Parádés megoldás a bakira, távolról éneklem a szerelmes nótát, furcsa arcú Christine az LND-ben...
Derrick Davis és Eva Tavares
1. Phantom of the opera --> US tour
A turné változat az eredetihez képest leginkább a színpadi megjelenítésében és egyes jelenetek "jobb" feldolgozásával, ugyanakkor az eredeti jelmezeinek piciny módosításával lett elgondolva. A darabban Christine Daaé erősebb és életszerűbb nő, aki ha kell álomittasan szerelmes tud lenni, ha kell hisztizik a színpadon. Ezúttal egy igaz különlegességgel szolgálok, az új belépő jóvoltából. A felvétel egy bakit mutat be, amiről nem igazán volt szerencsém korábban hallani, hogy előzőekben előfordult volna. Christine beugrik Carlotta helyére, és elénekli Elissa dalát, a Gondolj rám-ot. A felvételen jól látható, hogy a szoknyát nem sikerült a színész kollégáknak (itt általában Meg és Madame Giry szokta) normálisan rögzíteni, így szerencsétlen Eva Tavares-nek minduntalan fognia kellett, vagy óvatosabban lépdelni a színpadon, nehogy egy pillanat alatt leesen róla a szoknya... kollégái is észrevéve a hölgy nehézségét, inkább visszafogták magukat, csokrot is cxsak egyet kapott a meghajláshoz, hogy a másik kezével fogni tudja a jelmezét... Ügyesen megoldotta, sajnos azért ez olyan, ami eléggé észrevehető, ugyanakkor ettől lett ez a produkció más. Szerencsére az Angyali hangban már leveheti a ruhát, így könnyedebben és a játékán is látszott a megkönnyebbülés. :)
Mint tudjuk szeptember 23-án nyitották meg a götebourgi előadást. Jöttek is a szenzációs képek a darabról. Örömmel veszem, hogy most már felvételt is közöltek (természetesen ez nem a hivatalos, hanem a kalózmegoldás...). Ezúttal a "Miért hoztál fel ide?/Szeress, csak ennyit kérek én" dalt kapjuk megtekintésre. Korábbi téves információmat, miszerint svédül énekelnek, ezt vissza kell vonnom, mert úgy tűnik ennek a non replikának minden bemutatásakor az eredeti angol nyelven kell felhangoznia. A szerelmi kettős az Operaház tetején játszódik, díszletként a színház tetőtere és egy gigantikus angyal szobor szolgál. A duett furcsasága, míg szinte minden előadásnál Raoul és Christine egymás közelében tartózkodnak (ölelésbe forrnak, megfogják egymás kezét sokkal sűrűbben mint ebben a verzióban), úgy itt eléggé távol állnak egymástól a szereplők. Szinte kilométerekre egymástól közlik a másikkal, hogy mennyire szívesen védené meg az egyik, míg a másik mennyire szeretné, ha szeretné... érdekes. :) és ismét más megoldás. Hasonlóan gondolta a fentebb közölt turné változat is, de talán ez "még messzebbről éneklős változat... A videóban Sofie Asplund és John Martin Bengtsson látható és énekel.
3. Love Never Dies - elrajtolt a turné változat Amerikában
A korábbi hírek beigazolodtak, és ha már Párizsban nem tud original Fantomként szerepelni, úgy Gardar Thor Cortes tiszteletét teszi a turné verzióban, más ismert arcokkal együttvéve. Többek között itt van nekünk az egykori broadway-i Christine, Mary Michael Patterson, aki Meg Giry-t alakítja, sokunk megdöbbenésére, a felvételeken is jól látszik, hogy a szőke hajszín nem igazán neki való... Nem beszélve az új főhősnőről, akit Meghan Picerno játszik, az arca számomra nagyon furcsa, kissé karakteres...nem az a tipikus szép Christine...majd meglátjuk. :) Az érintett helyek.
Nagy örömömre szolgál, hogy írhatok erről a darabról, ugyanakkor nehéz szavakba is foglalni azt az élményt, amit a Rigoletto szeptember 24-i előadása adott nekem. Első alkalommal mentem egyedül az Erkel színházba, és szerencsére opera-rajongókkal találkoztam, így nem voltam annyira elhagyatott. A kezdeti - hol is van pontosan az ülésem? - problémát áthidalva, izgalomtól túlcsordulva, lélekben felkészülve arra, hogy a szívemet eléri ez a darab, ültem a székemben. A színpadra látásom kiváló volt, érdemes választani az erkély közép részleg első sorába helyet. Szép számmal külföldiek is tiszteletüket tették a nézőtéren illetve a ruhatárban is találkoztam olaszokkal, példának okán. :) Hátam mögött egy ausztráliai magyar értekezett egy Belgiumból származó amerikai állampolgárral, aki családlátogatás címszó alatt, egyúttal az Erkelben is ellátogatott, de természetesen szavaiból kiérződött, hogy az Állami Operaházunkat is szívesen szemügyre vette volna, csakhogy az most éppen felújítási munkálatok miatt zárva van... Nos, a közönség jó humorral is meg volt áldva, hiszen a szokásos - tegyük el a telefonunkat, nem lehet hang-, és videofelvételt készíteni, - szöveget követően valakinek csak azért is, megszólalt a készüléke, ráadásul a Beverly Hills-i zsaru zenéjét játszotta... derűt okozott a nézőtéren, a közönség egy emberként felnevetett... Így kezdődött ez a fantasztikus este!
