Eléggé régen írtam, bevallom... Remélem azért kicsit hiányoztam. Ezúttal pár részletet osztanék meg, amit a YOUTUBE-on találtam, a norvég fantomról. Az új non replika a román változatot követi, viszont jelmezügyileg feljavított darabokat láthatunk, többek között Christine Elissa jelmeze, Aminta viselete vagy csak a hálóköntösre is érdemes oda figyelni.
“Nattens musikk”, (Éj zenéje) Espen Grjotheim és Astrid Giske szereplésével
Az egyik legjobban megragadott jelenet szerintem, ötletességet tekintve. Christine az Éj zenéje kottáját kapja kézbe a Fantomtól. Nekem ez nagyon tetszik.
A főcím dal alatt jobbára egy csigalépcsősoron mennek le a szereplők, nincsenek dublőrök. A csónak jelenet az ária résznél teljesedik ki.
A Maszkabál jelenetéből részletek
Christine-t három figura veszi körbe, ő áll a körben a dal kezdetén.
2015-ben debütált a bukaresti előadás, ami gigantikus díszletekkel dolgozott, igénytelenebb volt a jelmzek kivitelezése. Ez utóbbi hiányosságot javította fel a norvég darab, ami ugyanazon alkotókkal dolgozta ki az új produkciót, ugyanakkor más kivitelezőknek hála más lett a darab csomagolása. Norvég nyelven hangoznak fel a slágerek, a bemutató 2018 szeptember 7-én tartották a Folketeateret-ben, Osló-ban. Sok új koncepciónak köszönhetően új színt vittek a darabba, szebb lett a korábbihoz képest a főcímdal jelenete, igényesebb az Elissa jelmez, ráadásul a Primadonna kap külön tapscunamit, mintha "megdolgozott volna érte a Primadonna dalt követően".
Időpont és helyszín: 2018. október 15. esti órákban, 19.00-22.00 között a Madách színházban
Nagy örömömre szolgált, hogy egy újabb Webber-i gyöngyszemet tudunk megtekinteni, ráadásul úgy, hogy rövid idő telt el a két webberes esemény között. Pénteken voltunk a Gálán, most meg a Madáchban folytattuk, immáron teljesen rock formációban.
"A színház a műsor és a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!" - de fent ám!!!! Micsoda este volt! 🤩😎 Nem néztük meg a kiírást az aulában, mert abban a hiszemben voltunk, hogy Borbély Ricsi játssza majd a főszerepet. Erre az előadás megkezdődik, kihunynak a fények, csak a színpadon látható 1 rockbanda előadása, megfordul a főszereplő és nekünk kiesett a szemünk!!!🤪😛 Szemenyei Janit pillantottuk meg, akit eredetileg szerettünk volna látni Deweykent...szóval Fortuna ismét velünk volt, aki még az Erkelben ragadt ránk! Rockra fel! Mindenki roppant ügyes volt, kiemelnem a tehetséges gyerkőcöket, akik élőben játszottak, Krassy Renata az Éj királynő áriával lenyűgözött! Szemenyei pedig Szemenyei. Ez a karakter rá van írva, tökéletesen hozta a szétesett rockkert! Ellenben a darabnak valóban csak egyetlen kiemelkedő dala van (bar a gyerekek óhaja a szülök és a tanár fele is meghatóra sikeredett, illetve az igazgató valódi személyiségének kibontakozása). A történet jó. Tanultunk új kifejezéseket: coolcsávó, nézünk majd mint kecskebéka a turmixban, a főgyökér. --- instagram oldalomról loptam :D
Barátnőm megjegyzése:
"Vegyesek az érzéseim a Rocksulival kapcsolatban. Ok-ok, értem én, hogy kritizálja a hagyományos oktatási rendszert, és ez a Bandák Csatája tulajdonképpen a projektmódszernek is megfelelt, amiből végül mindenki tanult formálisan és informálisan. Meg társadalomkritika is, hogy a szülők egyfolytában mobiloznak és nem figyelnek a gyerekeikre. DE emellett szerintem sok olyan üzenete van, amivel egyáltalán nem értek egyet, most eltekintve a "happy endtől". A főszereplő karakterével pedig nem tudok azonosulni. Ettől függetlenül Szemenyei János nagyon jól alakította a főhős rockert. Az egyik kislány, Mikes Zsüliett hangjától pedig teljesen odavoltam."
