2014. június 4., szerda

Az örök klasszikus, a halhatatlan szerelemről



"Szívből szeretni híven, nincs szebb, mint égni e tűzben és szállni fent, sólyomszárnyán szállni, áldást találni!"


Első alkalom: 2005. márciusa
Helyszín: Budapesti Operettszínház
Előadás: Rómeó és Júlia


2005 januárjában születésnapomon Nagymamám hatalmas ajándékkal örvendeztetett meg: színházjegyekkel, amelyek a már gyakran hallgatott előadásra, a Rómeó és Júlia című darabra szóltak. Igazán boldog voltam, és a két hónapot eléggé nehezen bírtam kivárni...

Az előadást megelőzően, engem is nagy lázban tartott az eredeti francia műnek a zenei világa, naponta többször végighallgattam, a kedvencem Benvolio és Júlia énekhangja volt. Aztán később kézbe vehettem a magyart is, és 180 fokos fordulattal, eme változatnak lettem a rabja. Szép hangzás, nagyszerű színészeket válogattak össze. Lelkesítő volt, hogy magyar nyelven hallhatom a darab szép zenéjét, ám a franciát is kedvelem. Mégis úgy ítélem meg, hogy a magyarban több a lendület, erősebb és magával ragadóbb. Bécsbe tett kirándulásaink során szert tettem a helyi színház, a Ronacker Theater előadásának hanganyagára is, ami bizonyos szempontokból jobb volt, mint a magyar. A későbbiekben, kedves Olvasóim, látni fogjátok, mire gondolok. 

A március 9-i előadásra készülgettem, megnéztem a szereposztást. Akkoriban azt hittem, hogy csak egy gárda van, aki mindig viszi a hátán az édes terhet, ám kiderült, vannak váltok, beugró színészek is. Nos, Anyukámmal mentünk el az Operettbe, és bizony a második szereposztás két főszereplőjét kaptuk meg, így elmaradt nekem a Dolhai-Szinetár páros által nyújtott élmény, amit viszont mégis pótolni tudtam, mert a későbbiekben a Szegedi Szabadtéren rögzített hivatalos felvételt beszereztem, - meg kell mondjam meg is könnyeztem...igen, túl sokszor szoktam meghatódni :)



Az est folyamán, a két főhőst György-Rózsa Sándor illetve Mahó Andrea alakította. A kis színésznőt, életemben akkor láttam először, és rögtön megszerettem. Nagyon is emlékszem, hogy mi volt róla az első benyomásom - kissé megdöbbentem - mert, olyan hihetetlenül fiatalka volt, szinte egy gyermek, ezért is volt az ő Júliája tökéletes, ártatlan és varázslatos. Innentől kezdve Mahó Andit is a szívembe zártam. Rómeója, Sándorral tökéletes harmóniában alakították a szerelmespárt.




Mercutio és Benvolio - a sok festék, amit szerencsétlenek arcára kentek a sminkesek, kissé "más" jellegű benyomást nyújtottak... No, persze miután kibontakozott, mindkettejük karaktere, már tudtam, hogy a nőket kedvelik...:D Ismerem az eredeti művet, csak színpadi feldolgozásban, ki tudja, hogy milyen változtatások, milyen felfogásban láthatsz egy darabot, ami eltér az eredetitől...

Akkor elsőként Mercutio, mint ahogy Shakespeare művében, úgy itt sem ő az, akit kedvelnék... túlságosan poétikus alkat, hajlamos túlzásokba esni, az élet könnyebbik felében hisz és ezt hangoztatja a dalokban, sokszor vagánykodik. Gúnyolódó típus, nem csoda, hogy megölik. Aznap Bereczki Zoltán formálta meg a szerepet. Nagyon élveztem. Amúgy a dal, amit közvetlenül a halála előtt énekel, tiszta opera! Mint tudjuk, az operában van az íratlan szabály, miszerint, a főhőst leszúrják még elénekel egy hosszabb hangvételű áriát... utána meghal. Mercutio megátkozza a két családot, majd összerogy, Rómeó bosszút áll érte.





Benvoliot egyszerűen imádom! Az eredeti felfogásban, tudjuk, hogy ő az, aki nem hal meg, az egyetlen, aki a kegyetlenkedést túléli a három jó barát közül. Benvolio szertelen volt, erőbomba, itt-ott kissé malac magatartással, majd az előadás végére megkomolyodik...A karakter minden Mercutio által tervezett dologban részt vesz. Harsány és tréfás, de a nagy párbajban ő inkább a békét támogatja, nincs barátja oldalán, inkább unokatestvére véleményével ért egyet. Nem osztja a boldog, házastársi kapcsolat intézményét sem, helyette szabadelvűbb, mindenben követi a "példaképnek" is tekinthető Mercutiot. Amikor Rómeó megvallja nekik, hogy szereti az ellenséges ház lányát, ő nem áll mellette, inkább szemrehányást tesz neki. A párbajt követően kevésbé aktív a szerepe. A darab végén ismét feltűnik, ami viszont megint egy eltérés Shakespeare-tól, hogy Benvolio vinné Rómeónak a levelet, amelyben közlik a "nagy tervet". Mint tudjuk nem igaz, mert Lőrinc testvér társa vinné a hírt, de túl későn érkezik meg a levéllel. Ezért az előadásban, hogy spóroljanak is a karakterekkel, Benvolio-ra hárul a feladat, közölje barátjával az imádott lány halott. - Kiszólás: nem is tudom hányszor hallgattam meg, most, hogy e sorokat írom, eszembe jut a dal. Aznap este szerettem meg Mészáros Árpád Zsoltot, aki Benvolio-ként fenomenális volt. 



A két édesanya csatája, "Gyűlölet" című számban erőteljes, igazi borzongás fut végig az ember hátán, ha látja és megtapasztalja, milyen nagy ellentét van a két család között. Csúnya szavakat is használnak :D Este Janza Kati volt Capuletné és Csengery Ottilia Montaguené. Az előadás egyik legfeszültebb jelenete, tényleg átható gyűlöletet szinte érezni lehetett a levegőben. A két nő a színpad felett, egy deszkán emelkednek a magasba. Még a legelső előadásoknál a hölgyek ruhája terebélyesebb volt, aztán akadtak gondok, mert a leereszkedésnél beakadt a jelmez szegélye a deszkába, így a két félelmet nem ismerő anyuka öltözete módosult, nadrágszoknyaszerű ruhakölteménnyé. Júlia anyja mindig piros ruhát ölt, ahogyan lánya is. Montaguené esetében a kék szín dominál, fia hasonló árnyalatú öltözékekben jelenik meg a színpadon.


 
Lőrinc barátként először Földes Tamást, majd második alkalommal Pálfalvy Attilát láthattam. Földesnek mély, igazán egyedi hangja van. 

Ez volt az első alkalom is, hogy megismerhettem Homonnay Zsoltot, akiről összességében nem volt sem pozitív, sem negatív véleményem. Első gondolatom róla, talán az volt, hogy kifejezetten "operaénekes" jellegű hangmagasságokkal kacérkodik... A magyar felfogásban az ő utolsó duettje Rómeóval, a francia változatban nem is hallható, ez egy egyedi kompozíció - legalábbis, ahogy én tudom. Megint egy különlegesség :)

Az egyik kedvenc, a - "Sosem mosolygó" férfi, Szabó P. Szilveszter, Tybaltként nagyon is hihető volt, hogy szerette Mahó Andit, hiszen ő annyira kis imádnivaló, teljesen olyan típus, akit Júliának képzelnék... meg spontán azért is gondolom, hogy hihetőbb volt a szenvedés, mert egy szép teremtés... sok az ömlengésem, de nagy hatással volt a nekem "első" megjelenése a musical világban. A lényeg, hogy Tybalt igen, keserű és megtört személyiség, a gyűlöletben nevelték, úgy tanították, hogy ne mutassa ki érzelmeit. Az ellenségei a Montague-k, akiket el kell pusztítani bármi áron... Persze ez most nagyon szélsőséges. De a két család közötti ellentétet ő szenvedi meg a legjobban. Belém égett című számban énekel gyermekkoráról, illetve van egy szám (ami a lemezen nem, de a darabban szerepel), ez lendületesebb, ebben kifejezi, hogy mennyire oda van Júliáért. Rómeó végez vele, miután ő megölte Mercutio-t.




A történetet nem ismertetem, eddig is inkább csak a finomabb részletekre tértem ki. Akkor vessük is magunkat bele, és ismerjük meg egy-egy dalt kiemelve, illetve összehasonlítva a külfölddel.


A zeneszerző  Gerard Presgurvic, a köztudatba ezzel a művével robbant be.

Dalok tekintetében, a magyar változatban a Lehetsz király egyértelműen dominánsabb a többi nemzet Rómeójával szemben, dinamikus, van benne humor (a rap-et ki lehetne hagyni - ezt a műfajt amúgy is utálom)...ggrrrr...