Ugyan más műfaj képviselőjéről van szó, mégis egy kalap alá veszem a Lepkegyűjtővel, mivel egy évadban sokféle előadást fogok megnézni, egymást követik, és ezért az első darab által okozott hatás a mérce, azt nemhogy megsikerült tartania, hanem még erőteljesen is átugrotta ez az opera!
Nagypapám emlékéhez híven, aki idén már sajnos nem lehet velem, választottam még nyáron a Rigoletto-t, a kedvenc operája volt.
Az opera jegyszervezési irodájában megváltoztattam az ülésemet, mivel első körben egy oldalerkély volt megjelölve, aztán mivel mindent már kifizettem a megtakarított pénzemből - emberek, tényleg érdemes bérletet venni! Én most először estem át a tűzkeresztségen! - Papa miatt, egy jobb helyet választottam, és erkély középről figyeltem a színpadon kibontakozó eseményeket. Utólag bevallom, nem volt rossz döntés, ahogy már a felvezetőben írtam. Lenyűgöző kilátásom volt és szerencsére nem zavart senki. Később értesültem a szereposztásról is, kiváló együttest kaptam, sőt egyedülállót, mivel a többi napokon ez a gárda egy-egy változtatással volt szerepeltetve, tehát komplexen csak itt voltak, szeptember 24-én együtt. A gárda nagyjai közé tartozik Fokanov Anatolij, mint Rigoletto; Miklósa Erika Gilda-ként; illetve a herceget László Boldizsár testesítette meg. A Csillag évadzáró ünnepségen, Anatolijt és Boldizsárt tüntették ki, Erika érdemeit nem kell ecsetelnem, őt mindenki, kivétel nélkül, ismerheti. Nagy reményekkel ültem be, és többet kaptam a darabtól, a művészektől, mint eddig bármikor is...
Rigoletto
Történet
Verdi egyik legnépszerűbb darabja, ami az apai szeretetről és a fennkölt urak léhaságáról szól. Helyszín Mantova, itt él gazdagságban a herceg, és itt él szegénységben, de szeretetben lányával egy kis házban Rigoletto, a púpos. A két férfi közötti kapcsolat, az előbbi az uralkodó, míg az utóbbi a szolgája, leginkább udvari bolondja, aki nem rest gúnyt űzni az udvaroncokból és mindenkiből, aki csak betér a birodalomba. Montero gyermekét a herceg meggyalázta, ezért átkot szór, mind a herceg, mind a "bolond" fejére. Rigoletto megriad, és félti egyetlen kincsét az életében, a lányát. A herceget nem nagyon érdekli, ő csak mulatozik az udvarban, nőket csábít el, nem bír a vérével...majd egy napon felfedezi a púpos lányát, aki visszafogott életet él, csak a templomba jár el, senkivel nem találkozgat... Gilda beleszeret az álruhás hercegbe, aki szegény diáknak adja ki magát. Saját apját is képes átverni, csakhogy találkozzon a férfivel, de ebben közreműködik a házvezetőnő is... hiába kéri a púpos, hogy vigyázzon rá, mert egyetlen kincse. Az udvaroncok viszont megelégelik Rigoletto éles nyelvét, amit rajtuk szokott használni, kilesik és tévesen azt feltételezik, hogy a lány, aki a házában lakik a szeretője, és nem a tulajdon gyermeke. Tervet kovácsolnak, és egy este a mit sem sejtő púpos közreműködésével (akinek bekötött a szemét, mivel mindenki álarcot viselt, tartotta a létrát. - A nagy sötétben a saját házát sem ismerte meg?) elrabolják Gildát és a hercegi palotába viszik.
A hercegről, egy röpke ideig azt feltételezhetjük, hogy szereti a lányt, idegeskedik miatta, főként azután, hogy megtudja, hogy akinek udvarolt, az nem más, mint a szolgájának a lánya (ezért is gondolnám, hogy valamiért a "viszonyukat" nem akarja megrontani). Miután az udvaroncok megérkeznek a palotába, az asztalra helyezik a fehér leplekbe göngyölt Gildát, és végiggörgetik rajta, kicsomagolják. A herceg elviszi magával, oda, ahova a nőket boldog karjai közé szokta venni... Rigoletto bohóckodás mögé rejti aggodalmait, ugyanakkor az udvaroncok látják rajta, hogy valakit nagyon keres, mennyire figyelmesen, alaposan kutat valaki után... Mivel a férfiúk nem hajlandóak megmondani, hova került a "szerető", felfedi a titkot, amit nem akart tudatni velük, a lány a sajátja, a gyermeke. Nekiront az udvaroncoknak, de azok visszatartják, a három "nemesebb" férfi sem hajlandó segíteni, még az sem, aki megtenné, mivel a többiek visszatartják. Rigoletto fohásza, és fájdalmas kiáltása szívet marcangoló jelenete az előadásnak.
Gildát meggyalázták, apjának elmeséli mit műveltek vele, bevallja, hogy szerelmes a hercegbe, bár az nem szolgált erre a szeretetre rá, apja sírva hallgatja végig és bosszút esküszik.