Az én meglátásaim még! :)
A darab alapjául a filmvásznon megjelent alkotás szolgált, azonos címmel jelent meg magyar nyelven, Rocksuli címmel, még 2003-ban. A főszerepet Jack Black alakította. Igaz a filmet, sosem láttam, de a színpadi művet már igen, így tudok róla nyilatkozni. A történetet is ismertem. A főszereplő karakter valóban nem egy pozitív hős, hiszen nemcsak barátját - akinél lakik és akinek nem fizeti a lakbért, csak henyél nála - de még egy elit magániskola igazgatóját, oktatóit és a diákjait is megtéveszteni jól felépített álcájával. Dewey Finn egy rockbandában gitárosként ügyesen helyt állt, ugyanakkor feltűnési viszketegségben szenvedve folyton előtérbe akart kerülni, amit zenésztársai nem tűrhettek, így a zenekarból kitették a szűrét. Ezután csak lomha életet él, nem dolgozik, egész nap a kanapén fekszik. Majd érkezik egy telefonhívás, amit ő fogad. Barátja nevében elmegy helyettesítő tanárnak egy elit iskolása, ugyanis nincs pénze, ezért a lakbért sem tudja kifizetni barátjának és annak irritáló barátnőjének. Annak ellenére, hogy nem oktató, tanítani a rockot és a hangszerek használatát jól tudja, hiszen ez az élete. Mégis lezser stílusával nem mindenkit nyűgöz le mind a diákok, mind a tanárok kevés bizalommal fordulnak felé, sőt az egyik gyerek árulkodik is rá, hogy nem igazán tanítja őket semmire sem az oktatójuk...aztán minden megváltozik, mert kiderül, hogy a diákoknak van érzéke és tehetsége a zenéhez, így a léha oktató elképzelése testet ölthet: a gyerköcökkel megvívja a Bandák Csatája nevezetű rockfesztiválon a szereplés jogát. Közben képet kaphatunk arról, hogy a szülők nem foglalkoznak csemetéikkel, csak a külsőre vagy saját - be nem teljesített - célokat tűznek a kicsik szeme elé, ezzel biztosítva nekik a jövőt. Tomika eléggé érdekes gyermek, ő az, aki nem kap feladatot Dewey-től, csak ül egy helyben. Számomra az ő karakterének kibontakozása jelentette az izgalmat a történetben. Egy ponton már azt gondoltam néma szegény.
A zenéje
Egy számos darab. Webber is írhat ilyesmit, de csak egy nóta volt, ami folyton visszatért: "Ordíts, hogyha fáj".
Élvonal
Webbertől kaptuk a darabot, ismét non replika formában jelenik meg a színpadon. Elsőként egész Europában nálunk lett tálalva.
A gyerekek
Casting ment a nyár folyamán, a tehetséges srácokat mi is megcsodálhattuk a színpadon.
Színészek, a felnőttek
Szemenyei János, Krassy Renáta, Galbenisz Tomasz
Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, zeneileg viszont tényleg nem a legjobban sikerült előadása Webbernek! Sajnos.
Egy vallomással tartozom. Nem szeretem az 1-es villamos vonalát. De az aréna ott van. Szerencsére egy nyugodt estét fogtam ki, így épségben, "szúrásmentesen" tértem haza 23.00 óra után. Délután még pont a villamos rossz híre miatt, a késő esti óra miatt aggódtam. Szerencsémre, Fortuna velem volt, aki a Carmina Burana közben "ragadt rám" és megvédett mindenféle kellemetlenségtől, még agár kutyikkal is volt szerencsém összefutni a járművön. Az egyik nagyon hízelgett nekem, bökte a kezemet, amikor abbahagytam a simit...no, igen, imádom a kutyákat! :)
Ráadásul a Flórián téren három hölgyre felfigyeltem (nagymama - anyuka - unoka), akik elegánsan voltak felöltözve, és bizony ők is a Papp Lászlóba siettek...
Nem volt baleset, ami nehezítette volna a célba érésemet, így fél 8 után 5 perccel rendben megérkeztem a helyszínre. Rövid várakozást követően, barátnőmmel összefutottuk, hónapokkal ezelőtt közösen vettük meg a jegyeket a fantasztikus koncertre.
Az aréna kívülről
Ha meghallom, hogy Webber, akkor a minőségre gondolok, és felhőtlen szórakozásra. Andrew Llord Webber baráti kapcsolatot ápol Szirtes Tamással, és ilyen formában a Madách színházzal is, de sajnos ezúttal nem lehetett közöttünk, mivel a fejében lévő muzsikákat papírra kell vetnie. Ez érthető is, és reméljük, még nagyon sok csodálatos kompozíciókkal fog minket ellátni! 2008-ban a MÜPA-ban volt hasonló nagyszabású koncert, amit a Madách rendezett a tiszteletére, ugyanakkor még fiatalabb volt a művész úr, de szintén kerek születésnapot ünnepeltük, akkor Vele együtt. Örömittas levelét október 11-i keltezéssel írta, Nagy Sándor színművész olvasta fel még a koncert kezdetén.
A helyszínről
A T szektor jó választásnak bizonyult, tökéletes rálátást biztosított a színpadra, és az egész csarnokra, ugyanakkor nagyon mikroszkopikussá váltak a színészek a színpadon, mert távol voltunk tőlünk. Nekem is indulás után 5 perccel jutott eszembe, hogy nem ártott volna egy távcsöves puskát....izé, akarom mondani, a színházi látcsövet elvinni az eseményre. Legalább némi mimikát láthattuk volna. Bár, a vetítőknek köszönhetően mégis láthattuk a szereplőket kicsit közelebbről. Szóval a T szektor két székével, ami közel volt a lépcsőkhöz, gyors kijutást biztosított mind a mellékhelyiségbe, mind a kijárathoz, meg voltunk elégedve. A beléptető kapuknál sem ütköztünk gondba, a bizti őrök, mind nagyon rendesek voltak. Amíg várakoztunk a helyünkön, az épület belső terét csodáltam, ugyanakkor akkor még nem koncert-érzésem volt, hanem inkább az a fajta stadionláz, amiben nem szokott amúgy részem lenni, ezért is vártam, hogy a hangosbemondóban bemondják, hogy: "És most álljanak fel az amerikai himnusz tiszteletére..." El voltam a gondolataimmal.
