezés volt, szembe megy a régi rendezés megható jelenetével, ami szerint a nő letakarta a földön fekvő Scarpiát és köré gyertyákat helyezett. Itt annyira várja, hogy a férif meghaljon, majd megijed később, amikor az a bitófa díszletről a földre zuhan

- Kovács Istvánnak kevés szerep jutott, ő a szökött rab, aki öngyilkos lesz - ő egy nagyon jó, és különleges hangú énekes. A karaktere nem sok vizet zavar, ugyan miatta viszi el a zsarnok Scarpia a festőt, mert bujtatta, vicces pillanata is volt, hiszen, amikor közösen nézik, hogy milyen ruhát hozott a felesége, női ruhákat is talált...maga elé emelte a ruhát, ez sokaknak tetszett, éreztem-hallottam a közönség részéről a derűt.

- Értelmetlen karakterek: semmi szövege nem volt, de minden felvonásban szerepelt a szőke, fürtős nő

- Terasz: olyan de olyan jó volt még esőben is

- A nagyon diktatorikusra sikeredett 2. felvonás után már a 3.-ra nem teljes létszámban voltak jelen az operarajongók a nézőtéren...

- Az angol lord akcentussal jó szórakozást kívánt a 3. részhez, váratlan-meglepő volt, de az ilyen pillanatokat élem és szeretem. Más világ.

- Nagyon vártam, sőt izgatottan vártam minden pillanatát a darabnak, bár az első felvonás rémunalmas volt, egyrészt a szöveg ki volt takarva a leplek miatt, másrészt valahogy a pillanatnyi történések a színpadon nem nyertek meg maguknak, olyan semmilyen volt....

- A befejezésre kíváncsi voltam, és meglepő volt, hogy Scarpia szolgálója gépfegyverrel berontott a színpadra (nem tudom angyalvári börtönnek nevezni azt a helyet) és lelőtt mindenkit, kivéve a festőt, akit ugyan felélesztett, de valami miatt mégis egy revolverrel lelőtt. Az eleddig előtérben, a "bitófára" emlékeztető díszleten kucorgott Tosca, hirtelen félbred kábulatából és ráront a férfira. Megszerzi tőle a fegyvert, de sajnos, az is éber, és visszaveszi, helyette pedig azt a bizonyos kottát adja... a tervezésük füstbe ment, elvesztette szerelmét és most egy borzalmas rendszerben kényszerül tovább folytatni az életét...

Számomra sajátos a darab, mind a rendezés, mind az elgondolás, amit kivetítettek, valamint a befejezést is ezzel a szóval illetném, meg azzal, hogy balladai homály takarja, hogy végül mi történt a főszereplővel... pár órával később olvastam a Népszavában közölt kritikát, ott úgy értelmezték, hogy Tosca nem lett öngyilkos, hanem dicsőítenie kellett a vezetőt, kezébe adtak egy kottát.... fantasztikus.

Még akkor is, ha imitt-amott megbotránkoztató, modernizált, de nem sikerült rosszul, szerény vélemény szerint ez a változat. Nem lett kedvencem, a régi erkeles változat az igazi számomra, de értékelem az újragondolást, újrarendezést, mert más volt, és szeretek újdonságokat találni egy régi darabban.

A szokásos mentés az Opera.hu oldalról:

Opera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Puccini Tosca című operájában nem az a lényeg, hogy Rómában játszódik, nem is az, hogy az 1800-as esztendő nyarán. A darab dilemmái, érzelmei, döbbenetes fordulatai érdekesek. Az is kihagyhatatlanul fontos, hogy egy totalitárius rezsim uralkodása keretezi a történetet, amelyben a rendőrfőnök bármit megtehet: parancs nélkül elfogathat, törvény nélkül megkínozhat, eljárás nélkül bebörtönözhet és ítélet nélkül kivégeztethet bárkit. A két művész, az énekesnő Tosca és szerelme, a festő Mario bátorságát, hűségét, de óhatatlan tragédiáját is láttatja a darab, amelynek kulisszáihoz megfelelő analógiát mutat az ötvenes évek Budapestje, ahol még az Operaház is helyszínévé vált a személyi kultusz és a diktatúra eseményeinek. Az új Tosca-előadásban nincsenek direkt jelképek vagy történelmi személyek, de érezni lehet annak a sötét időszaknak a fojtogató levegőjét, amelyben éppúgy és sorsszerűen el kellett vesznie ártatlan/ártalmatlan művészeknek, mint ahogy az a különben kitalált Scarpia báró világában is történhetett.