Székrengető, Németh Attila felfogásában a Verona című sláger, ami az előbbi dal sikerét elérte, oly módon, hogy a rádiókban is gyakran leadták. Itt is a magyarban érzek több életet, de a francia és az osztrák is remek.

Miért fáj? - Rómeó balladája az elmúlásról, Dolhai Attila és György-Rózsa Sándor által tolmácsolva is azt kell mondjam, lenyűgöző, megérinti az embert. Ebben az esetben is mindhárom változat elfogadható, a magyar talán jobban szenved a léttől...

Vár reánk a mindenség - Rómeó és Júlia közös dala a bálon, amikor megismerkednek - ez a kedvenceim között szerepel. Vidám, örömteli, azt az érzést fejezi ki, amikor egy olyan személlyel találkozunk, akit már régóta vártunk, akivel sok a közös tulajdonságunk. Egymásra találást jelképezi számomra a dal.




Erkély duett - Hirtelen, Vágó Detti és Dolhai Attila villan be, amikor Attila megvicceli Dettit - minden titkos szavát hallotta. Ez a szerelmi vallomás.



Minden szerelem vak - ez a dal, a franciában nagyon jól szól, ahogy magyarban is, ám németül nincs vagy nem vették fel hanganyagként, pedig ennek a kompozíciónak van egy lírai, majd egy keményebb, rockosabb átalakulása...Kedvenc.

Hahaha - csakis a magyar, annyi átélés, irónia és vicc van benne. Mázs, Bereczki és Náray Erika szuperül adják elő a jelenetet.



Szeme tűzben ég - Júlia felnőtté válásáról szóló dal, amit a Dajka énekel. Gyengéd, és a szeretet árad belőle, a Dajkának mindennél fontosabb az ő "kislányának" a boldogsága...Kezdetben Rómeó is vele van, és hallgatja a nő visszaemlékezését, majd örömtől mámoros állapotban távozik és magára hagyja az asszonyt. Itt is csak a magyar a legjobb, de a francia és az osztrák is megér egy misét.

Gyűlölet - csak a magyar, a német nyelvűben van még egy kihagyás, egy hatásszünet, amitől izgalmasabbá válik a dal.

Szívből szeretni - A legtöbbször, és leggyakrabban dúdolt ének, (már-már himnusz jellege van) ami Rómeó és Júlia titkos házasságkötése alatt hangzik fel, megható és szívhez szóló dallamvilággal rendelkezik.




Mercutio halála (Párbaj) - a magyar dinamikus, erőteljesebb, az osztrák változatban, viszont valóban haldokol a férfi, hiszen nehezen, sőt szaggatottan veszi a levegőt, ennek megfelelően énekel.

Oh, magas ég - a Dajka, Lőrinc barát, Verona hercegének imája, a sok keserűséget és gyötrelmet miért kell elviselniük? Miért nem élhetnek békében, kérdezik egy felsőbb hatalomtól, Istentől. A dallamvilága, szinte a szövege is egyezik, a zeneszerző második nagy művének, az Elfújta a szél című musicalben hallható siránkozással. Folyton erre a dalra gondoltam, amikor az Elfújtát néztem-hallgattam a színházban.




Pacsirta - a magyar felfogás a legkifejezőbb, a leggyönyörűbb, lírai és megindító. A másik két nemzetnek a dala labdába sem rúg mellette.



Holnap - ez egy kegyetlen ének, Júliát Párisz-hoz akarják férjül adni, mindenki nagy lelkesedéssel veti magát az előkészületekbe, kivéve Júliát. De senki nem hallgatja meg, apja, anyja, sőt az eleddig mindig mellette kitartó barátnője és nevelője szintén a mielőbbi házasságot sürgeti. Közben, azt is láthatjuk, hogy Montaguené-nak igaza volt abban, hogy Capuletné "fiúkat" tart férje mellett...



Hogy mondjam el?! - a francia jó, az osztrák változatban kap egy kis ritmust, míg a magyarban erőteljes, és az érzelmekre fókuszál, hiszen Benvolio kétségek közt vergődik, nem tudja, hogy közölje barátjával a  súlyos terhet... amit végül azzal old meg, hogy Rómeó arcába vágja az "igazságot"... aki erre dühében lerántja a színpadon a fekete függönyt, így elénk tárul a Capulet család kriptája, ahol Júlia fekszik. 




Júlia búcsúja - Rómeó öngyilkos lesz, mivel azt hiszi, Júlia meghalt. Felakasztja magát...micsoda hülyeség...most komolyan, sokkal szebb lett volna, ha beveszi a mérget, akkor lett volna még egy bónusz szám (ami sajnálatos módon a magyarból kimaradt, de az osztrákban szerepelt), de így az első éneke visszatér, egy versszak erejéig. Rómeó felakasztja magát, és dereka köré Júliát köti, aki abban a pillanatban ébred fel. A lány sem gondolkodik, elbúcsúzik, utálattal tekint a családokra. Ellenben még egy újabb megdöbbentő tény, megoldás, amit Kerény Miklós Gábor "elmezavarának" köszönhetünk, mégpedig Júlia halála, ami szintén nem felel meg az eredeti elgondolásnak, hiszen nem leszúrja magát, hanem felvágja az ereit... Véres egy jelenet mondhatom... Dallamilag ez a rész kifejezőbb és szebb, hiszen az osztrák változatban Júlia a férfit folyton csak a nevén szólogatja... de legalább leszúrja magát Rómeó tőrével...

Mit ér a hit? - Lőrinc barát megdöbben, hogy a fiatalok szerelme milyen módon fejeződött be. Ő az, aki elszállítja "kettejüket". Úgy gondolja, hiába hit, hiába imádkozott és reménykedett a szerelmesek ügyében, minden rosszul végződött. Már nem tud hinni...

Bűnösök - A kripták előtt minden szereplő megszeppent, és bűntudatos, az anyák gyermekeiket siratják...




Kimaradt számok: 
  • Rómeó és Júlia vágyakozása (Egy nap) - ez a dal a DVD-én szerepel, de a lemezen nem. A pillanat, amiben nagy várakozással tekintenek a jövő felé, remélik megtalálják az igaz szerelmet. Gyermeki.
  • Rómeó Mantovába megy, Júlia pedig a barát segítségét kéri (Angyal). Nagyon szép dal, másik nagy kedvencem.
  • Rómeó búcsúja a kriptában (az osztrák változatban egy új dallam, szép kompozíció),
  • Tybalt érzelmeire kitérő ének,
  • Mercutios és Benvolio számon kéri Rómeót miért választotta Júliát? (Jogod nem volt!),
  • Rómeó felett ítéletet mondanak (Mi lesz az ár?), stb.

Az előadást két alkalommal láttam, a fent ismertetett szereposztásokban. Nagyon jó kis előadás volt, az elsőről még az egyik jegyszedő nyilatkozta: "Most játszották a legjobban!".

Tudom, hogy folyton jönnek-mennek a váltók, főként a két főszereplőt illetően. Abban biztos vagyok, hogy remek utódai Szinetár Dórának és Mahó Andreának, a két egykori Vetsera Mária, Vágó Zsuzsi és Vágó Detti. Hogy milyenek az újak? Azt mindenki döntse el maga! :) Én a szép emlékeket őrzöm a két előadásról, illetve alkalomadtán, ha nagyon, de nagyon hiányzik, megnézem a hivatalos DVD-ét. Mert Rómeót sosem lehet megunni a "régi" szereposztással! ;)



A darab 2014 januárjában ünnepelte színpadra 
állításának 10 évét. Gratulálunk nekik!

Love Never Dies


A Szerelem örök vagyis Love Never Dies



Az Operaház Fantomja a szívügyem. Örök kedvencemmé avattam első pillanattól fogva. A vele kapcsolatos honlapok felkutatása, illetve bármi, ami a darabhoz fűződik érdekel. Így, mikor megtudtam Webber elkészült az előadás folytatásával, adtam neki egy esélyt, hogy bizonyítson. Eléggé vicces dolgok előzték meg a Fantom2, azaz a Love Never Dies színpadra vitelét. Mi volt ez a vicces dolog? Nos, Webber macska-kedvelő ember, és otthonában már javában elkezdte írni a folytatást, az elektronikus zongoráján minden hangot elmentett, és mikor nem tartózkodott bent dolgozószobájában, a macska egész egyszerűen rálépett a törlés gombra, kárba veszett az eddigi munkája, mindent kezdhetett elölről... ez ám a pech...