Így láttunk mi
Problémák
Szerintem hetek, vagy talán csak napok óta próbáltak szerencsétlen társulati tagok az arénában, erre a hangtechnikusok már az elején lerontják a hangulatot a nem megfelelő hangszinttel. Nem értettük, hogy az est konferansziéja, Nagy Sándor, mi a bánatért nem beszél érthetően, ezért szép füttykoncertet kapott ("Hangot, hangot!" felkiáltásokat)...Úgy gondoltuk lehetséges, még ő sem érti, miért fütyülik ki...Szegény, igen kellemetlen lehetett neki. Nem lettem volna a helyében. Úgyhogy a hangbeállás nem volt a legjobb minőségű, és mindannyian megemlékeztünk a hangtechnikusok édesanyjáról... :D A második felvonás elején - nem is Sanyi lett volna, ha nem bohóckodja el - megkérdezte, hogy halljuk-e most? Kissé keresztapás módon... meg a halhatatlan társulatba való felvételéről is beszámolt... ez a pali...ha nem lenne, ki kéne találni! Imádom a humorát és ezt a személyiségét! Másik inkább érdekesség, bár kicsit bosszúságot is jelenthet annak, aki mellette ült: a nyűgös pasi, aki "szeretetből" elkísérte barátnőjét nem bírt megmaradni a fenekén. Jobbra balra dőlt, a második felvonásnál már a barátnője vállán aludt a Sunset Boulevard nagyasszonyának (Sáfár Mónika) dala alatt. Az első felvonás alatt csupán sokat dumált ő és a "szakértő" barátnője, aki iszonyat sokat gesztikulált, és mindezt az előttünk ülő idősebb hölgyduó nem bírt elviselni, időnként rájuk szóltak. Igazából egyet értettem a hölgyekkel, de számomra nem volt olyan zavaró. Az már inkább, hogy elővett valami hosszú dolgot a pasi (lehet túró rudi volt) és annak a csomagolásának kibontása már zajjal járt...nem tudta eldönteni, hogy lassan nyissa, vagy, hogy mikor nyissa ki...ráadásul iszonyat lassan ette...azt hittem kitépem a kezéből és kidobom a lépcsőre a kaját...Nem egyszer fordult elő, hogy nem tisztelik a színházat egyes "műkedvelők"...
Ennyit a negatív dolgokról. Tulajdonképpen az egész est, ahogy haladtunk előre egy diadalmenet volt, szóval igazán nincs is értelme, hogy panaszkodjak! :)
Mindig öröm hallgatni, gyermek módján tudom szeretni Webber dalait! Egyszerűen lenyűgözőék és magával ragadóak! Olyan sok stílust kipróbált, és minden darabja egyedi zenei világgal rendelkezik, amitől azok magukhoz vonzzák a kevésbé színházba járó embereket is. A főkedvenceim természetesen Az Operaház Fantomja és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát!
Maga a koncert menetének koncepciójára nem jöttem rá, de látható volt, hogy a szóló dallamok váltották a csoportos (tömeg) jeleneteket. Hogy mi hova és miért pont oda került, azt még nem sikerült kiderítenem. Nem látok bele Szirtes rendező úr fejébe. Ejh, de kár! :)
Kezdésként Jézus Krisztus Szupersztár nyitányával (Óbudai Danubia Zenekar, Madách zenekara) indítottunk utána következő pár részlet a Józsefből (Egy éjszakán - Solti Ádám, A Fáraó dala - Posta Victor, Börtöndal - Serbán Attila). Mindhárom dal közel áll a szívemhez, igazából sajnálom, hogy nem választották Puskás Petit a József dalok közül egyikre, mert annyira szívesen meghallgattam volna ismét (az idei, márciusi darabot nem felejtem neki és természetesen a társulatnak!) Jézusból a Getsemanét Tóth Attila énekelte, de nem játszotta el, ezt hiányoltam az előadásából, hogy szenvedjen, átlényegüljön kicsit. "Nekem tudnom kell" - Serbán, az ördög nőszemélyek és a tánckarral nyomultak a színpadon. Időnként beszúrtak egy-egy ismeretlenebb előadásból dalokat, ezúttal magyarra lefordítva (lábjegyzet: a Müpás koncerten még angolul énekelték őket). Legnagyobb boldogságom a Fantom folytatásának a Love Never Dies pompás fordításának bemutatkozása volt, de majd később regélek róla! Tehát, időnként a kevésbé ismertebb dalok jöttek, de ismert előadók által tolmácsolva, pl.: Song and Dance - Gallusz Nikolett és Krassy Renáta a Tell me on sunday-ből is énekelt, Starlight Express - barátnőmre átsandítottam, meséltem neki, hogy Webbernek ez az előadása a "legfurább" - különös fétise van