Rigoletto elhatározza, hogy megöleti a korábban találkozott bérgyilkossal a herceget. Egy vidéki kocsmában arról hadovál a nemes úr, hogy mennyire könnyű a nőket ágyba vinni, és mennyire szertelenek, össze-visszafecsegnek... a szavai elbűvölik a bérgyilkos testvérét, aki eleinte ódzkodik, mert tudja, hogy a férfi egy csapodár, mégis megtudja kedveltetni magát, úgy, hogy a nő a védelmezővé váljon és ne engedje a bérgyilkos bátyjának, hogy megölje. Több lehetőségen rágódnak, majd úgy határoznak, hogy azt ölik meg, aki elsőként tér be a kocsmába. Mindez szélviharban történik... Gilda férfi ruhát ölt, feláldozza magát, és a herceg helyett őt szúrják le. Rigoletto megkapja a zsákot a testtel..ám, nem sejti, hogy ki van benne. Kifizeti a bérgyilkost, majd meghallja a herceget énekelni... megnézi a zsák tartalmát és a lányát találja meg, akitől elbúcsúzik. Megrendítő pillanat, ahogyan arra kéri, hogy ne hagyja itt, hiszen nincs senkije a világon csak a lánya... Ő jelenti az élete értelmét. A szívemet elszorította a jelenet, folyton potyogtak a könnyeim. De Gildán ejtett halálos seben már nem lehet segíteni. A kocsma fala leomlik, szembe találja magát a színházi tükörrel, ami egész alakos, az átok beteljesült...
Érzelem dús előadás, fantasztikus tehetségek, énekesi bravúrok, gyönyörű áriák, lenyűgöző és emóciókban gazdag játék, ötletes és látványos díszlet, korabeli - kicsit keverve a mai kor öltözködési stílusával.
A darab szerkezete és a műfaja:
Opera, három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Jelmez
A púpos púpját kifogásolom egyedül, mivel az nem igazán volt púpnak mondható, kicsit nagyobbra kellett volna a tervezőnek készítenie. Látványra rendben volt, sőt kifejezetten színpompásra sikeredett az udvar, vagyis a nyitójelenet színkavalkádban és gyönyörű jelmezekben kigondolt jelmezei.
Díszlet
Monumentálisan nagy egyes jelenetekben, a herceg birodalma eltúlzott, elnagyolt festményekből kilógó meztelen testeket ábrázoltak, megjelenítve a herceg életfelfogását. Rigolettó lakhelye, kedves, borostyánnal benőtt falat hívott mutatni, szerény körülmények között éltek, de a maga módján nagyon bájos díszletet mutatott be. Kellő titokzatosságot, borzongást adott a kocsma képe az utolsó felvonásban a viharos háttérrel és zajkeltéssel. A színpadkép látványos volt, visszaadta a hangulatot, hozzájárult a darab sikeréhez.
A legfontosabb kellék szinte folyton jelen volt a színpadon, ez egy kicsit a kulisszák mögé betekintést engedélyez, hiszen a színészek az öltözőjük elemeit, a széket és a sminktükröt nem viszik magukkal a színpadra. A két egységet összekötve Rigoletto sokszor ezt a szerkezetet tolta a színpadon, az öltözködő asztalán a bohócfejjel mintázott jogarral, olykor ezen pihent meg, elmélkedett. Másik funkciója alapján, a tükörből kilépett a bérgyilkos, így nem kellett az "utcán találkozniuk". A darab végén, amikor Gilda meghal, a kocsma fala leomlik és a sminktükre néz vissza rá, immáron viszont sokkal nagyobb méretben. Ez egy visszacsatolás, a bohócból lett bohóc szimbolika.
A cselekményről részletesebben itt olvashattok az Opera oldalán:
Nem várt és nagy meglepődésre adott okot, amikor a színpadra lépett az igazgató, Ókovács Szilveszter, és kezével jelezte, hogy egy pillanatra a tapscunamit fejezzük be és figyeljünk a szavaira... :) Ugyanis a mai nap egy ünnepi előadás is volt, hiszen Fokanov Anatolij 26 évvel ezelőtt csatlakozott a Magyar Állami Operaház csapatához (legendás felvételt tudhat magáénak - 1991 nyáron érkezett a színházhoz, nem volt meghallgatás, de addig nem tágított míg szereztek valakit, aki az énekesi tudását meghallgatta. Felvették, azóta pedig eltelt pár év...:D), akkoriban a Rigoletto-val debütált, és most ismét a púpos szerepében lépett színpadra, ugyanazzal az alázattal, mint réges régen. Az igazgató - és mi is, a nézők - még sok-sok évet, legalább ugyanannyit kívánunk, hogy maradjon és énekeljen, játsszon a színpadon.
Anatolijról elmondható, hogy közönség-orientált tekintettel bír, vagyis nagyon szereti a közönséget figyelni éneklés közben, nemcsak a kollégáival alakítja ki a szerephez megfelelő érzelmeket, hanem a nézőtéren helyet foglalókkal is kapcsolatot szeretne létrehozni. Ezt a tulajdonságát, és imádnivaló jellemét szeretem.
A köszöntés után énekeltünk egy dalt, amit korábban Erwin Schrott-nak is, bár ott a születésnap volt az indok, itt a jubileum adta az okot, hogy felállva énekeljük a „Serkenj fel, kegyes nép...” című dalt.