A folyatást már hosszú idő óta tervezte, de egyszerűen nem jutott vele sosem dűlőre, és ne feledjük az igaz mondást, egy elsőre sikeres darabot egy következő rész nem múlhatja felül - legalábbis a legtöbb esetben így van. Webber nem törődve ezzel, írt és írt, mígnem elkészült az előadás zenei anyagával, szöveggel, történettel. A zeneszerző azt hangoztatta, hogy most már a fantomnak nem szabad egyedül maradnia... és 2010-ben Londonban színpadra került. A legelső tervek szerint egyszerre három (London, Tokió és Melbourne) helyen mutatták volna be, de ez végül szintén nem valósult meg, csak a londoni produkció, aminek a hangfelvételét még aznap piacra dobták. Elkértem magamat az óráról, képes voltam elszökni miatta. Enyje-benye, rossz kislány! :)


A lemezt hallgatva, rájöttem, hogy tulajdonképpen szép dallamok sikerültek, kellemes, jó hallgatni, és a szöveget illetően pár rejtélyesebb dologra is fény derült...

Love Never Dies nem igazán közelíti meg Az operaház fantomja színvonalát se mondandójában, se zeneileg – viszont érdemes azért megnézni, mert szép gondolatokat tartalmaz az elmúlással kapcsolatban és van benne pár csodaszép dal.

Amikor még csak a történetet olvastam, nem győztem ledöbbenni rajta... Aztán láttam a melbourne-i változatot, a Viva La Musical színházi előadásokkal foglalkozó portálnak köszönhetően, akik az Aréna Plázában vetítést rendeztek, elfogadtam ugyan az előadást, de szívembe zárni nem tudtam, mint az elsőt. Talán ha egyszer, a magyar változatban is megalkotásra fog kerülni, talán jobban megkedvelem. Az az igazság inkább maradok a Fantomnál, a második részben mindenki olyan letargikus, megkeseredett, senki sem elégedett az életével. Van, aki siratja a múltat, van, aki igyekszik jól teljesíteni, hogy egyvalakinek az elismerését kivívja, de az még figyelemre sem méltatja, így nem csoda, hogy tragikusan végződik eme történet. Van olyan, aki nagy jólétében nem tudott mit kezdeni magával, leitta magát a sárgaföldig és elkártyázta a vagyonának nagy részét. Van, aki továbbra is olyan, mint volt, egy naiva, aki már felnőtt nővé érett, de továbbra is döntésképtelen az életében nagyobb szerepet játszó férfiak közül.




A londoni produkció (West End 2010-2011, Premier 2010 március 9-én volt, utolsó előadást pedig 2011 augusztus 27-én tartották) eléggé gyatrára sikeredett, holott nekem tetszettek az egyes megoldások, viszont hangok szempontjából az eddigiek közül a legtökéletesebb volt, mindenképpen. Ami rossz volt, például díszlet tekintetében, Christine-ék lakosztálya nagyon megnyert magának, egy monumentális női alakzat, akinek haját tépi a szél, kissé meghajlott testtartásban, fehéres színben megalkotott erkély. A többi valóban nem volt elfogadható vagy lenyűgöző. A jelmeznél nagyon visszafogta magát a tervező, talán az egyszerűség azt is hivatott volt illusztrálni, hogy Christine és Raoul mennyire elszegényedtek. Egyik jelmeze, amikor a kikötőben pillantjuk meg első alkalommal Christine-t és családját, a ruha előkelőbbnek mondható - végül is egy sereg fotográfus és firkász várja őket, fő, hogy kinézzenek valahogy. Christine gyermeki báját elveszítette, szép ruhái nem igazán akadnak, még ami úgy elfogadható az a hálóköntöse, az szép. De még a nagy ária alatt viselt jelmeze sem kimagasló. Férfiaknál Raoul-t gyakran fehérben lehet látni. A Fantom vagy szokásos öltönyét viseli vagy kigombolt ingben a lakosztályában láthatjuk komponálás közben. Zeneileg és játék szempontjából is ez az előadás jobban megérintett, mint a későbbi melbourne-i változat. Ramin Karimloo alakította a Fantomot és Sierra Bogess Christine-t. A kettejük párosát nagyon szeretem, imádnivalóak. Az életben is szerintem összeillenének, de csak kollégák és barátok. Gyakran lehet látni tőlük vicces képeket a közösségi oldalakon. Ramin nagyon szereti Sierra-t és ez kölcsönös is, együtt bolondoznak, énekelgetnek, Ramin úgy nyilatkozott, hogy olyanok ők ketten, mint egy szerető testvérpár. A 25 éves jubileumi műsorban ők alakították a főszerepeket kimagasló minőségben.


 
     

                                                         
Melbourne Fantom2 (Csak 2011-ben, Premier 2011 május 21., majd átették Sidney-be és 2012 április 1-ig játszották): Ez az előadás teljes szerzői jogokkal követendő példa, nagyobb sikert (teljesen jogosan) ért el, ebből készült DVD felvétel, amit egy vetítés alkalmával megcsodálhattunk 2012-ben. Anna o'Byrne alakította Christine-t, míg Ben Lewis játszotta a Fantom szerepét. Ők is hasonlóan jók voltak. Ámbár Anna felfogása, miszerint ő Raoul-t választaná, nem tetszik, ezért a nőért való rajongásom minimálisabb... Díszlet színpompásabb, nagyon jól lett kitalálva, a cirkuszt teljes egészében megjeleníti. Feltűnik a maszk is, mint díszletelem. A Fantom furcsa világába való betekintés a különlegesebbnél különlegesebb karakterek megjelenését idézi, amit Gusztávnak megmutat. Kiemelt kedvencem nincs.

Jelmez tekintetében már nem vagyok elfogult, itt minden színes, pont olyan, mint egy cirkuszban. A legkedvesebb, és amit rögtön megszerettem, az Christine kék páva jelmeze volt, amit a nagy ária eléneklése alatt viselt, csodaszép és egy mestermű. Meg jelmezei is igen aranyosak, amiben először megjelenik, az a  kedvencem. Sajnos, pont az utolsó jelenetben, ahol megtörténik a tragédia, ott nem olyan szép a jelmeze. Ezért részesítem előnyben a londoni ruháját, egy fekete egyrészest, a nyakán viselt piros sállal, kibontott, szénakazal szőke hajjal. Összességében, azért meg vagyok elégedve.




Non replica, Koppenhága (2012-2013 között játszották, Premier 2012 október 24-én, az utolsó alkalmat 2013 április 21-én tartották): Nagyon, de nagyon tetszettek az előadásról publikált képek, kiváltképpen egy, amelyen Christine és a Fantom szerepeltek, az áriát követően Christine a férfi nyakába "ugrik". Itt az ölelést megelőző pillanatot láthatjuk, a háttér telis tele gyertyákkal. A Fantom öltönyt visel, míg Christine egy japán kimonót. A jelmez és díszlet lenyűgöző, talán itt a legszebb és legérdekesebb. Ez egy non replika változat, de egyes vonásokban a londoni produkció egyszerűségét tükrözi vissza. A főszerepet Tomas Ambt Kofod és Bo Kristian Jensen (Fantomok) és Christine-t a dán szoprán, Louise Fribo alakította. A Fantom nekem egy kicsit idősebbnek tűnik, talán életszerűbb ez a változat, mivel a másik két verzióban alig vagy egyáltalán nem öregedett a főszereplő, ezzel szemben Christine igen. A koppenhágai felfogásban mindketten reálisan idősebbek már. A következő felvételen megmutatják a színházban, hogyan zajlottak a felkészülések, némi kulisszatitkokba nyerhetünk bepillantást, Det Ny Theatre: LND
Még több felvétel: Promo ; Híradás a darabról ;És egy dal - Holdtalan éjszaka






Koncert Fantom2 Bécs (2013 október 18-án volt a bemutató, pár előadást ért meg a produkció): nem tetszett, ahogy elő volt adva, tény, hogy koncert, de a fantom nem volt Fantom, a rendezés állítólag szerzői jogokra hivatkozva, - nem viselhette az álarcot. Így csupán a képzeletünkre hagyatkozhattunk, és az illúzió elvész, elmaradt a hatása, hiszen az egész előadás inkább egy hajdani szerelem újra lángolását érzékeltette, ahol a főszereplő semmilyen formában nem rút, legfeljebb csak kopasz. E  csekélységet leszámítva zeneileg szintén kimagasló szereplő gárdát tudtak összehozni: Drew Sarich (Fantom), Milica Jovanović (Christine), Julian Looman (Raoul), Barbara Obermeier (Meg Giry), Maya Hakvoort (Madame Giry), Leonid Sushon (Gustave). Nem volt különleges jelmez, de igyekeztek a cirkusz világát elhozni még ha koncert formájában is került terítékre az előadás. De egy jelmezt kiemelek, Madame Giry-ét hisz végre nem csak feketében láthatjuk, olyan bohóc-babának tűnhet most. A Fantom három szolgája három cilinderes lett, pozitív megint ez az elképzelés. A díszlet elhanyagolható. A zenéje viszont német nyelven is kedves. Az osztrák produkcióból egy kis ízelítő, a próbafolyamatokról, Ronacher Sitzprobe. Pluszban hoztam egy érdekességet, a koncertről felvételt, amelyben a viszontlátás örömteli és csókokban gazdag, tehát a produkcióról elmondható, hogy nagyszerűen érzelmesre sikeredett a korábbiakhoz képest.