a dízelmozdonyhoz...azt láttam rajta, hogy eltorzult ábrázattal figyelte a színpadon kibontakozó eseményeket. A díszes jelmezek viccesek és érdekesek voltak, ugyanakkor a görkorcsolyás tánckari tagok is kiemelik ezt a darabot és egyedivé teszi Webber munkái közül. Mindenesetre nem kedvenc, de a zenéje nagyon tetszett. A Szerelem arcait korábban az Adagio fantasztikus interpretálásában hallottam először, aztán az ünnepi Webber koncerten (Müpa) Homonnay Zsolttól, most Borbély Richárd énekelte és nagyon jól tette. A Whistle down the wind (ezt meg akarom nézni, ha elhozzák egyszer, nagyon szép a zenéje!) (Úgy járj mint a szél? vagy ehhez hasonló a magyar címe) - szintén tetszetős volt, nem beszélve a Backstreet boys-os felállásról, hogy is mondjam,,,tiszta fiúcsapat volt, meg Oltári srácok feeling-em volt (aki ismerte az eredeti előadást az Operettszínházból, az tudja mire gondolok), 5 tökély, 5 tökély hanggal álltak a színpadon: Solti Ádám, Puskás Peti, Posta Victor, Ekanem Bálint Emota és az 5. tagot még most sem tudom felidézni (talán Nagy Balázs volt??? :O)...jaj, szegény...szégyellem magam, mert rendkívüli volt az egész. Kellemes, jó hangulatú a dal, a "Nem számít". Az angol változatot be is linkelem. Koós Réka a címadó dalt énekelte, szépen.
Macskák - Éjfél
Az Evita is megjelent - az igazsághoz hozzátartozik nekem ez a legkevésbé kedvelt darabok közé tartozik (legalábbis nekem nem jön be) - Buenos Aires-t Ladinek Judit énekelte és táncolta a tánckarral. Kifejezetten örülök, hogy felgyógyult nagyon ügyes volt, mint mindig. :) A Miért, ne bőgj Argentína számot pedig ki más? mint Polyák Lilla énekelte (aki a tapsrendnél majdnem hasra esett, mivel terjedelmes a kosztümje hossza). Az ordibálós dal illett hozzá, bár én Koós lányt vártam volna, de Lillához jobban illett, helyes választás volt a dalhoz. A Sunset Boulevard-ból Sáfár Mónika és Posta Victor énekeltek egy-egy dalt, Viktornak amúgy ez a Webber darabok közül az egyik kedvence, és szerepálma a karakter, akit ezúttal megformált (a 60-as Webberen is énekelte). Szívszerelem az előadás - Az Operaház Fantomjából a nyitány hangzott fel, míg mi a színpadon Sasvári Sándort láthattuk a Fantom éjjeli köpenyében szenvedélyesen az orgona billentyűzeteit csapkodni, addig Mahó Andrea is takarásból belépkedett, majd a főcímdal is helyet kért magának, Andrea betársult Sasihoz. A Fantomhoz illően a Love Never Dies is megérkezett (Lábjegyzet: 2010 óta várok rá!!!! De hiába...hüp-hüp), "felnyerítettem" ("Ne csak a Millert ne!"), amikor megláttam a kiírást, nehogy nekem visszahozzák!!!!! Nem akarok Miller Zolikát - húzzon el bánatba, ha már hűtlen volt az "eredetihez", meg amúgy pikkelek rá, mert cserben hagyta a közönséget, akik miatta vettek jegyet a Nyomikra (hallomásból értesültem erről) végül nem utolsó sorban az a bajom vele, hogy bántotta az "én" szeretett Fantomomat. Szerencse, hogy a másik két művész felkarolta őt, és nem voltak ősbunkeszek, mint Mr. Beképzelt... Nem volt körülöttünk ember, aki megvédte vagy csúnyán nézett volna rám, mert nem bírom a Millerkét, de akkor élőben elmondtam volna ugyanezen érveimet ellene. :) A Fantom2-ből elhangzott a Míg hangod újból fel nem zeng és a Szerelem örök, ez utóbbi Fonyó Barbara által. Nagyon szép volt mindkettő, kifejezetten hálás vagyok a fordító munkájáért, mert kitűnő magyar szöveget írt, öröm és boldogság volt számomra hallani a dalokat (nem beszélve arról, hogy hasonló volt az elgondolásunk és én is szinte hasonlóan fordítottam a szövegeket). Miller, mint visszatérő Fantom nem adta elő rosszul, de szeretném, ha nem lenne rá esély, hogy ő játssza a kicsit idősebb - apa figura Fantomot! Fonyó Barbi pedig tökély volt, szinte biztos voltam benne, hogy ő fogja az opera áriához hasonló dalt előadni, ez neki van kitalálva! Nem tévedtem, és örültem, mert ha elhozzák a folytatást, őt tudnám a jelenlegi Christinek közül a leginkább a szerepre elképzelni. Rá van írva, kész.