Anatolij-ról egy kisfilm is készült, hogy került hazánkba, hétköznapjairól, jelenéről és múltjáról vall:
Színházi szimbolika
A gazdagság, előkelő lét lett az előadás motivuma, így a kiegészítőket is ezen vonal alapján állítottam össze. Csillogó fülbevaló és karkötő, arany cérnával szegélyezett, párduc mintás sál. :)
Színházi szimbolika - nem azért nem mosolygok, mert rossz volt, csak érzelmek terén a darab kiszipolyozott. :) A kezdő színpadképet és az ünneplést is megörökítettem
Szerencsésnek érzem magam, hogy olykor akarva-akaratlanul is belenyúlok a tutiba. :)
Jövőre muszáj lesz még egyszer megnéznem (ugyanezzel a szereposztással - a három főszereplőt illetően), idén október 1-jén tartják a szezon utolsó előadását. Aki katartikus élményre vágyik, meg kell, hogy nézze!
Tosca - mi motoszka? :D Az új feldolgozás 2017-ben Történt nyáron, Szegeden.
Ismét belefutottam egy olyan rendezésbe, amit talán nem kellett volna megvalósítani...
Ismét a modernizálás az oka a problémámnak, a dísztelenség, a jelmeztelenség, de hála a színészek kiváló munkájának a darab valahogy sikeresen túlélte, és a sziklaszirt szélén állva maradt...
A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is rendezett egy operát, ezúttal Puccini klasszikusa valósult meg. Korábban az Erkel színházban láttam a darabot, nyereményjátékon szerzewtt jegyek voltak, de a darab valósággal beszippantott. A mostani produkcióban a színészek hihetetlen intenzív játéka adta meg a kellő lendületet és értelmét a darabnak. Valósággal a vége felé azt hittem, tényleg meg fog menekülni a festő, de sajnos a végkimenetelt nem lehet megváltoztatni. Az talán leszögezhető, hogy a szereposztás tekintetében jobban imponált számomra a felvételről látott Tosca, mivel Rost Andrea alakította a címszerepet; szerelmét, a festőt László Boldizsár, illetve a rendőr-felügyelőt, Scarpiát Kálmándi Mihály, akinek arcmimikája rendesen hozzájárult ahhoz, hogy rafinált, becstelen és gusztustalan férfit alakítson a színpadon.
A díszlet csak egyszerű kerítésből állt, amit a határ mentéről hoztak el...no nem! De tény, hogy kerítés volt a szimbólum. A jelmezek modernek voltak, jelenkorba helyezve. Muszáj megjegyeznem, hogy lehet a festő nem is a templomot, hanem egy falat firkálgatott (lemaradtam az első felvonás elejéről) és nem a templom freskóját, hiszen ruházata eléggé egy mai suhancéra emlékeztetett: szakadt, talán gyárilag koptatott nadrág, kapucnis pulcsi, koponyát ábrázoló póló. A felügyelőn nem tapasztaltam semmi rendelleneset... ámbár a címszereplőn igen, zöld, szatén egybe ruhát viselt, mellén hatalmas pipacs díszelgett, karjain hálókesztyű feszült, amit idegességében olykor rángatott magán... Egyszerűen felidegesítenek az ilyen kiegészítők, hiszen semmi hasznuk nincs, ugyanezt gondolom a hálóharisnyáról is. Ha egy férfinek ez kell, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, igen szánalmas dolog. Az ember olyan ruházatot viseljen, aminek a viselete nem okoz kényelmetlenséget vagy mondjuk megbotránkoztatást... :D Nem is beszéltünk még az olasz rendőrökről... nem katonaság volt, hanem rendőrök az Angyal várban, illetve a sortűz is inkább gépfegyverekkel leadott sortűzre emlékeztethetett bennünket...
A szereplők - mint már írtam, kitűnő érzelmi áradatukkal, színpadi jelenlétükkel és a játékukkal mentették meg az előadást. A modernizálást itt elítélem!
Tosca: Rost Andrea Cavaradossi: László Boldizsár Scarpia: Kálmándy Mihály Angelotti: Rácz István Sekrestyés: Altorjay Tamás Spoletta, rendőrségi ügynök: Böjte Sándor Sciarrone, rendőr: Pataki Bence Börtönőr: Rácz Tibor
Alkotóstáb, akiket meg lehet ütni...
Szcenikus: Tóth Kázmér Díszlettervező: Bartha József Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna Rendezőasszisztens: Toronykőy Attila Producer: Herczeg Tamás Karmester: Pál Tamás Rendező: Bocsárdi László
Szimbolizmus
Tosca-tól kapott rózsát a felügyelő a földre dobja, és eltapossa. Jelentése, az övé lesz a nő és bármit megtehet vele...
Apró változtatások a színházi verzióhoz képest: 2. felvonásban Scarpia a dolgozóasztalánál foglal helyet, és hallgatja Tosca könyörgését, nem eszik-nem iszik, napszemüvegben figyel... kergetőznek az asztal körül, majd a férfi megelégeli és az asztalon keresztül magához rántja a nőt... Tosca gyilkossá válik, de a rendőr-felügyelőből vér nem folyik, miután leszúrták (ugyanez vonatkozik a festőre is, akit lelőnek mégsem vérzik). A férfinek halálakor nyitva marad a szeme - ezt a közeli kamera állásból premierplánban láthatjuk... Tosca csak a köpenyét rakja Scarpiára, mielőtt távoznak. 3. felvonás elején egy gyermek énekel ministránsi jelmezben, ezt hallgatja figyelmesen a festő, majd saját áriája is felhangzik... A fémkerítésnek ható díszletről ugrik le a mélybe a nő...