A japán előadás Tokióban (2014-ben, 2014 márciusában tartották a premiert)  a melbourne-i "utánzata", pár kép erről is következzen. Minden részlet megegyezik az ausztrál produkcióval, díszlet, jelmez tekintetében. Masachika Ichimura és Takeshi Kaga a Fantomok, valamint Christine szerepében Megumi Hamada és Ayaka Hirahara. Számomra a Fantomok kissé túl öregnek látszanak, de tudjuk, hogy eltelt 10 hosszú év a két történet között és így elfogadható... A produkcióról is egy felvétel. - Érdekessége, hogy itt, ameddig a videó láttatni engedi, Christine a nagy áriát követően inkább megöleli a Fantomot, és nem szoros csókban forrnak össze. 

Fríss hír (2015. július 11.): Németországban készülődnek a bemutatóra, Hamburgban, ahogy lemegy Az Operaház Fantomja utolsó előadása is, rögtön érkezik a Love Nver Dies, a premiert 2015. október 15-én fogják tartani az Operettenhaus-ban. A szereplőgárdából egyelőre csak a Fantomot alakító színészt közölték, az izlandi származású Gardar Thor Cortes fogja az álarcos férfi történetét a továbbiakban tolmácsolni. További szereposztásokról majd írok, amint hallok róluk. :)

Összességében Webber Love Never Dies-járól

Zenei világa: Nem vesztette el azt a bájt, ami az első darabnak meg volt, a zenéje egyedi, olykor vannak hasonlóságok, de csak átfedés, vagy inkább emlékeztető cím alatt... A duettek a legjobban kidolgozott munkák, közölük is kiemelendő: Beneath a Moonless sky (vagyis magyarul - Egy holdtalan éjszakán), illetve az Once upon another time (Egykor egy másik életben - szabadfordítás részemről).

A kedvencem az előbbiek mellett még a Fantom és Gusztáv közös duettje (Beauty underneath), ami eltér a megszokott kellemes, andalító dallamoktól, hiszen teret nyer a kissé rockosabb (mondhatnánk úgy is, hogy zúzosabb) hangzás. Az egyre fokozódó kíváncsiság érződik végig a zenében, mindinkább erőteljesebbé válik, egészen a dal lezárásig. A fiú mohón, mindig többet és többet akar látni a Fantom elképesztő világából. Ám, mikor a férfi azt hiszi, hogy a fiú nem fog megijedni rémarcától, nagyot téved. Gusztáv egy vérfagyasztó sikollyal zárja le kettejük énekét.

Hulljon a férgese, mondanánk magyarul az angol közmondást, ami a Devil take the Hindmost című kompozíciót takarja. A két férfi, Raoul és a Fantom egyezséget kötnek: ha Christine énekel, Raoul elhagyja a családját és visszatér Franciaországba. Ha Christine nem énekel, a Fantom minden tartozásukat kifizeti és szabadon távozhatnak. Az alku megköttetett, a Fantom előnyben érzi magát, mert tudomást szerzett egy bizonyos fontos titokról.

Christine és az egykori Angyal közös duettje a főcímdal eléneklését követően igazán megható, csókkal zárják a jelenetet.

Amit nehezen tudtam elviselni, hogy Meg Giry-t egyszerűen kiforgatták önmagából. Egy egyszerű, bájos, tehetséges balerina háttérbe szorul barátnője által, aki szopráncsillag lesz. Neki nincs mestere, aki pártfogója lenne, hiszen az anyjától sem kapta meg soha a kellő figyelmet, egyedül kell megmásznia az őrült magasságokat... de a rossz utat választotta. Két szám kiemelkedik az ő előadásában: Bathing Beauty és az Only for you! - Minden tettével csakis a Fantomot szolgálja, szeretné, ha elismerésben részesítené... Ám, a férfi nagyban tesz rá, folyton csak a Christine így, Christine úgy.... ez olyan irritáló...grrrr.... folyton nyavalyog, hogy mennyire hiányzik neki a lány! Amikor volt lehetősége megtartani magának, nem tette, hiszen elszalasztotta a saját buta felfogása miatt... Félt a visszautasítástól... Más körülmények között sosem szidnám a Fantomot, de rettenetesen "felhúz" és főként zavar, hogy Meg-et ennyire semmibe veszi és egy múltbeli nőt sirat! Meg is van olyan értékes, mint Christine. Vele vigasztalódhatott volna, de nem tette... Lépjen túl rajta, alkosson és segítse azokat, akik éveken keresztül őt szerették.... Az ilyen nyafizós viselkedés miatt a második részt semmiképpen nem tudom elfogadni és szeretni, zeneileg viszont kifogástalan!

Amikor hallgattam a dalokat, fejben fordítgattam, olyan jó kis történet bontakozott ki, pl. megtudhattuk, hogy Christine visszament a Fantomhoz, pont az esküvője előtti estén... vagy például olyan szomorú tényről is tájékoztatva leszünk, miként kereste meg Madame Giry és Meg Giry a Fantom vidámparkjára az anyagiakat... Nagyon sok részletből következtethető a történetben zajló események értelme. Sajnos, a vége nem úgy alakul, ahogy a rajongók többsége szeretné, de úgy gondolom, valóban nem lehet másképpen vége ennek az előadásnak. Sajnálatos, de így van rendjén.. bár én jobban örültem volna, ha meg sem kísérli a folytatást Webber... Bár nálunk biztosan nem rontotta le az első előadás színvonalát (több okból kifolyólag is), de egyes dalok már magyarul is hallhatóak.

Az előadás utóélete: Webber első próbálkozása az LND-vel nem aratott osztatlan sikert, a londoni nem érte el az egy éves játszást sem. Hamar kikerült a színházból, ellenben a melbourne-i produkció tarolt és immáron az lett a kötelezően lemásolható előadás minden nemzet számára, aki a folytatást is megszeretné szerezni, ha csak nem gondolkodik non replikában, mint Koppenhága, ahol egy igazi remekműt alkottak, vagy egy koncert jellegűbb osztrák változat, ahol a Fantom kopasz volt, ráadásul nem viselt álarcot. A szereplők mindvégig ugyanazt az egy ruhát viselték, viszont német nyelven volt hallható és szépen szólt a zenéje, de a szereplők nem tetszettek... Japánban már a melbourne-i változatot láthatja a közönség.

A videó a londoni produkciót rögzítette. Ramin Karimloo és Sierra Boggess előadásában hallhatjuk a "Beneath a Moonless Sky" és az "Once upon another day".


 
Magyar vonatkozásban: 
Ha a koncert változat megvalósulna, örülnék neki, de ha ezt a darabot mégsem hozzák el, cseppet sem szomorkodnék miatta. Még is elgondolkozhatunk kik lehetnének a folytatásban kifejezetten érdekesek.

A Fantom szerepében nem lehet kérdés, a jelenlegiek közül Csengeri Attila és Posta Victor, illetve lehetne még valakit harmadiknak választani, talán Miller Zoltánt, bár nem szeretem őt, de kénytelen vagyok ezt a döntést hozni, mivel Sasvári - sajnos valljuk be - hiába ő játssza a leghitelesebben a Fantomot, mégis hangilag már nem bírná énekelni. 

Christine Daaé, Raoul vikomt feleségeként, a három jelenlegi Christine közül mindhárom esélyes a folytatásban szereplő idősebb énekesnő megjelenítésére. Fonyó Barbarának és Krassy Renátának már van gyermeke, ezért nekik biztosan nem okozna gondot a szerepformálás, illetve a "jövendőbeli anyuka", Mahó Andi is biztosan tündéri édesanya lenne, hisz Mary Poppins-ként is remekelt.

Raoul, vikomt: Homonnay Zsolt - belőle ki tudom nézni a részeges, olykor hangoskodóbb férfit, Bot Gábor és Magyar Bálint szerényebbek. Miller is lehetne még opció. Ámbár gondolkodom egy Nagy Sándoron is, illetve Simon Kornélon. A folytatásban Raoul figurája jobban kibontakozik, van saját szólója, ami az első, operaházban játszódó darabban nincs, csak a duettekben és a triókban szerepel. 

Madame Giry: Bajza Viktória és Bencze Ilona - Annyira elfajult ez a karakter, inkább az eredeti fantom, a külföldi "továbbfejlesztésének" tekinthető a Love Never Dies-os asszony. A magyar Giry mindig kedvesebb és szerethetőbb. Ide, egy sokkalta negatívabb színészre lenne szükség vagy talán az anyuka karakterét kéne átgondolni...