Polyák Lila
A Macskák volt az első felvonás végén szereplő kis csokor, Elvis trént Sánta Laci adta elő, Malek Andrea az Éjfélt és részt vehettünk a Karminca bálon 2x is, hiszen a gyerek cicák színpadra futottak és a nagyokkal karöltve megmutatták mit tanultak az elmúlt idők során... (amúgy így legyen ötösöm a lottón, mert azt mondtam barinőnek, hogy ezzel zárul az 1. felvonás - és pont így lett!:P)
A Rocksuli, mint aktuális és mint frissen bemutatott madáchos szenzációval zárult az est. Ízelítőt kaphattunk Szemenyei János elvetemültségéből, kár, hogy nem vele látjuk hétfőn, de barinővel örülönk és már várjuk a hétfő estét. Jó alapozásnak bizonyult ez pár rockos dallam, amit előadtak a gyerkőcökkel! Egyveleget Szemenyei nyitotta, következett Gallusz Niki majd Borbély Ricsi zárta a kört.
Posta Victor Sunset Boulvard
Összegezve, tökéletes megemlékezés, tökéletes szereposztás, tökéletes dalok! Szebb esténk nem is lehetett volna!
Időpont és helyszín: 2018. október 7. vasárnap, esti kezdéssel, 19.00-21.30 között az Erkel Színházban
Nagy örömömre elkezdődött a színházi évadom 2018 októberében az Erkelben is. Ha végiggondolom, a jegyekről, a két megújított bérletről eszembe jut, ahogy még télvíz idején sorban álltunk, ráment egy egész nap, de végül csak összehoztam magamnak a produkciókat. A Szabad bérletes produkciókra már könnyebb volt megszerezni a belépőket, előre lefoglalva, gyorsan, könnyedén intézve. A Carmina Burana koncert formájában lett tálalva, a nagy kórusjelenetek az ismert dallammal eget rengető, libabőrt és sírógörcsöt előidéző hatással volt rám. A darab végén kapott tapscunami megérdemelt volt. Percekig csak ütöttük egymásnak a tenyerünket. A rendezés nagyszerűen sikerült, a háttérben működtetett látványvilág lenyűgöző hatást nyújtott, a táncosok a valóságtól elrugaszkodva táncoltak, míg ők csak egy sima térben mozogtak, addig a közönség több lényeges tartalmat csodálhatott a kivetített képeknek köszönhetően. Három, fantasztikus táncos lépteit figyelhettük meg. Énekesek közül szólóban és duettben is bizonyított Haja Zsolt (bátor hős, aki a habokkal küzd meg a szerelméért), Miklósa Erika (az ártatlan szűz, aki várja szerelmét) és a döglött hattyú szerepében megjelenő Horváth István.
Hogy pontosan miről szól ez a darab? Sorsról, Fortunáról. Szerelemről.
Ha az eredeti szövegkönyvről beszélünk, kíváncsi lennék, hogy ott is voltak-e félrefordítások...vagy más értelmezések... Magyarban eléggé ki volt sarkítva. A dalok német nyelven hangzottak el, a szöveget a kivetítőn keresztül olvashattuk angol, illetve magyar nyelven. Ugyanakkor a feliratozás némi rontást is előidézhetett, hiszen el kellett dönteni, hogy a színpadon kibontakozó cselekményre, a látványra összpontosítunk vagy a szöveget olvassuk. Nehéz dolog volt választani, próbáltam mindkettőt figyelni, végül csak a látvány volt az, ami jobban magával ragadott. Nyilván. A szövegkönyv, amit olvashattuk furcsa fordításokat tartalmazott, egyáltalán olyasmiket, mik nem illettek oda. Példának okán említeném:
- "Ha Isten a Föld urává tenne egy napra, akkor én..." (míg nem jött a váltás, hogy a választ is megkaphassuk a kérdésre, magamból kiindulva, elgondolkodtam a kérdésen, és úgy gondoltam a környezetszennyezés megállítását szorgalmaznám valamilyen úton-módon) - érkezett is a mondat folytatása: "Csókot lopnék Anglia királynéjától". A döbbenettől és az elfojtott nevetéstől csak fejemet rázva tudtam lereagálni ezt a nem várt mondatot...
- A következő döbbenet számomra a gyermekek által énekelt sorok voltak, akik kb. 10-12 évesek vagy még fiatalabbak lehettek. Na, már most nekem a kiskorú ne énekelgessen a szerelmes csókról, törődjön ilyen korban inkább a játékkal, tanulással, bármi mással, csak ne nőjenek fel ilyen hamar és tapasztalják meg azt, amit később is ráérnének...
Vetítéssel működött a látványvilág, ami olykor különféle galaxisokba kalauzolt bennünket, volt, hogy az Édenkertben találtuk magunkat, volt, hogy a főnix madár repült az arcunkba, vagy éppen a tenger vad hullámaival kellett megküzdenünk. Mindenképpen kiemelendő ez a része a produkciónak, illetve a visszatérő, legismertebb dallama.
Maga a történet a sors pozitív és negatív oldalát mutatja be, a folyamat során a szerencse istennőjét, Fortunát kergetjük.
A darab elején szervesen beleépült Dolmány Attila (Family Guy, Stewie szinkronhangja) és egy reneszánsz zenéket adó csoport előadása. Holott az ő megjelenésükre valahogy úgy számítottam (legalábbis a szereposztást közlő prospektus alapján így gondoltam), hogy mint a színpadi műre való ráhangolódást adja meg, az Erkel folyosóin sétálva, dicsérve vagy esdekelve Fortuna nagyságát...