Libretto
Általában, a nagy operákat a szerzők nyelvezetén szoktuk hallgatni, és nem mindig figyeljük (már ha van) a magyar feliratozást vagy a magyar szöveget az adott dalhoz. Ezúttal a libretto jól sikerült, hiszen a festő a nagy áriában arról énekel, hogy mennyire szeretne élni, és mennyire szereti Toscát, belátja, hogy óriásit hibázott... (Levél-ária)
Ámbár Tosca tragédiáját az utolsó szavai alapozzák meg, az itt hallható szöveg, pedig nem igazán illik hozzá...
A "rendes" Tosca-át az Erkelben láthatjátok. Érdemes utána keresni az opera honlapján, győzödjetek meg magatok róla! Korábbi írásomat itt olvashatjátok:
Kíváncsiság. Félelem. Borzalom. Izgalom. Ezen érzelmek kavarogtak bennem mindvégig, míg az előadást figyeltem... Jöjjön a beszámoló! :)))
Időpont: 2017. szept. 21. (csütörtök) 19.00 Helyszín: Centrál Színház (Budapest, Révay utca 18.) Előadás címe: A lepkegyűjtő Rendező: Horgas Ádám
A kezdőkép után a pincében
Nyár közepén, éjféltájt hívott fel egy ismeretlen, aki aztán az életemre tört...hihi...csak vicceltem! Nem! Vagy mégis? :D Szóval, színházpajtásom, Lilla hívott fel, értesített, hogy van még két plusz jegy a darabra...
Értethetetlennek tűnt, miért ennyire felkapott, és miért megy mindig telt házzal az előadás... Persze, minden kérdésemre válaszra leltem, ahogy beültem a teátrumba, ami egykoron a Vidám Színpadként működött, most új néven, új társulattal dolgozik a Centrál Színház.
Más a lecsóba csap bele és ráfröcsköl a trutymó, úgy itt is in medias res - azonnal a közepébe vágnak... :) - Amúgy az előzményeket a videóban láthatjátok, remekül kidolgozva! Nekünk már csak be kell ülnünk a nézőtérre és izgulnunk a fejlemények miatt... :)
A történet
Egy milliomos megunva a magányt és örök szenvedélyét, a lepkegyűjtést, kiveti hálóját egy különleges példányra... Frederick beleszeret Mirandába, az ígéretes festőnövendékbe, akit megfigyel, majd el is rabol és vidéki házának pincéjében fogva tart... A lány nem érti, miért pont ő? És többszöri kísérletet tesz, hogy elszökjön, de terve minduntalan kudarcba fullad... A férfi csak szeretni, inkább birtokolni akarja, és reméli, hogy a fogva tartás ideje alatt a lány is mélyebb érzelmeket kezd majd iránta táplálni... Megegyeznek, hogy Miranda 4 hétig marad, utána szabadon engedi, ám Freddy furcsa álma, és majd a valóság is közbeszól... nem akarja elengedni, semmiképpen... és mikor már megkapná, ami minden férfit érdekel, a nő életét kioltja... de nem búslakodik sokáig, hiszen új prédáját már kiszemelte...
Szereposztás Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin
Bereczkit, mint rajongó ismerem, mint magánszemély nem, ezért ebből a szemszögből figyeltem őt. Maga a pszichopata karaktert hitelesen tudta ábrázolni, sőt! Kifejezetten jól hozta, de mivel van vele szembe ez a véleményem, miszerint egy szeretnivaló színész, az életben nem csinálna ilyesmit, nehezebb volt elfogadnom őt ebben a szerepkörben, ugyanakkor lelki szemeim előtt Szabó Szilveszter jelent meg, akiről simán eltudnám képzelni, hogy nőket rabol és pincébe zárja őket... :D Igaz, Szilit is nagyon kedvelem, de neki meg van hozzá az arca, míg Zoltánt szerényebb és kedvesebb léleknek látom... Azaz, az alakítás tökéletes volt, a benyomásaimtól eltekintve, lenyűgöző játék, esetlen és esendő férfi bemutatása, tökéletes pszcihopata jellemvonásokkal.... csak a magas, vinnyogó hangon ne mondta volna azt, hogy: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja".
Ágoston Katalin alakítása is valóságos, együttéreztem vele, amikor először megláttuk a színpadon. Az értetlenkedését, a félelmet, a rémálmainak jelentését. Idővel a karakter jelleme jobban kibontakozik, látjuk vidámnak és huncutnak, disznóviccet mesélőnek, a közelgő szabadulás örömének mámorában úszónak, szépnek a kék ruhában, kiszolgáltatottnak az elején és a végén... ám, sajnos a végén mégis csak ő húzz a rövidebbet.
Mindketten hitelesek voltak, a rendező találékonyságát is dicséri, hogy e feladatra ezt a két színészt választotta.
Vér és egyéb nedvek a színpadon
Kevésbé megszokott, és a legtöbb esetben nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, ha valakit leszúrnak vagy lelőnek, az rendesen vérezzen is, oda a hitelesség... Legtökéletesebb példa erre, nem a hazai viszonyokból szereztem, hanem a külföldi előadás esetében láttam, a Love Never Dies-ban Christine Daaé-t meglövik, összeesik, de semmi jelét nem látjuk a ruháján egyre szélesedő vérfoltnak... Bizonyára a jelmez költségessége, és szépsége miatt is nem nyúltak ehhez az eszközhöz... Nedvek: Miranda a darab elején a kloroform miatt hány, majd később a faszékkel fejbe veri Freddy-t, (akinek ettől a mozdulattól véres lesz a szája), hogy elszökjön (de mint tudjuk emberfeletti erővel bírnak a pszichopaták és nem lehet őket csak úgy kiütni), ám kiderül, hogy a pince ajtón kívül a ház ajtaját sem tudja kinyitni megfelelő kilépetőt nélkül... Fejbe veri a férfit, nem üti ki eléggé, újra feléled, miután felajánlkozik neki, a férfi mellbe szúrja...