Meg Giry: ezt is nagyon nehéz elképzelni magyarul. A második részben teljesen kifordul önmagából... Még gondolkozom kit lehetne jelölni...talán a régiek közül, hogy legyen egyszer negatív, holott, imádom őt, nagyon: Ladinek Judit. Róla eltudnám képzelni, hogy haragos és dühös, amiért elhanyagolták, és eltaszították. Judit volt az első Meg Giry. Még a fiatalabb színészek közül Simon Boglárka vagy Trecskó Zsófia alkalmas lehetne.

Fleck, Squelch, Dr. Gengl: ezek nagyon elvont figurák, hiányoztak az igazgatók a folytatásból, és őket kellett valamilyen fura szerzetekkel helyettesíteni. Nem tudok megnevezni embert rájuk...

Gusztáv: utálom, hogy ezt a hülye nevet találták ki neki...grrr.... amúgy a fiúgyermek szereplők a Mary Poppins előadásból alkalmasak lennének a szerepkör megformálására.

Magyar oldalról viszont elkezdődtek bizonyos dallamok anyanyelvünkre való fordítása, ezek között, szemezgettem Nektek egy kicsit, a Fantom szólója, a legismertebb és a legelső szám volt, amit meghallgathattunk a darabból, Ramin Karimloo interpretálásában.

Most két magyar színművészünk előadásában is hallgathatjuk.
Egyházi Géza illetve jelenlegi nagyszerű Raoul-unk felfogásában, Bot Gábor,  valamint Serbán Attila is megénekelte, a tavalyi Musical plusz-on.

A Fantom és Gusztáv közös duettje is meg lett énekelve, előadók: Egyházi Géza és Pál Dániel .
Ugyanez a duett Feke Pál és Patkós Márton előadásában, majd a főcímdal az első Fantomból, Füredi Nikolett társul Palihoz.


Nem tudom, hogy várható lesz e idehaza is a folytatás, voltak utalások, hogy lesz, aztán ellenvélemény is, nem... Meglátjuk. Egyelőre jó a zenéjét is hallgatni. :)


A blogomból pár érdekesség a darabbal kapcsolatban:

2014. június 3., kedd

Elisabeth, Elisabeth, Elisabeth...



"Az már nem én lennék!"


Időpont: 2011. és 2012.
Helyszín: Budapesti Operettszínház
Előadás: Elisabeth



Ki ne ismerné a 19. század legkiemelkedőbb asszonyát, Erzsébet császárnét? A történelem órákon elhangzottak alapján, vagy a számtalan Erzsébet életével foglalkozó művek végtelen sokaságának kikölcsönzése a könyvtárakból, esetleg Bécsben tett látogatásaink alkalmával többször megláthatjuk őt, a szeszélyes, szenvedélyes, féktelen asszonyt, aki élete vége felé megkeseredetté és rideggé vált. Sissy, ahogy családi körben sokszor becézték, élete tele volt rejtelmekkel, mert ő maga is kiismerhetetlen személyiséggel rendelkezett. Sok film megörökítette őt, különböző életkorszakaiban, az egyik legismertebb filmes adaptáció, a Sissy-triológia, Ernst Marischka rendezésében, amely valljuk be, egy kicsit giccses és szirupos a valódi osztrák császárné életéhez képest. Mindezek ellenére, mindig meghat a 3. rész befejező jelenete, amikor Velencében a császári pár végigvonul a vörös szőnyegen, az olasz nép néma pillantásától kísérve, ám minden megváltozik, amikor Ludovika (Sissy édesanyja) a pár kislányát elindítja, hogy szaladjon szüleihez. A kisgyermek anyja karjaiba repül, és amíg ölelkeznek, a csöndben álló olaszok elmosolyodnak, összenéznek, és egy ember "Viva la Mamma"-t kiált, vagyis "Éljen az Édesanya!". Az olaszok egy emberként éltetik őket. Nekem ez a kedvenc jelenetem.


Színpadi feldolgozások közül kiemelkedően nagy sikereket ért el, Lévay Szilveszter és Michael Kunze közös mesterműve, az Elisabeth, amely hűen tükrözi a magyar királynét. A darabot 1990-es években állította először színpadára az Operettszínház. Egy hosszabb ideig játszották, majd levették a műsorról a rajongók nagy bánatára, aztán 2010-ben visszatért az előadás, immáron felújított szereplőgárdával, de ismerősöket is felfedezhettünk. A címszerepet az örökös megformáló, Janza Kata, az ismeretlenségből kikerült Füredi Nikolett, illetve a legifjabb tehetség, Vágó Dettike játszhatta. 

Az első változatnak a szereplőivel készült egy hanganyag is, a lemezen Janza Kata és az egykori Elisabeth, Sáfár Mónika énekelnek felváltva. A Halál szerepét Mester Tamás, míg Ferenc Józsefként Sasvári Sándort hallhatjuk. Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosának dalait Földes Tamás énekelte.

Az általam látott előadásokban első alkalommal Janza Katával élhettem át a darabot, míg másodszorra Vágó Dettike bújt a császárné bőrébe. 

Sissy kalandos életét talán nem kell bemutatni, hisz többségük, akik fanatikusan szeretik tudják: miként lett ő a császárné. nővére helyett, hogyan szállt szembe a szigorú bécsi udvarral illetve az őt kritizáló anyósával, hogyan küzdött gyermekei neveléséért és az általa nagyon szeretett szabadságért. Szeszélyeit, hiúságát, egészségére káros hatással bíró életvitelét, utazási hóbortjait és versírási imádatát, a magyar nép iránti lelkesedését és az értük vívott harcát. A kegyetlen anyai magatartását fiával szemben, Ferenc József iránti közönyét és végül tragikus kimenetelű halálát.

A darab minden arcát bemutatja, és nem érezzük úgy, hogy az "integrált áramköreinket" túlmelegítenék az események sorozata. Mert legutóbb láttam az Elfújta a szél című musicalt, a regény, eléggé hosszú és egy rettenetes időszakot ölel fel, a darabban a sok információ nekem túlcsordult, hiába sűrítették össze, és tényleg le a kalappal, hogy sikerült megoldani, de még így is úgy érzem, hogy ezt az előadást nehezebb megemészteni. Ezért az Elisabeth sokkalta jobb felfogásban készült, nincsenek felesleges információk, egyszerűen szórakoztat, és izgalomban tart.


A darabról és a szereplőkről általánosságban és részletekbe bocsátkozva: 

Janza Kata a tapsrendnél és végig az előadás alatt lenyűgözött, olyan méltóságteljes, királynői tartással mosolygott. A játéka pompás, csak lassan már nehezen tudom elhinni róla, hogy egy 14 éves lány, a kezdetekben...Az Elfújtában nagyon is megtalálta a szerepét, ahol egy kéjnőt formál meg, de egyes hírek szerint az igazgató és a rendező (Somogyi András) nem tudták elfogadni, hogy aki egyszer királynő volt, az, hogyan "zuhanhatott" ilyen mélyre? Oh, nem kell félreérteni, nagyon jó még most is mindkét szerepben, de úgy fogalmaztak nem méltó, hogy ilyen szerepet játsszon, amikor ő volt Erzsébet....Ezért a Szegedi Szabadtéri Színpadon látható lesz Scarlett-ként Janza, amit azért sem találok elfogadhatónak, mert azért valljuk be, hogy már ő sem lesz fiatalabb, a karakter megint csak egy korai húszas éveiben járó lány...de bízom benne, hogy megoldja, elvégre ő Janza Kata. :)

Janza és Szabó P. Szilveszter a tökéletes párosítás nálam, mint Elisabeth és Halál. Vibrál körülöttük a levegő, és két olyan ember, akikre azt mondom, egymáshoz illenek...természetesen a színpadon. :) 

Az előadás kezdetén a Pokolban járhatunk, ahol minden sötét, és megtört lelkek énékét hallhatjuk, köztük egyét, akit vallatnak kegyetlen tettéről, Luigi Lucheni-t. A karaktert Földes Tamással és Száraz Tamással is láttam, mindketten jók, hangilag egyiket sem tudom kifogásolni, ámbár az én felfogásomban Száraz inkább Luigi, mert fiatalabb, hiszen a gyilkos is egy vézna, gúnyos mosolyú fiatal férfi volt. 

Lucheni arra kérdésre, hogy miért ölte meg a császárnét, azt feleli, hogy a Halál akarta így. ("Prológus")

Ekkor megjelenik ő, ki Elisabeth szerelmesét alakítja a darabban, mégpedig a Halál. Eléggé furcsa, hogy megszemélyesítik és emberi alakot adtak neki. Ez számomra nem elfogadható. Tudjuk, hogy Erzsébet sokszor szembenézett a halállal, folyton keresgélte a szerencsétlen életéből a kiutat, és a halál volt az, aki elragadta tőle az elsőszülött gyermekét és Rudolfot is. A darabban a Halál általában fehér jelmezben tűnik fel: fehér öltöny és fehér nadrág. Az arca gusztustalanul kifestve - ezt mindig is utáltam, olyan fura, túlvilági (végül is ez az értelme) hatást nyújtott...