Kezdődjön a Rockfesztivál! Elő a metál villákkal! :D
Egy stílus, egy életérzés, egy zenét hallgatunk. Ez a rock felemelő világa. A Madách Színház idén mutatja be Andrew Llord Webber angol zeneszerző legfrissebb munkáját, a Rocksulit, ami a 2003-as filmen alapul.
A történet szerint egykori rockistenség, Dewey Finn ideje lejárt, és régi énje árnyékában él, már sehova nem hívják fantasztikus gitárján zenélni...ám egy telefonhívás mindent megváltoztat. Egy helyettesítő tanári állást megkapván, a gyerekek tehetségén felbuzdulva egy rockfesztiválra készíti fel az apróságokat, így akadhat még esély, hogy felemelkedjen és megmutassa a világnak milyen fontos a zene szeretet a világban...
Minket, még nem érint meg a darab, mert, sajnos még nincs rá jegyünk, de igyekszünk még idén szerezni rá, és örülnék, ha arról is tudnék nyilatkozni, nemcsak a Rockfesztiválról, ami összekapcsolja a Madách darabját egy ünnepség keretein belül. Számos program közül választhattok, íme a kínálat: http://www.madachszinhaz.hu/Madach_rockfesztival.htm
A barátnőmmel közös programunk pedig eképpen alakult:
A Stúdiót megközelíteni kerekesszékkel nem lehet, lévén, hogy ez a színház melletti épületben van, kis terek, és csigalépcsőn lehet megközelíteni a Stúdiót. Itt szoktak zajlani a Madách próbái is, fentebb már eléggé tágas tér látható. Érkezési sorrendben lehet széket foglalni. Az itt tartott előadásokért mindig egységes árat kérnek a pénztárakban, pontosan ezért. Nincs sem jobb, sem rosszabb hely. Számomra nem ismeretlen a Stúdió, hiszen már voltam párszor, Posta Victor magánestjén (L'élek) vagy a Madáchhoz beadott pályázati előadás, a Dögkeselyű bemutatóján is részt vehettem. Nem rossz, csak fárasztó felbaktatni az emeletre. Mindenesetre jól ki tudják alakítani a színpad képeket. Ezúttal nem volt drasztikus, csak mint egy koncertre érkeznénk, dobfelszerelés, jobbon a gitár, szintetizátor a bal oldalon. Igazgató úr is mondott pár szót, nem promitálta a Rocksulit, oh, dehogyis! :D Aztán jól ismert dallamokra ringatózhattunk, vagy rázhattuk a fejünket. A közönséget sem hagyták ki a buliból, hiszen random egy embert kirántott Détár Enikő és a Mennyország turiszt-ot adták elő, igazán muris volt, ahogy az idős úr, lekapta magáról a zakóját s látványosan meglengette a feje fölött...:D A dalok között voltak átkötő szövegek, amik itt-ott kissé erőltetettnek, néhol kissé kínosnak tűntek számomra, bár maguk módján mókásak voltak. Rockjárvány fertőzte meg a Madách színház környékét, stb. érdekesség... A musicales válogatás (első körben arra gyanakodtam ha ez magyar rockzenékből fog állni, akkor mit keres ott a Fantom? Aztán a Webberes átkötéssel már értettem, aztán megint nem, végül értettem, hogy a teátrum zenés darabjait vegyítették össze...), nagyon tetszetős volt! Örültem volna, ha nem csak a múltban megismert rockslágereket veszik elő, hanem a frissebbek közül is válogatnak...mindenesetre a felhozatal jó volt, de lehetett volna jobb, újabb és hosszabb, mivel az előadás össz-vissz csak 1 órán át tartott...Barátnőmmel még buliztunk volna, nem éreztem magam túlságosan elégedettnek, amikor kihunytak a fények...Jó volt közelről látni a művészeket, Serbi még tette is a lovat a fényképészek alá...
Előadás címe: Vámpírok bálja Időpont: 2018. július 11. este 19.00-22.00 Helyszín: Pesti Magyar Színház Műfaj, a felépítés: musical Teljes adatlap:http://www.vampirokbalja.com/m/index.php
Szereposztás a honlapról halászva
Kedvenc jelenetek:
Sarah és Alfréd szerelembe esésének folyamata;
Piros csizmák - tánc, koreográfia szempontjából kiemelkedő pillanata az előadásnak;
Az élőhalottak sírból felkelése - a rángatódzás, zombi módon való mozgás hiteles alakítása, ráadásul a közönséghez is le-felmentek (nézőtéri helyzetünktől függ - földszinten vagy az erkélyen foglalunk helyet);
Amikor a professzor és Alfréd megkeresik a gróf kriptáját; a Bál
Tulajdonképpen komplex műről beszélhetünk. Az eltelt évek folyamán, hogy a színház világába belecsöppentem, erről az előadásról, bizony-bizony megoszlottak a vélemények, és most úgy érzem két felé szakadok, hiszen mindkettő oldalt megértem. Azokat, akik szeretik és azokat is, akik nem. Azért szeretem, mert a vámpír világ valódi oldalát mutatja be: megkapjuk a sötétséget, a vámpír nappal alszik a koporsójában, éjszaka meg vad dolgokat tesz, kastélyban élnek és a helybéliek félnek tőlük (fokhagyma koszorú a nyakba). A tükör-effektus (kedvenc jelenteim közé tartozott, amikor megtapasztalták, hogy a tükörben nem látják a különös lényeket). Tehát, ezek a vámpírok még a régi, igazi vámpírokat testesítik meg, és nem a vegán, Edward Cullen és alkonyatos-csillogi vérszívókat.