Látványvilág
A Kisszínpadot kettészelte egy függöny, ezen a vásznon jelent meg Bereczki, illetve egyetlen alkalommal Ágoston arca is. Kissé rémisztő hatást nyújtott, hogy felnagyítva, a webkamera segítségével Zoltán arcát az "arcunkba kaptuk"... Az előtérben volt egy asztalka (rajta a számítógép, egy ízléstelen angyalszoborral), amit sínen húztak be, ha a függönyt elhúzták, és így a pincébe kerültünk. Ez a helyiség "otthonosan" már amennyire egy fogvatartottnak ez otthonosnak tekinthető, egy nagy ággyal, kis asztallal, székkel, egy állandóan forgó ventilátorral, egy ruhásszekrénnyel, két ablakszerűséggel berendezve, plusz egy vödörrel...nos, igen, ezt mindig elvitte magával Freddy... A két szín váltakozásában nem akadt gond, minden a helyén volt, és remekül mozogtak.
Félelemkeltés elemei
A darab nemcsak a sejtelmes, horrorfilmbe illő zenéjével, a kékes félhomályban, a fehér, sterilnek ható szobával (kórházi függönyével) hátborzongató, ugyanakkor figyelemfelkeltő thrillerként van színpadra állítva. A történet egy percre sem ül le, fogva tart. Az elejétől a végéig, és hajt, sőt űz a kíváncsiság, végül mi lesz a nő sorsa és mi történik Freddy-vel a végén... Minden eszközt megragadott a rendező, hogy az izgalmat végig fenntartsa.A félelmetes elemek a lepkékhez fűződnek, amik Miranda álmaiban nyernek teret. Első alkalommal a lány az esőerdőbe képzeli magát, majd hirtelen felbukkanak a kék szárnyai... Ő a pillangó. Majd a gyűjtemény okoz ijedtséget, álmában először csak az egyik, majd minden megölt lepke hirtelen csapkodni kezd a szárnyaival. Utolsó félelmetes kép, amikor az állatok egyre sűrűbben egyre nagyobb erővel, nekicsapódnak a pince ablakának, végül kitörik azt... Aki ezektől nem lesz libabőrös, vagy nem ijed meg, az nagyon erős idegzetű lehet. :D
Utalás a lepkékre
Barkóba formájában, az utolsó közös estén; a rémálmokban; amikor bemutatja a gyűjteményét a férfi, illetve Bereczki első színre lépésekor behoz egy pillangót, amit a gépe előtt vizsgálgat...
Időtartam
Mivel, hogy ne múljon el a darab hatása, ezért 1 felvonásban játsszák, 1 óra 30 perc alatt a végére is érünk. Mi háromnegyed 9-kor jöttünk ki a Kisszínpad terméből, előtte vastapssal ünnepeltük a párost.
Vélemények
Midőn baktattunk le a lépcsőn, egy hátunk mögött lépdelő lánypáros beszélgetése megragadta a figyelmünket. Egyikőjük mesélte, hogy már háromszor sikerült megnéznie, de három alkalomból ez a volt a leginkább hátborzongató számára. Nekünk is! :D De mi már elsőre belenyúltunk a tutiba! :D
Színházi szimbolika
Törekszem arra, hogy minden évben valami újdonsággal kedveskedjek Nektek, Olvasóknak, többek között, kitaláltam most a színházi szimbolika rovatot, vagyis valamilyen kiegészítőt viselek, ami összefüggésbe hozható az éppen aktuális darabbal. Ezúttal a lepkére koncentrálva, felvettem az arany medálomat, ami egy lepkét ábrázol, illetve a fülbevalóm, ami az állat szívókáját jeleníti meg. :)
Színházi szimbolika
A darab John Fowles: A lepkegyűjtő regénye alapján került a színpadra. Már meg is rendeltem a könyvet... ezek után nagyon kíváncsi vagyok rá! Remélem hasonlóan izgalmas lesz.
Összefoglalás
Tehát, számomra elkezdődött hivatalosan is az idei színházi évad! Az első előadás, lenyűgöző volt, és érthető miért annyira felkapott, hamar elkelnek a jegyek, mindig telt házzal menő darab. A lepkegyűjtő, amely magas színvonalú produkció, magasra tette a lécet, amit vagy nagyon nehéz lesz megugorni a soron következőknek, vagy pont szinten tudják majd tartani az érdeklődésemet.
A továbbiakban, bízom benne, hogy a többi előadásom is hasonlóan nagy élményekkel, érzelmekkel fognak magukhoz ragadni.
Hogy merem-e ajánlani a Lepkegyűjtőt?
Nem ajánlom, hanem kötelezem, hogy ezt mindenképpen nézzétek meg! ;)
A leírtak alapján csak jó, őrületesen izgalmas lehet!