A Halál jelentősége a fentiek alapján fogalmazható meg - fiatal korában a cirkuszi trapézon egyensúlyozó Erzsébet leesik a mélybe, de ahelyett, hogy meghalna, a Halál megmenti, beleszeretett és úgy gondolja még nem érkezett el a lány ideje ("Útvesztő minden út").





A férfivel való találkozását követően az életének minden egyes momentumát figyelemmel kíséri, szinte mindig jelen van. A Halál emberi alakot ölt és megtéveszti a körülöttük élőket, kivételt képez ez alól a címszereplő, aki minden egyes alkalommal felismeri a férfit, akármilyen formában jelenik meg. Viszonyukat tekintve: hol Erzsébet kéri, hogy vessen véget életének, de ekkor a Halál mond ellent neki. Van úgy, hogy a Halál kéri jöjjön vele, de a nő elutasítja. A Halál bosszút is áll rajta (mint egy valóságos szerető), elviszi az elsőszülött kislányát (Zsófiát a Nagymama után elnevezve), Rudolfot körül hízelgi, bűnös gondolatokat ébreszt a koronahercegben, aki vesztébe rohan, így őt is magával ragadja.

Van egy dal, amit sosem állítottak a magyar változatban színpadra, a címe: "Hogyha kell egy tánc". A Halál és Elisabeth duettje A nő szabadságáról szól, arról a felszabadultságról, amit ez a "szellem" sem tud már korlátozni. Ígérték, hogy a dal szerepelni fog a visszatérő előadásban, ám végül ez nem következett be...pedig jó szám, elhihetitek nekem. Kedvencek között tartom számon. :) Szóval nekem, a Halál, mint egy megtestesült emberi lény, hús-vér ember, kissé bizarr. Nem tudom kedvelni, ellenben a szerepet megformálókat igen, Szabó P. Szilvesztert, illetve Kamarás Mátét (aki a bécsi Elisabeth első számú Halálja volt, még hanganyagon is ő énekli fel a karakter dalait). 

Visszatérve a darabra elejére: A Halál elbeszéli, az érzelmei valósak voltak, szerette Elisabeth-et. Majd jelenetváltás, és a múltba kerülünk, Sissy gyermeklányként jelenik meg előttünk. Édesapját győzködi, hadd menjen vele oda, ahova az apja megy (a darabban Luigi az elbeszélő, a jelenetek értelmét az ő felfogásában hallhatjuk-láthatjuk. Itt - megint nem tetszett - állítólag az apuka a bordélyházba igyekszik, de lányának természetesen teljesen mást mond). A férfi világjáró, így Sissy azt feltételezi róla, hogy éppen valami messzi, távoli helyre megy apja, mivel csak két nappal későbbre ígéri visszatérését. A lány közben panaszkodik, hogy a nevelőnő nem engedi, hogy fivérei mókás játékaiban részt vegyen, mert állítása szerint az nem illendő... Sissy magára marad, apja elbúcsúzik tőle ("Mint te"). 

A bécsi udvar a következő helyszín, ahol Ferenc Józsefet, az udvari nemeseket, illetve anyucit, Zsófia főhercegnőt láthatjuk. A fiatal császár ítélkezik emberek sorsa felett, anyja tanítása szerint "Légy kő, légy jég. Vaskéz, erő." Jóváhagyás vagy elutasítás. A legkegyetlenebb, amikor anyjára hallgatva egy szegény, magyar asszony fohászát figyelmen kívül hagyja, és annak fiát, halállal bünteti ("Mindenkinek érdeme szerint"). 





Bad Ischl-ben járunk, a színen újra feltűnik Luigi, aki arról tájékoztat bennünket, hogy a mai napon dönti el a császár, melyik unokatestvérét veszi el feleségül, akiből a későbbiekben a Birodalom császárnéja lesz. Mivel Miksa nem kíséri el a társaságot, Sissy csatlakozik édesanyjához és nővéréhez, Helénéhez. Késve érkeznek, nem marad idejük átöltözni. Megérkezik a császár. A jelenetben nagyon vicces, ahogy a nők arcuk előtt gyors mozdulatokkal legyezik magukat, erre a célra alkalmazott eszközzel, a legyezővel ; Janza Kata a kesztyűjével bajlódik inkább, igazán nem illendő módon, a szájából rángatja ki Ferenc József a kesztyűt :) ; Vágó Detti idétlenebb módon és gyorsabban pörgeti a legyezőjét maga előtt, mintha egy labdát akarna jó messzire eldobni :P. Tehát, összegezve, a női sokaságból kiválik Sissy, ezért Ferenc József őt kéri meg. Az édesanyja és Sissy anyja is meglepődik, holott előtte, még Zsófia volt az, aki Helénét felkészítette a helyes magatartásra, amint a császár őt választja. A dolog tehát balul sült el, és a kiválasztott az ifjú és szeleburdi Elisabeth lett ("Ahogy azt az ember gondolja").





A kedvenc jelenetem, amikor a jövőről beszélgetnek, a császár figyelmezteti nem olyan emberek ők, mint a többiek, sokkal nehezebb élet vár rájuk. Erzsébet megnyugtatja, nem érdekli, hogy mások mit mondanak, mert számára fontosabb, hogy ott legyenek egymásnak és egymás szemén keresztül lássák az életet. Megosztják a félelmeiket, de bíznak abban, hogy minden jóra fordul, és közösen megoldanak mindent. Kettesben vannak, F.J. megajándékozza fiatal menyasszonyát egy szép arany nyaklánccal, amit Sissy értékesnek, ám de nehéznek ítél. Az itt felhangzó dallam, visszatér a darab végén, ám a jelenlegi pozitív és bizakodó hangnemet felváltja a csalódott és kiábrándult két ember éneke - amikor Erzsébet és Ferenc József utoljára látják egymást, akkor ez a dal csendül fel ("Mint két gálya").

Az esküvőn mindenki meglepődik, főként a bécsi udvar nemesei és Zsófia főhercegnő az, kik bírálják a császárt, csatlakozik Miksa főherceg is, aki inkább félti lányát, úgy véli az udvar elfogja nyomni a gyermekét. A lakodalmon megjelenik a Halál is, mint egy kéretlen vendég, és Erzsébet szemére veti választását. A levegő megdermed körülötte, és Sissy-t a bűvkörébe vonja, amíg mindenki mozdulatlan, még maga a főszereplő is, akit elragad a férjétől, táncot lejtenek, és közben ördögi, úgynevezett "Végső táncról" énekel, amit a császárné élete végén, vele fog eljárni.

Az udvar súlyos teherként nehezedik Sissy vállára, erről megbizonyosodik már első reggelén a császárné, hiszen az udvarhölgyek és Zsófia is folyton gúnyolják helytelen magaviseletéért: szeret lovagolni, amit egy császárné nem tehetne meg... Elisabeth esdekelve siet Ferenc Józsefhez, mint egyetlen támaszához, de csalódnia kell, mert a férje anyja szavának ad igazat, és arra kéri Sissy-t, hogy mindenben engedelmeskedjen neki, és parancsait kövesse. A fiatal asszony képtelen elviselni férje rideg modorát: "Így hát cserben hagysz engem?" kérdéssel zárja kettejük társalgását. Ekkor hangzik el, a legkarakteresebb és legismertebb dal az előadásból "Az már nem én lennék". Kinyilvánítja, hogy egy szabad madár, akit nem lehet kalitkába zárni, ő keresi a lehetőségeket, veszélyt, élni kíván. 

A bécsi kávéházakban gyakran pletykálkodnak a polgárok, illetve a nemesség urai is. Találgatások hangzanak fel, Sissy gyermekáldását tekintve. A jelenet már az elsőszülött gyermek elvesztését követően játszódik. A darabban, a véletlennek köszönhetően láttam meg a Rudolfot alakító Dolhai Attilát, míg következő alkalommal már szánt szándékkal kerestem Szabó Dávidot, aki aznap szerepelt a koronahercegként. Mivel Rudolf jelentősége nagy (Erzsébet életében fontos személy), de sok szerepe nincs az előadásban, csak a második felvonásban jelenik meg, ezért egy kis pluszt kell vállalnia a szerepformálójának. Szóval Rudolf titkon még "pincérkedett" (az első felvonás kávéházi jelenetében), mielőtt teljes valóságban megjelenne ("A vidám apokalipszis").