Cselekmény

I. felvonás
Angelotti, a politikai fogoly megszökött börtönéből, és templomban keres menedéket. Lánytestvére, Attavanti a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossit, a festőt keresi. Megütközik a készülő Szent Magdolna-képen, hasonlít a hölgyre, aki itt szokott imádkozni: Attavantira. Cavaradossi a képet szemlélve két arcra gondol egyszerre: a szőke, véletlenül modellé vált hölgyére, akit csodál, és szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. Angelotti előbújik rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja régi ismerősének, a szökött politikusnak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelméhez hirtelen és hívatlanul érkező Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér rejtekhelyére. Tosca talán nem is alaptalanul féltékeny, kérdőre vonja a festőt, amiért késve nyitotta a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a készülő szentképen Attavanti vonásait ő is felismeri. Cavaradossinak sikerül megnyugtatnia, és szerelmet vallanak egymásnak. Tosca távozik. A festő felajánlja városszéli villáját, ahol a szökevény egy kiszáradt kútban biztos menedéket találhat. Ágyúdörgés hallatszik: felfedezték Angelotti szökését vagy nagy ünnepet jelentenek be vele: ki tudja? Mindenesetre a festő együtt siet el a szökevénnyel a templomból.

Ministránsgyerekek tódulnak be, ujjongó Te Deumra készülnek egy hadisiker hírére. Ez estén fényes ünnepséget is tartanak, ahol Tosca új kantátát énekel. Scarpia, a rettegett rendőrfőnök jelenik meg embereivel a templomban. Gyanús jelekre lesznek figyelmesek: Attavanti legyezője, a kápolna nyitva maradt ajtaja, egy kiürült élelmes kosár. Scarpia is felismeri a festményen a fogoly testvérét, Attavantit. Amikor megtudja, hogy az oltárkép festője Cavaradossi, összeáll fejében a szökés és menekítés eseménysora. Kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként gondolkodókat és megszerezni Cavaradossi kedvesét, Toscát, aki váratlanul újra megjelenik a templomban. A rendőrfőnök gálánsan közelít hozzá, először vallásos érzelmeinek hízeleg, majd a legyezővel és a festménnyel tovább tüzeli Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét vesztve siet el, hogy „leleplezze” hűtlen szeretőjét, de Scarpia vadászsólyomként használja: titkosrendőreit is célhoz viszi így az énekesnő. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia igazi hipokritaként ördögi módon, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.

II. felvonás
A titkosrendőrség központjában Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a fejleményeket. Éjszaka van, az ünnepi kantáta hangjai is beszűrődnek. Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és forr gyűlölete Angelotti és Cavaradossi ellen. Spoletta nyomozó követte Toscát, és bár Angelottit nem találta meg, a festőt behozta, hátha kicsikar belőle valamit. Scarpia kezdetben társalogva faggatja Cavaradossit Angelotti felől, majd a festő konok hallgatásán felbőszülve kínvallatást rendel el. Ekkor érkezik a rendőrfőnök által iderendelt Tosca. Cavaradossit átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a kínvallatás gyötrelmeit. A díva is tartja magát egy ideig, ám amikor Scarpia kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca a jajkiáltások hallatán elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, Tosca karjaiban tér magához. Scarpia a festő értésére adja, hogy szerelme vallott, aki emiatt éktelen haragra gerjed. Scarpia testőre, Sciarrone ront be; a csata sorsa megfordult, így az ő oldaluk mégis csúfosan veszített. Cavaradossi örömkitörése nyíltan elárulja politikai nézeteit, a rendőrfőnök azonnal vérpadra küldi. Cavaradossit a parancs szerint hajnalban végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Az énekesnő undorral taszítja el, majd megtörik, és szerelme megmentésének érdekében mégis rááll az alkura. A rendőrfőnök ugyan azt közli Spolettával Tosca füle hallatára, hogy megváltoztatta tervét és Cavaradossit csak színleg lőjék le, valójában viszont becsapja, és bizonyos Palmieri gróf esetére hivatkozva újra az igazi kivégzésre ad parancsot. Kettesben maradnak, a teljes pánikba esett Tosca egy keze ügyébe eső késsel szíven szúrja Scarpiát, mielőtt az megerőszakolhatná.

III. felvonás
Még csillagos, csöndes éjszaka van, sorra kondulnak a hajnali harangok, a távolból pásztor énekét sodorja a szél. Cavaradossi visszautasítja az utolsó kenetet, inkább Toscának üzenne. Szerelme azonban személyesen érkezik az útlevelekkel, elmondja, miként ölte meg Scarpiát, s azt is, hogy a festőt csak színleg végzik ki, vaktölténnyel. Megjelenik a kivégzőosztag, a lövés eldördül, a festő holtan esik össze. A hozzásiető Tosca őrjöngve fedezi fel: a rendőrfőnök halála előtt is hazudott. Kiabálás hallatszik: megtalálták a leszúrt Scarpiát, erre Tosca is véget vet az életének.