Centrál Színház bejárata
A kisszínpad (két színházteremmel bír az épület, itt gyalogolni kell a felső emeletre)
A látható díszlet, vagyis a kezdőkép: az asztali számítógép és a függöny
Ugyan még egy napot kell várni a premierre (szept. 23.), de már elkészültek az első, hivatalos felvételek a Finn Fantomról, azaz az Oopperan kummitus non replika változatáról, immáron Götebourgban (előzőleg a finn fővárosban volt, Helsinkiben). Újdonság az első bemutatójához képest, hogy nem angolul, hanem az itteni anyanyelvnek megfelelően, svédül éneklik a dalokat.
Pár gondolat a darabról:
A non replika leginkább, ha fantomos filmek közül kellene "párt" választani, egyértelmű, hogy a Julian Sands-féle változatot (https://snitt.hu/filmek/az-operahaz-fantomja-1998) társítanánk, hiszen, lényegében a Fantom itt is megkapja azt a hasonló kinézetet, mint a filmben látható: hosszú, ápolatlan haj, nyúlánk test, igazából a torz arc is elhanyagolható. Íme:
Igazán nem rémisztő az arc...azért gondoljunk bele a Fantom attól volt mindig is érdekes, hogy borzalmas arca volt, a képen Fred Johanson
A modern Fantomhoz, modern kinézet is dukál, bőrkesztyűvel és arany maszkkal kiegészülve, ugyanakkor nem mondható rá, hogy még az anyja sem szerette, mivel a ronda arc nem érvényesül...
Christine is új kinézetet kap, kissé összevethető a Vámpírok bálja-féle Sarah-val, ugyanúgy van piros csizma, kusza hajkorona, a hálóköntöse is inkább korai 20. századi divat alapján besorolható...
Ellenben, a modernizált ruhatáron túl mutatva, külön figyelmet és elismerést érdemel a darab díszlet megoldásai, a Fantom rejtekhelye a legkülönlegesebben megoldott kompozíció, a nagy tereket kihasználva egészen látványos képet kapunk. Ugyanez elmondható a temetői képre is, monumentális kriptákkal, kellően telefüstölt színpadképpel, hogy megadják a titokzatosság illúzióját.
A Maszkabál jelenet a kedvencem, ezért kritikus vagyok, és extra figyelmet szentelek minden megoldásra. Anno, nagyot csalódtam a 2004-es filmváltozatban, ahol csak a fehér-fekete-arany színekkel tudtak mit kezdeni, ami szerintem rossz, hiszen már a maszkabál szó alapján is, az ember valami nagyon színes, bohókás, kavalkádos képet fest le a lelki szemei előtt... amennyire felspannolták az embereket ezekkel a képekkel anno:
Úgy a valóság teljesen más mutat.
Szóval, igen érdekes a kép, bár a lépcső, tehát a színpadi megjelenítéssel nem kötekszem, az még az apró makettoknál is nagyon elnyerte a tetszésemet.
Christine Daaé ruhatárát tekintve, a színszimbolikára hívnám fel a figyelmet: kezdetben fehér jelmezekben látható (rabszolgalány, Elissa), majd fokozatosan alakul át, kissé rózsaszínes árnyalatúvá (a hálóköntös), majd ismét fehér, zölddel tarkítva Serafimo-ként (muszáj az Il Muto-ban a hagyományokhoz ragaszkodni, itt megszakad szimbolikus vonal), majd amikor Carlotta helyébe ugrik grófnőként a rózsaszín ruha fehér színnel dominál, utána piros lesz (Maszkabál), fekete, de fehér kiegészítővel a temető jelenetében, végül teljesen a fekete szín (Don Juan próba és az előadás) dominál a ruhatárában. Mindez azért fontos, mert így érkezik meg a Fantomhoz, aki csak feketében látható.
További érdekességek:
A Hannibál jelenetről vélekedhetünk úgy, hogy lehetne akár egy különálló darab is, egészen szépen van kidolgozva
A Maszkabál jelenetében a Fantom nem öltözik be Vörös Halálnak
Monumentális díszletek, főleg a Fantom lakhelye és a temető jelenet, ugyanakkor képet kapunk a kulisszákról (pl. a Don Juan próba)
A 2004-es film ihletése: a Fantom és Raoul párbajoznak a temetőben, ugyanakkor a két férfi közül nehéz választani, mivel úgy hírlett a vikomt sem túl kedves...
A Christineket megformázó színésznőknek a hajkoronája vörösesszőke.
A lényeg, hogy a darabot most egészen tavaszig viszik majd, hogy utána mi lesz vele? Még a jövő muzsikája...akarom mondani az Éj zenéje...
Nem igazán erőm teljében írom e sorokat, de szeretném felhívni a figyelmet két opera előadásra, amelyek nemrég a kulturális csatorna (M5) adásán terítékre kerültek. Mint az köztudott, hétfőnként operákat láthat-hallhat a fotelban helyett foglaló közönség.
Három héttel ezelőtt Wagner: Siegfried darabját láthattuk. Általában minden wagneri munkát sikerül kicsit kisarkítani, mondhatni "kigúnyolni" az űrben és furcsa világokban játszódó rendezésekkel színpadra vinni... Sajnálom, a német szerzőt, nem valószínű, hogy munkáját az utókor számára, ilyen felfogásban képzelte el és adta volna át, még ha a zene földöntúli is, a rendezésnek (jelmez és díszlet összhangjában) nem kell ilyen magasságokban járnia...