Elisabeth nem engedi, hogy káplárok tanítsák a gyermekeit, ultimátumot ad Ferenc Józsefnek, aki végül legyőzötten megígéri hitvesének, hogy Zsófiával szembe fog szállni, ezáltal Erzsébet megkaphassa a gyermekeit és neveltetésükről ő gondoskodhasson. Sissy-t értesíti a döntéséről, ám a nő éppen fürdik, a férje az elfüggönyözött kád szélén ül, és belátja mekkorát tévedett, arra kéri ne hagyja magára és szeresse őt. Hirtelen a függöny szétrebben, és nem Sissy-t látjuk a kádban, hanem a legismertebb róla készült festményt, az igazi, hús-vér Elisabeth egy emelvényen áll, ugyanabban a ruhában, mint a képen látható mása. Olyan szép, szinte ragyog- a kedvenc jelenetem. Biztosítja a férjét, hogy vele marad, de néha adjon neki egy kis szabadságot. Az első felvonás ezzel a képpel zárul, hol a főszereplő középen tündököl és két oldalán az őt szerető férfiak, a Halál és Ferenc József karja magasba lendül és érte nyúl. Sissy magabiztosan áll középen, legyezőjét arca elé tartva ("Az már nem én lennék" repríz).


             


A második felvonásban a polgárok éheznek, és panaszkodnak, hogy nem kapnak tejet, - Luigi állítása szerint Erzsébet veszi el az emberektől, mert tejben fürdik. A tömeg lázong ("Tej"). 

Sissy és Ferenc József Magyarország uralkodói lesznek, nagyszabású ünnepély veszi kezdetét, ahol éltetik a királynét ("Éljen"). Luigi (aki kegytárgyakat ad el) ellenben inkább egy rút jövőt jósol, hamarosan eljön a káosz, az anarchia...("Giccs")



 


Egy sötét, kis szoba képe bontakozik ki, a nagy ünnepséget követően. Egy gyermeket láthatunk, aki egyedül játszik egy labdával, kesereg, hogy hol van szeretett édesanyja. Az ifjúkori Rudolfot hatalmába keríti a Halál, aki ígéretet tesz neki, hogy mindig a közelében fog maradni ("Mama, hol vagy?").

Erzsébet hatalma egyre erősödik, ami az anyós gyengülését eredményezi. Zsófia összegyűjti embereit, a tanácsnokokat, és a püspököt, tanácskozást tartanak, miként tudnák Elisabeth hatását meggátolni. Az egyik tag, méghozzá pont a püspök gondolja ki a nagyszerű tervet, amivel a nőt félre tudnák állítani. Elisabeth szép, de vannak szebb nők is rajta kívül. Kész tervvel egy hivatalnokot küldenek el, aki a bordélyházban egy "beteg" lányt választ ki, aki Ferenc Józsefet elfogja szórakoztatni ("Elpirulni, ó, itt az nem való"). Elisabeth ebből kifolyólag elkap valamilyen betegséget férjétől, állapítja meg az orvos, aki nem más, mint a Halál. A főhősnő úgy dönt, elutazik, és megpróbálja így kikúrálni magát. Ferenc József folyton leveleket küld neki, tájékoztatja az otthoni helyzetről és érdeklődik felesége hogyléte felől. Hosszú éveken keresztül a nő "egyedül", az udvarhölgyeivel utazgat fel-alá. Csillapíthatatlan, fáradhatatlan. 

"Bellamie" című dalban, Zsófia halála bekövetkezik, aki fiára mérges, ugyanakkor azt próbálja bizonygatni, hogy ő mindent megtett ezért a birodalomért, és a fia jólétéért. A Halál csukja le a nő szemét. Zsófiaként Molnár Piroska és Nádasdi Verát láthattam. Mindketten szigorú és "gonosz" anyukák voltak. Talán Molnár Piroska szerepformálása nekem valóságosabbnak tűnt, valahogy Zsófiát így képzelném el.

Rudolf ifjú férfivá érett, feleségül vette a belga királylányt, Stefániát, született egy lányuk, aki az anyja után, az Erzsébet nevet kapta. A házassága nem felhőtlen és nem is boldog, Rudolf lázadó lélek, többre vágyik. A Halál segítségére van ebben ("Ma nagyot nőtt az árnyék").





Erzsébet végre itthon van, Rudolf kéri, segítse őt apját meggyőzni, hogy elválhasson Stefániától. Ám az anyja távolságtartó vele szemben, terhes számára a fia panaszkodása, és megtagadja a segítségnyújtást. Rudolf ajkát ugyanaz a mondat hagyja el, mikor Erzsébet volt hasonló helyzetben: "Így hát cserben hagysz engem?" ("Bennem, mint tükörben"). A megtagadást követően egy táncjelenetben látható Mary Vetsera és Rudolf, amint öngyilkosságot követnek el.





Erzsébet fia sírja előtt imádkozik, könyörög bocsássa meg tettét. Végre felismeri, hogy a fia rá hasonlított ("Sírató"). A dallam ugyanaz, mint mikor Rudolf kisfiúként jelenik meg. Szívszorító legmeghatóbb pillanat, és sajnálom is, de előbb kellett volna gondolkodnia, és akkor talán Rudolf sem halt volna meg. Ezen utálatos, szeszélyes viselkedése miatt sem szeretem Elisabeth-et. A fia a segítségét kérte, de ő cserben hagyta, mert önmagával volt elfoglalva....

Újabb utazgatások megtört anyaként. Az utolsó találkozás Ferenc Józseffel egy tengerparton, ahol belátják, hogy mindketten tévedtek, főként Erzsébet a távolságtartó és elutasítja Ferenc József közeledését, aki azt javasolja kezdjenek újra mindent ("Mint két gálya").

Sissy és kísérője egy hajóhoz igyekeznek. Genf, 1898. szeptember 10.-ét írunk. A császárnénak nekimegy egy férfi, miközben előre siet, hogy elérjék a hajót. Elesik, a kísérője felsegíti. A fedélzeten rosszul lesz, ruházatát megvizsgálva látják, hogy a szíve táján apró szúrt sebet ejtettek, így hal meg, korunk legismertebb asszonya. 

A fináléban ("Lehull a fátyol"), Sissy fehér hálóruhában jelenik meg, végre megtisztultnak, felszabadultnak érzi magát. Luigi-t megkínozzák, Elisabeth a Halállal karöltve egy új világba indul. Az előadás végén a Halál a nő fehér ruháját lobogtatja a furcsa várszerű képződményből.


A szereplőkről - akikről még nem írtam:
Ferenc József szerepében Bereczki Zoltánt és Bálint Ádámot láttam. Bereczkit szeretem, jó volt. Bálint Ádám viszont tökéletesen harmonizált Vágó Dettivel. 

A darab utóélete: 2014-es évadban láthatja utoljára a közönség az Elisabeth-et. Másfél évvel ezelőtt volt egy kis szerepváltás és vérfrissítés. A címszerep megformálói a három hölgy, akiket fent már megneveztem. Ferenc József alakítói (Bereczki távozását követően): Bálint Ádám, Szomor György (aki régen Rudolf volt).

Zsófia főhercegnő alakítója: Nádasdi Vera és Kállai Bori (aki a musical műfajban újoncként jelent meg).

Halál alakítói: Szabó P. Szilveszter - nem értem miért, de már nem játszotta a szerepét, helyette három új fiú lépett a helyébe, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Mészáros Árpád Zsolt. 

Díszlet: elhanyagolható, nincs, amit ki lehetne emelni...:/

Jelmez: korhű. A kedvencem, amit az ifjú Erzsébet visel az eljegyzése napján (kék színű), illetve az első felvonás végén hordott ruhaköltemény. 

Kedvenc dalok: Mint te, Útvesztő minden út, Ma nagyot nőtt az árnyék,  Az már nem én lennék valamint ennek a Repríze, Janza Kata felfogásában, Mint két gálya és ennek a zenének az "örömtelibb" változata: Semmi se nehéz .

Kedvenc jelenetek: Amikor Sissy fiatal lány, a lázadása, az esküvő, a Rudolfos jelenetek és a búcsú Ferenc Józseftől.

Zárásként még egy kis szösszenet osztanék meg Veletek, a színpadi műből ez a szám mindig kimaradt, míg az osztrák változatban benne hagyták. Kero, amikor visszahozta az előadást a három új-régi Sissy-vel azt hangoztatta, hogy a dal is szerepelni fog a produkcióban. Hát, ez nem történt meg, az igazgató úr hazudott....

A szám címe, Hogyha kell egy tánc.



Kedves Rajongók! Ha kedvet csináltam Nektek, siessetek gyorsan, hogy még láthassátok! :) 
Jegyszerzésre fel!



Baján látható utoljára musical szerepben Dolhai Attila. Egy lenyűgöző videó készült, amely a bajai előadást hirdeti: http://musicalinfo.hu/terfestes-az-elisabeth-eloadasan-video-3395

2014. május 30., péntek

Hogy lesz a dacos lányból érett nő?



"Abigél, Abigél, te csodálatos, titokzatos, hűvös, néma kőszobor!"

Helyszín: Thália Színház
Időpont: 2010
Előadás címe: Abigél

Kocsák Tibor vezető-karmestere a Madách Színház zenekarának, emellett zeneszerzői berkekben is ismert. Két nagyobb előadásról tudom, hogy dallamait neki köszönhetjük: Anna Karenina és Abigél. Ez utóbbi műről írok bővebben.