A hangulat magával ragadó volt, már a színház kapuin belépve egy fajta más dimenzióba kerülhetett a néző. Vörös drapériák, piros fénnyel világító kandelláberek adták meg a fantasztikum lenyűgöző hatását, és megalapozta a hangulatot. A darab is folyamatosan ingerelte a közönséget, hiszen a színészek, táncosok olykor a nézőtérről érkeztek a színpadra, vagy éppen fordítva, a színpadról jöttek le mi hozzánk, ijesztgetni vagy elcsábítani. A nézők bevonása az előadásba mindig is egy extra plusz pontnak számított, mert ekkor érezni lehet, ahogy beszív a darab magába, bár ez fizikai megközelítés, hiszen egy prózai vagy más zenés darab is tud ilyen hatást kelteni. Mindenesetre nem vonható kétségbe, hogy alaposan megdolgoztak, estéről estére a hírnévért a művészek.
A pozitívumok mellé a kevésbé rajongók véleményét is osztanám. A személyes megfigyeléseim alapján a történet rendben halad előre, de olykor leülepszik, unalmassá és vontatottá válik. Másik problémám a hangosítás volt, néha érthetetlen volt a szöveg, amit énekeltek vagy mondtak a szereplők... a felirat is hiányzott, ami más színházakban mindig lételemnek van minősítve. A Magyar Színház csapata (háttérdolgozók) vagy arra gondolhat, hogy lévén a teátrum nevében is benne szerepel a "magyar" kifejezés, akkor magyarul megy minden és "büdös" külföldi álmában se remélje, hogy értheti mit mondanak, énekelnek. Ugyanakkor ez hiba, hiszen világszerte nagy rajongótábora van az előadásnak, számos országban színpadon van tartva és a rajongók bármire képesek, akár több ezer kilométert is utaznak, csakhogy lássanak egy-egy újabb vámpír feldolgozást (bár ez replika produkció - nem non replika). De kit is érdeklenek a külföldiek? A lényeg, hogy mi értsük, bár ez nem mindenhol sikeredett, nekem pl. a Professzor "szófosásai" nem tetszettek, sajnáltam Sándor Dávidot, hogy ennyi mindent és "érthetően" kell eldarálnia pár perc alatt... szóval, ennyit a negatívumokról.
A történet kissé kifigurázza a vámpír világot, és rém egyszerű a sztorija, ugyanakkor nem kapunk választ, hogy Ambrosius proffal és mondjuk Sarah anyjával mi lesz a továbbiakban, vagy éppen Sarah és Alfréddel mi történik, miután...hát, tudjuk mi történik velük...nem kerülhetik el a sorsukat.
A zenéjéért odavagyok, a kedvenceim: Kint vár az élet, Piros csizmák, A szivacs, Őérte, Egy ilyen nap kell, Teljes a sötét, Herbert keringője, Öröklét.
Maszkok: a darabban használt sminkeke, parókák fantasztikusak. A hatásuknak köszönhetően, az ismertebb színészeket nem is lehet felismerni.
Szerelőgárda: Nem képzeltem senkit sem Krolock gróf helyébe (mondjuk Egyházi Gézát, aki a színpadot uralja, mint fővámpír) Langer Soma rendben vitte a karaktert, és igazán impozáns volt, szenvedélyes, éteri vámpír szerepében. Mindenesetre vonzó volt. Török Anna rendkívüli tehetség, hangját illetően nagyokat énekelt, viszont lóarca van (nekem annak tűnt, szegény nem tehet róla). Alfréd kissé hasonlított Mészáros Árpád Zsoltra, Héger Tibor - pont a kedvenc dalomnál megcsúszott egy kissé a hangja, de amúgy rendben volt, bár belépőjével nem győzött meg, viszont "élőhalottként" jól állt neki a rokokó stílusú jelmez... :D Herbert-ként éneklő-táncoló Szemenyei János szerencsére, annyira melegnek nem mutatta magát a színpadon, amitől a karakter semmit sem veszített az értékéből, inkább ilyen "még nem tudom kifelé-mifelé orientálódom" viselkedést tanúsított. A táncos pillanatképek lenyűgözőek voltak, az egész jól volt megkoreografálva.
Szemezgettem pár kedvenc jelenetből és dalból (ha nem törlik, remélem):
Mindenesetre nagy álmom teljesült, hogy elmehettem, és átélhettem ezt a Vámpírok bálja különös forgatagát!