A darab szereplői közül a valkűrt alakító Sümegi Esztert és a címszereplőt, Kovácsházi Istvánt méltatnám, kiváló énektudásukon kívül a karaktereknek érzelmeket is adtak, nagyon kifejezően ábrázolták a figurákat. A díszlet, ami igazából többségében vetítéssel megoldott volt, nagyszerűen a szemünk elé varázsolták az áthatolhatatlan, sűrű erdőrengeteget, majd a tűztengert, amik fogva tartották a valkűrt. A jemezről továbbra is lehetne vitatkozni...oh, borzalom... :) modern, sőt futurisztikus.
Szereplők: Kovácsházi István (Siegfried), Jürgen Sacher (Mime), Egils Silins (Vándor), Marcus Jupither (Alberich), Rácz István (Fafner), Gál Erika (Erda), Sümegi Eszter (Brünnhilde), Szemere Zita (Erdei madár).
A felvétel a bemutatón, 2017. március 19-én készült az Operaházban. A rendező: M. Tóth Géza.
A darabot kb. két évvel ezelőtt mutatták be, még arra is emlékszem, hogy A hattyúk tava szereposztás közlő szórólapjának másik oldalán volt látható a Werthert promozó illusztráció. Jules Massenet, francia zeneszerző tollából fakad, de mint tudjuk az eredeti történetet, a német származású író, Goethe jegyzi, az ő történetéből alakult ki a dráma...
A darab három részből áll, négy felvonással, francia nyelven (mivel a zeneszerző francia volt, ezért is ne csodálkozzon senki, ha a Carmenben franciát hall...bár azt más szerzőnek köszönhetjük...).
Maga a a történetben megismerkedünk egy ifjúval, aki első látásra beleszeret egy előkelő hölgybe, az érzés ugyan kölcsönössé válik, mégsem teljesedhet be a szerelmük, mivel a lányt egy módosabb férfihoz szánják, majd hozzá is adják... Werther, a "viszonzatlanság" miatt, az öngyilkosságon töpreng, vérre menő párbajban a halál elragadja szerelme karjaiból...amit aztán a gyermekek sikolya tör meg (bár ez a rendezés furcsasága...hmm).
Jelmezei alapján korhűnek mondható, a díszletek egyszerű, de szépen festett, germán falvacskákat, városkákat jelenítenek meg, ugyanakkor van egy magányos szoba ablakkal díszletelem, ami az elrekesztettségét, magányát, lelke vívódását ábrázolja Werther-nek.
Szereplők kiemelten: Brickner Szabolcs (Werther), Szegedi Csaba (Albert), Busa Tamás (Le Bailli), Szerekován János (Schmidt), Egri Sándor (Johann), Mester Viktória (Charlotte), Szemere Zita (Sophie). Számomra leginkább Brickner Szabolcs volt meglepő, finom, német úriembert mutatott, jó küllemű, gyönyörű hanggal megáldott, kissé Bretz Gáborra emlékezető művész. Remélem, még sokszor láthatók vele is operákat.
A felvétel 2017. május 6-án készült az Operaházban. A rendező Szikora János volt.
Mindkettőt ajánlom megtekintésre, ha nem is a mindig szép hangzás miatt, hanem a látvány elragadottsága végett.
Nagy szeretettel és túlcsorduló örömmel köszöntöm a kedves régi és új olvasóimat a Phantomvizio blogon! :)
Az idei évadban sem maradtok érdekes színházi és egyéb kulturális programok híreiről, élménybeszámolókról! Lesz itt sűrű fennforgás, az állandó "társ" az M5-ös csatorna jóvoltából időnként opera vagy balett csemege, illetve személyes benyomásaimat is olvashatjátok, ezúttal több műfajt járok körbe, lesz itt opera, musical, próza, balett és minden más... :)
A blog nevéhez hűen természetesen továbbra is foglalkozom Az Operaház Fantomja világával, kitekintünk a nemzetközi produkciókra, legyen szó az eredeti előadásról, annak másolatairól, vagy a "különc" rendezésű non replikákról. A másként rendezett előadások tekintetében, a finn előadás Göteborugh-ba (Svédországba) költözik, a román produkció Norvégiába utazik, 2018-ban visszatér a cseh változat és lengyel, ami a 10 éves évfordulóját ünnepli, és ekkor valósul meg a non replika Szerbiában is, illetve koncert előadásokra is lehet számítani, pl. Málta.
Ám az idei, 2017-2018-as évad teljesen más lesz, hiszen immáron 15. évében fut a hazai, madáchos produkció, Az Operaház Fantomja. A darabot 2003-ban mutatták be, és azóta töretlen sikerrel játsszák, a szereplőgárda időnként változásokon esett keresztül, de a színvonal minden esetben ugyanolyan magasra lett téve.
Úgyhogy bőszen lesz, mit olvasni, címkék terén a saját jubileumomról olvashattok: emléktöredékek, más szemszögből.
Továbbra is a címkék alapján érdemes keresgélni olvasnivalót itt: híradás, élménybeszámoló, infovideó (illetve a darabok címe alapján, szerzők szerint vagy művésznevek alapján is kereshettek). A Fantomok tekintetében: a cím, a non replika és a nemzetiség + fantom címszók szerint érdemes böngészni.
Még valami: bátran írjatok, szóljatok hozzá a bejegyzésekhez, véleményeteket szívesen fogadom! .)
SZERETETTEL VÁRLAK BENNETEKET AZ IDÉN IS!
ELSŐ KÉT "ÉLŐ" ELŐADÁSOM: A LEPKEGYŰJTŐ ÉS A RIGOLETTO LESZ. :)