Szabó Magda regénye, nem ismeretlen az igazi könyvmolyok és lányregény kedvelő olvasók számára. A főszereplő Vitay Georgina, akit édesapja egy Isten háta mögötti nevelőintézetbe visz, hogy megóvja lányát az ellenségtől és minden rá leselkedő veszélytől. Georgina hevesen tiltakozik új "otthona" ellen, hiszen ott senki nem ismeri őt. A lány - én úgy látom - kissé el van kényeztetve, az a fajta, aki mindent megkap és mindent elér, illetve rettenetesen büszke, és kissé önző is. Az elutazása előtt látogatást tesznek egy idős hölgynél, megismerkedik egy délceg kiállású katonatiszttel, Kuncz Ferivel, akibe rögtön beleszeret. A férfi hasonlóan érez a lány iránt, bár, mint később kiderül, ez egy terv része volt... A lány apja búcsúajándékként egy kis hold alakú medáliont ajándékoz gyermekének, aki - pusztán bosszantásból, mivel apja nem is dohányzik - egy hamutartót ad cserébe.

Georgina, becenevén Gina elutazik Árkodra, ahol már az első napon megismerkedik az apácák szigorú nevelési módszereivel, illetve új osztálytársaival is ismeretséget köt. 



Ám a társakkal való barátság nem úgy alakul, ahogy kellene. Az első nagy óraközi szünetben az osztályból mindenki "férjhez" megy, de Gina a terráriumot kapja, amivel nem elégszik meg, és ezért beárulja a csoporttársait a tanároknál. Az osztály ezt a tettét kiközösítéssel jutalmazza... Gina így magányos, és a kertben sétálva megpillantja Abigélt, a kőszobrot, amelynek csodás hatalmat, "varázserőt" tulajdonítanak. Gina hozzá intézi szavait, és reménykedik, hogy sorsa csak rövid ideig lesz rossz.  Nem így történik, mert osztálytársai utálattal viseltetnek irányába, ezért, végső búcsút akar venni, el akarja hagyni Árkodot, levelet fogalmaz, és ezt a legellenszenvesebb lány párnája alá rejti. 






Éjszaka útnak indul, felszabadult, és a szabadság mámoros közelsége megrészegíti. A vasútállomáson egy nem Budapestre tartó vonatra akar felszállni, kifizeti a jegyét, és már indulna is, közben leveti a "fullasztó" egyenruhát, szinte mindent, amit az iskolától kapott. Örömében futásnak ered, de váratlanul az egyik tanárba, König tanár úrba ütközik, aki valamilyen okból kifolyólag szintén az állomáson kolbászol. Visszaviszi a szökevényt. 

Magas lázzal, betegen fekszik az ágyában Georgina. Közben a társai csúfolódnak állapota felől, utálkozva állapítják meg, hogy francia nyelvtudásával ezúttal nem tudja a francia tanárnőt elbűvölni. Ginát rémálmok gyötrik, ahol osztálytársai a lidércek, folyton élcelődnek vele. Mikor felgyógyul vissza szeretné kapni a levelet, amit írt, de a társa nem hajlandó átadni, mivel azt sem tudja, milyen levélről van szó. Ez a legkegyetlenebb és leggonoszabb jelenet, a "végleges" kiközösítés...




Az árkodi lakosság készül a háborúra, bármikor érheti őket bombatalálat, ellenséges katonák kezére kerülhetnek... Míg a légi készültség tart, addig bent az iskolában a lányok egymás kezét fogják, összebújnak, rettegnek mi lesz velük, és főként mi lesz a családtagjaikkal? Egyedül Gina nem látható a csoportban, hiszen utálat tárgyát képezi. A lány kétségek között vergődik, és ez az a pillanat, amikor belátja, ő volt mindenben a hibás: másként kellett volna hozzáállnia a lányokhoz, hiszen mind csak segíteni akartak rajta. Ez a legmeghatóbb (könnyek hullajtására késztető) jelenet. Gina sírva, esdekelve kéri a lányokat bocsássanak meg neki, és kezdjék újra, ha még van lehetőség erre. A legszebb, amikor egy emberként rohannak Ginához, közrefogják és vele együtt csendesen sírnak, és reménykednek, hogy túlélik a háborút. Szent a béke, és a kis csoport újra egységes.


Gina új barátai társaságában elmeséli, hogy volt egy férfi, akit nagyon szeretett, mielőtt eljött otthonról. Egy katonatiszt. A lányok nagyon ábrándosak, a legaranyosabb jelenet, amikor az álom "valósággá" válik és Kuncz megjelenik fekete szmokingban, a lányok hálószobájában. A képzelgés végén Gina örömmel csókolja meg a párnáját. 




A Tiszta jellem bemutatását elviccelik a lányok, mert az órát a nevetséges König tanár úr tartja, akit nem tekintenek férfinak. Az oktatójuk elmeséli miért olyan fontos ennek a feladatnak a teljesítése, a növendékek figyelmesen végighallgatják, megjegyzik az elmondottakat, és jellemrajzot készítenek.




A karácsonyi pillanatkép is kedves, a diákok találkozása a vasútállomáson. A fiúk megbotránkozása az intézeti lányokon, illetve Zsuzsanna testvér intése, miszerint legyenek illedelmesek. A Szent Estét Gina nem töltheti édesapjánál, ezért az intézetben marad, Torma Piroskával és Zsuzsanna nővérrel díszítik a Karácsonyfát és a Jászolt. 

Egy volt diákkal találkoznak a lányok, Horn Micivel, aki Gedeon napjából nem akármilyen fellépésben részesíti a jelenlévőket. Mici segít Ginának a szökésben, hiszen kiderül apját foglyul ejtették, és Kuncz Feri nem más, mint egy áruló, aki azért jött az iskolába, hogy elvigye magával a lányt, megpróbálván szóra bírni a szülőt. Sajnos, saját fülével hallja az áruló férfi kegyetlen szavait, amikor az igazgatóval beszél a lány kiadatásáról. Gina azt hiszi Mici a rejtélyes Abigél... de nem kap sem megerősítést e feltevésében, sem cáfolatot.

A nevelőintézet bezárja kapuit, a diákok sorban elbúcsúznak egykori otthonuktól.

Az előadás zenei világa nagyon szép. Kocsák Tibor nagyot alkotott, számomra inkább elfogadhatóbb zeneileg, mint mondjuk az Anna. Sokszor fülbemászó, a szerző különböző varriánsokat alkotott/komponált egy-egy dallammal. Egyszer meghallani és rögtön megszeretni. Különösen az Abigél szellemét megidéző misztikum tetszett, a zenéje teljességgel rejtelmes volt, nem lehetett tudni, hogy ki Abigél? Hiszen folyton nők énekelték a sorokat, miközben... :)

Kedvenc dalok: Nincsenek csodák, A Szőkés, Két szív, Áruló vagy Vitay, Kibékülés, Itt a Szent Karácsony, Karácsony esti dal.

Kedvenc jelenetek: Kuncz Feri és Gina szerelmi vallomása a második felvonás elején, Gina kiutálása, a Tesióra, Abigéles jelenetek, Gina szökése, a Kibékülés pillanata, Horn Mici tánca az iskolai bálon.

Díszlet: Egy vasrácsból álló épületszerűség, illetve az Abigél szobor. Szerintem nagyon jó, egyszerű, de lényegében minden ábrázolható vele. A szobor impozáns, szépen kimunkált.

Jelmez: Korhű és hihető.

Első alkalom: A bemutatót követően talán a második, harmadik előadás lehetett és az utolsó pillanatban szereztünk rá jegyeket, a Thália Színházban a színpadhoz közeli erkély páholy egyikében. Voltak, akik be akartak jutni, de többségüket sikerült kicseleznem, így engem érhetett a megtiszteltetés, hogy egy nagyon jó páholyból láthattuk az előadást. Aminek persze meg volt az ára is, mely szerint lemaradtunk a darab elejéről..."Férjhez megyünk mind" című számnál kapcsolódtunk be.

Szép előadás volt, megható és Gina jellemével azonosulni tudtam. Aznap este a főbb szerepekben Vágó Zsuzsit, Mészáros Árpád Zsoltot, Pálfalvy Attilát, Udvaros Dorottyát, Nádasdi Verát, Homonnay Zsoltot, Szendy Szilvit, Peller Annát és Csonka Andrást láthattuk.


Az előadás szerelmes dalával, a Két szív című duettel, a két csodás színésztehetség, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt beneveztek a magyar eurovíziós dalfesztivál előválogatójába.



Az előadásról bővebben: http://www.operett.hu/repertoar/abigel/52/9


Újdonság, hír (2015. április): A darab átköltözött - nem tudni, hogy milyen okokból kifolyólag - a Magyar Színházba.

Az előadás 1. felvonása: https://www.youtube.com/watch?v=pk9l1geOHXA