2018. június 22., péntek
Oslo-i Fantom - nemsokára itt van a norvég változat, amely a román non replika rendezésén, díszletein alapul, a jelmezeket illetően hasonló elgondolás, mégis itt-ott máshogyan vannak megoldva a ruhák.
Kevert, vegyes érzelmek -
vegyes előadások tekintetében (Madách és Erkel Színház)
Az Operaház Fantomját utoljára
idei évadban június 6-án néztem meg.
Ez volt az a nap, amikor a
kedvenc dolgaim összetalálkoztak.
Ez volt az a nap, amikor a
Pokemon Go és Az Operaház Fantomja összekapcsolódott vagyis
inkább egy napon örvendeztettek meg.
Pár hete kaptam ExPass-t, úgyhogy
este 6 ķörül Mewtwo Raiden vehettem részt! Végre sárga csapat bitorolta a
tornyot! Beálltunk Aggronnal, amikor végre a kékek szíveskedtek abbahagyni
a parasztoskodást...úgyhogy roppant izgalmas volt! VérValörökkel sosem verem
össze a port, érdekes. Hozzájuk csatlakoztam, általában mindig ők segítenek ki
a "bajból". Pont a kékeknél volt egy picsogó lány, is aki
előszór kapott meghívőt... Szokás szerint ez sem ismerhette az animét,
hiszen Mewtwo-t így - "miutu"-nak nevezte. Nem egyszer, nem kétszer
mondta így.
Este 7-kor következett a
Fantom. Új szereposztással, akiket még nem volt
szerencsém együtt látni. Most nyugalom volt, semmi zavargás, de végül csak
"összebalhéztam" a jegyszedővel, aki ezúttal egy magas
szőke 40es évei közepén járó,
fontoskodó és kellemetlen nőszemély volt! Azt hitte
töröltem a felvételt...pedig nem. Tehet egy szívességet! Sosem értem
meg, hogy miért nem lehet a tapsrendet lefényképezni??? Hiszen már szervesen
nem tartozik az előadáshoz....így jártam... Napokkal előtte ez a
fontoskodó-utálatos nő nem volt ott a színházban, mert akkor tényleges lett
volna dolga: a hangosan beszélőkkel, illetve az étkezést az előadás alattra időzítő
anyuka és gyermekével....nagyon sajnálom, hogy akkor nem voltam annyira bátor,
hogy fogjam szünetben a Győri kekszét és kivágjam a legközelebbi kukába...
Igen, szünetben nem zabált, csak a darab alatt... Bármi ilyesmi elő fog
fordulni, megtépem azt az embert, és nem érdekel, ha kitiltanak a Madáchból!
Elegem van ezekből a minősítetlen egyedekből...
A Fantom szereposztása a
következő volt: Posta - Mahó - Solti. Különösebben nem hagytak mély nyomot
bennem. És a jegyszedő nő is elrontotta totál az estémet, pedig ezt a napot
hetek óta vártam.
Június 14. Pas de Quatre '18 - bérletes előadás, a páholyomba nem jöttek társak, így a harmadik székről az elsőre átköltöztem és egész végig ott is maradhattam. Sajnos az előadás borzalmasra sikeredett, a két felvonást meg kellett volna cserélni, mivel az elsőnek a második produkciója siralmas zenével volt párosítva, hiába táncoltak jól, de még a történet sem egyezett a címben foglalttal... egyetlen öröm a barátokkal, ismerősökkel való találkozás volt, akikkel a szönetben csevegtem. :) Mindannyiunkat letaglózott az előadás...nem pozitív értelemben...
Minden esetben a zene felvételről szólt, nem volt zenekar.
I. Felvonás:
1. A Szlovák Nemzeti Színház balett-társulatának produkciója
Peter Breiner / Adrian Ducin / Igor Holovac / Glen Lambrecht / Reona Sato: BEATLES GO BAROQUE – Eight days a week (Koreográfus-rendező: Adrian Ducin) - keverve-kavarva, Beatles dalok, a korokat illetően nem tudták eldönteni, hogy a barokkban vagy a 80-as években táncolnak-e?
2. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója: Morelli/Stravinsky: Menyegző (Koreográfus: Enrico Morelli) - a zene elviselhetetlen, a történet inkább egy bolondok házára emlékeztetett mint menyegzőre...zene a tánccal nem volt együtt, magamban sírva könyörögtem, hogy vége legyen...
II. Felvonás:
1. Pécsi Balett: Footsteps (Koreográfus: Földi Béla Harangozó-díjas) - Reggeli tornának indult, votlak kisebb csoportok, akik egyéni pillanatokat mutattak meg, egy négy fős csapat, egy férfi-női kapcsolatot ábrázoló momentum. Mindenesetr érdekfeszítőbb volt a másik kettőnél.
2. Magyar Nemzeti Balett: Hans van Manen / Astor Piazzolla: 5 tangó
Ballet in one act (Koreográfus: Hans van Manen) - a legjobb volt, Leblanc Gergely óriási tapscunamit kapott szólótáncát követően. A négy tánc közül ez volt a legszínvonalasabb, jelemzek fekete-pirosak voltak, rózsaszál a hajban, szép össztáncoknak voltunk szemtyanúi, a zenével itt sem voltam annyira kibékülve, de lényegében elfogadható volt.
